Új Szó, 1981. október (34. évfolyam, 232-258. szám)

1981-10-31 / 258. szám, szombat

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. október 31. SZOMBAT BRATISLAVA m XXXIV. ÉVFOLYAM 258. szám Ara 50 fillér Jelentős tanácskozás A CSKP KB 4. ülése, amely október 28-án és 29-én zajlott, foggal mondható rendkívüli jelentőségűnek. Hiszen olyan ága­zat helyzetét és további fejlődését vitatta meg, amely társa­dalmunkban kulcsfontosságú. Feladata a lakosság ésszerű élelmezésének biztosítása, az élelmiszertermelés, miközben az élelmiszer a világon egyre nagyobb mértékben válik stratégiai fegyverré. A központi bizottság mélyrehatóan elemezte az egész tárgy­kört, alapvető intézkedéseket fogadott el a mezőgazdaság tá­mogatására vonatkozóan, valamint az ágazat irányításának és tervezésének tökéletesítésére, dolgozói anyagi érdekeltségének megszilárdítására. A központi bizottság ezekről a kérdésekről széles összefüggéseiben tárgyalt, miközben figyelembe vette a népgazdaság jelenlegi helyzetét. A CSKP KB Elnökségének jelentése mezőgazdaságunk és élelniezésügyünk időszerű feladatairól, amelyet František Pitra elvtárs terjesztett elő, Ľubomír Štrougal elvtárs felszólalása népgazdaságunk fejlődéséről, valamint Vasil Biľak elvtárs be­széde a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről lehetővé tet­te a problémák és jelenségek összefüggéseiben való megisme­rését. Ez megnyilvánult a vita jellegében is, amely tárgyilagos, nyílt s a tapasztalatok és az ötletek gazdag tára volt, valamint a határozatban is, amely a mezőgazdaságra, az egész népgaz­daságra és a nemzetközi helyzetre egyaránt vonatkozik. A különböző problémák megvitatása során tanúsított elvsze­rű hozzáállást domborította ki Gustáv Husák elvtárs felszóla­lása az ülés zárószakaszában. Hangsúlyozta, hogy az ülés által kitűzött feladatok reálisak. A hatékonyság növelésének irány­vonala, a minőség javítására és a maximális gazdaságosságra való törekvés s a népgazdaság intenzív fejlesztésére való át* térés — amelyet a párt XV. és XVI. kongresszusa egyaránt hangsúlyozott — helyes. Ez népgazdaságunk fejlődésének egyetlen lehetséges alternatívája. Éppen ezért szükséges — foly­tatta Husák elvtárs —, hogy határozottabban küzdjünk meg­valósításáért. Sohasem szabad megengednünk, hogy ez irány­vonal szóbeli helyeslése és gyakorlati megvalósítása között el­lentmondás legyen. Ennek a gondolatnak kell érvényesülnie munkánkban, egész pártunk tevékenységében, az állami és gazdasági szervek, il­letve a társadalmi szervek és szervezetek munkájában. Vala­mennyi munkahelyen mindent el kell követni a XVI. pártkong­resszus határozatainak teljesítéséért. Annál is inkább, mert eddig nagyon sokban elmaradunk terveink és elképzeléseink megvalósításában. Ugyanakkor a CSKP KB 4. ülésén hozott alapvető határozat értelmében döntő fordulatot kell elérni az irányítómunka szín­vonalában és hatékonyságában — valamennyi szinten. A központi bizottság ülése értékelte a XVI kongresszus ha­tározatainak eddigi teljesítését, értékelte a dolgozók erőfeszí­téseit és kezdeményezését. Az elért eredmények ellenére azon­ban meg kellett állapítania, hogy nem sikerül a megfelelő ütemben érvényt szerezni a hatékonyság növelését és a minő­ség javítását célzó staratégiai irányvonalnak, s a társadalmi termelés intenzívebbé tétele sem valósul meg a megfelelő ütemben. Eltérünk bizonyos mértékben a tervszándékoktól, az építőipar nem teljesíti feladatait, és jelentős a gabonatermesz­tésben keletkezett kiesés. További gondok is vannak a gazda­ságossági elvárások teljesítésében és a termelési költségek alakulásában. Es mindebben az idén is része van az alacsony színvonalú irányítómunkának. Tudatosítani kell, hogy a kapi­talista országok válságjelenségeinek elmélyülése következté­ben tovább rosszabbodnak hazánk kiviteli, behozatali és hitel- feltételei. ' Népgazdaságunk egészében minden egyes ágazatnak fontos és pótolhatatlan szerepe van, az egyik sikere vagy sikertelen­sége hatással van a másik ágazatra. Nekünk pedig az egész dinamikus fejlődésére, kiegyensúlyozott viszonyokra kell tö­rekednünk, s ez — természetesen — érvényes a mezőgazda­ságra is. Szocialista mezőgazdaságunk kétségtelenül népgazdaságunk fejlett ágazata, s dokumentálja, hogy mezőgazdasági politi­kánk teljesen helyes volt és ma is az. Büszkén mondhatjuk, hogy hazánkban elértük a szocializmus jelentős célját — fel* számoltuk a város és a falu lakosságának életszínvonala és életmódja közti különbséget. A mezőgazdaságban elért eredményeink ellenére azonban nem kerülhetik ei figyelmünket az ágazat nehézségei és ki­használatlan lehetőségei. Az egyre bonyolultabb külgazdasági és belső gazdasági körülményekre a mezőgazdaságnak is meg­felelő módon kell reagálnia. Más szóval: mezőgazdaságunknak olyan színvonalat kell elérnie, hogy az egyaránt megfeleljen napjaink és a jövő követelményeinek. A CSKP KB Elnökségének jelentése egyértelműen leszögezi, hogy a mezőgazdasági termelésben növekedést kell elérni, mégpedig kisebb termőterületen, kevesebb munkaerővel; lénye­gesen csökken a gabonabehozatal is, s a. műtrágyaszállítás sem növekszik olyan ütemben, mint eddig. Éppen ezért még na­gyobb szükség van a mezőgazdaságban is az intenzív fejlesz­tésre. A CSKP KB 4. ülésének anyagát tömegtájékoztatási eszkö* zeink teljes egészében ismertetik. Mindenkinek lehetősége van áttanulmányozására, s mindenki láthatja, milyen nagy feladat­ról van szó; hogy pártunk átgondolt koncepciót fogalmazott meg, amely megfelel az űj feltételeknek. Viszont a tájékozott­ság korántsem elegendő. Most jelentős politikai munkára van szükség, amelyet oly módon kell fejlesztenünk, hogy minden földműves és a többi dolgozó helyesen értelmezze azoknak a feladatoknak a bonyolultságát és fontosságát, amelyeket egész népgazdaságunkban és a mezőgazdasásrban is megvaló­sítunk. Fontos, hogy mindenki tisztában legyen a feladatokkal, ismerje a problémákat, de megoldásuk útjait és lehetőségeit is. (Rudé právo) Ä kölcsönös kapcsolatok erősítéséért Gustáv Husák átadta Jan Mítregának a Fehér Oroszlán Érdemrend II. fokozatát (ČSTK) — Gustáv Husák köztársasági elnök tegnap a prágai várban búcsúlátogatáson fogadta Jan Mitregát, a Lengyel Népiköztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. Ebből az alkalomból átadta Mitrega elvtársnak a Fehér Oroszlán Érdemrend II. fokoza­tát, amelyet a (két ország barát­ságának és együttműködésének erősítéséhez és- fejlesztéséhez való személyes hozzájárulásá­ért adományozott. A szívélyes légkörű találkozón Kinevezések (ČSTK) — Gustáv Husák köztársasági elnök Josef Simont kinevezte hazánk rendkívüli és meghatalmazott romániai nagy­követévé. Egyidejűleg felmen­tette tisztsége alól Lumír Haná- kot, az eddigi nagykövetet. Gustáv Husák köztársasági elnök Jozef Gandelt kinevezte hazánk rendkívüli és meghatal­mazott zambiai és botswanai nagykövetévé. Egyidejűleg fel­mentette tisztsége alól Václav Malýt, az eddigi nagykövetet. Ülést tartott az SZNT Elnöksége (ČSTK) — Megtartotta 5. ülését tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanács El­nöksége Viliam Šalgovičnak, az SZNT elnökének vezetésé­vel. Meghallgatta Karol Mar­tinka szlovák miniszterelnök­helyettesnek, a Szlovák Terv­bizottság elnökének tájékozta­tóját a szlovákiai hetedik öt­éves népgazdasági terv céljai­ról és feladatairól és Franti­šek Valašeknek, a szlovák pénzügyminiszter első helyet­tesének tájékoztatóját az 1982. •évi állami költségvetés céljai­ról. Tekintettel a feladatok igényességére, javasolta az SZNT képviselőinek, hogy a választókerületeikben végzett intenzív politikai tömegmunká- val járuljanak hozzá a dolgo­zók alkotó kezdeményezésének és aktivitásának fejlesztéséhez, amelynek célja a munka haté­konyságának állandó növelése és minőségének javítása. Az elnökség ezután elemez­te, miért nem sikerült teljesí­teni a hatodik ötéves terv­időszakban a komplex lakás­építés feladatait, s megtárgyal­ta az e téren észlelhető fogya­tékosságok megszüntetése cél­jából a hetedik ötéves tervidő­7Folytatús a 2. oldalonJ Gustáv Husák elvtárs köszöne­tét mondott a nagykövetnek azokért az erőfeszítéseiért, ame­lyeket prágai tevékenysége idején a csehszlovák—■lengyel kapcsolatok bővítéséért és el­mélyítésért tett, és sok sikert kívánt további munkájához. A fogadáson jelen volt Fran­tišek Salda, a köztársasági el­nök irodájának vezetője. Az emberiség békében akar élni Békegyülések a leszerelés nemzetközi hete alkalmából (ČSTK) — A leszerelés nem< zetközi hete alkalmából ha­zánkban is számos békegyű­lést tartanak, amelyeken dol­gozóink követelik a lázas fegy­verkezés leállítását, az atom­fegyverek gyártásának és fel- használásának megtiltását. Az emberiség békében akar élni. Ezért csatlakozunk azok-; hoz a milliókhoz, akik fel­emelték szavukat Reagan ame­rikai elnöknek és kormányá­nak legutóbbi döntése ellen — állapítják meg nyilatkozatuk­ban a CSSZBSZ bratislavai II. városkerületi bizottsága plená­ris ülésének résztvevői. Felszó­lítják az Egyesült Államok kormányát, hogy tömegpusztító fegyverek gyártása helyett kezdjen tárgyalásokat a szov­jet békejavaslatokról. — Határozott nemet mon­dunk a neutronbombának, — szögezik le tiltakozó nyilatko­zatukban a krepicei (breclavi járás) SZISZ alapszervezet tag' jai. — Hiszünk abban, hogy a békeszerető emberek közös erőfeszítésével sikerül megaka* dályozni a további értelmetlen fegyverkezést, és rákényszerí­teni az amerikai politikusokat a Szovjetunióval való tárgya­lások megkezdésére. Köztársaságunk elnöke ú] nagyköveteket fogadott (ČSTK) — Gustáv Husák köz- társasági elnök tegnap a prágai várban fogadta Emanuel Olo- rund Kóládét, a Nigériai Szö­vetségi Köztársaság csehszlová­kiai állomáshelyű első rendkí­vüli és meghatalmazott nagykö­vetét, aki átadta megbízóleve­lét. A felek méltatták a csehszlo­vák—nigériai kapcsolatok sok­éves hagyományait, s kifejezték, hogy mindkét fél érdeke e kap­csolatok további sokoldalú fej­lesztése, ami hozzájárul a békés együttműködés és a nemzetközi biztonság megszilárdításához. Ezt követően Augustin Salvat Rodriguez, a Mexikói Egyesült Államok rendkívüli és meghatal­mazott csehszlovákiai nagyköve­te adta át megbízólevelét. A felek leszögezték, hogy a két ország kapcsolatai minden területen kielégítően fejlődnek és semmi sem gátolja további bővítésüket. Ehhez az is hozzá­járul, hogy mindkét ország ak­tívan részt vesz az enyhülési po­litikában s a jelenlegi nemzet­közi helyzet fontos kérdéseinek rendezésével kapcsolatban azonos vagy közeli az álláspont­ja. Ugyancsak tegnap adta át megbízólevelét köztársaságunk elnökének Cornel Panzaru, a Román Szocialista Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete. A felek nagyra értékelték a két ország együttműködését, amely a román párt- és állami küldöttség idén májusban Csehszlovákiában tett látogatá­sa során folytatott megbeszélé­sek eredményeinek szellemében fejlődik. A két ország kapcsola­tainak szüntelen bővítése és el­mélyítése megfelel Csehszlová­kia és Románia népei érdekei­nek és hozzájárul a szocialista országok egységének és együtt­működésének szilárdításához. Gustáv Husák elvtárs jókívánságai (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasá­gi elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Sadli Bendzsedid- nek, az Algériai Népi Felszabad dítási Front Párt főtitkárának, az Algériai Népi Demokratikus Köztársaság elnökének az or­szág nemzeti ünnepe, az algéri­ai forradalom 27. évfordulója alkalmából. Táviratában kifejezte azt a meggyőződését, hogy a két or. szág hagyományos barátsága és együttműködése a jövőben is fejlődni és mélyülni fog a gaz­dasági, a politikai és a kultu­rális élet minden területén. A BARÁTSÁG ÉS MEGÉRTÉS LÉGKÖRÉBEN (ČSTK) — Október 27-e és 30-a között Budapesten meg­tartotta soros ülését a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek katonai ta­nácsa. A katonai tanács ülésén, amelyen Viktor Kulikov mar­sall, az egyesített fegyveres erők főparancsnoka elnökölt, részt vettek a katonai tanács taglai, valamint a bolgár nép­hadseregnek, a lengyel nép­hadseregnek, a magyar nép­hadseregnek, a Német Demok­ratikus Köztársaság nemzeti néphadseregének, a Román Szocialista Köztársaság hadse­regének, a Szovjetunió fegy­veres erőinek, a csehszlovák néhadseregnek, és az egyesí­tett fegyveres erők vezérka* rának általuk vezetett küldött­ségei A katonai tanács megtár* gyalta az egyesített fegyveres erők jelenlegi tevékenységé­nek kérdéseit, s ezzel kapcso­latban ajánlásokat fogadott el. Az ülés a barátság, a szoros együttműködés és a megértés légkörében zajlott le. , # VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ťí*! SZÓ Gustáv Husák elvtárs gratulál Jan Mitreyának a kitüntetéshez (Képtávírón érkezett: ČSTK)

Next

/
Thumbnails
Contents