Új Szó, 1981. október (34. évfolyam, 232-258. szám)
1981-10-30 / 257. szám, péntek
Az ENSZ hírei Ä Közgyűlés felhívása Csehszlovák felszólalások a bizottságokban (CSTK) — Az ENSZ-közgyűlé- se felszólított minden államot, hogy csatlakozzon a faji elkülönítés büntetéséről szóló nemzetközi megállapodáshoz. Ez alkalomból ismét hangsúlyozták, hogy gazdasági szankciókat kell foganatosítani a dél afrikai fajüldöző rezsim ellen s elítélték, hogy néhány állam és nemzetközi monopólium együttműködik a Dél-afrikai Köztársasággal. Figyelemre méltó, hogy az ezzel kapcsolatos határozat ellen csak egy küldöttség, az amerikai szavazott. A fajüldözés és a faji megkülönböztetés elleni évtizeddel kapcsolatban a Közgyűlés további határozatot fogadott el, amely élesen elítéli a fajüldözést és a faji megkülönböztetést <Dél-Afrikában és a megszállt arab területeiken. A szociális, humanitárius és kulturális bizottságban Tatjána Brošňáková tolmácsolta a csehszlovák iküldöttség véleményét az emberi jogokkal kapcsolatban. Aggodalommal szólt arról, hogy az emberi jogokról szóló megállapodáshoz eddig számos ország nem csatlakozott, köztük néhány vezető kapitalista ország. A jogi bizottságban is felszólalt hazánk képviselője. Petr Kríž hangsúlyozta, hogy az ENSZ-alapokmány alapdokumentum, de nemcsak a világ- szervezeté, hanem a nemzetközi kapcsolatrendszeré is. Bármiféle beavatkozás ebbe a rendszerbe negatívan befolyásolhatja a nemzetközi kapcsolatok mechanizmusát. Cékeprogrcmmai érkező vendég Az IMKP Elnökségének nyilatkozata (CSTK) — A Német Kommunista Párt nagy várakozással tekint Leonyid Brezsnyev novemberi NSZK-beli látogatása elé. és a békeszerető nyugatnémet közvélemény szintén nagy reményeket táplál a találkozóval kapcsolatban az ország békás jövője szempontjából — szögezi le az NKP Elnökségének Düsseldorfban közzétett nyilatkozata. A nyilatkozat többek között hangsúlyozza, hogy Leonyid Brezsnyev olyan időpontban érkezik az NSZK-ba, amikor az egész országot a háború és a béke kérdései, a nukleáris fegyverkezés, illetve a leszerelés, az ellenségeskedés vagy a baráti együttműködés és a megértés dilemmája foglalkoztatja. A látogatásra kiéleződött nemzetközi helyzetben kerül sor. Az NSZK-ban a békemozgalom akárcsak a többi NATO-tagor- szágban, tisztában van azzal, hogy ennek legfőbb oka a NATO militarista politikája. Az NKP nyilatkozata arra hívja fel a figyelmet, hogy a bonni kormány továbbra is adós marad a válasszal a Szovjetuniónak a leszereléssel és az enyhüléssel kapcsolatos felhívásaira. ,,A moszkvai vendég nem veszélyes tervekkel érkezik Bonnba, hanem széles körű leszerelési és békeprogrammal.“ NEMZETKÖZI KONFERENCIA A FASIZMUS ÁLDOZATAIRÓL (CSTK) — A náci koncentrációs táborok felszabadítóinak első nemzetközi konferenciája tegnapra virradóra fejeződött be Washingtonban. Az értekezletet a fasizmus áldozatai emlékének megőrzésére létrehozott amerikai tanács hívta össze. A résztvevők vallomásokat hallgattak meg azokról a gaztettekről, amelyeket a fasiszták a második világháború alatt követtek el. A résztvevők határozottan elítélték a büntettek elévülésével kapcsolatos kísérleteket és azt, hogy a bűnösöket felmentsék a felelősség alól. Elie Wiesel, a buchenwal- di koncentrációs tábor egykori foglya kijelentette: annak ellenére, hogy különböző politikai és ideológiai viszonyok között élő küldöttek vannak jelen, mégis megtalálták a közös nyelvet, mert tanúi és áldozatai voltak a szörnyű emberi tragédiáknak. AMERIKAI FEGYVEREK SZAÚD-ARÁBÍÁNAK (CSTK) — Az amerikai szenátus tegnapra virradóra a Rea- gan-kormány erős nyomására 52:48 arányban beleegyezett a szaúd-arábiai—amerikai fegyverüzletbe. Muszávi a jelűt (CSTK) — Az iráni parlament képviselői tegnap délelőtt jóváhagyták Mir Hosszéin Muszávi jelölését a kormányfői tisztségre. 115 képviselő szavazói* mellette, 39 ellene, 48 pedig tartózkodott a szavazástól. A leendő kormányfő 40 éves, eredeti foglalkozása építészmér nők, a jelenlegi kormányba-’ külügyminiszter volt. Éles vita a brit parlamentben (ČSTK) — A brit parlamentben files vita folyt a konzervatív kormány gazdaságpolitikájának katasztrofális következményeiről, amelyek bizalmi szavazást eredményeztek. A bizalmatlanságot ugyan nem szavazták meg, mert a Konzervatív Párt’az alsóházban a képviselői mandátumok többségét birtokolja, de lehangoló volt a vitában elhangzott bírálat. Michael Foot, az ellenzéki Munkáspárt vezetője kijelentette, hogy a kormány gazdaságpolitikája következtében Nagy-Bri- tanniát gazdasági katasztrófa fenyegeti. A kormányfő megkísérelte megvédeni gazdaságpolitikáját, és világosan a jelenlevők tudtára adta, hogy politikáján nem akar változtatni. Az Egyesült Államok tehát 5 AWACS berendezéssel ellátott repülőgépet csaknem 1200 le- ve^á-levegő rakétát, 200 üzemanyag-póttartályt 62 F-15-ös amerikai bombázógép számára, nyolc teherszállító repülőgépet és 22 földi radarállomást. Az üzlet 8,5 milliárd dollár értékű. Az Egyesült Államok ezzel a döntéssel megkezdte a Közel- Keleten a fegyverkezési verseny újabb fordulóját, s ugyanakkor előkészítette a talajt katonai jelenlétének növelésére ebben a térségben. Bolgár—szíriai együttműködés (ČSTK) — Szófiában tegnap befejeződtek a tárgyalások To- dor Zsivkov bolgár és Hafez Asszad szíriai államfő között. A látogatás végén jegyzőkönyvet írtak alá a gazdasági és tudományos-műszaki együtt, működés továbbfejlesztéséről és a tudományos-műszaki együttműködésről. Döntés a NATO-tagságról (CSTK) — A spanyol kormánypárt jobboldali szövetségeseivel leszavazta a képviselőházban azokat a baloldali javaslatokat, amelyek egyrészt a kabinet által szorgalmazott NATO- csatlakozás népszavazásra bocsátását, másrészt az atlanti integráció alkotmányosságának előzetes alkotmánybírósági véleményezését követelték. A NATO-tagság mellett 172-en, ellene 144-en szavaztak. krónika hírmózaík Péntek, 1981. X. 30. A NAP kel — Kelet-Szlovákia: 6.20, nyugszik: 16.20 — Közép-Szlovákia: 6.28, nyugszik: 16.28 — Nyugat-Szlovákia: 6.36, nyug szik: 16.36 órakor A HOLD kel: 8.41, nyugszik: 18.10 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük Alfonz és Simon nevű kedves olvasóinkat # 1751-ben született Richard Brinsley SHERIDAN ír származású angol drámaíró (tl8l6) 0 1871 ben született Paul VAI.ÉRY francia küitő és esszéíró (+1945) • 1896-ban született Anatolij Gri- gorjevics NOVIKOV szovjet zeneszerző. I DÖJA RA S Változóan felhős Idő, több helyütt esőzés, a magasabb 'hegyvidéki területen havazás. Az ország keleti részében délelőtt borús, esős idő várható. A nappali hőmérséklet 8—12 fok. Mérsékelt, a hegyekben erős nyugati, keleten déli szél. Szombaton és vasárnap a hegyvidéki területeken helyenként futó esőkre számíthatunk. Vasárnap borús lesz az Idő, helyenként, főleg Szlovákia északi részén esőkkel. A hegyekben havazás várható. Az éjszakai hőmérséklet 0 fok körül, vasárnap 1—5 fok között várható, a nappali hőmérséklet 9—13, északon 7 fok körül alakul. A DUNA VÍZÁLLASA Előrejelzés 1981. október 30-ras Bratislava: 390. árad Medvedfov: 360, árad Komárno: 340, árad Štúrovo: 325, árad Rendőrségi hírek — Tűz keletkezett a meghibásodott automata mosógéptől D. H. komáromi (Komárno) lakos házában. A fürdőszobából a lángok átterjedtek a lakás más részeibe is. Személyi sérülés nem történt. A berendezésben mintegy 30 000 korona kár keletkezett. — Tragédiát okozott a gondatlanság Sobranecben. Marian H. 17 éves fiú két barátjával, Viliam G. és Edmund Š. 26 éves helybeli lakosokkal italozott. Később kitolták a garázsból Marian H. apjának személyautóját és autózni indultak. A gépkocsit a hajtási igazolvánnyal nem rendelkező, ráadásul erősen ittas Marian H. vezette. Gyorshajtás közben a fiú elvesztette uralmát a jármű felett, amellyel átsodródott az úttest bal oldalára és felborult. A baleset következtében Marian H. a helyszínen meghalt, útitársai súlyosan megsérültek. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BRATISLAVAI FOKONZULÄTUSA felhívja mindazokat a tartós jelleggel, konzuli útlevéllel Szlovákiában élő magyar állampolgárokat, akiknek útlevélcseréjére még nem került sor (akiknek még a régi, bordó fedelű útlevelük van), személyesen vagy írásban Jelentkezzenek a főkonzulátuson (80100 Bratislava, Palisády 54., ügyfélfogadást napok: hétfő, szerda, péntek 10—13 óráig). A főkonzulátus egyúttal tájékoztatja az útlevélcserében érdekelteket, hogy 1982. január 1-től már csak az új, kék fedelű magánútlevelek lesznek érvényben. ■ Mongólia fővárosában tudományos értekezletet tartanak melynek témája: Az újságírás feladata a békéért, a nemzetek kölcsönös megértéséért, a humanizmusért és társadalmi haladásért vívott harcban. Az értekezleten 16 ország képviselői tanácskoznak a hírközlő eszközök ejlentőségéről napjainkban. Mi Hol 9 Mikor " MOZIK MŰSORA BRATISLAVA ® DUKLA: Te jó ég, hová Jutottam (olasz) 15.30, 18, 20.30 # HVIEZDA: Rokonszenves csirkefogó (francia) 15.30. 18, 20.30 0 METROPOL: Veszélyes utas (francia) 15.30; 18, 20.30 0 MIER: Élet és halál határán (NSZK) 18 20.30 üt POHRANIČNÍK: KI beszél Itt szerelemről? (magyar) 14.30, 17, 19.30 ® PRAHA: Egy szép kisváros (francia) 11, 13.30. 16, 18.30, 21 © SLOVAN: A szteppelő százlábú (francia) 15.30, 18, 20.30 Q TATRA: Élni kényszerítlek téged (francia] 15, 17.30, 20. KOŠICE 0 DOM KULTÚRY: Nincs előadás 9 DRUŽBA: Tigris, a bokszba]- nők (jugoszláv) 0 SLOVAN: Élni kényszerítlek téged (francia) 0 TATRA: Egy pisztoly eltűnik (szovjet) 4) ÜSMEV: Ellopták Jupiter fenekét (francia). SZÍNHÁZAK MŰSORA 0 SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Az ítélet (19) 0 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Üvegre festve (Szakszervezetek Háza, Fr. Zupka tér] (16.30) flft KIS SZÍNPAD: Vasárnap a fájdalom Ideje (19) 0 ÜJ SZÍNPAD: Ármány és szerelem (19) m STÚDIÓSZÍNPAD: A három liptói vessző (19) 0 KULTÚRA ÉS PIHENÉS PARKJA: A prágai Semafor színház műsora (17, 20) ® Könnyűzenei hangverseny (19) « KOŠICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Szemtanú (19) 0 MATESZ (Kassa — Košice): A négylábú Is botllk (19). RÁDIÖMfiSOB Magyar adás (a 295,3 méteres hullámon): 7.00: Hírek. 7.10: Mezőgazdasági adás. 7.40: Reggeli zene. 7.55: Hírek. 12.00: Hirek. 12.10: Mezőgazdasági adás (ism.). 12.40: Szórakoztató zene. 12.55: Sajtószemle. 15.00: Napt krónika. TV-MÜSOR BRATISLAVA 9.00: Hírek 9.05: Iskolatévé (ff.) 9.25: Napocska. Óvodások műsora 9.45: Ami a legdrágább. Szovjet dokumentumsorozat. 1. rész (ff.) “(ism.) 10.50: V. Milota—M. Lipták: Rulett. Tévéjáték (lsm.J 12.00: Borostyánkő-part. KIsfilm 12.10: A Jezerka stúdió műsora. Tévémagazln (Ism.) 12.50: Hírek 15.30: Hírek 15.35: Rövidfilm-összeállítás (ff.)í 1. Gyermekek 2. Alkotóképesség 3. Nevettet, de dü'hít Is Ifi.30: „Hanglemez született.“ Stúdióbeszélgetés 17.15: Fekete VIHám kalandjai. Angol filmsorozat. 8. rés* (ism.) Tailácsadó szolgálat ítf.i 17.50: Különbségek. Beszélgetés a testedzésről ».«: W,.„,sk, 0„kuolM,uol. 19.10: Esti mese J'2": SSe,e",és 19.30: Tv-híradó ” MtlKňV*'.,Z.e"8' „ versenyrC* " ‘árdha"«21 55- E?'/'>,é'k»«8»á»or 22 io- ? , í]" 2Í “ra alatt A, Nasv-fennslktm M Amo. r|kM tevém™ '• *IM00.05: Hírek II. mfisor 16.30: Hírek nIk z,“d0mónyos-műszakl ma gain. 30: J. Dietl: Kórház a város résr'íisJé,Vé'"‘"S°r0'"'- 13”'3,: Ím "üSJf5‘- "ck* 20.00: Kerekasz tál-beszélgetés Az ötletesebb nyer. Szóra21 20- /etéikeclőműS0r • ■ Időszerű események ^•50: J Jonáš: A tizenegyedik paran cső lat. Tévéfilmsorozat. 3. rész (ism.) hói Br^'Slav(al Líra borából. Kőnnyüzene-i műsor BUDAPEST 8 00: Tévétorna 8.05 9.25: Iskola tévé (ff.) 9.50: Lottósorsolás — 44 hót (ff.) 01 10.05—11.00: Iskolatévé (ff. j 11.00: Az ötcentes mozi. Amerikai filmburleszk (ism.) w-SriS ,skoia"s,"i o.».i 16.05: Magyar rövidfilmek a kép* ernyőn: 1. A vállalkozás költőja 2. A garabonciás 3. Hétköznapok művésze 18.55: Reklám 17.00: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja 17.20: Csali. Horgásztízpere 17.30: Keresztkérdés. Fejtörőjáték 18.00: Ablak (ff.) 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 1 20.00: Rekviem. Dokumentumműsor a budapesti Pártház 1956-os drámai napjainak történeté* ről 20.30: Tegnap. Magyar film (ff.T 21.50: Beethoven: G-dúr zongora'* verseny. Fischer Annie zongorázik 22.30: Delta. Tudományos híradó 22.55: Tv-híradó 3 n. műsor 20.00: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja (Ism.) 20.20: Párhuzamok. Képzőművészeti film 20.40: Fjodor Dosztojevszkij. Szov* je*t rövidfilm 21.05: Tv-híradó 2 21.25: Sakk-matt. Beszámoló a Karpov—Korcsnoj VB-döntőről (ff.) 21.40: Reklám 21.50: Gaston Phébus, a Pireneu* sok oroszlánja. Francia tó* véfilmsorozat. 4. rész (Műsorváltozás lehetségest) ■ Már ötödször rendezik meg Michalovcében a Pavol Horov-emlékversenyt, amelyen szavalók lépnek fel. Az idei seregszemlére 76 szavaló nevezett be Zemplén vidékéről. A győztesek számára külön estet rendeznek. Az akció keretében szemináriumot szerveznek Pavol Horov nemzeti művész életéről és munkásságáról. ■ Szófiában véget ért a KGST-tagoiszágok nemzetköz^ tudományos-műszaki konferenciája, melyen a hulladékmentes, és azon technológiákról tanácskoztak, melyek révén a lehető legkisebb mennyiségű hulladék keletkezik. Az ökológiai kérdések megoldásán jelenleg több mint 600 kollektíva működik együtt. A KGST-tagországok tudományos dolgozói és szakemberei az 1985-ig szóló programot dolgozzák ki. ■ Legalább 30 százalékkal emelkedett az idén a kábítószercsempészés Hollandiából a Német Szövetségi Köztársaságba, jelentette az a vámhivatal, mely a két ország két legfontosabb határátkelőhelyét ellenőrzi. * A bonni egészségügyi miniszter jelentése szerint az NSZK-ban évente 2—3 tonna heroint foj gyasztanak. jjfc ■ A Himalája csúcsainak tpc'ír hódítása — csak a hegyóriá«*n- diai részében — 22ember életét követelte az idén. Az áldozatok között többek közt 12 japán, öt indiai, s egy angol hegymászó volt. ■ Megközelítőleg S0 ezerrel nőtt az elmúlt évtizedben Ausztria lakosságának száma. Az ország lakosainak száma az idén elérte a 7,5 milliót. Az adatokat a napokban tette közzé az Osztrák Központi Statisztikai Hivatal. SZŐ Index: 46 011 Kiod|o Sz'ovdkic Kommonitte Pőrt|o Központi Bizottságé. Szerkeszt* c szerkesztő bttottsóg. PÖszerke^ztfl' Of. Roboy Zoltán, CSc. Helyettesfőszerkesztők■ 3roricc 1*• Csető Jőno# Szerkesztősén- 38 Brotls'ova. Oorirého 10. Teiefon 308 331-252. 332 301. tőszerkesztő- 532-2G. szerkesztőségi, tltkőrsrtg: 550-18. sportrovot- 305 28 qotdo8Óg Ogyek- 506 39 Távit6 002308 Provdo — Kiodővő'iolot Brotigiovo. Voigoqrodskő 8. Nyom|c o Provdo. ax SZIXP nyomdcrvőllalotc — Provdo NyotrdcOzerne Brotisiovo. Störovn 4. Mogőnszemölyek kővetkező efroen odhotlók te hirdetésedet 893 38 Brotls'evo, Jlrőskovc S., telefon 577 10 532 64 A szodolisto kőzOietek a hirdetéseket erre o címre ícötdiék *93 30 Bratislovo; Vetonského nőbreHe 15 't eme et telefon- 551 83. 544-51 Az 0| Sző előfizetési dí|o hovonto — o vosőrnop- szímmo' eqyött — V.70 korono. Az Ol Sző vasárnapi szömdnok kOlőn előfizetőse negyedévenként 13 korono. Törleszti- o Poslo' Hlnapszolgdlat. Előfizetéseket elfogad minden postal köznesno. KQlfSId! megrendelések: PNS *— Ostrednd expedíció o dovoz tlače, 884 19 Brotisiovo, Oottwoldovo námestie 8. ——■