Új Szó, 1981. október (34. évfolyam, 232-258. szám)

1981-10-30 / 257. szám, péntek

ŰJ szó

198L

X. 30.-3

Vita a CSKP Központi Bizottságának 4. ülésén TOVÁBB HALASUNK A FÜLEIT SZOCIALISTA TÁRSADALOM MEGBÍZHATÓ OTJAN

Vasil Bil’ak elvtársnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának felszólalása

Az az érdeklődés, amellyel Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagjai és a meghívott vendégek meghallgatták a CSKP KB Elnökségének Pitra elvtárs által előterjesztett beszámolóját, valamint Ľubomír Štrougal elvtárs. Szövetségi Kormány elnökének felszólalását, azt tanúsítja, hogy valamennyien tudatosítjuk az előttünk álló problémák komolyságát.

Nemcsak a mezőgazdaság feladatairól van szó, hanem arról is, hogyan sikerül megoldani a problémákat egész gazdaságunkban. Ezek nem egyszerűek, de jól emlékszünk még a sokkal bonyolultabb helyzetekre is. A népgazdaság átépítése az ország iparosítása, a falvak szövetkezetesítése, az új gazdasági apparátus kiépítése, a külkereskedelem új irányzatának kialakítása a hidegháború legrosszabb időszakában ment végbe. 1948 februárja után az egész imperialista világ összeesküdött Csehszlovákia ellen. Minden rendelkezésükre álló fegyvert kipróbáltak ellenünk. A diszkriminációt, a megfélemlítést, a zsarolást és az embargót. De mi ezt is kibírtuk.

Következetesen abból a lenini megállapításból indultunk ki, miszerint a történelem nem ismer olyan forradalmat, moly a győzelem kivívása után befejezettnek tekinthető, s amelyek után a babérjainkon nyugodhatnánk. Leküzdjék a mostani nehézségeket is, ha sikerül mozgósítanunk az egész pártot, a Nemzeti Frontot, ha megszilárdítjuk a párt-, állami, munka- és technológiai fegyelmet, ha elérjük, hogy a közvetlen irányítás színvonala megfeleljen a mai szükségleteknek.

A mezőgazdaság és az élelmezés kérdése, amelyet a mostani ülésen vitatunk meg, rendkívül jelentős, nemcsak az állam belső stabilitása, az emberek elégedettsége és az egészséges táplálkozás szempontjából, hanem erősen befolyásolja az emberek szocialista öntudatát és nem utolsósorban a Csehszlovák Szocialista Köztársaság védelmi képességét és nemzetközi helyzetét is.

Az élelmiszer a külpolitika fontos gazdasági és ideológiai eszközévé válik. A szocialista országok az élelmiszert kizárólag humánus célokra használják fel, önzetlen segítséget nyújtva azoknak, akik hiányt szenvednek. Ezzel szemben az imperializmus a gabonaféléket és más mezőgazdasági termékeket olyan eszközként használja, amely segítségével megvalósítja zsaroló politikáját. Az imperialisták ezt cinikusan maguk hirdetik. Carter volt amerikai elnök beismerte, hogy a Szovjetunió elleni embargóval nemcsak az Egyesült Államok gazdaságát károsította meg, hanem megkárosították a Szovjetuniót is, mivel lehetetlenné tették, hogy növelje az egy főre eső húsfogyasztást.

Pártunk helyesen határozta meg azt a feladatot, hogy Csehszlovákiának el kell érnie az önellátást az élelmiszer gyártásban. Ezt az irányvonalat igényes távlati célnak kell tekinteni. Senki sem várhatta, hogy ezt a célt már

1980-ban vagy 1982-ben elérjük. A feladat teljesítéséhez meg kell teremteni a műszaki, szervezési és káderfeltételeket a népgazdaság összes területén. A szocialista állam ezt meg tudja tenni. Azonban senki, sem a kommunista párt, sem a kormány nem tudja szavatolni a kedvező időjárási viszonyokat.

A földművesek mindig tudták, ha rosszabb volt a termés, szerényebben kellett élniük. Ezt az igazságot mintha elfelejtettük volna. Ha rosszabb volt a termés, nem is kerestünk más megoldást, mint azt. hogy külföldön vásároljunk, akár hitelbe is. Ennek a gyakorlatnak véget kell vetni. A kérdés: vagy éljünk hitelekből s gyermekeink és unokáink jogosan minősítenek majd bennünket felelőtlen gazdáknak, vagy pedig szerényebben éljünk, nem adóso- dunk el. s főleg jobban gazdálkodunk. Ebben a köztársaságban minden józanul gondolkodó ember elismeri, hogy a felvetett kérdésre csakis a második felelet a helyes. Ez vonatkozik tüzelőanyagra, az energiára és a nyersanyagra is.

Minden kommunistának és nem kommunistának, akire felelősségteljes feladatokat bíztak a tervezésben, a kutatásban, az irányításban, a termelésben, a pártszervezetben és a szakszervezetben, fel kellene vetnie a kérdést, vajon megtettek mindent azért, hogy a tervezett mennyiségű, jó minőségű terméket termeljük, és legyen mivel fedeznünk a szükséges behozatalt. A tények nem támasztják alá azt, hogy az összes tér* vező és irányító szerv, az egész gazdasági szféra következetesen magáévá tette a XV. pártkongresszus irányvonalát. amely szerint minden nemű munkának kiváló minőségűnek kell lennie,

és el kell érnünk a termelés nagy hatékonyságát.

Eladósodni a kapitalistáknál annyit jelent, mint a keresztényeknél eladni a lelket az ördögnek. Ezt nagyon szemléltetően bizonyítja Lengyelország elriasztó példája. A lengyelországi ellen- forradalmi helyzet kialakulásának oka nem csak az aránytalan eladósodás, de ugyanakkor ez az egyik nagyon lényeges oka.

Husák elvtárs a XVI. kongresszuson figyelmeztetett arra, hogy a kitűzött célok nem támaszkodhatnak a szubjektív kívánságokra, abból kell kiindulnunk amink van. Ugyanakkor nem szabad szem elől tévesztenünk a nemzetközi helyzet alakulását, amely erősen befolyásolja a mi gazdaságunkat is.

Fel kell készülnünk arra is. hogy egyesek megkérdezik, vajon nem térünk e el a XVI. kongresszus irányvonalától. Az ilyen kérdésekre határozottan kell válaszolnunk: nem. Továbbra Is a fejlett szocialista társadalom építésének megbízható útján haladunk. Nem gyengítjük, hanem megerősítjük a munkásosztály és forradalmi élcsapata, Csehszlovákia Kommunista Pártjának helyzetét és társadalmi vezető szerepét. A tudományos világnézet, marxizmus—leninizmus szerint járunk el, megszilárdítjuk a Nemzeti Front politikai rendszerét és következetesen megvalósítjuk a XVI. kongresszuson kitűzött külpolitikai irányvonalat.

Azok a feltételek, amelyek között megvalósítjuk a kongresszus gazdasági céljait, objektív vagy szubjektív okok miatt sok szempontból megváltoznak. Olyan sok különböző akadály merült fel, hogy ez lelassítja haladásunkat.

Sok mindent kell Javítanunk politikai-nevelő munkánkban, egységesen kell látnunk és értékelnünk a jelenségeket és eseményeket. Az életszínvonal fejlődését túlnyomó részt még mindig természetes, problémamentes növekedésnek tekintjük, amely az irányvonalaktól függ és nem a megvalósítás lehetőségeitől és képességétől. Az objektív okokat nem akarom a szubjektív okok fölé helyezni, de ha nem respektálnánk azt, ami körülöttünk történik, törvényszerűen az eredménytelen kritika útjára térnénk, elvesztenénk objektivitásunkat, s azt a képességünket, hogy megtaláljuk a helyes kivezető utakat.

A 70-es és 80-as évek fordulóján a nemzetközi helyzet hirtelen leromlott. Nem olyan válságos, hogy nem találhatnánk meg a kivezető utat. A veszély azonban jelentős, ezért nagy erőfeszítéseket kell tenni a katasztrófa elhárításáért. Nem először állunk ilyen feladatok előtt. A Szovjetunió, a szocialista közösség többi országa és a világ haladó erői mindig az Imperializmus elleni kemény és áldozatokat követelő harcban küzdötték ki győzelmeiket és vívmányaikat.

Az imperializmus irányvonala kiéleződésének alapvető motívuma nem erejének és lehetőségeinek a növekedése, hanem ellenkezőleg a kapitalizmus általános válságának további elmélyülése, a világban végbemenő forradalmi változások folyamatának meggyorsulása. Napjaink jelenségei és eseményei bonyolultak. gyakran nagyon veszélyesek, nem szabad ezeket lebecsülni. De az sem lenne helyes, ha az imperializmus erejét csak a burzsoá propaganda, Reagan, vagy Haig beszédei szerint ítélnénk meg.

Ha megnézzük, hogyan alakult a nemzetközi helyzet a négy döntő szakaszon — a politikai és földrajzi, a gazdasági, az ideológiai és a katonai területen — arra a következtetésre jutunk. hogy .az imperialista rendszer nem konszolidálódik és szilárdul, hanem ellenkezőleg a kapitalizmus általános válsága minden területen kiéleződött.

Csupán az utóbbi évtizedben legalább tíz fontos ország szabadult fel az imperializmus rabigája alól. Az imperializmus érzi, hogy veszélybe kerültek stratégiai pozíciói és elveszti hagyományos nyersanyagforrásait. A munka- nélküliség. az infláció és a hasonló jelenségek egyre nagyobb teherként nehezednek a kapitalista társadalomra.

Kiéleződtek a konfliktusok az imperialista versengés három központja — az Egyesült Államok. Nyugat-Európa és Japán között. Nyugat-Európában és Japánban, különösen a gazdaság területén továbbra is találkoznak azokkal a törekvésekkel, hogy korlátozzák függőségüket az amerikai imperializmustól.

Az imperializmus a növekvő nehézségek közepette a gazdaság militari- zálásában, a szocializmus fölötti katonai stratégiai túlerő kialakításában és a a külföldi terjeszkedésben keresi a megoldást A feszültségenyhülés ellenzőinek az utóbbi Időben ugyan sikerült

kiélezniük a nemzetközi helyzetet és fokozni a háborús veszélyt, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a háború szükségszerűvé vált.

Az utóbbi évek tapasztalatai — amint azt Leonyid Brezsnyev elvtárs a II. világháború hősei emlékművének leleplezésekor Kijevben mondotta — meggyőznek bennünket arról, hogy a háborút meg lehet akadályozni. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 35 év alatt nagyon veszélyes helyzetek alakultak ki. Volt hidegháború és több nagyon válságos helyzet. Az imperialistáknak azonban nem sikerült háborúba rántaniuk a világot. A Szovjetunió tekintélyével, politikájával befolyásolni tudta a nemzetközi légkört, enyhítve a feszültséget.

Az imperialisták a nemzetközi helyzet kiéleződésével párhuzamosan erőfeszítéseket tesznek, hogy a világközvéleményt félrevezessék széles körű kampány segítségével. Ennek az a célja, hogy eltereljék a figyelmet saját agresszív és békeellenes terveiről és a helyzet romlásáért a felelősséget a Szovjetunióra és a szocialista országokra hárítsák.

Az idén október elején az Egyesült Államokban nagy példányszámban kiadták az ún vörös könyvet, amely hamis adatokat tartalmaz a Szovjetunió állítólagos katonai fölényéről a NATO országokkal szemben. A nyugat-európai közvéleményt így akarják lélektanilag felkészíteni az amerikai rakéták telepítésére és a neutronbomba bevezetésére; mindkét lépést úgy magyarázza, mint reakciót a Kelet felől fennálló állítólagos veszélyre. Ebben az esetben is bebizonyosodik, hogy a hazugsággal nem sokra mennek. Még a Bundeswehr és a NATO országok volt tábornokai is — akikről senki sem állíthatja, hogy rokonszenveznek a Szovjetunióval —, hamisítottaknak minősítik az említett adatokat.

Az amerikai vezetők beszédeiben is ellentétek mutatkoznak ebben a kérdésben. Egyesek azt állítják, hogy az Egyesült Államok csupán fel akarja újítani a Szovjetunió által megbontott katonai-stratégiai egyensúlyt, mások pl., mint Weinberger hadügyminiszter, nyíltan azt mondja, hogy a mai amerikai kormányzat célja erőfölényre szert tenni a Szovjetunió fölött, és az egyensúly és paritás fogalmaknak nincsen értelme.

Az erőpolitikát nem kapcsolhatjuk össze csupán a Reagan kormányzattal. Már Carter kormánya a 70-es évek második felében kiharcolta a NATO-ban a katonai kiadások növelésének távlati programját, az új amerikai nukleáris rakéták gyártásának és nyugat európai telepítésének tervét, és jóváhagyták az

59. számú elnöki direktívát az ún. korlátozott nukleáris háborúról.

A Reagan kormányzat a legdurvább formában érvényesíti azokat az elveket, amelyek az Egyesült Államok háború utáni külpolitikájában megszakítás nélkül érvényesültek, és amelyek kifejezik az Egyesült Államok uralkodó osztályának agresszív hegemonista céljait.

Széles körű, hosszú ideje előkészített, frontális ellentámadásról van szó a szocializmus, a nemzetközi munkásosztály, a nemzeti felszabadító mozgalom és az összes haladó erő ellen.

Arra törekedve, hogy befeketítsék a szocialista országokat és társadalmi rendszerüket, a burzsoá propaganda központok nemcsak egymás között versenyeznek. hanem a tőkés országok vezetői is abban mérik össze erejüket, ki talál ki még durvább rágalmakat országainkról. Közismert Reagannak az a kijelentése, hogy a kommunizmus történelmi tévedés, amelyet helyre kell hozni.

Annak ellenére, hogy ez az állítás nevetséges, és a történelem során már többször találkoztunk vele, kijelentését nem fogadhatjuk közömbösen. A legerősebb tőkés nagyhatalom elnöke mondotta ezt, aki arra fog törekedni, hogy kijelentéséből legalább valami is megvalósuljon.

Az amerikai Imperialisták azzal számolnak, ha sikerülne katonai erőfölényre szert tenni, ez lehetővé tenné, hogy az erőszak politikáját érvényesítsék más országokkal szemben. Moszkvában már nem egyszer elhangzott, hogy a Szovjetunió nem törekszik katonai erőfölényre, de senkinek sem engedi meg, hogy megbontsa a fennálló egyensúlyt. A Szovjetunió minden szükséges eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy megvédje saját és szövetségesei érdekeit. Illuzórikus az a spekuláció is, hogy a szovjet gazdaság nem bírja el a fegyverkezési verseny új menetét. Természetes, ha teljes mértékben megvalósulnának Nyugaton a fegyverkezés növelésére vonatkozó tervek, számolni kell azzal is, hogy kiegészítő intézkedéseket hozunk közösségünk védelmének biztosítására, ami kétségtelenül tükröződik gazdaságunkban is. Állampolgárainknak nyíltan meg kell mondanunk: senki sem ajándékozza nekünk a békét. A Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országával, valamint a világ békeszerető erőivel együttműködve meg kell védeni a békét. Aki saját maga tapasztalta a háború borzalmait el tudja képzelni mit jelentene ma egy háborús tűzvész, és bizonyára egyetért azzal, hogy sokkal jobb szerényebben élni, mint jólétben meghalni.

Az amerikai imperialisták, akik Európát választották ki az esetleges nukleáris világháború fő színterévé, abban a naiv hitben, hogy maga az Egyesült Államok megmenekül, nyugati szövetségeseiket is hajlandók feláldozni. Ezt szemléltette Reagan elnöknek a közelmúltban elhangzott kijelentése annak lehetőségéről, hogy Európában korlátozott atomháború törjön ki. Amikor világszerte jogosan tiltakozást váltott ki ez a kijelentés, azzal magyarázkodtak, hogy megfontolatlan szavakról volt szó, elméleti mérlegelésekről stb. Az amerikai kormány ezt a hihetetlen cinizmust csak egy kis epizódnak tekintette.

Reagan rövid idő alatt meggyőzte a világot arról, milyen szintű ismeretekkel rendelkezik a történelemből a nemzetközi politikából, a hadászatból és főleg arról, hogy nem rendelkezik egy államférfi felelősségérzetével.

A középható-távolságú amerikai nukleáris rakéták Nyugat-Európába való telepítése, valamint a neutron fegyverek gyártása és bevetési terveik nagymértékben növelik a nukleáris konfliktus veszélyét, mivel az imperializmus kísértésbe esne, hogy megvalósítsa az első csapást. Ha ehhez még hozzá adjuk, hogy az Egyesült Államokban milyen sok könnyelmű politikus van, akikről közismert, hogy lebecsülik a Szovjetunió erejét és túlbecsülik saját erejüket, ez a veszély még meghatványozódik.

Ronald Reagan az idén januárban kijelentette: ha szükséges lesz, megtartjuk hatalmunkat ahhoz, hogy erőfölényre tegyünk szert. Weinberger amerikai hadügyminiszter 1981 júniusában nyíltan beismerte: ezekre (vagyis az új rakéta és nukleáris fegyverrendszerekre) alapozzuk a győzelembe vetett reményünket. Az erőfölény megszerzése, vagy a győzelem kivívása fogalom természetesen csupán elképzelést jelent az elképzelhetetlenről, arról a háborúról, amelynek nem lehet győztese. Azonban az a szüntelenül terjesztett elképzelés, hogy győzni lehet, különösen azoknak a politikusoknak a körében, akik a hatalmas nukleáris fegyverzetről döntenek, veszélyes meggyőződéssé válhat. A veszélyt növeli az a tény, hogy az Egyesült Államokban a háború utáni időszakban már egyszer Forrestal miniszter állt a hadügyminisztérium élén, aki a szovjet veszély ellen hirdetett saját propagandájának áldozatává vált. Az elvakultság a politikában, különösen antikommunizmus elvakult hirdetése, mindig veszélyes.

Reagan külpolitikai irányvonala szerencsére Nyugaton nem találkozik egyértelmű egyetértéssel, amint azt az Egyesült Államok szeretné. A mai amerikai politika ellentétbe kerül a nyugat európai burzsoázia egyes specifikus érdekeivel. Amint a hét tőkés állam közelmúltban megtartott ottawai csúcsértekezlete is megmutatta, az Egyesült Államok egyre inkább a szövetségesei megkárosításával próbálja megoldani növekvő válságproblémáit, elsősorban az inflációt és a munkanélküliséget.

Fontos tényező, amely Nyugat-Európában bizalmatlanságot és ellenzéket vált ki a mai amerikai politikával szemben, a nukleáris háborútól való jogos félelem. Ezen országok reálisan gondolkodó politikusai egyre inkább elgondolkodnak afölött, hogy az amerikai rakéták Nyugat-Európába való telepítése, ugyanúgy mint az amerikai kormányzat döntése a neutronbomba gyártásáról, gyakorlatilag a Pentagon nukleáris stratégái túszainak szerepére ítéli őket. Az a katonapolitika, amelyet az Egyesült Államok valósít meg Nyu- gat-Európával szemben, kifejezi az amerikai nagyhatalmi egoizmust és cinizmust. Ezért nincs mit csodálkozni azon. hogy a holland és belga kormány egyre jobban idegenkedik attól hoev beleegyezését adja az amerikai rakéták területükön való elhelyezésébe. Ugyanígy a dán és a norvég kormány, valamint a finn kormánv közelmúltban tett nyilatkozata, mely szerint hajlandó folytatni a párbeszédet az észak-euróoal atomfegyvermentes övezet kialakításáról, amint azt a ^/ovfptunlő lavac^ita, (Folytatás a 4. oldalon)