Új Szó, 1981. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-11 / 59. szám, szerda
Gazdasági fejlődésünk biztosítéka A Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. kongresszusának dokumentumait, Leonyid Brezsnyev és Nyikolaj Tyihonov előadói beszédét, valamint a szovjet kommunisták tanácskozásán résztvevő küldöttségünk vezetőjének, Gustáv Husák elvtársnak beszédét tanulmányozva nem kerülhette el figyelmünket a Szovjetunió és a szocialista országok, illetve a CSSZSZK és a Szovjetunió közti együttműködés eredményeinek méltatása, továbbá az együttműködés távlatainak körvonalazása. Az SZKP Központi Bizottságának beszámolójában olvashatjuk: „Az SZKP és a többi testvérpárt azt tiízi ki célul, hogy a következő két ötéves terv váljék a szocialista országok intenzív termelési és tudományos műszaki együtt működés időszakává A nemrég közzétett, o CSSZSZK 1981—1985 ös időszakra szóló gazdasági és szociális fejlesztése fő irányainak javaslata ugyancsak aláhúzza, hogy külgazdasági kapcsolataink továbbfejlesztésének alapja a továbbiakban is a szocialista országokkal, elsősorban a Szovjetunióval folytatott sokoldalú gazdasági és tudományosműszaki együttműködés. „A csehszlovák gazdaság és a szovjet gazdaság szoros kapcsolata a jő biztosítéka a csehszlovák gazdasági fejlődés stabilitásának és dinamizmusának“ olvassuk a javaslatban. Az országaink közötti együttműködés a fasizmus fölött aratott győzelem óta eltelt évtizedekben egyre szilárdabbá és fejlettebbé vált, s kihat életünknek szinte valamennyi területére. Amíg 1948-ban a csehszlovák-szovjet árucsereforgalom értéke 250 millió rubel volt, a kölcsönös szállítások értéke 1979-ben már elérte a 6,5 milliárd rubelt. A két ország közti gazdasági együttműködés a 6. ötéves tervidőszakban továbbfejlődött. Ebben a tervidőszakban árucsereforgalmunk értéke elérte a 30 milliárd rubelt, s külkereskedelmi forgalmunk egyharmad részét továbbra is a Szovjetunióval lebonyolított forgalom képezi. Az országaink közti együttműködés fejlődése és távlatai szempontjából nagy jelentőségű esemény volt a Szovjetunió Leonyid Brezsnyev vezette párt- és állami küldöttségének 1978. évi, csehszlovákiai látogatása, Illetve Leonyid Brezsnyev és Gustáv Husák közti tanácskozások és rendszeres találkozók. Oj távlatait nyitja meg az országaink közti együttműködés előtt a múlt év közepén aláírt gazdasági és tudományos műszaki együttműködési hosszú távú program. Ennek keretében a gyártásszakosítás és kooperáció fő irányvonalait meghatározó dokumentum egyes területeken már megjelöli a teendőket egészen 1990-ig. A hetedik ötéves tervidőszakban, tehát IfJÖG-ig 328 tudományos műszaki kutatási probléma megoldása terén működünk együtt a szovjet partnerintézményekkel. Száznegyven (íj géptípust, műszert és ipari berendezést fejlesztünk ki közösen, illetve 15 automatizált irányítási rendszert, 95 gyártási eljárást veszünk át szovjet partnereinktől. A gyártásszakosítás és kooperáció terén kitűzött célok és feladatok konkrét meghatározására 18 ágazati részprogramot dolgoztak ki. Ezek többsége a gépipar területeire vonatkozik. Meghatározzák együttműködésünket az előttünk álló évtizedre a nehéz- és közlekedési gépipar, az energetikai, a vegyipari és olajipari gépgyártás, a gépkocsiipar, a traktor- és mezőgazdasági gépgyártás, az állattenyésztési és növénytermesztési, az élelmiszeripari, hajóipari, távközlési és építőipari gépgyártás, az elektrotechnika és elektronika, a könnyű- és textilipar terén. Nagy a jelentőségük a CSSZSZK és a Szovjetunió közti gyártásszakosítás és kooperáció fejlesztését célzó ágazati programoknak. Ezek a többi közt elősegítik új géptípusok gyártását, a szakosított és kooperációban gyártott termékek műszaki színvonalának emelését, az Indokolatlan tőkésimport szűkítését, s csökkentik az egyes termékek párhuzamos gyártását is. Az 1981—1985-ös időszakra aláírt csehszlovák—szovjet tervkoordinációs egyezmény a hosz- szú távú gyártásszakosítási és kooperációs programhoz kapcsolódva lehetővé teszi a két ország közti árucsere kibővítését — mégpedig 36 százalékkal az előző ötéves tervidőszakhoz viszonyítva. Árucsere forgalmunkban továbbra Is jelentős a szerepe a gépiparnak. Kölcsönös gép- és berendezés-szállítmányaink mennyisége 45 százalékkal emelkedik. A Szovjetunió a mostani ötéves tervidőszakban a többi közt berendezéseket szállít az energetikai létesítmények — ideértve az atomerőműveket is — számára, továbbra a vegyipar, valamint a kohászati ipar felújításához és a prágai metró-rendszer építéséhez. Megnövekszik a szovjet elektrotechnikai ipari termékek, a szerszámgépek, a személy- és tehergépkocsik, építő ipari és útépítőgépek, valamint repülőgéptechnikai szállítmányok aránya is. A Szovejtunióba irányuló csehszlovák kivitelben megnő a vegyipari, a kőolaj- ös gépipari, valamint az élelmiszeripari komplett gépsorok és berendezések szállítása. Vonatkozik ez a növekedési ütem a villanymozdony-, a Tatra tehergépkocsi, a szerszám- és formázógépek, gyártási folyamatok ellenőrzésére szolgáló műszerek és elektrotechnikai ipari termékekre is. Nem csökken a Szovjetunió érdeklődése a jövőben sem a csehszlovák hengerművek, villamosok, trolibuszok, vontatóhajók, hajómotorok stb. szállítása iránt sem. A fűtőanyag- és energiabázis fejlesztésével összefüggésben Csehszlovákia nagy átmérőjű, rozsdamentes kőolajszállító acélcsöveket szállít a szovjet partnernak. Ezzel szemben a Szovjetunió évente 18,8 millió tonna kőolajat és 8,4 milliárd köbméter földgázt szállít Csehszlovákiának. 1985-ben a hozzánk irányuló szovjet villamos- energia-export eléri a 4 milliárd kWó-t. Az 1990-ig meghatározott csehszlovák—szovjet nukleáris energetikai együttműködési program a hazai atomerőműépítést hivatott meggyorsítani, és e program keretében valósul meg az atomerőművi berendezések gyártásának kooperációja. Atomerőmű-rendszerünk fejlesztésével megvalósul a csehszlovák népgazdaság hosszú távú szerkezeti átalakításához szükséges egyik legjelentősebb lépés. Cikkünk terjedelme nem teszi lehetővé, hogy teljes részletességgel foglalkozzunk a csehszlovák—szovjet gazdasági együttműködés valamennyi területével. De az ismertetett együttműködési területek vázlatos bemutatása is jelzi, hogy az országaink közti sokoldalú együttműködés gyümölcsözően hat az építőmunka minden szakaszán. SOMOGYI MÄTYÄS TávaszvArAs közép-szlovAkiAban Sok tennivaló, kevés gép Közép-Szlovákia északi részeit és magaslatait sok helyen még hó borítja, a déli járásokban azonban az éjszakai fagyok ellenére mind több helyről érkezik hír a tavaszi munkák kezdetéről. Pavol Snider mérnöktől, a Banská Bystrica-i Kerületi Mezőgazdasági Igazgatóság föagronómusától először affelől érdeklődöm, mennyiben lesz rendhagyó az idei tavasz. — Bonyolult év, nehéz ősz van a hátunk mögött, melynek következményeivel az elkövetkező hetek során is számolnunk kell. Hiszen amit a kései érés, a korám beköszöntött téli időjárás miatt nem tudtunk elvégezni ősszel a földeken, azt tavaszai kell megtennünk. Kerületi viszonylatban kalászosokból 7934 hektárral vetettünk kevesebbet a tervezettnél, s adósságaink vannak a mélyszántás és trágyázás terén is. Emellett számolnunk kell több száz hektáros területen újravetéssel is, hiszen ősszel az összterületnek csupán 46 százalékán került agrotechnikai határidőn belül földbe a mag. S bár a kerület nagy részén vastag hótakaró védte a vetést, különösen a legtermékenyebb déli járásokban többször is megolvadt, ' majd üjrafagyott a föld. A nagy hőmérsékleti kilengések bizony megviselték a későn vetett őszieket. Szaporítja gondjainkat az is, hogy az őszi betakarítási és talajművelési munkák jóval nagyobb igénybevételt jelentettek gépeink számára a megszokottnál. Nem egy esetben két traktor is vontatta a betakarítógépet, vagy az ekét. — S mennyire sikerült pótolni a veszteségeket? — Sajnos, a gépellátásban nem javult a helyzet, sőt inkább romlott. Főleg a már említett ekékre és egyéb talajművelő gépekre vonatkozik ez a megállapítás. Az agrotechnikától az idén alig-alig kapnak üzemeink újakat, így a gépjavító műhelyekben gyakran kettőből állítanak össze egy üzemképeset, ami viszont a gépállomány csökkenéséhez vezet. A kényszerhelyzet sokszor egészen furcsa dolgokat szül; olyasmiről is hallottunk például, hogy házilag gyártják az ekéket. A meglevő gépek kihasználásán lesz tehát a hangsúly, ami történhet a járásokon, vagy egyes tájegységeken belüli kooperációval, s A legfontosabb területekre Kongresszusi verseny a földművesek széles körű részvételével { A tervezettnél több gabonát, tömegtakarmányt termesztenek ( Csökkentik a termelési költségeket 0 A környezet szépítéséről, javításáról sem feledkeznek meg A nyitrai (Nitraj járás földművesei az elmúlt években a munkakezdeményezésben és vállalásaik teljesítésében Is példát mutattak. Tavalyi 15,6 millió korona értékű vállalásukat például még további 400 ezer koronával túlteljesítették. Az idén az egyes kollektívák, egyének a korábbi évekhez hasonló elhatározásokkal rukkoltak ki, és — amint Rudolf Smehil mérnök, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége járási bizottságának dolgozója elmondta —, a járási pártkonferencia napjáig a tervfeladatok teljesítése és túlszárnyalása céljából több mint 10 millió korona értékű felajánlást tettek az egységes földművesszövetkezetek dolgozói. A mezőgazdasági üzemek a pártkongresszus és — jubileum jegyében szervezett munkaversenyben is a már bevált módszereket hasznosítják. A vállalások értékét tekintve az első helyen a mojmírov- vei Jövő Egységes Földművesszövetkezetet kell kiemelni. Tagjai az elmúlt év viszontagságaival eredményesen megbirkóztak, és a 6. ötéves tervidőszak valamennyi lényeges tervmutatóját az év vége előtt közel három hónappal teljesítették. Nem kis érdemeként a munkáversenynek, amelyben a szocialista és a komplex racionali- zációs brigádok tagjai álltak az első helyen. így van ez ezúttal is. A vállalt több mint egymillió korona érték 83,1 százalékát a brigádok tagjai hozzák létre. Az állattenyésztők a tervezettnél több hús, tej eladására vállalkoztak, és, ebben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója szocialista munkabrigád tagjai Hedviga RajÖániová vezetésével ismételten oroszlánrészt vállaltak magukra. Sikereik lényeges feltétele a náchodi felhívás szellemében végzett munka. Az állattenyésztőkhöz hasonlóan a növénytermesztők is az élenjáró mezőgazdasági üzemek példáját követik. A jiCíni-prostéjovi és a tucho- razyi felhíváshoz csatlakozva vállalták, hogy hektáronként legkevesebb 5 tonna cukrot termelnek ki és 240 tonnával túlteljesítik búzatermelési tervüket. A vállalások lényeges tételei közül ki kell emelni az újítók mozgalmának további szélesítését szolgáló kötelezettségeket, amelyek teljesítésében az idén is Jaroslav Farkaš komplex racionalizációs brigádjának tagjai vállalták a legtöbbet. Az ivankai Virágzás Efsz-nek 598 tagja van. A munkaversenybe a dolgozók 52,5 százaléka kapcsolódott he 900 ezer korona értékű vállalással. Az összeg jelentősebb tételeit az anyagi ráfordítások csökkentése, az energia- és abraktakarékossággal nyert érték és az eladási tervek túlteljesítése adja. A vállalásokból jelentős mértékben veszi ki részét Máriu Mil- koviöová fejő kollektívája. A szocialista munkabrigád 12 tagja már az aranyjelvény tulajdonosa, s tavaly a lehenenkénti 3967 literes fejési átlag mellett is a tej minden literénél 6 dekagramm abrakot takarítottak meg az előirányzott mennyiségből. Az idén a szövetkezet a tervezettnél 10 ezer literrel szeretne több tejet eladni, elsősorban ismét e kollektíva igyekezetével számolva. A Munka Érdemrenddel kitüntetett síd• dečkovcei Haladás Egységes Földműves. szövetkezetben valamennyi munkahely, telep és termelési részleg dolgozója tett vállalást, hogy az előttük álló jelentős eseményeket méltóan köszöntsék. A növénytermesztők közel 200 ezer koronás felajánlásában többek között a napraforgó és a tömegtakarmányok termesztésében vállalt többlethozamok értéke is benne van. Az állattenyésztők vállalásukkal már a legújabb követelményekhez igazodtak. Például a tervezettnél öt tonnával túlteljesítik sertéshús-termelési tervüket, de ezt a többletet a tervezett húsmennyiség előállítása során megtakarított abrakból termelik. Említésre méltó az is, hogy a részleg minden egyes dolgozója hat őrát dolgozik munkahelyi környezet szépítése, javítása céljából. Hasonló értelemben kell szólni a gépkezelők és gépjavítók vállalásáról is. A gépek jobb karbantartásával és az elhasználódott alkatrészek felújításával 15 ezer korona értékű új alkatrész megtakarítására vállalkoztak. Hasonló részletességgel dolgozták ki kötelezettségeiket a további földművesszövetkezetek tagjai is. A Výcapy-Opatovce-i Zobor Efsz ben a vállalás részletezi, miként járulnak hozzá a választási program teljesítéséhez, az ipari célokra termesztett paradicsom feldolgozása során milyen újítási javaslattal ésszerűsítik és teszik olcsóbbá a paradicsomlé készítését. Az alekšincei Oj Elet Egységes Földművesszövetkezetben a sertéshizlalás progresszív módjának kidolgozásával és a földalap védelmével mutatnak példát. Rekultivációval három hektárral növelik a szántó területét, a cukorrépa termesz!ői pedig már nem a tömeg, hanem a hektáronkénti kitermelt cukor mennyiségét határozták meg. Mindez együttvéve bizonyítja, hogy a földművesek vállalásaikban valóban a leglényegesebb területekre összpontosították figyelmüket, magukévá téve a hatékonysági és takarékossági követelményeket. EGRI FERENC persze, a két és három mű-* szak bevezetésével. . Jól tudjuk, hogy az Igényes szántás, talajelökészítés és a vetés a gazdag termést biztosító előfeltételek. A kerület mezőgazdasági nagyüzemei különösen a cukorrépaterm&sztés torén szerezhettek tavaly saját kárukon tapasztalatokat, hiszen ahol nem kísérte kellő figyelem a már említett munkafolyamatokat, gyengébb volt a kelés, következésképpen a hektárhozamok is. Tudatában vagyunk annak, hogy az idei tavaszi munkák sikere jórészt a munkaszervezésen múlik majd. Ezért lesz szükség a dolgozók kezdeményezésének támogatására, az anyagi ösztönzésre, a brigád- és verseny- mozgalom felkarolására. — Az irányítószervek részéről hasonló felhívásokra a múltban is sor került már, az elmúlt ősz folyamán azonban mégis számos mezőgazdasági üzemben tapasztaltunk merevséget. A progresszív bérezést csak akkor alkalmazták, amikor már a termés egy része veszendőbe ment, vagyis túl későn... — Igen, tudunk ilyen jelenségekről, éppen ezért a pártszervekkel együtt arra kértük a mezőgazdasági üzemek vezetőit, hogy idejében tájékoztassák a dolgozókat a teendőkről és a lehetőségekről, hogy mindenki tisztában legyen azzal: mit, miért és mennyiért végezzen el? Ugyanez vonatkozik a brigádmunkások foglalkoztatására is a nagy mennyiségű traktorok több műszakos üzemeltetésénél. Meg kel mondanom, hogy a mezőgazdasági üzemek többsén gében hasonlóképpen gondolkoznak. Érezhető a tavaszias lendület a losonci, a rimaszombati, a žiari és a zvoleni járás földjein, ahol már elvégezték a fejtrágyázást. Ugyancsak a déli járásokra vonatkoztathatjuk elsősorban a korai fogyasztásra szánt burgonya ültetőanyagának előcsíráztatását, s ezzel értékes napokat, sőt heteket nyernek a termesztők. Ugyancsak jó ütemben folytatódik az istállótrágya kihordása és szórása. Örömmel fogadtuk a SZISZ' kerületi bizottságának felhívását és védnökségvállalását a rétek és legelők kora ta* vaszi gondozásában. Erre nagy szükség van, hiszen különösen a hegyvidéki legelők trágyázásának elmulasztása a későbbiek során már nem pótolható. Sajnos, rét és legelőgazdálkodásban gondjaink is vannak, mert nincs elegendő fűmag. Márpe- dig a közelmúltban több helyen végeztek rekultivációs munkákat, olyan területeken, ahol az újrafüvesítésnek nagy jelentősége van. A kerület mezőgazdasági dolgozóira tehát minden szinten és munkaszakaszon nagy feladatok várnak. Teljesítésükért ezúttal is minden lehetőséget meg kell mozgatni, nehogy pótolhatatlan hátrányba kerüljünk gazdálkodásunknak e fontos ágazatában. HACSI ATTILA Az elektrotechnikai berendezések egyik legjelentősebb csehszlovákiai termelője, a bratislavai Villamos ipari Művek nagy figyelmet szentel a tudományos kutatás eredményei gyakorlati érvényesítésének. Felvételünkön Gabriel Chobot az automata hegesztősort szereli \ Vlastimil Andor felvétele — CSTK) 1ÔÔ1. III. 11.