Új Szó, 1981. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1981-04-07 / 82. szám, kedd
A PART TEVÉKENYSÉGE, A TÁRSADALOM FEJLŐDÉSE A CSKP XV. KONGRESSZUSA ÓTA ÉS A PÁRT TOVÁBBI FELADATAI (Folytatói) a 8. oldalról) trkai-erkőlcsi fejlődésükről vájó gon doskodásukon alapszik. Nagyok ezek az igények, de nem csökkenthetük. Nagyon fontos, liogy a közép- és fő iskolákból olyan végzett hallgatók kerüljenek ki, akik szakmailag és politikailag is jól felkészültek a gyakorlati életre, érvényesíteni tudják- a termelésben a tudomány és technika eredményeit, érvényesíteni tudják mindazt a haladót, ami országunk további fejlődését feltételezi. Társadalmunk nagy gazdagsága rejlik a műveltségben, amelyet az eddiginél jobban ki kell használnunk. Oktatási-nevelési rendszerünk minden fokán meg vannak a politikai, káder-, szakmai és anyagi feltételek a feladatok teljesítéséhez. Arra törekszünk, hogy iskoláink társadalmi tekintélye tuvább növekedjen, és a pedagógusok munkája teljes támogatást élvezzen. Meggyőződésünk, hogy pedagógusaink és mindazok, akik az iskolákban dolgoznak, illetve az iskolákkal együtt- működnek, nagy felelősséggel, megértéssel és öntudattal teljesítik, az iskoláinkkal elvárt feladatokat. Társadalmunk életében jelentős szelepe van a tudománynak. A tudományos-műszaki fejlődésről, különösen pedig a termelésben való érvényesítéséről, már megemlékeztünk. Szélesebb összefüggésekben azonban vissza kell térnünk a tudomány kérdéseihez, jogosan nagyra értékeljük azokat az eredményeket, amelyeket a műszaki, természet- és társadalomtudomány elért. Ezek tudósaink áldozatkész munkájának eredményei. Jelentős sikereket eredményezett a tudomány területén elsősorban a szovjet tudósokkal folytatott: nemzetközi együttműködés. Ezzel kapcsolatban meg kell említenünk legalább az űrkutatást, a nukleáris kutatásokat, a molekuláris genetika terén folytatott kutatásokat, valamint a reális szociaiizmusért vívott harc tapasztalatainak elméleti általánosítását. A vitathatatlan sikerek ellenére meg keíl állapítanunk, hogy a tudomány fejlődésének és kihasználásának üteme nem felel meg szükségleteinknek és lehetőségeinknek. Keveset tettünk eddig azért, hogy az erőket társadalmunk kulcsfontosságú kérdéseinek megoldására összpontosítsuk. A tudományos kutatást, az eddiginél határozottabban arra kell irányítanunk, hogy új forrásokat nyerjünk energetikai szükségleteink fedezésére, a nyersanyagalap jobb kihasználására, az alapanyagok jobb hasznosítására, az elektronizálásra, kibernetizálásía, a robotok alkalmazására, a biológiai technológiák kutatására, a talaj termőké- pessegének növelésére, a gazdasági haszonállatuk termelékenységének növelésére és a környezetvédelemre. A társadalomtudomány területén a következő ötéves időszakban Is a legfontosabb feladatok közé tartozik majd a fejlett szocialista társadalom építése Időszerű kérdéseinek kutatása. A társadalomtudomány fejlődése elképzelhetetlen az alkotó viták, a bíráló légkör és az elvi pártos hozzáállások merész keresése nélkül. A gyakorlat azt mutatja, hogy felül kell bírálni a tudomány és technika irányításának eddigi módját. Olyan rendszert kell kidolgoznunk, amely egységes, országos tudományos és tudományos műszaki politika kialakítását eredményezi, hozzájárul a tudomány és a termelés kapcsolatának elmélyítéséhez, a tudományos és műszaki alapunk színvonalának további emeléséhez. A kultúra és a művészet fejlődésének kedvező feltételei Életünkben pótolhatatlan szerepe van a kultúrának és a művészetnek. A szocialista forradalom hozzáférhetővé tette a dolgozók széles tömegei számára a kulturális és művészeti értékeket, új, soha nem volt kedvező feltételeket teremtett a kultúra és a művészet fejlődéséhez. Csehszlovákia Kommunista Pártja kulturális politikájában arra törekszik, liogy állandóan növelje a művészet társadalmi szerepét, amelynek feladata a dolgozók széles rétegeinek valódi értékekkel való gazdagítása, az állampolgároknak a szocializmus és a kommunizmus eszméi iránti tettrekész viszonyának elmélyítése, a szocialista életmód, az emberek kulturális és tár-- sadalmi aktivitásának fejlesztése. Támogatjuk és a továbbiakban is támogatni fogjuk a kommunista pártossággal áthatott művészi alkotásokat, amelyek korunk legfontosabb kérdéseire reagálnak, harcolnak a szocialista erkölcsért, napjaink emberének küzdelmeit, munkatörekvését ábrázolják és az embereket a hazafiság és internacionalizmus szellemében nevelik. Ilyen művészet csakis az alhotó és a nép életének szoros kapcsolatából, az alkotó állampolgári felelősségérzetéből születhet. Pártunk a jövőben is figyelmet fordít a művészek sorai egységének megszilárdítására, sokoldalúan támogatni fogja a szocialista realizmus alkotó érvényesítését. Éhben a törekvésben jelentős feladat hárul a művészeti szövetségekre. Elvárjuk, hogy továbbra Is hozzájáruljanak az eszmeileg és művészileg magas színvonalú alkotó munka fejlesztéséhez. Minden művész, aki arra törekszik', hogy hűen ábrázolja az emberek sokrétű életét, minden újat, aki képességeit a szocializmus szolgálatába állítja, támogatásunkat élvezi tehetsége fejlesztésében és érvényesítésében* Nem tűrhetünk meg azonban semmit, ami art a szocialista művészetnek és társadalomnak, ami ellentétben áll a szocialista humanizmus eszméivel. Nem engedjük meg senkinek sem, hogy befeketítse népünk eredményeit, forradalmi múltunkat és jelenünket Nagy igényekét kell támasztani a mű- bírálattal szemben Is. Az alkotó szövetségeknek, a kulturális minisztériumoknak jobban kell gondoskodniuk a fiatal alkotókról, politikai és művészeti fejlődésükről, de arról is, hogy sajátságos művészeti megnyilvánulásuk keresését ne vezérelje csupán az a vágy, hogy feltűnjenek, hanem elsősorban .1 társadalmi felelősségérzetük. Szocialista kultúránk továbbra is jelentős feladatot teljesít, és sokoldalú támogatást kap internacionalista feladatának: megvalósításában. Feladata, hogy hozzájáruljon a szocialista közösség országaival való testvéri kapcsolataink elmélyítéséhez, a kiváló kulturális értékekkel hatékonyan elősegítse békés együttműködésünket az ösz- szes nemzettel, .s igazságot hirdessen a szocialista Csehszlovákiáról. IV. A párt — a munkásosztály, a széles néptömegek élcsapata mmó 1981. IV 7. Tisztelt elvtársak 1 Merész és nem könnyű feladatokat szabunk ki. Kétségtelen, hogy a megvalósításukért folytatott harc élén a kommunisták haladnak majd. A párt társadalmunk becsületét és bölcsességét képviseli. A szocializmus további fejlesztéséért, a népünk jövőjéért vállalt legnagyobb felelősségtudatot fejezi ki a pártról való gondoskodás, marxista—-leninista egységének és akcióképességének további megszilárdítása, a kommunisták nagy hadserege alkotó energiájának fejlesztése és helyes irányítása. Klement Gottwald szavaival élve, ez a feladatok feladata, amelyet egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk, Csehszlovákia Kommunista Pártjának 1981. január 1-én 1 538 179 tagja és tagjelöltje volt, akik 45 564 alapszervezetben tevékenykednek. A legutóbbi kongresszus óta tovább gyarapodott a párt tagsága. 321 ezer tagjelöltet vettünk fel Csehszlovákia Kommunista Pártjába, fll százalékuk munkás, 7,8 százalékuk szövetkezeti földműves, 22,1 százalékuk értelmiségi A tagjelöltek több mint 90 százaléka 35 évesnél fiatalabb volt. A tagok átlagos életkora 4d évről 44 re csökkent. Nőtt az anyagi termelésben dolgozók részaránya, megszilárdult a párt inunkásmagva. A nők részaránya 27,5 százalékra nőtt. A következő időszakban is élenjáró munkásokkal, szövetkezeti parasztokkal és értelmiségiekkel, vagyis azokkal bővítjük a párt sorait, akik példát mutatnak a munkában és a magánéletben, elkötelezett közéleti és politikai tevékenységet fejtenek ki. Továbbra is komplex módon és céltudatosan kell irányítani a tagállomány javításának folyamatát, a szociális és korösszetétel alakulását. Ez a párt- szervezetek mindennapi munkájának elválaszthatatlan része. Megköveteli, hogy aktívabban hassunk a munkakollektívákra, megismerjük az embereket, politikai, munkahelyi helytállásuk s erkölcsi tulajdonságaik alapján készítsük őket fel a tagjelőltségre. Ezen a téren több kezdeményezést várunk el a SZISZ-szervezetektől és a szakszervezetekben dolgozó kommunistáktól. , Az a tény, hogy a tagság több mint 40 százalékát az utóbbi tíz évben vettük fel a pártba, megsokszorozza a po litikai nevelő munka színvonalával, elsősorban a járási pártbizottságok és a pártszervezetek politikai nevelő mun kájőval szemben támasztott elvárásokat. A politikai nevelő munka elmélyítésével párhuzamosan nagyobb figyelmet kell szentelni annak, hogy a fiatal kommunisták konkrét feladatokat teljesítve fejlődjenek, s megszilárduljon meggyőződésük a pártpolitika megváló sításáért folytatott küzdelemben. A párt aktivizálásában, a kommunisták felelősségtudatának elmélyítésében, a pártszervezetek munkájának javításában jelentős szerepe volt a tagsági igazolványok cseréjének. A beszélgetések folyamán 12 814 ember tagságát szüntették meg. A következő időszakban megoldandó feladatok sikeres teljesítése érdekében tovább kell javítani a politikai szervező és az ideológiai nevelő munkát, a ka- dermunkát, és el kell mélyíteni a párt vezető szerepét. A szocialista építés folyamatában törvényszerűen ez a fel adat. egyre nagyobb. A párt vezető szerépe aszerint mélyül el, hogy a párt hogyan tölti be szerepét mint a munkásosztály, a széles néptömegek valódi élcsapata, milyen következetesen tartja szem előtt a marxista—leninista tanítást, s ennek alapján hogyan egyesíti a tömegeket a szocializmus és a kommunizmus építése folyamatában, a kommunisták milyen áldozatkészen és példamutatóan harcolnak minden területen a párt programjáért, és hogyan szilárdítják meg a párt és a nép egységét. A párt vezető szerepe betöltésének fontos feltetele, hogy az összes pártszerv és -szervezet munkájában érvényesítsük a pártépítés és a pártmunka alapelvét — a demokratikus centralizmust és a párton belüli demokráciát. Határozottan ki kell küszöbölni a következetlenséget és a lassúságot a határozatok teljesítése során és nem szabad elnézőnek lenni azok iránt, akik nem tartják meg a párt alapszabályzatát. Felelősségteljes feladat hárul a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságra, valamint a pártépítés alacsonyabb szintű bizottságaira. Még jobban hozzá kellene járulniuk a párthatározatok megvalósításához, a pártegység és a pártfegyelem megszilárdításához. Minden szinten tökéletesíteni keli a tájékoztató rendszert. Igaz, objektív információkra van szükségünk, amelyek nem kendőzik el a fogyatékosságokul és nem ferdítik el a valóságot. Az olyan nem objektív, hiányos információ, amelynek csupán az a célja, hogy általa kedvező képet alkossunk az üzemről, járásról vagy kerületről, csakis kárt okoz. Nem feszi lehetővé, hogy helyes döntéseket és hatékony intézkedéseket hozzunk. A pórtszer- veknek és -szervezeteknek el kell sajátítaniuk a bíráló elemzés módszerét, határozataiknak a pontos, ellenőrzött tényekből, a társadalmi valóság alapos ismeretéből kell kiindulniuk. A kommunisták aktivitásának kibontakozása, a párt és a társadalom egészséges fejlődése szempontjából elvi -jelentőségű a bírálat és önbírálat módszerének következetes érvényesítése. Ahol nem érvényesül a bírálat és önbíiálat, ott nem alakul ki a problémák tárgyilagos, elvhű megítéléséhez, a feladatok kezdeményező megoldásához szükséges kedvező légkör, ott nem tudják hatékonyan kiküszöbölni a fo gyatékosságokat. Már sokszor szóltunk a bírálat és önbíralat jelentőségéről, ti fejlődéséhez szükséges feltételek kialakításáról, s úgy tűnhet, hogy ehhez már nincs mit hozzátenni. Sajnos, 0 gyakorlatban ez még mindig komoly probléma. Elegendő jogos bírálat hangzik el a különböző fogyatékosságok, rendetlenség, a rossz minőségű áru, a tisztességtelen eljárások, a tisztséggel való visszaélések miatti Nem a hivatásos bírálókra az örök panaszosokra, gondolunk azokra sem, akik a szocializmusban nem tudnak semmi pozitívumot találni, és gyakran névtelen levelek mögé rejtőznek. A becsületes emberekről van szó, akik igaz, társadalmilag megalapozott bírálatot mondanak, és őszintén közös ügyünket akarják szolgálni. Azonban még mindig találkozunk olyanokkal, akiket semmilyen bírálat sem érint, „leráznak" magukról minden észrevételt, és az önbírálat teljesen idegen számukra. Megengedhetetlen a bírálat elnyomása vagy pedig megbosszulása. A pártszerveknek és -szervezeteknek az ilyen jelenségeket nem szabad megtűrniük. A jogos bírálatra adott kommunista válasz a fogyatékosság kiküszöbölésének módja. Ebben látjuk az emberek kezdeményezése és aktivitása egészséges aramlata megerősítésének' útját. Elvtársak, a több mint 40 ezer párlh alapszervezet óriási erőt képvisel, amely mindennap kapcsolatban áll a széles néptömegekkel. A pártalapszer- vezetek munkájának hatékonysága és tekintélye aszerint nő, hogyan tudják megmagyarázni és következetesen az életben érvényesíteni a párt politikáját. A járási pártbizottságok fő feladata, hogy elmélyítsék közvetlen kapcsolatukat az alapsZervezetekkel, s a legfontosabb feladatokra egyesítsék őket* Kevesebb irányelv, kevesebb hivatal- nokoskodás, több közvetlen kapcsolat — ez vonatkozik a pártmunkára. Ebből a szempontból nagyobb igényeket támasztunk a pártapparátus munkájával, politikai fejlettségével, teljesítőképességével, forradalmi lelkesedésével és áldozatkészségével szemben. Nagymértékben a pártapparátustól függ, milyen szakképzetten készítik elő és teljesítik a párthatározatokat, hogyan érvényesül az egész pártban a lenini munkastílus. A lenini munkastílus ereje elsősorban az emberek körében kifejtett állandó munkában rejlik. Minden tisztség- viselő, minden felelős dolgozó tevékenységét jellemeznie kell annak, hogy jól ismeri az emberek nézeteit, érzékenyen reagál problémáikra és szükségleteikre, rendszeresen magyarázza a pártpolitikát, megnyeri az embereket e politika megvalósításának és általánosítja a tapasztalatokat. Állandó figyelmet: követel a párttagok és tagjelöltek ideológiai nevelése. Minden kommunistának magáévá kell tennie a marxizmus—leninizmus eszmélt, szilárd belső meggyőződésre kell szert tennie, határozottan fel kell lépnie a fogyatékosságok ellen és pártos harcosságot kell tanúsítania. Ebben felelősségteljes feladat hárul a pártoktatásra, a pártsajtóra és a pártiskolák rendszerére. Szüntelenül emelni keli a marxista— leninista oktatás színvonalát úgy, hogy tartalma, formái és módszerei megfeleljenek a fejlett szocialista társadalom építése szükségleteinek. A párt- oktatás összes tanfolyamán és az ősz- szes párt iskolában átgondoltan össze kell kapcsolni az elméleti tanítást a gyakorlattal. Az egész pártoktatásban a tudományos-szocializmus megalapítóinak, elsősorban Vlagyimir Iljics honin műveire kell támaszkodni. Minden szintű pártszerv figyelmét továbbra is arra kell irányítani, hogy a pártaktívát politikailag, eszmeileg felvértezzék ahhoz, hogy a párt egyre fejlettebb, szakképzettebb előadókkal, propagandistákkal és agitátorokkal rendelkezzen. Minden kérdésre egye- nes, világos választ kell adni. Kösző- netet mondunk a több tízezer előadónak, propagandistának, agitátornak, akik áldozatos és önzetlen munkát fejtenek ki a pártpolitika magyarázásában. Ezt a munkát még jobban kell megszervezni és kihasználni. A tömegpolitikai munka fejlesztése sorön javítani kell a politikai agitá- 1 iót, elsősorban a személyes agitációt, amely minden párttag elsőrendű feladatai közé tartozik. Ebben a mi n- kőbán gazdagabb ismereteket, nagyobb rugalmasságot, bátorságot, érzékenységet kel) tanúsítani és differenciált hozzáállást kell érvényesíteni. A szemléltető agitációban ki jkell küszöbölni a formalizmust, maradiságot és nagyobb meggyőző erőt kell elérni. A kommunistáik, állampolgáraink politikai és ideológiai nevelésében kulcs- fontosságú szerepe van a Rudé prá- vonak, a CSKP KB sajtószervének. Nagyon fontosnak tartjuik, hogy színvonala és érvelésének ereje tovább növekedjen. Az egész lapnak világosan tükröznie kell bel- és külpolitikánkat, céljainikat. alapelveinket és feladatainkat. Igényes feladatok állnak a CSKP KB Marxizmus—Leninizmus Intézete, valamint a CSKP KB Politikai Főiskolája előtt. Mindkét Intézményre nagy felelősség hárul a káderek felkészítésében, a marxista—leninista tudomány alkotó fejlesztésében, szoros kapcsolatban a szocializmus építésének gyakorlatával. Nagyon fontos, hogy elmélyítsük a párt ideológiai, elméleti, politikai nevelő, szervező és gazdasági tevékenységének egységét. Jobban egybe kell hangolni az ideológiai munkát, megszilárdítva tervszerűségét és céltudatosságát. Előtérbe (kerül a kádermunka színvonala emelésének követelménye. El kell érnünk, hogy az irányító káderek minden területen lépést tartsanak az új feladatokkal, magukévá tegyék és következetesen megvalósítsák a párt politikáját. Naponta meggyőződhetünk arról,' /Folytatás a. 10, oldalon/