Új Szó, 1981. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1981-05-29 / 125. szám, péntek

Bizalom és bizonyítás

NEVELŐI GONDOKRÓL — A TANÉV VÉGE ELŐTT

Pontosabb szerkesztéssel

Az iskolai oktató-nevelő munkában minőségi fordulatot kell elérni. Ezt célozza az új oktatási rendszer bevezetése, s mindaz, ami ezzel jár: az új tankönyvek használata, a matematikaoktatásban a halmazelméletre való fokozatos áttérés, az iskolák körzetesítése. Az új tantervet elég hosszú időn át készítették elő, bevezetése mégis sok vitát kavart. A képzési idő három évtized alatt is jócskán kitolódott. Gyermekeink elérik a nagykorúságot, mire szakmát kapnak a kezükbe, hogy a magasabb szakképzettségre törekvő tanulókról ne is beszéljünk. Mindezt az ismeretanyag felhalmozódása tette szükségessé.

De tanúi lehettünk az eltelt

30—40 év alatt a szülők és gyerekek ambíciója növekedésének ís. Társadalmunk átrétegeződött Az apró falvak — ahonnan év századokon át alig került ki egy-egy tanító vagy pap — az utóbbi évtizedekben rajokban küldik fiaikat a városok középes főiskoláira. Ebből adódik a társadalom nagy méretű urba nizálódása, a kis falvak elnéptelenedése. Ez a folyamat nem egyértelműen pozitív, az egyén és a társadalom számára egyaránt nehezen megoldható problémákat Is rejt magában. Egy azonban tény: a munkás- és parasztcsaládokból kikerült értelmiségiek minden törekvése arra Irányul, hogy diplomát adjanak gyermekeik kezébe — s ha az nem megy, legalább érettségi bizonyítványt. Emberi szempontból ez az álláspont érthető, társadalmilag is hasznos, mert a társadalmi mozgás, a korszerű termelési módszerek bevezetése egyre több szellemi munkát igényel. A probléma akkor kezdődik, amikor a szülő úgy érzi, gyermeke nem képes eleget tenni az iskola egyre növekvő követelményeinek. így év vége felé feltűnően sok a csendes, magába roskadt gyermek, az izgatott szülő. A családi légkör tele van feszültséggel, s néha nem is ok nélkül. A mai szülők a nehéz tapasztalatok nemzedékéhez tartoznak, érthető, ha gyermekeiket meg szeretnék kímélni a tévedésektől, attól, hogy felesleges vargabetűk után érjenek célba. Ezért szigorúak, sokszor túlságosan ís kemények gyermekeikhez, gyakran robbannak ki kínos jelenetek a gyermek tanulmányi eredménye miatt. Nem vonhatjuk kétségbe: a szülőket a jó szándék, a felelősségtudat vezeti. De letörni a gyermeket, érzelmileg feleslegesen megterhelni, nem célszerű. Jusson eszünkbe: akiben bíznak, az tud bizonyítani is. Akitől megvonják a bizalmat, szidják, sanda szemmel bírál- gatják — a bizalmatlanság légkörében megdermed szellemileg. Nem szabad megnyirbálni a gyerek önbizalmát, még akkor sem, ha néha-néha a vártnál kisebb teljesítményt nyújt.

Ilyenkor gondoljunk arra, hogy a gyermekben tehetség és életrevalóság csak a legritkább esetben párosul. Ezért kell a tehetségesekre vigyázni. Az átlagos képességű gyermek magától is boldogul, ügyesen szövi baráti kapcsolatait, gyorsan tájékozódik, sosem téveszti szem elől a saját érdekeit. A tehetséges gyermekek viszont gyakran gyámoltalanok, visszahúzódók, zárkózottak. Nincs adottságuk az önreklémozáshoz. A pedagógusnak jó ideig rajtuk kell tartania a szemét, biztatni, néha noszogatni, míg megjön az önbizalmuk, kifejlődik egészséges optimizmusuk és életrevalóságuk. A törődés azért ís fontos, mert a tehetséges gyermek gyakran magányos már az alapiskolában is. „Mássága“ miatt a többiek nem barátkoznak vele szívesen. Nem közösítik ki, mert a segítségére gyakran rászorul1- nak, csak éppen nem fogadják be maguk közé. Ösztönösen tar tanak tőle, hogy másképpen látja a dolgokat, mint ők, s ezzel veszélyezteti a csoport egységét. Ilyen esetben nagyon össze kell fogni szülőnek és pedagógusnak, hogy átsegítsék a gyereket a beilleszkedés nehéz időszakán.

De mit tegyünk akkor, ha gyengébbek a gyerek képességei? Igyekszik, de nem tud hiánytalanul megfelelni az iskola követelményeinek és a szülők elvárásának? Mérsékeljük a szülői ambíciókat, de tegyünk meg mindent a jó szellemi alapozásért. Éreztessük a gyerekkel, hogy nekünk ő a legfontosabb, a legdrágább lény a világon Az ember nem az érettséginél, se nem a diplománál kezdődik. S végül ne felejtsük el: a gyermeki tudat fejlődése sem egyforma ütemű. Vannak későn érő egyéniségek. Sok ismert személyiségre hivatkozhatunk, akik csak később bontakoztak ki, tanítóik, gyakran szüleik is „lemondtak“ róluk. Ha hinni lehet az életrajzíróknak, Napóleontól Edisonig számos gyerek akadt, akiket környezetük rendkívül gyenge képességűnek tartott kiskorukban — s később zseniális emberekké fejlődtek, mert rátaláltak a képességeiknek megfelelő pályára. Bartók-évet ünnepel a világ. A század egyik legnagyobb zeneszerzője minden tárgyból kitűnő volt a zeneakadémián, csak zeneszerzésből kapott „jó“ osztályzatot. S Bartók kemény zenéje nélkül mennyivel szegényebb lenne ma a világ! Vagy gondoljunk csak Illyés Gyula vallomására a televízióban, Móricz Zsigmond nehéz sárospataki éveire!

Társadalmunkban minden gyerek elvitathatatlan joga, hogy egyenlő feltételek közt készüljön az életre, törekedjen a kulturális értékek, a műszaki ismeretek elsajátítására. A család és iskola közös feladata, hogy a fiatalokban rugalmasságot, állandó és sokoldalú befogadóképességet alakítson ki. Pánikra, félelemre tehát nincs ok. Türelmes, okos szóval elérhetjük, hogy az év végi hajrá, a vizsgaidőszak heteiben se veszítsék el a gyerekek önbizalmukat, szorongás nélkül, magabiztosan álljanak helyt az osztály- és az érettségi vizsgákon, a szigorlatokon.

TÖRÖK ZSUZSANNA

Csak két gimnáziumban?

A vers- és prózamondók

Üröm és öröm — adhatnám a sítlusos címet az idei Jókai- uapok sorrendben első rendezvényéről, a hazai magyar vers- és prózamondók országos döntőjéről. A verseny első részében bizony valamennyien szo- morkodtunk, néhai szép perceket idéztünk föl magunkban, amikor ritka élményt jelentett végig hallgatni a IV. kategória szavalóit és prózamondóit. Az Idén — néhány jó előadást kivéve — sajnos jóval alacsonyabb volt a színvonal. Pate- tikus előadásmód, sok vértelen teljesítmény, szinte az unalomig ismétlődő egyhangúság jellemezte ezt a kategóriát. Mindössze három-négy olyan szavalat és prózamondás hangzott el, amikor valóban felsisteregtek az író gondolatai, egyéni dilemmái és közösségről alkotott sorskérdései, mert az előadó művészi szempontból hiteles előadásmóddal azonosulni tudott a szerzővel, sőt ezzel együtt saját élményévé, problémáivá is lényegítette az alkotás sugallta gondolatokat, érzéseket.

Nem azokat kell elmarasztalnunk, akik eljutottak a döntőig és itt halvány teljesítményt nyújtottak. Ugyanis ezek a versenyzők becsülettel készültek, iparkodtak; elsősorban nem ők tehetnek arról, hogy nem jutottak el nagyobb magaslatokra és sokkal mélyebbre. A gyenge színvonal egyik legnagyobb okát a gimnáziumokban és más középiskolákon kialakult káros szemléletben látom. Gimnáziumainkban és más típusú középiskoláinkban egyéni és társadalmi szempontból egyaránt indokolatlan — a korábbi évekhez képest jóval nagyobb súlyt fektetünk a reál tantárgyak oktatására. Az Igazgatók és a pedagógusok helyesén nagy gondot fordítanak arra, hogy az érettség! után minél többen jelentkezzenek műszaki főiskolákra és egyetemekorszógos versenyéről

re. Ezt a szemléletet továbbra is támogatni kell.

Am minden jóból megárt a sok, s helytelen, ha azzal a bizonyos fürdővízzel együtt a gyermeket ís kiöntjük. Nem lehet egyetérteni azzal, ha a fentebb említett helyes szemlélet túlzásokba csap át, s ha sok Iskolában csak a reál tantárgyak oktatásával törődnek, minden mást másodrendűnek, sőt lényegtelennek tartanak. Elgondolkoztató, amikor egy gimnáziumi tanár arról panaszkodik, hogy nem támogatják Iskolán kívüli munkáját csak azért, mert nem matematikai olimpiára készíti föl a gyermekeket, hanem történetesen szavalóversenyre. Jórészt e szűklátókörű szemlélet következménye, hogy sok középiskolai humán műveltségű tanár kedvszegetten félrevonul, iskoláink zömében nincs kellő megbecsülése az Irodalmi nevelésnek, a humán műveltségnek s emiatt — sok más következmény mellett — csökken a szavalóversenyek színvonala, mint több olyan tanuló akad, aki a kötelező olvasmányokon kívül alig lapoz bele más szépirodalmi műbe, pedig leérettségizik.

Középiskoláink általános műveltséget nyújtanak, bizonyos specializálódásra Is ösztönöznek, ám semmiképpen sem nevelhetnek szakbarbárokat. Tehát amikor a reál tantárgyak oktatásának fontosságát hangsúlyozzuk, nem feledkezhetünk meg az esztétikai nevelés sok területének pótolhatatlan szerepéről sem. Követendő példaként két magyar tanítási nyelvű gimnáziumot, a komáromit (Komárno) és az ipolyságtt (Šahy) említem, ahol elsősorban Gáspár Tibor és Vass Ottó évről évre kitűnő előadókat nevet Nem véletlen, hogy a negyedik kategória hat helyezettje közül öt e két gimnázium növendéke: a kiválóan szavaló Kicsinál/ Judit, továbbá Szépe Edit és a prózás Szabó Ildikó komáromi gimnazista, Lóska Szilvia és Ond- rusz Erzsébet pedig Ipolysági. Jogos a kérdés: hol maradtak a többi gimnáziumok növendékei és vajon más középiskolákról miért csak egy-két versenyző jelentkezik ezekre a versenyekre? Fel kell már figyelni végre ezekre a problémákra, nemcsak a szavalóversenyek színvonala, hanem sokkal Inkább jövőnk érdekében.

Azért kellemes meglepetéseket is tartogatott az idei verseny. Minden túlzás nélkül írhatom le, hogy Jőkai-napokon a felnőttek kategóriája még soha nem volt ilyen színvonalas, mint az idén. Az idén ismét az ipolyságl ^ass Ottó szerzett valamennyiünknek ritka művészi élményt, Tőzsér Árpád Férfikorának szuggesz- tív, megrázó erejű előadásával. Egyéni hangvételű. Intellektuális előadást hallottunk a vágat (Váhocve) Józsa Mónikától és a párkánynánal (Štúro- vo-Nána) Nágel Erzsébettől, a kategória második, illetve harmadik helyezettjeitől, de szép teljesítményt nyújtott Csorosz Klára (Bodrogszerdahely — Streda nad Bodrogom) és a nagykürtösi (Veľký Krtíš) Ko- tora Milánná, sőt még néhány szereplő. A prózamondók közül a győztes sajógömörl (Gemer) Pajtás Rózsa Galgóczi Erzsébet prózáját adta elő mértéktartóan és mégis elemi erővel. Az Idén Ismét kiválóan szerepelt a lukanyényei (Nenice) Szabó Anna, akinek egyéniségéhez jól illett Mikszáth egyik bájos elbeszélése, a Két szekér öregasszony. Jól felépített, szépen kimunkált előadást hallottunk a harmadik helyezett ekecsl (Okoč) Molnár Iréntől Is.

Az országos döntő után több' hónapos holtszezon következik. Nem szabadna tétlenül eltölteni ezeket a hónapokat, azért kellene munkálkodni, hogy jövőre műsorválasztásban, előadásban még több örömünk legyen a szavalók és prózamondók különböző szintű versenyein.

SZILVÁSSY JÓZSEF

Ä meglepetés, amely örömet okozott, ma Is foglalkoztat. Az ok szinte mindennapi Dél-Szlo- vákia falvaiban: egy esztrád- műsomak nevezett produkció. A dolog eddig rendjén is volna, ám a rendhagyó az volt ebben a műsorban, hogy hosz- szú idő óta ez az első próbálkozás, amely a Slovkoncert hang verseny iroda támogatásával magyar nyelven született.

Csupán halvány emlékeim vannak Csík János és Óllá ri Melánia falunkbeii szerepléseiről, amelyeken több mint húsz évvel ezelőtt alig tízéves gyerekként vettem részt. Tudomásom szerint, azóta nem volt ilyen jel legíí próbálkozás a könnyűmüfaj területén. Ezért, hát a meglepetés, amelyet egy csapat lelkes ember szerzett.

A műsor keretjátékba ágyazott könnyűzenei koncert. Új igazgató kerül egy fiktív művelődési ház élére, aki első ténykedéseként egy zenekart és két énekest hív meg vendégszereplésre. Elődje szervezési bakija nyomán nemcsak a zenekar, de a koncert elején a festők is megérkeznek a helyszínre. Kezdődik a bonyodalom: zenélni, vagy festeni fognak. Amint az szép lassan kiderül, zenélnek, énekelnek, de nem festenek.

így telik el a több mint kilencven perc. Közben a köny- nyűzene fogalmába tartozó legkülönfélébb műfajú dalok seregét hallgatjuk. A legújabb disco-stilustól a klasszikus operettig. Azt hiszem senkinek sem lehet különösebb kifogása az előadók teljesítménye ellen. Ivó Heller, Zátková Ružena, Miskovics László és Miloš Obe- ruö zenekara műfajukban a legjobbak közé tartoznak. Ugyanígy tisztes teljesítményt nyújtott a két festő szerepében Suchánský Ferenc és Molnár László is. írhatnám: soha

gyengébb teljesítményeket ® műfajban, ám még sem teszem. Az egyéni teljesítmények színvonala alatt maradt a műsor egésze. Ennek az okát több dologban látom.

Beňo Michalský rendezésében nem állt össze kerek egésszé a műsor. Az első félórában gördülékenyen, egy* máshoz pontosan kapcsolódó jelenetek és dalok, a műsor második felében (ez volt az operett- és musicalrészletek blokkja) ide-oda csapódtak. Mintha a műsor rendezője kifogyott volna a leleményből, aminek az elején bővében volt.

Meglepetés, amely örömet is okozott. A hangsúlyt az „is“* re helyezem, mivel kifogásaim is akadnak. Kétségtelen, hogy Dél-Szlovákia bármelyik helységében lép majd fel a kis csapat, sikerük lesz. Ennek egyik oka — az egyéni teljesítményeken kívül — a bemutatott dalok népszerűsége és a szolid színvonalú keretjáték. Ám az egyszerre fiataloknak és idősebbeknek készített műsorok hátulütője itt is kísért. A műsor szerkezete a francia saláta összetételét idézi.

Nem ártana a jövőben — ha már ilyen kezdeményezések születnek — két önálló műsorral próbálkozni. Készítik a Gravis együttes lemezét. Velük és az amatőr táncdalénekesek fesztiválján, a Melódián feltűnt fiatal tehetségekkel lehetne elkészíteni az egyik műsort, amely kimondottan a fiatalokhoz szólna. A másikat pedig ebből a bemutatott produkcióból kellene továbbfejleszteni. Pontosabb szerkesztéssel, a dalok egymáshoz illőbb kiválasztásával. Ügy tudom mindkettőre adott a lehetőség a Slovkoncert intézményes keretein belül.

DUSZA ISTVÁN

A nemzet és a béke költője

Johannes Becher életművéről

Nagy idők, nagy átalakulások, jelenünket is meghatározó események cselekvő részese volt, természetes tehát, hogy születésének 90, évfordulóján elsősorban a Német Demokratikus Köztársaságban, de számos más országban is méltó módon idézik és értékelik Johannes Becher életművét. Nem szokásos közhelyként írjuk le, hogy fontosak ezek a megemlékezések, hiszen az ő politikai és irodalmi műve ma is elevenen él: érték, emberi és kordokumentum.

A bajor vidékről származó költő polgári családban született. Már fiatal korában rádöbbent korának szociális és társadalmi ellentmondásaira, ezért nemcsak családjával fordul szembe, hanem a társadalmi ideológiával Is. Az első világháború véres eseményei még inkább meggyorsítják emberi és művészi fejlődését, erkölcsi és politikai nézeteinek kikristályosodását. 1918-ban már tagja lesz a Spartacus mozgalomnak, egy év múlva pedig a Német Kommunista tártnak.

íróként is nagy utat tesz meg. A „lázadó polgárifjú vad expresszionista jajszavát“, amely főleg Bukás és diadal című kötetéből csendül ki, felváltja a tisztább, eszmeileg és művészileg is értékesebb ábrázolásmód. A Hulla a trónon című verskötete már nagy vihart kavart, majd Az egyedül Igazságos háború című regénye miatt — amelyben megdöbbentő erővel ábrázolja a háború borzalmait és a kétkezi munkások és munkanélküliek szenvedéseit — „hazaárulás előkészítése“ címén perbe fogják.

Számos kiemelkedő német ás külföldi író emeli föl a szavát. Gorkij is kemény szavakkal bírálja azokat, akik azért elítélik a költőt, mert „tehetsége erejével bátran, becsületesen és meggyőzően ki merte mondani az Igazságot“. A nagyszabású tiltakozás hatására Bechernek nem esett bántődása, óm 1933- ban a növekvő barna veszedelem miatt emigrálni kényszerül;

több országban, közöttük ha* zánkban is megfordul, végül a Szovjetunióban telepedik le. Itt jelenik meg egyik legértékesebb műve, a Búcsú című önéletrajzi ihletésű regénye. Az államügyész fiának alakjában nem nehéz felismerni az írót, aki ugyanúgy, mint a regényben hős, az ifjúkor álmodozásai, tévelygései, egyre értelmesebb lázadásai után eljutott a munkásosztályig, a tartalmas életcél megfogalmazásáig és megvalósításáig.

A negyvenes évek derekán tér vissza hazájába. „Szétdúlt országunk jelépül, I a jövőbe néz szemünk“ írta egyik versében, közvetlenül hazatérése után. S Becher más német kommunistákhoz hasonlóan hallatlan energiával lát munkához. Jelentős szerepet vállal az NDK szocialista kultúrájának megteremtésében, kulturális intézmények, kiadók, folyóiratok létrehozásában, ö alapította többek között a máig egyik legtekintélyesebb folyóiratot, a Sinn und Formot. Becher haláláig, 1954-ig a Német Demokratikus Köztársaság kulturális minisztere volt. A távol boldogsága közelben világít — ezt a címet adta egyik újabb kötetének, amely az ötvenes években jelent meg és nagyszabású ember- és társadalomformáló tettekről, helytállásokról vallott, a költészet eszközeivel.

Főleg külföldön ma még kevésbé ismert Becher irodalom- elméleti munkássága, holott különösen a Költészet hatalma című tanulmánykötete számos, ma is Időszerű gondolatot tartalmaz a költő elkötelezettségéről, a költészet társadalmi szerepéről és sajátosságairól.

Hazájában a nemzet és a béke költőjeként tisztelik Bechert. A mostani évforduló Is jó alkalom arra, hogy ml is közelebbről megismerjük életművét. Alkotásaiban századunk sok ismert és Ismeretlen hőse és történelme elevenedik meg — máig érő, hozzánk Is szóló tanulsággal.

SZ. HLAVATÝ MÁRTA

1981. V. 29.

6