Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1981-06-26 / 149. szám, péntek
L E T Ä R J A t, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. június 26. PÉNTEK BRATISLAVA • XXXIV. ÉVFOLYAM 149. szám Ara 50 fillér AZ IDŐ SÜRGET! A címként kiemelt idézet nem véletlenül fordul elő kétszer is abban a felhívásban, amelyet a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa intézett a világ parlamentjeihez és népeihez. Moszkvában az idén már számtalan alkalommal hangzottak el ilyen vagy olyan formában a béke ügye mellett szóló felhívások, a mostani alaptónusa kissé más hangvételű minden korábbinál. A felhívás szinte minden mondata halaszthatatlan, gyors cselekvésre szólít fel, ahogy azt Brezsnyev elvtárs mondta a szovjet parlament szerdai ülésén: „Már ma késedelem nélkül cselekedni kell bolygónk békéjéért“. S valóban, nem vesztegethetünk egyetlen napot sem, mert minden elmulasztott lehetőséggel csak tovább szaporodnak Földönkön a veszélyesebbnél veszélyesebb fegyverek. Sőt, már tegnap, tegnapelőtt cselekedni, tárgyalni kellett volna, ahogy azt a szovjet fél már nem egyszer javasolta, csakhogy itt is kettőn áll a vásár. Az új amerikai vezetés hatalomra lépése óta immár fél év telt el, do még egyetlen olyan egyértelmű visszajelzés nem érkezett Washingtonból, amely előzetes feltételek nélkül tárgyalási hajlandóságról tanúskodott volna. Épp ellenkező értelmű reagálások követtek minden konstruktív szovjet kezdeményezést. A szovjet felhívás közzétételének előestéjén Eugene Rostownak a leszerelési és fegyverzet-ellenőrzé si hivatal új főnöke szavaiból is az derül ki, hogy még távolabbra tolják az őszre ígért tárgyalások folytatásának dátu mát, legalább jövő márciusig. Egy washingtoni kormánytisztviselő viszont tegnap már ismét úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg marad az eredeti menetrend, tehát ősszel felújíthatják a szovjet—amerikai párbeszédet. A két nyilatkozat szemmel láthatóan ellentmondásos és hűen tükrözi a fehérházi külpolitikai vonalvezetés kiszámíthatatlan hangulatváltásait. Enyhén szólva is hazárdjáték ilyen könnyelműen játszadozni a szavakkal, mikor „korunk legégetőbb problémájáról, a békéről van szó“, ahogy azt a felhívás is megállapítja. Vajon melyik nyilatkozatnak adhatunk hitelt? Az amerikai vezetés már párszor bebizonyította megbízhatatlanságát, s az sem kizárt, hogy mindkettőt megcáfoló álláspontra helyezkedik. Schmidt nyugatnémet kancellár a kínos helyzetben tegnap magyarázni próbálta az idézett két véleményt, azt hangoztatva, hogy lényegében Rostow sem állít mást, mert ő a halasztás alatt a SALT ratifikációs vitájára gondolt, és valószínűleg nem a meg szakadt szovjet—amerikai rakétatárgyalásokra. A világ azonban ilyen körmönfont, zavaros fogalmazás, a szavak csürése - csavarása helyett világos, egyértelmű állásfoglalást vár el az USA-tól is. A moszkvai felhívás viszont ennek épp az ellenkezője: nyílt, közérthető, szinte minden emberhez szól. „Senki sem húzódhat félre, senki sem lehet közömbös, s nem engedhetjük meg, hogy kockára tegyék az emberiség jövőjét“ — mondja a kristálytiszta fogalmazás. S a folytatás is teljesen egyértelmű, félreérthetetlen: „A Szovjetunió senkit sem fenyeget, nem törekszik fölényre... figyelmet tanúsít bármely konstruktív elképzelés iránt... egyetlen kínálkozó lehetőséget sem szabad elszalasztani melynek eredménye a fegyverkezési verseny új fordulójának a megakadályozása lenne“. Intő, reális megállapítások, g józan ésszel mérlegelve helyességük megkérdőjelezhetetlen. Az első reagálások azt mutatják, hogy a világ békeszerető közvéleménye teljesen egyetért a szovjet kormány jogos aggodalmával. Viszont az amerikai vezetés — melynek kedvező reagálására vár a Szovjetunió — egyelőre hallgat. Mindenképpen hasznos lenne, ha a Reagan-kormányzat a felhívást nem kárhoztatná az eddigiekhez hasonlóan a pusztába kiáltó szó sorsára. Ha netán így tenne, újabb lehetőséget szalasztana el. Márpedig a tömegpusztító fegyverekkel telített bolygónk békés jövője érdekében most óriási luxus, meggondolatlanság lenne nem élni e lehetőséggel. S az idő is egyre jobban sürget. P. VONYIK ERZSÉBET SZLOVAKIA FfiVAROSARA LÁTOGATOTT AZ AFGÁN PART- ES KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG Afganisztáni vendégeink Prágából Bratislavába utaztak $ Az afgán küldöttség a bratislavai Elektrotechnikai Vállalatba látogatott # Jozef Lenárt és Babrak Karina4 beszédet mondott A délutáni órákban a Slavínon megkoszorúzták az elesett szovjet hősök emlékművét (ČSTK) — Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége Babrak Karmainak, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB főtitkárának, a Forradalmi Tanács Elnöksége elnökének vezetésével tegnap befejezte látogatását Prágában. A prágai várból való elindulása előtt Babrak Karmai Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, köztársaságunk elnökének társaságában az első várudvaron ellépett a várőrség díszegysége előtt. Az ünnepélyesen feldíszített Ruzynéi repülőtéren az afgán vendégek búcsúztatásán megjelentek: Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, Lubomir Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök, Václav Hű- la, Alois Indra, Antonin Kapek, Josef Kempný és Josef Korčák, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Mikuláš Benő, Josef Haman, Josef Haviin és Jindrich Poled- ník, a CSKP KB titkárai, valamint Oldŕich Svestka, a CSKP KB Titkárságának tagja. Jelen voltak a CSKP KB osztályvezetői, a szövetségi kormány miniszterelnök-helyettesei és miniszterei, a Szövetségi Gyűlés, a Csehszlovák Nemzeti Front KB tisztségviselői, valamint a csehszlovák néphadsereg tábornoki karának tagjai. Olt Az afgán küldöttség fogadása a bratislavai repülőtéren (ČSTK felvétele.) voltak Afganisztán csehszlovákiai nagykövetségének diplomáciai munkatársai. Huszonegy tüzérségi díszlövés kíséretében elhangzott a két ország himnusza, majd Babrak Kannal és Gustáv Husák ellépett a repülőtéren csapatzászlóval felsorakozott katonai díszegység előtt. Az afgán vendégeket a prágai dolgozók és a hazánkban élő afgán állampolgárok is szí- (Folytatás a 2. oldalon/ (ČSTK) — Gustáv Husák köz- tarsasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Didier Ratsiraknak, a Madagaszkári Demokratikus Köztársaság elnökének, az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek külügyminiszter táviratot küldött Ri- chard-Chrisztian Réminek, Madagaszkár külügyminiszterének. CSEHSZLOVÁKIA TÁMOGATJA AZ AFGÁN NÉP IGAZSÁGOS HARCÁT Külföldi sajtóvisszhang a Babrak Karmai vezette küldöttség hazánkban tett látogatásáról (ČSTK) — A tegnapi külföldi sajtó nagy figyelmet szentelt az afgán párt- és kormányküldöttség csehszlovákiai látogatásának. A hírügynökségek tájékoztatnak a két ország legfelsőbb képviselőinek hivatalos tárgyalásairól, a díszvacsorán elhangzott beszédekről és a csehszlovák—afgán szerződés aláírásáról. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a köztársasági elnök, valamint a CSKP Központi Bizottsága és a csehszlovák kormány meghívására 1981. június 23—26-a között látogatást tett Csehszlovákiában az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége, élén Babrak Karmallal, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkárával, a Forradalmi Tanács Elnökségének elnökével. A tárgyalásokon és a megbeszéléseken, amelyek szívélyes elvtársi légkörben és a kölcsönös megértés teljessége mellett zajlottak le, csehszlovák részről részt vett: Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a CSSZSZK elnöke, Vasil Biľak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Jindrich Poledník, a CSKP KB titkára, Rudolf Rohlífiek, a CSKP KB tagja, a szövetségi kormány alelnöke, Bohuslav Chňoupek, a CSKP KB tagja, külügyminiszter, Karéi Rusov, a CSKP KB tagja, a nemzetvédelmi miniszter első helyettese, Vlastimil Chalupa szövetségi távközlési miniszter, Zde- nek Karmelita, Csehszlovákia afganisztáni nagykövete. Afgán részről a tárgyalásokon részt vett: Babrak Karmai, az ANDP KB főtitkára, a Forradalmi Tanács Elnökségének elnöke, Sza- leh Muhammed Zairai, az ANDP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, a Forradalmi Tanács Elnökségének tagja, a Nemzeti Hazafias Front KB elnöke, Muhammed Aszlam Vatandzsar, az ANDP KB Politikai Bizottságának tagja, távközlési miniszter, Mahmud Barjalai, az ANDP KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára, Sah Muhammed Doszt, az ANDP KB tagja, külügyminiszter, Muhammed Anvar, az ANDP KB és a Forradalmi Tanács Elnökségének tagja, Nazar Muhammed, az ANDP KB és a Forradalmi Tanács Elnökségének tagja, Rabban! Afghan Burna, Afganisztán ideiglenes csehszlovákiai ügyvivője. Gustáv Husák elvtárs beszámolt az afgán elvtársaknak arról a széles körű társadalmi kezdeményezésről és aktivitásról, amellyel a csehszlovák dolgozók fogadták és megvalósítják a CSKP XVI. kongresz- szusának határozatait, továbbá megismertette őket Csehszlovákia politikai, gazdasági és szociális fejlesztésének a következő időszakra kitűzött főbb irányaival. Tájékoztatott a képviseleti szervekbe történő választások eredményeiről, amelyek azt tanúsítják, hogy a csehszlovák nép bizalmát fejezte ki a kommunista párt és a Nemzeti Front politikája iránt. Babrak Karmai elvtárs tájékoztatást adott az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottsága és a Forradalmi Tanács legutóbbi ülésein hozott határozatok megvalósításáról, az alapvető társadalmi változások programjának végrehajtásáról, a Nemzeti Hazafias Front megalapításáról, a népgazdaság fejlődéséről, a földreform végrehajtásáról és az afgán nép életszínvonalának növelésére irányuló erőfeszítésekről. A csehszlovák fél kiemelte hogy az afgán nép az Afganisz- (F oly tatás a 3. oldalonj MOSZKVA — A szovjet lapok elsősorban azt emelik ki Gustáv Husák beszédéből, hogy a csehszlovák nép támogatja a forradalmi Afganisztán népének hősi harcát az imperialista, a hegeinonista és a reakciós erők intrikái ellen. A napilapok idézik Babrak Karmai szavait, hogy a szocialista országok testvéri, internacionalista támogatása, hálás köszönetét vált ki az afgán népből. KABUL — Babrak Karmai csehszlovákiai látogatása az afgán hírközlő eszközök figyelmének középpontjában áll. A rádió, a televízió és a napilapok részletesen tájékoztatnak a látogatásról. A Hakikate Inkilábe Saur, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának sajtószerve Gustáv Husáknak a díszvacsorán elhangzott pohárköszöntőjéből kiemeli, hogy Csehszlovákia nagy figyelemmel és rokonszenvvel követi az afgán nép harcát az imperializmus, a he- gemonizmus és a reakció ellen. A napilap ezután rámutat Babrak Karmai kijelentésére, miszerint Afganisztánban a népi demokratikus forradalom célja a függetlenség, a területi sérthetetlenség és a nemzeti szuverenitás védelme, valamint az alapvető társadalmi és gazdasági átalakulások végrehajtása. BUDAPEST — A 25 évre szóló barátsági és együttműködési szerződés Csehszlovákia és Afganisztán között, jelentős mérföldkő, a két ország kölcsönös kapcsolataiban, és megteremti a kedvező feltételeket a két nép sokoldalú együttműködésének fejlődéséhez, írja tegnapi számában a Népszabadság, a MSZMP központi lapja. VARSÖ — Babrak Karmai csehszlovákiai látogatásáról tájékoztatja olvasóit valamennyi fontosabb lengyel napilap. KEDVEZŐ LEHETŐSÉGEK A MUNKATERMELÉKENYSÉG NÖVELÉSÉRE Szlovákiai szeminárium a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztéséről (Tudósítónktól) — Tegnap Nyitrán (Nitra) az Állattenyésztési Kutató Intézet tanácstermében megkeződött az SZLKP KB propaganda- és agitációs osztályának kétnapos szlovákiai szemináriuma. Ján Skodának, a KB osztályvezetőjének megnyitója után Július Varga, a CSKP KB osztályvezetője tartott bevezető beszámolót a mezőgazdasági és élelmiszeripari komplexum feladatáról a XVI. párt- kongresszus utáni időszakban. Megállapította, hogy a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság az elmúlt időszakban fedezni tudta a lakosság élelmiszerío- gyasztási szükségleteit. A mező- (Folytatás a 2. oldalon/ Jókívánságok Madagaszkárba