Új Szó, 1981. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1981-05-11 / 109. szám, hétfő

ivekben vált kötelezővé á szovjet ifjúság számára. És meggyőződtünk róla, hogy az Ilyen végzettségű munkások csaknem kétszer hamarább sajátítják el az új technikát, és sokkal gyakrabban válnak ész- szerűsítőkké, mint azok, akik csalk 6—7 osztályos képzettséggel rendelkeznek. Még feltűnőbb azoknak a teljesítménye, akik a tízosztályos iskola elvégzése után kapott érettségi bizonyítvánnyal együtt még szakmunkás kategóriába való besorolást is szereztek. Ilyen kettős képesítést a középfokú szakmunkásképző iskolákban szereznek a fiatalok.

A szovjetország intellektuális potenciálja tovább növekszik, és segítséget nyújt ahhoz, hogy a káderek utánpótlásának csökkenését lehetőségeik bővítésével lehessen kompenzálni. A szovjet népgazdaságban foglalkoztatott dolgozók 83 százalékának van már felső- és középfokú végzettsége, az 1939. évi 12 százalékkal szemben. És nemhiába nyújtanak be manapság csaknem tízszer annyi találmányi-korszerűsítési javaslatot, mint 1939- ben. A felhasználásukkal járó megtalkarítás összege pedig

érintett az SZKP KB-nak es a Szovjetunió Minisztertanácsának A főiskolai hálózat továbbfejlesztéséről és a szakember- képzés minőségének megjavításáról szóló határozata (1979). Ez az okmány, az előző vitákon elhangzottakat összegezve, a hiányosságokat józanul elemezve, kijelölte a tökéletesítésre szolgáló konkrét intézkedéseket, a kutatás és a megoldás távlati útjait, abból a célból, hogy a gazdaság és a kultúra valamennyi területét minél jobban el lehessen látni kiváló szakképzettségű káderekkel.

Bizonyos változások már mutat koznak: a meglevő főiskolák, karok, szakmák újakkal egészültek ki, kísérletileg kipróbálták a felvétel hatékonyabb rendjét stb. De nem függ minden a mi akaratunktól. Az utánpótlás fő forrása — a nappali középiskolából kikerülők létszáma — megcsappant. Manapság a középiskolák tíz osztályában 39 millióan tanulnak, az 1970. évi 45 millióval szemben — az általános középfokú oktatás bevezetése ellenére. E paradoxon titka egyszerű: a háború „demográfiai visszhangja“, A nehézségek egyébként nem értek bennünket váratlanul.

A Szovjetunióban a tanulók száma egyre növekszik: már majdnem 100 millió (a lakosságnak több mint 35 százaléka), az 1970. évi 80 millióval (33 százaléknál kevesebb) szemben. Ehhez a növekedéshez a felnőttek is hozzájárulnak; sokan esti iskolában vagy levelező tagozaton tanulnak, s közben termelőmunkát végeznek. Ezeknek száma ma már mintegy 9 millió, az 1970. évi 8 millióval szemben. Azok közül pedig, akiknek már érettségi bizonyítványuk vagy oklevelük van, sokan szakmai továbbképzésen vesznek részt, új szakmákat sajátítanak el az üzemükben vagy hivatalukban rendezett tanfolyamon. Ebben az oktatási rendszerben összesen 41 millióan tanulnak, az 1970. évi 19 millióval szemben. Egyre több az „örök diák“. Mert semmiféle képzettség nem nyújt manapság egész életre szóló ismereteket. A tudományos-technikai forradalom korában a tudást rendszeresen bővíteni kell.

„Én soha nem akartam színész lenni../*

Ezzel a mondattal kezdődött a Szirtes Adómról készült portréfilm 1981. január 1-én este a Magyar Televízióban. Akik látták a műsort, aligha felejthetik. Olyan egyszerű volt, olyan természetes és őszinte, mint maga a művész, akiről szólt, Illetve, aki szólt, vallott nekünk életéről, hivatásáról — mindig az élete felől közelítve a hivatásához, és nem fordítva. Mindig az élet felől közelítve a színészi pályához, akár a saját művészetének alakulásáról, akár a magyar film- és színjátszás utóbbi harminc esztendejéről, jelenéről és jövőjéről ejtett szót.

Persze, nem egyfajta dzsent- ris-nyakkendős, „szalonképes“ életből indult ki, hanem abból, amelybe beleszületett, amelynek a köntösét nem tudja, nem is akarja levetni: „Én parasztember vagyok, paraszti származású, s mi tele vagyunk kisebbségi érzéssel. Ha mi feljöttünk Budapestre, akkor mi nem a villamos belsejében‘utaztunk, hanem a peronon, nehogy a ruhánk odadörgölózzön valakihez ... Vagy a hónalj szagunkat érezzék. Mert ugye nekünk szagunk volt! Munkaszagunk volt... Ezt a fajta kisebbségi érzést hoztam én is magammal. De ugyanakkor megvolt ennek az ellentéte is, az erő is: ez tartott egyensúlyban". Idézem ezeket a szavakat a Kritika áprilisi számából, mely rövidítve közli a fen- nebb említett portréfilm szövegét, vagyis Szirtes Ádám vallomását.

Olvasva: újfent eszembe jutnak a Szirtes-alakítások filmekben, tévéjátékokban, tévésorozatokban, és eszembe jut az a kép, amikor egy színész-újságíró mérkőzés után szépen megterített asztalnál várakoztunk az ételre. Mindenki hangos volt, mindenki tréfálkozott, jópofás- kodott, csak Szirtes Ádám ült csendben; nyugodt tekintettel nézelődött. Kevésszer hallottuk a hangját, fölöslegesen nem beszélt. Olyan volt, mint amilyennek a legjobb filmjeiből ismerjük őt.

Szirtes Ádám valóban messziről, vagy ahogy mondani szokás, mélyről került a pályára, melyen megmaradása és felemelkedése Is a legjobbak közé nem kevés belső küzdelemmel, fájdalommal járt. Megható őszinteséggel beszéli el, hogy került a színművészeti főiskolára, majd azt, hogy ott hogyan jöttek ki a dolgok: „Mindjárt az elején kiderült, hogy nem vagyok alkalmas a pályára, hogy rozsdás agyú, nehezen mozgó gyerek vagyok ... Nem tudtam késsel, villával enni — hát mikor ettem én késsel, villával? Meg hogy szalvétával... Hát én mondjuk el-elszaváltam József Attilától a Levegőt! meg Petőfitől a Kisbérest és ezek a versek mondjuk átmentegettek engem a holnapokra, de a holnapután- ra már nem: Moliere-re és

,Sekszpírre’ — akit én egyébként először shakespearénak ejtettem —, szóval az ilyen bonyolult témákra már nem ..., itt volt a Hamleti Jött a rostavizsga és ott tájszólásban, ugye, a Hamlet-monológot..."

A pályakezdés időszaka sem volt zökkenőmentes, elsősorban emberi szempontból. Mert voltak a pályatársak között, akik lenézték, kinézték maguk közül a paraszti származású Szirtes Ádámokat, Sós Imréket. Erős lélek, idegzet kellett a megalázó megnyilvánulások elviseléséhez. A Talpalatnyi földet például kivitték Karlové Varyba, a fősze replőjét, Szirtes Ádámot nem, csak három vagy négy év múlva. Megrázó, amit ezután a felejthetetlen emlékű színészről, Sós Imréről, mond Szirtes. Rövid néhány mondatban fogalmazza meg — érzékelteti — ennek a fiatalon öngyilkos lett, nagy szenvedélyektől fűtött te hetségnek a tragédiáját.

Szirtes Ádám ma is elkötele-. zettje annak a valóságnak, mely nemcsak az övé volt, hanem millióké, évtizedeken, évszázadokon át. Ezt a valóságot kutatni, értékelni, átértékelni, bemu-. tatni örökös feladata kell \e-. gyen a magyar színház- és film-, művészetnek is, beleértve a televíziót. Éppen ezért is elgon*. dolkoztató, amit Szirtes Ádám az utolsó fejezetekben mond. Végezetül innen idézem néhány mondatát: „Sokat járok mostanában főiskolai előadásokra. Es megint azt érzem, hogy a márax esetleg a holnapra építenek fpl színészeket, de a holnaputánra most se gondolnak. Vagy nem tudnák gondolni? Mert hát most meg az a kérdés, hogy ki fogja játszani ezután a Pék Máriákat, a Lúdas Matyikat, a Góz Jóskákat? .. * Ha csak ilyen anyagú embereket vesznek fel, ilyen ki- és túltenyésztett fiúkat és Iá-, nyokat, akkor mi lesz? A szobrászok nem véletlenül keresnek sziklákat, márványtömbükef mert abból lehet jól faragni...

(bodnár)

A

ll. ötéves terv (1981— 19Ő5) időszakában körülbelül tízmillió ember szerez a Szovjetunióban feiső- és középfokú végzettséget, a szakmunkásképző iskolákból pedig mintegy 13 millióan kerülnek ki. Mindkét számadat körülbelül ugyanakkora, mint az 1976—1980-as években. Mit jelent ez?

Erre a kérdésre Vitalij Zsa- min professzor, a közgazdaság- tudományok doktora, az UNESCO mellett működő Nemzetközi Közoktatástervezési >*• tézet Tanácsának tagja,N Az ok-> tatás és a tudomány társadat mi-gazdasági problémái a fej* lett szocialista társadalomban

Tudással győzni

A szakemberképzés ú| útjai a Szovjetunióbal

A

z ilyen képzés és átképzés segítséget nyújt az olyan ágazatok és körzetek lkáderlétszámának jobb kiegészítéséhez, ahol ezen a téren hiányok mutatkoznak. Máé módszerek is vannak a tartalékok felkutatására. A mennyiségi korlátozásokat azonban mindenképpen ellensúlyozza a munkaerő folyamatos minőségi fejlődése. Meg aztán a munkaerő természetes utánpótlásának csökkenése sem tart örökké. A kilencvenes években újra nagyobb növekedés várható. Problémák természetesen mindig voltak, vannak és lesznek, sőt olykor nehéz problémák is — de vajon egyszerűbbek voltak-e azok, amelyeket azelőtt, minden nehézség ellenére sikeresen megoldottunk?

Iskola — padok nélkül

Leningrád közelében, a Finn- öböl partján levő iskolában nincsenek padok. Fekve tanul itt 320 leány és fiú, akik hajla^ mosak a hátgerincferdülésre, vagy már ebben a súlyos, fáj* dalmas betegségben szenvednek. Különleges ágyaikra háromszögletű állványokat szereltek, azokra támaszkodva tudnak írni és könyveket lapozni.

A hátgerinc megbetegedése veszélyes kór, s ha nem tesznek ellene semmi-t, az ember akár nyomorékká is válhat. A kis betegeknek különleges feltételeket teremtenek a tanuláshoz. Úgynevezett erdei, bentlakásos iskolákat szerveztek számukra. Itt a rendes, általános, iskolai tanmenet alapján tanulnak: orosz nyelvet, irodalmat, matematikát, történelmet, társadalomismeretet, természetrajzot, földrajzot, fizikát, kémiát, idegen nyelveket és így tovább.

Minthogy nem egészséges gyerekekről van sző, különleges tanrend segít az ismeretek elsajátításában. A pedagógusokat a gyerekekkel egyénileg, az egészségi állapotot figyelembe véve foglalkoznak.

Az iskolában minden pedagógus kicsit orvos is. Külön naplót vezetnek arról, hogyan érzik magukat a tanulók az órákon és napközben.

A gyógyászati szárnyon gyermekgyógyászok, ortopéd és fo gász szakorvos, gyógytornászok és vízgyógyászati szakértők mellett ápolónők és gondozónők dolgoznak.

A gyerekek fizikoterápiás kezelést kapnak, rendszeresen tornáznak, úsznak. Amikor szálegyenesen kijönnek a vízből, el- K hinni is nehéz, hogy a medence MHp

partján felveszik a különleges a[|^

testegyengető fűzőt, amely megkönnyíti a beteg gerinc munkáját, s kedvezően befolyásolja 1981.

a helyes növekedést.

Az erdei iskolában a gyere- V, 11

kék annyi Ideig maradnak, amíg gyógyulásuk megköveteli: egy-két, néha öt-nyolc évig is. £1,

V. K. R.

(APN)

Bulgária a könyvtári hálózat és ellátottság területén a szocialista országok között, a Szovjetunió és az NDK után, a harmadik helyen áll. Naponta 10 308 könyvtár fogadja az olvasók millióit. A legutóbbi, 1977-ben összeállított adatok szerint évente 26 millió 270 ezer olvasó fordul

mes megjegyezni, hogy ez a könyvtár a világ könyvtermelésének egynyolcadát beszerzi az olvasói részére. Az országban ezenkívül 27 központi megyei könyvtár is működik, amelyek összesen 7 millió 500 ezer kötettel várják az olvasókat. Tekintélyes számban dolgoznak az ország minden területén az úgynevezett klubikönyvtárak. Az ilyen jellegű 3882 könyvtár, 27 millió 750 ezer kötetét évente egymillió 460 ezren olvassák. Ezenkívül jelentős munkát végez a 3700 iskolai, a 25 egyetemi és a 690 szakkönyvtár is, amelyeknek összesen 2 millió 100 ezer kötetüik van. Csupán egyetlen Jellemző adatot még, eszerint Bulgáriában 30 könyvtárnak van 200 ezer kötetesnél és hatvankettőnek 100 ezernél nagyobb állománya.

Gyakorlatilag minden produktív korban levő bolgár állampolgár tagja valamilyen könyvtárnak. A nyilvántartott 9 millió 453 olvasó az állami könyvtári hálózat intézményeiben gyakran veszi igénybe a korszerű számítástechnikai berendezésekkel működtetett katalógusokat, olvasótermeket. Jelentős szerepe van a könyvtáraknak az állami könyvkiadási és terjesztési politikai kialakításában is. Kutatásaik eredményei alapján elégítik ki az egyes olvasói rétegek igényeit, fejlesztik tovább a kiadói politikát. Ez az együk legfontosabb bizonyítéka annak, hogy milyen meghatározó módon hatnak a bolgár könyvtárak a társadalom kulturális életére.

KAMEŇOV PÉTER

Könyvtárok

Bulgáriában

meg a különböző ellátó funkciót teljesítő könyvtárakban. Ebből is kiderül, hogy minden bolgár állampolgár évente jónéhányszor használja a rendelkezésére álló könyvállományt.

Az országban található könyvtárak állományának címszói meghaladják a 82 millió 670 ezret. Az előbbi számadatokat összevetve az 1939-es adatokkal, bebizonyosodik, hogy akkor négyszer kevesebb volt a könyvtárak száma, azaz csupán 2611. A könyvalap címszóinak száma pedig csupán egyhuszonhatoda volt a mainak.

A szocialista Bulgária legnagyobb könyvtára a Ciril és Metód nevét viseli, amely egyben a nemzeti könyvtár szerepét is betölti. Énnek 1939-ben csupán 191 ezer kötetes állománya volt, amely mára a tízszeresére nőtt és meghaladja a 2 milliót. A nemzeti könyvtár évente 73 ezer űj címszóval gazdagodik. Érdekességként érdekörülbelül hetvenszeresére növekedett —. évente körülbelül 6,3 milliárd rubelre. A tömegek alkotó tevékenysége tovább is fokozódik majd,. azzal párhuzamosan, ahogyan emelkedik szakmai és általános kultúrájuknak — a munkaerőforrások legfontosabb minőségi jellemzőinek — színvonala.

Az egész dolgozó lakosság minőségileg gyorsabban változik, mint mennyiségileg. Hasonlítsuk össze a 10. ötéves tervben munkába lépett dolgozóikat azokkal, akik ugyanebben az időszakban 1976—80- ban mentek nyugdíjba. Az utóbbiak 47 százalékának csak elemi iskolai végzettsége volt. Az előbbiek 90 százaléka középiskolát végzett. És a többi 10 százalék? Az egyik középfokú szakiskolát, a másik főiskolát végzett, A veterán munkásokat felváltó fiatalok között már régóta nincsenek olyanok, akiknek csak elemi iskolai végzettségük volna. Mit ad ez a személyiségnek és a társadalomnak? Először, időmegtakarítással jár. Azok, akiknek legalább a tízosztályos is- kola elvégzéséről szóló érettségi bizonyítványuk van, éveken keresztül valóban már nem fordítanak munka után vagy szabadnapokon órákat arra, hogy valamilyen esti iskolában vagy levelező tagozaton tovább tanuljanak. Nincs szükség a vizsgaidőszakban (kedvezményes) pótszabadságra, amely rengeteg embert elvon a munkától az üzemekben és az intézményekben. Tehát, másodszor, ez a munka javára is bizonyos erőmegtakarítással jár.

Természetesen jó néhány probléma akad még, s ezeket állandóan megtárgyaljuk a sajtóban. Ezek közül sokakat

című könyv és más művek szerzője válaszol.

Ha az orvosok, a pedagógusok, a tudósok, a mérnökök és más felsőfokú végzettségű dolgozók serege a Szovjetunióban a korábbi Ütemben növe-> kedne — vagyis ötven év alatt az ötvenszeresére —, akkor fél évszázad múlva 750 milliónyira gyarapodna, ez pedig elképzelhetetlen: sokkal több, miint

amennyi a Szovjetunió egész lakossága lesz 2030-ban. Mint látható, a mennyiség egykori dinamikus fejlődése ma már lehetetlen. Meg aztán nem is szükséges: jobb, ha nem számmal, hanem tudással győzünk. A minőségi fejlődés azonban —< ez pedig nem ismer korlátozást — az egész oktatási rend* szer, valamennyi oktatási ág terén szükséges. És ez manapság különösen fontos.

A szovjetország munkaerőlétszámának növekedése az 1981—1990-es időszakban csupán 4 százalék, az 1971-1980- as 18 százalékkal szemben. Azután ugyan gyorsabban növekszik, annak következtében, hogy 1970-től kezdve emelkedik a születési arányszám (a hatvanas években ez hirtelen csökkent — ami az 1941—45. évi háború idején történt visz- szaesés törvényszerű utórezgése volt). Egyelőre azonban csökken a munkába álló fiatalok száma a népgazdaságban. Meg aztán a munkavállalók alsó korhatárát is felemelték, logilag változatlan a 16 év. Ténylegesen azonban átlagosan 20 év. Mivel legalább 17—3 8 éves korig mindenki tanul, a Szovjetunióban bevezették az általános középfokú oktatást (a tízosztályos iskolát). Az iskola elvégzése után pedig sokan nem termelésbe kerülnek, hanem főiskolára (ez további 5—6 év tanulást jelent) vagy technikumba (két-hárem év) stb. A nyugdíjkorhatár pedig a férfiaknál változatlanul a 60, a nőknél pedig az 55. év (számos ágazat dolgozóinál ez a korhatár alacsonyabb.)

E

gyszóval, az a feladat, hogy a legrövidebb idő alatt kisebb erővel nagyobb eredményt érjünk el. Megoldásának módjai világosak: még energikusabban kell fokozni a munka termelékenységét, valamennyi ágazat hatékonyságát, a komplex gépesítés, az automatizálás, a tudományos szer-* vezés, az irányítás tökéletesítése stb. révén. Mindez szerepel A Szovjetunió gazdasági és társadalmi fejlesztésének fő irányai az 1981—1985-ös években és az 1990-ig terjedő időszakban című okmányban. És mindez szorosan összefügg a káderek problémájával, azzal, hogy hajlandók-e újat, haladót alkotni, befogadni és a gyakorlatban bevezetni. Milyenek az ország lehetőségei ezen a téren? Csupán néhány példával szolgálunk.

A teljes középfokú végzettség megszerzése a hetvenes