Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1981-07-25 / 174. szám, szombat
XI. Nyári Universiade NŐI TOSNABAN ROMAN SIKEREK Világcsúcskísérlet a rúdugrásban ^ Olasz győzelem a kardvívásban ^ Szovjet fölény a kötöttfogású birkózásban Fl&tHIASCff UniVcraADdTM BUCunesrvncMtNM A bukaresti stadionban, sportcsarnokban és uszodában folytatódtak az Universiade küzdelmei, a közönség ismét szép teljesítményeknek lehetett szemtanúja, s jó eredményeknek tapsolhatott. A legnagyobb érdeklődés a női tornaversenyeket kísérte, "hiszen a legesélyesebbek a szerenkénti döntőkben is a román versenyzők voltak. A csehszlovák résztvevők közül elsősorban a teniszezők folytatták sikeres szereplésüket. ATLÉTIKA. Az atlétikai versenyek legérdekesebb és legszínvonalasabb száma a férfi rúdugrás volt. Még a negyedik helyen végzett francia Vigneron is 560 cm-t ért el. A szovjet Volkov, miután teljesítette az 575 cm-t, az új világcsúcsot jelentő 582 cm-es magasságra tetette a lécet, de csupán egy biztató kísérlete volt, így az Universiade aranyérmét 575-tel nyerte. Jó időt ért el a 110 m-es férfi gátfutás győztese és a 20 km-es gyaloglás első helyezettje is. Eredmények: Férfiak — 110 m gát: 1. Cowling (amerikai) 13,65, 2. Pálfy (román) 13,73, 3. Sabanov (szovjet) 13,82, 20 km-es gyaloglás: 1. Damilano 1:26:47, 2. Mittioli (olaszok) 1:29,10, 3. Pes- caru (román) 1:29,56, rúdugrás: 1. Volkov 575, 2. Pol jakov (szovjetek) 570, 3. Houvion (francia) 565, diszkoszvetés: 1. Leme 65,90, 2. Warnemunde (NDK- beliek) 63,54, 3. Zamfirache (román) 63,40. Nők — 100 m gát: 1. Hightower (amerikai) 13,03, 2. Kamencseszka (szovjet) 13,13, 3. E. Rabsztyn (lengyel) 13,31, 400 m: 1. Baszkakova 51,45, 2. Lianyina (szovjetek) 51,56, 3. Malbranquek (francia) 52,52, 4. Forgács (magyar) 52,61. TORNA. Mint ismeretes, az egyéni versenyt Comaneci nyerte és csapatban a román válogatott lett az összetettben a győztes. így a hazai lányok sikeres szereplése a szerenkénti döntőkben nem számított nagy meglepetésnek. A női mezőnyben is kitűnően szerepeltek a kínai tornászok. A legkiegyensúlyozottabb összecsapást a felemáskorlát, valamint a lóugrás hozta. Mindkét számban ket- ten végeztek az első helyen és szereztek aranyérmet. Eredmények: Felemáskorlát: 1. Comaneci, Eberle (románok) 19,75, 3. Zsi Cseng (kínai) 19,60. Lóugrás: 1. Comaneci és Zaharova (szovjet) 19,75, 3. Turner (román) 19.50. Gerenda: 1. Eberle 19,70, 2. Turner 19,60, 3. Zaharova 19.50. Talaj: 1. Comaneci 19,90, 2. Dunca (román) 19,75, 3. Zaharova 19,70. VIVAS. A kardozók egyéni versenyének küzdelmei is véget értek, s a győzelmet az olasz Scalzo szerezte meg, aki a döntő asszóban 10:7-r© győzött a szovjet Alsan ellen, harmadik V. Jetropolszki (bolgár), 4. Né- bald György (magyar), 5. La- mour (francia), 6. Mustata (román). TENISZ. Az Universiade csehszlovák résztvevői közül csütörtökön a Gránát—Lacek páros elszenvedte első vereségét, a többiek viszont ezt az akadályt is simán vették. Eredmények: Granát, Lacek—Ricci, Binanghi (olasz) 5:7, 6:2, 6:8, Granát— Hitosi (japán) 6:2, 4:6, 6:1, Lacek—Binanghi 6:3, 6:3, Buda- iová—Parker (angol) 6:1, 6:3. GSZAS. 200 m férfi hát: 1. Zabolotnov (szovjet 2:03,65, 2. Madruga (brazil) 2:03,73, 3. Ja- nuszkiewicz (lengyel) 2:05,37. Műugrás — férfiak: I. Kuzmin 648,45, 2. Portnov (szovjetek) 644,68, 3. Li Kong-zsen ( kínai) 618,84. RÖPLABDA. A férfi röplabdatorna elődöntőjébe a következő együttesek kerültek: Románia, Japán, Olaszország, Egyesült Államok, Dél-Korea, Kuba, Szovjetunió, Kanada. Nők: Kínai NK, Bulgária, Kuba, Egyesült Államok, Románia, Japán, Mexikó, Brazília. KOSÁRLABDA. Az elődöntő részvevői — nők: Kanada, Csehszlovákia, Egyesült Államok, Kínai NK, Szovjetunió, Magyarország, Románia, Jugoszlávia. Az elődöntő csoportba beszámítják a következő eredményeket: Csehszlovákia—Kanada 64:75, Egyesült Államok—Kína 76:74, Románia—Jugoszlávia 92:65, Szovjetunió—Magyarország 99:71. A férfi elődöntőbe jutottak: Románia, Brazília, Kuba, Jugoszlávia, Egyesült Államok, Mexikó, Szovjetunió, Kanada. Megkezdődtek az elődöntők csoportmérkőzései is. Csehszlovákia első ellenfele az Egyesült Államok együttese volt. E fontos találkozón nagy volt a tét, s ezért ádáz küzdelem folyt a pályán. A csehszlovák lányok gyenge kezdés után ugyan később feljavultak, de nem tudták a találkozó kimenetelét a maguk javára fordítani. Az Egyesült Államok válogatottja 86:67 (42:40) arányú győzelmet aratott. BIRKÓZÁS. A kötöttfogású birkózás további öt csoportjában avattak bajnokot, illetve osztották ki az érmeket. Eredmények — 52 kg: 1. Pasajan Paulen az Universiadéröl — Az Universiade a sport és az ifjúság ünnepe — mondotta Adrian Paulen, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, a XI. Nyári Universiade díszvendége. — Eredetileg mindössze három napig akartam Bukarestben maradni, de a nagyszerű, sok izgalmat, drámai fordulatot hozó atlétikai versenyek végül is itt-tartottak. — Rendkívül örülök annak, hogy a fejlődő országok sportolói olyan sikeresen szerepelnek. Elvégre, szövetségünk egyik fő szerepe, hogy a világ minden részén hozzájáruljon az atlétika fejlesztéséhez. E téren nagy jelentőségűek voltak a moszkvai XX11. Nyári Olimpiai Játékok. Szeretném még egyszer hangsúlyozni: ameny nyiben szövetségünk — amely az összes nemzetközi szöv- közül a legjelentősebb és a legtöbb tagot számlálja — nem támogatta volna a moszkvai Olimpiai Játékok megrendezését, az a legsúlyosabb hiba lett volna. — Egy év telt el a moszkvai, remekül megszervezett Olimpiai Játékok óta. Mint a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke szeretném kifejezni megelégedésemet afölött, hogy ez az olimpia hozzásegített a sportvilág összefogásához. Külön örülök annak, hogy az előző gyakorlattal ellentétben nincs visszaesés a technikai számokban. Ezt tgazolják az idei kiváló eredmények. Köszönetét mondok minden olimpikonnak, hogy az olimpiát követő legfonto sabb versenyeken rajthoz álltak. Határozottan növekszik a fiatal atléták és csapatok formája, s ezek megközelítik a legjobbakat. Ezt is a moszkvai olimpia eredményeinek köszönhetjük. A Baden-Ba- den-l olimpiai kongresszussal kapcsolatban Paulen kijelentette hogy nem politikus, hanem sport-tisztségviselő. Ezért nem érti meg, kinek van szüksége arra, hogy felülbírálják az ünnepélyes eredményhirdetés és az érmek átadásának ünnepélyességét. A magam részéről nagyra értékelem, hogy a sportolók és a szurkolók büszkék hazájukra — Jelentette ki Adrian Paulen. (CSTK) (szovjet), 2. Nicu (román), 3. Dae du Bank (dél-koreai), 62 kg: 1. Paun (román), 2. Miha- rasvili (szovjet), 3. Mihajlov (bolgár), 74 kg: 1. Kudrijavcev (szovjet), 2. Ciobotaru (román), 3. Thatner (NDK), 90 kg: 1. Mátéi (román), 2. Thorschel (NDK), 3. Dubrovszkij (szovjet), 100 kg felett: 1. Dolipschi (román), 2. Nemisevics (jugoszláv), 3. Karepetyan (szovjet). Comaneci az- egyéni összetett verseny megnyerése után a szerenkénti döntők három számában is aranyérmet nyert. Felvételünk a gerendán örökítette meg, amelyen az öszetettver- -s (ínyben oly balszerencsésen szerepelt, leesett és ebben a számban nem jutott a legjobb nyolc közé (ČSTK-felv.) TENIS Lendl magabiztoson kezdett Hat csatárból válogathat Istók, a Lokomotíva Košice edzője abban a szerencsés helyzetben van, hogy az őszi idényre a csatársor öt helyére hat jelöltből válogathat: Stra- pek, Jacko, Vankovič, Péter, Lovecký és Ojhely áll rendelkezésre. Az utóbbi tényleges katonai szolgálata letelte után tért vissza. A Lokomotíva Mie- lecben sikeresen szerepelt a nemzetközi tornán és már ezeket a játékosokat is szerepeltette. A kassai együttes az említett tornán a Stal Mielec fölött 4:3, a Dynamo Dresden és a Tatran Prešov ellen 2:0 arányban győzött. A Lokomotíva együttese Spanyolországba tart, ahol öt mérkőzésen szerepel. A portyát hazai előkészületi mérkőzések előzik meg. Ma a Trebišov együttese szerepel a Lokomotíva pályáján, holnap a Rozsnyó melletti Brzotinban játszanak a kassaiak, 29-én Terebe- sen (Trebišov) szerepelnek, majd augusztus 7-én kelnek útra Spanyolországba. A Lokomotíva csak három nappal a Dukla Praha ellen, Kassán sorra kerülő ligatalálkozó előtt érkezik haza. (ČSTK) Készülődik a Dukla A Banská Bystrica-i labdarúgó ligacsapat már túl van a hazai mérsékeltebb képességű együttesek elleni előkészületi mérkőzéseken, s ezután a jelentősebb erőpróbák következnek. Július 31-én az SZNF Kupájáért Békéscsaba csapatával mérkőzik a Dukla, augusztus 1-én a CSZKA Moszkva lesz kupaellenfele. Kár, hogy a számításba jövő jelöltek közül Nemčík Michalovcén megsérült, s azóta nem edz. A Dukla a további programján portya áll, tornán szerepel Várnában, ahová augusztus 5-én utazik az együttes, s onnan 10-én tér vissza. A jelek szerint elég idő és lehetőség áll rendelkezésre a forma fokozására a ligarajt előtt. (ČSTK) EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK • A szovjet labdarúgó-bajnokság 21. fordulója után a 36 ponttal rendelkező Dinamó Kijev együttese áll a táblázat első helyén a 29 pontos Szpartak Moszkva és a 27 ponttal rendelkező Dinamó Tbiliszitől követve. Az eredményekből: Alma-Ata—CSZKA Moszkva 0:2, Pahtyakor Taskent—Torpedo Moszkva 1:1, Baku—Ogyessza 2:1, SZKA Rosztov—Dinamó Kijev 0:1, Zenit Leningrád—Dinamó Tbiliszi 2:2. 0 Walesben bonyolítják le a vadvizek világbajnokságát, amelyen a csehszlovák női ka- jakozók is sikeresen szerepelnek. Košťálová a szlalomban az ötödik helyet szerezte meg, hatodik Kubričanová lett. A női kajakozóknál az NSZK-beli Dep- pe végzett az első helyen, a férfi kenuzókná] az amerikai Lugbill. O A Duslo Šaľa labdarúgó- csapata a helyi szervezett labdarúgás 60. évfordulója alkalmából nemzetközi mérkőzéseket rendez, július 27-én 17.00 órai kezdettel az Újpesti Dózsa, július 29-én pedig 17.30 órától a Dynamo Dresden együttese vendégszerepei Vágsellyén. O A skóciai kerékpáros körverseny 4. útszakaszának győztese Milan JurCo lett, aki a Stellingből Perthbe vezető távot (160 km) 4:16:35 óra alatt tette meg. Mögötte a holland Book és Skoda személyében további csehszlovák versenyző haladt át a célvonalon. Az egyéni ösz- szetettben Jurčo vezet Skoda, Kosztadinov és Klasa előtt. A csapatversenyben Csehszlovákia az első, Hollandia a második. © Jirí Trávníček és a 18 évnél fiatalabb csehszlovák juniorok csapata vezet azon a nemzetközi kerékpáros versenyen, amelyet a „Partizán Futárok“ emlékére Tarnowban rendeznek. A Tuchowból Sacz- ba vezető távon (92 km) Tráv- níček volt a legjobb 2:25:02 órás eredménnyel. © A lengyel labdarúgó-bajnokság augusztus 9-én rajtol és az őszi idény november 29-én ér véget. Az örökranglista szerint a Ruch Chorzow eddig valamennyi bajnokságban szerepelt és 1997 gólt szerzett. © Bérezik Zoltán irányításával a legjobb magyar asztaliteniszezők rövidesen megkezdik felkészülésüket a következő idényre. A válogatott keret: Klampár, Jónyer, Gergely, Kris- ton, Kreisz, Molnár, Aranyosi, Káposztás (férfiak); Magos, Kisházi, Szabó, Oláh, Urbán Edit, Balogh, Bolvári I., Tihanyi (nők). © Húsz labdarúgó-válogatott indult harcba Ázsiából és Óceániából az 1982-es VB mezőnyének két helyéért. A részvevőket négy csoportba osztották és a találkozókat november előtt le kell játszani. 9 Nyivánosságra hozták a Topoľčanyba utazó magyar ifjúsági és serdülő asztalitenisz keretet. Eszerint a fiatalok Eu- rópa-bajnokságán a következők szerepelnek: Káposztás, Aranyosi, Leinweber, Gyura, Bol- váry I., Urbán. Fazekas. Szósz- nyák, Varga. Kreinhradt, Bol- váry K., Szigeti, és a maradék két helyre még hárman — Gál, Böhm és Bátorfi — pályáznak. Olaszország együttesét 4:1 arányban legyőzte. A csehszlovák serdülő csapatban Nováček, Paštika, Stankovič, Vajda és a Nováček—Stankoviő kettős szerepelt. Ez utóbbi szerezte együttesünk egyetlen pontját 7:6, 6:3 arányú győzelmével. Alván Lendl, akit a washing-, toni nagydíjtorna első helyén emeltek ki, az első fordulóban 6:0, 6:2 arányban győzött az olasz Barazzutti fölött. A második fordulóban az argentin Fontana volt az ellenfél, akit éljátékosunk 6:0, 6:3 arányban legyőzött. Az esélyesek közül Vilas a jugoszláv Osztója ellen 6:2, 6:2 arányban győzött. Meglepetésnek számít, hogy az ecuadori Gomez 6:3, 6:2 arányban megadásra késztette a francia Noah-t. További eredmények: Higueras—Patten 6:4, 6:2, Clerc—Cano 6:3, 6:2. ★ Hilversumban Hollandia nemzetközi jellegű teniszbajt nokságán Kodeš—Smíd összetételben nem volt sikeres a csehszlovák páros, 6:4, 6:1 arányú vereséget szenvedett a svájci K. Günthardt—Stadler duótól. * Hana Mandlíková Monte Carlóban a nemzetközi tenisztorna elődöntőjébe jutott. Az odavezető úton a francia Amiach ellen 6:3, 6:2 arányban győzött. MUNDIAL ’82 i izenhdrom stadion már idén A jövő évi labdarúgó VB rendezői rendszeresen ellenőrzik az előkészületek menetét, s vezetőjük, Raimundo Saporta véle* ménye szerint 13 stadion már idén teljes kifogástalan állapotban lesz, felkészül a MUNDIAL résztvevőinek fogadására. Nem kell aggódni a további stadionok rendbehozásától sem, mert Vigóban, Bilbaóban, Gijonban és Oviedóban január 16-ra minden elkészül. Ellenőrizték azt is, hogy a sajtó képviselői számára megfelelő helyet készítenek-e elő az említett stadionokban. Malagában a jobb látási viszonyod biztosítása érdekében megváltoztatták az említett szektor elhelyezését. A MUNDIAL sorsolását Madridban a Kongresszusi Palotában rendezik meg, s már most készülődnek a nagy esemény közvetítésének biztosítására. A mérkőzésekről szóló információkkal a VIDEOTEX spanyol kommunikációs rendszer szolgál, amely szakértők szerint a világ egyik legjobb ilyen létesítménye. A rendező bízottig szolgálatába 70 VIDEOTEX ,m: majd, s így állandó inform í r ók lesznek valahány részvevő csapatról, azok játékosairól s azonnali beszámolókat készítenek minden mérkőzésről. További 130 hasonló készülék majd a nézők informálását szolgálja. A VIDEOTEX információkkal szolgál az akkreditált újságírókról és az elszállásolási lehetőségekről is. Ugyanez a rendszer segítő kezet nyújt maguknak a sportújságíróknak is. Amint a játékvezető lefújja a VB-mérkő- zést, a VIDEOTEX mintegy 40 soros kommentárral szolgál a befejezett találkozóról. A találkozó teljes beszámolója a mérkőzés után 15 perccel máris rendelkezésre áll. (ČSTK ]j ★ A Galea Kupa elődöntőjében végeredményben 4:1 arányú vereséget szenvedett Csehszlovákia együttese az NSZK csapatától. A befejező egyesben Cihák Beuteltől 6:2, 7:5 arányban kapott ki. Ugyancsak meglepő, hogy Ausztrália szintén 4:l-re győzött Franciaország fölött. A befejező egyesben: Doohan (ausztrál)—Courteaus (francia) 6:2, 12:10. * A franciaországi Le Touquet-ben a serdülő fiúk Európa- bajnokságának elődöntőjében Franciaország együttese 4:1 arányban győzött Csehszlovákia fölött. A győztesek döntőbelí ellenfele Svédország lesz, amely