Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1981-06-04 / 130. szám, csütörtök
A dolgozók széles rétegeinek támogatásával /Folytatás a 3. oldalról) teknek a szabadságért és függetlenségért folytatott harcát. Azért, hogy igazolják ezt a veszélyes eljárásúikat és félrevezessék a közvéleményt, enyhítsék a népek ellenállását a fegyverkezési költségeik további növekedésével szemben, ezek az erők egy régi fondorlathoz folyamodnak. Koholmányokat terjesztenek „a kommunizmus veszélyéről“ és az állítólagos „szovjet veszélyről“. Csehszlovákia határozottan amellett foglal állást, hogy a nyílt nemzetközi kérdéseket tárgyalásokkal kell megoldani, a válsághelyzeteket békés úton kell rendezni, s a világ minden részében meg kell szilárdítani a békét. Hazánk állampolgárai rendkívüli figyelemmel és érthető aggodalommal kísérik figyelemmel az európai események alakulását. A NATO-tagországok az USA nyomására határozatot hoztak néhány száz új amerikai nukleáris rakétafegyver elhelyezéséről a tömb nyugat-európai tagállamainak területén. Kétségtelen, hogy ez a döntés, amelyet a mai európai erőviszonyoknak javukra való megváltoztatása vezérel, komoly következményekkel jár kontinensünk helyzetét illetően. Ha az Egyesült Államok és a többi NATO-ország valóban biztonságuk megszilárdítására és az európai fegyveres 'konfliktus veszélyének csökkenté-' sére törekedne, a leghatékonyabb utat az jelentené, ha egye tértenének a rakétafegyvereik korlátozásáról és csökkentéséről, valamint más leszerelési intézkedésekről folytatott tanácskozások megkezdésével, amint azt Brezsnyev elvtárs a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVI. kongresszusán javasolta. Az Egyesült Államok és szövetségesei ehelyett a fegyverkezés további fokozásának veszélyes irányvonalát érvényesítik. A NATO Tanácsának közelmúltban Rómában megtartott ülésén jóváhagyott dokumentum ezt újból tanúsítja. Meggyőződésünk, hogy a mai erőviszonyok között reális célt jelent e vesélyes irányvonal meghiúsítása. Ez azonban az összes békeerő mozgósítását és aktív közős fellépését feltételezi. Ugyanakkor az illetékes vezetőknek megfontoltságot, igazi állarnférfiúi bölcsességet és éleslátást kell tanúsítaniuk. Éppen ez jellemzi a Szovjetunió politikáját. Az agresszív imperialista erők veszélyes eljárásával szemben nyugodt, megfontolt politikát folytat. Számos konkrét javaslatot terjesztett elő a válságos helyzetek békés megoldására, a leszerelésre, a bizalom és a nemzetiközi biztonság megszilárdítására. A CSKP XVI. kongresszusa teljes mértékben támogatta ezeket a javaslatokat. Újból megerősítettük szilárd elhatározásunkat, hogy folytatni kívánjuk a béke megszilárdításáért és a feszültség enyhítéséért folytatott küzdelmünket. Elvtársak! A választások előtti időszak újból tanúsította: népünk szilárd eltökéltsége, hogy megoldja a fejlett szocialista társadalom további építésének feladatait. Világos program áll előttünk a következő időszakra, tudjuk, mit akarunk elérni. Célunk szocialista hazánk további felvirágoztatása, népünk boldog és nyugodt élete, a szocialista közösség egységének megszilárdítása, a haladás és a béke ügyének -megerősítése. Dolgozóink élete szorosan összekapcsolódik a szocializmussal. A szocializmushoz fűzik reményeik és távlataik. Fejlesztéséért áldozatos munkát végeznek. Meggyőződésünk, hogy a választásokban a Nemzeti Front jelöltjeire leadott szavazatukkal kifejezik: támogatják államunk további fejlesztésének programját és határozottan folytatják közös ínunkánkat e program megvalósításáért. Éljen dolgozó népünk egysége! Éljen a szocializmus és a béke! Éljen és virágozzon drága hazánk, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság! Éljen a Nemzeti Front! Éljen Csehszlovákia Kommunista Pártja, államunk vezető politikai ereje! Nem voltak elérheteiien vágyaim — Hogyan, honnét indultam? — pillant rám firtatásomra, derűs tekintettel Bartha István. — Őseim cselédemberek voltak az apám ís. Tízéves koromban már napszámba jártam, részesaratóként markot szedtem apám után a két évvel idősebb nővéremmel. Aztán 1943-ban kisbíró lettem szülő falumban, Csúzon. A politika? Akkor még nemigen értettem, de azt kivettem oz urak beszédéből, hogy a „Győzelemnek lőttek“^ Vagyis Hitler elvesztette a háborút. De azért a behívók csak jöttek. Ezerkilenc- száznegyvennégyben a kommunistákat munkaszolgálatra vitték. Akiről tudtam, hogy kommunista már előre figyelmeztettem, hogy baj van, tűnjön el, mert holnap hozom a behívót. Ősszel engem is elvittek több tucatnyi fiatal leventével együtt. A német határnál néhányunk- nak sikerült meglépni. Mire hazaértünk, Csúz már felszabadult. Azok a kommunisták, akiknek szóltam, hogy jön a behívójuk, felkerestek, hogy lépjek be a pártba. Örömmel beléptem. Az én feladatom volt az ifjúsági szervezet megalakítása. Nem értettem a politikához — mondta a rá jellemző szerénységgel. Mégis 56 évéből harmincötöt azzal töltött. — Az 1948-as fordulat után újra felkerestek az idősebb elvtársak, s mondták: lépjek be a gépszövetkezetbe. Apám is belépett. Egy év múlva háromhónapos politikai tanfolyamra küldtek, majd 1951-ben hathónaposon vettem részt. Voltam pártelőadó, szerveztem a szövetkezeteket. Aztán a kerületi pártbizottságra kerültem. Eredményes munkáját a párt még felelősebb megbízatásokkal ismerte el: 1952-ben az akkori párkányi (Štúrovo) járási pártbizottság vezető titkárává nevezték ki. Majd az 1961-es átszervezés után Érsekújvárra (Nové Zámky] kerül a járási pártbizottságra. Ideológiai, majd szervezési titkár. Mindig azt tette, amivel a párt megbízta. Ha szólították, ő ment. A rábízott feladatokat becsülettel elvégezte. Az a típusú kommunista, aki sohasem magát, hanem a közösséget nézte. — Boldog vagyok, hogy cselekvő részese lehettem annak a nagy változásnak, amely ha zánkban napjainkig végbement. Számomra mindig az volt a legmegtísztelőbb, hogy a népet szolgálhattam. Örülök, hogy mindig ott lehettem, ahol a pártnak szüksége volt rám. Tavaly súlyos betegségen esett át. A nyomai most is látszanak. Nyugdíjazni akarták, de ő kérte, hogy tovább dolgozhasson. — A magamfajta embernek úgy jó, ha dolgozhat. Minek szépítsem a dolgot, ha nem dolgozhatnék, számomra az egyet jelentene a nemléttel. Ez év januárjától vagyok a párkányi városi pártbizottság elnöke. Itt lakom egy háromszobás állami lakásban. Szeretem ezt a várost, most látom csak igazán, menyit szépült, fejlődött a harmincöt év alatt. Aztán elmondta, hogy az utolsó választási időszak volt a város fejlődésében a legmeghatározóbb. — A pártbizottság következetesen érvényesítette a párt vezető szerepét, fejlesztették a szocialista demokráciát. A városi nemzeti bizottság vezetői, együttműködve a pártbizottsággal, és a Nemzeti Front tömegszervezeteivel, hatékony tömeg- politikai nevelő és agitációs munkát végzett a város állampolgárai körében. Megnyerték őket céljaiknak, a város és az egész társadalom érdekét szolgáló munkának. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy feladataikat az utolsó választási időszakban nemcsak teljesítették, hanem többet is végeztek. Kilencven- kilencmillió koronát fordítottak a város fejlesztésére. Felépült 626 lakás 127 millió korona értékben, ez lényegesen javított a lakáshelyzeten. A Z-akció keretében is átütő sikert könyvelhetnek el. Az állampolgárok aktív közreműködésével 22 millió korona értékkel gazdagodott a város. Kiültettek négyezer fát, ötezer rózsatövet, négy gyermekjátszótér is felépült. A háziasszonyok örömére lényegesen javult a szolgáltatások színvonala. Bartha István arcán végtelen nyugalom árad el, amikor a város fejlődéséről, jövőjéről beszél. Bár a város fejlesztésének üteme kissé csökken, de a hetedik ötéves tervidőszak végéig így is több, mint hetvenmillió koronát terveztek a fejlesztésre. Ehhez a lakosság 33 ezer társadalmi munkaóra ledolgozásával járul majd hozzá. — Most nemcsak a saját kír vánságainkat, a társadalom érdekét is jobban szem előtt keli tartanunk. Számot kell vetnünk lehetőségeinkkel, tekintettel kell lennünk a megszigorított gazdasági feltételekre. Nem vágyainkból, a tényleges lehetőségekből kell kiindulnunk. — A gyors ütemű fejlődés, a lakosság számbeli növekedése azonban egy sor gondot ís hozott magával. Csak néhányat közülük: Legégetőbb az alapiskolák tanteremhiánya. Bővíteni kell a szolgáltatóhálózatot, a közművesítést. Szeretnénk továbbra is megőrizni a város és környékének tisztaságát. Persze, ezek nem olyan gondok, amelyek megoldására milliók kellenek. Ehhez elegendő az átgondolt, okos Irányítás, szervezés, egy kicsit jobb oda- figyelés a környezetre, még nagyobb város- és természet- szeretet a lakosság részéről. Tudjuk, a város lakosainak közérzetét nem kis mértékben meghatározza, miként foglal-* kozunk mindennapi gondjaival, problémáival. Ebben a munkában nagy feladat hárul majd az alap- és az utcai pártszervezetre. — Vagyis ez már politikai munka is. — A városi pártbizottsághoz kilenc alap- illetve utcai szer* vezet tartozik. Politikai műn-, kánk legfontosabb színtere a lakóterület. Az ellenőrzések során szerzett tapasztalatok azt jelzik, hogy az eddigiekénél több párttagot kell megbíz-- nunk a lakosság politikai és világnézeti szemléletének formálásával. Persze, a lakóterületi politikai munkába jobban be kell kapcsolnunk az egyes tömegszervezetekben dolgozó kommunistákat ís. Még megkérdeztem: Elégedett embernek érzi-e magát? — Nézze, én. mindig azt csináltam, amit szerettem. így bizonyos mértékig szerencsés embernek tartom magamat. Realista voltam mindig. Nem voltak soha elérhetetlen vágyaim. így aztán nem ís csalódtam. i TÖRÖK ELEMÉR K özép-Szlovákia mezőgazda- sági nagyüzemei az utóbbi években sorra felszámolják a kertészetek szerves részét képező uborkatermesztést. A szakemberek érvelését el kell fogadnunk, hiszen a nagyüzemi termesztés gépesítési foka nem éri el a kívánt szintet. A kedvezőtlen jelenség sürgős megoldást kívánt, mivel élelmiszeriparunk nem nélkülözheti a bel- és külpiacon egyaránt jól értékesíthető uborkát. Az illetékesek — legalábbis Közép-Szlovákiában ■— úgy látszik, megnyugtató megoldást találtak az évekkel ezelőtt még kilátástalannak tűnő helyzet orvoslására. Ma a Szlovákiai Kertbarátok Szövetségén belül ugyanis gomba módra elszaporodtak a háztáji uborkatermesztők, s így a losonci (LučenecJ konzervgyár tavaly már zömében a nagykürtösi (Veľký Krtíš) és a .> rimaszombati (Rimavská Sobota) járásban felvásárolt uborkát dolgozott fel. A viszonylag magas felvásárlási ár, a pontos átvétel és elszállítás fokozza a termelési kedvet, így a szóban forgó feldolgozóüzem jelentősen, mintegy 4000 tonnára kívánja növelni idei termését. Ha a kiskerté- szek az idén még fokozni tudják termelésüket — s erre az előzetesen megkötött szerződések alapján jó esélyeik vannak — úgy a rimaszombati konzervgyár is újrakezdi a néhány éve már beszüntetett uborkatartósítást. FELKÉSZÜLTEN VÁRJÁK AZ IDÉNYT Ösztönzőleg hat élelmiszeriparunkra, hogy a kitűnő minőségű termékek értékesítési lehetősége szinte korlátlan az Európai Gazdasági Közösség országaiban. Az édeskésen savanyú tartósított uborkából tavaly az NSZK és Anglia vásárolt, nagy Kis kert — nagy hasson mennyiségben, s szállításaink az idén remélhetőleg újabb országokra is kiterjednek. Jóleső érzés az illetékesektől hallani, hogy élelmiszeriparunk milyen rugalmasan igazodik a piaci igényekhez. A losonci konzervgyár például igen alaposan felkészült a júliusban kezdődő idényre. Nemcsak a szükséges munkaerő-létszámról, az idénymunkásokról gondoskodott a kampány időtartamára, hanem gépsorainak rekonstrukcióját is elvégezte. Űj befőzési eljárást és csomagolást alkalmaznak, s ez utóbbi nemcsak az üvegpoharak felnyitását egyszerűsíti, hanem a tárolást is tartósabbá teszi. A szeptember közepéig tartó uborkabefőzési szezon során elsősorban félkészárut készítenek öt literes, sőt ennél nagyobb üvegpoharakba, utána pedig ősszel és a téli hónapok folyamán az exportigényeknek megfelelően háromnegyed literes szabványüvegbe csomagolják. Szakemberek véleménye szerint a közép-szlovákiai uborka- befőtt minősége kitűnő, vetekszik a híres znojmói készítményekkel. Az is igaz, hogy az uborka és a vegyes saláták tartósítására számos új eljárást kísérleteztek ki, s az ily módon készített savanyúságokat megkedvelték a fogyasztók. KISKERTÉSZETI SZOLGÁLTATÁSOK Az elmúlt években a három közép-szlovákiai járás számára a Szlovákiai Kertbarátok Szövetségén belül létrehoztak egy területi hatáskörű szolgáltatóközpontot — rimaszombati székhellyel —, mely egyik legfontosabb feladatának éppen a háztá- ii uborkatermesztés megszervezését, a felvásárlást és a szállítás megszervezését tartja. Farsang István, a szolgáltatóközpont vezető helyettese elmondotta, hogy a központ megalakulása, 1978 óta látványos fejlődésen ment keresztül az ágazat. Három évvel ezelőtt 30 helyen foglalkoztak uborkatermesztéssel a kerület déli járásaiban, s a termelésért kifizetett összeg alig haladta meg az egymillió koronát. Az elmúlt évben már 103 alapszervezet tagjai foglalkoztak a szerződéses uborkatermesztéssel, s tagjaik az értékesített termésnek megfelelő arányban 13 és fél millió koronás jövedelemhez jutottak. Az idén már a terület 129 községében és városában foglalkoztak uborkatermesztéssel, s előreláthatólag 20 millió korona körüli bevételhez jutnak majd. Legnagyobb termőterülettel a rima- szombati járás kiskertészei rendelkeznek, itt az elmúlt napokban mintegy 101 hektáron került földbe a 99 százaléknál is magasabb csíraképességű hazai és importált mag. A losonci járásban 32, a nagykürtösiben 17 hektáron termesztik az uborkát. Mint már említettük, a kerttulajdonosok nagy része már május első napjaiban elvetette a Koravo és a Nimbusz nevű gyorsan fejlődő uborkafajtákat, az óvatosabbak viszont megvárták a fagyos szentek elmúlását. A szolgáltató központ munkatársai ezekben a napokban járják a falvakat, s a vetőmagon kívül műtrágyával és természtési tanácsokkal is segítik a kezdőket. A falvakon működő felvásárlóközpontok munkatársai az elmúlt hónapok során 3505 kistermelővel kötöttek szerződést, a szakemberek véleménye szerint a 150 hektárt meghaladó területről kedvező időjárás, esetén. 3750 tonnás termést is elérhetnek. T avaly a Medvesalja egyik kis községében, übáston (Stará Bašta) érték el a legjobb terméshozamokat. Tóth Valéria helyi megbízott 119 tonna uborkát vásárolt fel, s fizetett ki ennek megfelelően a termesztőknek 812 ezer koronát. A nagykürtösi járásban a legnagyobb hagyománya Ipelské predmestie községben van a termesztésnek, a rima- szombati járásban pedig Újfaluban (Vieska nad Blhom] és Radnóton (Radnovce) foglalkoznak a legrégebben a kultúra termesztésével. Az utóbbi balogvölgyi kisközségben éppen az ültetés idején jártam, ahol 72 kistermelőt tart számon Dobos Valéria, a felvásárlóközpont vezetője. CSALÁDI VÁLLALKOZÁSBAN Egyike a legtapasztaltabb termesztőknek Bodon Zoltán, aki felesége társaságában egy saját maga készítette kapálógéppel egyengette a talajt; — Nagyon fontos a jó magágy elkészítése, bár tapasztalataim szerint a kelés elsősorban a mag csíraképességén múlik. Később nincs sok baj a növényápolással, persze jó, ha kétszer vagy háromszor megkapálja az ember. Hanem aztán a szedése nem tűr halasztást! Naponta kell szedni az apró uborkát, ha azt akarjuk, hogy jól megfizessék. Csak az első- és a másodosztályú értékesítése igazán gazdaságos, ezek kilogrammjáért tavaly kilenc, illetve hét koronát űzettek, A harmad- és negyedosztályú uborka ára már nem különösebben magas. Azt is megtudtuk a Bodon házaspártól, hogy a válogatás, az osztályozás ís a kistermelő feladata, csakúgy, mint az áru elszállítása a felvásárló központija. A nyári hónapok során bizony ez sok munkát ad s jó, ha megoszlik a családtagok között. Szerencse, hogy a legutóbbi esztendőkben zökkenőmentes volt a felvásárlás. A gépjárműveket a kertbarátok szervezete és a konzervgyár biztosítja, s a tehergépkocsivezetőket is érdekeltté teszik a felvásárlásban. Bodo- nék tavaly kilenc és fél árnyi területen termesztettek uborkát és — amint mondják — nem sajnálják a kéthónapi kemény munkát, anyagi szempontból megérte. Egyéves kihagyás után a szomszédságukban levő György Bertalanék ís újra próbálkoznak a termesztéssel. A családfő a Bátkai Állami Gazdaság építőcsoportjában dolgozik, a háztáji munkát így a népes család vállalta. — A faluban mindenki jó pénzt keresett tavaly, nálunk is helye van minden fillérnek, — érvel nem kis meggyőző erővel az újonnan épült ház asszonya. A z uborkatermesztés kedvező tapasztalatain felbuzdulva a Szlovákiai Kertbarátok Szövetsége és a feldolgozóipar a jövőben a szamóca háztáji termesztését ís meg szeretné honosítani. A kereslet a földi eperből készült befőtt iránt, ha lehet, még az uborkáénál is nagyobb, s a termesztés feltételei nagyszerűek. Lehet, hogy a kiskertészek néhány éven belül ebből az ízletes gyümölcsből is megoldják a feldolgozóipar gondjait? IiACSI ATTILA