Új Szó, 1981. szeptember (34. évfolyam, 205-231. szám)
1981-09-09 / 213. szám, szerda
á társadalmi aktivitás élén PÁRTTAGOK A MUIMKÄJUKRÔL Nem hiszem, hogy akadna olyan újra, jobbra törekvés a munkahelyeken, amelyben ne lépnének fel kezdeményezően a kommunisták. Nagy elkötelezettséggel dolgoznak a szocialista munkabrigádokban, de találkozhatunk velük az újítók es feltalálók között is, s példamutatásuk meggyőző erejével hatnák környezetükre mindenütt. Hogy mi váltja ki belőlük ezt az ügybuzgalmat, arról beszélgető partnereim hitelesen szóltak. Elvira Katrincová, a Zlaté- Moravce i Hűtőszekrénygyár újítója: — Idestova másfél évtizede, hogy a vállalat vegyeszeti laboratóriumában dolgozom. Mindig azt tartottam; többet kell tennem a munkaköri kötelességemnél. Ezért ô gyárlásfej- lesztés problémái, bár a családi - teéndőket is el kellett végezni — otthon sem hagytak nyugton. Állandóan azon törtem a fejem, mit tehetnék annak érdekében, hogy kevesebb anyagot használjanak fel a hátsó szekrényfalak gyártásához, és ne szenvedjen csorbát a minőség. Anyu, bizonyára kitüntetést vársz, hogy idehaza is dolgozol, jegyezték meg többször élcelődve a gyerme- keim. Persze, soha sem tudtak lebeszélni a szándékomról. Am annál nagyobb volt az örömük, amikor megtudták, hogy rájöttem a dolgok nyitjára. Eddig három újítási javaslatot terjesztettem fel, s mindet érvényesítik a gyakorlatban. A legutóbbi újításom bevezetésére pedig augusztusban került sor, ami évente legkevesebb négyszázezer korona értékű anyagmegtakarltást jelent a vállalatnak. Alkotó munkám elismréséül megkaptam a vállalat élenjáró újítója kitüntetést s ez az anyagiaknál is többet jelent szamomra, mert mindenki megbecsül. Anton Borový, a Szocialista Munka Hőse, a Nitra Ivanka i Efsz fejőgulyása: — A nyári munkák elején szövetkezetünkbe!* ideológiai konferenciát tartottunk, ahová pártalapszervezetünk meghívta a fiatalokat is. Az egyik fiatal traktorosunk azt kérdezte tőlem, mit tettem azért, hogy ilyen nagy kitüntetésben részesítettek? Érdeklődésére elmondtam, hogy negyven éve a mezőgazdaságban dolgozom, de olyan kedvező érvényesülési lehetőségek, munkafeltételek soha sem voltak, mint napjainkban. Sokan lemorzsolódtak ugyan, otthagyták a mezőgazdaságot, s a velem egykorúak közül csak azok tartottak ki, akik belső meggyőződésből hittek a párt politikájában. Természetesen gépek hiányában- sokat kellett dolgozni és nem volt nyolc órás a munkaidő, a keresetet sem lehet összehasonlítani a mai jutalmazással. A pénz feltétlenül szükséges az élethez, de nem boldogíthatja az embert, illetve csak akkor, ha fizetésével arányos értéket hoz létre a társadalomban. Én ezt az igényt sosem tévesztem szem elől. A hozzáállásom a munkám eredményességében is megmutatkozott, mindig több tejet termeltem, mint fejőgulyás társaim. Jelenleg a 4200 literes évi fejési átlagnál tartok, holott szövetkezeti méretben a 3600 litert sem közelíti meg a tejhozam. A kitüntetést tehát jó munkám elismeréséül kaptam, s nem azért, mert tagja vagyok a pártnak. Knotek Iván mérnök, a vere- bélyi (Vráblej Efsz zootechnik kusa: — Feladatomat pártmegbízatásként végzem az állattenyésztésben. Nincs könnyű dől* gom. Nehezíti a munkám, hogy az eredmények sem fej lelnek meg a feltételeinknek. De tudatában vagyok annak, hogy a javulás nem jön magá* tói, az irányítás gondjain kfc vül politikai felvilágosító munkát is kell végezni az állatgondozók között. Ez pedig megköveteli, hogy állandó kapcsolat* ban legyek velük. • -r- Nincs olyan nap, hogy ne látogatnám meg a munkahét lyeket, és sokszor bizony az ünnepnapokat is az istállókban töltöm. Főleg ezek a „kiruccanások“ járultak hozzá, hogy az emberek elismertek, hallgatnak a szavamra és szakmai utasításom szerint végzik dolgukat. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy nem a párttagsági könyv, hanem az élő kapcsolat, az őszinte szó ad rangot a vezető tekintélyének. Ma már nem vetik a szememre és nem haragusznak meg, ha a munkaköri kötelességek pontos teljesítését az állatgondozóktól megkövetelem. Nagy Mária, a Nitra-i 4. számú utcai pártaiapszervezet propagandistája: — Pártalapszervezetünkben nyugdíjasok dolgoznak, de aktivitásukon nem lehet észrevenni, hogy elfáradtak volna a politikai munkában. Különösen nagy segítséget nyújtottak a választások előkészítésében és a 16. számú agitációs központ tevékenységében, amelynek munkájáért alapszervezetünk vállalta a felelősséget. Külön ki kell emelnem Tura- nová Ibolya, Alojz Ondriska, és Mária Okén ková veterán kommunisták tevékenységét, akikre — ha csak nem betegek — minden alkalommal számíthatunk. Alapszervezetünk erejének fokozása érdekében párttagjaink tevékenységének növelésére törekszünk. Kiépítettük a bizalmiak hálózatát. Általuk mozgósítjuk kommunistáinkat a taggyűlésekre és egyéb pártrendezvényekre. Fontos feladatunk beteg társaink látogatásának, a velük való kapcsolattartásnak a megszervezése. A különböző korú, képzettségű elvtársaink egyaránt érezhetik: a pártra mindig számíthatnak. Ezt az igényüket a tagkönyvcserével kapcsolatos beszélgetéseken sokan el is mondták. Szervezetünk tagjai gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek a pártmunkában. Sokan a gyárakból elkerülve pártmunkásként bejárták a falvakat. S aztán itt újra összekerültünk. Van mit egymásnak elmondanunk. De nem annyira ezzel telik a mi időnk, hiszen hasznos politikai munkát végzünk. Munkánk akad bőven. Azért dolgozunk, hogy pártalapszervezetünk a követelmények szintjén teljesítse hivatását. SZOMBATH AMBRUS Közelebb az étet követelményeihez 1981. IX. 9 A töketerebesi (Trebišov) 1á- rasi pártbizottság elnöksége a közelmúltban tárgyalt a pártok- tatással kapcsolatos kérdésekről. Behatóan elemezte az elmúlt pártoktatási időszakban elért eredményeket, problémákat és azok okait. Konkrét intézkedéseket tett az új pártoktatási év sikeres előkészítésére. Ezekről a kérdésekről beszélgettem Stefan Andrejöik elvtárssal, a járási pártbizottság titkárával. — Járásunkban már évek óta arra irányul a figyelem a pártoktatás szervezésekor, hogy minél több párttag és tagjelölt, illetve arra érdemes pártonkí- vtili vegyen részt a pártoktatásban — hangsúlyozta Andrej- üík elvtárs. — Ezt a feladatot, — amint azt az értékeléskor megállapítottuk — sikerült teljesíteni az elmúlt pártoktatási évben is, amikor a párttagok és tagjelöltek több mint 95 százaléka vett részt a politikai oktatásban. Újból szeretném kihangsúlyozni, nagyon fontosnak tartjuk, hogy mindenki olyan témakör tanulmányozásával foglalkozzon és olyan fokon, amely részére — politikai, gazdasági szemléletének, látókörének bővítésére — a legfontosabb, legcélszerűbb. Hiszen a politikai és társadalmi élet, egész népgazdaságunk fejlesztése nap mint nap újabb igényeket támaszt mindany- cyiunkkal szemben. A töketerebesi járás székhelyén is nagyon hasznos munkát végez a Politikai Nevelés Háza, ennek kollektívája, élén Andrej Zajac igazgatóval. And- rejŠík elvtárstól arra kértem választ, hogyan értékeli a járási bizottság e munkát. — A járási pártbizottság elnöksége pozitívan értékeli a Politikai Nevelés Háza dolgozóinak munkáját. Méltán megilleti őket az elismerés, dicséret, mert a politikai nevelőmunka legkülönbözőbb területén a legtöbbet ők vállalják, végzik járásunkban. Az új pártoktatási évben érvényesítik tapasztalataikat a vajáni Hőerőműben és a terebesi élelmi-* szerkombinátban. Nagyon hasznos és eredményes tevékenységet fejtenek ki a pártoktatások ellenőrzésének szervezésében. — Milyen észrevételeket, ta* pasztalatokat gyűjtöttek az ellenőrzés során? — Az ellenőrzések alkalmával szerzett tapasztalatok bizonyítják, hogy a pártoktatás jelentős mértékben hozzájárult a hallgatók politikai elkötelezettségének megszilárdításához, a kommunista és a pár- tonklvüli dolgozók lelkes, őszinte kezdeményezéséhez, mind a politikai, mind a gazdasági életben. Sajnos, akadnak járásunkban olyan pártszervezetek is, amelyekben a pártoktatús színvonala, az előadók munkája és a hallgatók érdeklődése nem kielégítő. Ilyen esetekben levonjuk a szükséges következtetéseket és megtesszük a kellő intézkedéseket a hiányosságok kiküszöbölésére. Arra törekszünk, hogy a politikai nevelés minden szinten formaságoktól mentes, céltudatos legyen, s a hallgatók érdeklődéssel foglalkozzanak az előadott anyaggal. Sajnos, a magyar nyelven is megjelenő tananyagok, módszertani útmutatások rendszerint nem érkeznek meg Idejében. Ezt már több ízben jelentettük az illetékes felsőbb szerveknek. Reméljük a jövőben ezen a téren is javul a helyzet. — Hogyan értékeli az előadókat, a pár toktat ás színvonalát, s milyen intézkedéseket tesznek a fogyatékosságok felszámolására? — Alaposan elemeztük az előadók, az aktivisták munkáját, akik valamilyen formában felelősek a pártoktatás menetéért. Ezzel a kérdéssel járási pártbizottságunk elnöksége is foglalkozott. Nemcsak úgy általánosan, hanem nagyon konkrétan, személyre szólóan. Ennek az értékelésnek alapján elnökségünk dicséretben részesítette a bélyi (Biel), leleszi (Leles), mátyóci (Ma- fovcej, örösi (Strážne), szűr- nyegi (Sirnik), a bodrogszer- dahelyi (Streda nad Bodrogom) Állami Gazdaság, a mogyorósi (Krišovská Liesková) Efsz, a novosádi Állami Gazdaság, a vajáni (Vojany) Slovnaft, a nagykaposi IVefké Kapušany) tranzit gázvezeték és a terebesi élelmiszerkombinát pártszervezetét. Ugyanakkor elmarasztalta a pártoktatás alacsony színvonaláért a szinyéri (SviniceJ, ladmóci (Ladmov- ce), imregi (Brehov), a királyhelmeci (Kráľovský Chlmec J posta és pékség, a szentesi (Plešany) kőbánya, a vajáni Jas cipőüzem, a božicei, a hrčeli, a milhostovi efsz-ek, és a terebesi baromfifeldolgozó üzem pártszervezeteit. A Politikai Nevelés Házának dolgozói fokozott figyelmet fordítanak a jövőben is az említett és más ehhez hasonló pártszervezetekben a politikai nevelő munka javítására, a pártoktatás színvona lasabb szervezésére. — Es az előadók? — Amint már említettem, az ő munkájukat is kiértékeltük, s ennek megfelelően intézkedtünk. A járási pártbizottság 13 elvtársat — különböző okok miatt — felmentett e tisztség alól és 17 új elvtársat bízott meg e tisztséggel. A példás előadok, propagandisták galériájára — az elnökség jóváhagyása alapján — 20 elvtárs neve és fényképe kerül. Mindent megteszünk, hogy a CSKP KB Titkárságának június 2-i határozata értelmében, megteremtsük a feltételeket a jövő évi sikeres pártoktatáshoz. KULIK GELLERT A humennéi Chemlon vállalat dolgozói hazánk legnagyobb műfo- italgyártói; az idei első félévben 252 tonna műszálat állítottak elő terven felül. A poliamidszál gyártásának tervét 0,7, a poliészter műselymét 0,8 száialékkál túlteljesítették. A képen: Mária Juná- ková a poliamidszálat terjedelmesiti (Andrej HaŠČák felvétele — ČSTK) Tágabb teret a nőknek Manapság aligha található az életnek olyan területe, ahol ilyen vagy amolyan formában ne találkoznánk dolgozó nővel. Az egységes földműve9szövetke- *et sikerei elválaszthatatlanok az ott dolgozó asszonyok és lányok szorgalmától. Az iparnak sincs olyan területe, ahol a női kézügyességet bármi is pótolni tudná, de vannak olyan ágazatok Is szépszerével, ahol a nők vannak túlsúlyban. Van azonban olyan terület is, ahol » női munkaerőre mint jelenségre még felfigyelnek, sőt, ltt-ott óvatosságot: Is ébreszt ... Ilyen, a nők számára nehezen hozzáférhető terület a V— különböző szintű — vezetői tisztség. Általános tapasztalat, hogy a munkahelyen bárki vaktában felsorol megszámlálhatatlan kiváló, nagyszerű nődolgozót — csak éppen vezetői állással vonakodnak megbízni őket. Megfigyelhető ez a jelenség a nagykürtösi (V. KrtíšJ járásban is, habár az utóbbi években ezen a téren tapasztalható előrehaladás. Ennek ellenére 'például a járás 44 helyi nemzeti bizottsága élén egy két kivételtől eltekintve .férfi áll, a gazdasági szervezetek igazgatói tisztségét csaknem kizárólag férfiak töltik he. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy ennek — igaz, csak fenntartással elfogadható — úgynevezett objektív okai vannak. A nők politikai-szakmai képzését — érthető okból nehezebb megszervezni; ott a család, a gyerek, az „elárvult“ férj... S az eredmény, hogy a tanfolyamra vagy laz Iskolázásra jelölt nő helyett — férfit küldenek a pártszervezetek. 'Ezen a helyzeten kíván javítani — s nem eredménytelenül — a Szlovák Nőszövetség Járási bizottsága is, amely már évekkel korábban kidolgozta és a jelenlegi viszonyok között következetesen megvalósítja a szövetség tagjainak rendszeres politikai-eszmei nevelését. Járásunkban jelenleg 77 alapszervezet tagsága készül arra, hogy az elmúlt oktatási év eredményeinek kiértékelése után megkezdje az új politikai oktatási év tervének megvalósí tását. A tervezett tanfolyamokon a járás csaknem ötezer nő dolgozója vesz majd részt, hiszen a nagykürtösi járásban a nőszövetség szervezettségi aránya eléri a 28,1 százalékot, így e téren a közép-szlovákiai ke rületben járásunk áll az első helyen. A nők politikai-eszmei nevelésében meghatározó, hogy az alapszervezetek többsége (71 szervezet) a járás falvaiban fejti ki tevékenységét, és mindössze csak 6 szervezet dolgozik a két várvosban, Nagykürtösön és Modrý Kameftben, ami azt jelenti, hogy a témamegválasz- tásben a feladatokat a mezőgazdaságban dolgozó nők igényeihez és lehetőségeihez kell igazítani. Ez a helyzet szabta meg az egyes előadócsoportok ösz- szeállítását, s ebben a szellemben valósul meg a propagandisták képzése is. A Nőszövetség járási bizottsága a legelső és legfontosabb feladatok között tartja számon az egyes alapszervezetek lehetőségeinek és adottságainak fejmérését. Külön foglalkoznak azokkal a szervezetekkel, amelyekben mind káderszempontból, mind szervezésileg minden lehetőség adott a tagok rendszeres képzésére. A másik csoport —: lényegében tíz; alap- szervezetről van szó — a járási bizottság részéről fokozott módszertani irányítást és támogatást kap. Ez a támogatás elsősorban abból áll, hogy az egyes témakörök előadásait a tagság gyűlések keretében, másutt a* érdekkörök foglalkozásain tartják meg. Az eddigi tapasztalatok iga* zolják ennek a megkülönböztetett foglalkozási módnak a helyességét. Külön ki kell emelni azokat az oktatási csoportokat, amelyek a tudományos világnézet kialakulásának alapvető kérdéseivel foglalkoztak. A járás jellegéből adódóan a lakosság egy része még nincsen t isztában a tudományos világnézet egyes alapvető kérdéseivel, nem kevés az egy helyben topogó, a tanácstalanok száma sem. A felmérések igazolják, hogy igénylik a segítséget tudományos világnézetük kialakításához. Éppen ebbén az irányban jelentenek komoly segítséget a nőszövetség járási bizottságának tudományos világnézettel ‘ foglalkozó csoportjai. E kérdésekkel az elkövetkező oktatási időszakban a járás 60 alapszervezetében foglalkoznak majd, s úgy számítják, hogy a hallgatók létszáma eléri a háromezret. A tudományos világnézeti nevelés nem egyszerű feladat. Ebben a munkában az évszázados hagyományok visszahúzó hatásán kívül le kell győzni a jelenlegi időszakban is megmutatkozó tudománytalan megnyilvánulásokat. Éppen ezért rendkívül nagy gondot fordítanak a propagandisták képzésére: a legrátermettebbek számára rendszeresen megszervezik a kétéves esti iskolát, s az elmúlt oktatási évben a járásb. n a nőszövetség 16 tisztségviselője végezte el ezt a tanfolyamot. Hiba lenne figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy a Szlovák Nőszövetség Nagykürtös! JB a tagság elméleti ismereteiben tapasztalható minőségbeli többletet évről évre a gazdasági és politikai feladatok következetes és igényes teljesítésében igyekszik kamatoztatni. A járásban erre is könnyű pozitív példákat találni: a járás lányai, asszonyai a CSKP megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére tett szocialista vállalásaikat az év első felében több mint 60 százalékra teljesítették. Kiváló munkát végeztek a nagyzellői (Veľké Zlievce), a Suľaí, a Závada-i, Stredné Plachtince-i, zsélyi (Želovec)) bátorfalusi (Bátorov) asszonyok és lányok, akik különösen a mezőgazdasági munkák során nyújtottak sok ezer koronában kifejezhető értékes segítséget. A nőszövetség soraiban végzett átgondolt politikai-eszmei nevelő munka eredményeként a járásban egyre gyapapodik a párttagságra érdemes dolgozó asszonyok száma. Az idén az új párttagjelöltek 35,2 százaléka a nőbizottságok tagjainak soraiból kerül ki. , AGÖCS VILMOS