Új Szó, 1981. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1981-05-05 / 104. szám, kedd

Parlamenti küldöttségünk Rómában (ČSTK) — Bohuslav Kučerá- nak, a Szövetségi Gyűlés alel- nökének vezetésével tegnap csehszlovák parlamenti kül­döttség érkezett Rómába az olasz Kereszténydemokrata Párt parlamenti csoportjának meg­hívására. A küldöttség további tagjai: Anton Blažej akadémi­kus és Miroslav HudeCek, a Szövetségi Gyűlés képviselői, valamint Miroslav Kríža, a Szö­vetségi Gyűlés titkára. A parlamenti delegáció olasz- országi tartózkodása során első­sorban a Kereszténydemokrata Párt parlamenti csoportjának vezetőivel és szenátoraival foly­tat megbeszéléseket, majd fo­gadja Leonilde Jotti, a képvi­selőház elnöke. KAMBODZSA Nemzetközi szolidaritási konferencia (ČSTK) — Phnom Penhben befejeződött a kambodzsai nép harcával szolidaritást vállaló nemzetiközi konferencia, mely­re az ázsiai, afrikai és latin- amerikai népeik szolidaritási szervezetének kezdeményezésé­re került sor. Az értekezlet résztvevői a világ valamennyi nemzetéhez és kormányához in­tézett felhívást fogadtak el, melybein szorgalmazzák a kam­bodzsai nép új életéért folyó harcának támogatását. Merénylet Madridban és Barcelonában (ČSTK) — Madrid központjá­ban tegnap két fegyveres ter­rorista agyonlőtte Andres Gonzales Suso hadsereg tábor­nokot, a spanyol hadügyminisz­térium sajtószolgálatának egy­kori főnökét, a szárazföldi tü­zérség főparancsnokát. A me­rénylet során életét vesztette egy rendőr és az egyik terro­rista, a másik is súlyosan meg­sebesült, de sikerült elmerne* ikiilnie. A madridi rendőrség lezárta a város központját, és széles körű nyomozásba kez­dett a tettes kézre kerítésére. Suso tábornok immár a hato­dik magas rangú katonatiszt, aki az utóbbi 34 hónapban me­rénylet áldozata lett. Barcelonában a polgári gár­da két tag ja ugyancsak terro­rista támadás áldozata lett. Egyik merényletért sem vállal­ta mindeddig senki a felelős­séget. BOLÍVJA A SZÉLSŐJOBBOLDALI KOMMANDÓ MEZA TÁBORNOK LEMONDÁSÁT KÜVETELI Sands a halál küszöbén A THATCHER KABINET A CIVILIZÁLT VILÁG EGYIK LEGKEVÉSBÉ FELELŐSSÉGIELJES KORMÁNYA (ČSTK) — Robert Sandsnak, a Belfast melletti Long Kesh-i északír tábor foglyának tilta­kozó éhségsztrájkja végzetes befejeződéséhez közeledik: a fogoly hatvanöt napi éhezés után öntudatlan állapotban van, haldoklik. Észak-íro rszágban fokozód ik a feszültség. Tegnap reggel Belfast nyugati részében fel­gyújtottak egy gépkocsit. A vá­rosban meg nem erősített hí­rek terjednek arról, hogy a szélsőséges erőik fegyvereket gyűjtenek és ezeket alkalmazni is fogják, mihelyt Robert Sands meghal. Minden oldalon feszültség és félelem uralko­dik a további fejlemények miatt. Belfast és Londonderry katolikus és protestáns negye­dei (között húzódó „forró vo­nal“ ostromállapotra emlékez­tet. London Ulster feletti köz­vetlen kormányzásának meg­torló apparátusa teljes erővel működik. A tartományban ál­landó készenlétben vamnak a 30 ezer főnyi biztonsági erők, amelyeknek tevékenységét köz­vetlenül Belfastiból Humprey Atkins, az észak-írországi ügyek minisztere egyezteti. A jelentések szerint naponta ösz- szehívja a rendőrség és az Az AIPSO döntése Afrika napja A nyugati országok újgyarmatosító megoldásra törekednek (ČSTK) — Az indiai béke és szolidaritási szervezet (AIPSO) május 25-ét „Afrika napjává“ nyilvánította. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának múlt heti döntésével összefüg­gésben határoztak így, mert — mint ismeretes — a nyugati hatalmak vétójukkal lehetet­lenné tették a dél-afrikai faj­üldözők elleni szankciók meg­szavazását. Az AIPSO nyilatko­zatában felszólította fiókszer­vezeteit és az indiai politikai pártokat, hogy e napon fejez­zék ki határozott tiltakozásu­kat a nyugati országok Dél- Afrikát pártoló politikája ellen. A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) elítélte a nyugati országok arra vonatko­zó szándékát, hogy a tegnap kezdődött római NATO-ülésen megvitassák a namíbiai prob­lémát is. A Luandában közzé­tett nyilatkozat leszögezi, hogy a namíbiai kérdés megoldására kizárólag az ENSZ illetékes. A dokumentum bírálja a nyu­gati hatalmak magatartását, el­sősorban a vétót emelő Egye­sült Államokat, Nagy-Britanniát és Franciaországot, mert ezzel megakadályozták, hogy a BT kötelező szankciókkal sújtsa a Namíbiát törvénytelenül meg­szánva tartó dél-afrikai fajül­döző rezsimet. A SWAPO végezetül leszöge­zi: a Nyugat az USA vezetésié­vel arra törekszik, hogy a na­míbiai kérdés rendezéséne új­gyarmatosító megoldást talál­jon egy, az érdekeiket kiszol­gáló bábkormány hatalomra juttatásával. A namíbiai .prob­léma ilyenforma megoldása azonban kizárólag a Nyugat politikai, gazdasági és straté­giai érdekeinek kedvezne. A NEMZETKÖZI DEMOKRATIKUS NŐSZÖVETSÉG NYILATKOZATA 1981. V. s. (ČSTK) — A Nemzetközi De­mokratikus Nőszövetség nyilat­kozatban fejezte ki szolidaritá­sát a namíbiai nép igazságos harcával, amelyet szabadságá­ért és függetlenségéért, az el­nyomás és a kizsákmányolás el­len, a pretoriai fajgyűlölő re­zsim politikája ellen folytat. A nyilatkozatban követeli Namí­biának a fajgyűlölő dél-afrikai rezsim általi törvényellenes megszállásának megszüntetését, valamint azt, hogy a hatalmat adják át ezen ország népe egye­düli törvényes képviselőjének — a Délnyugat-afrikai Népi Szervezetnek (SWAPO). A szövetség továbbá tiltako­zik a reakció mindazon törek­vései ellen, amelyekkel mente­getni igyekeznek azokat a gaz­tetteket, amelyeket dél-afrikai fajgyűlölők Namíbia területén követnek el. A világ békesze­rető erőit a namíbiai nép aktív támogatására szólítja fel. Észak'írországban állomásozó hadsereg vezetőinek tanácsko­zását. Robert Sands halálos ágyá­nál a börtönben felváltva vir­rasztónak legközelebbi rokonai. Az idegileg teljesen kimerült Sands asszony a Long Kesh-i tábor meglátogatása utám va­sárnap nyugalomra szólított fel és hangsúlyozta: „Fiam nem ezért áldozta fel életét a foglyok körülményeinek meg­javításáért, hogy további halál­eseteket okozzon.“ Ha Robert Sands meghal, ak­kor ebben a században már a 13. lesz, aki tiltakozó éhség­sztrájkkal végzi életét, ezt vá­lasztva a politikai harc formá­jaként. Amint Bernadette McAliskey-Devlin volt képvise­lőnő egy vasárnapi tiltakozó gyűlésen kijelentette, Margaret Thatcher kormánya a foglyok követeléseivel szemben elfog­lalt elutasító álláspontjával be­bizonyította, hogy „a civilizált világ egyik legkevésbé felelős­ségteljes kormánya. “ LENGYELORSZÁG Újabb szírájkveszély (ČSTK) — A Walesa-féle Szolidaritás újból sztrájkkal fenyegetőzik. Ezúttal ürügy­ként azt a márciusi incidenst akarja felhasználni, amelyre a Szolidaritás tagjai és az Ostro- wiec Swietokrzyskiban levő városi közlekedési vállalat azon gépkocsivezetői között ke­rült sor, akik nem voltak haj­landók eleget tenni a sztrájk­felhívásnak. Március 27-én, amikor a Szolidaritás négy­órás „figyelmeztető“ sztrájkot hirdetett meg, a sztrájkolók helyett a rendszeres járatokon munkába akartak lépni a LEMP tagjai és az ágazati szakszervezeti szövetség tagjai közé tartozó gépkocsivezetők, akik nem voltak hajlandók a sztrájkban részt venni. A Szo­lidaritás őrjárata igyekezett ebben megakadályozni őket, többek között azzal is, hogy a járőrök az elinduló autóbuszok elé álltak. Annak ellenére, hogy sen­kinek semmi komolyabb baja nem történt, a Walesa-féle szakszervezetek tagjai azt hí- reszteltéik, hogy a városi köz­lekedési vállalat egyik gépko­csivezetője elgázolta Szolida­ritás-tag kollégáját. A Szolida­ritás ezt az esetet annak a provokatív követelésnek alá­támasztására használta ki, hogy bocsássák el azokat a gépkocsivezetőket, akik elutasí­tották a sztrájkot, sőt még azt is követelte, hogy váltsák le a vállalat igazgatóját. Amikor azonban javaslatát titkos sza­vazásra bocsátotta, a vállalat alkalmazottainak kétharmada a javaslat ellen szavazott. A vál­lalat dolgozói többségének vé­leményére való tekintet nél­kül a Szolidaritás folytatta az igazgató rágalmazását, sőt az­zal vádolta őt, hogy „szemé­lyes érdekében visszaél tisztsé­gével". Ez az állítás a Szoli­daritás leggyakrabban használt „fegyvere“. (ČSTK) — A bolíviai belügy­minisztérium bejelentette, hogy a kormánycsapatok körülzárták az Occidental Petroleum észak­amerikai olajtársaság egyik bá­nyászati központját, melyet a múlt hét végén szélsőjobboldali terroristák kerítettek a hatal­mukba. Carlos Valdera Barberinak, a Bolíviai Szocialista Falangisták főtitkárának vezetésével mint­Amerikai fegyverek Egyiptomnak (ČSTK) — Az Egyesült Álla­mokban semmilyen korlátozás sincs az Egyiptomba irányuló fegyverkivitel tekintetében, ami a Hawk-Eye korai riasztóberen­dezéssel ellátott repülőgépekre, vagy az F-15 típusú vadászgé­pekre vonatkozna. Ezt a kijelen­tést Abdái Halem Ghazala egyiptomi hadügy- és fegyverke­zési miniszter tette az A1 Ahram című lapnak adott interjújában. A lap ezzel kapcsolatban rá­mutat, hogy a jövő héten ame­rikai katonai küdöttség érkezik Kairóba, hogy megtárgyalja az egyiptomi hadsereg legkorsze­rűbb amerikai fegyverekkel va­ló felfegyverkezése új ötéves tervének a részleteit. egy 50 tagú fegyveres komman­dó az olajbányászati központ-1 ban több mint 50 túszt ejtett. A felkelők Luis Garcia Meza tá­bornok elnöknek és a katonai junta többi tagjának azonnali lemondását követelték. Azzal fenyegetőznek, ha nem teljesí­tik követelésüket, felrobbantják az olajkitermelő központot. A bolíviai junta kormányköz­leményben jelentette be, hogy a „kormány időben történt intéz­kedései nyomán sikerült teljes mértékben ellenőrizniük a ter­rorista akciók nyomán kialakult helyzetet“. A közlemény azon­ban arról nem szól, hogy (milyen intézkedésekről van szól. Kiutasitatták az országból a Bolíviai KP KB első titkárát (ČSTK) — Jorge Kolle Cuelót, a Bolíviai Kommunista Párt KB első titkárát, akit a bolíviai ha­tóságok a múlt hónapban bebör­tönöztek, tegnap szabadon bo­csátották, és kiutasították az or­szágból. A hírt a Presencia bo­líviai lap közölte a belügymi­nisztérium hivatalos tájékozta­tására hivatkozva. BEGIN BÍRÁLJA SCHMIDT ÉS GISCARD ÁLLÁSPONTJÁT (ČSTK) — Az izraeli fegyve­res alakulatok vasárnap újabb támadást intéztek a dél-libanoni Nabatija menekülttábor ellen. Károkról és emberáldozatokról eddig nem érkezett jelentés. Begin izraeli kormányfő éle­sen bírálta Schmidt nyugatné­met kancellárnak és Giscard ď Estaing francia elnöknek az arab-izraeli konfliktussal kap­csolatos álláspontját. Kijelen­tette, hogy az említett két nyu­gat-európai politikust semmi más nem érdekli azon kívül, hogy drágán eladhassák fegyve­reiket az arab országoknak, és ezért olcsó olajat kapjanak. Bej gin azt követően nyilatkozott így, hogy a bonni kancellár Szaúd-Arábiában tett látogatása idején kijelentette: az NSZK er­kölcsileg elkötelezi magát a pa­lesztinok ügyének, és most át­értékeli a robbanékony térséggel kapcsolatos politikáját, melynek értelmében eddig nem szállított fegyvert a térség országaiba. Az izraeli katonai hatóságok az év eleje óta további négy­zetkilométereket sajátítottak ki a Jordán nyugati partján levő területeken, s az a törekvésük nyilvánvalóan arra irá­nyul, hogy a június 30nán esedékes parlamenti választáso­kig minél nagyobb területre terjesszék ki az izraeli ellenőrzést. A Begin-kormány, amely ingatag parlamenti többségére való tekintettel volt kénytelen kiírni az idő előtti választásokat, ily módon próbálja a leendő izraeli kormány számára lehetetlenné tenni a Jordániával megkö­tendő esetleges területi kompromisszumot. A kisajátított földterületek túlnyomó részén zsidó településeket építenek. Felvételünkön izraeli katonák a Jordán nyugati partján (Telefolo — ČSTK) A JAPÁN KORMÁNYFŐ WASHINGTONBAN (ČSTK) — Szuzuki Zenko ja­pán kormányfő tegnap hivata­los washingtoni látogatásra in­dult, ahol csütörtökön és pén­teken találkozik Reagan elnök­kel. A megbeszéléseken első­sorban a nemzetközi helyzet­ről, valamint a japán—ameri­kai kétoldalú kapcsolatokról lesz szó. Politikai megfigyelőik szerint azonban mindenekelőtt két fő kérdésről: az USA által szorgalmazott fokozott ütemű japán fegyverkezésről és a két ország között dúló autóhábo­rúról lesz szó. Szuzuki elutazása előtt több­ször hangsúlyozta, hogy Wa­shingtonban csak a legalapve­tőbb japán védelmi kérdéseikről hajlandók tárgyalni konkrét számadatok említése nélkül. Megerősítette, hogy Japán so­sem lesz ismét katonai nagy­hatalom, és katonai kapacitása mindig csak védelmi célokat szolgál. Az USA ugyanakkor egyre sürgeti Japánt, hogy vál­laljon nagyobb szerepet a Nyu­gat csendes-óceáni stratégiájá­nak megvalósításában. Wein­berger hadügyminiszter leg­utóbb a múlt héten szólította fel Japánt a katonai kiadások lényeges fokozására. Még meg sem kezdődtek a magas szintű japán—amerikai tárgyalások, máris éles ellen­tétek pattantak ki a hét végé­re tervezett Reagan—Szuzuki* talállkozóról kiadandó nyilat­kozat szövegezésekor. Az ame­rikai fél nem értett egyet a japán kormány által előterjesz­tett nyilatkozattervezettel. Nem helyeselte azt a megfogalma­zást, hogy Japán „önállóan és következetesen törekszik saját védelmi képességének fokozá­sára“, mert ez a szövegezés Washington szerint túlságosan enyhe, ezért a formuládé meg­változtatását követeli. A brit kormány a napokban fokozta biztonsági intézkedéseit Észnk-trországban, hogy ily módon próbáljon úrrá lenni a Long Kesh-i börtön foglyának tiltakozó éhségsztrájkja iránt megnyil­vánuló rokonszenvtüntetések nyomán előállt helyzeten. Belfast utcái leginkább katonai táborra emlékeztetnek. A város stratégiai pontjain rendőri és katonai autók parkolnak, az utcákon megerő­sített katonai alakulatok járőröznek, gyakoriak a motozások, és V w megszigorították a személyi poggyász ellenorzéset (Telefoto — ČSTK)

Next

/
Thumbnails
Contents