Új Szó, 1981. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-11 / 59. szám, szerda

*Tt MEZŐGAZDASÁGI tavasz (Folytatás az 1. oldalról.) falatok izaklevékenrségRnek Intenzívebb' IelhaMnálá*ával. E munkával szemben is növelni kell az igényüket. Jelentős gondok és problémák vannak még a gépek előké­szítésében a tavaszi mezőgazdasági munkákra. Ezek megöl' dňsával felelős kormány- és gazdasági szervek foglalkoznak. E téren szükséges, hogy a mezőgazdasági gépek gyártői és szállítói már az idei tavaszi munkák során konkrét tettekkel bizonyítsák, hogy felelősek a mezőgazdaság és az élelmiszer- ipar feladatainak teljesítéséért. A gépek hatékonyabb kihasz­nálása érdekében a vállalati szférában mozgósítani kell a gép­javító és -átalakító kapacitásokat és tartalékokat, e kapacitá­sok teljesítményét kooperáció segítségével meghosszabbított műszakok, kétműszakos munka, esetleg éjszakai műszakok szervezésével kell növelni. Nagy segítséget nyújthatnak a pat­ronáló vállalatok és üzemek. Törekednünk kell arra, hogy már a tavaszi munkák előkészületei során biztosak lehessünk ab­ban, hogy a feladatokat bármilyen körülmények közölt idejé­ben és jól teljesítjük. Mint mindig, most, a hetedik ötéves tervidőszak kezdetén is a legfontosabb tényező az^ember, felkészültsége a feladatok teljesítésére, anyagi és erkölcsi ösztönzése, az a tudata, hogy felelős önmagával és a társadalommal szemben. Bár a mező­gazdasági termelés eredményei sok mindenben függenek ob­jektív tényezőktől, a dolgozók aktivitása és kezdeményezése, a jól szervezett felajánlási muzgalom és szocialista munka­verseny már a múltban is sokat segített a termelés hatékony­ságának növelése terén. Az utóbbi években fontos helyet foglal el a hatvanasok mozgalma a gabona- és a takarmánytermelésben, a szénater­melés javítása, a cukorrépa terméshozamának növelését célzó jampolszk-prostéjovi mozgalom. Az elmúlt egy év során külö­nösen nagy figyelmet keltettek a kooperációs körzetek dol­gozóinak közös kötelezettségvállalásai, amelyek még a lema­radó vállalatok felemelését is célul tűzték ki. A tavaszi munkák nem mindennapos aktivitás közepette kezdődnek, hiszen dolgozóink értékes kötelezettségeket vál­lalnak a CSKP XVI. kongresszusa és pártunk megalapításának SO. évfordulója tiszteletére. Ezekben az erőfeszítésekben a kommunisták járnak az élen, ami egyértelműen megmutalku- zott az évzáró taggyűléseken és a pártkonferenciákon, ame­lyek résztvevői nemcsak énekelték munkájuk eredményeit, hanem meggyőzően kifejezték azt az eltökélt szándékukat, hogy becsülettel helytállnak a nyolcvanas évek első felére ki­tűzött igényes feladatok teljesítésében. A földművesszövetkezetek taggyűlésein és a szakszervezeti szervek plenáris ülésein a többi dolgozó is csatlakozik a fel­ajánlásokhoz. Csehszlovákia Kommunista Pártja örömmel fogadja, nagyra értékeli és támogatja a dolgozók öntudatos, önkéntes és for- malizinusmentes kezelésének minden megnyilvánulását, amely arra irányul, hogy többet tegyenek a tervezettnél, mivel ez a bizosítéka annak, hogy az igényes és bonyolult feladatokat is teljesítik. És vonatkozik ez az tden tavasszal elveszendő mezőgazda- sági munkákra is, azon tavasszal, amelynek során lezajlik a CSKP XVI. kongresszusa és megemlékezünk pártunk megalapí­tásának SO. évfordulójáról. ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET Tegnap befejeződött Bratisla- vában a CSEMADOK KB és ]B tisztségviselőinek és dolgozói­nak kétnapos országos munka- értekezlete, amelyen dr. György István, a KB vezető titkára be­számolt a CSEMADOK szervei­nek és szervezeteinek I960-ban véglett tevékenységéről. Meg­állapították, hogy tovább szi­lárdult a szövetség szervezeti élete, a helyi szervezetek aktí­van részt vállaltak a Nemzeti Front választási program ja nak megvalósításában. Többek között új munkafor­mák alkalmazásával tökéletese­dett és hatékonyabbá vélt az iskolán kívüli nevelés és mű­velődés. Tovább fejlődött a klubmozgalom és rendszereseb­bé vált a jogi nevelés. Az önte­vékeny művészeti mozgalom szakaszán az igyekezet az esz­mei és művészi színvonal eme­lésére irányul, amely megmutat­kozott a különböző országos és járási rendezvényeken. A beszámolót tartalmas vita követte, majd az egyes munka- szakaszokon előirányozták a megvalósításra váró időszerű feladatokat. —e-s— AZ NSZEP KB POLITIKAI BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE JČSTK) — A Német Szocia­lista Egységpárt (NSZEP) Köz­ponti Bizottságának Politikai Bizottsága tegnap meghallgat­ta Erich Honeckernek, a párt főtitkárának beszámolóját az SZKP XXVI. kongresszusáról és teljes mértékben jóváhagyta az NSZEP küldöttségének tevé­kenységét. A Politikai Bizottság a XXVI. kongresszust új határkőként ér­tékelte a szovjet népnek a kommunista jövő felé vezető útján, a népeknek a háborús veszély és a fegyverkezési haj­sza ellen vívott harcában. A Politikai Bizottság megállapí­totta, hogy az SZKP XXVI. kong­resszusának határozatai elvi jelentőségűek a fejlett szocia­lista társadalom további építé­se és a kommunizmusba való fokozatos átmenet fő előfelté­teleinek kialakítása szempont- iából a Német Demokratikus köztársaságban. TELJES JÓVÁHAGYÁS (ČSTK) — Kabulban ülést tartott az Afgán Népi Demokra­tikus Párt Központi Bizottságá­nak Politikai Bizottsága. Az ülés résztvevői, amelyet Babrak Karmai, a párt főtitkára, a for­radalmi tanács és a kormány elnöke vezetett, meghallgatták a pártküldöttségnek az SZKP XXVI. kongresszusán való rész­vételéről szóló beszámolót. A Politikai Bizottság teljes mértékben jóváhagyta az algán partküldöttség tevékenységét a kongresszuson. TANÁCSKOZOTT A MOSZKVAI PÁRTAKTÍVA (ČSTK) — Az SZKP XXVI. kongresszusának eredményeivel és a kongresszusi határozatok ból a moszkvai városi párt- szervezetre háruló feladatokkal foglalkozott tegnap a szovjet főváros pártaktívájának ülése. Viktor Grisin, az SZKP KB Po litikai Bizottságának tagja, a moszkvai városi pártbizottság első titkára az ülésen megálla­pította, hogy a kongresszus igazolta a marxizmus—leniniz­mus eszméinek erejét, a lenini párt teljes egységét és szilárd kapcsolatát a néppel, ( » __ Az ülés résztvevői elemezték azokat az eredményeket is, amelyekkel Moszkva a 11. öt­éves tervbe lépett, és amelyek­nek köszönhetően további lé­pést tett példás kommunista várossá való átalakítása felé. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy javítani kell a termelést a moszkvai vállalatokban, tökó- ielesiteni kell a gazdasági me­chanizmust, fokozni a takaré­kosságot és meg kell szilárdí­tani a munka- és a tervfegyel­met* , I ­Meghalt Árvay József elvtárs SZOVJETUNIÓ Munkásgyűléseken elemzik a kongresszusi határozatokat Mély megrendüléssel közöl­jük, hogy március 9-én 81 éves korában elhunyt Arvay józsef elvtárs, pártunk alapító tagja, « munkásmozgalom kiemelkedő alakja, a Februári Győzelem Ér­demrend, valamint a Munka Ér­demrend kitüntetettje, aki éveken keresztül magos párt- és álla­mi tisztségeket töltött be. Hu­zamosabb ideig tagja volt az SZLKP Központi Bizottságának, valamint a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottságnak, il­letve a dunaszerdahelyi járási pártbizottságnak. Képviselője volt a Nemzetgyűlésnek, vala­mint a Szlovák Nemzeti Ta­nácsnak. Temetése 1981. március 12 én 14.00 órakor lesz a nagymegye- ri (Čalovo) temetőben. Az SZLKP Nyugat-szlovákiai Kerületi Bizottsága, az SZLKP Dunaszerdahelyi Járási Bizottsága, az AGROKOMPLEX dolgozói és a gyászoló család Képzőművészeti kiállítás (ČSTK) —■ Művészek a párt­nak címmel tegnap Bratislavá­ban a Kultúra Házában kiállí­tás nyílt, amelyen bemutatják a szlovákiai képzőművészeknek a XV. pártkongresszus óta al­kotott legfontosabb műveit. A CSKP XVI. kongresszusa tiszteletére rendezett tárlat megnyitóünnepségén részt vet­tek: Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Anna Kretová, a Szlo­vák Nemzeti Tanács alelnöke és más vendégek. Ott voltak a bratislavai konzuláris hivatalok képviselői. A kiállítás március 29 ig tekinthető meg. Az SZKP XXVI. kongresszusának határozatairól (ČSTK) Sajtóértekezletet tartottak tegnap Bratislavában a Csehszlovák—Szovjet Barát­ság Házában az SZKP XXVI. kongresszusának ha tá roza iáiról. Jelen voltak a Barátság új­ságíróklub tagjai, ott volt An­ton Kopso, az SZLKP KB osz­tályvezető-helyettese és Karol Šavel, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának vezető titkára. Részt vett a sajtóértekezleten Alekszandr Persin, a bratisla­vai szovjet főkonzulátus konzul­ja és Anatolij Kocsetkov, a Kül­földdel Baráti és Kulturális Kapcsolatokat Ápoló Szovjet Társaságok Szövetsége csehszlo­vákiai képviselőjének szlová­kiai helyettese. Beszédében Persin elv társ be­hatóan tájékoztatta az újságíró­kat az SZKP XXVI. kongresszu­sának határozatairól. Részlete­sen szólt a népgazdaság, a tu­domány és a technika fejlesz­tése, valamint a nép életszín­vonalának emelése terén kitű­zött fő feladatokról. (ČSTK — Az egész Szovjet­unió terűidén az üzemekben, kolhozok ban, szovhozokban, t udom á n y os in tézmények ben és az építkezéseken találkozóik és gyűlések folynak, melyeiket az SZKP XXVI. kongresszusa ha iá roza tainaik szentelnek. Ezek résztvevői t?agv figyelem­mel elemzik a kongresszusi dok u men t u mo ka t, meg tárgya 1- ják az SZKP KB tevékenységé­ről szóló beszámolót és a Szovjetunió fejlesztésének fő irányelveit. Az agitátorok és propagan? distáik önkéntes munkája, amelyről a kongresszuson Leo- nyid Brezsnyev is beszélt, min­denütt jelentős visszhangra lá­tóit. A fő irányelvek megala­pozóit és érdekes megnyilvá­nulásával és magyarázni savai megkezdődött annak az egyik feladatnak a teljesítése, me­lyet Leonyid Brezsnyev beszar mólója tartalmazott — vagyis az ideológiai munka va la meny­nyi formájának javítása. EGYETÉRTÉS A SZOVJET BÉKEKEZDEMÉNYEZÉSEKKEL A JNDK mir»>s2tert(inácsónak ülése (ČSTK) — Ali Nasszer Mu­lia m utad nak. a Jemeni Szocia­lista Párt KB főtitkárának, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Népi Tanácsa Elnöksége és kormá­nya elnökének elnökletével ülést tartott Adenban a mi­nisztertanács. Az ülés résztvevői jóváha­gyólag tudomásul vették a leg­főbb dél-jemeni vezetőnek a Szovjetunióban tett látogatásá­ról és az SZKP XXVI. kong­resszusán való részvételéről szóló jelentést. Nagyra értékel­ték a szovjet kommunisták ta­nácskozását, valamint a tartós közel-keleti béke és stabilitás megvalósítására Irányuló új szovjet javaslatokat. A JNDK kormánya síkraszállt a szovjet beke javaslatok megvalósításá­ért, a térség népei független* ségének, biztonságának és tár* sadal ml haladásának érdeké* ben. LENGYELORSZÁG A „Szolidaritás" ismét provokál (ČSTK) — A „Szolidaritás“ ún. független szakszervezetek helyi szervezeteinek vezetősége Lodzban és a vajdaság más vá­rosaiban tegnap egyórás ún. fi­gyelmeztető sztrájkot hirdetett. Olyan időpontban, amikor még érvényben van a sztrájkokra vonatkozó háromhónapos mora­tórium. Az új provokatív sztrájk oka az volt, hogy a „Szolidaritás“ helyi szervezete tiltakozni akart az ellen a terv ellen, hogy csökkentik a belügyminiszté­rium lodzi kórházának személy­zetét, s ennek megfelelően az elmúlt napokban elbocsátottak 5 alkalmazottat. Noha a kórház vezetősége hajlandónak mutat­kozott az ügyet átadni a mun­kaügyi bíróságnak, s ennek döntéséig a felmondásokat egyelőre visszavonni, a ..Szoli­daritás“ ezt a javaslatot nem­csak elutasította, hanem még szélesebb teret követelt ellen­séges tevékenysége számára. A Reuter ügynökség jelenté* se szerint a sztrájkban a vaj* daság mintegy 800 vállalatának csaknem 300 000 munkása vett részt. Szünetelt a városi tömeg­közlekedés is. A „Szolidaritás" helyi szerve­zetének vezetői bejelentették, hogy ha a viszály nem oldódik meg elképzeléseik szerint, csü* törtökön az egész vajdaság te­rületére általános sztrájkot hir­detnek. A „Szolidaritás“ magatartásai ismét egyértelműen igazolta, hogy nem hajlandó a legkisebb mértékben sem támogatni a helyzet stabilizálására irányuló erőfeszítéseket, és teljes érdek­telenséget mutat, hogy konkrét tan hozzájáruljon az ország sú* lyos problémáinak megoldásá­hoz. Reogcrr nyilatkozata AZ USA KÉSZ FEGYVEREKET SZÁLLÍT AKI AZ AFGÁN ELLENFORRADALMÁROKNAK (ČSTK) — Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke az ABC televíziós állomásnak adott nyilatkozatában megerő­sítette, hogy az USA kész fegyvereket szállítani az aígán e I le n fo r ra da I má rok na k. Eddig az afgán felkelőket titokban látták el fegyvereikkel, a wa­shingtoni vezetés most már kész a közvetlen, nyilvánosan történő katonai segítségnyúj­tásra, amennyiben — mint Wii A VIETNAMI KP KB és a VSZK kormánya meghívására tegnap Hanoiba érkezett a Ni­caragua! Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front (FSLN) küldöttsége, amelyet Humberto Ortega, az FSLN Országos Veze­tősége Politikai Bizottságának tagja, honvédelmi miniszter ve zet. A BRIT KONZERVATÍV That cher-kormány agresszív külpo­litikáját élesen bírálta Ronald Hayward, az ellenzéki Munkás­párt főtitkára egy Londonban megtartott energetikai konfe­rencián. Hangsúlyozta: a Mun­káspárt nem helyesli a konzer­vatívoknak a kelet-nyugali kap­csolatok kiéleződéséhez vezető akcióit. RONALD REAGAN, az Egye­sült Államok elnöke tegnap délután kanadai látogatásra megérkezett Ottawába, ahol Pierre Trudeau miniszterelnök­kel a kanadai—amerikai kap­csolatokról tárgyalt. A SPANVOL HADSEREG ve­zérkara úgy ”* döntött, hogy Bosch tábornokot a múlt hó­napban végrehajtott sikertelen katonai puccsban való részvé­tel vádjával katonai bíróság elé állítják. Bosch eddig a február 23-án megkísérelt szélsőjobbol­dali államcsínyt követően letar­tóztatott legmagasabb rangú ka­tonatiszt, akit bíróság elé állí­tanak. HIVATALOS baráti látogatás­ra tegnap megérkezett Buka­restbe Vladimír Blažek cseh­szlovák közlekedésügyi minisz­ter. ALGÍRBAN tegnap folytatta munkáját az arab államok In­terparlamentáris Uniójának II. kongresszusa, amelyen 11 arab állam törvényhozó szerveinek képviselői és a Palesztin Nem­zeti Tanács küldöttsége vesz­nek részt. Nagy visszhangot keltett'a Palesztin Nemzeti Ta­nács képviselőjének és a liba­noni parlament küldöttjének beszéde. Mindketten figyelmez­tettek Izrael újabban egyre fo­kozódó dél-libanoni aktivitásá­ra. Reagan hangsúlyozta —■ «z af­gán felkelők erre felkérik. Az AFP hírügynökség a ki­jelentéssel összefüggésbe® megjegyezte, hogy Reagan sza­vait nyilván hamarosan tettek követik. Az elmúlt napokban, mint ismeretes, az Egyesült Államokban járt néhány Pa­kisztán területén tevékenykedő afgán ellenforradalmi szerve­zet vezetője, akik gyors útemft fegyverszállításra kérték ax Egyesült Államok kormányát. Az NSZK a szovjet—amerikai tárgyalások mellett Genscher külügyminiszter befejezte washingtoni látogatását (ČSTK) — Washingtoni lá­togatása során Genscher nyu­gatnémet külügyminiszter talál­kozott Alexander Haig amerikai külügyminiszterrel, majd fogad­ta őt Ronald Reagan elnök is. Az NSZK közvéleménye ós « nyugatnémet vezetés sem he­lyesli Reaganék negatív állás­foglalását az enyhülési politiká­val kapcsolatosan, és a kelet- nyugati kapcsolatok továbbfej­lesztését szorgalmazzák. Az NSZK ennek érdekében sürgeti a szovjet—amerikai fegyverzet- korlátozási tárgyalások felújítá­sát és az USA-nál sokkal pozití­vabban értékeli a szovjet—ame­rikai csúcstalálkozó megtartá­sára tett szovjet javaslatot. Politikai megfigyelők annál is inkább fontosnak tartják Genscher látogatását, mert a külügyminiszter Washington után Varsóba, majd Moszkvába utazik. 11*681. III 11. 2

Next

/
Thumbnails
Contents