Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)

1981-07-18 / 168. szám, szombat

ORSZÁGOS 0SZÓBAJNOKSÄG Kitűnő csúcs o 200 m-es pillangóúszásbon (Munkatársunktól) — Az országos úszóbajnokság tegnapi versenyein is visszatükröződött a résztvevők akarása, a minél jobb eredmények elérése érdekében kifejtett igyekezete. A csehszlovák úszók idei seregszemléjén ugyanis már biztosítani lehet a spliti Európa bajnokságra a repülőjegyet. Ez a tény érthetően egészen rendkívüli ösztönzéssel hat azokra, akiknek megvan a reményük olyan teljesítményre, amely biztosítaná számukra a nagy eseményen való indulást. Hogy mennyire igaz amit az Imént röviden elmondottunk, arra a legszemléltetőbb példa, hogy a délelőtti időfutamokból — ahol mindenki igyekszik leg­jobb tudását nyújtani — a 200 méteres pillangó férfi és női csúcstartója rendkívül gyengén szerepelt. Nukášek, bár futamát megnyerte, ideje nem volt elég a döntőbe jutáshoz, Rajdová pe­dig csak a nyolcadik idővel' biz­tosította továbbjutását. A délutáni döntők is tartogat­tak néhány meglepetést. Rögtön az első számban, a 10Ü méteres férfi hátúszásban az Európa- bajnok gyengén kezdett, 50 méj térnél már Hladký volt elöl, s Rolkónak végül a második he­lyért is meg kellett küzdenie. A 200 méteres mellúszásban a martini Bukovský szlovákiai felnőtt és ifi rekorddal végzett a második helyen, ami dicséret­re méltó. A nap legértékesebb eredményét Cerný csúcsa je- lentette a 200 méteres pillangó­ban. Űj országos rekordja nem­zetközi viszonylatban is magas- színvonalú. Nagyon jó benyo­mást keltett ezen a távon a 100 méteres gyorsúszás újdonsült bajnoka, Géry is. A női számokban esélyesek­hez méltón szerezte meg a baj­noki címet a rekorder Machko- vá a 100 méteres gyorsúszás* ban. A 200 m mellúszásban úgy tűnt, hogy Smoláková megszo­rítja Fleissnerovát. Erre azon­ban nem került sor, és az orszá­gos csúcs tulajdonosa viszonylag jó idővel szerezte meg a baj­noki címet. A 200 méteres pil­langóban Steiková bizonyult a legjobbnak. EREDMÉNYEK: férfiak: — 100 m hátúszás: 1. Hladký 59,95, 2. Roľko 1:00,39, 3. Kuf 1:00,78. 200 m férfi mellúszás: 1. No­žíka 2:30,19, 2. Bukovský 2:32,29, — szlovákiai felnőtt és ifjúsági rekord, 3. Bittmann 2:32,57. 200 m pillangó: 1. Cer- ný 2:02,40 — országos rekord, 2. Géry 2:04,97, 3. Machek 2:05,47. NŐK — 100 m gyorsúszás: 1. Machková 59,64, 2. Franová 1:00,45 — szlovák csúcs, 3. Jo- dasová 1:00,73. 200 in mellúszás: 1. Fleissnerová 2:38,95, 2. Smo­láková 2:42,74, 3. Brezíková 2:45,00. 200 ni pilangó: 1. Štef- ková 2N:21,07, 2. Borovková 2:24.44, 3. Henyaová 2:24,46. (kj) Ivana Wawrová, a Slávia UK Bratislava 16 éves versenyzője bizo­nyult az ország legsokoldalúbb úszónőjének. 5:08,30 perces idővel nyerte a 400 méteres női vegyesúszást, nem kevesebb, mint 6,S2 század másodperccel javította meg a szám szlovákiai csúcsát (Vojtísek-felv.) Gyermekéből nevelt bajnokot Vlasta Wawrovát nem kell külön bemutatnunk olvasóink­nak, hiszen a múltban ismételten megszólaltattuk, hiszen olyan kitűnő képességű versenyzőkkel foglalkozott, akik a nagy nemzetközi versenyeken, világ- és Európa-bajnokságo- kon is megállták a helyüket, mint pl. Kozičová vagy Roľko. Nem könnyű az edző dolga, mert nem elegendő a megfele­lő szakképzettség, az odaadó munka, a védencével vagy vé­denceivel szemben tanúsított megértés, ha az érdekeket nem tudják közös nevezőre hozni. Wawrová mindezekkel az adottságokkal rendelkezett, en­nek ellenére egy idő óta dillem- mában van. Tavaly szeptember­től ugyanis saját lányát irá­nyítja, s nem akárhogyan ami­re a legékesebb példa, hogy december után most már má­sodszor nyerte meg a 400 mé­teres női vegyesúszásban az országos bajnokságot. A 16 esz­tendős Ivana Wawrová felnőtt és ifjúsági szlovákiai rekorddal végzett az első helyen, ami fej­lődésről tesz tanúbizonyságot. A verseny után megkérdez­tük Vlasta Wawrovát, vajon sikerül-e lányából is nemzet­közi színvonalú úszót nevelni? — Kislányomnak van vízér­zéke, szeret úszni, és hajlandó a jó eredményekért áldozato­kat hozni. Sajnos rossz mamá­ja van. aki egészen fiatalon, a kezdet kezdetén’idegen edzőre # Hét mérkőzést játszott Tu­niszban a csehszlovák ifjúsági kosárlabda válogatott, ebből öt mérkőzés a csehszlovák fiatalok győzelmével végzödöti. Atlétaberkek - ben még min­dig szóbeszéd tárgya a szov­jet—amerikai atlétikai viadal, amelynek során a hármasugrás­ban Banks (fel­vételünkön), akit jelenleg a világ jegjobbjának tartanak, kika­pott a szovjet Valjukevicstől f Súkup-felv.) Ferebauer sárga mezben (ČSTK) — A Rajna menti kerékpárverseny 2. útszakasza után a csehszlovák Ladislav Ferebauer ölthette magára a sárga mezt, miután a 146 km hosszú útszakaszon — Mainz- ból Ludwigshafenbe — a győztes norvég Brathennel azonos idővel (3:42:08 óra) a nyolctagú élbollyal kerekezett át a célvonalon. 1981 VII. 18. Ez a nyolctagú boly mintegy 21 km rel a cél előtt elszakadt az addig nagyjában együtt ha­ladó főbolytól, és mintegy más­fél perces előnnyel érkezett a célba. A nyolc versenyző kö­zött Ferebauer ugyancsak a 7. helyet szerezte meg, ez azon­ban elég volt ahhoz, hogy a 3. útszakaszon ő viselje az ösz- szetett versenyben vezető ke­rékpárosnak járó sárga mezt. A 2. útszakasz végeredmé­nye: 1. Brathen (norvég) 3:42:08, 2. Van dér Aerden (belga) —21 mp, 3. Saether , (norvég), 4. Jankiewicz (len­gyel), 5. Blum 6. Trinkler (svájciak), 7 Ferebauer (cseh­szlovák) 8. Rooks (holland) mind azonos idővel. ÖSSZESÍTESBEN: 1. Fere­bauer 7:27:23, 2. Blum —3 mp, 3. Saether —10, 4. Brathen —1:26, p, 5. Vander Aerden —2:01, 6. Jankiewicz —2:11. bízta saját csemetéje nevelé­sét. Beismerem hibás húzás volt, mert nem foglalkoztak vele úgy ahogy kellett volna. — Tavaly szeptemberben az­után én vettem kezembe fel­készülésének irányítását. Be­vallom őszintén: az edzőnek a legnehezebb saját gyermeké­vel foglalkozni. Az első ered­mények, a szemmel látható fej­lődés azonban arról tanúsko­dik: sikerült az érdekeket egybehangolni, s mivel kislá­nyom még csak 16 éves, sokat fejlődhet és figyelemre méltó eredményeket vonultathat fel. Mindez elsősorban rajta múlik és remélem, hogy a jövőben sem kelt majd csalódást! (kollár) /AIs) —- Reinaldo, a brazil labdarúgó-válogatott csatára a közelmúltban kellemetlen ese­mények középpontjába került, egy késsel jelfegyverzett nő le akarta szúrni. Az esetet kö­vetően a brazil szövetségi kapi­tány, Tele Santana újságírók előtt nem valami kedvezően nyilai kozott játékosáról, majd azzal az indoklással, hogy inaldo magánélete meglehetősen zavaros, ki is hagyta a Spanyol- ország ellen július 8-án szere­pelt együtteséből. A huszonnégy éves csatár most éles hangú nyilatkozatában bírálta Sántá­nál: — Santana kapitánynak igaza van abban, hogy erős jellemű labdarúgókat hív meg a váloga­tottba ~ mondta Reinaldo azt azonban nem tudom elfogad­ni, hogy olyan dolgokba is be­leavatkozik, amelyek a játéko­sok magánéletéhez tartoznak. Sőt, ami még rosszabb, a kö­rülmények pontos ismerete nél­kül alkot és mond véleményt.., Azt tanácsolom neki, hogy ne üljön fel hamis információknak. SPORTHÍRADÓ # A Vichyben sorra kerülő Galea Kupa tenisztorna döntő­jébe jutásért folyt csatározások során Franciaország 4:l-re győ­zött Kína .ellen. Kielben íví NSZK 5:0-ra győzött Spanyolor­szág ellen és ugyancsak tovább­jutott. A döntő negyedik részt­vevője az, ausztrál együttes, amely a belgiumi Spa városá­ban 4:1 re győzött Svédország ellen. # Athénban a nemzetközi vi zitabda újabb fordulójában Csehszlovákia ll:5-re győzött Bulgária ellen. Az Egyesült Al lantok ll:7-re verte Svédorszá­got, a Görögország—Kanada mérkőzés végeredménye 13:10. % A kitzbüheli tenisztorna meglepetése, hogy az NSZK-bo- ti Eberhard 7:6, 2:6, 6:2-re verte a paraguay Peecit. Legalább ek­kora meglepetés, hogy Fitzge raid két játszmában, 6:3, 6:3-ra győzött u lengyel Fibak ellen. # A kerékpáros világbajnok­ság 100 km es országúti csapat? bajnokságának útvonalán ellen­őrző versenyt bonyolítottak le. A győzelmet Csehszlovákia II. csapata szerezte meg Dolek, Ku- nečný, Randák, Boháč összeté­telében. Mindössze 10 mp cél megelőzve a csehszlovák A- együttest, amely Škoda, Klasa, Kosztadinov, Jurčo nsszeállí tásban kerekezett. Drákói szigorral (N) — Hírügynökségi jelen­tések szerint a jugoszláv lab­darúgás berkeiben drákói szi­gorral próbálnak rendet terem­teni. A szövetség fegyelmi bi­zottsága szigorú ítéleteket ho­zott a botrány miatt félbesza­kadt OFK Beograd—Zágráb baj­noki mérkőzésen történtek miatt. Rumora, a bírót tettleg bántalmazó zágrábi labdarúgó egyéves eltiltást kapott, s mi­vel időközben megkezdte kö­telező katonai szolgálatát, el­tiltása csak leszerelése után lép érvénybe. Sarovicsot 4, Godinecset pedig 3 bajnoki mérkőzésről tiltották el. A zág­rábiak másik két játékosa né­hány héttel korábban már há­rom-három hónapi eltiltásban részesült, s így az új idényt csak erősen tartalékos összeál­lításban kezdhetik majd. Mariborban új vezetőséget választottak a futballklub élé­re. Az első ülésen úgy döntöt­tek, hogy az egyesület játéko­sainak vissza kell fizetniük a fekete kasszából törvénytelenül felvett összegeket. A második ligában szereplő Maribor játé­kosai egyébként csak tartozá­suk kiegyenlítése után távoz­hatnak más klubhoz, márpedig a játékosok többsége klub­cserére készül... Sportfogadás hírei A SAZKA 30. játékhetének párosítása Labdarúgó INTEK KUPA 1. Standard Liége—MSV Duis­burg, 2. KB Poppenhága— Sturm Graz, 3. Werder Bremen —Malmö FF, 4. AS Szpartak Pleven—FC Zürich, 5. FK Bu- dúcnoszt Titográd—Osters Vax- jö, 6. AGF Aarhus—Zbrojovka Brno, 7. Sparta Praha—Bryne Idrettslag, 8. Molenbeek— Young Boys Bern, 9. IFK Gö­teborg—Grasshoppers Zürich, 10. Hertha BSC—Bohemians Praha, 11. Marek Sztankc Di­mitrov—Stuttgartéi’ Kickers, 12. RH Cheb—FC Luzern. Borg: „Lendl bárkit legyőzhet...” (ČSTK) — Björn Borg, *iki az idei wimbledoni döntőn felejt­hetetlen nagy csatában kapott ki McEnroe-tól, megjelent a stuttgarti tenisztorna rajtjánál is, és nyilatkozott: — A stuttgarti torna után két­hetes szabadságra megyek, majd Montreálba repülök, ahol az USA nemzetközi bajnoksága ra készülök. A stuttgarti teniszrajongók egyébként Borg—Lendl döntőt várnak, amely a tavalyi bázeli torna visszavágója lehet.no. Azt a tornát egyébként Lendl nyer­te, akiről ezúttal is nyilatko­zott a kitűnő svéd teniszező: — Ha Lendlnek jó napja van, mindenkit le tud győzni. Bizo­nyította ezt a New York i Davis Kupa meccsen McEnroe ellen is. Egy évvel ciz olimpia után ÖTKARIKÁS EMLÉKEK (CSTK) — Egy évvel ezelőtt kezdődött a moszkvai olim pia és ebből az alkalomból a TASZSZ hírügynökség tudósí­tói több sportolót kérdeztek meg, hogy azóta mennyiben változott életük, milyen sikereket értek el az olimpiai verse­nyek után; milyen terveik vannak a jövőre nézve, és milyen emlékek maradtak meg bennük tartósan a moszkvai játékok­ról. tme néhány válasz: Vlagyimir Szalnyikov (Szov jetunió), háromszoros olimpiai bajnok: ,,Az olimpia után ért­hetően pihennem kellett. Csa­ládommal a Fekete-tenger part­jára utaztam, a pihenés után pedig újra a leningrádi test- nevelési főiskolán folytattam tanul má nya imát. Októberben kezdtem fokozatosan az edzé­sekhez, de a 400 méteres gyorsúszásban csak nagyon gyenge, 4:08,0 ás időt úsztam. Rájöttem hogy újra nagyobb erőbedobással kelj edzenem, így aztán a Szovjet Kupa de­cemberi versenyeire már jól felkészültem. Jelenleg a spliti Európa-baj- nokságra készülődöm. El kell mondanom, hogy a moszkvai olimpián átélt élményeimhez foghatót még sehol nem ta­pasztaltam, annak ellenére, hogy nagyon sok nagy verse­nyen, világ- és Európa-bajnok­ságon vettem részt. Olimpiai emlékeim azért is felejthetet­lenek, mert nagyon jól szere­peltek a szovjet úszók. Azon­ban továbbra sem elégedhe­tünk meg a jelenlegi színvo­nallal, újabb világversenyek várnak, és remélhetőleg újabb világcsúcsokat sikerül felállí­tanunk.“ Ilona Slupianek (NDK), a súlylökés olimpiai bajnoka: „Hogy érzem magam? Kitű­nően! Munkám, edzéseim, a versenyek mind-mind nagy örö­met, megelégedettséget okoz­nak manapság is éppúgy, mint korábban. Magánéletemben az olimpia óta eltelt egy év alatt tulajdonképpen semmi sem vál­tozott Még mindig Berlinben élek, ahol egy bölcsődében dolgozom. Nagyon szeretem a gyerekeket és az a vélemé­nyem, hogy a gyermekek vi­lága sokkal érdekesebb, kü­lönlegesebb, mint ahogy azt a felnőttek gondolják, és még tá­volról sem tettünk meg min­dent, hogy ezt a világot meg­ismerjük. Ami az olimpia utáni idényt illeti, bizonyára nagyon érde­kesen alakul, hiszen ilt van előttünk az Európa és Világ Kupa. Az NDK atlétacsapata vezetőinek terve világos: meg kell védenünk két évvel ezelőtt megszerzett európai és világ- elsőségünket. Egyébként az a véleményem, hogy világcsú­csom ebben az atétikai idény­ben a múlté lesz, de természe­tesen nem méterekkel, esetleg centiméterekkel javítják meg. Hogy ki?l A szovjet, bolgár súlylökők, és természetesen Helena Fibingerová erre a leg­esélyesebbek, de az is lehet, hogy az új világcsúcstartót is úgy hívják majd, mint a jelen légit...“ Óta Zaremba, a súlyemelés csehszlovák, olimpiai bajnoka: „Moszkva óta is a sportnak szentelem életem, ami nem nehéz, hiszen a súlyemelés a hobbim. Most be akarom bizo­nyítani, hogy olimpiai győzel­mem nem a véletlen műve volt. Azóta három világcsúcsot sikerült felállítanom. Jelenleg a lille-i világbajnokságra készü­lök. Emlékeimben gyakran visz- szatérek a moszkvai olimpiá­hoz, ahol életem nem várt és eddigi legnagyobb sikerét ér­tem el. Sosem felejtem el.“ Reinaldo panaszkodik

Next

/
Thumbnails
Contents