Új Szó, 1981. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-11 / 59. szám, szerda

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. március 11. SZERDA BRATISLAVA • XXXIV. ÉVFOLYAM 59. szám Ara 50 fillér MEZŐGAZDASÁGI TAVASZ Irta: Ján Janik, ■az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára Ebben az időszakban reálisan feltételezhetjük, hogy a me* tógazdasági dolgozók már mindennap kimennek a földekre, hogy idejében és jó minőségben teljesítsék mindazokat a fel­adatokat, amelyek a tavaszi munkák terén az idei tervből há­rulnak rájuk és abból a kötelességükből ered, hogy megfele­lően kielégítsék a dolgozók élelmiszer-szükségleteit, a nép* gazdaság nyersanyagszükségleteit, amelyek különösen a szűk* séges importkorlátozó intézkedések végrehajtása szempontjá­ból fontosak. Ezek a feladatok azonban már régen nem kizárólag a me­zőgazdasági dolgozók ügyét képezik, hanem számos más ter­melőágazat, a gépeket, a műtrágyákat, a vegyszereket, a fű­tőanyagokat és más termékeket szállító vállalatok egyre nagyobb és felelősebb hozzájárulását követelik meg. hiszen az említett termékok nélkül a tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzése lényegesen nehezebbé válik, és nemegyszer csökken­ti a jövő évi termés alapjai lerakásának színvonalát. Kiindulva hazánk 1981—1985. évi gazdasági és szociális fej­lesztése fő irányainak tervezetéből, amelyet a CSKP XVI. kongresszusa vitat meg, hangsúlyozni kell a mezőgazdaság és az élelmiszeripar alapvető küldetését, miszerint:- „a CSKP XV. kongresszusa által kitűzött azon feladat, hogy fokozato­san önellátókká váljunk a gabona neműek termelésében, és tovább növeljük önellátásunk mértékét az élelmiszergyártás­ban. a hetedik ötéves tervidőszakban is alapvető feladat ma­rad*. Azt is tudatosítani kell — amint ezt az idézett doku­mentum megállapítja —, hogy: „az élelmiszergyártást egyre nagyobb mértékben hazai alapanyagokkal keli fedezni, s nö­velni kell a mezőgazdasági termelésnek és az értékesítés fo­lyamatának hatékonyságát. Ezen igényes célok elérése meg­követeli, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar belső tar talékainak felhasználásán kívül növeljük a többi termelőága, zat hozzájárulását az élelmiszergyártás biztosításához.“ \ kitűzött célok elérésének alapvető előfeltétele a fejlesztés intenzív tényezőinek hasznosítása. Ennek legfontosabb feltétele pedig a földről való gondos­kodás, minden „talpalatnyi“ föld minél jobb megművelése. A tapasztalatok mutatják: annak ellenére, hogy azon országok közé tartozunk, amelyekben egy főre kevés földterület jut, és e földterület is állandóan csökken, minden évben sokezer hektár földterület hever parlagon vagy válik a gyomnövények magtermő helyévé. Ide sorolhatjuk a gépekkel nehezen meg­művelhető területeket, az iparvállalatok környékét, 'a dűlőket és azokat a területeket, amelyek bevetéséről a növényter­mesztők és a gépesítők nem tudnak úgy gondoskodni, hogy optimális mennyiségű növény teremjen rajtuk. Ezek óriási tar­talékok, amelyek kihasználásával lényegesen növelni lehet a termést, főleg a cukorrépáét, a burgonyáét, a szemes kuko­ricáét, de a gahonaneműekét is. Ezért még a tavaszi munkák kezdete előtt, a földek alapos nyilvántartásba vétele után el kell érni, hngy minden négyzetméter föld felelős haszonélvező kezébe kerüljön, akár a szocialista szektorban, akár pedig önellátásra, vagy szerződéses felvásárlásra dolgozó kister- mesztőjébe. A huzavonát és a bürokratizmust e téren nem le­het megtűrni. Bár a mezőgazdaság és az élelmiszeripar termelése a fo­gyasztói piacon többnyire állattenyésztési termékek formájá­ban jelenik meg, az ágazat döntő és legfontosabb láncszeme :< az önellátás és az ésszerű táplálkozás szempontjából is fő tényező a növénytermelés tartós, kiemelt és kiegyensúlyozott fejlesztése. A társadalmi érdek megköveteli, hogy a termények azokra a termőterületekre kerüljenek, amelyek lehetővé teszik az állami vagy a szerződéses felvásárlási terv teljesítését. Bármilyen irreális számítgatás nagy hektárhozamok elérésé­vel és kisebb vetésterület felhasználásával kapcsolatban aka­dályokat gördíthet a tervteljesítés elé.-A mezőgazdaság legnagyobb aránytalansága az, hogy külön­bözet van a növénytermelés és az állattenyésztés között, a szemes és a tömegtakarmányok termelésében, mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt. Ez persze negatívan hat az állattenyésztés fejlődésére és a külkereskedelmi mérlegre. Ezért már a tavaszi munkák során vállalatonként differen­ciáltan olyan helyzetet kell teremteni, amely megszünteti ezt az aránytalanságot. Ennek érdekében meg kell szabni a vető­magok optimális szerkezetét, fel kell használni a legprogresz- szivabb fajtákat, fokozni kell az öntözőberendezések kihasz­nálását, különösen a tömegtakarmány-termelésben, csökken­teni kell a betakarítási veszteségeket, javítani kell a tárolást és a tartósítást. Ebben a szellemben növelni kell a gabona- és a fehérjeter- melési program teljesítésére, a takarmányok hatékony és ész­szerű hasznosítására tett erőfeszítéseket. Különösen az elmúlt évek tapasztalatai alapján a tavaszi munkák során a többi feladat teljesítéséhez is határozottan és felelősen kell viszonyulni, főleg a cukorrépa, a burgonya, a hüvelyesek, a zöldségfélék, a gyümölcs és más olyan termé­nyek termelése terén, amelyek befolyásolják önellátásunkat. Szükségesnek tartjuk, hogy a kommunisták, elsősorban az irányító gazdasági szervekben dolgozók, teljes mértékben tö­rekedjenek a termények szakemberek által kidolgozott ter­melési rendszereinek megvalósításúra, a növénytermelési és a technológiai fegyelem általános és teljes érvényesítésére és megtartására. A kiváló növénytermelési eredményekért vívott harcban ha­tékonyabban és ésszerűbben kell kihasználni az olyan befek­tetéseket, mint a szerves és a szervetlen trágyák, a vegysze­rek, az öntözőberendezések, az energiahordozók, a fűtő- és az üzemanyagok. Nagy gondot kell fordítani a mezőgazdaság rendelkezésére álló nagy biológiai értékű vetőmagfajták fel­használására. A tavaszi munkák minősége javításának szükségessége ösz- szefügg a tudományos kutatócsoportok, a tanácsadó szolgálat tanácsainak és segítségének, a mezőgazdasági szolgáltatóvál­(Folytatás a 2, oldalon) A Fekete-Vág vízi erőmű első turboaggregátorának átadása után a CKD Blansko 90 tagú szerelökollektívája nagy erőfeszítéseket tesz a többi türboaggregátor szerelési harmonogrammjának betar­tására. A Ji'rí Novotný vezette kollektíva e napokban a TG 5 szi­vattyú szerelésén dolgozik. Felvételünkön jobbról Jaroslav Hanti- iíek és Jozef Melicher, a ÖKO szerelői munka közben (Vladimír Gabčo felvétele — ČSTK) Létfontosságú csehszlovák-szovjet szerződés Másfél milliárd rubel értékű olajat és olajipari terméket kapunk az idén a Szovjetunióból (ČSTK) — Kőolajnak és (kő­olajipari termékeknek, össze­sen 1,5 milliárd rubel értőik­ben a-Szovjetunióból Csehszlo­vákiába történő 1981. évi szál­lításáról írt alá szerződést teg­nap Moszkvában Zdenék Moj- žišek, a Ghemapol külkereske­delmi r. t. vezérigazgatója és Vlagyimir Morozov, a Szojuz- nyeftexport külkereskedelmi társulás vezérigazgatója. Ez a szerződés, amely nem­csak a Chemapol, hanem az egész csehszlovák külkereske­Bővülő együttműködés (ČSTK) — Jozef Svagera, a CSSZK kulturális miniszterének helyettese és Tamara Golubco- vá szovjet kulturális miniszter­helyettes Moszkvában tegnap aláírta a CSSZK, az SZSZK és a Szovjetunió közti együttműkö­dési megállapodás 1981-re szóló jegyzőkönyvét. A dokumentum a köt ország közti ötéves kulturális és tudo­mányos együttműködési megál­lapodásból indul ki, amelyet ta­valy novemberében írtak alá Prágában 1981—1985-re. A jegy­zőkönyv a két ország közti kul­turális és művészeti kapcsola­tok jelentős bővítését irányozza elő. Václav Hüla a Szovjetunióba utazott (ČSTK) — Václav Hula, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök-he­lyettes, az Állami Tervbizott­ság elnöke tegnap a Szovjet­unióba utazott, hogy részt ve­gyen a KGST tervezési együtt­működéssel foglalkozó bizott­ságának ülésén. Repülőtéri búcsúztatásán je­len volt Alekszandr Botvin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagy­követe. delmi tárca legnagyobb külke reskedelmi megállapodása, lét fontosságú a csehszlovák gaz daság számára. A folyamatos és stabil szovjet olajszállítások fontossága a csehszlovák gaz d-aságra nézve különösen ki emelkedő most, a hosszan tar­tó, világméretű energiaválság és a világpiacokon az olajárak állandó emelkedése idején. Csehszlovákia az idén sok év után első ízben kizárólag a Barátság távvezetéken kapja a szovjet olajat. Ez a távveze­ték egyike a leghosszabbaknak a világon, és nélküle ilyen mennyiségű olaj szállítását nem lehetne elképzelni. A Ba rátság távvezeték már húsz éve üzemel, és ez alatt az idő alatt több mint 200 millió tonna olaj érkezett ezen ai úton a Szovjetunióból. A Varsói Szerződés hadseregeinek közös gyakorlata (ČSTK),— Március második felében a Lengyel Népköztársa­ság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Szovjetunió és a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság területén megtartják a szövetséges hadseregek és ha-i ditengerészetek Szojuz 81 fedő­nevű tervezett közös parancs­noki-vezérkari hadgyakorlatát. A gyakorlat célja, hogy töké­letesítsék a testvéri hadseregek és haditengerészetek parancs­nokságainak egybehangoltságát és együttműködését a közös te­vékenység irányítása terén. bővítéséről tanácskoztak (ČSTK) — Rudolf Rohlíőek szövetségi miniszterelnök-he­lyettes tegnap a prágai Hrzán- palotában fogadta Grigorij Bo- risxov altábornagyot, a hazánk­ban állomásozó középső szov« jet hadseregcsoport parancs* nokát. A csehszlovák —szovjet együtt­működés elmélyítéséről, főként n politikai, a gazdasági és a kulturális kapcsolatok fejlesz­téséről tanácskoztak. Kiemelték a csehszlovák és a szovjet had­sereg harcikészségének növelé­se terén kifejtett együttműkö­dés fontosságát. A fogadáson részt vett Karéi Kusov vezérezredes, a nemzet* védelmi miniszter első helyet­tese és Alekszandr Botvin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. Időszerű kérdésekről folytattak eszmecserét (ČSTK) — Bohuslav Chiíou­pék külügyminiszter tegnap a Centin palotában fogadta Nasz- stsser Kaddurt, a Szíriai Arab Köztársaság külügyminiszter-he­lyettesét. Megtárgyalták a csehszlovák- szírlai kapcsolatok jelenlegi helyzetét és továbbfejlesztésük lehetőségeit, s eszmecserét folytattak a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. A Nasszer Kaddur csehszlovákiai látoga­tása során megtartott megbe­széléseken a csehszlovák kül­döttséget Stanislav Svoboda kül­ügyminiszter-helyettes vezette. A fogadáson jelen volt Ghasz- szau Riszlan, a Szíriai Arab Köztársaság csehszlovákiai ügy­vivője, ] Baráti találkozó Leonyid Brezsnyev eszmecseréje Le Duannal (ČSTK) — Leonyid Brezs­nyev. az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnöke teg­nap a Kremlben baráti talál­kozón vett részt Le Duannal, a Vietnami KP KB főtitkárával. A vietnami vezető a Viet­nami Szocilista Köztársaság kommunistái és egész népe nevében szívélyesen gratulált Leonyid Brezsnyevnek az SZKP KB főtitkárának tisztségébe va ló új r a meg vá la sz t á sá l ioz . Le Duan kijelentette, hogy az SZKP XXVI. kongresszusa egyértelműen bizonyította a lenini párt sorainak szilárd egységét, szilárd szövetségét a néppel és rendkívül nagy nem­zetközi tekintélyét. Teljes egyetértését fejezte ki a hely­zet értékelésével, melyet az SZKP KB kongresszusi beszá* mólója tartalmaz, Leszögezte, bogy a VSZK határozottan tá­mogatja a Szovjetunió külpoli­tikai programját, amely a bé­ke és a békés együttműködés megszilárdítására, valamennyi nép szabad és független fejlő­désre való jogának megerősí­tésére irányul. A találkozó során vélemény­cserét folytattak a szovjet-— vietnami együttműködés to­vábbfejlesztéséről. Mindenek­előtt a vietnami part menti vi­zekben folytatandó földgáz- és kőolaj-lelőhelyek felkutatásá­ban és kiaknázásában való eg y ü t tm űk ödé snek sze n te 1 tek figyelmet. A találkozó befejeztével Loo­ny id Brezsnyev a szovjet kom­munisták és az egész szovjet nép nevében a VSZK vala­mennyi dolgozójának sok si­kert kívánt a Vietnami Kom­munista Párt közelgő V. kong­resszusa előtt, VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!

Next

/
Thumbnails
Contents