Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1981-07-27 / 175. szám, hétfő
I sratts sillii a Oasis Ktfta ä teniszezők Davis Kupájá- ban emberemlékezet óta az a gyakorlat járta, hogy a védő a következő kiírás során erőnyerő, s nyugodtan várja, a küzdő felek közül melyik lesz a kihívója. Ezt a megoldást éppen a jelenleg folyó sorozatban szüntették meg, amelynek sorsolását még a tavalyi küzdelmek során megejtették. A sorsoláskor nem lehetett tudni, ki lesz a DK védője, s így nem volt, meg nem is lehetett arra hivatott egyik szövetség sem, taló a vendéglátó amerikai együttes szakvezetőinek az a megállapítása a találkozó után, hogy lényegében ez a mérkőzés volt a Davis Kupa idei, túlzottan korai döntője. Kiváló játékos is Lendl, a világ legjobbjai ellen a DK-egyesekben csak ő számíthat sikerre, s a párosban hiába vállalja a küzdelem dandárját, ha társa játéktudásban meg sem közelíti. Hasonló cipőkben járt a svéd DK-csapat is, amikor Borg még rendelkezésére állt, aki általában hiáJimmy Connors az egyetlen a világ élvonalbeli teniszezői közül, aki ellen Lendlnek még nem sikerült győznie (ČSTK-felv.) hogy megvétózza a párosítást. Az „A“ és „B“ csoportba sorolás eléggé igazságos módon történt, de az irányítás nélküli párosítás fonáksága azonnal mutatkozott. Látni lehetett, hogy a DK-védő Csehszlovákia még idegenben is győzni tud Svájc ellen. Ahhoz sem férhetett kétség, hogy a legeslegjobb játékosokat is csatasorba állítani tudó amerikai együttes otthonában győz Mexikó ellen. Ez a kettős tény máris adta a folytatást: USA — Csehszlovákia találkozónak kellett következnie ... A z ilyen találkozók előtti nyilatkozatok egészen természetesen a taktika szerves részét képezik. Legalább elfogadható érvelléssel kell a bizalmat ébren tartani, de a valószínűségszámítás kérlelhetetlen szabályai szerint együttesünk a vereséget nem kerülhette el. Ennek csak az aránya lehetett kérdéses. Aligha vigaszba nyerte meg egyeseit, a DK- ban a továbbjutáshoz három győzelem kell. Ebben az összefüggésben nagyra kell értékelnünk azt a tényt, hogy tavaly a csehszlovák páros a DK küzdelmek során olyan ellenfeleket győzött le, mint a Vilas, Clerc és a Panatta, Bertolucci kettős, csakhogy az amerikaiak csaknem két évtizede szereplő, tökéletesen összeszokott Smith, Lutz, duója, különösen hazai környezetben szinte legyőzhetetlen (DK-bevetésük sikeraránya 14:1). Ez a kettős ráadásul be akarta bizonyítani, hogy a DK szempontjából még mindig nélkülözhetetlen és hasznosabb, mint az őket Wimbledonban legyőző McEnroe, Fleming páros. E gyüttesünk a Davis Kupa védője volt, s a Flushing Meadow-im vereség következtében a legértékesebb tenisz csapatserlegtől meg kell válnia. Az még nem dőlt, el, melyik együttes lesz a DK következő győztese, de Connors és McEnroe változatlan rendelkezésre állása következtében nem lehet vitás az amerikai csapat legnagyobb esélye. Ráadásul szeptember 28-a és október 4-e közötti időben ismét házigazda lesz, a régi dicsőségére csak emlékező ausztrál válogtottat fogadja. Ennek csak a párosban vannak kiemelkedő képességű teniszezői: McNamara és McNamee. A z elődöntő másik ágán Argentína — Anglia találkozó lesz. Ebben az esetben is a házigazda a nagy esélyes. Clerc ma már teljesen egyenértékű Vilasszal, párosban is jobbak az elsősorban hazai, füves környezetben jó angol kettősnél. Olyan csoda az élvonalbeli teniszben nem várható, hogy a csehszlovák együttes tavalyi huszárvágásához hasonlóan, az angol válogatott is győztesen hagyhatná el az argentin salakpályát. Ezekután szinte adva van, hogy a Davis Kupa idei döntőjét majd az Egyeseült Államok és Argentína együttese vívja. K özben osztályozó-mérkőzé- sek sora kerül megrendezésre. A Brazília — NSZK, a Dél-Korea — Olaszország, a Japán — Franciaország, és a Mexikó — Svájc párviadalok sikeres együttesei jövőre újra az A- csopotban folytathatják a küzdelmet, míg a legyőzőiteknek a B-csoportban lesz a helyük. Ugyancsak az A-csoportba nyer besorolást az európai A-övezet Spanyolország — Magyarország és a B-övezet Hollandia — Szovjetunió találkozó győztese. A magyar csapat esélyét az növeli az idegenben sorra kerülő találkozón, hogy a spanyolok az ismertebb játékosok közül csak Gimenezt szerepeltetik, a másik egyest a legutóbb Luna, a párost pedig a Casal — L. Maeso kettő játszotta, s feltehetően ismét rájuk esik a választás. A teljesen féloldalas magyar együttes favorizálásánál azonban figyelmeztető az a tény, hogy az izraeli DK-talál- kozón Taróczy vereséget szenvedett Glicksteintől. A másik párviadalon jelentősebbek a szovjet együttes esélyei, amely már a Király Kupa küzdelmei során igazolta, hogy Metreveli után több, a nemzetközi szintet elérő játékosa van, s ereje elsősorban kiegyensúlyozottságában található. ZALA JÓZSEF A sikerekhez vezető úton 1981. VII. 27. Ivana Wawrová nevét már jegyzik idehaza és külföldön is, ahol a jelentős úszóeredményeket nyilvántartják. Alig egy esztendő alatt olyan sokat fejlődött, hogy újabb csillag feltűnéséről beszélgettünk vele kapcsolatban. Édesapja, a volt válogatott vízilabda-kapus mesélte el, hogyan lett Ivanából versenyző. — Családunk a nap nagy részét a medence partján töltötte el és kislányunk — 1965. június 1-én született — ott csetlett-bot- lott körülöttünk. Még három esztendős sem volt, amikor azt vettük észre, hogy a vízben lubickol, ami annyit jelentett: megtanult úszni. Nem volt szándékunkban úszóversenyzőt nevelni lányukból, így nem sok figyelmet szenteltünk ez irányú szórakozásának. — A fordulat 1974-ben következett be. Tavaszi sítúrán voltunk és esténként a Fraňo család társaságában eljártunk a ru- žomberoki medencébe. Fraňoék két kislánya akkor már szorgalmasan edzett és amikor Ivana látta, hogy ezer métereket úsznak, valahogy felülkerekedett benne a becsvágy, s hogy bebizonyítsa, ő is képes hasonlóra, leúszott — életében első ízben — 200 métert egyhuzamban. — Ezzel megpecsételődött sorsa, mert amikor hazajöttünk, azonnal bekapcsolódott egy hozzá hasonló korú fiatalokból álló csoportba és ő is rendszeres edzésbe kezdett. Az első eredmények három évvel később jelentkeztek: a szlovákiai serdülő bajnokságon 100 m mellúszásban a harmadik helyen végzett. A jó eredmény serkentőleg hatott és 14 éves korában már'megnyerte Szlovákia ifjúsági és felnőtt bajnokságát is. Ezt követően voltak jobb, de gyengébb eredményei is. Végleg a vegyesúszásnál kötött ki és tavaly áprilisban a téli bajnokságon 200 méteren, az idei téli országos vetélkedésen pedig meglepetésre mindkét vegyesúszó távon a legjobbnak bizonyult, de 400 méteren diszkvalifikálták. — Az országos bajnokságon is megállta a helyét — egyetlen bratislavai úszóként —, s mivel sok tartalékkal rendelkezik, s komolyan veszi az edzéseket, még jócskán javíthat eredményein. Tavaly szeptembertől a válogatott tagja, ami ugyancsak serkentőleg hat munkájára. Javítania kell — és lehet — állóképességén, technikáján, s akkor Brezíková csúcsa nem lesz hosszú életű. A cél 5 perc alá jutni, ami már nemzetközi vonatkozásban is jó eredmény Reméljük, közös erővel ezt a tervet is sikerül megvalósítanunk. (kollár) Hátrányos előítéletek Meggyőződésen, hogy nehezen képzelhető el hivatásos — vagy a sport területén bármely téren amatőrként tevékenykedő sportvezető — szervező, rendező sportorvos stb. — bizonyos mértékű, egészséges lokálpatriotizmus nélkül. Ahogyan természetes, hogy akinek egy bizonyos sportág valamilyen meghatározhatatlan eredetű vonzalom révén kedvencévé válik, úgy természetes az is, hogy „választott" sportágáért minden tőle telhetőt megtesz. És éppen ez a „tőle telhető“ az, aminek határt kell szabni — bármennyire is ellentmondásosnak tűnik ez az ál'í- tás... Ma már alig van „monogám“ sportegyesület, amelyben egyetlen sportág — legtöbbször a labdarúgás — adna a sportvezetők számára jeladatokat. A sportegyesületeken belül pedig az egyes szakosztályok külön vezetőséggel dolgoznak, így az egyesületi vezetőkre hárul(na) az a jeladat, hogy a szakosztályvezetőségek munkáját szabályozza, lehetőleg egyforma jogokat (és lehetőségeket j biztosítson a szakosztályok számára, figyelembe véve azok elért eredményeit, és megadva a lehetőségeket a kisebb, gyengébb szakosztályok számára a felzárkózáshoz. Ez így, persze, nagyon hivatalosan hangzik, és ha itt megállnánk, azt a benyomást kelthetnénk, hogy — szerintünk — így általában minden rendben van az egyesületekben. Aki azonban csak egy kicsit is ismeri a sportegyesületekben folyó munkát, tudja, hogy a legritkább esetben fordul elő a felvázolt igényeknek megfelelő, azokhoz hasonló helyzet. Sokkal gyakoribb az a jelenség, amikor a sportegyesületek vezetőségében sokkal több a focirajongó vezető, mint a többi sportágak képviselői, s így szinte grafikusan is ábrázolható az alaphelyzet: van a foci, aztán sokáig semmi, azután jön egy- egy helyi „specialitás“, azaz hagyományosan sikeres kisebb sportág, utána pedig újabb nagy űr, majd a többi sportág. Köztük a legtöbbször ott van a sportok kiránynője, az atlétika is... Van olyan sportegyesület, amelynek labdarúgói alig tudtak megkapaszkodni a harmadik vonalban, de jutalomként tengerparton tölthették szabadságuk egy részét. Másutt hasonló helyzetben akadt Európa-baj- noki helyezett birkózó, akivel az illetékes sportegyesület vezetői sikerei után még csak kezet se fogtak... Pedig ha összehasonlítanánk az ő tudásszintjét például az egyesület labdarúgóiéval — mérce az élvonal —, akkor az utóbbiak örülhetnének, ha a szerelését vihetnék! Más. Fővárosi egyesület stadionjából kitiltották a fő edzésnapon az atlétákat a labdarúgópályát övező futópályáról >s, mert az ott edző csinos atlétalányok elvonják az „aranylábú fiúk“ figyelmét a kétkapus edzés közben a játéktól. Sőt, az atlétalányok „tehetnek“ arról is, hogy a csapat nem nyerte meg egyik hazai mérkőzését... Felmerül a kérdés, hogy miévt ez a hátrányos megkülönböztetés. Csak sejteni lehet, hogy bizonyos „ragályos“ előítéletek szülik a hibás döntéseket, mondván, hogy ez vagy az a sportág csak ^ felemészti a labdarúgók pénzét (?!), s az amúgy is csak néhány „őrült“ szívügye... Tehát előítéletek... Mert miként is lehetne minősíteni őzt az esetet, amely egyik élvonalbeli ökölvívócsapatunk tagjaival esett meg. Az orvosi ellenőrzést végző sportorvosnő (II, mikor jelentkeztek nála a bok- szolók, kijelentette: „A maguk sportágát — ha rajtam múlna —■ betiltanám... I“ Amikor pedig a szakosztályvezető kérdőre vonta kijelentéséért, csak any- nyit tudott válaszolni, hogy: „Nekem nem tetszik... /“ Szerencsére nem rajta múlik a sportág jövője a szóban forgó egyesületnél. Sokkal rosszabb, ha az ilyen előítéletek azoknál jelentkeznek, akiknek kezében a döntés joga. Mert ilyen is van! Végül le kell szögeznünk, hogy a legtöbb előítélet alaptalan. Bizonyos külsőségek alapján születnek, felületes benyomások következményei, mint például az imént említett, az ökölvívásról... Pedig korántsem a boksz az a sportág, amelyben a sérülések a leggya- koriabbak. Egy friss francia statisztika szerint a rögbi a legveszélyesebb. Minden nyolcadik rögbijátékosnak eltörik a keze, lába vagy a kulccsontja — hogy csak a leggyakoribbakat említsük. A veszélyességi listán a sorban a motorosok következnek, őket a futballistákéi ) követik, majd a hegymászók, ejtőernyősök, kerékpárosok, kézilabdázók és sízők jönnek. Az idézett statisztika szerint a legkevésbé sérülésveszélyes sportágak: a boksz, a cselgáncs és a karate... Ennyit az előítéletekről, amelyek a legtöbb esetben annyira helytállóak, mint az iménti példa, az ökölvívás esetében. Szó nélkül mégsem hagyhatók, mert hátrányos helyzetbe hoznak sportágakat, sportolókat, edzőket, sportágukért rajongó, tevékenységüket társadalmi munkában végző sportvezetőket, akik történetesen „kis“ sportágakért vállalnak gyakran sokkal több munkát, lemondást, mint a magának kiváltságos helyzetet kivívott sportág, a labdarúgás „apostolai". Sok még tehát a tennivaló, hogy sportegyesületeinkben az ideálist legalább is megközelítő helyzet alakulhasson ki az egyes sportágak eaymás mellett élése tekintetében. Csak egyike az első lépéseknek, ha a sportért felelelős vezetők, és a sportolók önmaguk is túlteszik magukat az előítéleteken, és akkor talán egyszer majd meg- szűnnek a kiváltságok a sportágak ranglétráján ís... MÉSZÁROS JÁNOS BIZALOM A FIATALOKNAK Amikor az őszi labdarúgó idény befejeztével a nagymúltú Losonc-Apátfalva (Lučenec) labdarúgó együttesénél lejárt Miroslav Šuška edző szerződése, az egyesület vezetősége a csapat szakmai irányítását Ce- rovszky Gyulára bízta, aki az ötvenes—hatvanas években játékosként, 1970-től pedig az ifjúsági csapat szakmai irányítójaként tett sokat a város labdarúgó-sportjának felemelkedéséért. — Tulajdonképpen a lehetetlennel próbálkoztunk meg a tavaszi idény kezdetén — eleveníti fel a történéseket az új edző —, amikor megpróbáltuk bebiztosítani a II. SZNL-ben való szereplési jogot. Jól kezdtünk, s egy ideig úgy tűnt mégis sikerülhet, de amikor fokozatosan kidőltek sorainkból sérülések és egyéb okok miatt a csapat erősségei, már láttuk; hiábavaló erőfeszítéseket teszünk. A szurkolók és a szakvezetés körében természetesen nagy volt az elkeseredés, a letargikus hangulat azonban szerencsére nem tartott sokáig. Mi magunk ís felmértük a helyzetet, s látnunk kellett, hogy a divízióban évek óta élet-halál harcot kellett vívnunk a bent- maradásért, jobb hát egyszer sebeink külső gyógyítgatása helyett alapos műtétet végrehajtani az együttesen. Ezért tettem javaslatot vezetőségünknek új, teljesen megfiatalított játékoskeret kialakítására. Azt talán hangsúlyoznom sem kell; nem számít valami népszerű intézkedésnek kihagyni az együttesből olyan közkedvelt, s korábban valóban eredményes játékosokat, mint Zvarík, Szomszéd, Budos, Paragi, vagy Lu- káč. Ügy vélem azonban, hogy az említettek vagy koruknál, vagy edzésmoráljuknál fogva nem lennének képesek arra, hogy hosszabb távon előrevigyék a csapat szekerét. Én már csak hivatalból is bízom azokban a fiúkban, akikkel évek óta együtt dolgoztam. Közülük most Stanko, Hrabec, Rerich, Farkas, Véclavík, Jánov, Balázs és TáČik kapott helyet a huszonkettes keretben. Látványos igazolás, erősítés tehát nem lesz, erre pillanatnyilag amúgy sem volnának lehetőségeink. Saját erőnkből kell tehát talpra állnunk. Gondolom a csapat elé állított mércének is tükröznie kell lehetőségeiket... — Konkrét célkitűzéseink a számszerű helyezést illetően nincsenek. Elsőrendű feladatunk pillanatnyilag a jó csapategység megteremtése, s egy idő elteltével — a mezőny játékerejének ismeretében — majd meglátjuk. Az biztos rangadókra, presztizsmérkőzésekre kell számítanunk, hiszen közeli ellenfeleink — Rimaszombat, Fülek, Ajnácskő, Hrinová — mind jó képességű csapatok, s biztosan valamennyien a felsőbb osztályt is megjárt együttesek — Losonc, Žiar, L. Mikuláš — skalpjaira vadásznak. Kérdés persze, kinek tesz majd jót a túlzott rivalizáció; nem kelle- ne-e inkább bizonyos értelem ben együttműködnünk? Mi mindenesetre szorgalmasan, heti négy edzéssel és egy edzőmérkőzéssel készülünk az új idényre. Edzőtáborozásra már csak az előírások értelmében sem gondolľ~k. s különben sem mindig üdvözítő a költséges távoliét. A soronkővetkező előkészületi mérkőzéseket arra használjuk fel, hogy kialakítsuk az ősszel pályára lépő együttes gerincét, amikor feltehetően választ kapunk arra a kérdésre is, hogy helyesen döntöttünk-e, amikor teljes bizalmat szavaztunk fiataljainknak? HACSI ATTILA
