Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1981-06-06 / 132. szám, szombat
Szombat, 1981. VI. 6. Ä NAP kel — Kelet-Szlovákla: 4.35, nyugszik 20.35 Közép* Szlovákia: 4.43, nyugszik 20.43, Nyugat-Szlovákia: 4.51, nyugszik 20.51 órakor. <A HOLD kel — 8.51, nyugszik 0.18 órakor. Névnapjukon szeretettel köszöntj ük NORBERT nevű kedves olvasóinkat © 1391-ben született LÁNYI Sarolta író, költő, műfordító, a szó- ciaiista magyar lira kiemelkedő képviselője # 1911-ben született lean CAYROL francia költő, irő ® 19-Vi-ban halt meg Gerbart HAUPTMANN német író (szül.: 1362). IDŐJÁRÁS Felhős Idő, főleg Szlovákia déli és keleti részében esőzések is várhatók. A nappali hőmérséklet 18— 22 fok között alakul. Mérsékelt északi szél. Vasárnap és hétfőn Szlovákia területén szintén felhős időre, a délutáni órákban szórványosan záporokra, zivatarokra lehet számítani. A nappali hőmérséklet 22 —26 fok között alakul. a duna vízállása A KGST-tagországok tudományos-műszaki együttműködése keretében a jihlaoai Motorpal vállalat szovjet, NDK-beli és lengyel partnerszervezetekkel old meg közös jeladatokat. A képen balról: František Sysel mérnök, valamint Leó Spurný és Karéi SkoCdopol konstruktőrök a vállalat laboratóriumában. (Vít Koreák felvétele — ČTK) Előrejelzés 1981. június 6-ra: Bratislava: 340, árad Medveďov: 285, árad Komárno: 280, árad Štúrovo: 255, űrad S Zwickau NDK-beli városban megkezdődött tegnap a 8. nemzetközi Schumamn-feszti* vál. A zongora- és énekverseny idei évfolyama különösen azért jelentős, mert a zenei nagyközönség ebben az évben emlékezik meg a híres zeneszerző, Robert Schumann halálának 125. évfordulójáról. A zeneszerző szülővárosában megrendezett versenyen 21 ország 73 ifjú zongoristája és énekese vesz részt. ■ A Nemzetközi Légiforgalmi Társulás (IATA) képviselői a légi közlekedés viteldíjának 5 százalékos drágításában egyeztek meg, amely szeptember 1-én lép életbe. Ezeket az intézkedéseket még jóvá kell hagyniuk az illetékes kormányoknak. ■ Összeütközött egy személy- és egy tehervonat csütörtökön a siedicei vajdaságban ax Osiek—Jazswin vonalon. Az első jelentések szerint 23 ember vesztette életét és 20-an megsebesültek. A mentési munkálatok a szerencsétlenség színhelyén egész reggelig tartottak. A baleset okát a (közlekedési minisztérium különbizottsága és a közbiztonsági szervek vizsgálják ikl. B A háromhetes esőzések ■nagy károkat okoztak a Dominikai - Köztársaságban. A polgári védelem vezetőségének jelentése szerint az áradások eddig 23 emberéletet követeltek, és 30 000 dominikai lakos lett hajléktalan. Az esőzések nagy károkat okoztak a mezőgazdaságban: a megművelt területeknek körülbelül a 60 százaléka víz alatt áll. B Több mint negyedmillió dollárt lopott el tegnap New Yorkban négy ismretlen tolvaj. A négy felfegyverzett bandita megtámadta a pénzszállító páncélautót, a két őr közül az egyiket lelőtték, a másikat megsebesítették. A tolvajok a zsákmánnyal megszöktek. 01 Nagy meglepetés érte Va- szilij Szavcsuk redkovcei lakost (Ukrajna). Tehene reggelre négy borjút ellett. Szavcsuk tehenének már azelőtt is volt egyszerre kettő, később három boria is. De „négyes ikrekre“ a község legidősebb lakosai sem emlékeznek. US Megnyílt tegnap a párizsi Le Bourget repülőtéren a repülés és űrrepülés 34. nemzetközi kiállítása. Az akcióra 25 ország több mint 850 kiállítója nevezett be. A látogatók nagy érdeklődést tanúsítanak azok iránt a pavilonok iránt, amelyekben a szovjetunióbeli két francia űrhajóspilóta előkészületeit tekinthetik meg. Csehszlovákia az idei kiállításon nem vesz részt. ■ A környezetvédelemről minden ország különféle intézkedéseket fogad el. Szófia kiterjedt zöldterületeivel az európai nagyvárosok között az első helyet foglalja el. Nagy figyelmet szentelnek a környezetnek a bolgár urbanisták és építészek, erről tanúskodik a most zajló építészeti biennále is. Nemcsak jelenlegi építészeti irányzatokkal foglalkozik, hanem civilizációs kérdésekkel is, például a természethez való viszonyulással. ■ Többszázezer kilométert tett meg az űrben néhány virág, amelyek most az Ukrán SZSZK Tudományos Akadémiája botanikus kertjében nőnek, virágoznak. Egyáltalán nem különböznek azoktól, amelyeket üveg házak ban gondoztak. Az orchideák „űrbéli“ hajtásai erősek, üdék. A tudósok még hosszabb ideig megfigyelés alatt tartják a virágokat. Az első eredmények jók — az orchideák továbbra is szépen fejlődnek. ■ A Szovjetunió azon kevés országok közé tartozik, amelyek egyre növelik szántóterületüket. Az utóbbi tíz év alatt a szántóföldek területe 2,6 millió hektárral gyarapodott. ■ Anton Pavlovics Csehov eddig ismeretlen szokásait, tulajdonságait sikerült feltárni családi levelezése alapján. A Szovjetunió Állami Irodalmi és Művészi Levéltárának az író unokaöccsének özvegye ajándékozta a leveleket. Ezekből eddig ismeretlen részletek derülnek ki Csehov szahalimi, olasz- országi és ceyloni utazásairól. A most készülő Találkozás a múlttal című kötetben gyűjtötték össze az író apjának és bátyjainak leveleit. ■ Fürdőruhában vonult végig Jeruzsálem utcáin egy férfi, ruháját fürdés közben ellopták. A rendőrség feltartóztatta és brutálisan bántalmazta a szerencsétlent, aki véletlenül szintén rendőr volt... Ennek köszönheti, hogy esetét legalább kivizsgálták, írja a The Jerusalem Post napilap. Közli továbbá, hogy az izraeli rendőrök körében annyira elterjedt a fizikai bántalmazás és erőszak, hogy ez már a belügyminisztérium vezetőiben Is megdöbbenést váltott ki. Mi Hol Mikor ■ SZOMBAT MOZIK MŰSORA BRATISLAVA © DUKLA: Hét tenger kalóza (francia—amerikai) 15.30, 18, 20.30 © HVIEZDA: Földönfutók (angol) 15.30, 18, 20.30 © HVIEZ- DA-KERTMOZI: Rali (bolgár) 21 ® METROPOL: A fekete kard románca (spanyol) 15.30, 18, 20.30 © MIER: Üldözés (szovjet) 18, 20.30 © PALACE: A félelem bére (amerikai) 17.30, 20 # POHRANIČNÍK: A drága feleség (olasz) 14.30, 17, 19.30 ® PRAHA: A vidra (angol) 11, 13.30, 16, 18.30 21 ® SLOVAN: A javíthatatlan (francia) 15.30, 18, 20.30 © TATRA: Petrovka utca 38 (szovjet) 15, 17.30, 20 KOŠICE © DOM KULTÚRY: Tüzes víz (szlovák) © DRUŽBA: Petrovka utca 38 (szovjet) © SLOVAN: Egy perc, egy pillanat (cseh) ® TATRA: Mértékre szabott halál (szlovák) © ÜSMEV Tiltott kirándulás (cseh) Ô KERTMOZI: Szeretni való menyasszony (cseh) SZÍNHÁZAK MŰSORA © SZLOVÄK NEMZETI SZÍNHÁZ: A föld sója (19) © HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Műszaki okokból zárva © KIS SZÍNPAD: Dandin György (19) © ÚJ SZÍNPAD: Barbárok (19) # STÜDIÖSZlNPAD: Szent Zsuzsanna, avagy A mesterek iskolája (19) ® IRODALMI SZÍNPAD: Műszaki okokból zárva — A segéd (Csehszlovák—Szovjet Barátság Háza, Herlianska utca) (19) © KOSlCEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Rómeó és Júlia (19) © KOSlCEI STÚDIÓSZÍNPAD: Nincs előadás © MATESZ: (Muzsla — Mužla) — A Zöld Fához címzett fogadó (19) @ THÁLIA: (Görgő — Hrhov) —> Tartuffe (19.30) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás a 295,3 méteres hullámon): 8.00: Szombat reggel. 9.00: Jubilánsok műsora. 10.00: Hírek, műsorismertetés. 10.15: Szimfonikus hangverseny. 11.00: Női magazin. 11.20: Tánczene. 12.00: Hírek. 12.10: Népi muzsika. 12.55: Anyanyelvűnk. 13.00: Fiatalok a mikrofon előtt. 14.00: Tíz perc irodalom. 14.10: Hazai tájakon. 14.35: Szórakoztató zene. 15.00: Napi krónika. 16.00: Ifjúsági rádiójáték. TV-MÜSOR BRATISLAVA 8.15: Hírek 8.20: Pionírok műsora. Magazin 11.05: A választások második nap- pa. Zenés riportműsor 14.30: J. Dietl: Egy járás északon. Tévéfilmsorozat. 7. rész (Ism.) 15.25: Katonazene 16.00: Tanácsadó szolgálat 16.10: Barangolás a Szovjetunióban. Dokumontumfilm Ifi.20: Pravda — Televízió — Slovnaft nemzetközi atlétikai verseny 18.30: Esti mese 18.40: N. Tanská: Apu, mama és én. Tévéfilmsorozat. 1. rész 19.10: Időjárásjelentés és műsor- ismertetés 19.30: Tv-Híradó 20.15: Aki éjfél előtt érkezik. Cseh bűnügyi film 21.45: Sporthíradó 21.55: Halló, Itt a Csehszlovák Televízió zene- és balettkarai Szórakoztató műsor 22.40: A mexikói férfi. Mexikói filmdráma 00.05: Hírek II. műsor 14.00: Franciország nemzetközi teniszbajnoksága 17.10: Hírek 17.25: A hét szeplő. NDK film 10.40: Találkozás szovjet művé19.30: Ajnácskő (Hajnáčka) lakói. Riportműsor (ism.) 19.55: Szombat esti vers 20.00: W. Shakespeare: Troilus és Cresslda. A színmű tévéváltozata 21.35: Pár perc könnyűzene 21.45: Fülöp. Jugoszláv tévéfilm 22.30: Halló, itt a hírszerkesztőségi 22.40: „És mégis forog“. Zenés műsor BUDAPEST 8.00: Tévétorna 8.05: A mi képernyőnk. A pécsi körzeti stúdió műsora (ff.) (ism.) 8.25: Klsfilm-összeállítás gyerekeknek: 1. Észak-Amerika Indiánjai. Francia filmsorozat. 1. rész: Az Indiánok fedezték fel Amerikát 2. A sárkány utolsó menyasszonya. Szovjet rajzfilm 3. Vidámpark. Csehszlovák rajzfilm. 1. rész 9.05: Pityke őrmester. Magyar rajzfilmsorozat. 9. rész: Iskolabajnokság (ism.) 9.15: Perpetuum mobile. Ismeret- terjesztő műsor gyerekeknek 10.00: Stan és Pan. Amerikai bur- Ieszkfilm. A legjava (ff.) (ism.) 11.15: Jean-Chrlstophe. Francia tévéfilmsorozat Romain Rol- land regényéből. 5. rész (ism.) 12.10: A fele sem igazi Vetélkedőműsor (ff.) (ism.) 14.05: Szállj, madár, szállj. Csehszlovák film 15.30: Reklám 15.35: Bélyegvilág 15.45: Reklám 15.50: Šlbeniki Fesztivál. Összeáll lítás az 1980-as gálaműsorból 16.35: Újjászületés. Szovjet doku- mentumfilm-sorozat Leonyid Iljics Brezsnyev könyvéből. 5. rész 17.15: Hírek 17.20: Toborzó ’80. Riportműsor (ff.) (Ism.) 17.40: Zenés egyveleg. Román könnyűzene 17.55: Szicília — „három tenger szigete“. Útifilm 18.50: Reklám 19.00: Magyar — angol foci-múlt. Összeállítás (ff.) 19.15: Tévétorna 19.20: Esti mese 19.30: Tv-Híradó 1 19.50: Magyarország — Anglia VB- selejtező labdarúgó-mérkőzés A szünetben: Reklám 21.45: Vers — mindenkinek. Radnóti Miklós: Pontos vers az alkonyairól 21.50: Tv-Híradó 3 22.00: Makk Károly-sorozat. Elveszett paradicsom. Magyar film (ff.) II. műsor 16.35: Bencsík Imre: Százéves asz- szony. Tévéjáték 17.35: Kérem a következőt! Magyar rajzfilmsorozat. 9. rész: Liba-hiba (ism.) 17,45: Ajánlás fiataloknak. Dokumentumfilm (ff.) 1B.15: Kék fény. Riportmösor (ff.) 19.15: Rövidfilm-összeállítás 19.30: Tv-Hiradó 1 19.50: Majakovszkij: Gőzfürdő. Színházi előadás, felvételről (ff.) (16 éven felülieknek!) Közben: Kb. 20.40: Tv-Híradó 2 21.50: Tavasz Bécsben. A Bécsi Szimfonikusok hangversenye VASÁRNAP | MOZIK MŰSORA BRATISLAVA © DUKLA: Hét tenger kalóza (francia—amerikai) 15.30, 18, 20.30 # HVIEZDA: Földönfutók (angol) 15.30, 18, 20.30 © HVIEZ- DA-KERTMOZI: Rali (bolgár) 21 © METROPOL: A fekete kard románca (spanyol) 15.30, 18, 20.30 © MIER: Üldözés (szovjet) 18, 20.30 ® PALACE: A félelem bére (amerikai) 17.30, 20 © POHRANIČNÍK: A drága feleség (olasz) 14.30, 17, 19.30 ® PRAHA: A vidra (angol) 11, 13.30, 16, 18.30 21 © SLOVAN: A javíthatatlan (francia) 15.30, 18, 20.30 ® TATRA: Petrovka utca 38 (szovjet) 15, 17.30, 20 KOŠICE © DOM KULTÚRY: Tüzes víz (szlovák) © DRUŽBA: Petrovka utca 38 (szovjet) © SLOVAN: Hét tenger kalóza (francia—amerikai) © TATRA: Méretre szabott halál (szlovák) © ÚSMEV: Tűzzük ki az esküvő napját (szovjet) © KERTMOZI: A Medúza érintése (angol) SZÍNHÁZAK MŰSORA © SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Csipkerózsika (10.30) — A föld sója (19) © HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Műszaki okokból zárva © KIS SZÍNPAD: Az én váram (19) © ÚJ SZÍNPAD: Kulcslyuk-királyság (14) — Ami a legszentebb (19) © STÚDIÓSZÍNPAD: Fata morgana (19) © IRODALMI SZÍNPAD: Műszaki okokból zárva © KOSlCEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: A három fehér nyíl (14) — Tévedések vígjátéka (19) © KOŠICEI STÚDIÓSZÍNPAD: Nincs előadás © MATESZ: (Zslgárd — Zlharec) — Szélestenyerű Fejenagy és szemér- metes társai (19.30) © THÁLIA: (Nagyida — Ve^ká Ida) — Tartuffe (19.30) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás a 295,3 méteres hullámon): 7.00: Hírek. 7.10: Ismert vonószenekarok mű« sorából. 7.55: Hírek. 8.00: Barangolás Zeneországban. 8.30: Mese. 8.45: Ismert dallamok. 9.00: Rá* dióegyetem. 9.15: Operettről-operettre. 10.00: Egy hazában. 10.20: Az opera kedvelőinek. 11.00: Társadalmunk időszerű kérdései. 11.10: Vasárnapi randevú, közben: 12.00: Hírek. 12.30: Kulturális körkép. 12.40: Magyar nóták és népi muzsika. 13.00: Fáklya. 13.40: Filmzene. 14.00: Zenés köszöntő. TV-MÜSOR BRATISLAVA 8.15: Hírek 8.20: Gyertek velünk: Gyermekműsor 10.35: A Športka számainak húzása 10.45: J. Bednár — K. Štokrán; Érettségi. Tévéfllmsorozat. 5. rész (Ism.) 11.35: A hét tükre 12.05: Fúvószenekarok párbaja* Fúvószene 12.40: Hírek 13.00: Pravda —• Televízió — Slovnaft nemzetközi atlétikai verseny 14.00: VSŽ Košice — Dukla Prah* csehszlovák férfi kézilabdabajnokság 15.15: Pár perc könnyűzene 15.30: Erről is, arról is. Magazin 16.55: Filmmúzeum. Gát. Szlovák film (ff.) 18.30: Esti mese 18.40: Önökhöz jöttünk látogatóba. Szórakoztató műsor 19.20: Időjárásjelentés és műsorismertetés 19.30: Tv-Híradó 20.00: Vasárnapi vers 20.10: J. Dietl: Egy járás északon. Tévéfilmsorozat. 8. rész 21.00: Antonín Dvofák: G-dúr szimfónia, op. 88 21.40: Sporthíradó 21.55: Kultúra 1981. Júniusi maga* zin 22.35: Magyarország — Anglia labdarúgó-mérkőzés 23.35: Hírek II. műsor 16.00: Hírek 16.15: A 21. emelet adása. Ifjúsá-* gl Ismeretterjesztő műsor 16.55: Művészek — gyermekeknek. Zenés műsor 17.35: Rövidfilm-összeállítás: 1. Napsugárszvit 2. Az artistaművészet bői* csője 18.35: Egy hét a képernyőn. Ajánlóműsor 18.55: Európai vasútvonalak. Do- kuinentumfllm-sorozat. 1» rész 19.30: Kapcsolatok. Pedagógiai ma< gazln (ff.) 19.50: Dubna. Dokumentumfilm (ff-J 20.00: Telespektrum. Magazin (ff.) 20.40: Az ötletesebb nyer. Szórakoztató műsor 21.20: Hírek 21.35: Eulensplegel legendája. Szovjet filmsorozat. 1. rés* BUDAPEST 8.45: Tévétorna 8.50: óvodások filmműsora: 1. Cyprian apó mesél. Csehszlovák kisfllmsorozat.- Falánk mese 2. Spejbl és Hurvlnek. Cseh* szlovák bábfilmsorozat. 4. rész: Spejbl úr vadászik 9.10: Pityke őrmester. Magyar rajzfilmsorozat. 10. részi Kukalovagok (ism.) 9.20: Púpos ^ lovacska. Szovjet rajzfilm 10.30: A kengyelfutó gyalogkakukk legújabb kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat. 5. rész (ism). 10.50: Hírek 10.55: Debreceni Dózsa — Bp. Honvéd bajnoki férfi kézilabdamérkőzés A szünetben: 60 éves a magyar motorcsónak-sport (ff.) 14.40: Népzenei műsor fiataloknak 15.00: Műsorainkat ajánljuk 15.25: Reklám 15.30: Dalol a flotta. Amerikai zenés filmvígjáték (ff.) 17.15: Reklám 17.20: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ff.) 17.50: Pedagógusnapi köszöntő 18.25: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.30: Reklám 18.40: Tévétorna 18.45: Esti mese 19.00: A HÉT 20.00: Hírek 20.05: Rocambole. Francia—olasi kálandfiim 21.40: Sporthírek 21.50: „Más lett a világ pátriámban .. .“ Zalaegerszeg (ff.) 22.30: Hírek (Műsorváltozás lehetséges!) Kiodlo Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságo Szerkeszti o szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Or. Rabay Zoltán, CSc. Helyettes főszerkesztők Szarko István és Csető János Szerkesztőség: 893 38 Brotistavo. Gorkého 10 Telefon 309 331 252 332-301, főszerkesztő: 532-20 szerkesztőség! titkárság: 550-18 sportrovot 505 29 gazdo- mm sági ügyek 506 39 Távíró 09230R Provdo — Kladóváüatát Brot>s ovo Voqooradská 8. Nyomja a Pravda az SZLKP nvomdavóMoloto — Provdo Nyomdaüzeme Bratislovo, “kSa*!? SfS'CHR Štúrovo 4. Uaqónszemélyek következő elmen adhatták fel hirdetéseiket 893 38 Bratislava. Jlráskova 5., telefon. 577-10. 532 64 A szocialista kőzfiletek o hirdetések"* erre TW* a címre kűldlék 893 39 Brotlslovo Vaianského nábreí e 15 'I eme’et tf»'«*fon- 551 83. 544 51 Az 0| Szó előfizetési dija havonto — a vasórnem wryllM -1«_70 Index: 48 011- - o ..'u'... Vaianského „ .— ■ — —. ------- -— ------------------- —. , . . ,,, ko rono. Az Oi Szó vasárnapi számának külön előfizetése neove-Mven,-*<’t I1 korona. Terjeszti: a Postai Hfrlapszo'aalat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. KUlf&ldi megrendelések: PNS — Ústredná axpedlcla o dovoz tlač*. 884 18 Bratislava, Gottwaldovo námestí* S. A SÜTI regisztráció* száma 5/2.