Új Szó, 1981. szeptember (34. évfolyam, 205-231. szám)
1981-09-29 / 230. szám, kedd
»• izötven oldalon a vers, a többi a könyvkötészet járuléka. „Válogatott és úi versek 1958—1980“ nyomatékosa az alcím. A költő négy ciklusba rendzte el kilencven versét. A Purgatórium, a 1/erőfényben, a Környezetrajz és A fehér Berek ciklusok versei költőnk világának körkörösségét mutatják. A groteszk pontossága — a pontosság groteszk- sége. Játszhatnék így is, ahotí a „Tavasz*-t, s az ugyanilyen címmel közreadott versében „Ibolyacsokrok és egyéb tava- szi foellékek potyognak“. Így szórja rám a szerelem megjelenítésének gyönyörű cigány- kerekeit, s az álmatlan éjszakák ringlispílszerü mozgősairól eltereli mélyen tisztelt olvasói figyelmemet a vers nyelve és tárgya között megjelenő valóságra. Amely költőnk szerint sem költői, csupán valóság, de mégcsak nem is prózai, hanem árs „!.sé“ ZS. NAGY LAJOS CUDAR ELÉGIA CÍMŰ KÖTETÉRŐL gyan ő játszik velem, s olykor fülemet ráncigálja, olykor rám vigyorít, olykor kicsúfol, de mindig szeret. Kiengedi ketrecéből az oroszlánt, hogy egyetlen clown-1 mozdulattal másra terelje figyelmemet. Majd beszámol a tavaszról, s nevetve felültet, s úgy lova- goltat az oroszlán hátán. Elém áll és ígéri, hogy szeméből „kibújik a tigris, akire vártok“. Nos, hát így nézek én vele szembe, s ő velem tigrisként szembeszökve, a macskaféle ragadozók ruganyosságával átlendül a „cudar elégiák“ galaxisára. S a legcudarabb elégiában felsorolja mindazokat, akikkel tudatosíttatja, hogy „nincs ott hely számotokra/" Felsorolásai ilyenkor bárcsak megrengetnék a világot, s hi- hetném vele együtt, hogy reszketnek a „neutronbomba-gyárosok, kereplő szájú téli vigécek, próféták, költők leikével mani- pulálók“. Egy clown-i mozdulattal a „Verőfényben“ szabadon ereszcsehszlovákiai magyar. És szerelmes, mint mindenki az „Erdőben", hol „Páfrányok ügyelnek, hogy ügyetlenül itt ne hagyjalak. / S ha te szöknél Ne féljl Visszaterelnek Lebontja rólunk a szerencse, burkát, s egy clown-i mozdulattal az űrbe dobja, hogy szebb legyen a „Környezetrajz“. De ehhez már bohócmaszkot ölt, s hívogat a házi és provinciális „kicsi, de a miénk“, zseb — „Zsibvásár“-ra. A játék itt is a legkomolyabb, látszatra nyelvi lelemény, ám mindig bölcselet is; képzettársításokat sorjáztató groteszk hatást keltő, szokatlan jelzős szerkezetek, reklámszöveg a létezést elviselhetővé tevő lehetetlenségekhez. Macskája és kutyája is van költőnknek, az utóbbi fülét csattogtatja, de nem érti meg költőnket, s idegen kutyanyelven a papírral együtt felfalja a verset. „Fülcsattogtató“-an konkrét ez a kutya, aki szólítja, annak beszélnie kell a megfelelő kutyanyelvet. Különben nemcsak a verset, de a környékét is felfalja. Pedig költőnknek mindegy, hiszen már tudja „Hogy a költészetből nem lehet megélniI“; olvasója sem különb, hiszen méginkább tudja, hogy a versolvasásból sem, annak időrabló sajátossága miatt. Pedig költőnk mőst is tutí> verséről, sőt tudatosít: „milyen világos, áttekinthető, / tagolt, milyen ironikus. Groteszk. Sőt gro- tex, ahogy / egy Olvasóm a minap mondotta volt. Ugye, mondottam / én is vala, hogy az Olvasó is igényli / paprikásborsos, szép költészetemet, de / még nem tudja, mert egyre csak orrom / piros végit nézegeti Ökelme.“ Vágyait (vágyaimat) „Bordal“-ba foglalja és énekli a nem hitt isten ellenében, s így csalogatja bo- hócos fintorokkal olvasóját az előadásra, amelyben az „Optimista versek“-ről értekezik. S a végén tényleg elgondolkoztat ezzel a doktori értékezésével, mert könyörtelenül megnyugtat (?): „ha meghalnék mit írnátok fölém / hát inkább élek tétován tovább.“ Marad csak „A fehér Berek", benne a számadó, számvető költő tizenhat verse. Kapcsolatok, tárgyak mintha megszelídítették volna ezeket a verseket. A groteszk jótékony évődéssé lett de a clown itt sem öltözik át, rizsporos parókáját kalapként lengeti felénk. „Inkább dudát a kézbe“ mondja, de rajta mást már fújni nem tudna, mint a költői világ alkotta dallamokat. A tisztelgés vég- tisztességnyi vallomása a ,„Bá- bi Tibor urnája fölött" című verse. Utána már csak a felsorolás — Isapur panasza, Mintha a kémény ordibálna, A fehér Berek és Negyvennégy —, amely maga is Zsé clown-i teljessége. DUSZA ISTVÄN Tanulni ~ anyanyelvűnket (is) Oktatásügyünk felelős vezetői és maguk a pedagógusok is egyre többször hangsúlyozzák, hogy nem elégedhetünk meg a tananyag mechanikus megtanításával, az adatok, ismeretek rögzítésével, hanem gondolkodni is meg kell tanítanunk a tanulókat. Ki kell alakítanunk bennünk azt a készséget, amely képessé teszi őket arra, hogy helyesen értékeljék az eseményeket, jelenségeket, meglássák köztük az ösz- szefüggéseket. S itt nagy szerepet kap a nyelv is. A gondolkodás és a beszéd elválaszthatatlan kapcsolatban van egymással, egyik sem valósulhat meg a másik nélkül. Gondolkodásunk szintjét tehát hamar elárulja kifejezőkészségünk. A nyelv útján ismerkedünk meg a bennünket körülvevő világgal, s a nyelv révén fejleszthetjük tovább és tovább gondolkodási képességünket. Ezért felelhetünk mindjárt igennel arra a kérdésre, amely ilyenkor a tanév elején felmerül a legtöbb szülőben, tanulóban: kell-e tanulnunk anyanyelvűnket? Kell, mert minél jobban megismerjük nyelvünk rendszerét, szabályait, nyelvhelyességi tudnivalóit, stilisztikai lehetőségeit, annál hitelesebb képet szerezhetünk magunknak a világról, annál szebben, pontosabban, árnyaltabban fejezhetjük ki gondolatainkat, s értethetjük meg magunkat másokkal is. A nyelv pontos ismerete tehát elsősorban a gondolkodás fejlesztése szempontjából fontos. De hiszen ismerjük anyanyelvűnket; tudunk magyarul már akkor is, amikor az iskolába kerülünk — érvelnek többen ezzel, s azt szeretnék, ha az iskolában már nem bíbelődnének a nyelvtan, nyelvművelés, helyesírás tanításával, hanem más tárgyi ismeretek tanítására fordítanák az időt. Igen, ismerjük anyanyelvűnket, de vajon milyen fokon? Igaz, hogy beszélni a környezetünktől tanulunk meg, utánzás útján. Nem is csak szavakat, hanem általában mondatokat alkotunk, s nem is tudjuk, hogy tulajdonképpen milyen szerepük van az egyes szavaknak ezekben a mondatokban. Ösztönös tehát ez a beszéd, nem tudatos. Márpedig ha a világot tudatosan akarjuk megismerni az egyes tantárgyak segítségével, hogyan maradhatnánk meg az ösztönösségi fokon éppen a nyelvben, amelynek révén ennek a megismerésnek végbe kell mennie? Más dolgok megismerésével párhuzamosan nyelvünket is meg kell tehát ismernünk. S a nyelvet csupán utánzással elsajátító ember nem tekinthető nyelvileg képzett embernek. Hiszen környezetünk elég változatos; sokféle emberrel találkozunk, beszélgetünk: helyesen és hibásan beszélővel, s ha nincs meg a kellő kontrollkészségünk, nem tudjuk megállapítani, ki beszél jól, ki rosszul, s magunkat sem tudjuk ellenőrizni. Nem tudjuk egymástól megkülönböztetni a nyelvjárási és a köznyelvi szavakat, szóalakokat, fordulatokat, nem tudjuk, mi számít művelt nyelvhasználati jelenségnek, mi vulgariz- musnak, sőt azt sem, mi a magyaros a nyelvhasználatunkban, s mi idegen. S éppen az iskolának a feladata, hogy ezt a kontrollkészséget kialakítsa bennünk, s alkalmassá tegyen bennünket a tudatos beszédre, nyelvhasználatra; arra, hogy közölnivalónkhoz mindig a legalkalmasabb mondatokat, szavakat, az alkalomhoz legillőbb kifejezéseket válasszuk ki nyelvünk gazdag tárházából, s kerüljük a hibásnak minősített nyelvi elemeket. A szülők és a tanulóik számára ezt mondhatjuk: kell tehát tanulnunk anyanyelvűnket miként a szlovák, az orosz és más nyelveket is. Az iskolától pedig joggal várhatjuk el: olyan módszerekkel tanítsák az anyanyelvet, hogy ez a munka ne csupán a száraz szabályok megismertetéséből álljon, hanem valóban magát az élő nyelvet ismerje meg a tanuló, s tudja megfelelően használni. JAKAB ISTVÁN EGY TÁJ VÁLTOZÁSAI Lörincz Gyula-alkotások Nem kis feladat megoldására vállalkozott a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Csallóközi Múzeum, amikor tervbe vette, hogy Lörincz Gyula bratislavai életmű-kiállítása után tárlatot rendez a művész alkotásaiból. A kérdés az volt, hogy a már lezárult életműből mivel ismertessék meg a rendezők a közönséget. Az anyag tartalmi és formai sokrétűsége, a különböző témákban és műfajokban született alkotások ugyanis többféle, külön-külön is egységet alkotó tárlat létrehozására adnak lehetőséget. A kiállítás anyagának összeállítása során — a kiállítótermek szűkös volta miatt is — Lörincz Gyula művészetének csak egy jellemző korszakát idézhették fel a rendezők, megkísérelve egyben érzékeltetni e művészet hangulati összetevőit, ízelítőt adni a hetvenes években készült alkotásokból. Lörincz Gyula művészetének alapja mindig a társadalmi élmény volt, ez határozta meg munkásságát. Művei éppen ezért elsősorban emberközpontú- ak, de érdeklődési körébe beletartozott a táj, az ember természeti környezete is. Kiforrott stílus, törékeny és mégis ai Csallóközi Múzeumban monumentalitást kifejező figurák, néhány ecsetvonással megformált jellegzetes táj, konkrét hangulat, jellemformáló légkör — ez „olvasható le“ a képekről. A kiállított festmények és rajzok csallóközi ihletésűek, csallóközi motívumok nyomán születtek. A figurális alkotásokon és portrékon kívül a tárlat anyagának zömét tájábrázolások alkotják. A természet Lörincz Gyula alkotásaiban úgy jelenik meg, hogy a művész egyben elénk vetíti az emlékeiben élő, gondolatvilágában átformálódott valóságot. Távol áll tőle a naturalista élményrögzítés; a formák és motívumok „átértékelt", új változatokban jelennek meg vásznain. Lörincz Gyula tusrajzainak expresszív ereje mindig állás- foglalásra készteti a szemlélőt. Ezek a rajzok témájuk alapján festményeivel rokoníthatők és a művész mélységes humanizmusának képi megfogalmazását jelentik. E művek mindennél többet mondanak, még akkor is, ha az életműnek csak egy részét idézik fel, mint ahogy ezen a Csallóközi Múzeumban rendezett tárlaton is, mely október 12-ig tekinthető meg. NAGY KORNÉLIA mi- UJf FILMEKBULLDOG ÉS CSERESZNYE (cseh) Hogyan kerül az olasz maffia Csehországba? Mit keres Prágában és Karlovy Varyban? E sötét bffnszövetkezetet talán valamilyen szálak fűzik a honi ügyeskedőkhöz, a kis- és nagystílű szélhámosokhoz? Megannyi kérdés, melyekre természetesen csak a film adhat választ, ugyanis megszegnénk a játékszabályokat, ha elmesélnénk a sok szálból szőtt mesét, s felfednénk a játékosok kártyáit. Ám ki hinné, hogy a szokatlan cím maffiatörténetet takar? gyes érzésekkel hagyják el a nézőteret. Az alkotók talán túlságosan is a nyugati produkciókat utánozták, mindenáron nagyvonalú szórakozást, igazi látványt, kalandot, izgalmat akartak nyújtani, így szinte teljesén kiaknázatlan maradt a sajátos ízű, fanyar cseh humor. Ehelyett a filmet más, nyugati alkotásokból ismert, tehát a vászonról visszaköszönő mozzanatokkal tűzdelték meg. Egy- egy jelenet kísértetiesen emlékeztet a Peter Sellers vagy Jelenet a cseh filmből Juraj Herz legújabb filmje a rendező szándéka szerint feltehetőleg a maffia-történeteket akarta parodizálni. De nem ez lett belőle. Félresikeredett alkotás, jellegzetes vegyes felvágott, melyben a groteszk elemek hol ötletes, hol elkoptatott vígjátéki elemekkel keverednek, s ha a film műfaját meg akarnánk határozni, talán az abszurd vígjáték fogalma közelítené meg leginkább a lényeget. A bizarr ötleteken, eltúlzott helyzeteken, meghökkentő fordulatokon a nézők talán jót nevetnek, s figyelmük se lankad, hiszen a rendező erre is ügyelt, mégis veVILLANYLOVAS 0 f# «r '§ § rt 's v wi Bud Spencer főszereplésével sorozatban készült darabokra. Igazán találó részei a filmnek csak azok, melyek embertársaink gyarlóságait állítják pellengérre. A vígjáték — a rendezői munkát tekintve — egyébként mesterségbeli tudással készült, tempója is üde, ritmusa friss. Mégsem tekinthető sikeres műnek, pedig egész sor népszerű színész vállalkozott a nézők szórakoztatására. Többek közt Rudolf Hritsinský, Marián La- buda, Petr Nárožný, Ludék Sobota Jirí Menzel, Jirina Bohda- lóvá, Lenka Kofínková, Milan Lasica, Július Satinský. (amerikai) Egy hajdani rodeobaj nőkről szól a Villanylovas című amerikai film. Az ötszörös bajnok búcsút mondva pályájának a szórakoztató iparban talál munkát. Kiöregedett, nevére és dicsőségére azonban a társaságnak szüksége van, hogy ebből is hasznot húzzon. Csillaga leáldozott, már csak attrakcióként szolgál: apró villanyégőkkel kivilágítva és ékesítve, mint egy karácsonyfa, zabpely- het reklámoz Las Vegasban. Kétes helyzetében egyetlen vigasza az alkohol; ivásba menekül, így próbál feledést találni. Lelkiismeretét azonban nem sikerül elaltatnia. Egy nap megelégeli a kétes sikert, megalázónak és méltatlannak tartja a magamutogatást, fellázad és cselekvésre szánja el magát. Megszökteti, majd szabadon engedi a társaság vagyont érő, gyönyörű lovát, mert megtudja, hogy az ártalmas nyugtató injekciókat kap fellépés előtt. Szenzációt szimatolva üldözőbe veszi őt egy tévériporternő, akivel útközben egymásba szeretnek. Noha útjaik a film végén elválnak, a riporternő — és a néző is — megérti, hogy ezzel az őrültségnek tűnő mentőakcióval önmagát szabadítja fel és rehabilitálja a korrumpálódott cowboy. Meglehetősen gyenge film Sydney Pollack Villanylova- 3a, legalábbis a rendező korábbi alkotásaihoz képest az. Az alkotó — aki előző filmjeiben éles megfigyelőként bírálta a kapitalista társadalom viszonyait és visszásságait — ezúttal a romantika rabja lett a romantikus hangvétel kerítette őt hatalmába. A filmnek ezt a jellegét hangsúlyozza a vonzóan egyszerű, dallamos country és western zene is. Kétségtelen, hogy Sydney Pollack most látható alkotása is tartalmaz némi társadalom- kritikai elemeket. Ezek azonban kevésbé átütő erejűek és messze elmaradnak például A lovakat lelövik, ugye című munkájának döbbenetes jelenetei mögött. Monstani filmjében pusztán elénk tárja azt a társadalmat, melyben a pénz, az üzlet, a reklám dönt emberi sorsokról, életekről. Bár az alkotás főhőse fellázad, tiltakozása viszont inkább menekülés az áldatlan viszonyok elől, mintsem tudatos lázadás. Maga a film igazi profi munka (sikeréhez nagymértékben hozzájárul a címszerepet alakító népszerű Robert Red- ford játéka is), hiszen Sydney Pollack érti a dolgát, csak ezúttal túlságosan is a divatirányzatot követte és engedett a hollywoodi kísértésnek. —vm— I ' ' 1 ' IéééÍmIkI 5* .v? Robert Redford az amerikai film címszereplője nm 1381. IX. 29. 4
