Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1981-07-27 / 175. szám, hétfő
VXJÍWHCO™ HAZAI SIKEREK REMÉNYÉBEN Az EB-színhelv rajtra kész A hét másudik felében már igazi asztalitenisz-nagyüzem lesz az idei junior és serdülő EB színhelyén, Topofčanyban. ahová már megérkeztek az első versenyzők, mégpedig a cseh szlovák csapat tagjai. A két korcsoportban induló 16 hazai versenyző és a tartalékok Vlašimban edzőtáborozáson vettek részt, amely során a nemrég még ugyancsak ifjúsági korú csehszlovák válogatottak — Panský és Silhánová — is Az Eľ helyszínén telefonon érdeklődtünk a szervezőknél a csapat hangulata iránt. Elmon dották, hogy a vlašimi kéthetes edzőtáborozás utáni rövid kikapcsolódás jót tett a junior serdülőcsapatok tagjainak. A már korábban kijelölt 16 csapattag és a négy tartalék szombaton este már edzést is tartott az EB helyszínén és a hátralevő három nap az akklimatizálódás jegyében zajlik. A jelek szerint a csapatok Jó formában vannak, alaposan felkészültek, sőt minden csapattag speciális — ellenfélre szabott — gyakorlásból is kivette a részét. Ezért volt Vlašimban az ostravaiak felnőtt kitűnősége, Ratajský, aki éppen olyan ,,fűborítású“ ütővel játszik, mint a serdülő csapat legnagyobb csoportbeli ellen feleiknek, az angoloknak két játékosa, Gleawe és Rawes, akik júniusban az NSZK nemzetközi bajnokságán a Javűrek, Stépá- nek junior (!) duót is legyőzték. El kell mondani, hogy nehéz helyzetben vannak a hazai asz1 taliteniszsport reménységei, hiszen azzal a svéd csapattal szemben kellene megvédeniük a poznani elsőséget, amelynek négy (1) tagja szerepel a kiemeltek között. Tavaly a döntőben 5:2-re győzött a csehszlovák együttes, de ezúttal nehéz helyzetben lesz, hiszen a nyolcadikként kiemelt balkezes svéd Lindh Újvidéken a felnőtt világbajnokságon a nyolcaddön- tőig jutott, s közben elbúcsúztatta a csapatversenyek kíínaí hősét, Ilszie Szai-két is, ami a VB talán legnagyobb szenzációját jelentettel Poznani sikerének megvédésére készül Perssnn, az első számú kiemelt, akárcsak Hrachová. aki a junior lányok kiemeltjeinek listavezetője. Igaz, ők is megjárták Újvidéket, akárcsak a két Broda fivér, akik nemcsak a csapatversenyben törnek érmes babérokra. Csehszlovákiát a következő versenyzők képviselik — juniorok: V. és M. Broda, Stöpánek, Javűrka, Kroslák, Nagy, (tartalékok: Horváth, Demek); lányok: Hrachová, Korcová, Prav- díková, G. Navarová (B. Safá rová és Csiba M.); serdülők: Bezdíček, Cinner, Grman (Vi mi); serdülő lányok: Valentová, Egidová és A. Safáfová (Ma- safíková). A nevezettek között négy szlovákiai asztaliteniszezőt találunk, G. Navarová és Nagy a Lokomotíva Bratislava versenyzői jelenleg, Grman pedig odahaza játszik, hiszen a TŤS Topoľčany asztaliteniszezője, és tizenegy évével előfordulhat, hogy az egész EB legfiatalabb résztvevője lesz. Korát tekintve ugyanennyi idős első számú tartalékja, Vimi is, aki Dunaszerdahelyről került a válogatottba, akárcsak Nagy és Csiba, míg Horváth — aki a juniorok tartaléja — Szencen ismerkedett meg a sportág alapjaival. Anú a négy csehszlovák csapitól illeti, a csapatversenyek sorsolásakor az ifjúsági fiúcsapat az A-csoportba került, s ellenfelei a finnek, spanyolok, görögök és svájciak lesznek. A lányok a B-csoportban Bulgária, Norvégia, Spanyolország és Portugália fiataljaival mérkőznek. A serdülő fiúk a D- csoportbau szerepelnek Anglia, Ausztria, Spanyolország és Írország csapatai társaságában, míg a serdülő lányok a B csoportban Svédország, Francia- ország és Finnország legjobbjaival találkoznak. Még az EB megkezdése előtt rekordnak számít, hogy 27 ország szerepel a junior lányok csapatversenyében, eggyel kevesebb a fiúknál, míg a serdülő kategória mindkét csapatversenyében 19—19 együttes szerepel. A junioroknál 103 fiú indul és a kiemeltek rangsorát a tavalyi poznani győztes, Persson vezeti. A többi kiemelt. M. Broda (Csehszlovákia), Akes- son (svéd), Rebel (NSZK), VI. Broda (Csehszlovákia), Walriner (Svédország), Dvorák (Szovjetunió), Lindh (Svédország). A 73 ifjúsági leányversenyző kiemeltjeinek élén Hracltová, edzőtársaik voltak, hogy a hazai környezetben asztalhoz lépő csapatok tagjai minél jobban felkészülhessenek erre a kontinens viadalra, hiszen az elmúlt évi poznani szereplés magasra tette a mércét. A junior fiúcsapat, Hrachová és az M. Broda — Hrachová páros aranyérmes sikerének megismétlését várja (legalább) a közvélemény ., GALEA KUPA 1. NSZK... 4. Csehszlovákia Vichyben a junior teniszezők Galea Kupájának döntőjében a két egyes és a páros után az NSZK 3:0-ra vezet Ausztrália fölött és így már a befejező kétegyes előtt eldiílt, hogy a kupát ezúttal a nyugatnémet fiatalok nyerik. A csehszlovákok a harmadik helyért játszott találkozón 2:lre kikaptak Franciaországtól. A rossz időjárás miatt csak a két egyest és a párost játszották le. Az első egyest Pimek nyerte, miután 4:6, 8:6, 6:2- re bizonyult jobbnak a hazai Courteau-nál, a folytatásban azonban Mečíŕ 4:6, 4:6 arányban kikapott Kuchnától. Ez a mérkőzés még pénteken kezdődött, a csehszlovák játékos 3:0- ra vezetett, majd 3:3-as állásnál a találkozó sötétedés miatt félbeszakadt. A szombati folytatásban Mečíŕ elmaradt a várakozástól, a francia fiú meglehetősen könnyedén győzött. A párosban a csehszlovák szi- j m;ket képviselő Pimek—Cihák ^kettős 3:6, 3:6-ra alulmaradt a Leconte—Corteau párral szemben. A mérkőzés után a csehszlovákok edzője, Miloš Konrád röviden így kommentálta a páros teljesítményét: „Kettősünk halvánv teljesítményt nyújtott .. Visszatérve a döntőhöz. Először a nyugatnémetek legjobbja, Zipf 5:7, 7:5, 9:11, 6:2, 6:2-re győzött az ausztrál Whitecross fölött, majd Beutel 3:6, 6:2, 6:3, 8:6-ra verte Millert. A párosban: Zipf, Beutel—Miller, Doohan 6:4, 7:5, 6:2. Miloš Konrád edző a küzdelmek befejeztével így értékelte az idei Galea Kupa döntő csoportját: — A legjobb játékos ezúttal a nyugatnémet Zipf volt. A második helyre a szakemberek az ausztrál Whitecrosst rangsorolták, a harmadikra a csehszlovák Pimeket. Zipf már ma kiváló teniszegyéniség. Lényegében nincs nagyobb gyengéje, síke- Veit erős ütésekkel éri el. £p< pen ezért játszott csapatunkban az NSZK ellen Cihák és nem Mečíŕ, aki „puha“ játékstílusával nem tudott volna ellenállni Zipfnek. A világ legjobb húsz éven aluli teniszválogatottjainak versenyén feladatunkat a negyedik hellyel minden bizonnyal teljesítettük. Bár a franciák elleni, harmadik helyért játszott találkozót megnyerhettük volna ... Libor Pimek és Miloslav Mečíŕ a döntő befejeztével Vicliy- ből az olaszországi Sammarzzo- niba utazott, ahol a héten részt vesznek a 18 éven aluliak Euró- pa-bajnokságán. (ČSTK) Sportfogadás hírei A ŠPORTKA 30. játékhete 1. húzásának nyerőszámai: 5, 22, 31, 35, 40, 47. Pótszám: 21. A II. húzás nyerőszámai: 5, 15, 16, 28, 31, 42. Pótszám: 32. A MATESZ nyerőszámai: 4, 6, 10, 19, 35. A serdülő, fiúk kiemeltjei: Cinner (Csehszlovákia), Soszt- nyák (Magyarország), Szvet- licsnij (Szovjetunió), Gleawe (Anglia), Gidlöf (Svédország), I.ipukesku (Jugoszlávia), Florea (Románia) és Mrean (Anglia). Serdülő lányok: Nemes (Románia), Ojsztersek (Jugoszlávia) Bellinger (Anglia), Bolvári Katalin (Magyarország), Krsnyik (Jugoszlávia), Valentová (Csehszlovákia), Haszanova (Szovjetunió), Mahlberg (Finnország). Az EB elsn csúcspontja hétfőn, augusztus 3-án lesz, amikor a serdülő fiú és lánycsapatok játsszák a döntőket, másnap pedig az ifjúságiaknál kerül sor a csapatdöntőkre. Augusztus 5-én szerdán szabadnap van az EB-n, majd utána csütörtökön lesz az egyéni versenyek rajtja. A serdülök egyéni döntőit szombaton, augusztus B án rendezik, egy nappal később pedig a tv képernyőjén is látható lesz a juuiiirok versenyeinek döntője. Remélhetőleg hazai sikerekkel ... | mészáros) C s eh s z I o vak kerékpáros - s i k erek A csehszlovák Ladislav Ferebauer nyerte a Rajna menti nemzetközi kerékpáros körversenyt 1:05 perces előnnyel a lengyel |ankiewicz és a dán Möller (—1:13 p) előtt. Az utolsó útszakaszon a csehszlovák Kubias győzött, Zellhuffer (osztrák) és Möller (dán) előtt. Továbbra is jól szerepelnek a csehszlovák kerékpározók a skóciai körversenyen. A 4. útszakasz során (Perth—Leven 140 km) három csehszlovák versenyző megszökött a főbolyból, és több mint ötperces előnnyel érkezett a célba ebben a sorrendben: 1. |určo, 2. Kosz- tadinnov. 3. Skoda. Az ötödik útszakaszt az összetettben vezető Jm'čo nyerte 3 mp-es előnynyel honfitársa, Klasa előtt. A harmadik helyen Skoda végzett. Az összetett állása: 1. Jurčo 18:55:53 óra, 2. Skoda 19:00:0ti, Ä KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA ★ Az NSZK-ban portyázó prágai Dukla l:2-es félidő után 3:3 arányú döntetlent játszutt az Eintracht Trier csapatával. ☆ A prágai Slávia is újabb mérkőzést játszott az NSZK-ban. Diliingen város válogatottját 3:1 (3:0) arányban győzte le. ■k A lengyel labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen Heilbronban 4:1 (2:1.) arányban legyőzte a Bundesliga harmadik helyezettjét, a VfB Stuttgartot. ☆ Az Eintracht Frankfurt csaAranyérmes juniorok A moszkai sportlövő EB n koronglövésben a csehszlovák ju*. nior válogatott végzett az első helyen Olaszország és a Szovjetunió előtt. A fiatal csehszlovák sportlövők 285 pontot szereztek. A csapatverseny végső sorrendje: 1. Szovjetunió 584, 2. Olaszország 577, 3. Franciaország 572. A nők versenyének végső sorrendje: 1. Geuuketti (olasz) 139, 2. Vologyinova 138, 3. Sisibina (mindkettő szovjet) 137 ponttal. (ČSTK) Veszelkova: 1:56,98 1 A Leningrádban rendezett Znamenszkij atlétikai emlékversenyen néhány ragyogó eredmény született. Így a 800 méteres női síkfutásban a szovjet Ljudmila Veszelkova 1:46,98 perccel a világ idei legjobb teljesítményével győzött. Ugyanezen a távon a férfiaknál Nyikolaj Kirov l:45,ll-re javította a szovjet csúcsot. Az eddigit Arzsanov tartotta 1972 óta. A' rúdugrásban Kulibaba és Krup- szkij az 570 cm-es magasságig jutottak ni, ezután mindketten sikertelenül próbálkoztak az 582 cm-es világcsúcs-magasságon. A versenyt végül is Krup- szkij nyerte, mivel kevesebb kísérlete volt, mint vetélytársá- nak. Néhány további eredmény: — FÉRFIAK — magasugrás: Grigorjev 224, 400 m gát: Arcsi- penko 49,79, 100 m: Jevgenyev 10,73, llü nt gát: Prokopjev 13,81, súlylökés: Mironov 21,11 m. NŐK — távol: Szkacs- ko 672, magas: Nyekraszova 190, diszkosz: Szavin'kova 68.62 m, súly: Kracsevszka 19,56 m. (ČSTK)' pata barátságos találkozón 4:0 (3:0) arányban lelépte az Ajax Amsterdamot. ★ A bolgár állam megalakuló' sának jubileumi évfordulója alkalmából több bolgár városban nemzetközi labdarúgótornát rendeztek. Az eredményekből: CSZKA Szófia—Admira Wacker Wien 1:1, Levszki Szpartak Szófia—Dinamó Minszk 4:1, Trakija Plovdiv—Arges Pitesti 3:2, Szlá- via Szófia—Sporting Lisszabon 2:2. ☆ Franciaországban megkezdődött a labdarúgó-bajnokság. Az első forduló erdményei: Metz—St. Etienne 0:0, Strasbourg—Monaco 0:1, Nice—Valenciennes 1:2, Bordeaux—Nantes 3:2, Lyon—Nancy 2:0, Laval —Sochaux 1:1, Lille—Brest 1:1, Tours—Paris St. Germain 1:2, Bastia—Lens 1:0, Montpellier—. Auxerre 0:0. 3. Kosztadinov 19:00:18, 4. Klasa 19:12:34. A csapatversenyt Csehsfclovákia nagy előnnyel vezeti. Pécsett a huszonkettedszer rendezett Mecsek Kupa csapat- versenyét az Inter Bratislava nyerte 25:12:36 órás idővel. 2. Dubnica 25:13:23, 3. Lvo* 25:13:26, 4. Szekszárd 25:13:44. Egyéniben: 1. Lötzsch (NDK-beli) 8:00:24, 2. Gálik (Inter | 8:00:37, 3. Halász L. (Szekszárd) 8:00:43 óra. (CSTK) Csehszlovákia—NSZK 12:9 Brnóban Csehszlovákia és az NSZK pályakerékpárosainak viadalán a csehszlovák válogatott 12:9 arányban bizonyult jobbnak. A legizgalmasabb küzdelmeket a sprinterek vívták. Sustr győzött Werner és Schel- ler ellen, s alulmaradt Schinidt- kével szemben. Kučírek gyorsabb volt Schellernél, de kiikapott Wernertől és Schmidkétői. Vymazal alulmaradt Schmidkével és Schellerrel szemben, s Werner ellen bukás miatt feladtai A 4 km-es üldöző csapatver* senyl Csehszlovákia nyerta 4:29,2^es időereménnyel. A 30 körös pontozásos verseny eredménye: 1. Pokorný 12, 2. Kocelc 10, 3. Slánia 9 ponttal. ■k A Fidzsi-szigetek váloga* tottja újabb selejtező mérkőzést játszott az 1982-es VB-re. Ezút* tál Ausztrália volt az ellenfél és a hazaiak 1:4 (0:4) arányban alulmaradtak. @ íippelilok^~| 31. FOGADÓHÉT f W Labdarúgó Inter Kupa 1. MSV Duisburg—KB Koppenhága. A II. csoport utolsó fordulójának mérkőzése már nem tud beleszólni az elsőség sorsába. A papírforma a nyugatnémetek sikerét ígéri. Tippünk: 1. 2. Malmö FF—Szpartak Pleven. A papírforma a svédek mellett szól. Tippünk: 1. 3. FC Zürich—Werder Bremen. A svájci bajnok meglehetősen gyengén szerepeli az Inter Kupában. Talán az utolsó fordulóban sikerül javítania a mérlegen. Tippünk 0, 1. 4. Osters Vaxjö—SSW Innsbruck. Egyik csapat sem esélyes az elsőségre a IV. csoportban. Tippünk: 0, 1. 5. Odensee BK—Titográd. Az elsőség sorsát eldöntő mérkőzés. A dánok jó formába lendültek, de a jugoszlávok idegenben is képesek meglepetésre. Tippünk: 1, 0. 6. Brage Börlange—AGF Aarhus. Eddig a vendégek szerepelnek jobban, nem lenne meglepetés teljes sikerük sem. Tip* pünk: 2, 0. 7. Zbrojovka Brno—Linzer ASK. A brnóiak közel állnak az elsőséghez és azzel az értékes jutalomhoz. Tippünk: 1. 8. Molenbeek—Spartak Praha. Ogy tűnik, a Sparta már lemondott a csoportelsőségről, a prágaiaknak nehéz dolguk lesz a belga csapat ellen. Tippünk: 1. 9. Bohemians—IFK Göteborg. A svédektől már nem lehet elvenni a csoportelsőséget, a Bohemians legutóbb Nyugat-Ber- linben hagyta a pontokat. Tippünk: 0, 1. 10. Marek Szt. Dimitrov—Viking Stavanger. A bolgárok eddig nem sok sikerrel dicsekedhetnek, de így is hazai győzelemre számítunk. Tippünk: 1. 11. FC Luzern—FC Antwerpen. Döntetlenhez közeli eredmény a legvalószínűbb. Tippünk: 0. 12. RH Cheb—Naestved IF. A nyugat-csehországiaknak ahhoz, hogy megnyerjék a csoportot, győzniük kell a jelenlegi csoportelső dán együttes fölött. Tippünk: 1, 0. ... 1901. VII. 27. 6 Valamennyi élvonalbeli labdarúgócsapat szorgalmasan készül az új idényra. Vojtí&ek felvétele az Inter—Győri ETO mérkőzésen készült, Csonka (balról) és Bartoš versenyfutását örökíti meg a tavalyi Európa-bajnok szerepel. üt követi: Wenzel (NSZK), Danyilievicute (Szovjetunió), Grefberg (Finnország), Weiza- des (Svédország), Dregelcseva (Bulgária), Bolvári Ildikó (Magyarország), Bulatova (Szovjetunió).