Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1981-06-17 / 141. szám, szerda

FORIAIALMBNK VISSZAFORDÍTHATATLAN 19B1 VI. 17. (Folytatás az 1. oldalról) létrehozása a CSKP vezetésével olyan események voltak, ame­lyeket a csehszlovák népnek a szabadságért és a függetlensé­gért vívott harca krónikájába aranybetűkkel jegyeztek be. Csehszlovákiában a párt és állami tisztségviselők körében, de az egyszerű munkások, pa­rasztok és értelmiségiek köré­ben is sok hű barátom van. Azokat a baráti kapcsolatokat, amelyeket hosszú ideig tartó csehszlovákiai tartózkodásunk során én és családom tagjai lé­tesítettünk, megőrzőm életem végéig. Az önök országa az én második hazám, és ezért mindig szívesen térek ide vissza. • Melyik volt az az élmény, amely a legnagyobb hatást gya­korolta önre csehszlovákiai tar­tózkodása során? — Elsősorban a cseh és a szlovák nép testvérisége, egyen­jogúsága és széles körű együtt­működése a közös hazában, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saságban. Ez a nemzetiségi kér­dés megoldásának ösztönző pél­dája, amely mély nyomot ha­gyott hennem. • Hogyan értékeli Afganisz­tán és Csehszlovákia együttmű­ködésének eddigi eredményeit? — Ami az országaink közötti együttműködést illeti, úgy vé­lem, hogy főleg az utóbbi há­rom évben ez az együttműködés új, szélesebb formákkal bővült mind gazdasági, mind kulturális és tudományos-műszaki téren. Csehszlovákia a szocializmus építése során szerzett gazdag tapasztalataival, fejlett Ipari bá­zisával nemcsak a szocialista és a fejlett kapitalista országokkal működik együtt széles körben, hanem internacionalista módon segíti a fejlődő országokat. Ezért Csehszlovákia kereskedel­mi partnerként jó hírnévnek örvend a világban. Csehszlovákia kétségkívül a világ békemozgalmának élen já­ró államai közé tartozik. Nagy­ra értékeljük a CSKP vezette szocialista ország szerepét. En­nek az országnak az élén « nemzetközi kommunista és munkásmozgalom olyan jelentős személyisége áll, mint Gustáv Husák elvtárs. Nagyra értékel­jük az önök erőfeszítéseit a vi­lágbéke megőrzéséért, a nem­zetközi kommunista és munkás- mozgalom megszilárdításáért a nemzeti felszabadító mozgalom megerősítéséért. Csehszlovákia és Afganisztán gazdasági és kulturális együtt­működése sokéves hagyomá­nyokra tekint vissza. A két or­szág népének barátsága is szi­lárd gyökereket vert. Ogy vélem, hogy ez az együttműködés még gyorsabban és hatékonyabban fog fejlődni párt- és kormány- küldöttségünk csehszlovákiai látogatása után. • A kölcsönös egyiittműkö dés mely területein látja ön a legdinamikusabb fejlődés lehe­tőségeit? — Országaink között kétség­kívül gazdasági területen, konk­rétan pedig az Iparban fog a leggyorsabban és a legnagyobb mértékben az együttműködés fej­lődni. Természetesen érdekünk a kulturális és tudományos-mű­szaki együttműködés Intenzifi- kálása is. • Csehszlovákia hányadik helyen szerepel azok között az országok között, amelyek gaz­dasági együttműködést folytat­nak Afganisztánnal? — Csehszlovákia külkereske­delmi partnereink között a Szovjetunió után a második he­lyet foglalja el. Az afgán nép nagyon hálás azért az önzetlen segítségért, amelyet Csehszlová­kia számos gazdasági terv meg­valósításában Afganisztánnak nyújtott, s amelyek rendkívül nagy jelentőségűek az afgán gazdaság tartópilléreinek meg­szilárdítása szempontjából. • Mi a helyzet Jelenleg az af gán gazdaságban összehasonlít­va az elmúlt év hasonló idősza­kával, s melyek a leggyakrab­ban előforduló problémák? — Elmondhatjuk, hogy Hafl- zullah Amin rezsimjének gazda­sági labilitása és káosza nyo­mán keletkezett tragikus hely.* zet ellenére rövid idő alatt, az áprilisi forradalom új szakasza óta eltelt másfél év alatt sike­rült gazdaságunk irányítását helyreállítani, sikeresen megol­dani a szociális-gazdasági fej­lődés első rövid lejáratú terveit. Megtettük az első jelentős lépé­seket dolgozóink életszínvona­lának emelésére. Az elmúlt pénzügyi év alatt nemcsak hogy nem volt deficitünk, de az el­múlt tíz év alatt fizetési mér­legünk először volt kiegyensú­lyozott, s biztosítottuk az or­szágban az árstabilizációt. A tervezési kormánybizottság létrehozása láthatóan érezteti hatását a tervkészítésben és Af­ganisztán népgazdasága fejlesz­tésének módszereiben. Észlel- hető, hogy az imperialista nagy­hatalmak által támogatott és külföldről Afganisztánba kül­dött ellenforradalmi bandák egyetlenegy lehetőséget sem hagynak ki arra, hogy megkísé­reljék káosz kiváltását, hogy akadályokat gördítsenek az or­szág gazdasági és szociális fel- emelkedését célzó program megvalósításának útjába. Ezek a felforgató erők barbár ak­cióikkal igyekeznek szétverni országunk gazdasági, politikai és társadalmi bázisát. Teljes biz­tonsággal elmondhatjuk azon­ban, hogy az említett törekvé­sek ellenére tavaly számos si­kert értünk el dolgozóink lét­feltételeinek megjavítása és or­szágunk további fejlesztésének biztosítása terén. • Az utóbbi időben nagyon gyorsan erősödik az Afganisztá­ni Népi Demokratikus Párt. Szólna egy-két szót a párt szu ciálig összetételéről? — Az Afganisztáni Népi De mokratikus Párt ma ismét a munkásosztály és az ország dol­gozóinak sziláid élcsapata s taglétszáma az áprilisi forrada­lom új szakasza óta állandóan bővül. Sok munkást, parasztot, értelmiségit, iparost, hazafit és hatandó gondolkodású polgárt vettünk fel a pártba. E szem­pontból további fontos tény, hogy állandóan nő a párt befo­lyása a széles néprétegek kö­zött. Ami a párt szociális struk­túráját illeti, a párttagoknak körülbelül 30 százaléka mun­kás, a többiek pedig különböző foglalkozású dolgozók. Az áprilisi forradalom óta, de főleg a forradalom második szakaszának megkezdése óta észlelhető tagállománynöveke­dés okát abban kell látni, hogy a párt egyre jobban elnyeri a nép bizalmát. Naponta győződ­hetnek meg az emberek arról, hogy az Afganisztáni Népi De­mokratikus Párt, tagjai készek védeni a nép öPűefceit, készek végrehajtani akaratát. • A múltban a párton belüli éles frakcióharc gyengítette az Afganisztáni Népi Demokratikus Pártot. Hogyan harcolnak a je­lenlegi szakaszban e negatív je­lenségek ellen? — A nemzeteknek a politikai és gazdasági függetlenségért, valamint a szociális igazságos­ságért vívott harca azt mutatja, hogy a reakció és az imperia­lizmus módszereinek, melyeket a forradalmi mozgalmak ellen alkalmaz, egyike az „oszd meg és uralkodj“ elv szerinti politi­ka. Országunk forradalmi moz­galmát az említett politika szin­tén sújtotta. Főleg nemzeti de­mokratikus forradalmunk győ­zelme után a legkülönbözőbb ha­zai és külföldi ellenforradalmi erők együttműködve az impe­rialista nagyhatalmak kémszol­gálataival igyekeztek mozgal­munkat belsőleg és külsőleg szétverni. Forradalmunk ellen­ségei mesterségesen kialakított viszonyok révén akarták a párt sorait bomlasztani, s letérítenl a forradalmat a kitűzött útról. Ezután Ismét reakciós rezsimet akartak hatalomra juttatni. A gyakorlat azonban, főleg az áp­rilisi forradalom második sza­kasza -megerősítette, hogy né­pünk a párt vezetésével képes szembeszállni az említett törek­vésekkel. Őszintén kijelenthetem, hogy pártunk emlékezve az elmúlt évek keserű tapasztalataira, le­vonta belőlük a tanulságokat, amelyek ma hozzájárulnak a párt megszilárdításához. O Milyen szerepet játszik az afgán nép életében a Nemzeti Hazafias Front? — A Nemzeti Hazafias Front alakuló kongresszusa országunk politikai és társadalmi életének rendkívül nagy jelentőségű eseménye. A Nemzeti Hazafias Frontnak elsősorban az áprili­si forradalom széles társadalmi bázisa megerősítésében kell jelentős szerepet játszania. A hazafias front a politikai és tár­sadalmi szervezeteken kívül a legkülönbözőbb osztályok és ré­tegek, valamint az Afganisztán­ban élő nemzetiségek és tör­zsek képviselőit tömöríti. Segít­ségével az afgán nép több mil­liós tömegei jelentős mérték­ben kivehetik részüket az or­szág politikai és társadalmi életéből. Úgy vélem, hogy a szé­les Nemzeti Front létrehozása a forradalmi átalakulásoknak jelenlegi szakaszában orszá­gunkban a demokrácia legma­gasabb megnyilvánulási formá­ja. • Milyen konkrét tevékeny­séget fog folytatni a Nemzeti Hazafias Front? — Elsősorban a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Nemze­ti Frontjának létrehozása és si­keres tevékenysége során szer­zett gazdag tapasztalatokat fogjuk felhasználni. Emellett ter­mészetesen figyelembe vesszük a két ország társadalmának el­térő specifikus jegyeit. Ügy vé­lem, hogy a mi Nemzeti Fron­tunk és a Csehszlovák Nemzeti Front vezetői közötti együttmű­ködés és tapasztalatcsere szá­munkra maximálisan hasznos lesz. • Az afgán kormány az utób­bi időben többször terjesztett elő javaslatot a Pakisztánnal és Iránnal való kapcsolatok bé­kés rendezésének megtárgyalá­sára. E téren milyen eredmé­nyek születtek? — Nem mulasztottunk el egyetlen lehetőséget sem ahhoz, hogy keressük az utat szomszé­dainkhoz fűződő kapcsolataink békés rendezésére. A csehszlo­vák nép jól tudja, hogy 1980. május 14-én az afgán kormány az őt érintő kérdések békés megoldásával kapcsolatban át­fogó konstruktív programot terjesztett élő. Ügy vélem, hogy a hadiállapot, a feszültség és a térségben uralkodó nyugtalan­ság egyedül a világimperializ­musnak és a fegyvergyártó mo­nopóliumoknak a malmára hajt­ja a vizet. Békejavaslatainkat a legkülönbözőbb fórumokon és szinteken számos nyilatkozat­ban rögzítettük. Azt reméltük, hogy Pakisztántól és Iraktól a jelenlegi helyzet érzékeny és ésszerű elemzéséből fakadó po­zitív választ kapunk. Sajnos, eddig ilyen választ nem kap­tunk. Azt kívánjuk, hogy az em­lített két orszájy kormánykörei realista módon ŕ?' felelősségér­zéssel kezeljék békejavaslatain­kat, hogy csökkenjen a feszült­ség Délnyugat-Ázsiában. Őszin­tén jelentettük ki, hogy készek vagyunk tárgyalni minden ér­dekelt féllel még a szovjet csapatok távozásáról is, amelyek kérésünkre, az 1978 decemberé­ben megkötött afgán—szovjet barátsági és együttműködési szerződés értelmében jöttek hozzánk, hogy segítsenek a kül­földi imperialista és nagyhatal­mi agresszió visszaverésében. Előbb azonban megfelelő nem­zetközi garanciát követelünk arra, hogy leállítják a külföldi agressziót, s hogy a jövőben ez nem fog megismétlődni. Az Egyesült Államok és a kí­nai hegemonisták vezette vi­lágimperializmus az afgánelle­nes reakcióval közösen akadá­lyokat gördítenek az említett problémák békés rendezésének útjába. Főleg Afganisztán bé­kekezdeményezéseinek értéke­lése aggasztja őket, mert ezek a javaslatok elismerésre talál­tak a világ békeszerető erőinél. Mindent megteszünk a béke biztosításáért, a biztonságért, az Afganisztánnal kapcsolatos meglevő problémák mielőbbi megoldásáért. Az olyan prob­lémák megoldásáért, amelyeket * nem mi váltottunk ki, 6 ame­lyek belügyeinkbe való reak­ciós, imperialista és nagyhatal­mi beavatkozásból, a namzetl érdekeink elleni agresszióból erednek. Pártunk és forradal­mi kormányunk politikájának alapja a béke. v BT-vitá az iraki célpont elleni izraeli bombatámadásről A TESTÜLET TAGJAINAK TÖBBSÉGE IZRAEL ELLENES SZANKCIÓKAT KÖVETEL íCSTK) — Az ENSZ Bizton­sági Tanácsa folytatta a Bag­dad. melletti atomerőmű ellen intézett izraeli bombatámadás vitáját. A vitában felszólalt Oleg Trajanovszkij, a Szovjet­unió állandó ENSZ-képviselője és hangsúlyozta, hogy a Szov­jetunió teljes mértékben támo­gatja az Izrael-ellenes szank­ciók foganatosítását követelő iraki álláspontot. A szovjet delegátus ugyan­akkor figyelmeztetett az Egye­sült Államoknak a legutóbbi izraeli agresszióban játszott szerepére. Kijelentette, nehéz elképzelni, hogy az USA előre ne tudott volna a támadás ter­véről. Begin izraeli miniszter- elnök nem adott volna utasí­tást az akcióra, ha előre nem számolt volna Washington egyetértésével és támogatásá­val. Miközben Washington a nemzetközi terrorizmus elleni harcról szónokol, nehéz kéz­zelfoghatóbb példát találni a terrorizmusra, mint azt, ame­lyet múlt vasárnap Izrael az USA támogatásával végrehaj­tott. Az izraeli támadás a kö­zel-keleti amerikai politika eredménye, s (nem utolsósor­ban az USA-val ikötött külön- megállapodás következménye. A Szovjetunió ezért szorgal­mazza, hogy a közel-keleti kérdést az ENSZ védnöksége alatt nemzetközi konferencián rendezzék. A vitában felszólaló zambiai delegátus is elítélte Izrael bar­bár akcióját és sürgette, hogy sújtsák szankciókkal az izraeli agresszort. Mongólia, Vietnam, Jugoszlávia és Írország küldöt­tei is elítélték az izraeli ak­ciót. A francia küldött felszó­lalásában hangsúlyozta, hogy az Iraknak Franciaország ál* tál szállított atomreaktort ki­zárólag tudományos célokra használták, és a két ország; között érvényben levő megál­lapodások kizárták annak ka- tonai célokra történő kihasz­nálását. Sőt, az atomreaktor a Nemzetközi Atomenergia Ügy­nökség ellenőrzése alatt állt. A küldött olyan határozat el­fogadását szorgalmazta, amely, elítélné Izraelt és garantálná,- hogy a jövőben a Tel Aviv-1 kormány tartózkodjon hasonló akcióktól. A japán küldött na izraeli akciót a nemzetközi Jog és az ENSZ-alapokmány igazol­hatatlan megsértésének minő-' sítette. Siegfried Zachmann NDK-küldött hangsúlyozta, hogy Izraelt a legagresszívabb imperialista körök ösztönözték a nemzetközi helyzet kiélező­dését magával hozó terrorista akcióra. • * • Jasszer Arafat, a PFSZ veze­tője Bagdadba énkezett, ahol Szaddam Husszein iraki elnök­kel arról folytat megbeszélé­seket, hogyan lehetne hasonló izraeli bombatámadásoknak elejét venni. Az arab sajtó sze­rint Arafat Bagdadban az irá­ni—iraki konfliktus tárgyalá­sos rendezéséről is megbeszélé­seket folytat. • • • Az egyik kuvaiti lap értesü­lése szerint, ha az USA a Biz­tonsági Tanácsban megakadá­lyozza az izraeli agresszió el­ítélését és az agresszor ellent szankciók elfogadását, az arab országok fontolóra veszik az USA elleni esetleges olajem­bargó bejelentését. Habibra újabb kudarc vár? Szaúd-Arábia nem veszi át az USA-tól a közvetítő sze­repét % A libanoni baloldal általános mozgósítást rendelt el (ČSTK] — Az arab világban fokozott bizalmatlanság kíséri a közel-keleti fővárosok között ingázó Philip Habib amerikai diplomata közvetítését. Reagan rendkívüli megbízottja Rijadből Damaszkuszba érkezett, ahol tegnap Asszad szíriai elnökkel találkozott. Habib immár má­sodik békéltető missziója is­mét azt bizonyítja, hogy a tér­ségben követett amerikai po­litika egyértelműen Izrael- párti. Ezért s nem utolsósor­ban az Irak elleni barbár bombatámadás miatt az arab országokban egyre erősödik az a meggyőződés, hogy Habib küldetése eleve kudarcra van ítélve és kilátástalan. Mind Szíriában, mind Liba­nonban élesen bírálják Habib misszióját. Szaúd-Arábia meg­erősítette, hogy a jelenlegi kö­rülményeik között — elsősor­ban Izrael Irak-ellenes agresz- sziójára utalva — Szaúd-Ará­bia nem hajlandó a közvetítő szerepét átvenni az USA-től, A libanoni fővárosban éa Zahle térségében egyhetes vi­szonylagos nyugalom után Is­mét kiéleződött a helyzet. Teg­napra virradóra mindkét li­banoni városban tüzérségi ak­ciókra került sor, és tegnapi, sajtóvélemények szerint ezek a katonai akciók súlyosan ve­szélyeztették a legutóbb létre­jött tűzszünetet, valamint az Arab Liga négytagú külügymi­niszteri bizottságának a továb­bi tárgyalásait a libanoni ren­dezésről. Georges Haui, a Libanoni Kommunista Párt KB főtitkára Tripoliszban megtartott nagy­gyűlésén hangsúlyozta, hogy a: libanoni baloldali nemzeti moz­galom nem fűz reményeket at libanoni válság gyors megol­dásához, ezért egységeinél ál­talános mozgósítást rendelt el. Új amerikai katonapolitika Weinberger nyilatkozata (ČSTK) — Weinberger, az Egyesült Államok hadügymi­nisztere a Wall Street Journal lapnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: az új amerikai kormányzat katonapolitikája megköveteli, hogy az amerikai hadsereg párhuzamosan két fontos háború folytatására le­gyen képes, egyrészt Európá­ban, másrészt a világ más tér­ségében, például a Közel- Keleten. A Weinberger által megfo­galmazott új stratégia felvált­ja a Pentagon által az utóbbi évtizedben érvényesített „egy és fél háború“ doktrínáját, amely azt követelte, hogy az amerikai hadsereg párhuzamo­san harcképes legyen az euró­pai földrészen, ugyanakkor ki­sebb fegyveres konfliktusra Ázsiában vagy a karibi tér­ségben. A Pentagon főnöke a korába bi doktrína elvetését Ismét az állítólagos szovjet veszéllyel próbálta Igazolni. Vietnami jegyzék Kínához (ČSTK) — A kínai külügy­minisztérium tegnap visszauta­sította Vietnam arra vonatkozó javaslatát, hogy a legrövidebb időn belül újítsák fel a kétol­dalú tárgyalásokat a kölcsönös kapcsolatok normalizálásáról, amelyeket Rína egyoldalúan megszakított. A VSZK külügy­minisztériuma Jagyzékében kö­vetelte Kínától a Vletnam-elle- nes fegyveres provokációk le­állítását. (ČSTK) — Bécsben, a' Schwarzenberg téren levő szov­jet hősi emlékművet június 14* éa Ismeretlen tettesek meg-* gyalázták. A szobrot fehér fes­tékkel bemázolták, és szovjet­ellenes jelszavakat festettek rá. Ezekből kiderül, hogy a provokációs akció lengyel emigránsok műve. A hírt a tegnapi moszkvai Pravda kö­zölte. Az osztrák hatóságok utasítására azonnal eltávolítot­ták az emlékműről a festéket. A Szovjetunió bécsi nagvkövft- sége a hasonló akciók meg­akadályozására szólította fel 67 osztrák külügyminisztériu­mot. Szovjetellenes provokáció

Next

/
Thumbnails
Contents