Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)

1981-07-08 / 159. szám, szerda

Vér nélküli

A Lityeraturnaja Gazeta május 6-án és 13-án közzétette Féliksz Kuznyecov terjedelmes cikkét Vér nélküli front címmel. Ez a cikk következetes marxista—leninista szemszögből elemzi a Lengyel Népköztársaságban kialakult társadalmi válságot.

Földünkön talán nincs még egy ország, amely annyira magára vonná a figyelmet és olyan aggodalmat keltene,, mint napjaink Lengyelországa, amely drámai eseményeket él át. Ráadásul ezek az események rendkívül bonyolultak, ellentmondásosak, hiszen a történelmi igazságot szándékosan vagy akaratlanul régi vagy új. szemünk láttára születő legendák takarják el, amikor nem könnyű megkülönböztetni az igazságot a tévedéstől, a magot a pelyvától. Néha úgy tűnik, hogy ezt az országot és lakos- ságának nagy részét valamiféle politikai „füstköd“ vette körül, valamilyen nehéz és csalóka „ámokfutás“ vett rajta erőt (gondoljunk csak Stefan Zweig- re).

Ilyen bonyolult helyzetben semmi sem veszélyesebb az egyértelműségnél és az ogye- nesvonalúságnál annak ellenére, hogy a végső igazság véleményünk szerint mégis csak adott és egyszerű: a népi Lengyelországban napjainkban heves és megalkuvás nélküli osztályharc folyik. Lényegében napirendre került a kulcsfontosságú kérdés — Lengyelország jövője.

Aggasztó kérdések

Hogyan alakulhatott ki ilyen drámai helyzet? Hol gyökereznek, hol vannak a forrásai és okai napjaink bonyolult lengyelországi eseményeinek? Melyek a válságból kivezető utak? Ilyen és ehhez hasonló aggasztó kérdéseket tettünk fel azoknak az embereknek, akikkel a moszkvai írók pártküldöttségé- nek varsói és lodzsi látogatása során találkoztunk. Ezeket a kérdéseket feltettük íróknak, újságíróknak, párttisztségviselőknek, katolikusoknak ... Ügy fogalmaztuk meg, hogy egyúttal hitelesítettük saját, közvetlen, de közvetett benyomásainkat is, hiszen tel'jesen természetes, hogy lengyelországi utazásunk előtt nem tudtunk minden anyagot elolvasni.

Gyakorlatilag minden kérdés gyónássá és gyakran a megkérdezett vallomásává vált, ami újabb és újabb kérdéseket vetett fel. Egyre színesebb kép tárult elénk. Van, aki ezt a tarkaságot mesterségesen váltja ki, hogy a helyzetet a megvilágítás helyett elködösítse, s hogy minél nehezebben lehessen megállapítani az igazságot a mesterkélt indoklások és legendák s nélm merő hazugságok bonyolult láncolatából. Mindezen szócsaták, viták és a sokféle hatás ellenére végül is fölvillant a megismerés fénye, és kikristályosodtak az első, egészen egyértelmű benyomások.

Vegyük pl. az első markáns benyomást, amely sok tekintetben megvilágítja a lengyelországi események nyilvánvaló bonyolultságát: a látszat és a valóság közti ellentmondást. Itt jóformán senki sem lép föl nyíltan a szocializmus ellen, és senki sem támadja nyílban a szocializmust, ahogyan az a múltban történt. Lényegében a szocializmus „jobbá tételéről“. „tökéletesítéséről“ és „megújításáról“ beszélnek.

Öszinte-e minden aggodalom Lengyelországban a szocializmus holnapjáért? Kik Lengyel- országban a szocializmus igazi hívei és kik meggyőződéses ellenfelei?

Úgy tűnhet, hogy ez szónoki kérdés. Az is, nem is. A helyzet azért sajátos, mert a szocializmus ellenségei leplezik vagy titkolják nézeteiket. A szocialistaellenes és szovjetellenes hangulat néha csak keskeny, valamiféle elemi lángnyelvként tör föl, szikrát szór, s ezzel az ellenforradalom elárulja magát. Valaki például fiatalokat beszél rá arra, hogy Varsó egyik főterén könyveket égessenek. Milyen könyveket? Történelem és orosz tankönyveket ...

Látszatra még azok az emberek is, akik a közelmúltban, a hetvenes évek közepén disszi- denseknek nevezték magukat (vagyis a szocialista rendszer és a néphatalom eszmei ellenfeleinek) és kérkedtek a szocializmus iránti halálos gyűlöletükkel, még ők is új álarcot öltöttek: a munkások „védelmezőinek“, a „tökéletesített“ szocializmus híveinek álarcát. Milyen szocializmus híveinek? Természetesen a kommunisták nélküli szocializmus híveinek, ahol nincs vezető szerepe a pártnak, a „nemzeti“, „pluralista“, „az emberarcú lengyel szocializmus“ híveinek. Ezeknek az erőknek előnyös háttérben maradni a „munkásaktivisták“ háta mögött. Egyelőre megelégszenek az események „agyközpontjának“, titkos manipulátorának és szervezőjének szerepével.

Minden eszközzel eltitkolják, meghamisítják és leplezik kapcsolataikat szövetségeseikkel, pontosabban fogalmazva külföldi uraikkal. Ezeket a kapcsolatokat mitologizálják, eltorzítják, szépítik, és nem olyanoknak tüntetik fel, amilyenek a valóságban. Az egész kérdést úgy magyarázzák, hogy a Nyugat állítólag nem szimpatizál sem a KOR-ral (Szociális és önvédelmi Bizottság), sem a disszidensekkel, sem pedig a javíthatatlan ellenforradalmá- rokkal, akik Lengyelországban kockázatos és veszélyes játékot űznek, hanem azzal a széles körű tömegmozgalommal, amely a szocializmus „újjászületésére“ törekszik, az „új szakszervezetekkel“ s úgymond az „igazi“ szocializmussal!

Ezek az életben valóban paradoxonok — nyilvánvaló paradoxonok, melyek végül is nem igényelnek kommentárt, amelyek szükségszerűen megdöbbentenek minden becsületes embert Lengyelországban éppúgy, mint külföldön.

Elképzelhette-e például valamikor valaki, hogy a lengyel munkások érdekelnek legbuz- gőbb védelmezőjeként léphetne fel... az amerikai monopoltőke? Ugyanakkor éppen ez a tőke, amely mind az ideig munkásosztályának többségétől megvonta a szakszervezeti szervezkedés lehetőségét,

amely szégyentelenül és kegyetlenül bánik munkásosztályával, egyszerre csak a lengyel munkásosztály buzgó pártfogójává és barátjává, a Szolidaritás ügyvédévé válikl Mit jelentene ez?

De menjünk csak további Fel-1 tételezhető volt, hogy a Szabad Európa rádióállomás, mint az amerikai Központi Hírszerző Szolgálat (CIA) fióküzeme a Lengyelországnak sugárzott műsor lényeges részét — márpedig az ennek az országnak szánt ellenséges rádióadás rövid-, közép- és hosszúhullámon éjjel-nappal folyik — a „lengyel munkásosztály érdekeinek védelmére“ fogja fordítani?! Például arra, hogy a lengyelországi összeesküvők számára készült rejtjeles instrukciókkal együtt gyakorlatilag a Szolidaritás minden dokumentumát közölte.

A Szabad Európa mint a népi Lengyelország „újjászületéséért“ küzdő fő harcosi Nem ábránd ez?

Lemondott volna ez a rádió- állomás és óceánon túli főnökei a titkos vágyról és végcélról — a szocializmus eróziójáról, bomlasztásáról, a megsemmisítéséről? Természetesen nemi

Ezek a paradoxonok csak látszat, amely abból az átlátszó szándékból fakad, hogy leleplezze az igazi, vagyis népelle- nes, szocialistaellenes és lengyelellenes célokat és szándékokat.

Hiszen nem véletlen, hogy például a Szabad Európa egyik lengyel adásában egyetlen szó sem volt arról, milyen kárt okoz a népnek, ha egy órát sztrájkolnak. Ugyanakkor a legutóbbi négyórás „figyelmeztető“ sztrájk megmutatta, hogy egy ilyen óra több mint egy- milliárd zloty veszteséget Jelent. Sem a Szabad Európa, sem pedig a KOR és a Szolidaritás

ellenőrzése alatt álló lengyel hírközlő eszközök nem beszélnek arról, hogy milyen következményei vannak a sztrájkoknak a lakosság élelmiszerellátása és a nyugati adósságok törlesztése szempontjából.

A sztrájkok provokálása során azt az elvet követik, hogy minél rosszabb, annál jobb, persze nem a lengyel népnek, hanem azoknak az erőknek, amelyeknek egyedüli érdeke, hogy a lengyel gazdaságot teljes csődbe, pénzügyi válságba és gazdasági katasztrófába taszítsa. De mi lesz tovább?

Az ellenforradalmárok a kérdésre természetesen ismerik a választ: a gazdasági csődöt elképzeléseik szerint politikai csőd követné — a néphatalom és a Lengyel Egyesült Munkáspárt csődje. Az ellenforradalmárok azonban most még nem akarják, hogy ezt a kérdést feltegyék a néptömegek, azok a munkások, akiket hamis és hazug Jelszavakkal sztrájkra bírnak, elvonnak a gépektől.

A népi Lengyelországban a szocializmus gondolatát most nehéz lenne közvetlen támadással elfojtani, de eltorzítani és ezzel halottá tenni lehet. Épp ebben rejlik a lengyelországi ellenforradalmi erők taktikájának egyedi vonása. Talán az ellenforradalmi erők ilyen taktikájának lényegét legpontosabban az „alattomos“ szó fejezi ki.

Mondjuk meg nyíltan, hogy ez a taktika, sajnos meghozta gyümölcsét, eléggé bőségesen, mivel ügyesen kihasználta az objektív és szubjektív körülményeket, amelyek megkönnyítették a lengyelországi szociális- taellenes erők tevékenységét.

Lengyelellenes program

A szocialistaellenes erők a hetvenes évek második felében illegálisan készítették elő a jelenlegi válságot.

A reakció a nagyon súlyos hibák és tévedések ügyes kihasználásával politikai válságot okozott. Ezek a hibák és tévedések a belpolitikában és az ideológiai engedékenységben mutatkoztak meg Gierek vezetésének utolsó éveiben.

Az 1980-as nyári eseményeket csaknem leplezetlenül készítették elő: személyes és sajtópropaganda indult, különböző illegális „helyi“ és külföldi kiadványokat terjesztettek, az ún. gyorsegyetemeken és illegális „nyilvános tanfolyamokon“ az ellenforradalom „hivatásos kádereit“ készítették elő. s folytak a sztrájkok szervezési és eszmei előkészületei.

Az ilyen helyzetben, ahogy azt a megkérdezett kommunisták keserűen elmondták, a pártban és az országban kiveszett az ideológiai harc fogalma. Nemcsak az ideológiát, hanem a szocialista kultúrát és az emberek erkölcsi nevelését is a tudományos-műszaki pragmatizmus, elvtelenség és az eszmei és erkölcsi rosszal szembeni komformizmus váltotta fel. Arra törekedve, hogy megelőzzék a történelmet és a kívánalmat valóságként tüntessék fel, kijelentették, hogy Lengyelországban nincs táptalaja az eszmei, politikai és osztályharcnak. Jerzy Putrament, a LEMP Központi Bizottságának tagja, az egyik legrégibb lengyel kommunista író elmondta nekünk, hogy ezt a gondolatot kifejtette a Zycie Literackie című hetilapban. Szerinte „Gierek meghatározása a nép erkölcsi és politikai egységéről“ nem olyan tény, amelyet már elértek és amely Lengyelországban valósággá vált, hanem téves, mert gyengíti, sőt „Ie- fegyverzi“ a pártot. Hiszen az az eszmei és szellemi vákum, amely az ideológiai gondatlanság és tétlenség eredményeként jött létre, azonnal más tartalmat kapott.

A lengyelországi helyzet megmutatja, hogy milyen igazak még ma is Lenin gondolatai, amelyeket a Mi a teendő? című művében fejtett ki. Lenin nyolcvan évvel ezelőtt azt írta, hogy „csak az a kérdés: bur- zsoá vagy szocialista ideológia.

front

Középút nincs (mert az emberiség nem alkotott semmilyen harmadik ideológiát...). Ezért a szocialista ideológia bármiféle meggyengítése és a tőle való eltérés egyidejűleg a bur- zsoá ideológia megerősödését jelenti.“

A szocialista országok közül a burzsoá és a kispolgári ideológiának az emberek gondolkodásmódjára és érzelmeire gyakorolt hatása szubjektív (a szocialista ideológia lebecsülése) és objektív feltételei nagyobb mértékben talán Lengyelországban alakultak ki. Lengyelország a szocialista világ egyedüli országa, amely megőrizte a túlynomórészt egyéni, magángazdálkodást, valamint a szolgáltatások és a fogyasztás terén a magánvállalatok ezreit. Nem fér hozzá kétség, hogy a katolikus egyház milyen jelentős szerepet játszik Lengyelországban.

Ezekre és számos más objektív meg szubjektív feltételre, beleértve a gazdaságpolitikában elkövetett nagyon súlyos hibákat is, összpontosították figyelmüket azok a nemzetközi ellenforradalmi erők, amelyek már régen, de főleg az esküdt antikommunista

Brzezinskinek a hatalomra jutása után Lengyelországot a

szocialista világrendszerbe való „betörés fő láncszemének“ választották ki.

A Zagadnieniai Materlaly

nevű lengyel folyóirat A Nyugat politikai, ideológiai és di- verziós tevékenysége Lengyel- ország ellen című cikkében azt írta, hogy a hetvenes évek második felében nyugati szakemberek arra a követekezte- tésre jutottak, hogy Lengyelország az európai szocialista országok között, tekintettel a szociális-gazdasági irányító rendszer hatékonyságának alacsony színvonalára, az említett orszőgok erős nyomása ellenére a legsebezhetőbb országgá vált. A folyóirat állí- tása szerint a CIA lengyelellenes tevékenységében a politikai élet liberalizálására és a pluralizmus támogatására, a disszidensek kérdésében pedig a rugalmas és elnéző hozzáállásra összpontosította figyelmét.

Ennek az átgondolt és raffi- nált lengyelellenes diverziónak a hátterében az a terv áll, amely nemcsak kalandor, hanem valóban ördögi is.

Ez a terv hasonlít azokhoz a kísérletekhez, amelyek célja a béke megzavarása Európában és a világon.

Ez a lengyelellenes és alapjában véve szocialistaellenes terv az európai biztonság ellen mint egész ellen irányul, mert megbontja azt az erőegyensúlyt és stabilitást, amely a történelem folyamán e nyugtalan földrészen kialakult.

Ezért mind Lengyelországban, mind Európában igen sokan, komoly államférfiak és katolikus egyházi tisztséget betöltő vezetők növekvő aggodalommal figyelik a KOR kalandorainak féktelen tevékenységét, amely arra irányul, hogy veszedelmesen mesterkedjenek a munkástömegekkel és a Szolidaritással, hogy elérjék céljaikat, amelyeknek semmi közük a dolgozók szociális érdekeihez és Lengyelország nemzeti érdekeihez.

Súlyos önkritika

A lengyel kommunisták azzal a szándékkal, hogy elemezzék a lengyelországi helyzetet, és rámutassanak az óriási veszélyre, amelyet ez az ideológiai diverzió rejt magában, s amelyet az ellenfél már rég gondosan előkészített az e célnak legmegfelelőbb körülmények között, egyáltalán nem térnek ki az önkritika elől. Fájdalommal és keserűen beszélnek a szocializmus építése során, de főleg az utóbbi időben elkövetett nagyon súlyos hibákról, amelyek válságba sodorták Lengyelországot, és jelentős mértékben megkönnyítették a szocialistaellenes erők tevékenységét.

Emlékszem arra, amikor

visszafojtott lélegzettel és nagy figyelemmel hallgatták meg a jelenlevők az SZKP XXVI. kongresszusán Stanislaw Kania elvtársnak, a LEMP KB első titkárának szavait: „Lengyelországban a szocializmus építése során romokból emeltük fel országunkat, történelmi eredményeket értünk el a népgazdaság, a kultúra fejlesztésében, és a dolgozók élet- színvonalának emelésében. A legutóbbi időszak azonban nagy nehézségeket hozott és súlyos próba elé állított bennünket. Az országon a szociális konfliktusok hulláma söpört végig. A gazdasőgban drámai helyzet alakult ki, s föllángolt a politikai harc.

Jól tudjuk, hogy pártjuk és a szovjet nép aggodalommal követi a lengyelországi helyzet fejlődését.“

Az aggodalom érthető. 600 ezer szovjet katona és hatmillió lengyel állampolgár — ez a háborús emlék. A szovjet emberek életüket áldozták Lengyelország felszabadításáért, azért, hogy Lengyelország elnyerhesse függetlenségét igazságos határok között, amely a nyugati lengyel területeket is magába foglalja, hiszen ezek történelmileg Lengyelországhoz tartoztak.

Lengyelország sorsa szorosan kapcsolódik a szocialista országok biztonságához, valamint a reális szocializmus és a világbéke sorsához. Kania elvtárs az SZKP XXVI. kongresszusán joggal hangsúlyozta, hogy „a szocialista közösség megbonthatatlan, hogy védelme nemcsak minden állam, hanem az egész szocialista koalíció ügye is.“

A nehézségek ellenére, amelyek most Lengyelországot sújtják, tagadhatatlanok az országban a szocializmus történelmi vívmányai. A szocializmus építése során a népi Lengyelország az iparosítás nehéz, de sikeres útját járta be, amely a világ tíz legfejlettebb állama közé emelte. Épp a szocializmusban ért el a lengyel tudomány és kultúra eddig nem látott sikereket, nagy egyetemi komplexumokat építettek, és számos nemzeti emlékművet restauráltak.

Amikor az ellenség bírálja a lengyelországi szocializmust, ezt felületesen teszi. Kitér a számok és a tények elől, amelyek megmutatnák a gazdasági potenciál és a nép életszínvonala közti reális kapcsolatot a háború előtti és a jelenlegi Lengyelországban. Ez nem véletlen, mivel akkor megmutatkoznának a lényeges különbségek. Ezt tapasztaltuk Lodzs- ban az egyik nagyon érdekes textilipari múzeum megtekintése során. A kiállított anyag, a számok és a tények szemmel láthatóan mutatják a nagy nyomort, a szegénységet és a lodzsi munkásosztály gyötrelmeit a harmincas években, valamint a teljes gazdasági csődöt a háborús és a háború utáni években. A szegénység és a nyomorúság főleg akkor szembeötlő, ha az akkori helyzetet összehasonlítjuk a jelenlegi Lodzsi Textilkombináttal, amely a legmodernebb berendezésekkel van felszerelve. Lengyelországban sikerült az ipari üzemek jelentős részét korszerűsíteni s a legmodernebb berendezésekkel és technológiával felszerelni.

Kezdetben kézzelfogható eredményeket hozott a hetvenes évek elején meghirdetett, s a gazdaság gyors intenzifi- kálására irányuló program.

A hiányosságok, mint ismeretes, gyakran az előnyökből adódnak. A belpolitikában mutatkozó hibákkal és tévedések-* kel nagyon nyíltan foglalkoztak a LEMP KB 6. és további ülésein, beleértve a 10. ülést is, amely a válság fő forrását úgy jellemezte, mint „a szocializmus elveinek és a szocializmus gazdasági törvényeinek megsértését“.

A LEMP Központi Bizottságának ülésein hangsúlyozták, hogy a Gierek vezette pártvezetőség a reálisnál már amúgy Is magasabbra emelte a mércét, és érezhető volt a sikerekből adó-, dó elbizakodás, 1975 után a fejlődés ütemének meggyorsítása mellett foglaltak állást,

(Folytatás a 4. oldalonf