Új Szó, 1981. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1981-04-25 / 97. szám, szombat
ÜJ < zo 1981. IV. 25. 5 Ľubomír Štrougal elvtárs beszéde A CSKP XVI. kongresszusa külföldi vendégeinek üdvözletei a dolgozókkal tartott találkozókon A Csehszlovákia Kommunista Pártja XVI. kongresszusán részt vevő testvéri kommunista és munkáspártok küldöttségei a tanácskozás ideje alatt találkoztak a dolgozók képviselőivel. Ezeken a gyűléseken hangzottak el az egyes küldöttségvezetők üdvözlő beszédei. A szónokok nagyra értékelték a CSKP Központi Bizottságának beszámolóját a KB tevékenységéről és a további feladatokról, amelyet Gustáv Husák elvtárs terjesztett elő a kongresszus első napján. Elismeréssel szóltak azokról a sikerekről, amelyeket Csehszlovákia az utóbbi öt évben, a két pártkongresszus közötti időszakban ért el a szocialista építés során, és eredményes munkát kívántak a XVI. kongresszus határozatainak teljesítésében. A testvérpártok küldöttségeinek vezetői részletesen foglalkoztak saját országuk, pártjuk helyzetével, méltatták a CSKP-hoz és Csehszlovákiához fűződő kapcsolataikat, szóltak az adott térségek problémáiról, az átfogó nemzetközi kérdésekről egyaránt. (Folytatás a 4. oldalról) Ezért fogadtuk el oly egyértelműen az SZKP XXVI. kongresszusán elhangzott új békekiáltványt, amelyet megerősített Brezsnyev elvtársnak beszéde a CSKP XVI. kongresszusán, s ezért mi is felelősséget vállalunk érte. Annak tudatában tesszük ezt, hogy a béke legszentebb célunk, törekvésünk alfája és ómegája, valóban a legfontosabb emberi jog, amelynek beteljesülését csak a szocializmus tette lehetővé. Ennek során abból a mély meggyőződésből indulunk ki, hogy erre a célra, tehát a békés jövőre törekszik minden ország népe, s ez már régen nem csak a bölcs politikusok programja, hanem a széles népi tömegek programja is. Manapság, amikor Európa és a világ nehéz útkereszteződéshez érkezett, amikor mély társ- felelősséget érzünk Európa és a világ további fejlődéséért, amikor gondosan mérlegeljük a következő lépéseket, biztonságérzettel tölt el minket, hogy a szocialista közösséghez tartozunk. Hiszen Európa békés fejlődése elképzelhetetlen e közösség léte, egysége, vállvetett eljárása, önzetlen együttműködése, valamint gazdasági és katonai súlya híján. Ismét emlékeztetünk a Szovjetunióval való szövetségnek, a testvéri szocialista országokkal való kölcsönös kapcsolatainknak gottwaldi alapelvére. Jól tudjuk ugyanis, hogy ez a szövetség teremtette meg erős, szuverén államunk építésének, a példátlan társadalmi haladásnak valóban legmegfelelőbb külső feltételeit Erőnket gyarapította, hogy megvédjük magunkat mind a belső bomlasztás kísérleteivel, mind az imperialista erők külső nyomásával szemben. Csak A történelmet formálni, eseményeinek alakulására hatni csak céltudatosan, becsülettel és felelősséggel lehet. Joggal figyelmezteti erre a Bratislavai Városi Múzeum legújabb kiállításának látogatóit az a jelmondat, amely az előcsarnok falán olvasható. A CSKP 60 éve és Bratislava elnevezésű kiállítás pedig szemléletesen s kétségbevonhatatlanul bizonyítja, hogy pártunk megfelelt ennek a követelménynek. Aki tudja, hogy a Szlovák Szocialista Köztársaság fővárosa a felszabadulás előtti önmagának ötszörösére nőtt és fejlődött az elmúlt három és fél évtized alatt, mert területe jelenleg 368 négyzetkilométer, lakosainak száma pedig közel 400 000, az is meghatódik, amikor végignézi a kiállítás anyagát. Hogyne, hiszen a múltat lassan elfelejtjük, a jelen viszont természetesnek tűnik számunkra, megszokottá válik, mert benne élünk. A megkülönböztetésül szolgáló arányok igazán csak akkor érzékelhetők, ha valamilyen módon visszapillanthatunk, és szemügyre vehetjük: hogyan kezdődött, honnan indultak, s merre irányult a fejlődés. A kiállítás rendezője, dr. Vi~ Ham Lehotský kandidátus úgy válogatta össze és rendezte tárlattá a múzeumi anyagot, hogy áttekinthető de lényeget kifejező és megbízható tájékoztatást kapjon a látogató egy-egy korszakról. Az Időrendi tagozást pedig úgy valósította meg, ahogyan az 1976-ban kiadott „A CSKP történetének áttekintésé" című kiadvány osztja fejezetekre az elmúlt évtizedek párttörténeti időszakait. És ehhez az elrendezéshez következetesen ragaszkodva csoportosította a város fejlődését bemutató anyagot is. Ez azért említésre méltó, mert ilyen módon a kiállítást megtekintő pionírok, fiatalok, de az idősebbek is, akik fontosnak tartják általános műveltségük és párttörténeti ismereteik gyarapítását, vezető nélkül, önállóan is tájékozódhatnak. Más, hasonló jellegű kiállítások megtekintésekor joggal panaszoltuk: megfeledkeztek tájékoztató füzet kiadásáról. Most nem panaszkodhatunk. Olyan így juthattunk túl az 1968-as esztendő veszélyes zátonyain, csak így küzdhettük le a válság következményeit, s válhattunk ismét Közép-Európában a szocializmus határai megbízható védelmezőivé. Tudjuk, hogy a nemzetközi politikában nehéz évek állnak előttünk. Azt is tudjuk, hogy a nehézségekkel mi a teendőnk, mitől kell óvakodnunk, mire kell törekednünk. Békét akarunk. Megőrzéséért mindent megteszünk, államunk és az egész szocialista közösség biztonságának megerősítéséért. Elvtársak, a nemzeti bizottságok és a törvényhozó testületek választása előkészítésének zárószakaszába lépünk. Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVI. kongresszusa szocialista társadalmunk további fejlesztése érdekében kitűzte azokat az alapvető politikai célokat, amelyek a következő időszakban meghatározzák tevékenységük tartalmát. Ez kifejezésre jut Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, s a Nemzeti Front Központi Bizottságának választási felhívása tervezetében is, amelyet ülésünkön hagyunk jóvá. Fő célja, hogy a kongresszus irányvonala és határozatai gyökeret verjenek országunk minden állampolgárának tudatában és gondolataiban, ezáltal befolyást gyakoroljanak az előttünk álló igényes feladatok iránti hozzáállásukra, s megvalósításukban cselekvő részvételükre. El1 akarjuk érni azt, hogy ezt a hozzáállást áthassa az ország további sorsáért, egész népünk boldog, nyugodt életéért, gyönyörű hazánk, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság építésében az új sikerekért vállalt felelősségérzet. 14 oldalas kiadványt kap a kezébe minden látogató, amelyet 12 fényképmásolat és gondosan szerkesztett szöveg tesz érdekessé, értékessé. Az ismertető füzet szerkesztése és a kiállítás grafikai kivitelezése Milán Švehla régész alkotása. Tizenkét témekörbe, időrendi egységbe csoportosították a gondosan megválogatott anyagot. Nyomon követhető a szándék: a közismert tények inkább csak jelzésszerű funkciójukban kerüljenek a szemlélő elé, a kevésbé ismertek viszont mintegy értékes, muzeális szempontból is ritkaságnak tekinthető, korabeli dokumentumok bemutatása- kén. Mondjuk ki csak bátran: történészek, történelmi ritkaságokat keresők számára is bőven nyújt látnivalót. Megemlíthetünk ezek közül néhányat: a Kommunista Kiáltvány első szlovák nyelvű kiadását, a Naprend, a Vorwürts, az Előre, az 1869-től 1918-ig működő önképző munkásegyesületek kiadványait, felvételeit, Rácz Antal kőművesnek, az egykori Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagjának 1906-tól 1919- ig érvényesített pártigazolványát, a CSKP bratislavai szervezetének gondosan megőrzött zászlaját. Ha figyelmesen végignézzük a kiállítás anyagát, szembeöt- lik, hogy a város proletár internacionalizmus szellemében munkálkodó kommunistái között a magyar nemzetiségű Kovács Gyula, Nagy Gyula, Major István, Szabó István, Szántó László és a többiek tevékenységét is érdemlegesen és valósághűen tárják elén. Gyakran szoktuk emlegetni, hogy a múlt ismerete nélkül nem érthetjük meg jelenünket sem, s még kevésbé tudjuk elképzelni jövőnket. Ilyen kiállítás azonban hozzásegít. Főleg, ha jobban odafigyelünk a tizenkét témakörbe, időrendi egységbe csoportosított anyag után a kiállítás záró részére. Már a címek — Akik életüket áldozták, Május elsejék, Városunk érdemes polgárai —de még Inkább a látvány érzékeltetik: folyamat a történelem, s annak mostani formálója a pártunk, amely céltudatosan, becsülettel és nagy felelősséggel teljesíti feladatát. HAJDÚ ANDRÁS A Bolgár Kommunista Párt üdvözletét Todor Bozsinov, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének üdvözletét Dobroszlav Csulafics, a JKSZ KB Elnökségének tagja, a Koreai Munkapárt üdvözletét Kim Kjong Rjon, a párt Központi Bizottságának: tagja, a Kubai Kommunista Párt üdvözletét Pedro Miret Prieto, a Kubai KP KB Politikai Bizottságának tagja, a Laoszi Népi Forradalmi Párt üdvözletét Phoumi Vongvichit, az LNFP KB Politikai Bizottságának tagja, a Mongol Népi Forradalmi Párt üdvözletét Damdindzsavin Maj- dar, az MNFP KB Politikai Bizottságának tagja, a Román Kommunista Párt üdvözletét Gheorghe Opre, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága állandó bizottságának tagja, a Vietnami Kommunista Párt üdvözletét Nguyen Duy Trinh, a VKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront üdvözletét Hea Simon, a front Központi Bizottságának alelnöke tolmácsolta. Az Argentin Kommunista Párt részéről Hugo Ojeda, a párt KB Végrehajtó Bizottságának tagja, az Ausztrál Szocialista Párt részéről Alan Miller, a párt főtitkárhelyettese, a KB elnökségi tagja, a Belga Kommunista Párt részéről Alberto de Conimck, a párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Dán Kommunista Párt részéről Bo Rossch, a Dán KP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, a Dominikai Kommunista Párt részéről Juan Persia, a párt Végrehajtó Bizottságának tagja, az Ecuadori Kommunista Párt részéről René Mauge, a párt KB Végrehajtó Bizottságának tagja, a Finn Kommunista Párt részéről Urho Jokinen, a Finn KP KB Politikai Bizottságának tagja, a Francia Kommunista Párt részéről Mireille Bertrand, az FKP Politikai Bizottságának tegja, a Guadelope-i Kommunista Párt részéről Anatol Lou- ber, a párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Guayanai Népi Haladó Párt részéről Janet Jagan, a párt KB titkára, az Indiai Kommunista Párt részéről Avtar Szingh Malhotra, a párt Országos Tanácsa Központi Végrehajtó Bizotságának tagja, az ír Kommunista Párt részéről Tom Redmond, a oárt alelnöke, az Izraeli Kommunista Párt részéről Ibrahim Moughrabi, az Izraeli KP KB tagja, a Jamaicai Dolgozók Pártja részéről Rupert Lewis, a párt KB tagja, a Japán Kommunista Párt részéről Hitosi Szaszaki, a JKP KB tagja, a Jemeni Szocialista Párt részéről Abdullah Ahmed Kharmi, a párt KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára, a Jordániai Kommunista Párt részéről Szulcjman Nandzsab, a párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Kanadai Kommunista Párt részéről Gordon Massie, a párt KB tagja, a Kolumbiai Kommunista Párt részéről Manuel Cepeda Vargas, a párt KB Titkárságának tagja, a Costa Rica-1 Népi Élcsapat Párt részéről Eduardo Mora Valverdo, a párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja részéről Jamnisz Kacuridisz, a párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Libanoni Kommunista Párt részéről Nicol Savin, a párt elnöke, a Luxemburgi Kommunista Párt részéről Jacqueline Urbany, az LKP KB tagja, a Máltai Kommunista Párt részéről Paulo Agius, a Máltai KP KB titkára, a Marokkói Haladó és Szo^alista Párt részéről Abdasz Szalam Burkija, a párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Mexikói Kommunista Párt részéről Antonio Franco, az MKP KB tagja, Martinique-i Kommunista Párt részéről Philiberto Du- feal, a párt KB Politikai Bizottságának és Titkárságának tagja adta át üdvözletét a csehszlovák dolgozók képviselőinek. A Német Kommunista Párt nevében Ludwig Müller, az NKP vezetősége elnökségének tagja, a Holland Kommunista Párt nevében Johan Frederik Ijsberg, a HKP KB tagja, a Norvég Kommunista Párt nevében Oddo Ragnar Kristiansen, a párt KB Elnökségének tagja, az Üj-Z§land-i Szocialista Egységpárt nevében George Jackson, a párt országos titkára, a Panamai Néppárt nevében Cle- to Souza, a párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Perui Kommunista Párt nevében Alfredo Abarca, a Perui KP KB Politikai Bizottságának tagja, a Portugál Kommunista Párt nevében Carlos Costa, a Portugál KP KB Politikai Bizottságának tagja, az Osztrák Kommunista Párt nevében Anton Hoffer, az Osztrák KP KB Politikai Bizottságának tagja, a Görög Kommunista Párt nevében Loula Logara, a GKP KB Politikai Bizottságának tagja, a San Marino-i Kommunista Párt nevében Maurizio Gobbi, a párt KB tagja, az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártja nevében Thomas Dennis, a párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Szíriai Kommunista Párt nevében Maurice Sa- libi, a Szíriai KP KB Politikai Bizottságának tagja, a Spanyol Egyesült Kommunista Párt nevében Carlos Tuy, a párt KB társelnöke, a Sri Lanka-i Kommunista Párt nevében Pietro Keunemann, a párt alelnöke, a Svéd Munkáspárt — Kommunisták nevében Rolf Hagel, a párt elnöke, a Svéd Baloldali Párt-Kommunisták nevében Karin Manson, a párt KB nőügyi bizottságának elnöke, a Svájci Munkapárt nevében Benjamin Degen, a párt KB tagja, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának nevében Irene Swan, a párt Végrehajtó Bizottságának tagja, a Venezuelai Kommunista Párt nevében Jorge Santano, a Venezuelai KP KB Politikai Bizottságának tagja, a Nyugat-Berlini Szocialista Egységpárt nevében Heinz To- maszik, a párt KB vezetőségi bizottsági tagja, a KB Titkárságának tagja, a Bangladeshi Kommunista Párt nevében Anil Mukherdzsi, a párt KB Politikai Bizottságának tagja, az Egyiptomi Kommunista Párt nevében Michel Kamal, a párt KB Politikai Bizottságának tagja, Fülöp-szigetek Kommunista Pártja nevében Jose Lav, a párt Politikai Bizottságának tagja, a Chilei Kommunista Párt nevében Volodia Teitel- boim, a Chilei KP KB Politi* kai Bizottságának tagja, a Dél- afrikai Kommunista Párt nevében Moses Mabhid, a párt főtitkára, a Nigériai Dolgozók Szocialista Pártja nevében Wa- hab Goodluck, a párt KB alelnöke, az Uruguayi Kommunista Párt nevében Enrique Rodriguez, a párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Bahreini Nemzeti Felszabadítási Front nevében Abdullah Ali, a Front KB titkára, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt nevében Szultán Ali Kistmand, a párt KB Politikai Bizottságának tagja, a dél-afrikai Afrikai Nemzeti Kongresszus nevében Alfred Nzo", a szervezet főtitkára, az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front nevében Mohammed Hadzsifal, a párt KB tagja, az angolai MPLA—Munkapárt nevében Enrique Carvalho dós Santos, a párt KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára, a Benini Forradalmi Néppárt (nevében Michel Ala- day, a párt KB Politikai Bizottságának tagja, az Etiópiái Dolgozók Pártja megalapítására létrehozott bizottság (CODWEJ nevében Berhan Bayih, a Végrehajtó Bizottság tagja, a Grenadai Oj Mozgalom — JEWEL nevében Unison Whiteman, a szervezet KB Politikai Bizottságának tagja, a Bissau-Guinea-i Afrikai Függetlenségi Párt nevében Tiago Aleuia Lopás, a párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Guineái Állam Pártja nevében Lansan Dián, a párt KB Politikai Bizottságának tagja mondotta el üdvözlő beszédét. A Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet (SWAPO) üdvözletét Peter Mweshihangen, a SWAPO országos Végrehajtó Bizottságának tagja, a Kongói Munkapárt üdvözletét Jean Pierre Noanault, a párt KB tagja, a Líbiai Általános Népi Kongresszus üdvözletét Abdasz Szalam Ahmed Dzsallud, a párt forradalmi vezetőségének tagja, a Madagaszkári Függetlenségi Kongresszus Párt üdvözletét Mana Ignác Rakotomalal, a párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Mozambiki Hazafias Párt (FRELIMO) üdvözletét Mário Fernandes da Graco Machunga, a FRELIMO KB Állandó Politikai Bizottságának tagja, a nicaraguai Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front üdvözletét Victor Manuel Tir- rada, a szervezet országos vezetőségének tagja, a Palesztinái Felszabadítási szervezet üdvözletét Madzsid Abu Sarar, a PFSZ Központi Bizottságának tagja, a Tanzániai Forradalmi Párt üdvözletét Laurent Mwa- lul Nabadua, a párt Országos Végrehajtó Bizottságának tagja, a Zambiai Nemzeti Függetlenségi Egységpárt üdvözletét Mum Pan Shy, a párt KB Politikai Bizottságának tagja, az Arab Újjászületés Szocialista Pártja (Baath) iraki regionális szervezetének üdvözletét Hik- met Ibrahim, a Baath párt Iraki regionális vezetőségének tagja, az Arab Újjászületés Szocialista Pártja szíriai regionális szervezetének üdvözletét Favaz Szajag, a szíriai regio nális vezetőség tagja, a Máltai Munkapárt üdvözletét Alexis Trigon, a párt KB titkára, a görög Pánhellén Szocialista Mozgalom üdvözletét Georgisz Genmatasz, a szervezet KB Po litikai Bizottságának tagja, a San Marino-i Szocialista Párt üdvözletét Remo Giacomini, a párt főtitkára, a Spanyol Szó cialfsta Munkáspárt üdvözletét Alfonso Palomaros. a párt KB nemzetközi osztályának tagja adta át. A dolgozókkal találkozott és elmondta üdvözlő beszédét a Szenegáli Afrikai Függetlenségi Párt, a Szudáni Kommunista Párt, a Bolíviai Kommunista Párt, a Guatemalai Munkapárt, a Haiti Kommunisták Egység pártja, a Honduras! Kommunista Párt, az Indonéz Kommu nista Párt, az Iraki Kommunista Párt, a Nepáli Kommunista Párt, a Pakisztáni Kom munista Párt a Paraguayi Kommunista Párt. a Puetro Rico-i Kommunista Párt, a salvadori Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front, a Tunéziai Kommunista Párt, a Török Kommunista Párt képviselője. A CSKP kongresszusát táv- ' iratban üdvözölte a Chilei Szocialista Párt és az Algériai Szocialista Élcsapat Párt. Pártunk formálta arculatát A Bratislavai Városi Múzeum jubileumi kiállítása