Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)

1981-07-28 / 176. szám, kedd

Baráti találkozó a Krímben Leonyid Brezsnyev eszmecseréje Kádár Jánossal LENGYELORSZÁG A KATOWICÉI PÁRTFORUM HATÁROZATAI (CSTK) — Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnöke- tegnap a Krím félszigeten találkozott Kádár Jánossal, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt KB első tit­kárával. Leonyid Brezsnyev és Kádár ]ános tájékoztatták egy­mást országaik belső fejlődésé­ről és behatóan foglalkoztak a szovjet—magyar kapcsolatok alakulásával. A Szovjetunió Kommunista Pártja és a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt politikai együtt­működésé már régóta sikeresen fejlődik. Bővülnek az ideológiai kapcsolatok, amelyeknek mind­két fél mindig nagy jelentősé­get tulajdonított. Ma kétszere­sen nagy szükség van rájuk, hogy hatékonyan szembenéz­hessenek az antikommunisták ellenséges kampányaival, s hogy népszerűsítsék a szocialista or­szágok eszméit és sikereit. Nagy fejlődésnek indult a szovjet—magyar gazdasági együttműködés. A gépkocsiipar­ban és több más ágazatban be­vezették az állandó kooperáci­ót. Bővül a közös alumíniumter­melés magyar nyersanyagok és szovjet energia alapján. Nagy lehetőségek nyílnak az áruk és a szolgáltatások cseréje előtt, mert a Szovjetunió a könnyíí- és az élelmiszeripari, a kereske­delmi és a szolgáltatóipari vál lalatok korszerűsítésére és re­konstruálására készül. A találkozón nemzetközi kér­désekről is tanácskoztak. Leo­nyid Brezsnyev és Kádár János egybehangzóan megállapította, hogy a nemzetközi politika fő feladata a jelenlegi kiéleződött feszültség megszüntetése. Ezzel kapcsolatban előtérbe kerül a lázas fegyverkezés leállításának és korlátozásának problémája. Sajnos, az Egyesült Államok akadályozza az e kérdésekről tartandó megbeszéléseket a leg­fontosabb területeken. Az ame­rikai kormány továbbra is kato­nai potenciáljának növelésére törekszik és hasonló eljárásra (CSTK) — A Szovjetunió gaz­dasági és társadalomfejlesztési terve idei félévi teljesítésének eredményei azt mutatják, hogy tovább fejlődött a szovjet gaz­daság és emelkedett a dolgo­zók életszínvonala. A Szovjetunió Központi Sta­tisztikai Hivatalának jelentése szerint az ipari termelés a meg­előző év azonos időszakához ké­pest 3,4 százalékkal, a munka­termelékenység pedig 2,6 száza­lékkal növekedett, míg a ter­melési költségek csökkentek. A kiváló minőségű termékek há­nyada ebben az időszakban 14 százalékkal emelkedett. A szovjet mezőgazdák is jó munkát végeztek a 11. ötéves (CSTK) — Alekszandr Botvin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete tegnap kétnapos látogatásra u kelét-szlovákiai kerületbe érkezett. Vagyim Sztyepanovnak, a Szovjetunió bratislavai főkon­zuljának társaságában a ven­dég ellátogatott a kerületi párt- bizottság székházába, találko­zott a kerület és a város párt­ós állami szerveinek vezető tisztségviselőivel. Ján Piri, a kerületi pártbizottság vezető titkára tájékoztatta a vendéget Kelet-Szlovákia fejlődéséről, a kerület jelenlegi gazdasági és politikai helyzetéről s távlatai­ról, valamint a szomszédos Kár- pát-Ukrajnával fenntartott ba­rátságról és együttműködésről. A szovjet nagykövet a dél­utáni órákban a Prešovi Fém­ipari Kutatóintézetbe látogatott. A szovjet partnereivel sikere­sen együttműködő intézetben megtekintette az ipari robotok és manipulátorok kifejlesztésé­vel és készítésével foglalkozó munkahelyeket, amelyek jelen­tősen hozzájárulnak a gyártási folyamatok automatizálásához. Az intézet vezető munkatársai tájékoztatták a vendégeket a szovjet szervezetekkel kifejtett együttműködésről, amelynek kényszeríti NATO-beli szövet­ségeseit. Az Egyesült Államok megnyitja fegyvertárát Kína előtt. Ez a politika komolyan veszélyezteti a békét és a nem­zetközi biztonságot. A leszerelés kérdéseiről foly­tatott eddigi megbeszélések so­rán megfontolt és konstruktív vélemények hangzottak el. Vo­natkozik ez a leszerelési bizott­ságra, a bécsi tanácskozásra és vitathatatlanul a SALT II. kere­tében folytatott megbeszélések­re is. Az elmúlt időszak nemzetközi eseményei ismét sürgetően elő­térbe hozták annak szükséges­ségét, hogy fel kell számolni a katonai konfliktusok tűzfészke­it, s rendezni, de főként el kell hárítani a válságokat. Ezt ta­núsítja a közel-keleti, különö­sen a libanoni helyzet súlyos rosszabbodása. Már régen ide­je, hogy az izraeli agresszort arra kényszerítsék: tartsa tisz­teletben a nemzetközi jog álta­lánosan elismert normáit és az ENSZ Alapokmányának cikke­lyeit. Leonyid Brezsnyev és Kádár János úgy véli: teljesen halaszt­hatatlan az igazságos és általá­nos közel-keleti rendezés, vala­mennyi érintett fél kollektív részvételével. Ez nemcsak a térség minden országa és népe érdekeinek, hanem a világbéke érdekeinek Is megfelel. Leonyid Brezsnyev és Kádár János kifejezte azt a meggyőző­dését, — amelyet nyilvánvalóan mindenki oszt, akit aggaszt a béke sorsa —, hogy a legbo­nyolultabb nemzetközi kérdése­ket is csak tárgyalások útján lehet és kell rendezni. Éppen ezt a célt szolgálja az SZKP XXVI. kongresszusán előterjesz­tett bátor és nagyszabású kez­deményezés. A baráti és szívélyes találko­zót a teljes kölcsönös megértés jellemezte. Jelen volt Knusztan- tyin Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Anatulij Blatov, az SZKP KB főtitkárának taná­csosa is. tervidőszak első hat hónapjá­ban: az idén több mint 200 mil­lió hektárt vetettek be. Igen nagy figyelmet fordítottak a köles, a szójabab és más hü­velyesek vetésterületének növe­lésére. Az állattenyésztésben túlszárnyalták a szarvasmarha-, a baromfi- és a tojásfelvásárlá- si tervet. Az építők az első félévben át­adták rendeltetésének a Szir- Darján épült és az ekibasztuzi erőmű áramfejlesztő blokkjait, a Leningrád közelében és a Ko­la félszigeten épülő atomerő­művet, valamint a Kirgiz SZSZK-ban épülő kurpszajszki vízerőmű első aggregátját. ben csökkentek a robotok és a manipulátorok kifejlesztésé­nek költségei, javultak e beren­dezések műszaki és használati tulajdonságai s meggyorsult -felhasználásuk a gyakorlatban. (ČSTK) —• Már csak nem egész egy hetük van a micha- lovcei kerámiai üzem új rész­lege építőinek, hogy teljesítsék azt az együttes szocialista kö­telezettségvállalást, melyet a CSKP XVI. kongresszusa tiszte­letére tettek. A humennéi Chemkostav több mint 120 épí­tőipari dolgozója, a plzefíi Sko­da—DIZ szakágazati vállalat dolgozói és szállítói teljes erő­bevetéssel dolgoznak az építke­zés befejezésén. Mindent meg­tesznek, hogy ígéretüknek meg­felelően július végéig üzembe helyezzék az égetőkemencét, melyben mázas csempéket fog­nak égetni és a mozaikcsempék számára épített égetőkemencét. Augusztus végéig üzembe he- l'yezik az első és második ki- égetésre szolgáló aLagútkemen­Indira Gandhi az Indiát fenyegeti veszélyről (ČSTK) — Indiának fel kell készülnie arra, hogy szembe­szálljon azzal a veszélyes hely­zettel, amely Pakisztán ameri­kai fegyverekkel való felszere­léséből ered — jelentette ki Dzsammu és Kasmír állam egyik városában tartott sajtókonferen­ciáján Indira Gandhi indiai mi­niszterelnök. A Pakisztánba irá­nyuló amerikai fegyverszállítás nem elszigetelt jelenség, hanem az Egyesült Államok átfogó stratégiájának a részét képezi, amelynek célja feszültséggócok létrehozása idegen területeken. Pakisztán széles körű ellátása a legkorszerűbb amerikai fegyve­rekkel Indiában joggal kelt ko­moly aggodalmat — hangsú­lyozta az indiai kormányfő. Az ÜSA agresszív politikájának bizonyítéka (ČSTK) — „Közvetlen provo­kációnak“ minősítette Aarne Saalinen, a Finn Kommunista Párt elnöke az Ocean Ventura ’81 néven a közeli napokban kezdődő kiterjedt NATO-had- gyakorlatot, amelynek egy ré­szét a Norvég-tengeren, a szov­jet határok közelében tartják meg. A nyilatkozatban, amely a Kansan Uutiset nevű finn lap­ban jelent meg, Saalien hang­súlyozza, hogy e hadgyakorlat a jelenlegi amerikai kormány agresszív politikáját bizonyítja, amely a világbéke megszilárdí­tását célzó konstruktív szovjet javaslatok megtorpedózására irányul. A BRIT főiskolák végzős hall­gatóinak mintegy 20 százaléka az idén munka nélkül marad. A londoni .Times közölte ezt a hírt, és hozzáfűzte, hogy első­sorban a szín- és zeneművésze­ti főiskolákon végzett diákok ütköznek majd nagy elhelyezke­dési nehézségekbe. A LIAZ-MADARA tehergépko­csi gyártására vonatkozó hosz- szú távú, 1981—2000-re szóló kooperációs megállapodást ír­tak alá a bulgáriai Sumenben a csehszlovák általános Gépipari Minisztérium, valamint a Bolgár Elektronikai és Gépipari Mi­nisztérium képviselői. AZ FBI, az amerikai Szövet­ségi Nyomozó Iroda befejezte John Hinckley ügyének vizsgá­latát. A Reagan elnök elleni merénylet elkövetője az FBI je­lentése szerint, egyedül, társak nélkül cselekedett. Hinckleyt egyelőre pszichiátriai megfigye­lés alatt tartják, s augusztus 1- ig kell az orvosoknak állást fog­lalniuk, hogy bíróság elé állít­ható-e. KIUSU szigetén befejeződött a japán „önvédelmi erők“ ha­talmas katonai hadgyakorlata, amelynek befejező szakaszában több mint .10 000 katona és tiszt vett részt. A TASZSZ ezzel kap­csolatban rámutat, hogy az élénk tengeri forgalom terüle­tén megtartott hadgyakorlatnak egyértelműen provokatív jelle­ge volt. céket, melyek nagyban hozzá­járulnak majd a finomkerámiai termékek minőségének javításá­hoz. Az új üzemegység ' építése, melyet a brnói Keramoprojekt tervezett, csaknem negyedmil- liárd korona befektetést igé­nyel. Az építkezés 1976 októbe­rében kezdődött. Az ösztönzést a CSKP XIV. és XV. kongresszu­sának a hazai nyersanyagok ki­használásáról, a termelés haté­konyabbá tételéről s a kínálat kiszélesítéséről, valamint a be­ruházási építkezések meggyorsí­tásáról szóló határozatok adták. Ezenfelül lehetőség nyílik a csempék exportálására is. Az új részlegben 170 ember fog dolgozni, két éven belül évi ter­melése 640 000 négyzetméter csempe lesz. Katowicében szombaton meg­tartotta 5. ülését a LEMP vaj­dasági bizottsága mellett mű­ködő pártfórura. A résztvevők megismerkedtek a párt IX. rendkívüli kongresszusának le­folyásával és eredményeivel. Megállapították, hogy a ka- towicei pártfórum Lengyelor- szág-szerte egyre nagyobb tá­mogatásra talál. Erről tanús­kodik az is, hogy 15 hasonló fórum jött létre Lengyelország különböző városaiban. Rámutattak arra, hogy a ka- towiceí fórum elleni korábbi támadások a lengyel sajtóban az utóbbi időben üldözéssé fa­jultak. Eddig ismeretlen tette­sek például megpróbálták fel­gyújtani a katovvicei fórum egyik tagjának lakását, egy másik tag feleségét pedig meg­verték. A katowicei fórum résztvevői ezután megvitatták az ország politikai és gazdasági helyze­tét. A programtanács egyik tagja a centrizmus veszélyére hívta fel a figyelmet. Ez gya­korlatilag mindig jobbratolú- dást jelent, opportunizmushoz, revizionizmushoz vezet és a burzsoá ideológiának a mun­kásmozgalomba való beszi­várgását jelenti. A szombati ülés végén két dokumentumot fogadtak el: tiltakozást a kom­munisták üldözése ellen Len­gyelországban, valamint a LEMP egysége megszilárdításá­nak szükségességéről és vezető szerepének megszilárdításáról szóló határozatot. A Szolidaritás vezetősége továbbra sem törekszik a válság leküzdésére (ČSTK) — A Szolidaritás ve­zetősége vasárnap újabb bizo­nyítékát adta annak, hogy ez a szervezet nem hajlandó együttműködni az állami szer­vekkel a jelenlegi politikai, társadalmi és gazdasági válság leküzdésében. A Gdanskban kiadott néhány határozatból ki­tűnik, hogy a Szolidaritás koor­dinációs bizottságának három­napos országos ülése után Wa­lesa szakszervezete negatív ál­láspontra helyezkedett gyakor­latilag minden olyan intézke­déssel kapcsolatban, amelyet az állami szervek javasolnak a gazdasági nehézségek leküzdé­se érdekében. A Szolidaritás határozottan elutasította a szakszervezetekkel és a sajtód val kapcsolatos törvényjavas­latot, amelyben az állami szer­vek állítólag nem veszik eléggé figyelembe a Szolidaritás ér­dekeit. Ami a sajtótörvényt illeti, a Szolidaritás jogot formál ma­gának arra, hogy továbbra is különféle államellenes és gyak­ran kimondottan antikominu- nista pamfleteket nyomtasson ki és korlátlanul terjesszen. Amint azt Janusz Onyszkiewicz, a Szolidaritás képviselője el­mondta, a szervezet vezetősége határozottan visszautasít „min­den olyan kísérletet az állami szervek részéről, amely beavat­kozna a szervezet publikációs tevékenységébe“. A Szolidaritást a szakszerve­zeti törvényjavaslat sem. elégí­tette ki, mert hatáskörét kívül helyezi a belügyminisztériumon és a nemzetvédelmi miniszté­riumon, s „néhány ágazatban megnyirbálja a sztrájkjogot“. A AFGANISZTÁN ELLENES PROVOKÁCIÓ (ČSTK) — Párizsban megala­kították a „Szabad Afganisz­tán“ nevű rádióállomást. Ez, minden kétséget kizáróan azon provokátorok műve, akik az „emberi jogok“ védelmezőinek adják ki magukat, az ország halárain kívül élnek és ellen- forradalmi bandákba tömörül­nek. Az Afganisztáni Népi Demok­ratikus Párt sajtószerve az ame­rikai ClA-t tartja a rádióállo­más „szülőatyjának“, amely a hamis híreket és a rágalmakat arra akarja felhasználni, hogy megmentse az Afganisztánban NSZK Drasztikus takarékosság A bonni kormánykoalíció pártjainak költségvetési tanácskozása ČSTK) — A nyugatnémet kormánykoalíció két pártja, a szociáldemokraták (SPD) és a szabaddemokraták (FDPJ kép­viselői Bonnban több napos ta­nácskozást kezdtek a jövő évi állami kötiségvetés drasztikus takarékossági intézkedéseiről. A fő cél a kiadások korlátozá­sával, vagy az adók növelésé­vel 20 milliárd márka megszer­zése, ami az idei költségvetés mintegy 10 százalékának felel meg. A két párt közötti tárgyalá­ÚJABB ÖSSZETŰZÉSEK LIVERPOOLBAN (ČSTK) — Tíznapos nyugalom után tegnapra virradóra Liver­pool Toxteth negyedében ismét összetűzésekre került sor a rendőrség és a fiatalok között. Az első jelentések szerint több ember megsebesült. A letartóz­tatottak száma ismeretlen.. Szolidaritás elsősorban azzal nem ért egyet, hogy a törvény a hadsereg és a belügyminisz­térium alkalmazottainak meg tiltja a sztrájkot. Ezért a Szo­lidaritás képviselője a törvény- javaslatot „szakszervezet el le­nesnek“ minősítette. A Szolidaritás a havi húsfej­adag csökkentésére tett javas­latot is elutasította, és katego­rikusan követeli, hogy a jegye­ket megfelelő mennyiségű áru fedezze. Követeli, hogy a kor­mány öt héten belül dolgozzon ki tervet az élelmiszer-ellátás megjavítására, de továbbra sem vállalja a felelősséget a termelés növeléséért és a me­zőgazdasági termékek szállítá­sának megjavításáért. Különbi­zottságot hozott létre, amely önkényesen „ellenőrizni fogja a termelést, az ellátást, az élel­miszerek és az ipari termékek elosztását.“ Lech Walesa az ülés után elmondta, hogy szervezete az üzemekben „az erős önigazga­tás“ megteremtésére számít, amelynek segítségével a Szoli­daritás átvenné az ellenőrzést. A fogyasztói árak emelését a Szolidaritás csak akkor hajlan­dó elfogadni, ha megvalósul­nak a termelőeszközöknek cso­portos tulajdonba való átmene­tére kidolgozott tervei. A Szolidaritás sajtóképvise? lője elmondta, ha nem telje? sítik az említett követeléseket, a szakszervezet ismét sztrájk? ba szólítja fel az embereket. Megerősítette, hogy a legköze­lebbi ilyen akcióit a Szollda? ritás ezen a héten Lódzban tervezi. működő ellenforradalmi ban­dák maradványait a teljes csőd? tői, s hogy egyesítse a szétszó­ródott terrorcsoportokat és azok vezetőit Afganisztánban. Kétségtelen a CIA közvetlen részvétele az Afganisztán-el- lenes provokációban — írja a napilap. Az amerikai titkosszol­gálat az illegális rádióállomá­sokat a világ más részein is, de főleg a Közel-Keleten felforga­tó akciókra használja fel. A „Szabad Afganisztán“ rádióál­lomás létrehozása újabb durva beavatkozás Afganisztán bel­ügyeibe — írja a lap. sok, illetve a takrékossági ter­vek egyelőre „szigorúan titko­sak“. Különböző előzetes jelen­tések szerint elsősorban a szo­ciális kiadások nagyarányú korlátozásáról, az egészségügy­re, az oktatásra, a munkanél­küli segélyekre fordított össze­gek csökkentéséről lesz szó, s ezt kíséri majd a jövedelemadó növelése, a cigaretta árának emelése stb. A takarékossági intézkedések minden bizonnyal érintetlenül hagyják a katonai kiadásokat. A fiatal munkanélküliek szá­zai ellen, akik Liverpool utcáin kihágásokat követtek el, tilta­kozva a szociális jogtalanság, a fajüldözés és az egyre romló gazdasági helyzet ellen, spe­ciálisan felszerelt rendőregysé­geket vetettek be. FejlSdott a szovjet gazdaság, emelkedett az életszínvonal Alekszandr Botvin látogatása Kelet-Szlovákiában TELJESÍTENI AKARJÁK ÍGÉRETÜKET Finiseinek a michulovcei kerámiai üzem új részlegének építői

Next

/
Thumbnails
Contents