Új Szó, 1981. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1981-05-23 / 120. szám, szombat
34. kerékpáros Békeverseny A tizenötödik szovjet csapatgyőzelem í CSTK) —• A szovjet kerékpározók ezúttal tizenötödik alkalommal nyerték a csapatversenyt a Békeversenyen. Az eddigi kerékpáros Béke- versenyek során a jelenleginél csak egy alkalommal volt nagyobb a különség a győztes és a második helyezett között, mint most. Az NDK csapata lH5ö-ban 53:18 perccel szorult a győztes együttes mögé. A szovjet versenyzők közül ezúttal nyolcadszor került ki végső győztes, de 1977 óta mindig a szovjet válogatott valamelyik tagja végzett az egyéni összetett élén. Varsóban a verseny befejezése után Pavel Doležel, u csehszlovák csapat edzője így nyilatkozott: „Az idei kerékpáros Békeverseny a legigényesebbek közé tartozott, bár az átlagos sebesség korántsem volt a legnagyobb. Az egyéni és a csapat- kiizdelem sorsáról minden útszakaszon külön-külön történt döntés, ezért a rajttól a célig teljes erőbedobással kellett küzdeni. A szovjet kerékpározók ezúttal merőben új elhatározással érkeztek, vállalták és diktálták az iramot, a hegyes vidéken csakúgy, mint a síkságon. Ami a csehszlovák csapat teljesítményét illeti, az NDK területén jobb eredményekre számítottam. Hazai környezetben kamatoztattuk a terep ismeretét és sikeresen folytattuk küzdelmünket a harmadik hely megszerzéséért. Lengyelországban a kivívott pozíció megtartására törekedtünk, s ez sikerült is. Csapatunk harmadik helyezésével elégedett vagyok, hiszen meg tudtuk előzni a világbajnoki és olimpiai sikereket felmutató lengyel versenyzőkből álló együttest. Az egyéniben titokban többet vártam, de a szovjet kerékpározók a vártnál is jobbak voltak. Škoda hetedik és Klasa tizedik helyezése nem mondható rossznak. A legjobb tíz között az NDK csapatából csak Ludwig és Barth, Lengyel- országéból Jankiewicz tudott helyet kapni. Erős mezőnyben a várakozásnak megfelelő teljesítményt nyújtottunk, az erőt jól tudtuk összpotosítani, s ez döntött. Klasa és Škoda mellett az újonc Dolek is kellemes meglepetést szerzett. Hrazdíra ellen sem lehet kifogás. Ezzel szemben váltakozó volt Ferebauer és Konečný teljesítménye. Az egyéni összetett végeredménye: 1. Zagretgyinov (szovjet) 48:13:48, 2. Szuhnrucsenkov (szovjet) —4:38, 3. Miscsenko (szovjet) —6:08, 4. Ludwig (NDK) —11:43, 5. Barth (NDK), 8. jankiewicz (lengyel) —15:22, 7. Škoda (csehszlovák) —15:36. 8. Kasirin (szovjet) —15:58, 9. Barinov (szovjet) —16:15, 10. Klasa (csehszlovák) —17:13. Dolek a 18., Hrazdíra a 29., Konečný a 34. és Ferebauer a 49. helyen végzett. Kellemes meglepetésnek számít a magyar Halász 20. helye. A csapatverseny végeredménye: 1. Szovjetunió 144:38:45, 2. NDK —45:17, 3. Csehszlovákia —1:00:39, 4. Lengyelország —1:00:59, 5. Románia —1:23:40, 6. Portugália —1:35:42, 7. Franciaország —1:40:34, 8. Bulgária —1:43:52, 9. Magyarország —1:45:50, 10. Belgium —2:27:34 óra. Tenisz SPORTHlRADÓ 1981. V. 23. 0 A Szovjetunió női kosárlab da bajnokságát már 18. alkalommal nyerte a TXT Riga együttese. A befejező fordulóban 92:45 arányban győzött az Uralmas Szverdlovszk fölött. ® Az NSZK labdarúgó H válogatottja Írország együttesét fogadta és fölötte 3:0 (0:0) arányú győzelmet aratott. Góljait Del Haye, Funkel és Schöder lőtte. Az ír együtes, inint ismeretes, nemrég vendéglátóként mért 3:1 arányú vereséget Csehszlovákia csapatára, s előzőleg 1975-ben, amikor a nyugatnémet B-válogatottat fogadta, 1:0 ra győzött. 0 A New York Islanders jégkorongcsapata nyerte a Stanley Kupát. Kettejük ötödik mérkőzésén 5:1 arányban győzött a Minnesota North Stars fölött, és az összesítésben győzelmének aránya 4:1. 0 Férfi kosárlabda barátságos találkozón: BC Prievidza — Egri SE 84:72. 0 Cj nyugatnémet csúcsot állított fel Klaus Kiibler Tiibingen- ben a hármasugrásban 16,85 méteres teljesítményével. A fedettpályás csúcsot tartó Bous- chen 16,67-tel második lett. A rúdugrást Lohre 540 cm-rel nyerte, a női magasugrásban győztes üressel teljesítménye 187 cm volt. 0 Barátságos labdarúgó-találkozón: Dynamo České Budéjovice—Sparta Praha 2:2 (2:1) és ZTS Kosice—OZKM Svidník 3:2 10:1). 0 Klimová. az US Praha ver senyzője nyerte az országus női sakkbajnokságot. Az utolsó, vagyis, 13. fordulóban döntetlent ért el Modrová, a Bohemians versenyzőjével szemben. Az A sportfogadás hírei A Sazka 22. játékhetének I. labdarúgó-liga 1. Slávia Praha—Inter Bratislava, 2. Bohemians Praha—Dukla Praha, 3. RH Cheb—Baník Ostrava, 4. Spartak Hradec Králové—Plastika Nitra, 5. ZŤS Košice— Lokomotíva Košice, 6. Tatran Prešov—Zbrojovka Brno, 7. Dukla Banská Bystrica— Spartak Trnava, 8. Slovan Bratislava—Sparta Praha. Nyugatnémet labdarúgó-liga 9. Karlsruher SC—Hamburger SV, 10. Borussia Dortmund—1. FC Köln, 11. Fortuna Düsseldorf —Kaiserslautern, 12. Schalke 04—FC Nürnberg. élcsoport sorrendje így alakulti 1. Klimová 11, 2. Skálcelová 9,5, 3. Eretová 9, 4. Cyprianová 8, 5. Hájková 7,5 ponttal. 0 A Román Labdarúgó Kupa döntőjében június 24 én két egyetemi csapat találkozik. Az elődöntőben a jelenlegi éllovas Universitatea Craiova 4:0 arányban győzött a Sportklub Bakehu fölött, a Politehnica Temesvár pedig a III. ligás Tordánál bizonyult jobbnak 2:1 arányban. 0 Varsóban nemzetközi junior öttusaverseuyt rendeznek. Két szám lebonyolítása ulán a csehszlovák válogatott a harmadik helyet foglalja el. Az első számban, a lovaglásban a lengyel Idzi győzött honfitársai, Konrad és Kárpinski előtt. Mindhárman 1100 pontot kaptak. A lövészetben a szovjet Agapov volt a legsikeresebb, 1088 pontot szerzett, mögötte a magyar Mizsér 1066, és a román Grozec- ky 1044 ponttal következeit. Két szám után az egyéjii összetettben: 1. Agapov 2176 p, 2. Id- zi 2122, 3. Jeremejev (szovjet 1 2111 pont. A csapatversenyben: 1. Lengyelország 6234, 2. Magyarország 6134, 3. Csehszlovákia 6108 pont. (ČSTK) — Olaszország nemzetközi bajnokságán a férfi egyesben Lendl a legjobb nyolc közé jutásért 7:5, 6:2 arányban győzött az amerikai Manson fölött. További eredmények: Vilas — Higueras 6:1, 6:1, Taróczy — Gimenez 6:2, 1:6, 6:1, Clerc — Dimiani 6:1, 6:2, McNamara — Barazzuttl 7:5, 6:4. A további párosítás: Lendl — Dibbs, Vilas — Taróczy, Pecci — McNamara és Pannatta — Clerc. A párosok küzdelmében Tornái Šmíd, oldalán az amerikai Mansonnai 7:6, 6:2 arányban győzött a Martin — Higueras duó fölött. További eredmények: McNamara, McNnmee — S. és T. Giammalva 7:6, 3:6, 6:3, Panatta, Bertolucci — Guerrero, Maeso 6:4, 6:4, Gi- meiiez, Martinez — Ocleppo, Mottram 6:2, 4:6, 6:4. Nyugat Berlinben n női tornán Maršíkuvá az angol Durie ellen 6;0, 6:4 arányban győzött, Mandlíková az ugyancsak angol Barkernél bizonyult jobbnak 3:6, 6:4, 6:1 arányban. Nem volt sikeres Tomanová szereplése, aki a jugoszláv jausovectől kapott ki 6:0, 6:4 arányban. A további eredményekből: Austin -— Romanov 6:1, 7:5, Madruga — Kochde 6:2, 6:2. A következő párosítás: Austin — Collins, Jevans — Madruga, Marsíková — Jauso- vec és Fromholtz — Mandlíková. A férfi egyesben: Luna — Teltscher 7:5, 6:1, Gehring — Feigl 6:3, 6:3, Lewis — Eber- hard 6:4, 7:6, Glickstein — Fromm 6:4, 7:5. • • # Az országos teniszbajnokság 3. fordulójában a VŠ Praha 10:5 arányú vereséget szenvedett az RH Praha együttesétől. Vegyescsapatok küzdelmére került sor. SÁRI VIKTOR GYŐZELMÉVEL KEZDŐDÖTT Tegnap délután megkezdődtek a soinorjai nemzetközi díjugrató verseny küzdelmei. Az első nap két számot bonyolítottak le. Az elsőt Sári Viktor, a Budapesti Honvéd versenyzője lliaj Csuhaj nevű lován nyerte, a másodikban a karvinnái Edmund Lalecka (Paris) végzett az első helyen. Borús, de kellemes időben a nyitó ugratással kezdődött a Duna Kupa első napja. Erre 47 lovat neveztek, s aki hibapont nélkül teljesítette az első nyolc, 120—130 cm magas akadályt, az azonnal folytathatta a versenyt a további öt, 130 cm magas akadályon. A résztvevők nemcsak már ismert, jóképességű, hanem fiatal paripákon indultak. A parkúrt tizenhatan hibapont nélkül teljesítették és a végső sorrendet az időeredmények döntötték el. A győzelmet Sári Viktor (Bp. Honvéd — Ihaj Csuhaj) szerezte meg, Zdenek Babor (Tlumacov — Alwin) és Ivó Novák (Olomouc — Nezmar) előtt. A második szám a szabadon választott pálya-versenye volt, a résztvevők tíz, 130 cm magas akadályt teljesítettek. A pálya vonalát maguk választhatták meg és az akadályokat tetszés szerinti irányból ugrathatták. Aki kihagyott egy akadályt, azt kizárták, akadály verésért pedig a szokásos hibapontokat kapták. Ebben a versenyben is a hibapont nélküliek sorrendjét az időeredmények döntötték el. A legrövidebb idő alatt Edmund Latečka (Karviná — Paris) teljesítette a parkúrt és szerezte meg a győzelmet klubtársa, ]. Kuželka előtt, aki Bukanýr nyergében a második, Džeif hátán pedig a harmadik helyen végzett. A somorjai Gonos Li- gustr lovával negyedik, klubtársa, Dúbravský pedig Liusiana nyergében ötödik lett. Ma a nemzetközi díjugrató verseny a váltóugratással folytatódik, majd ezt követően a Pribyl emlékversenyt rendezik meg, mely egyúttal válogató a vasárnapi Duna Kupa döntőjére. (kollár) 0 A Plastika Nitra labdarúgócsapata magyarországi portyát bonyolít le, amelynek kis# mérkőzésén 2:1 (1:0) arányú vereséget szenvedett a Tatabánya együttesétől. A további találkozón az Oroszlányi Bányász vendégeként a nyitrai együttes 5:2 (3:1) arányban győzött. 0 A nyári Universiadet Bukarestben rendezik, s eddig hét ország jelentette be végleges részvételi szándékát. © Az RH Cheb labdarúgócsapata Bukarestben a Dynamo vendégeként 3:1 (1:1) arányú vereségst szenvedett. Együtt a válogatott csapat (CSTK) — Csehszlovákia labdarúgó-válogatottja az Izland elleni világbajnoki selejtezőre készül. A csapat keretének tagja Antonín Panenka is, aki ma még a Rapid Wien színeiben Linzben bajnoki mérkőzésen szerepel, s azután csatlakozik társaihoz. A válogatott keretének töblbi tagja: Seman, Netolička, Barmos, jakubec, S časný, Macela, Radünec, Jur- kemik, P. Némec, Bičovský, Kozák, Berger, Masný, NelMJda, Vizeik, Janečka és Pokluda rendben jelentkeztek Vengloš főedzőnél és Ilavránek társedzőnél. A válogatott jelöltjei pénteken délután edzést tartottak a Slovan stadionban, ma pedig 17.30 órai kezdettel Senicán előkészületi mérkőzésen szerepelnek. A keretet pirosaik — kékek csoportra osztják és kisegítésre készen állnak a helyi, a Szlovák Nemzeti Ligában szereplő együttes labdarúgói is. Hétfőn kétfázisos edzés lesz a Rapid főrévi stadionjában. Kedden délelőtt szabadot kapnak a játékosok, és 17.00 órától kezdve, vagyis a szerdai mérkőzés időpontjában tartják utolsó előkészületi edzésüket. Kedd este a kosárlabda-EB egyik találkozójának megtekintése szerepel legjobb labdarúgóink műsorán. Június 6-án 20.00 órakor A nagy érdeklődésre való tekintettel közöljük, hogy június 8-án szombaton a Népstadionban 20.00 órakor kezdődik a MAGYARORSZÁG — ANGLIA világbajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzés. Annyi már most biztos, hogy előménkő- zésre is sor kerül, de arróL még folynak a tárgyalások. Az angol válogatott június 3-án szerdán érkezik Budapestre, előzőleg május 30-án Svájc vendégeként ugyancsak VB selejtezőn szerepel. A Magyar Népköztársaság Kupában négy csapat vívja az elődöntőt és a döntőt. Június 20-án a szegedi stadionban előbb az Ojpesti Dózsa — Diósgyőr, majd a Vasas — Bp. Honvéd mérkőzést játsszák a döntőbejutásért. Másnap a veszteseik a 3. helyért, a győztesek pedig a kupa birtokba vételéért küzdenek. Az NB I. mai fordulójának mérkőzései: Dunaújváros — 0. Dózsa, Vasas — Volán, Békéscsaba —> Tatabánya, Pécs — MTK-VM, Videoton — Diósgyőr, Csepel —> Rába ETO, Ferencváros — Nyíregyháza, Debrecen — Kaposvár, Zalaegerszeg — Bp. Honvéd. SAKK Szinte krónikus jelen- ség — nemcsak nálunk, de más országokban ts, hogy a legmagasabb értékszámmal rendelkező sakkozok rendszerint nem tartják kötelességüknek, hogy részt vegyenek az országos bajnokság elöntőjében. A legfrisebb példa az Idei jugoszláv bajnokság Boronovúban, ahol Ljubojevics, Gligorlcs, Ma- tulovics, Kurajlca, Marja- novics és sok más ismert nagymester maradt távol. A bajnokság élén két kompromisszumot nem ismerő, a támadó sakkot kedvelő versenyző végzett: Ivanovics lett a bajnok, íél ponttal előzte meg Velcmirovicsol és egy ponttal Gebalo-t és Rajkovicsot. Az új bajnok stílusára jellemző, hogy 10 győzelem mellett csak 5 döntetlenje, viszont 4 vesztett játszmája volt. Miután Ljubojevics kijelentette, hogy nem vesz részt a világ- bajnokságért folyó versenysorozatban, a zónaversenyeken Ivanovics, Velemlrovics, Cebalo, Rajkovics, lvkov és Mulak fogja képviselni a jugoszláv színeket. A bajnokság szépségdíjas játszmájában éppen a bajnok kapott ki.. . íme a játszma: Benőni védelem Világos: Ivanovics — Sötét: Vukies 1. d4 c5 2. d5 e5 3. e4 d6 4. Hc3 a6l (az elmélet világosra előnyösnek tartja a Benőni védelmet, de Vukies újít — a szokásos 4 . . . IlfB 5. Fb5 + ! Hbd7 6. a4 Fe7 7. Hf3 után világos valóban kitűnően áll) 5. a4 Fe7 6. f4? (jobb 6. Hge2 majd g3) 6 . . . ef4: 7. Ff4: Fg5 8. Vd2 Ff4: 9. VÍ4: He7 10. Hf3 Hg6 (sötét a futók cseréjével uralja a sötét mezőket) 11. Vg3 0—0 12. h4 f6 13. h5 He5 14. Fe2 Hf7i (helyet ad a másik huszárnak) 15. a5 Hd7 16. 0—0 Hde5 17. Hd2 Fd7 16. h3 b5! 19. ab6: ep. a5 20. Ba2 (e lépés hibás tervet vezet be) 20. .. Vb6 21. Khl Kh8 22. Bfal? 15! (világos a vezérszárnyra összpontosította erőit, de a döntés a másik oldalon következik) 23. ef51 Hh6l 24. Í6 Bf6: 25. Hce4 (jobb volt a másik huszárral e4-re menni) 25 .,. B6f8 26. Vc3 Vd8! (a világos királyállás siralmasan néz ki) 27. Kgl Hf5 28. Ild6: (gyalogost nyer, de rögtön elveszti a játszmát) 28 ... Hd4l 29. Bel? Vh4 30. H2e4 (ebben bízott világos, de most fonalas nyerés következik) 30 ... He2: + 31. Be2: Bfl + t 32. Kfl: Vhl + 33. Kf2 Hg4 + 34. Kf3 Bf8+ 35. Hf6 BÍ6: + 36. Ke4 Vfl 37. Kd3 Hf2+ és világos feladta. 1203. sz. fejtörő Lindner László (Olimpiai verseny 1948) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kf7, Vc2, Bbl, Hd3, gy: g4 és g6 (6 báb). Sötét: Kh8, Hc3 és d2, Fdl, gy: b3, d4 és e3 (7 báb). A megfejtés beküldésének határideje június 1. A megfejtések az Új Szó szerkesztő^ ségének címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők közül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, továbbá állandó féléves megfejtési létravcrsenyt vezetünk. Az 1201. sz. fejtörő (J. Pospisil) helyes megfejtése: 1. Vc3ü Az e heti nyertesek: Margala József, Handlova, Béres Bálint, Oborin. DELMÁR GÁBOR Jellegzetes jelenet a kerékpáros Békeversenyről. Az útszakasz- győztes (jelen esetben Zagretgyinov) felemelt karral halad út a célvonalon (ČSTK-felŕ.)