Új Szó, 1981. szeptember (34. évfolyam, 205-231. szám)
1981-09-09 / 213. szám, szerda
SAJÁTOS HELYZET - SAJÁTOS GONDOKKAL Elöljáróban néhány friss statisztikái adat. A rimaszombati Járásban jelenleg 98 880 ember él, közöttük 15 489 cigány, ami az összlakosság több mint 15 százalékát teszi ki. Az elmúlt esztendőben összesen 1831 gyermek született, közöttük 475 cigány. A lakosság összlétszá- ma 1980 ban 41 fővel csökkent, ugyanakkor a < igányiakosság körében 538 személyes szaporulatról beszélhetünk. A bűnözési statis/.lika szerint a járásban az elmúlt esztendőben a bűncselekmények 40,5 százalékát követték el cigányok, 1978- ban ez a számarány még csak 28.7 százalékos volt. Sajátos helyzet ez — sajátos gondokkal. A cigánykérdés komplex megoldásával, a cigányság gazdasági, szociális és kulturális felemelkedésének lehetőségeivel az SZÍ,KP KB határozata alapján még 1977 júniusában foglalkozott az SZÍ,KP Rimaszombati Járási Bizottságának elnöksége, majd a jnb tanácsa. A határozatok végrehajtásáról. és a gondokról dr. Roman Bavollal, a járásbíróság elnökével beszélgettünk. — Az említett határozatok végrehajtását a járás pártvezetése három alkalommal is ellenőrizte. Utoljára az idén áprilisban, amikor Ismételten megállapíthatta, hogy a járás közrendészeti és igazságszolgáltatási szervei sokat tettek a cigány polgárok nevelése, a bűncselekmények megelőzése érdekében. Fáradozásuknak — sajnos — még nincsenek látványos eredményei. — Mi a magyarázata a bűnözés növekedésének a, cigánylakosok körében? — A cigánylakosság nagy része jna még az átlagosnál alacsonyabb gazdasági és kulturális szinten él. Ennek oka az iskolai képzettség hiánya, ami eleve kizárja őket a szakképzett munkahelyek betöltésétől. így számukra sokszor nem marad más lehetőség, mint a nehezebb fizikai megterheléssel járó munka vállalása. És az ilyen munkahelyeken nagy a fluktuáció. Mindehhez járul a cigánylakosság körében nagymértékben elterjedt alkoholfogyasztás. És éppen a munkanélküli csellengők és az alkoholfogyasztók körében mutatható ki a legtöbb bűncselekmény.' — Ami az elkövetett bűncselekményeket Illeti, hogyan kategorizálhatók ezek? — A cigány lakosság körében elkövetett bűncselekmények 54 százaléka valamilyen formában összefügg az erőszakkal, a második helyen pedig a magán- és a szocialista tulajdon ellen elkövetett bűn- cselekmények szerepelnek. Természetesen sok törvénysértés adódik a munkahelyi és családi kötelességek elmulasztásából is. Bennünket az említetteken kívül az is foglalkoztat, hogy a bűncselekményeket milyen korban követték el. A fiatalkorúak bűnözése kerületi viszonylatban is a mi járásunkban volt a legnagyobb. Sok közöttük a visszaeső bűnöző és az olyan elítélt, aki élősködő életmódot folytat, nincsenek erkölcsi korlátai sem magával sem a társadalommal szemben. A járásbíróság nagyon körültekintően foglalkozik a fiatalokkal, s azokkal nz elkövetőkkel, akiknél még remény van pozitív változás elérésére. A büntető eljárás keretében a bíróság számos esetben élt az átnevelést szolgáló lehetőségekkel is. Az 1978-as esztendőben például nyolc esetben rendelt el a bíróság alkoholelvonó gyógykezelést, 12 alkalommal védőnevelést, 11-szer védőfelügyeletet. A kiskorú gyermekek intézeti elhelyezésének egyik fő akadálya a férőhelyhiány, így számtalanszor előfordul, hogy csak hónapok, vagy évek elteltével realizálódhat egy-egy bírósági végzés. H. A. sJ rc*ji iiil rü A ÄLLÄS ■ KULTURÁLIS szervezet bratislavai székhellyel káder- és személyzeti szakelőadói beosztásba keres munkaerőt főiskolai végzettséggel és 6-éves gyakorlattal. Közelebbi Információt a következő telefonszámon kérhetnek: 533-94. 0F-97 ■ A CSEMADOK Központi Bizottsága azonnali belépéssel felvesz: — Instruktort a KB személyzeti osztályára középiskolai végzettséggel és gyakorlattal. Jelentkezni a következő címen lehet: Oslrodný výbor CSEMADOK, Bratislava, nám. 1. mája 10. OF-98 ISMERKEDÉS ■ 50 év körüli jó megjelenésű, jó- lolkíi. magányos nőt keresek, aki hozzám költözne, jelige: Jó meg- jelenésQ férfi vagyok. 0-1436 ■ 58 éves, egyedül élő világtalan özvegyember szeretne megismerkedni hozzáillő hölggyel. Jelige: Komárnól járás. 0-1473 A PULT MÁSIK OLDALÁN Szocialista társadalmunkban az anyagi és a kulturális javak létrehozásából jelentős feladatokat vállalnak magukra a dolgozó nők és asszonyok. Kelet Szlovákia üzlethálózatában például a legutóbbi statisztikai kimutatások szerint 32 554 nő dolgozik, ami ebben az ágazatban az összes dolgozó 73,2 százalékát teszi ki. A kereskedelemben tevékenykedő asszonyok nagy része egyben édesanya is és be kell ismernünk, hogy a háztartásbeli teendők végzésétől — egyenlőség ide, egyenlőség oda — a férjek nagyobb része még ma is húzódozik. Ha ehhez — az üzlethálózatnál maradva — azt is hozzátesszük, hogy bizony nem egy régebbi boltban az elárusítónőknek elég mostoha körülmények között kell dolgozniuk — kénytelenek vagyunk beismerni, hogy a helyzetük nem irigylésre méltó. Mindez igaz, de nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk arról a jogos elvárásunkról, hogy az áruházakban az eladók kedvesek legyenek hozzánk, készségesen elénk tegyék az árut. Hogy ez még nincs mindenütt így, az tény — de hazudnánk, ha elhallgatnánk, hogy SOK MÚLIK A KÉPVISELŐKÖN Július Schwarz 1976-tól titkára a Pöisőci (Plešivec) Helyi Nemzeti Bizottságnak. Jól ismeri a község eredményeit, gondjait és azokat a feladatokat, amelyeket a hetedik ötéves tervidőszakban maguk elé tűztek. A község a környék ipari központjában és nagyon fontos közlekedési főútvonal mentén fekszik. Ezeket a tényeket figyelembe véve dolgozták ki a következő öt évre szóló terveiket is. — A választások után megfiatalodott a képviselő testületünk. Szükségünk van fiatal, ambiciózus emberekre — mondja a hnb titkára. — A nemzeti bizottság előtt álló sokrétű feladatokkal az apparátus tagjai egyedül nehezen tudnának megbirkózni. Egységes, tenni akaró és tudó képviselőkre van szükségünk, akiknek minden cselekedetét a lakosság érdekel vezérlik. Céljaink valóra váltása során nagyon sok függ a képviselőktől. A következő években legfőbb feladatunk a megkezdett építkezések mielőbbi befejezése. Ezek közül az első helyen a tizenhat tantermes Iskola áll. A régi iskolaépület nemcsak kicsi, hanem korszerűtlen is. Iskolánkban több mint hatszáz gyerek tanul. Az új iskola felépítésével még nem oldódnak meg a problémáink. A tanulók nagyrésze a környező falvakból jár be, ezért nagy gondot okoz az étkeztetésük. A meglevő konyha és ebédlő már nem megfelelő. Az ebédlőben egy-egy étkezésnél egy szék hét-nyolcszor cserél gazdát. — Ötmillió korona beruházással, — folytatja a titkár — megkezdtük egy új művelődési ház építését is. A nehézségek ellenére elég jól halad az építkezés. Minden erőnkkel segítünk az építőknek. Előreláthatólag 1982-ben átadjuk az új szolgáltató házat is. Az üzlet- hálózatunk egyelőre megfelelő, de azért bővítésre szorul. A tervet már kidolgoztuk a Jednota fogyasztási szövetkezet vezetőségével együtt. Sürgős feladataink közé tartozik az új bölcsőde és óvoda építése. Községünknek 2525 lakosa van s a bölcsődénk mindössze huszonöt férőhelyes. Feladatunk tehát bőven van, megvalósításukhoz a hnb dolgozói, a képviselők és a lakosság szoros összefogására van szükség. Ebben az évben tervezik a nyugdíjasklub átadását a helyi nemzeti bizottság épületének földszinti részén. A teljes berendezést már meg is vették. A lakáskérdéssel kapcsolatban nincsenek nagyobb gondjaik. Mindössze huszonöt lakásigénylést tartanak nyilván és harmincan kérnek építkezési telket. Ezeket az igényeket még ebben az évben kielégítik. A közeljövőben a tervek szerint a benzinkutat áthelyezik a község közepéről a főút mellé. Tervek, gondok vannak, de a község vezetői nem riadnak vissza a nagyobb feladatoktól sem, mert amint a titkár mondta: — A választók megbíztak bennünk, azért vagyunk, hogy amit vállaltunk, azt teljesítsük Is. FECSŰ PÁL ADÁSVÉTEL ■ Eladó jó állapotban levő Skoda 1202-es. Érdeklődni lehet a 26-38-as telefonszámon Čalovón, mindennap 17.00 órától. 0-1465 ■ Eladó Ford Cortina 1200 hetvenezer km-rel, és hat 95 cm széles enyvező, furnérozó vasbak asztalosmunkákhoz. Cím: Markolt Mária, Želiezovce, Nová 5. Tel: 26.36. 0-1485 KÖSZÖNTŐ ■ Drága jó nagymamának, déd- nagymainának, üzv. CSÉMI Károlynénak, A 1 bárra (Dolný Bar) 83. születésnapja alkalmából szívből gratulálnak, sok szerencsét, jó egészséget és még hosszan tartó boldog életet kívánnak unokái, vejei, dédunokái, lányai, fial, menyei. 0-1467 köszönetnyilvánítás ■ Szomorú és fájó szívvel mondunk köszönetét a testvéreknek, rokonoknak, szomszédoknak, Ismerősöknek, jó barátoknak és mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára július 23-án a csilizrad- ványi (Clllzská Radvaň) temető* be a drága jó édesapát, férjet, testvért, nagyapát, Takács Mihályt, aki hosszas bet&gség után 81 éves korában távozott el szerettei köréből. Egyúttal megköszönjük a sok szép koszorút és virágot, a részvétet, mellyel enyhíteni Igyekeztek mély fájdalmunkat. Továbbá köszünetet mondunk a Cslllz- radványl Efsz vezetőségének a szép koszorúért, köszönet a pa- tasi (Pastuchy) lakosságnak a sok szép virágért, részvétért, mellyel enyhítették mély fájdalmunkat. Gyászoló felesége, gyermekei, testvérei, nászasszonya, vejei, menyei, sógora, sógornőié, unokái és dédunokál.0-1466 ■ Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik 1981. augusztus 18-án elkísérték utolsó útjára az életének 42. évében tragikusan elhunyt if j. B e n k 6 c z I Antalt az ekecsi (Okoč) temetőbe, és koszorúikkal, virágaikkal igyekeztek enyhíteni mély fájdamunkat. Örökké gyászoló felesége. leánya, édesapja, bátyjai és a gyászoló rokonság 0-1464 számos jó példánk is van. Elég ha megemlítjük a kassai (Košice) Prior Aruház elektromos áruk részlegén dolgozó Kristián Terézia vezette kollektívát, vagy a Terasz lakónegyed falatozójában Mária Ku- korová példás munkáját, a poprádi fogyasztási szövetkezet Szakálas Anna vezette munkabrigádját, a prešovi étteremből a Cecília Borošová vezette munkakollektívát; s a sort folytathatnánk. Hogy az akarat a színvonalas munkavégzésre nem hiányzik a kereskedelemben dolgozó lányokból, asszonyokból, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a szocialista munkaversnyek különböző formáiba 30 624-en kapcsolódtak be. Legnépszerűbb a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért folyó verseny. A szocialista munkabrigád szerepe pedig, a kereskedelmi feladatok teljesítésén túl, az emberek közötti kapcsolatok kialakításában is jelentős — szerves részét képezi a szocialista életmód megteremtésének. Amint azt a kerületi szak- szervezeti szövetség legutóbbi ülésén Is szóba hozták, a jövőben szeretnék elérni, hogy a kereskedelemben dolgozó nők az eddiginél aktívabban és nagyobb számban kapcsolódjanak be az újító- és feltaláló mozgalomba, eddig ugyanis mindössze 301 újítót tartanak nyilván, s ebből csak 65 a nö. Jóllehet számuk nem azért Ilyen alacsony, mert ötletszegények lennének. A találékonyságukkal nincs is baj, sokkal inkább a szabad idejükkel, kevés az az idő, amikor az ötleteiket papírra vethetnék. Ennek pedig több oka is van — hogy mást ne mondjunk, a kereskedelemben dolgozók gyermekeinek bölcsődei és óvodai elhelyezése még mindig nehéz. A kereskedelemnek kevés az üzemi óvodája, noha a 6. ötéves tervidőszakban már ezen a téren is Javulás állt be. Az utóbbi fél évtized alatt a kassai, a Spišská Nová Ves-i. a prešovi Zdroj épített új üzemi óvodát. Rajtuk kívül a prešovi és a humennéi vendéglátóipari intézménynek van saját óvodája, de hisszük, hogy a jövőben még épül jó néhány. Kelet-Szlovákia kereskedelmi létesítményeiben erre az ötéves tervidőszakra nagyon átgondolt, reális szociális programot készítettek. Ennek megvalósí-, tásával minden bizonnyal sokat fog javulni a boltokban, az áruházakban, az éttermekben dolgozó lányok és asszonyok helyzete. Mindez pedig nyilván ahhoz is hozzájárul, hogy az eddiginél jobban érezhetjük maja, az elárusítőnők tudatosították, hogy ők vannak érettünk és nem fordítva. Persze azt azért nem kellene elfelejtenünk, hogy végeredményben mindnyájan emberek vagyunk, s nekünk vásárlóknak sem lenne szabad ok nélkül borsot törni az eladók orra alá. [—szák) Tippeljünk a kupamérkőzések eredményeire. P§| w PM 3 Az 1981. IX. 16-án lejátszódó mérkőzésekre 1981. IX. 7-töl 1981. IX. 14-ig kell leadni a szelvényeket. ÚF 89 Lányok és fiúk, közép- és főiskolások! A kiváló munkáért és Az építésben szerzett érdemekért éremmel kitüntetett IFJ0 SZIVEK Magyar Dal- és Táncegyüttes felvételi megbeszélésre hív benneteket tánckarába. A megbeszélés időpontja: 1981. szeptember 10-én és 11-én 18-tól 21 óráig. A megbeszélés helye: Bratislava, Május 1. tér 10. szám alatti balett-terem (Nám. 1. Mája 6. 10). Részletes felvilágosítást az érdeklődők az együttes irodájában kaphatnak az alábbi címen: Bratislava, Mostová 8, tel.: 330 422. Of-67 1981. IX. 9. 6