Új Szó, 1981. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1981-05-25 / 121. szám, hétfő

Siratochvílova hét csúcsa (ČSTK) — A csehszlovák atlétikai liga első fordulójában, amelynek színhelye Banská Bystrica volt, hat óra leforgása alatt három csehszlovák csúcs született Jarmite Kratochvílová olimpiai ezüstérmes jóvoltából. Először a 100 méteres futás döntőjében 11,22 mp-cel túlszárnyalta Glesková és saját csúcsát. 21 század másodperccel futott jobb időt a korábbi rekordnál. Idén a világon csak három női atléta ért el nála jobb Időt: az arnerikai Ashford (10,99], az ausztrál Boyle (11,18) és a ja­maikai Ottey (11,18). Még értékesebb volt délután Kratochvílová új csehszlovák csúcsa a 200 méteres futásban. 22,50 mp-cel lett első (eddigi 1980-ban felállított csúcsa 23,53 volt). Ez az idei legjobb idő, Kratochvílová úgy nyilatkozott, hogy nem számított a 100 méte­ren elért csúcseredményre, mert as uióbbi időben többnyire a 400 méteres futásra edzett. Ezen a távon azonban csak június 23-án és 24 én áll majd rajthoz Prágá­éiban a strahovi stadionban a Csehszlovákia—Magyaroszág at­létikai viadalon. így Bratislavá­ban a Pravda—Televízió—-Slov- naft atl'étikai versenyen ismét 100 és 200 méteren láthatjuk majd a legjobb csehszlovák női atlétát. Csúcsbeállítás történt a 400 méteres női gátfutásban. A jab­loneci Dana Wildová 57,83 mp-es idővel beállította tavalyi saját csehszlovák csúcsát. Hármasug­rásban Ivó Bilik (Sparta Paha) 15,94 méteres ugrással megjaví­totta saját ifjúsági csúcsát. )ó formában versenyzett a diszkoszvető Bugár, öt dobás­sal túlszárnyalta a 60 métert — ebből a leghosszabb a negye­dik volt, 64,16 méter. Ugyancsak értékes Leitner 788 cm-es távol­ugrása, Adamec 81,88 m-es ered­ménye a gerelyhajításban, há­rom kalapácsdobó eredménye, akik túldobták a 70 métert, a nőknél pedig Fibingerová, aki az első kísérletnél 20,42 méter­re lökte a golyót. Eredmények — nők — 100 m: 1. Kratochvílová (VŠ Praha) 11,22 — csehszlovák csúcs, 2. Imramovská (Brno) 12,12, 200 m: 1. Kratochvílová 22,50 .— csehszlovák csúcs, 2. Kylová (Plzeň) 24,59, 400 m: 1. Morav- číková (VŠ Praha) 53,40, 800 m: Ozoráková (RH Praha) 2:06,54, 1500 m: Červeňková (VŠ Praha) 4:17,68, 100 m gát: Picková (VS Praha) 13,78, 400 m gát: Wildo­vá 57,83 — csehszlovák csúcs­beállítás), 4X100 m: VŠ Praha 45,52, 4X400 m: Vítkovice 3:46,89, magas: Stránska (Jablo­nec) 181, távol: Tasová (VS Pra­ha) 627, súly: Fibingerová (Vít­kovice) 20,42, diszkosz: Barto- ňová (RH Praha) 60,24, gerely: Vlasáková (Brno) 54,82. Sorrend az első forduló után: 1. VŠ Praha 8/201, 2. RH Praha 7/156,5, 3. Zbrojovka Brno 6/109, 4. LIAZ Jablonec 5/101, 5. Slávia UK Bratislava 4/90. Férfiak — 100 m: Brečka (RH Praha) 10,68, 200 m: Brečka 21,28, 400 m: Záhorák (Du. Pra­ha) 47,89, 800 m: Tuma (Slávia Praha) 1:52,12, 1500 m: Uvízl (Vítkovice) 3:45,28, 10 000 m: Sýkora (Vítkovice) 28:36,67 p, 110 m gát: Ivan (Du. B. Bystri­ca), 14,00 400 m gát: Kodejš (Sparta Praha) 50,76, 3000 m akadály: Barus (Du. B. Bystrica) 8:54,32, 4X100 m: Dukla Praha 40,95, 4X400 m: Sparta Praha 3:13,07, magas: Hrabal (VŠ Pra­ha) 216, távol: Leitner (Du. Praha) 788, rúd: Leták (Du. B. Bystrica) 505, hármasugrás: 1. Marinec (VŠ Praha), 16,07, 2. Bilik (Sparta Praha) 15,94 — csehszlovák ifjúsági csúcs, súly: Brabec (Dn. Praha) 18,71, disz­kosz: Bugár (Du. Praha) 64,18, gerely: Adamec (Du. Praha) 81,88, kalapács: 1. Vrbka 71,24, 2. Skoumal (mindkettő Du. Pra­ha), 70,74, 3. Shamrád (Vítkovi- vice) 70,40. Sorrend az első forduló után: 1. Dukla Praha 8/219, 2. Dukla B. Bystrica 7/192, 3 .VŠ Praha 6/ 174,5, 4. Sparta Praha 5/168,5, 5. RH Praha 4/173,5 pont. A 21 éves Jozef Pribilinec, a Dukla Banská Bystrica atlétája nyerte Borský Mikulášban a 20 km-es gyaloglóversenyt. A győz­tes Ifjúsági Európa-bajnok 1:23:43,6 óra alatt tette meg a távot és csak 7 másodperccel maradt el a tavalyi pályacsúcs­tól. A további sorrend: 2. Petik 1:23:48,4, 3. P. Blazek (mind Du. B. Bystrica) 1:25:56,0, 4. P. Szi­kora (VSŽ Košice) 1:26:18,0, 5. Rola (Lengyelország). 1:27:38,0 óra. SAKK (ČSTK) — Továbbra is a hol­land Timtnan áll a hollandiai IBM nemzetközi sakktorna élén — 5 pontja van a 7. forduló után. A további sorrend: 2—4. Hort, Karpov és Portisch 4,5, 5—6. Kaválek és Szmiszlov 4, 7. Polugajevszkij 3,5, 8—9. Ree és Miles 3, 10. Ljubojevics 2,5, 11. Donner 2, 12. Langeweg 1,5 ponttal. A csehszlovák Hort a 6. for­dulóban döntetlenül játszott Kaválekkel, majd a 7. forduló­ban ugyancsak osztozott a pon­ton a jugoszláv Llubojevicssal. Ebben a fordulóban a vezető Timman döntetlenül játszott az angol Milesszel, az amerikai Ka­válek legyőzte a holland Don- nert, míg Karpov játszmája Szmiszlovval, Langeweg Reevel és Polugajevszkij játszmája Por- tischsal döntetlenül végződött. Ö V I D E N 0 A Rotterdamban lebonyolí­tott nemzetközi maratoni futó­versenyen az angol John Gra­ham kiváló, 2:09:28 órás idő­vel végzett az első helyen hon­fitársa, Curran és a holland Va­lentin előtt. 0 Rómában az olimpiai sta­dionban az olasz—szovjet—gö­rög-spanyol atlétikai négyes­találkozó első napja után a szovjet együttes nagy fölény­nyel vezet. Meglepő, hogy a 4 X 100-as váltóban az olasz né­gyes 39,51 alatt győzött: Ge­relyben: Kula (szovjet) 85,58, 400 m: Csernyeckij (szovjet) 46,29 mp, 1500 m: Gonzales (spanyol) 3:40:58 p, 5000 m: Cova (olasz) 13:36,99 p. 0 Anisa Cusmir román női atléta a távolugrásban 691 cen­tivel új országos csúcsot állí­tott föl. Ez az idei legjobb tel­jesítmény. 0 Meyfarth 192 centis telje­sítménnyel nyerte a női magas­ugrást Baunatalbanaz NSZK at­létikai ligájának döntőjében. PRÉMIUMOK A športka 21. játékhetének rendkívüli préiniumnyereményel Gyűjtőhely: sorozat és szám Pošta Most pri Bratislave, Bratislava-vidék járás og 705 634 Pošta Chlaba, Nové Zámky-i járás sj 088 345 Pošta Handlová, prievidzai járás dm 403 892 Pošta Košice 7 dh 891 247 TJ Partizán Bardejov do 273 423 A bajnoki cím (elé menete! a Ferencváros (Lépesfalvi) — A magyar NB I. 30. fordulójában győzött az első négy helyezett. Ennek ellenére a Ferencváros bajnoki re­ményei izmosodtak, mert a Nyíregyháza csapatában talán a legnagyobb akadályt sikerült vennie a bajnoki cím felé veze­tő úton. A Honvéd kikapott Zalaegerszegen, és ezzel talán do­bogós reményeitől is búcsút vett. Két csapatnak sikerült Idegenben megszereznie a győzelmet, a Rába ETO-nak és a Tatabányának. Itt említjük meg, hogy Szabó György, a Tata­bánya jobbhátvédje a mérkőzésen csúcsot javított: 464. alka­lommal játszott az NB I.-ben. A korábbi rekorder Szusza Fe­renc volt. Az NB I. 31. fordulójára szerdán és csütörtökön kerül sor. A párosítás a kővetkező: Nyíregyháza — Ojpesti Dózsa, Vi­deoton — Zalaegerszeg, Bp. Honvéd — Diósgyőr, MTK-VM — Vasas, Rába ETO — Pécs. Ferencváros — Békéscsaba, Du­naújváros — Debrecen, Tatabánya — Volán, Kaposvár — Cse­pel. VIDEOTON — DIÓSGYŐR 5:0 (4:0) Góllövők: Tieber (2), Burcsa, Baranyi (tizenegyesből) és Má- jer. A fehérváriak nem várt ará­nyú győzelmével a kiesés ellen küzdő diósgyőriek Igen nehéz helyzetbe kerültek. DEBRECEN — KAPOSVÄR 2:0 (1:0) Góllövő: Kerekes (2) A hazaiak korán szerzett ve­zető gólja után kényelmes já­ték következett, továbbra is debreceni helyzetekkel. A Ka­posvár nem harcolt úgy, ahogy egy kiesőjelőlttől elvárható lett volna. CSEPEL — RÄBA ETO 1:2 (0:2) Góllövők: Kelemen, 111. Hla- gyik és Pölöskei. A szellemesebben Játszó ven­dégek ’megérdemelten vitték el a két pontot az ötletszegény Csepeltől. A középpályás sorok között nagy volt a különbség. PÉCS — MTK-VM 0:0 Unalmas mérkőzés volt, mind­két csapat nagyon gyengén ját­szott. Az MTK görcsösen ra­gaszkodott az egy ponthoz. BÉKÉSCSABA — TATABANYA 0:1 (0:1) Góllövő: Kovács. A Tatabánya az első percben rúgott góljával győzött. A 21. percben Csepregi büntetőjét a bányászok kapusa, Kiss hárítot­ta. A tartalékos hazaiak ellen a stílusosan futballozó vendég­csapat győzelme igazságos. VASAS — VOLÄN 2:1 (1:1) Góllövők: Zombori (2 — egyet tizenegyesből), 111. Seres (tizen­egyesből). Mindkét oldalon óriási hely­zetek maradtak ki. A hajrában a játékvezető mindkét oldalon adott egy tizenegyest. Zombori belőtte. Seres viszont elhibáz­ta, s ez döntött. A Vasas a helyzetek alapján megérdemel­ten nyert, bár rosszul játszott. DUNAÚJVÁROS — Ü. DÓZSA 0:0 Sok gólhelyzet, jól védő ka­pusok. A Dunaújváros a játék képe alapján jogosan tartotta otthon az egyik pontot. Lehet, hogy már késő a jó hajrá... FERENCVÁROS—NYÍREGYHÁZA 3:1 (0:0) Góllövők: Nyilasi (2), Rab, 111. Pethő. Nem ízlett a ferencvárosi tá­madóknak a vendégek szoros emberfogása, nem is tudtak iga­zán jól kombinálni. Szünet után változott a játék, a formás ha­zai akciók gólokat Is eredmé­nyeztek. A Nyíregyháza veresé­ge ellenére jó benyomást kel­tett. ZALAEGERSZEG — Bp. HONVED 3:2 (1:0) Góllövők: Szentes, Konrád, Soós, ill. Esterházy és Kozma. A második félidőben a ven­dégek kerültek mezőnyfölény­be, de a zalaegerszegi támadá­sok veszélyesebbek voltak. A ZTE jobban használta ki hely­zeteit. Az NB I. állása: 1. Ferencváros 30 18 8 4 64:30 44 2. Vasas 30 16 10 4 59:32 42 3. Videoton 30 17 6 7 53:31 40 4. Tatabánya 30 15 10 5 44:25 40 5. Bp. Honvéd 30 14 9 7 54:35 37 6. Debrecen 30 12 9 9 32:27 33 7. Békéscsaba 30 12 8 10 40:37 32 8. Nyíregyháza 30 9 14 7 25:23 32 9. 0. Dózsa 30 8 14 8 47:48 30 10. Rába ETO 30 8 11 11 36:34 27 11. Pécs 30 7 12 11 35:37 28 12. Zalaegerszeg 30 10 6 14 47:57 28 13. Volán 30 8 10 12 34:46 26 14. Csepel 30 6 13 11 30:31 25 15. Diósgyőr 30 5 12 13 24:44 22 16. MTK-VM 30 4 13 13 28:48 21 17. Kaposvár 30 5 9 16 29:64 19 18. Dunafljváros 30 4 10 16 31:63 18 ' % I jBJL: 1 ** % ' SBir "f ' • >..* V- ' : •, ' V i NEHODA CSAK EGY FÉLIDŐT JÁTSZOTT (ČSTK) — A csehszlovák labdarúgó-válogatott szombaton Senicán ját-szott edzőmérkőzést és a „pirosaik“ 3:1 (0:0) arányban győztek a „fehérek“ ellen. Góllövők: 61. p Bnrger, 70 p. Masný, 79. p Kozák, ill. 77. p Hrebíüek. 3000 néző előtt Klačauský vezette a mérkőzést. Az első félidőben mindkét csapatban öt semicai labdarúgó kapott helyet. A játékosok bé­késen kezelték a labdát és sok volt az átadási hiba. Gólt nem látott a közönség, mert a já­tékosok csak ritkán vállalkoz­tak lövésre, s a ikét kapus, Seman a pirosaknál és Neto- lička a fehéreknél mindig a helyén volt. Szünet után piros mezben már csak a válogatottjelöltek léptek pályára: Seman (Neto- líčka), — Jakubec, Macela, Ra- dimec, Barmoí — Kozák, Ber­ger, P. Nemec — Masný, Vizek, Janečka. Ez az együttes jobb benyomást keltett és a góllö-* vésbem is jeleskedett. A mérkőzés után Vengloš edző így értékelte a látottá* kát: — Edzésről volt szó éi ezért a scnicai mérkőzésen ki akartuk domborítani a társa* dalmi szempontot is: hozzájé* rulni a labdarúgás 60. évfor* dulójának ünnepségeihez ezen a járási székhelyen. A mérkő* zés eleget tett feladatának, a cél a játékosok összeszoktál®* sa volt. Az Izland ellen pályára lépő tizenegyet még nem kft* zöl hetem, mert Panenka nem játszott ás Nehoda is csak 4$ percet, mivel enyhe sarokfáj* dalma miatt a második félidő* ben nem vállalta a játékot* Néhány játékos, így Radimec* Macela, Jurkemik, Berger, Ko» zák, Nehoda és Masný, aki a legutóbbi ligamérkőzéseken ift jó formában játszott, ezúttal i* igazolta, hogy jogosan vánt? Hiányosa a címeres meznek. BAJNOKI PONTOKÉRT KÉZILABDA (ČSTK) — A hat legjobb, az 1.—6. helyért küzdő csapat Prá­gában játszott tornát, az utol­só előttit a befejezés előtt. A legjobb eredményt a Dukla Pra­ha érte el, mind az öt mérkő­zését megnyerte és egy pont­tal megközelítette a vezető VSŽ Košice csapatát. Eredmé­nyek: Dukla Praha — VSŽ Ko­šice 17:15 (9:7), Lokomotíva Trnava — Slávia Praha 19:25 (8:12), Tatran Prešov — Škoda Plzeň 18:21 (8:12), VSŽ Košice — Tatran Prešov 19:17 (9:9), Dukla Praha — Lokomotíva Trnava 27:19 (15:10), Lokomo­tíva Trnava — VSŽ Košice 21:28 (8:12), Dukla Praha — Škoda Plzeň 25:16 (11:7), Slávia Praha — Tatran Prešov 22:18 (10:7). A záróforduló előtti sorrend: 1. VSŽ Košice 41 p, 2. Dukla Pra­ha 40 p, 3. Lokomotíva Trnava 32 p, 4. Slávia Praha 30 p, 5. Škoda Plzeň 27 p, 6. Tatran Prešov 26 pont. A 7.—12. helyért folyó torna színhelye Martin volt. A Kopriv- nicében sorra kerülő utolsó tor­na előtt így alakult a sorrend: 7. Martin 32 p, 8. Koprivnice 29 p, 9. CH 24 p, 10. OstravA 19 p, 11. Topoľčany 19 p, 12. Michalovce 5 pont. VÍZILABDA A vízilabdázók legmagasabb versenye a harmadik kettős for­dulóval folytatódott. Piešťany — Slávia VSV Košice 11:8, Piešťany — ČH Košice 4:13, ★ A labdariigó-vllágbajnoki s«* lejte/.ňk I. csoportjában Lahtibad ax NSZK válogatottja 4:0 (3:0)-ra győzött Finnország ellen. G611Ö* vők: Fischer (2), Briegel és KaltXj Barátságos ]abdarúgó-mérkfi-< zésen a Slávia Praha 4:1 (3:0) arányban győzött a Slezan Frydek* Místek ellen. '+■ Barátságos nemzetközi súly-* emelő viadalon az RH Praha 795,2:747,2 arányban győzött a Dl-« namo (szovjet) csapata ellen. Az RH Pardubice férfi k«v sárlabdacsapata nyerte a Barátság Knpa 14. évfolyamát. A döntő mér­kőzésen 72:70 arányban győzött a Dynamo Bukarest ellen. A 3. helyért: Budapesti Vasas—üwarj dia Wroclaw 93:84. ýy @ íippelüokJ/~\ 22. fogadóhét L LABDARÚGÓ LIGA "L Slávia—Inter. Bármennyire Is szüksége lenne az Internek legalább az egyik pont megszer­zésére, erre a prágai Eden-sta- dlonban aligha számíthat. Tip­pünk: 1. 2. Bohemians—Dukla Praha. Mindkét csapat valamelyik kuj pában szeretne szerepelni. A Bo­hemians otthon játszik, de a ka­tonacsapat sem esélytelen. Tip­pünk: 1, 0. 3. RH Cheb—Ostrava. Bár a Cheb otthonában nagyon erős, a bajnoki címre törő Baník ide­genben is szerezhet pontot. Tip­pünk: 0, 1. 4. Hradec Králové—Nitra. Ne­héz küzdelem vár a feljavult nyitraiakra. A találkozó három­esélyes. Tippünk: 1, 0, 2. 5. ZŤS—Lokomotíva. Bár a ZŤS búcsúzóban van az I. ligá­tól, a hazai rangadó még érde­kes küzdelmet hozhat. Tippünk: 0, 2. f. Prešov—Brno. A Prešov ta­vasszal jól játszik otthon, a br- nólak viszont nem sokat mutat­tak Idegen pályán. Tippünk: t, 7. B. Bystrica—Trnava. A Tr­nava tavasszal még nem szerzett vendégként pontot, pedig még nem menekült meg a kieséstől. Tippünk: 1. 8. Slovan—Sparta. A prágaiak Is szeretnének még valamelyik kupáért játszani, de ehhez leg­alább egy pontot kellene szerez­niük Idegenben. Tippünk: 1, 0/ LABDARÚGÓ BUNDESLIGA 9. Karlsruher SC—Hamburger SV. A vendégek két ponttal le­maradtak a vezető Bayertől, és most minden lehetőséget ki fog­nak használni. Tippünk: 2. 10. Borussia Dortmund—FC Köln. A dortmundlak Jobb for­mát mutattak ellenfelüknél és a hazai pálya előnyét Is élvezik. Tippünk: 1. 11. Düsseldorf—Kaiserslau­tern. A papírforma szerint a vendégek az esélyesek, bár Ide* gén pályán eddig nem sok ba­bért arattak. Tippünk? & 12. Schalke 04—FC Nürnberg. X sereghajtó Schalke aligha ke­rüli el a kiesést. Tippünk: 0, 2. ŰJ SZŐ 19BL V. 25. Kratochvílová máris kiváló formában versenyez. Erről két új or­szágos csúcsa tanúskodik (Vojtíšek fölv.J

Next

/
Thumbnails
Contents