Új Szó, 1981. október (34. évfolyam, 232-258. szám)
1981-10-05 / 235. szám, hétfő
Pi Az idei 5. Budapesti Nemzetközi Kisplasztikai Kiállítás alkalmából a Műcsarnok belépő termében Schaár Erzsébet, a hat éve elhunyt magyar szobrászművésznő alkotásai láthatók. A negyvenöt kiállított szobor jó áttekintést ad csaknem fél évszázados művészi pályájáról, első jelentős portrészobrától (melyet édesanyjáról, 1925-ben készített) a 70-es évek — addigi törekvéseit ösz- szegező — alkotásaiig. A 40-es években faragott kisméretű fadomborműveiben már előre jelezte későbbi művei alapproblémáit. Egyelőre csak vésett formában ugyan, de megjelent az ablak, ajtó motívuma. A perspektivikus rövidülések mély tér érzetét keltik. E kis kompozíciók nőalakjai ablakokon könyökölnek ki, ajtókon lépnek be, vagy tükör előtt állnak. Korai portréi gyengéd, melankolikus légköre az 50-es években sem gyengül, sőt, a 60-as évek elején kisméretű reliefjeiben (Öregség, 1963, Bogyók, 1962, Kezek, 1964) visszhangzik. Az egyedüllét a művésznő központi témái közé tartozott. A figurák látszólagos kapcsolata mögött rejlő magányosságot már Beszélgetők című (1949-ből) kisplasztikáján érezteti. Az emberalaknak tárggyal való szembesítésekor ez az érzet még feltűnőbb (pl. Női akt székkel, 1949—1959). A felvázolt problémákat a 60-as években részletesen kifejtette. Emberalakjai ekkor már elváltak a háttértől, „kiléptek a térbe“. Fogpiszkálószerű vékonyságukkal azonban továbbra is megőrizték reliefjellegüket. E védtelen figurák egyedüllétét a hozzájuk képest — szándékosan aránytalanul nagyfelületű alaplap még inkább növeli. Ezeknek a kisplasztikáknak legfőbb erényük, hogy lényeges mondanivalójukat egyszerű eszközökkel fejezik ki, s hogy szinte még melegen őrzik alkotójuk tapasztó, Sodró-, gyűrő kezenyomát. E kéznyom feladata érzékenyen követni a szobrász minden lelki és gondolati rezdülését. Leheletnyi finomságú, apró terrakotta szoborkompozíciói (pl. az Egyedül 1964-ből, vagy a Halott katonák 1965-ből) „aligfigurális“ mivoltukban is megdöbbentő erővel hatnak. Az elidegenedés, elhidegülés motívumán kívül, (mely Alberto Giacometti svájci olasz szobrászhoz is közel hozta) a múlandóság, ideiglenesség motívuma is foglalkoztatta. Ennek a témának szentelte Bundás nők című kisplasztika-sorozatát, s néhány égetett agyag szobrocskáját. A pillanatnyi, divatos jegyek kidomborítására Schaár üres, manökenszerű nőtípusokat ábrázolt, gyakran festett gipsz, vagy más kevéssé tartós anyagok alkalmazásával. Későbbi, nagyméretű fémfigurái esetében ugyanezt a célt —, az ideiglenesség hangsúlyozását — a rögtönzött, szokatlan anyamég szembetűnőbb' lett. 7 A Kékszakállú, herceg vára című plasztikája a bartóki mű varázslatos, hátborzongató légkörének ideális szobrászi megfelelője). Schaár 1969-ben kezdte életnagyságú fémfiguráit saját, valódi élettere-, műterme, folyosója, lépcsőháza terébe ágyazni (hasonlóan, mint Erich Segal élethű fehér gipszfiguráit...). Sőt, a Kirakat című alkotásában (1970-ben) már maga a néző is beléphet a „szobor“ terébe, a figurák, s az üvegfalak közé. A tükörlapok alkalmazásával a valódi tér optikailag itt is megsokszorozódott, illuzionisztikussá vált. 1974-ben a székesfehérvári Csók Képtárban megnyílt a művésznő életműkiállítása. A képtár nagytermét teljesen lefoglaló Utca című hatalmas tér- kompozíció addigi törekvéseinek legátfogóbb összegezése volt. Cseppben — az egész világ iaber és könyeiele Gondolatok Schaár Erzsébet szobrairól gok (drót-, kóchaj, textil, bizsu, szemfesték, művirág stb.) kombinációja szolgálta. Életnagyságban 1966-ban kezdte ún. hungarocellből késsel kivágni, illetve áttüzesített kanállal kifaragni jellegzetes alakjait. A következő években főleg az emberi és tárgyi világ kapcsolatait vizsgálta. Ebben a viszonylatban az ember fokozatosan környezete szerves részelemeként lesz jelen, melyhez intim emlékek, bensőséges vonzalmak fűzik. E kapcsolat kétoldalú: a tárgyak hatnak a figurára, az pedig kivetíti környezetébe saját lénye fluidumát. 1967—1973. közt a Székek volt egyik legkedveltebb témája, melyhez egész sorozatot készített, jelképes, emberi tulajdonságokkal ruházva fel e tárgyakat. A 60-as évek végén belső térkonstrukcióiban tükördarabokat is kezdett alkalmazni, még titokzatosabbá, még misz- tikusabbá, néha szinte kiismer- hetetlenné téve azokat. A fényvisszaverődés annyira kitágítottá az ablak- és ajtónyílások által amúgy is áttört falakat, hogy fokozatosan megszűnt a „kint“ és „bent“ fogalma közti különbség. A falaknak színes üveglappal való helyettesítésekor a terek egymásbafonódása Echinooc EGYETEMI LAP KOLOZSVÁROTT Tavaly ősszel találkoztam először a kolozsvári Babes-Bo- lyai Egyetem kulturális diáklapjával, az Echinoxszál, akkor jutott el hozzám egyik száma, nemrégiben pedig egy másik, így a két szám alapján próbálom meg röviden ismertetni ezt az Oj Szóval csaknem azonos formátumú romániai sajtóterméket, mely az idén tizenharmadik évfolyamában van. Egy-egy száma három hónapot fog egybe 36 oldalon, ebből 30 a román nyelvű, 4 a magyar, 2 a német. A fényképekkel, rajzokkal illusztrált lap egészében sokféle irodalmi-müvészeti-filozófiai-társadalom- tudományi kérdésekkel foglalkozik, közöl verseket, tárcákat, novellákat, fordításokat, a birtokomban levő számokban például Peter Brooktól és Lukács Györgytől (románul), Jean Piaget- tői (magyarul); és nem hiányzik a vita sem. A szerkesztőbizottságnak több magyar tagja van, köztük olyan jeles fiatal kritikusok és költők, mint Bréda Ferenc, Egyed Péter és Szőcs Géza. A magyar oldalak szerkesztője Bretter Zoltán. Bár, mint említettem, nem a legfrisebb számok vannak kezem ügyében, talán nem lesz haszontalan, ha csupán néhány mondatban ís, kiemelem Tán- ezos Vilmos Olimpia ... télen- nyáron című tanulmányát, mely egy magyar irodalmi olimpia országos szakaszán megírt mintegy száz dolgozat kapcsán a magyar nyelv és irodalom tanításának kérdéseivel foglalkozik, melyek nálunk sem mentesek a problémáktól, a módszertani és értékszemléleti zavaroktól, ami bizony egyebek között a középiskolások irodalmi dolgozatain is meglátszik. Ritka az olyan munka, melyben rendszer van, egyéni vélemény van, alapos tájékozottságra, tárgyi tudásra valló gondolatmenet van, a középszerből kiemelkedő stílusban. És valóban ritka az olyan tanár is, aki ezt méltányolni tudja. A szerző természetesen foglalkozik az okokkal is. Megállapítja például, hogy „A műszaki pályákra irányított (közép- és felsőfokú oktatásunk műszaki beállítottsága), illetve az egyetemi felvételire való felkészülés előtérbe helyezése következtében a középiskolai diákság humán műveltség iránti érdeklődése minimálisra csökkent". Azon kívül, hogy szól még az egy-egy tananyagra szánt óraszámról, mely nevetségesen kevés a mennyiséghez képest, társadalmi-filozófiai megközelítését is adja a kérdésnek. Ennyit az Echinoxról, mely közben eszembe juttatta, a nyitrai Pedagógiai Kar egykori diáklapját, a Fórumot. Ez ugyan csupán sokszorosított kiadásban jelent meg és korántsem olyan színvonalon, olyan súlyos tartalmakkal, mint az imént ismertetett, de mindenképpen a szellemi élet, a tehetségek megnyilatkozásának, kibontakoztatásának a fóruma volt. )ó tíz esztendeje nincs már ez a lap, újraindítása azóta megoldatlan kérdés. Megoldása már csak azért is hasznos lenne, mert így a tudományos diákkörökben évről évre szép eredményeket elérő diákok is fórumhoz jutnának. B. Gy, Schaár Erzsébet életművét a képzelet ós valóság látszólag ellentmondásos világának egységesítése jellemzi. Műveiben konkrétság és elvontság, erő és gyengédség olvad egybe. Századunk geyik legégetőbb problémáját — az emberi elhidegülés problémáját magas művészi szinten, egyéni módon vetette fel. A haladó kortárs magyar szobrászat számára felfedezte a tér, a kitöltetlen űr hatóerejét, a kézzelfogható anyag és a lég közti átmenetet, az ember és környezete közti sajátos kapcsolatot, kölcsönös kisugárA. GÄLY TAMARA Szergej Zaligin, a neves prózaíró a Lityeraturnaja Gaze- tában megjelent írásában a lett gyermekirodalom egyik jellemző vonását elemzi. Az alábbiakban kivonatosan idézzük az írást. Nem akarom értékelni az egész lett gyermekirodaimat — nagyon terjedelmes, érdekes és különös múltja van, létrehozásában a legjobb lett írók és képzőművészek vettek részt, s nagyon komoly szakértőnek kell lenni ahhoz, hogy méltóképpen értékelhessük ezt a jelenséget. De ennek az irodalomnak egyik, talán legjellemzőbb vonásáról azért szeretnék néhány szót szólni. A közelmúltban valahol azt olvastam, hogy Valdis sikeresen művelte a „gyermekkori visszaemlékezések műfaját“. Nem tudom, mi a véleményük a hasonló meghatározásról az irodalomelmélettel foglalkozó szakembereknek, akik számára a műfaj meghatározása és határai megjelölése talán még bonyolultabb kérdés, de engem, az olvasót cseppet sem zavar, ellenkezőleg: én pontosan megértettem, miről van szó. Megértettem, s ha nem is ismerem nagyon jól a lett irodalmat, határozottan állítom, hogy az ilyen visszaemlékezések jelentős helyet foglalnak!1 el benne. A klasszikus és kortárs írók, költők között nehéz olyanokat találni, akik ne művelték volna ezt a műfajt. Mivel magyarázhatjuk ezt a jelenséget? Ha megismerkedünk ezeknek az íróknak az életrajzával, látMost jelent meg ERICH RINKE egykori munkásfényképész és for- radalmár újságíró FÉNYKÉPÉSZET AZ OSZTÁLY HARCBAN című könyve a lipcsei VEB Fotokinoverlag gondozásában. RUDOLF KOCH 1931-ben készült felvétele e könyvből való. hatjuk, hogy jó felük pásztor volt gyerekkorában, vagy vidéken nőtt fel, közvetlen kapcsolatban a természettel, amellyel legtöbbször egyedül találta magát szemben. Az ilyen gyermekkort, cselekvő, valamilyen hasznos, sokszor létfontosságú munka tölti ki, és közeli kapcsolatokra csak nagyon kevés emberrel van lehetőség. Az ilyen gyermekkor különösen tartósan marad meg az emlékezetben, s nemcsak általánosságokban, hanem konkrét részletekben. Ez a világ nem más, mint a környező emberek és tárgyak — felhők, fák, füvek, patakok és illatok, érzések, hangok összessége. Az ilyen gyermekkor az eseményekre való visszaemlékezés különleges adottságát hozza létre, s ezek az apró események — maga az élet. Később megjelennek az életrajzok és önéletrajzok, a ,,-tól“ ,,-ig“ időszakok, de eleinte csak ezeknek a kis eseményeknek van jelentőségük, csak ezek alkotják az Életet. Ügy vélem, nagyon fontos megőrizni ezeket az emlékeket a mai világban is, amelyet túlterhelnek a fogalmak és nagy események, s ezek nullára csökkentik a mindennapi élet apró eseményeinek jelentőségét, s ezáltal lealacsonyítják az egyszerű természetes életet. A lett gyermekirodalom a múltban is és ma is ellenáll ezeknek a lealacsonyítási kísérleteknek, s teszi ezt valamilyen szerény büszkeséggel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak az élet apró eseményeire összpontosít. Helyet kapnak benne a társadalmi problémák, a forradalom képei, az elmúlt háborúk eseményei, de olyan módon, hogy ezek nem árnyékolják be az élet természetes megnyilvánulásait és eseményeit. A kortárs lett írók művei természetesen eltérnek a klasz- szikusokéitól. Nem találjuk meg bennük a klasszikusok által annyira kedvelt időrendi sorrendet, írásaikban több a feszültség, maguk is mások s így természetesen hőseik is. Az írók ma nagyon különbözőek. S ha figyelembe vesz** szűk, hogy Lettország arány- lag kicsi, nagyon sokan vannak. Hiszen — mint már említettem —, gyakorlatilag minden író gyermekirodalommal is foglalkozik. Ez az új sokoldalúság azonban magában hordja a klasz- szikus lett gyermekirodalom lélektani és alkotó vonásait. Úgy vélem, amíg ez az örökség fennmarad, amíg ápolják, addig a lett gyermekirodalom egyedülálló irodalom lesz — érdekes és tanulságos más nemzetek számára. (gzs), Becher-dij Heinz Kahlaunak A Német Demokratikus Köztársaság egyik legrangosabb irodalmi kitüntetését, a Johannes R. Becher-díjat a legutóbb Heinz Kahlaunak ítélték oda. Számos NDK-beli újság és folyóirat, tö.bbek között a Neue Deutsche Literature idei 8. száma is méltatja a neves német költő eddigi életpályáját. Heinz Kahlau olyan nemzedék képviselője, amelyet nem terhelnek a múlt személyes emlékei. Falusi munkáscsaládból származik, traktorosnak tanult ki, s az ötvenes évek elején je- jentkezett zsengéivel. Az akkori években különösen feltűnő volt, hogy a fiatal költő nem világraszóló eseményekről és nagyszabású tettekről ír. Első próbálkozásaiban is a hétköznapokról, a mindennapok embereiről vall. Képes volt meglátni és láttatni a dolgos hétköznapok szépségeit, az élet megannyi apró örömeit. Ám nemcsak örömódákat 'írt: szól egyéni és társadalmi problémákról is. Emberi, írói meggyőződése, hogy csak azokat az egyéni és társadalmi gondokat lehet orvosolni, amelyekről nyíltan beszélünk. S a költő egyik feladata a társadalmi valóság igaz és pártos feltárása — a művészet eszközeivel. Heinz Kahlau a Próba, majd pedig a Dolgok folytatása című kötetével vált ismertté hazájában és egyre inkább külföldön is. Költeményeinek a tömör szerkezet, az epigrammatikus, erőteljes kifejezésmód ad egyéni színt. „Hittem: mint sziklaszál, szilárd vagyok. A szél port hajt maga előtt s magot. Mi engem ért, eső, fagy és nap is, homokká tett —- még a hajamat is„ S ha egyszer a hálál rostába rak termékenység, talán, egy magnyi megmarad (Jékely Zoltán fordítása) Egyik legszebb versében, a Viharokban írta ezeket a sorokat, amelyek ars poeticának is tekinthető. Kahlau méltatói több esetben elemezték a költő sajátos hangvételét, aki jórészt agitáló tankölteményeket írt, ám költeményeinek túlnyomó többsége nem kerül a didakticizmus útvesztőibe. Kahlau többműfajú szerző. Szatirikus helyzetképeket, parabolákat, és filmforgatókönyveket is írt, amelyek elsősorban az NDK-beli falvak s az ott élő emberek átalakulását, a különböző csö- kevények és a modern életforma térhódításából adódó konfliktusokat ábrázolják. Mégis költőként ismerik őt a leginkább. A Német Demokratikus Köztársaságban számos versét, például a már említetten kívül a Rigók, az Erdeim és az Emberpár című alkotását ezrek szavalják a különböző rendezvényeken. Az NDK-beli költő a huszadik század magyar irodalom jeles értője ós tolmácsolója is. Az ö nevéhez, tehetségéhez fűződik Ady Endre és József Attila számos versének németre való átültetése. Az NDK-beli PEN-központ tagjaként jelentős munkát végez a szocialista országok közötti kulturális együttműködés elmélyítéséért. Elkötelezett Irodalmi munkásságát 1963-ban Hei- ne-díjjal jutalmazták. Hejnz Kahlau írói szempontból a legtermékenyebb évekhez érkezett. Ezért várjuk mi is nagy érdeklődéssel, milyen új alkotásokkal örvendezteti meg az NDK-beli irodalom híveit. SZ. HLAVATÝ MÄRTA 1981. X. 5.
