Új Szó, 1981. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1981-04-07 / 82. szám, kedd

A PART TEVÉKENYSÉGE, A TÁRSADALOM FEJLŐDÉSE A CSKP XV. KONGRESSZUSA ÓTA ÉS A PÁRT TOVÁBBI FELADATAI (Folytatás a 9. oldalról/ milyen fontos, hogy a vezető dolgozók magas szintű politikai és szakmai is méretekkel, erkölcsi tulajdonságokkal rendelkezzenek, osztályszempontból kö­zelítsék meg a társadalmi jelensége­ket, internacionalizmust tanúsítsanak, jó szervezők legyenek, igényesek le­gyenek önmagukkal és másokkal szem­ben és tekintélynek örvendjenek. A vezető dolgozó tekintélye a párt és a szocialista társadalom nagy tő­kéje. Ezt nem szabad kockáztatnunk. Ezt minden dolgozónak, közeli mun- katársának és elsősorban azoknak kell tudatosítaniuk, akik a vezető funkció­ba javasolják, illetve jóváhagyják. A következő időszakban tovább nő­nek a vezető káderekkel szemben tá­masztott követelmények. Nagyobbak lesznek az igények azzal a képessé­gükkel szemben, hogy irányítani, ve­zetni, nevelni tudjanak, a dolgozókat a párt gazdaság- és szociálpolitikája feladatainak megvalósítására tudják nevelni és szervezni. Az irányító ká­derektől fegyelmet, elvhűséget, az új támogatását, alkotó kezdeményezését, a bürokrácia, a rutin megnyilvánulá sai és a fogyatékosságok megtörése elleni küzdelemben határozottságot kell megkövetelni. A pártszerveiknek és -szervezeteknek teljes mértékben támogatniuk kell azokat a dolgozókat, akiik felelősségteljesen és bátran tel Elvtársák, engedjék meg, hogy most rátérjek pártunk külpolitikai tevékenységére. Az elmúlt időszakban bebizonyoso­dott pártunk külpolitikai irányvonalá­nak helyessége. Ez az irányvonal a szocialista közösség országai béke- programjának megvalósítására és ar­ra irányul, hogy a nemzetközi élet valamennyi jelenségét következetes osztályszempontból közelítsük meg. A legnagyobb sikernek azt tartjuk, hogy a világimperializmus minden intriká­jával szemben sikerült megőrizni a békét. Az erőszak, a diktátum, a konfrontáció, a konfliktusok és a fegyverkezési verseny ösztönzésének imperialista politikájával szemben — a Szovjetunió és az egész szocialista közösség sokoldalú aktív tevékenysé­géneik köszönhetően — sikerült to­vábbfejleszteni az enyhülési folyama­tot, megszilárdítani a nemzetközi biz­tonságot és újabb sikereket elérni a békéért, a társadalmi haladásért és a népek szabadságáért vívott küzdelem­ben. A jelenlegi nemzetközi élet fő po­zitív tényezője a szocializmus pozí­cióinak megszilárdulása és a szocia­lizmus vonzerejének megnövekedése. Egyre nagyobb méreteket ölt a kapi­talista országokban a dolgozók és a haladó erők harca a bőikéért és a szociális igazságért. Űj, nagy győzelme­ket ér el a nemzeti felszabadító moz­galom. Mindez elmélyíti a kapitaliz­mus általános válságát és belső ellen­téteit. A hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján az imperializmus legreak- ciósabb körei, de elsősorban az Egye­sült Államok a nemzetközi feszültség szándékos kiélezésére törekedtek az­ért, hogy megállítsák a történelmileg szükségszerű forradalmi átalakulások­kal, és az enyhülési folyamatot. A lá­zas fegyverkezés tokozásának, az új feszültséggócok kialakításának, vala­mint a szabadságért és a függetlensé­gért harcoló népek elleni nyílt erő- szaik útjára lépteik. A népek igazságos felszabadító harcát cinikusan „nem­zetközi terrorizmusnak“ nevezik. Kü­lönösképpen veszélyes az Egyesült Ál­lamok és a többi NATO-ország vezető köreineik törekvése, amely arra irá­nyul, hogy a katonai stratégiai egyen­súlyt a maguk javára változtassák meg, és megzavarják a jelenlegi nem­zetközi élet stabilitásának alapját. A Központi Bizottság az elmúlt idő­szakban a fő figyelmet a Szovjetunió­val és a többi testvéri szocialista or­szággal való szövetség és együttmű­ködés fejlesztésére és elmélyítésére fordította. Ez az alapja külpolitikánk­nak. A szocialista országok és hazánk céltudatos együttműködése minden te­rületen és minden szinten sikeresen fejlődik. Lényegét Csehszlovákia Kom­munista Pártja és a Szovjetunió Kom­munista Pártja marxista—leninista szö­vetségének rendszeres megszilárdítása iképezi. A megkötött jelentős szerző­dések és a politikai, gazdasági és tu­dományos-műszaki jellegű megállapo­dások döntő mértékben hozzájárulnak a fejlett szocialista társadalom építése feladatainak megoldásához. jesítik feladataikat. A politikai fejlett­ségnek, a szakmai felkészültségnek és a szervezőképességnek alapvető krité­riumai azok a konkrét eredmények, amelyek a társadalom és a szocializ mus javát szolgálják. Ma különösen időszerű az az elv, hogy az idősebb, jól bevált dolgozók tapasztalatait össze kell kapcsolni a fiatal, tehetséges káderek lelkesedésé­vel. Határozottabban felelős tisztsé gekkel kell megbízni a nőket. Céltu­datosabban kell felkészíteni, tisztsé­gekkel megbízni, érvényesülési lehető­séget biztosítani azoknak az emberek nek, akikkel távlati terveinkben szá­molunk. A mindennapi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a káderek a fel­adatok teljesítése során, a pártpoliti­káért, a szocializmusért folytatott gya­korlati küzdelemben fejlődnek és ed­ződnek meg. Minden területen példát kell mutat­niuk a párttagoknak. Minket, komínu nistákat semmi más nem különböztet­het meg a többi dolgozótól, mint a na­gyobb felelősségtudat, öntudatosság, munkaszeretet és áldozatvállalás. Az­zal a tudattal léptünk a munkásosz­tály forradalmi élcsapatába, hogy éle­tünk értelme a nép szolgálata lesz. Egyedüli kiváltságunk az, hogy a szo­cializmus további fejlesztéséért, a kom­munizmusért folytatott harc első so­raiban haladunk. A Szovjetunióval való szövetségben valósulnak meg népünk legősibb érde­kei és vágyai. A csehszlovák kommu­nisták és nemzeteink nagyra értékelik a Szovjetunió szerepét mint a szocia­lizmus meghatározó támaszát, minden forradalmi és haladó gondolat táma­szát, a békés fejlődés reményét és biztosítékát, amelynek erején megtör­nek az imperialista és militarista kö­rök azon szándékai, hogy akaratukat más népekre kényszerítsék. A Szovjet­uniónak ezt az objektív szerepét is­mét szemléltető erővel kimutatta az SZKP XXVI. kongresszusa. A Szovjetunióval való szövetség és szoros együttműködés nemcsak forra­dalmi hagyaték számunkra, hanem élő jelen, biztonság, amelyre terveinket és fejlődésünk jövőjét építjük. Saját tapasztalataink és a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság halaszthatatlan szükségletei fejlődésének további fel­adatai teljes mértékben igazolják a nemzetközi szocialista gazdasági in­tegráció szükségességét, valamint Leo­nyid Iljics Brezsnyevnek az SZKP XXVI. kongresszusán elhangzott szavai helyességét: az élet diktálja a felada­tot, hogy a szocialista közösség or­szágai terveinek koordinálását gazda­ságpolitikájuk összehangolásával kell kiegészíteni. Pártunk támogatja a test­véri szocialista országok vezető kép­viselőinek mielőbbi találkozóját, ame­lyen megtárgyalják a gazdaságpolitika összehangolásának alapvető kérdéseit, Pártunk a maga módján kész hozzá­járulni a találkozó teljes sikeréhez. A szocialista országoknak az embe­riség békés jövője érdekében kifejtett közös törekvései megvalósításában pó­tolhatatlan szerepet játszik a Varsói Szerződés. A jövőben is hozzá fogunk járulni tevékenységének tökéletesítésé­hez, a szocialista országok külpoliti­kája összehangolásának további elmé­lyítéséhez, valamint ahhoz, hogy kö­zös katonapolitikai szövetségünk meg­bízhatóan védje népeink szocialista vívmányait. A szocialista országokhoz fűződő kapcsolatainkban a szocialista inter­nacionalizmus bevált elveiből indu­lunk ki. A szocialista országok vezető képviselői rendszeres találkozóinak eredményei kifejezik országaink test­véri, marxista—leninista pártjainak egyre mélyülő egységét. Együttműkö­désünk elválaszthatatlan részévé váltak a szocialista országok központi bizott­sági titkárainak állandó tanácskozásai a nemzetközi kapcsolatokról, az ideo­lógiai és szervezési pártmunkáról, va­lamint a pártközi kapcsolatok fejlesz­téséről minden szinten. A nemzetközi imperializmus igyek­szik gyengíteni a szocialista közösség egységét, s a differenciált politika, va­lamint az egyes államok belügyeibe való beavatkozás révén igyekeznek valamely országot elszakítani a szocia­lista országok családjától, ahogy an­nak szemtanúi lehettünk Magyarország, az NDK, Csehszlovákia és most a Len­gyel Népköztársaság esetében. A reak­ciós erők ezt a felforgató akciót most már a hivatalos állampolitika rangjá­ra emelték. Az utóbbi időben a szocializmus hí­veinek és ellenségeinek figyelme a Lengyelországban zajló eseményekre összpontosul. A szocializmus külföldi ellenfelei által támogatott és ösztön­zött szocialistaellenes erők a testvéri Lengyelországban ellenforradalmi pucs ra törekszenek. Az imperialista reak­ciós erők, de főleg az Egyesült Álla­mok nem titkolja reményét, hogy sike­rül meggyengítenie a szocialista kö­zösséget. Nem titkoljuk, hogy népünk a test­véri Lengyelországban zajló eseménye­ket aggodalommal figyeli. Ez érthető. A történelem megtanított bennünket arra, mit jelent a jó szomszéd, a meg­bízható szövetséges. Egy politikai, gaz­dasági és védelmi szövetségbe tarto­zunk, közösek céljaink, barátaink és ellenségeink. Ezer szál fűz össze ben­nünket, s leghosszabb államhatárunk Lengyelországgal van. Érdekünk ezért., hogy a Lengyel Népköztársaság szilárd, rendezett szocialista államként fej­lődjön. Ezért aggaszt bennünket egyre job­ban az a tény, hogy Lengyelországban a politikai válság folytatódik és kiéle­ződik. A helyzet súlyosságára muta­tott rá a Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottsága, amikor hang­súlyozta, hogy az ország politikai és gazdasági életében anarchiára törek­vő szocialistaellenes és ellenforradal­mi elemek aktivitzálódása következ­tében veszélybe kerültek a szocializ­mus alapjai. Az események azt mutat­ják, hogy a válság folytatódik. A len­gyelországi helyzet továbbra is komo­lyan aggaszt bennünket. Csehszlovákia Kommunista Pártja, népünk — hasonlóan, mint a Varsói Szerződés többi országa — támogatja a kommunistákat, a munkásosztályt, a dolgozókat, a szocializmus minden igaz hívét, az igaz lengyel hazafiakat azon igyekezetükben, hogy visszaver­jék a reakció támadását, megoldják a felgyülemlett problémákat, és megszi­lárdítsák a szocialista társadalmi rendszert. A múlt év decemberében Moszkvá­ban a Varsói Szerződés tagállamai veze­tőinek találkozóján és más alkalmak­kor is a lengyel szocialista erők él­vezték a szocialista országok politikai támogatását. Ismételten hangsúlyozták, hogy a Lengyel Népköztársaság to­vábbi léte mint a szocialista közösség szilárd láncszemének léle az európai és a világpolitikában a stabilitás fontos tényezője. Azokat, akik a lengyelor­szági eseményeket szocialistaellenes kampányok ösztönözésére akarják fel­használni, emlékeztetni kell a vilá­gos álláspontra: a szocialista rendszer védelme minden szocialista állam ügye, de a szocialista közösség országainak közös ügye is. A szocialista országok készek megvédeni érdekeiket, és né­pük szocialista vívmányait. A barátság és a szoros sokoldalú együttműködés szálai a szocialista Kuba hős népéhez kötnek bennünket. Nagyra értékeljük a Vietnami Szocia­lista Köztársaság, a Laoszi Népi De­mokratikus Köztársaság és a Kambod­zsai Népköztársaság népeinek hatal­mas erőfeszítéseit, amelyek az impe­rializmus és a kínai hegeinonizmus agresszív politikája következményei­nek felszámolására irányulnak. Min­dent megteszünk azért, hogy mi is hozzájáruljunk az említett testvéri or­szágokban a szocialista társadalom építéséhez és súlyos harcok árán ki­vívott függetlenségük megszilárdításá­hoz. A világ haladó és forradalmi erői s velük együtt a csehszlovák nép több mini harminc évvel ezelőtt nagy remé­nyekkel és szimpátiával üdvözölte a kínai forradalmat, és a népi Kína megalakulását. Keserűen állapítjuk meg: ahelyett, hogy a Kínai Népköz- társaság aktívan a szocializmus a ha­ladás, a béke és a népek felszabadító harcának oldalára állt volna, durván megsértette és lábbal taposta a szo­cializmus lényegét és elveit. A kínai vezetés a Szovjetunióval és a szocia­lista közösség többi országával szem­ben ellenséges politika útjára lépett. Veszélyezteti a békés életet és a szo­cialista építést az indokínai országok­ban és Afganisztánban. A nemzetközi kommunista és nemzeti felszabadító mozgalomban felforgató politikát foly­tat. Ellentétben a haladás és a világbé­ke érdekeivel szövetkezett az imperia­lista politikával az enyhülés ellen ví­vott harcban a lázas fegyverkezés fo­kozásával egyidejűleg. Az imperialista államok, élükön az Egyesült Államok­kal, Peking külpolitikai álláspontját saját szándékaik megvalósítása érdeké­ben a világszocializmus, valamint Ázsia, Afrika és Latin-Amerika orszá­gainak nemzeti felszabadító harca el­len használják fel. Az elmúlt két év­tizedben folytatott kínai politika sem Kínának, sem a kínai népnek nem hozhat semmi jót. Kína objektív ér­dekei elválaszthatatlanul kapcsolódnak V. Bebizonyosodott pártunk külpolitikai irányvonalának helyessége a szocializmushoz, a békés nyugodt élet biztosításához, a normális nem­zetközi kapcsolatok és együttműködés fejlesztéséhez. Csehszlovákia — amint azt már nemegyszer hangsúlyoztuk — külpolitikai elveink következetes meg­őrzésével kész megjavítani államközi kapcsolatait a Kínai Népköztársaság­gal. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága összhangban a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elveivel, valamint a világ kommunista és munkásmozgal­ma előtt álló feladatokkal, aktívan hoz­zájárul korunk forradalmi és demok­ratikus erői egysegének és akcióképes­ségének megszilárdításához. Támogatni fogunk a kommunista és munkásmoz­galom egységének és összeforrottságá- nak megszilárdítására irányuló minden kezdeményezést. Munkánkkal hozzá fogunk járulni a nemzetközi találkozók pozitív eredményeihez, hasznosítani fogjuk az egyes pártok tapasztalatait, és sokoldalúan kivesszük részünket a munkásosztály és a társadalmi hala­dás ügyének győzelméért kifejtett kö­zös munkából. A csehszlovák kommunisták meg vannak győződve arról, hogy az olyan nemzetközi tanácskozás határozatainak teljesítése, mint amilyen például az 1976-os berlini konferencia volt, hoz­zájárul a kommunista és az egész antiimperialista mozgalom egységének megszilárdításához. Az utóbbi időben elég, a kommunista és munkáspárto­kat érintő probléma halmozódott fel, s véleményünk szerint hasznos lenne ezeket közösen megvitatni. A történelem is megerősíti, hogy a dolgozók jogaiért, a békéért, a de­mokráciáért és a szocializmusért har­coló minden kommunista és munkás­párt ereje megsokszorozódik, ha meg­szilárdul mozgalmunk internacionalista egysége. Az európai kommunista és munkás­pártok képviselőinek a múlt évben Párizsban megtartott találkozóján el­fogadott ,,A békéért és a leszerelésért“ című felhívás szellemében pártunk hozzájárul a demokratikus, a haladó és békemozgalmakkal, a politikai pár­tokkal és szervezetekkel való együtt­működés fejlesztéséhez. Anélkül, hogy figyelmen kívül hagynánk az ideoló­giánkban és politikai álláspontunkban meglevő ellentéteket, továbbra is fej­leszteni kívánjuk kapcsolatainkat a szo­ciáldemokrata és a szocialista pártok­kal az enyhülési folyamat megszilár­dításáért, a lázas fegyverkezés megál­lításáért és a háborús veszély elleni közös erőfeszítésben. A széles antiimperialista front meg­erősítése érdekében fejleszteni fogjuk együttműködésünket Ázsia, Afrika és Latin Amerika haladó és demokratikus erőivel. Mindazokkal az országokkal szilárdítani fogjuk internacionalista kapcsolatainkat és barátságunkat, ame­lyek a szocialista fejlődés útját válasz­tották, továbbá azokkal a szerveze­tekkel és mozgalmakkal, amelyek kö­vetkezetes harcot folytatnak a gyar­matosítás, az újgyarmatosítás és a fajüldözés ellen, hazájuk imperialista uralom alóli teljes felszabadításáért. A csehszlovák nép mindig a szabad­ságért és függetlenségért harcoló né­pek oldalán lesz, és támogatni fogja gazdasági és társadalmi fejlődésünket. Határozottan elítéljük az imperializ­mus törekvéseit, hogy az ellenforradal- mat oda exportálják, ahol a nemzetek úgy döntöttek, lerázzák magukról az imperialista uralom igáját. A csehszlovák kommunisták és egész népünk egyöntetű egyetértését fejezi ki azzal a testvéri támogatással, ame­lyet az afgán forradalomnak önzetle­nül nyújt a Szovjetunió. Szilárdan ál­lunk Afganisztán népének és forradal­mi erőinek oldalán. A közel-keleti helyzet az Egyesült Államok hegemonísta törekvései követ­keztében bonyolultabb lett és kiélező­dött. Teljes mértékben támogatjuk az SZKP XXVI. kongresszusának javasla­tát, hogy hívjanak össze nemzetközi konferenciát e veszélyes feszültséggóc felszámolására. Az átfogó politikai rendezésnek a térség valamennyi ál­lama és népe törvényes érdekeinek tiszteletben tartásán kell alapulnia. Ez az izraeli csapatoknak az 1967-ben megszállt valamennyi arab területről való mielőbbi kivonását, Palesztina arab népe önrendelkezési jogának — beleértve a saját államalapításra való jogát is — tiszteletben tartását és a közel-keleti államok biztonságának és szuverenitásának biztosítását feltéte­lezi. 1981 Latin-Amerika országaiban a haladó és forradalmi erők hősies harcot foly- jy 7^ tatnak az imperializmus és a fasiszta diktátorrendszerek kizsákmányolása és elnyomása ellen. Salvador, Chile, Uru- ■■ ^ (Folytatás a 11. oldalonJ ÜJ Sió

Next

/
Thumbnails
Contents