Új Szó, 1981. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1981-05-12 / 110. szám, kedd

ÖKÖLVÍVÓ EB UTÁN Egy bronzérem Tamperéből Tíz nappal ezelőtt szólították a szorító kötelei közé az idei ökölvívó Európa bajnokság nyitó napjának első párját, hogy meg­vívják mérkőzésüket az idei kontinens bajnokság érmeiért kez­dődő ökölvivó-maralonon. Akkor több mint másfél száz öklöző bizakodhatott több-kevesebb reménnyel, hogy netán szorítóba lép­het az Európa bajnokság utolsó napján is. Végül ez mindössze nyolc ország 24 versenyzőjének sikerült. Önmagában ez a tény még akár kiegyenlítettebb erőviszonyokról is beszélhetne, mint két évvel ezelőtt, amikor hét szovjet ökölvívó állhatott az EB- dobogó legmagasabb fokára. Ha azonban közelebbről szemügyre vesszük, hogy miként is oszlik meg ez a huszonnégy döntős hely, újabb nagy szovjet fölényről kell beszélnünk, hiszen a döntőben ki­lenc esetben szovjet ökölvívó is szorítóba lépett. Négy hely ju­tott az NDK-nak, három a jugoszlávoknak és két-két román, bol­gár, illetve olasz versenyző is aranyéremért bokszolhatott, míg — nagy meglepetésre — csak egy lengyel léphetett a döntők napján szorítóba. Még ennél is nagyobb meglepetés azonban, hogy ott lehetett egy holland is! 198L V. 12. Csaknem két héttel ezelőtt ekkora szovjet fölényre inég a szakemberek sein számítottak, arra azonban igen, hogy ezút­tal aligha maradnak aranyérem nélkül a bolgárok és ugyanezt tételezték fel a román ökölví­vókról is. Ugyanez a lengyelek­kel kapcsolatban szinte termé­szetesnek tűnt, hiszen az Euró­pa-bajnokságok történetében alig fordult elő, hogy lengyal öklöző ne nyert volna aranyér­met. A jugoszlávok sem számí­tottak arra, hogy négy érmet is szereznek és arany nem lesz köztük, hiszen a nagyváltósúlyú Perunovics nyerte egy évvel eze­lőtt Moszkva aranyát. A két év­vel ezelőtti kölni Európa-ba- nokságon az NSZK-nak két aranyérem is jutott, ezúttal mindössze csak két bronzra fu­totta, de aligha számított valaki is arra, hogy a szupernehézsúly­ban éppen olasz öklöző nyaká­ba akasztják a legfényesebb ér­met. Az Európa-bajnokság leg­nagyobb csalódása minden bi­zonnyal a házigazda finneket érte, akik Uusivirtától teljesen jogosan várták az aranyérmet, bajnokuk azonban az elődön­tőbe jutásért vívott mérkőzésen sérülés miatt a leléptetés sorsára jutott, így mindössze két bronz­érmet kaptak. A döntők során nagyon gyor­san eldőlt, hogy mindkét bolgár versenyző aranyérmet nyert, hi­szen mindkettő a legalsó két súlycsoportban került döntőbe. Közülük az 51 kg-os Petar Le- szovot nemcsak a légsúly, hu­34. Békeverseny (ČSTK) — Tegnap az Erfurt körüli 35 km-es időfutamot Lud­wig, az NDK kerékpárosa nyer­te 44:08 perccel 1:49 perccel megelőzve a lengyel Mytniket, harmadik az ugyancsak NDK- beli Petermann lett. Csapatban az NDK 3:16 perccel megelőzte a Szovjetuniót. Csehszlovákia a negyedük helyen végzett 4:5ü p hátránnyal. Az egyenkéti indításos ver­seny után a sárga mezt továbbra is Miscsenko viseli, míg az ösz- szetett csapatversenyben a szov­jet együttes áll az élen. A délu-. táni Erfurt—Gera 89 km-es út­szakaszon a bolgár Hubenov szerezte meg a győzelmet a bel­ga de Decker előtt, a harmadik a holland Klein. Klasa közvetle­nül dobogósok mögött végzett. A Nemzetek Kupájában: 1. CSEHSZLOVÁKIA A teniszcsapatok Nemzetek Kupájának döntőjében Düssel­dorfon, a Lendl, Smíd össze­tételű csehszlovák csapat bra­vúros 2:1 arányú győzelmet ara­tott az ausztrálok fölött. Az el­ső egyest Lendl elvesztette NcNamara ellenében 6:3, 6:4-re, majd Smíd egyenlítette ki az ausztrálok előnyét NcNamee-vel szemben. Smíd 6:4, 7:6-ra győ­zött úgy, hogy a hosszabított játékban már 6:3-ra vesztett! A Lendl—Smíd duó 6:4, 6:3-ra győzött az ausztrál páros ellen. SPARTA—TRNAVA 3:0 (2:0) Prága, játékvezető: Jašek; góllövők: Vdovjak (2) és Sla­ný. A sportfogadás hírei A Sazka tizenkéttalálatos szel­vénye 123456789 10 11 12 111211110 1 2 2 nem az egész Európa-bajnokság legjobb ökölvívójának tartják. Viktor Mirosnyicsenko harmad­súlyú győzelme teljesen egyér­telmű volt, ezt követően újra bizonyították a bírák, hogy nem véletlenül váltott ki oly sok vihart ténykedésük ezen az Európa-bajnokságon. A Nuwa- kowski (NDK)—Kosedowski (lengyel) pehelysúlyú döntő az NDK versenyzője a második me­netben bevitt egyetlen megren­dítő erejű ütésén túl általában alulmaradt a sorozásokban, és lengyel ellenfele érdemelte vol­na a végső győzelmet. Meglepe­tésre a könnyűsúlyú döntő sem hozott akkora Ribakuv-fölényt az olasz Russolillo ellenébe, hogy az 5:0-ás győzelem telje-* sen egyértelműnek legyen mond­ható a szovjet fiú részéről. A vi­tatható eredmények sorába tar­tozik a középsúlyú döntő, amely­nek során a holland Van Raam- sdonk bebizonyította, hogy elő­döntőben győzelme a romániai Szilágyi ellen nem volt véletlen és ha a döntő után az ő kezét emeli magasba a mérkőzésveze- tő, ezúttal már nem lett volna akkora meglepetés. A kilenc tagú csehszlovák csapatból mindössze a félnehéz­súlyú Pusztai szerzett egyetlen érmet — bronzot —, s ez nyil­ván kevesebb, mint amennyire a csehszlovák szakvezetés szá­mított. Alighanem keveselik a teljes csapattal indult magyar ökölvívók mesterei is a három bronzérmet, hiszen kilenc ver­senyzőjük állt még az elődöntő előtt. Ide azonban már nem si­került bejutnia a magyar csa­pat legnagyobb éremvárományo­sának, a szupernehézsúlyú Lévai­nak sem, aki két évvel ezelőtt Kölnben ezüstérmes volt. így eb­ben a súlycsoportban az olasz Damiani 5:0-ás pontozásos győ­zelme a szovjet Jakovljev elle­nében meglepetés ugyan, de teljesen megérdemelt. Mindent egybevetve megálla­pítható, hogy az utóbbi években tapasztalt szovjet fölény csök­kentésére irányuló Igyekezet a többi európai ország részéről egyelőre sikertelennek bizonyult, még akkor is, ha az érmeken ez­úttal már 15 ország osztozott. Kí­váncsian várjuk, ebben a tekin­tetben milyen eredihényre vezet a jövő évi újabb nagy erőpróba — a világbajnokság. MÉSZÁROS jAnos Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok Cseh Nemzeti Liga A csoport: Liberec—Kr. Dvur 3:0, Príbram—VTJ Tacov 1:0, Dečín— Teplice 1:3, Ústi—Boleslav 3:1, Xa- verov—Kladno 1:0, Rakovník — Chomútov 0:2, Plzen—Jablonec 0:0. 1. Teplice 24 17 5 2 44:11:39 2. Jablonec 24 15 4 5 33:15 34 3. Budéjovice 24 12 4 8 37:28 23 4. Plzeň 24 9 9 6 38:24 27 5. Xaverov 24 10 7 7 38:34 27 6. Boleslav 24 11 4 9 31:30 26 7. Liberec 24 10 4 10 26:26 24 8. C. Lipa 24 8 8 8 23:26 24 9. Pŕíbram 24 9 6 9 23:27 24 10. Chomútov 24 10 3 11 35:36 23 11. Kladno 24 8 6 10 33:31 22 12. Ostí 24 7 7 10 24:29 21 13. Déčín 24 5 1 12 31:42 17 14. Tachov 24 6 5 13 27:38 17 15. Rakovník 24 4 8 12 22:34 16 16. Kŕ. Dvur 24 4 7 13 27:61 15 B-csoport: Pardubice—Gottwal­dov 1:2, Náchod—KSB Brno 3:1, Neratovice—Prostéjov 1:1, Poruba —Benešov 2:0, Olomouc—Opava 1:0, TPinec—Slezan Frýdek-Mistek 3:0, VP Frýdek-Mistek—Bohumín 3:1, Vítkovice—VTJ Tábor 1:0. 1. Vítkovice 2. Tŕinec 3. Olomouc 4. Prostéjov 5. Poruba 6. Tábor 7. VP Frýdek 8. Bohumín 9. Opava 10. Neratovice 11. SI. Frýdek 12. Pardubice 13. Benešov 14. KSB Brno 15. Náchod 16. Gottwaldov 24 18 4 24 15 5 24 14 4 24 12 7 24 12 5 24 10 7 24 10 7 24 10 5 24 10 5 24 24 24 24 24 24 24 2 51:18 40 4 38:12 35 6 43:27 32 5 42:25 31 7 34:23 29 7 27:21 27 7 26:22 27 9 31:25 25 9 33:29 25 7 7 10 28:37 21 7 6 11 29:37 20 7 5 12 29:31 19 8 1 15 25:38 17 5 3 16 24:42 13 4 4 16 23:65 12 4 3 17 23:52 11 Divízió Nyugat-Szlovákia: Galanta —Jur 1:1, Sered—CH Bratislava 1:3, Hlo­hovec—Spoje 2:2, Štúrovo—Mata­dor 1:0, Trnávka—Senec 1:1, Ko­márno—Šaľa 2:1. 1. Matador 2. Komárno 3. Senec 4. CH Bratislava 5. Šaľa 6. Spoje 7. Sered 8. Trnávka 9. Štúrovo 10. Jur 11. Hlohovec 12. Galanta 19 11 19 9 19 10 19 9 19 8 19 6 4 4 37: 5 5 33: 2 7 21: 2 8 28: 3 8 21: 6 7 26: 8 6 24: 8 6 22: 5 8 20: 7 716: 7 8 23: 5 9 21: 19 26 26 23 22 22 20 20 22 19 27 18 25 18 26 18 24 17 22 17 26 15 33 15 Közép-Szlovákia: Strážov—Vráb­le 2:0, V. Krtíš—Žiar 0:0, Kys. N. Mesto—Čadca 0:0, Partizánske— Detva 1:1, Handlová—Bytča 2:1, Lučenec—Prievidza 1:1. 1. Prievidza 19 10 6 3 34:9 26 2. Kys. N. Mesto 19 9 4 6 22:19 22 3. Partizánske 19 8 5 6 23:22 21 4. Čadca 19 8 5 6 17:15 21 5. Vráble 19 9 2 8 23:22 20 6. Veľ. Krtíš 19 75 7 16:21 19 7. Detva 19 7 4 8 22:21 18 8. Handlová 19 6 5 8 21:20 17 9. Bytča 19 73 9 23:29 17 10. Strážov 19 8 1 10 19:24 17 11. Ziar nad Hr. 19 4 7 8 14:23 15 12. Lučenec 19 55 9 11:20 15 Kelet-Szlovákia: Michalovce— Snina 1:0, Medzilaborce—Ružom­berok 2:4, Svidník—Bardejov 2:1, V. Kapušany—Stropkov 1:1, Llpt. Mikuláš—Brezno 0:3, Svit—Vranov 1:1. 1. Ružomberok 19 13 2 4 34:17 23 2. Vranov 3. Michalovce 4. Snina 5. Bardejov 6.Brezno 7. Svit 19 10 6 3 36:23 26 19 9 6 4 25:15 24 19 10 1 8 25:22 21 19 9 2 8 37:24 20 19 « 4 7 25:23 20 19 9 2 8 30:29 20 Az I. liga küszöbén (tv) — Nagy volt az öröm vasárnap délután Nyárasdon (Topofníky): a kézilabdás lá­nyok nagyszerű játékot nyújtva biztosan verték a vágsellyeie- ket (Sala), s a Szlovák Nemzeti Liga élére kerültek. Tulajdon­képpen fél lábbal már az I. li­gában érezhetik magukat, mert nem valószínű, hogy pontot ve­szítenek a hátralevő öt meccsen a gyengébb képességű ellenfe­lek ellen. Habár a sportban nincs előre lefutott mérkő­zés ... Hogy mi döntött a tegnape­lőtt! meccsen? Elsősorban a nyárasdiak közismerten kiváló gyorsasági erőnléte és a győze­lembe vetett hite. Nem estek pánikba, amikor az ellenfél hosszú ideig (a 15. percig) ál­landóan vezetett, amikor elhi­bázták a „ziccer“ helyzeteket, amikor „sántikáló" gólokat kap­tak. 6:6-os állásnál (17. perc) már látszott: ezt a találkozót csak a hazaiak nyerhetik meg. A kevésbé mozgékony és egy kicsit nehézkes vendégek fá­radni látszottak, lelassultak, s ekkor cikázni kezdtek a nyá­rasdi lányok. Néha-néha lepat­tantak a vendégek kőkemény védőfaláról, de szusszanásnyí időt sem engedtek ellenfelük­nek, lassan felőrölték erejét. Olyannyira, hogy a sellyeiek az első félidő végétől 18 (II) per­cen át nem dobtak gólt. Nem úgy Németh Pál edző csapata. Olyan nagy kedvvel, lendülettel és felszabadultan kézilabdázott, hogy nem lehetett neki ellen­állni... A Vágseľlye, amíg bírta erő­vel, nem játszott rosszul. Táma­dójátéka azonban meglehetősen egysíkú, túlságosan „szimpla“, könnyen kiszámítható volt. A második félidőben egy osztály különbség volt a két csapat kö­zött — a nyárasdiak javára. A bajnokság állása: 1. Topolníky 2. šaľa 3. Bánovce 4. Čadca 5. Vinohrady 6. ZMDŽ 7. Prievidza 8. Nitra „B“ 9. Púchov 10. Inter ,,B“ 11. Nové Zámky Egyforma az egymás 15 14 0 1 323 145 28 15 14 0 1 248:167 28 15 9 2 4 221:184 20 16 9 1 6 188:175 19 16 8 1 7 222:237 17 16 8 0 8 188:173 16 16 7 0 9 209:219 14 13 4 0 9 155:201 8 16 3 2 11 212:260 8 15 2 1 12 160:236 5 16 2 1 13 145:304 5 pontszám esetén elleni mérkőzések 8. Svidník 9. Stropkov 10. V. Kapušany 11. Llpt. Mikuláš 12. Medzilaborce 8 4 7 21:21 20 7 4 8 17:25 18 7 2 10 26:28 16 3 2 14 20:37 8 3 1 15 18:50 7 Nyugat-Szlovákia Kerületi bajnokság: Hurbanovo —N. Zámky 2:1, Zbehy—Bánovce 2:2, Toporčany—St. Turá 4:0, Mod­ranka—Zl. Moravce 0:3, Váhovce— Piešťany 1:0, N. Mesto—Tovarníky 1:0, Tlmače—Matúškovo 1:1, Ska­lica—Šurany 4:1. 1. Bánovce 2518 5 2. Hurbanovo 25 18 2 3. Zl. Moravce 25 17 2 4. Topoľčany 25 10 7 5. N. Zámky 6. N. Mesto 7. Zbehy 8. Váhovce 9. Skalica 10. Tlmače 11. Piešťany 12. Matúškovo 13. Tovarníky 14. Šurany 15. St. Turá 16. Modranka Bratislava: 2 63:18 41 5 58:27 38 6 50:22 36 8 27:33 27 25 12 2 11 39:35 26 25 9 8 8 38:36 26 25 10 i> 10 34:37 25 25 11 2 12 35:32 24 25 11 1 13 47:43 21 25 8 7 10 30:34 23 8 7 10 29:35 23 7 8 10 32:50 22 9 3 13 33:44 21 8 3 14 33:46 19 6 2 17 17:50 14 4 4 17 17:50 12 Patrónka—Pezinok 0:2, ZMDŽ—Tomášov 1:1, Rapid— Jarovce 1:0, Vrakufia—Lozorno 3:3, Lokomotíva—Vinohrady 1:3, Kablo —Dúbravka 4:1, Malacky—Lim­bach 2:1. 1. Pezinok 21 14 6 1 41:14 34 2. Jarovce 21 13 4 4 49:29 30 3. Rapid 21 11 6 4 45:24 28 4. Malacky 21 8 11 2 33:20 27 5. Vinohrady 21 9 6 6 33:31 24 6. Kablo 21 8 7 6 35:32 23 7. Vrakúňa 21 8 6 7 27:26 22 8. Patrónka 21 8 5 8 35:35 21 9. ZMDZ 21 5 8 8 28:26 18 10. Limbách 21 7 4 10 36:44 18 11. Tomášov 21 5 8 8 28:40 18 12. Lozorno 21 3 5 13 25:45 11 13. Dúbravka 21 3 5 13 19:41 11 14. Lokomotíva 21 1 7 13 30:57 9 I. A. OSZTÁLY Északkelet: Bošany—Zemné 2:0, Podolie—Šahy 2:0, Rybany—Želie­zovce 3:2, Koniarovce—V. Uher­ce 1:0, Sigma—Tvrdošovce 0:0, Štúrovo B—Nemšová 3:0, Chy­norany—Nesvady 2:2, Bánov— Pečeňany 2:0. 1. Pečeňany 2. V. Uherce 3. Tvrdošovce 4. Nesvady 5. Bánov 6. Podolie 7. Štúrovo B 8. Želiezovce 9. Bošany 10. Rybany 11. Koniarovce 12. Šahy 13. Nemšová 14. Sigma 15. Chynorany 16. Zemné 25 13 6 25 11 6 25 13 2 25 10 7 25 13 1 25 11 5 25 11 5 25 12 2 25 12 2 25 10 5 25 11 3 25 9 6 25 10 4 25 10 3 25 7 3 25 5 4 6 38:29 32 8 45:33 28 10 39:46 28 8 52:29 27 11 41:31 27 9 41:35 27 9 36:41 27 11 58:43 26 11 32:39 26 10 36:32 25 11 25:26 25 10 32:27 24 11 32:41 24 12 36:38 23 15 31:44 17 16 27:58 14 I, A OSZTÁLY Délnyugat: Gbely—Vydrany 0:0, Vŕbové—Trebatice 4:1, Leopoldov —Tešedíkovo 2:1, Lužianky—Čalo­vo 1:3, H. Potôň—Brezová 2:0, Holíč—Senica B 3:1, Lok. Trna­va—Selice 1:0, Gabčíkovo—Zele­neč 3:2. 1. Čalovo 2. H. Potôň 3. Vŕbové 4. Holíč 5. Gabčíkovo 6. Trebatice 7. Vydrany 8. L. Trnava 9. Selice 10. Gbely 11. Brezová 12. Senica B 13. Leopoldov 14. Tešedíkovo 15. Lužianky 16. Zeleneč I. B. 25 15 6 25 14 7 2514 5 25 13 4 25 12 3 25 11 4 25 10 6 25 8 8 25 9 4 25 7 8 25 8 5 25 7 7 25 9 3 25 76 25 7 5 25 6 5 4 48:22 36 4 51:32 35 6 54:30 33 8 40:27 30 10 42:40 27 10 59:45 26 9 28:36 26 9 27:39 24 12 40:38 22 10 30:33 22 1 231:31 21 11 30:37 21 13 25:34 21 12 28:46 20 13 26:52 19 14 26:43 17 Dél: Ivánka—Chrenová 6:2, Sládkovičovo—H. Kráiová 0:0, D. Streda B—Z. Klasy 0:0 — befeje­zetlen, V. Uľany—T. Mlyňany 4:2, O. Potôň—K. Kračany 4:0, Trstice—V. Mača 5:0, Topoľčian­ky—Zitavany 1:0, šaľa B—Jelka 6:0. 1. O. Potôň 2. Z. Klasy 3. Topoľčianky 4. D. Streda B 5. Sládkov. 6. T. Mlyňany 7. K. Kračany 8. V. Mača 9. Šaľa B 10. Trstice 11. H. Kráiová 12. V. Uľany 13. Zitavany 14. Chrenová 15. Ivánka 16. Jelka 25 17 6 24 16 2 25 13 5 24 11 7 25 12 5 25 11 3 25 10 4 25 10 4 25 8 7 25 10 3 25 9 5 95 9 4 9 3 67 24 2 67: 6 46 7 50: 6 54: 8 28: 11 32: 11 37: 11 30: 10 32: 12 40: 11 40 11 33 12 36: 13 33: 12 35: 19 17: 17 40 22 34 29 31 30 29 25 29 34 25 36 24 43 24 30 23 42 23 44 23 43 23 43 22 41 21 51 19 81 8 I. B. OSZTÁLY döntnek. Ilyen tekintetben a Nyárasd nyolc góllal „jobb“ sel'lyei riválisánál... Kelet: Dubník—St. Tekov 7:1, Pribeta—Šrobárová 3:0, Bajč—Tl­mače B 5:0, Kolárovo—V. Túrov­ce 3:0, Z. Olča—Levice B 2:0, Dúlovce—Marcelová 0:1, Kmeťo­vo—Gbelce 3:0, Tek. Lužany—Ko­márno B 2:0. 1. Marcelová 25 16 4 6 57:26 34 2. Pribeta 25 14 5 6 50:30 33 3. Z. Olča 4. Dúlovce 5. T. Lužany 6. Dubník 7. Tlmače B 8. Bajč 9. Kolárovo 10. Komárno B 11. Kmeťovo 12. Gbelce 13. Šrobárová 14. V. Túrovce 15. St. Tekov 16. Levice B. 25 11 7 7 39 2512 4 9 42 25 13 2 10 37 25 12 3 10 48 25 11 5 9 28 25 10 6 9 48 25 10 4 11 43 25 9 5 11 42 25 10 2 13 35 25 10 2 13 38: 25 7 7 11 38: 25 8 5 12 31: 25 7 4 14 28: 25 7 3 15 24: :31 29 :33 28 35 28 41 27 31 27 37 26 47 24 39 23 22 22 54 22 44 21 69 21 55 18 38 17 Közép-Szlovákia Kerületi bajnokság: Nováky— Brusno 1:2, Hriňová—Podbrezová 2:1, Stráňavy—-D. Kubín 3:0, D. Vestenlce—Krásno 1:1, B. Potok— ČSAD B. Bystrica 4:2, Selce—Fiľa­kovo 0:1, Kalinovo—Radvaň 5:0, Rim. Sobota—Vrútky 3:0. 1. Rim. Sobota 2. Hriňová 3. Filakovo 4. Podbrezová 5. D. Vestenice 6. Krásno 7. Brusno 8. B. Potok 9. D. Kubín 10. Kalinovo 11. Stráňavy 12. ČSAD B. 13. Vrútky 14. Radvaň 15. Selce 16. Nováky B. 24 13 3 24 13 2 24 11 6 24 10 7 24 11 5 24 8 9 24 12 1 24 8 7 24 12 0 24 7 9 24 8 7 24 10 2 24 7 8 24 6 9 24 7 6 24 6 3 8 41 9 39 7 26 7 33 8 32 7 32 11 33 9 25 12 49 8 31 9 30 12 38: 9 21 9 25: 11 24: 15 24: 28 29 31 28 :20 28 25 27 24 27 28 25 32 25 29 25 42 24 26 23 30 23 33 22 39 22 33 21 40 20 43 15 I. OSZTÁLY D-csoport: Dobrá Niva—H. Nem­ce 3:0, Buzitka—Nenince 4:0, Det­va jun.—Šafárikovo 3:2, Radzovce —VTJ Zvolen J:0, Krupina—Poltár 2:0, V. Pstruša—Čakanovce 0:2, Če­bovce—Cinobaňa 1:0, Hajnačka— Hostice 5:0. 1. Hajnačka 2. D. Niva 3. Cinobaňa 4. Buzitka 5. Čakanovce 6. Nenince 7. Poltár 8. Hostice 9. Krupina 10. Radzovce 11. Čebovce 12. Detva jun. 13. H. Nemce 14. Šafárikovo 15. VTJ Zvolen 16. V. Pstruša 2 70 4 34 7 30 7 49 8 36 9 37 24 17 5 24 12 8 24 12 5 24 9 8 24 10 6 24 11 4 24 12 1 11 38 24 10 4 10 37 24 11 1 12 45 24 9 3 12 31 8 4 12 43 9 2 13 43 9 2 13 33 7 4 13 34 6 6 12 30 5 7 12 35 24 24 24 24 24 24 12 39 :15 32 29 29 :36 26 32 26 45 26 37 25 49 24 38 23 51 21 46 20 48 20 56 20 43 18 41 18 45 17 Kelet-Szlovákia Kerületi bajnokság: Kežmarok — Lubeník 3:0, Levoča—Sabinov 0:1, Sp. Vlachy—Giraltovce 2:1, AOZ Prešov—Nac. Ves 4:0, Rožňa­va—Čaňa 4:1, š. Michaľany—Pra­kovce 2:1, Budkovce—Barca 0:1, Kráľ. Chlmec—Moldava 1:0. 1. Čaňa 2. Giraltovce 3. Barca 4. AOZ Prešov 5. Lubeník 6. Rožňava 7. Levoča 8. Kežmarok 9. Jelšava 10. Prakovce 11. Š. Michaľany 12. Nac. Ves 13. Sabinov 14. Moldava 15. Sp. Vlachy 16. Budkovce 17. Kr. Chlmec 25 12 6 25 14 2 24 12 5 25 10 7 24 11 5 24.11 4 24 10 6 25 10 5 10 24 12 0 12 24 9 6 9 25 8 8 9 24 88 8 25 11 1 13 24 10 1 13 24 8 4 12 25 7 4 14 25 6 6 13 54:39 30 39:35 30 41:30 29 43:31 27 44:33 27 36:27 26 25:30 26 32:34 25 34:28 24 35:36 24 37:39 24 30:32 24 37:42 23 30:31 21 32:47 20 31:46 18 24:12 18 I. OSZTÁLY Zemplínl csoport: Trhovište— Strážske 1:1, Michaľany—Micha­lovce B 4:3, Vojany—Palín 4:2, Be­la—Petrovce 4:0. 1. Kochanovce 2. Stakčín 3. Humenné B 4. Strážske 5. Michaľany 6. Bela 7. Sobrance 8 Michalovce 9. Vojany 10. Zalužice 11. Trhovište 12. Petrovce 13. Čierna 14 .Palín 15. Z. Široká 21 131 2012 1 21 10 5 22 9 6 22 10 4 21 10 4 21 9 4 22 8 6 21 7 7 20 8 4 22 8 4 21 8 2 21 8 2 21 7 4 20 3 2 7 46:32 27 7 29:24 25 6 29:27 25 7 36:23 24 8 38:37 24 7 36:31 24 8 24:20 22 8 40:36 22 7 35:39 21 8 35:29 20 10 22:31 20 11 31:37 18 11 36:48 18 10 23:36 1C 15 17:37 8 Košicei csoport: Geča—Rozha­novce 3:1, Mokrance—Haniska 4:1, Poproč—Revúca 1:1, Knš. Nová Ves—K. Teplica 2:0, Soňa— S->njü 0:1, Medzev—Družstevná 4:0. Sirk —Valaliky 3:0, Krásna—Mvslava 3:3. Ves 1. Spoje 2. Koš. N. 3. Revúca 4. Valaliky 5. Geča 6. Krásna 7. Medzev 8. Seňa 9. Sirk 10. Poproč 11. Mokrance 12. Kun. Teplica 13. Haniska 14. Myslava 15. Družstevná 16. Rozhanovce 23 20 2 23 13 6 23 13 6 23 11 3 23 12 1 23 8 7 23 10 3 23 11 0 23 9 4 23 23 23 23 23 23 23 1 60 4 42 4 36 9 47: 10 33 8 33 10 35: 12 46 10 34 11 40 12 29 14 44 13 38 11 3^ 13 ?9 14 23 10 42 17 32 21 32 45 25 34 25 28 23 37 23 42 22 37 22 47 21 36 19 48 17 49 17 ■^l 17 56 17 :45 14

Next

/
Thumbnails
Contents