Új Szó, 1981. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1981-05-09 / 108. szám, szombat
A megismeres forrasai Jegyzetek a svidníki Ukrán Kultúra Múzeumának tevékenységéről A kulturális-történelmi örökség megőrzése, annak újrateremtő továbbéltetése, társadalmi- és nevelő célokra való fel- luisználása a szocialista állam kultúrpolitikájának egyik alapfeladata. A történelmi és kulturális emlékek összegyűjtésére, feldolgozására, kiállítására a múzeumok hivatottak. A múzeumok szerepe mindezekből adódóan nagyon jelentős. Hasonlattal élve, azt is mondhatnánk, hogy a múzeumokat a megismerés kút forrása inak tekinthetjük. A svidníki Ukrán Kultúra Múzeuma immár tizenhat éve rendkívül sokat tesz a Szlovákiában élő ukránok történelmi anyagának összegyűjtéséért, azok széles körű megismertetéséért. Az alábbiakban az utóbbi félévtizedben kifejtett munkásságukról akarunk szót ejteni — nem tagadva azt sem: kicsit olyan céllal, hogy mindebből mi magunk is okuljunk, s elgondolkozzunk mulasztásit inkon. Mindenekelőtt azt kell tudni, hogy az Ukrán Kultúra Múzeuma Svidmíkben egy olyan intézmény, mely szakszerű felmérés és tudományos kutatás alapján tervszerűen gyűjti a Szlovákia északkeleti részén kompakt egységet alkotó ukránok. ruszinok tárgyi és szellemi hagyományait, melyeket aztán szakszerűen kezel, tudományos módszerekkel feldolgoz és i welő célok szolgálatába állít. Ennek a múzeumnak speciális jellege van. Noha a múzeum profilja kultúrtörténeti és néprajzi, mégis azt mondhatjuk, hogy sokoldalú tevékenységével járul hozzá a szocialista tudományosság, a kultúra fejlesztéséhez, a lakosság politikai és kulturális műveltségének emeléséhez. Mint speciális intézménynek rendkívül fontos feladata, hogy figyelemmel kísérje az ukramisztika komplex fejlődését is Csehszlovákiában. A múzeum vezetői és szakemberei a CSKP XV. kongresz- szusának határozataiból kiindulva természetesen a politikai-nevelő célok megvalósításából is jelentős szerepet vállaltak magukra. Itt mindenekelőtt a forradalmi hagyományok, a ni unk ásmozgalm i dokumentumok megőrzése, a kommunista párt történetének feldolgozására és nevelő célokra való fel- használására gondolunk, de nem utolsósorban a legújabb- kori történelem — a felszabadulás utáni időszak történetének megírására, dokumentálására is. A hatodik ötéves tervidőszakban az állami terv — mely a Cseh- és Szlovák Tudományos Akadémia programját is meghatározta —, az Ukrán Kultúra Múzeumiínak az alapkutatásokba két témakörben irányzott elő feladatot. Az első számú feladat meghatározása így hangzott: „A népi kultúra hagyományai a cseh és szlovák országrészben“. Az ukrán múzeum dolgozóinak ebből a témából egy részfeladatot kellett megoldaniuk, pontosabban az ukrán és ruszin népi kultúra hagyományait kellett feldolgozniuk. A munkát el is végezték, s dolgozatukat a Szlovák Etnográfiai Atlaszban mái* közzé is tették. Ennek a feladatnak volt egy másik része is, ami nem más, mint az ukrán népi építészet monográfiájának megírása. 1980 ig ezt is elkészítették. A második számú alapkutatási feladatból — „Interetnikus kölcsönhatások a csehszlovákiai népi kultúrákban“ — szintén részfeladatot kellett megoldaniuk. Már el is készítették azt a tudományos igényességgel megírt szakdolgozatot, amelyet ez év fölymán a Svidníkben megrendezésre kerülő, a szlovák—lengyel—ukrán határvidék népi építészetének kölcsönhatásait vizsgáló konferencián fognak felolvasni. Az intézeti feladatok közül a Starina környéke monográfiájának megírását kell megemlítenünk, annál is inkább, mert olyan vidékről van szó (hu- mennéi járás), ahol a falvak végérvényesen megszűnnek, ugyanis vízzel árasztják el ezt a völgyet, s erőművet építenek ide. A vidék kultúrtörténeti hagyományainak gyűjtése idejében megtörtént, s ennek egy részét az ukrán múzeum 9/II-es számú évkönyvében, valamint a Historica Carpatica 11 -es számában tették közzé. Az általános történelmet érintő kutatómunkájuk közül többek között a következő témák i elhetők ki: A szocializmus építése, a Szlovák Nemzeti Felkelés, A politikai pártok tevékenysége az első köztársaságban — különös tekintettel a CSKP-ra, Betyárok a makovicei uradalom területén a feudalizmus korában. A nép anyagi kultúráját kutatva elsősorban a népi építészetre és a lakáskultúrára, a foglalkozásokra, a mesterségekre, az étkezéskultúrára, a népviseletekre voltak kíváncsi - ak. A szellemi néprajzot illetően a népdalgyűjtő munkásságuk és a népi hangszerek leírása és gyűjtése érdemel em-. ütést, de ugyanakkor a népi hagyományok, szokások, ünnepek, szertartások, a népköltészet leírása, összegyűjtése is jelentős tett volt, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a múzeum 27 alkalmazottja közül 9-nek van egyetemi, illetve főiskolai végzettségei Itt talán még azt jegyezhetnénk meg, hogy ezeket a szakdolgo- zatokai a múzeum évkönyvéVAMPILOV — FILMEN Moszkva környékén építették fel azt a tajgai települést, ahol Alekszandr Vampilov Múlt nyáron történt című drámájának cselekménye játszódik, és amelyből most filmet forgatnak. Gléb Panfilou rendezőt valódi szibériai tájra emlékeztette a sötétben húzódó fenyőerdő, és néhány öreg, borona- falú ház. Nem messze a zajos vnukovói reptér — itt pedig a Csulimszk utca, benne a kétemeletes, jókora „Teázó“, valószínűtlen erkélyeivel, fényűzően faragott ablaktokokkal, tört vonalú lépcsőivel. Ezen a verandán bontakozik ki az új film cselekménye, bonyolult csomókba gubancolva a 17 éves, törékeny pincérlány szívére pályázó három férfi sorsát. A színészek hiteles játékán túl a cselekmény sűrítése okozta a legtöbb gondot a rendező számára. A „varázslást" már megkezdte az irodalmi szövegkönyv fölött, a leghatékonyabban folytatja a forgatáson, és később a vágóasztalon. — Ez persze nem megy minden veszteség nélkül mondja Panfiilov. — De a film- változat cselekményének tö> mörítése valamiben mégiscsak nyereséget hoz: a konfliktusok szikrázóbbá, a jellemek plasztikusaivá válnak. Vampilov drámái lehetőséget kínálnak arra, bogy komolyan beszéljünk életünkről, korunkról, a valamennyiünket ma izgató problémákról. A színházi előadásokban kevéssé használják ki ezt a lehetőséget, talán azért, mert előszeretettel nevezik Vampilovot a hétköznapok drámaírójának. Valóban a mindennapokból merít: hitelesen és makacsul írja eseményeit, ez csak a külső réteg. Mögötte az élet „magasfeszült- sége“ lüktet, magába foglalva a fenségest és az alantast, a szörnyűt és a mulatságosat. Ebben a munkában filmnél szokatlan színpadszerűséget igyekszem erénnyé változtatni. Például az idő, a hely és a cselekmény klasszikus hármas egysége szokatlanul szigorú és letisztult formát követel. Egyetlen nap alatt, ugyanazon a verandán történik minden, de közben a kapcsolatoknak hány meglepő változást, a jellemeknek micsoda metamorfózisát éljük át a cselekmény labirintusaiban! Ezéri* nem ijesztő, ezért nem ellenszél számomra a színszerűség. Sőt, úgy tűnik, hátszélben bizakodhatunk .. (Szó v jetszkí j Ekran) ben jelentették meg, s 32 tudományos igénnyel írt munkát a csehszlovákiai múzeológiai szaklapokban is publikáltak. A svidníky Ukrán Múzeumnak tárgyi gyűjteménye 23 337, irodalomtörténeti gyűjteménye 6701, mii vészei történeti gyűjteménye 2991. népi építészeti és lakáskultúra-gyűjteménye 712 tárggyal, eredeti dokumentummal gazdagodott az utóbbi öt évben. A népviseleti gyűjtemény 289ö darabbal, a népzenei anyag 7496 dallal lett több. Száinszerint 1685 népi hagyományt és szokást is gyűjtöttek. Az anyagból 1975—1980 között 2 állandó jellegű tárlatot és 20 önálló kiállítást nyitottak. Ezeket a kiállításokat évente — átlagosan véve — 8500 ember tekintette meg. A statisztikai kimutatásoknál maradva úgy érezzük, azt is érdemes kiemelni, hogy a múzeum dolgozói fél évtized alatt 202 előadást tartottak, 112 vitaestet rendeztek és 86 alkalommal felkeresték a községi krónikaírókat, hogy módszertani tanácsokkal lássák el őket; nem beszélve arról, hogy 48 forradalmi hagyományok szobájának a berendezéséhez is segítséget nyújtóttak. A svidníki Ukrán Kultúra Múzeumáról tudni kell még, hogy van egy 28 000 kötetes könyvtára, s fennhatósága alá tartozik a híres csehszlovákiai ukrán költő, A. V. Duchnovios topoli szülőháza, melyet emlékmúzeumnak rendeztek be, továbbá a kalinovói, a toka- jíki emlékház, valamint Duk- lán a Halálvölgyében létesített szabadtéri múzeum, ahol a felszabadító harcokkal összefüggő tárgyi emlékek tekinthetők meg. 1975 végén Svidníkben egyébként egy impozáns szabadtéri múzeum építése is megkezdődött. Az egész akció befejezését 1985-ig akarják elvégezni. A hátralevő munkálatok (még 3 millió korona anyagi befektetést igényelnek. Megemlíthetjük még azt is, hogy <iz ukrán múzeum Svidníkben egy kastély felújításával is számol, ahol további tárlatokat kívánnak nyitni. SZÁSZAK GYÖRGY Szabó Gyulo: Múlt, jelen, jövendő JÁN KOSTRA r HÁL A ÉN EK A virágzó, dús kertekért, szikráért, amely szívünkre ahol a nép szabad, Üllőtökről szakadt, hogy megtörtétek a jeget$ gyógyító lángokért, füstért, s elvitte a tavasz, mely a magasba csap, halálba dermedi ifjakért, a formálható anyagért, — ň, drága, drága mag mely ősi dalt dalol, hazánk földjébe vetve mind, a csillag erőművekért jeltelen sírba csak, sustorgó habokon —> puskák tisztító tüzéérL, ti, kik előre törtetek — elvtársi szeretet — konokul, csendesen, a hajnali köszöntőért hazánk sebhelyes arcán át — friss hajtások felett, rátok emlékezem.. ■ búzát hozó vonatokért, és köszönöm nagyon, — zúgott az éjszaka — testvéribb segitökezet nem ’ -nk még soha, TÓTH ELEM GR fordítása Emlékezetes előadás Szergej Prokoíjev Háború és béke című operája a moszkvai Nagy Színházban A moszkvai Nagy Színház két monumentális opera mebutatá- sával kezdte ezt az évet, s ezáltal újra tanúságot tett arról, hogy ez a zenei műfaj, amely-' nek életképességéről manapság olyan sokat vitatkoznak, nem veszíti el vonzerejét. Egy hónappal azután, hogy bemutatta Dmitrij Sosztakovics Kalyerína Izmajkovaját — a Nagy Színház most egy másik, nagyszabású előadásra készül. Szergej Pro- kofjev operájáról, a Háború és békéről van szó, amely Lev Tolsztoj hasonló című regénye nyomán készült. A több kötetes regénynek sok szereplője van, és elképzelhető, milyen bonyolult célt tűzött maga elé Prokof jev, amikor hozzáfogott Tolsztoj alakjainak zenei átértelmezéséhez. Az opera gondolata 1941-ben ötlött fel a zeneszerző elméjében, amikor megkezdődött a Nagy Honvédő Háború a hitleri Németországgal. „Akkor különösen közel kerültek szívünkhöz Lev Tolsztoj Háború és békéjének azok az oldalai — írta később a zeneszerző —, amelyek arról szóltak, hogyan kelt hazájának védelmére az orosz nép 1812-ben ..." Az operában visszatükröződnek a regény központi eseményei, legfőbb alakjai. Az első jelenetek elsősorban Natasa és Andrej Bolkonszkij, Anatole Ku- ragin, Pierre Bezuhov kapcsolatát ábrázolják. Azután pedig — a nép harca, súlyos megpróbáltatásai, bátorsága és haragja elevenednek meg. Végül: a győ> zelem következik ... A Háború és béke színpadi élete 1946-ban kezdődött el amikor bemutatta a leningrádi Kis Operaszínház. Moszkvában a Nagy Színház 1959-ben vitte színre, s az opera szilárdan elfoglalta a helyét a műsorterv* ben. Borisz Pakrovszkij rendező elsősorban az opera zenei szövetéből, hazafiságtól átszőtt alapgondolatából indul ki. Pro- kofjev híven követte Tolsztojt — aki szerint a regény kivétel nélkül valamennyi hősét magával ragadta „a hazafiság lelkes heve“. Az előadás összes szereplőjét (63-at), akik közül mindegyiknek saját zenei portréja van, egyéni színpadi vonásokkal ruházta fel. S a szereplők egységes életet élnek, ebből fakad ugyanaz a természetesség és igazság, amely annyira megrendít bennünket a regény olvastán. Az előadás középpontjában Natasa Rosztova áll. Galina Ka- rinyina erőteljes szoprán hangja igen alkalmas a partitúra valamennyi követelményének teljesítésére. Az énekesnő az orosz lány hiteles alakját formálja meg, arra készteti a nézőt, hogy vele együtt örvendezzen és szo- morkodjon. Andrej herceg: Jurij Mazúrok igen sikerült alakítása. Kitűnő vokális adottságai kifejezőerejű és mértéktartó játékkal párosulnak. Alekszandr Ognyivcev, a színház veterán művésze jóformán epizódszereplő — de milyen kiválóan formálja meg az öreg Nyikolaj Bolkonszkij herceget! Rendkívül gondos munkát végzett Kutuzov szerepének alakítója — Alekszandr Vegyernyikov és Napóleon megjelenítője — Alekszandr Voro- silo. Két hadvezér — két stílus. Vegyernyikov mint Kutuzov egyszerű, igazi orosz jellem — szelíd és mégis erős akaratú; ennek forrása, Tolsztoj szavai szerint, abban a népi érzésben rejlett, a melyet ő teljes tisztaságában hordozott magában. Napóleon — hazárdjátékos ft csatatéren. Ilyennek látjuk Vo* rosilo realisztikus szerepfelfo* gásában, amelyben semmi gro- tesztség és erőltetettség nincs. Az alak pontos, plasztikus külső rajza, hirtelen, mégis fegyelmezett mozdulatai, dölyfös megvetést sugárzó, átható tekintete a nézők emlékezetébe vésődik. A előadásban a Nagy Színház egész társulata szerepel: az idősebb, a középső nemzedék és a fiatalság. Kiváló együttes ková- csolódott egybe, amely a zene legnehezebb követelményeit is megérti — a széles ívű áriáktól, duettektől, kórusjelenetektől kezdve egészen a recitativókig. Sok sikeres színészi' alakítás emelhető ki, amely vokális szempontjából akkor lakonikusan tömör, mégis az alak mélységes nffcgértése jellemzi. Ilyen: Jeugenyij Rajkov — a vonzó Pierre Bezuhov, vagy Tamara Szinyavszkaja — a gőgös és üres Helene. Az előadás igazi hőse: a zene. Tehát a zenekar is, amely Mark Ermler, e kiváló muzsikus vezényletével gyönyörű hangzással játszik. Az előadás a kórus nemes értékeit Is igazolta — ennek fontos szerep jut az operá' ban. A zenekar és a kórus a stílus és a forma ritka egységébe olvad. A tömegjelenetek első- rendűek. Nyikolaj Zolotarjov díszlettervező eredeti és egyszerű megoldást talált a színpadi térség megformálására: néhány felfelé emelkedő, hófehér lépcsőforduló, amely az egyik jelenetből átvisz a másikba, s hol báltermet, hol csatateret jelképez ... A Nagy Színháznak ez az új és művészi gondosságával kiváló előadása méltó Szergej Pro- kofjev zenéjéhez. IRINA MAKAREVICS ÚJ SZÍ 1981. V. 9.
