Új Szó, 1981. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-02 / 27. szám, hétfő

A Szovjetunióban a múlt év végének kiemelkedő ese­ménye volt az OSZSZSZK írószövetségének V. kongresszu­sa. A főbeszámolót Szergej Mi- halkov, az OSZSZSZK írószövet­ségének elnöke terjesztette a küldöttek elé. A beszámoló érin­tette az írószövetség tevékenysé­gének minden jelentős szférá­ját, elemezte az öt év irodalmi vívmányait, feltárta az elkövet­kező évek irodalmi irányait és távlatait, szólt az irodalmi élet negatív, nem kívánatos jelensé­geiről, rávilágított a problémák­ra, hiányosságokra is. Jelen lenni az élet for­gatagában, színesebben, tehetség gesebben feltárni a szovjet tár­sadalom alkotó jellegét — ezt, az ars poeticának is beillő gon­dolatot emelte ki Szergej Mihal- kov beszámolója címeként. A sok, érdekes, filozófiai jellegű, és általános érvényű gondolat, ítélet, jelenség-elemzés közül a legfontosabbakat, a legjellem­zőbbeket, a legtanulságosabba­kat szeretnénk idézni. Alig húsz év választ el ben- nüket a XXI. századtól. Az em­beriség egyre határozottabban irányítja tekintetét a jövőre, a jövő évszázadra, melynek szü­letése egybeesik az emberiség egy új ezredévének kezdetével. El kell, hogy gondolkodjunk: társadalmunk és irodalmunk sta­fétabotként mit is ad át a XXI. század emberének?! A szovjet irodalom számára, miközben korokat átölelő általá­nos következtetésekre törekszik, nem lehet, és nem szabad, hogy közömbös legyen mi történik bolygónkon. A mai oroszországi írótársa­dalom 75 írói szervezetbe tömö­rül. Ez hatalmas erői Több mint a fele az egész Szovjet írószö­vetségnek. S ez az irodalom-tö- rekvés, a művészek törekvése, a szó művészeinek igyekezete megalkotni napjaink életének képét kortársaink alakjait, jel­lemeit. A szovjet irodalom a tu­datot a legfontosabbra irányítja: a munka határozza meg az éle* tét és az ember helyét, lehetősé­geit ebben az életben. Az egy­séges és sokarcú fáradhatatlan munkás eszményképét az elmúlt századok határozták meg. Ez az eszmény viszont módosul, formálódik, megsokszorozódik az adott kor követelményeitől függően. Ennek az egységes és sokarcú eszményképnek keresé­se és reális megalkotása a szo­cialista fejlődés különböző sza­kaszaiban — ez az oroszországi írók művészi célprogramja. Szerencsések vagyunk: a klasszikusok — ide értve a szov­jet idők alkotta klasszikusokat, Gorkijt és Solohovot is — nagy értékű hagyatékával rendelke­zünk. S ennek nyomán az eltelt öt év során sok olyan értékes, nagyméretű alkotás született, amelyek ékesen bizonyították: az irodalom nem csak visszatük­rözi az életet — formálja, alkot­ja is azt. Napjaink irodalmi folyama­tának egyik örvendetes jelensé­ge — a történelmi próza nagy erejű fejlődése. A történelmi jel­legű mű, mindenekelőtt a re­gény, mintapéldányai a szoci­ális osztályérdekű gondolkodás­ra tanít, megerősíti a ma —• mint a történelmi fejlődés meg­határozott eredménye — meg­értését. Szövetségünk kiemelkedően fontos feladata a fiatal írónem­azt a helyet foglalja el életünk­ben, amely, mint a kommunista nevelés fontos eszközét, megil­letné. A szatíra feladata — le­leplezni a hiányosságokat, hi­bákat, rendellenességeket a megoldás, a kiküszöbölés céljá­val. És ha a szatírát tükörhöz hasonlítjuk, akkor melyik beszá­mítható embernek ötlik eszébe összetörni a tükröt csak azért, mert azt sugallta, hogy régen szükséges rendbe szedni magát!? Az utóbbi években nemegyszer voltunk annak tanúi, hogy a leg­különbözőbb műfajú alkotások fontos életproblémák bátor meg­világításával kezdetben megi­jesztgették a túlzottan óvatos embereket. Ugyanezeket a műve­ket később a párt és kormány nagyra értékelte, s állami dí­jakkal jutalmazta. Idézzük fel közölük legalább Valentyin Raszputyin Élj és emlékezz, Vik­Jelen lenni az élet sűrűjében Az OSZSZSZK Írószövetségének V. kongresszusáról zedékkel való törődés. A holna­pi irodalmi helyzetet azok hatá­rozzák meg, akik ma kezdik pályafutásukat, övék a jövő a fiatalság jogán, s ez a jog elvi­tathatatlan. A fiatal irodalom fejlődési útja az önmegismerés, a valóság önálló tapasztalása és visszatükrözése. Az ifjú irodal­már-nemzedékünkkel való kö­vetkezetes törődéssel párhuza­mosan szigorúbban kell megkér­dezni azokat, akik a szövetsé­günkbe felvételre új neveket ja­vasolnak. Tökéletesítenünk kell a felvétel rendszerét és formáit. Napjainkban — talán mint még soha — szembetűnően idő­szerű az iró társadalmi helyé­nek kérdése. Egyértelmű, hogy az irodalmi munka az író szá­mára mindig első helyen áll. Vi­szont korunk tevékeny művésze számára elképzelhetetlen az élet a mindennapi társadalmi munka nélkül. Az oroszországi szovjet drá­mairodalom fejlődésében két leg­jelentősebb irány emelhető ki: megújuló figyelem a „tettek em­bere“ irányában, valamint a po­litikai dráma térhódítása. Or­szágos elismerést vívott ki Va- szilij Suksin és Alekszej Arbu­zov drámaírása. Hiányosságokkal küzd viszont az oroszországi irodalmi szatí­ra. Ma már senki sem meri azt mondani, hogy a szatíra ellent­mond a kommunizmust építő társadalomnak. Nem, ma ezt senki sem mondja. Lehet, hogy gondolja, de nem mondja. A probléma ott van, hogy a szatí­ra, mint műfaj, még mindig nem tor Asztafjev Cár-hal című regé­nyét vagy a Moszkvai Szatíra Színház Hab című színjátékát. Az OSZSZSZK irodalmának egyik leggyönyörűbb sajátossága — soknemzetiségű jellege. Orosz­ország nemzeteinek, nemzetisé­geinek költészete és prózája szé­les körű olvasótábor szellemi gazdagságává válhatott, sőt sok alkotása külföldi kiadóknál is si­kert aratott. Közöttük fontos he­lyet foglal el például Juvan Sesztalov, a manysi (vogul) nép kiemelkedő költője. ' Az oroszországi irodalom ta­pasztalata, tanulságai azért is kiemelkedően értékesek, mert konkrét gyakorlati példákkal is szolgálhat, például az anya­nyelv, a nemzeti kultúra megőr­zésében. íme egy szemléltető példa: Az Adigeji Autonóm Kör­zetben mintegy 100 ezer adigej nemzetiségű ember él. Sok tíz­ezer viszont a Szovjetunió hatá­rain túl. Számukra az anya­nyelven írt irodalom egyetlen forrása, a nemzeti kultúra egyetlen kútforrása a Szovjet­unióban megjelenő adigej nyel­ven nyomtatott könyvek, versek, dalok. Ezek segítségével él to­vább számukra az anyanyelv, amelynek éltető lángja épp a jó Irodalomból, az értékes könyvből meríti erejét. ft^ergej Mihalkov beszámo­zz lójának összefoglaló gon­dolatai a szovjet művé­szet filozófiája — a szabadság és humanizmus filozófiája. MÄZSÄR LÄSZLÚ A fiatal irodalom helyzetéről Magyarországon nemcsak Bu­dapesten jelennek meg irodal­mi lapok, hanem vidéken is. Ezek egyike a Miskolcon szer­kesztett Napjaink, mely a Bor* sod-Abaúj-Zemplén megyei Ta­nács irodalmi és művelődési lapja. Havonta jelenik meg vál­tozatos tartalommal, széles mű­faji skálán, és az illusztráció­kon kívül önálló képzőművésze­ti alkotások is, illetve azok rep­rodukciói alkotják egy-egy szám képzőművészeti anyagát. Az idei első számban egyebek között ilyen címekkel olvashatunk írá­sokat: Űj zenei honalapítás — Németh László Bartókról; Taka­réklángon nem tudok égni — Beszélgetés Ladányi Mihállyal; Brilliánsok — Munkácsi Miklós színműve; Eszmények és életvi­tel konfliktusa — Kertész Ákos szépprózájáról; A magány köl­tészete — Kálnoky László ösz- szegyűjtött verseiről. Jegyezzük itt meg,' hogy gyakran szere­pelnek a lapban csehszlovákiai magyar költők, írók alkotásai, és kritikák recenziók csehszlo­vákiai magyar művekről. Ennyit elöljáróban és nagyon vázlato­san a Napjainkról, most pedig hadd foglalkozzunk egy kicsit részletesebben a legutóbbi szám egyik tanulmányával, melynek címe Költők, antológiák, művek: vidék; alcíme A fiatal irodalom helyzetéről. Szerzője, Vasy Gé­za, a vidéken élő fiatal írók, költők megjelenési lehetőségei­ről, antológiáiról ír, hangsúlyoz­va mindjárt az elején, hogy e témakörben megszólalni érdem­ben csak történeti-irodalom-tör- téneti összefüggésekbe ágyazot­tan szabad, félreértelmezéseket kerülendő. Elsőként a vidék—fő­város megkülönböztetéssel fog­lalkozik, megállapítva, hogyi „A hetvenes évek egyik fontos — irodalomtörténeti értékű —< tendenciája révén e különbség- tétel értelmetlenné vált, s a vi­déken élő fiatalabb vagy idő­sebb írók, az ott megjelenő folyó­iratok értékelésében már sem­milyen szerepet nem játszhat a vidékiség fogalma. A földrajzi helyzet minősítő jellegét vesz­tette. Elvileg bárhol bárki publi­kálhat, s a minöségelv minden folyóiratnál meghatározó“. Aki figyelemmel kíséri a magyaror­szági irodalmi lapokat, az bizo­nyára egyet is ért ezzel a meg­állapítással. Egy-egy vidéki lap már nem csupán egy-egy „vidék lapja“, hanem szélesebb kisu­gárzású már azzal is, hogy szü­letési vagy inkább lakhelytől függetlenül a kortárs magyar irodalom legjelesebb alakjai is szívesen publikálnak oldalaikon. Vasy Géza ezután az antoló­gia fogalmával foglalkozik rövi­den, majd egy másikkal, amely a hetvenes évek elején nagy vi­tákat váltott ki, nevezetesen az a kérdés: ki a fiatal?, mármint fiatal költő, író. vSokan ugyanis Irodalmi díjak Romániában Sok éves hagyomány, hogy a Romániai írószövetség év végén kiosztja irodalmi dí­jait. Ezeket a díjakat műfajonként Ítélik oda. Az elismerésben részesült művek egy­ben az év irodalmi termésének legjavából kerülnek ki. A kolozsvári Dumitru Radu Po- pescu például új drámájáért, a magyar köl­tészet fordítójaként ismert Mihai Beniuc gyermekeknek szóló verseskötetéért, a vi­lágirodalom fordításának műfajában Alexan­dru Calais Suksin-fordításaiért kapott ki­tüntetést. Tamási Áron Rendes feltámadás című kötetének fordításáért Constantin Ola- riu vett át díjat. Romániai magyar írók is vannak a díja­zottak között. Róluk szeretnénk részlete­sebben szólni. A marosvásárhelyi Papp Fe­renc, aki munkásközegből vett témájú kis­regényeiről ismert, Mircea Horia Simo- nescu Századunk elején, déltájban című el­beszéléskötetének magyarra való átülte­téséért kapta a műfordítás díját. Az együttélő nemzetiségek irodalmából- német és ukrán írók mellett 3 magyar szer­ző kapott irodalmi díjat. Bálint Tibor Meny- nyei romok című díjazott könyve tárcákat, karcolatokat, novellákat gyűjt egybe. Bá­lint sokműfajú író: ifjúsági és fantasztikus regénye, novelláskötetei, nagyregényei, iro­dalmi arcképei, publiciszikája, mind arról tanúskodik, hogy sűrűn barangol a széppró­za berkeiben. Maga mondta egyszer: alkal­mazkodási kényszerből váltogatja a műfa­jokat. „Mert mit jelent alkalmazkodni az én esetemben? Tudomásul venni a helyet, az időt, a körülményeket, ahol s amelyben élek.“ Fényűzésnek tartja, hogy csupán­csak regényírással félrehúzódjon a roha­nó-zajló külvilágtól; szüntelen közlési in­gerét például könnyed kedvvel éli ki a tár­ca rugalmasabb műfajában, amivel az olva­s ó értelmére igyekszik hatni. Ugyanakkor vallja: „a művészet igazi célja nem a meg­győzés, hanem a megrendítés.“ Ebből a belső kényszerből születnek karcolatai, no­vellái, regényei. Horváth Andor Dávid parittyája című könyve világirodalmi esszék gyűjteménye. Horváthot, a bukaresti A hét helyettes fő­szerkesztőjét, nem annyira az alkotó vagy a mű értékrendi besorolása izgatja, mint inkább azok szellemisége, eszmevilága. Az esszé számára: „kísérlet a sürgető kérdé­sekre adandó válaszok felderítésére.“ A Kriterion kiadónál magyarul megjelenő vi­lágirodalmi klasszikusokhoz gyakran ír utószót, ezekben célja nemcsak az esztéti­kai értékek méltatása, hanem ezen túl min­den olyan politikai, erkölcsi, emberi ma­gatartás motívumainak felkutatása, ame­lyek továbbgondolkodásra késztetnek; a lét alaptörvényei azok, amiken gondolkodik, s amiket újragondol. Horváth az elsőköte­tesek és új műfajban jelentkezők díját kap­ia meg az írószövetségtől. Két kötete már megjelent annak a — mél­tán nagyszabásúnak ítélhető — vállalko­zásnak, amelybe az Ismert bukaresti kri­tikus, az Előre kulturális rovatának szer­kesztője, Kovács János tizenkét évvel ez* előtt fogott bele: feltérképezni, monografi­kus rendszerbe foglalni a romániai ma­gyar irodalmi élet kezdeti periódusának fo­lyóiratait. Az első a Magyar Szó — Tavasz, a második a Genius — Oj Genius gyűjte­mény. A friss irodalmi díjat a múlt helyes és tárgyilagos megítélésére kifejfett mun­ka harmadik kötete, a Periszkóp antológia hozta meg számára. (A húszas évek elején Temesvárott megjelenő, Szántó György szerkesztette folyóirat egyik főmunkatársa volt a mi Fábry Zoltánunk is.) Kutatásai­val, a folyóiratkultúra feltárásával elsősor­ban azt kísérli meg bebizonyítani, hogy „az erdélyi magyar irodalom nem előzmény- telenül — vagy tájegységi múltból — kelet­kezett, hanem szerves része, természetsze­rű folytatása mindannak, amit a magyar írók tehetsége évszázadok során létreho­zott“. Legyőzetés, rettegés és kitaszítottság, majd a legyőzőitek és kitaszítottak elnyo­mása — három nagyon is szűk témabeha­tárolás: három könyv. Pusztai János triló­giájának A sereg című kötetét a Zsé birto­ka követte, amiért nemzetiségi irodalmi dí­jat kapott. Elkészült a harmadik kötet is, tudhatjuk meg az író nyilatkozatából. E súlyos, negatív előjelű létérzések három kötetéből mégis kicsendül az író erős hite: az ember legyőzhetetlen. „Figyelmeztetem, óva intem az utánam érkezőket, mindent, amit tesznek, népükért, nemzetükért te­gyék, enélkül törekvéseik kisdedjátékok csupán“ Ez a vallomás akár valamennyi díjazott Író üzenete is lehet, NAGY JUDIT úgy vélték és vélik hogy a fia­tal, mint jelző, egyet jelent a kezdővel. Ezután azt a kérdést járja körül, hogy „mi lesz a kétségtelenül sok tehetségből“, milyen a pályakezdők helyzete, amely egyébként ritka kivéte­lektől eltekintve, sohasem volt problémamentes, ma is vannak feszültségek, bár a fórumok szá­ma jelentősen megnövekedett. „Nézzük sorra a fiatalok számá­ra adódó lehetőségeket. A sajtó­ban, a folyóiratokban xkitartó munkával« meg lehet jelenni, de »sértődéssel« nem lehet sok­ra menni —, tartja a közvéle­mény, s ebben van is igazság. Az ismeretlen író ugyanis hiába sértődik meg, hiába kerüli el gőgösen a szerkesztőségeket, senki se fogja tudni, hogy ö író- Ha viszont »megalázkodik«, az ötödik elutasító válasz után esetleg épp a hatodik lesz az igenlő. Ahol ilyen sok a fórum, ott kicsi a valószínűsége, hogy sehol sem értik meg a tehetsé­ges jelentkezőt.“ Ezek alapján a szerző úgy véli, hogy kontra- szelekció nemigen érvényesül. Az igazi gondnak azonban a fo­lyóiratstruktúra jelenlegi álla­potát tartja, a folyóiratok „vi­szonylagos »arctalanságát«“, bár egyiknél-másiknál mutat­koznak figyelemre méltó törek­vések. Antológiákban nagy a válasz­ték mostanában — írja a szerző, hozzátéve, hogy sajnos a főváros s—vidék párosítás minősítési is jelent. A fővárosi antológiák­ban sokkal erősebben érvénye­sülhet az alábbi értékszempont, a nagyobb szelekció, mivelhogy azok legtöbbje könyvkiadók gondozásában jelenik meg, or­szágos válogatás eredményekép­pen. „Vidéken több a (műfaj, életkor szerint) vegyes antoló­gia, sok csupán a helyi szín, sok az »elhullás« is“. Vasy úgy lát­ja, hogy a helyi antológiába sokszor könnyebb bejutni, mint a helyi folyóiratokba, aminek következtében devalválódott az antológiák értéke. Nem felejti el azonban megemlíteni, hogy vannak igen szigorúan megszer­kesztett antológiák, főleg a na­gyobb irodalmi hagyományokkal rendelkező városokban. Az Élet és Irodalom múlt évben lezajlott vitája kapcsán megjegyzi, hogy a fiatal irodalom vágyai, az iro­dalmi élet által megoldandó fel­adatok elsősorban nem sajátos nemzedéki gondok, hanem az egész irodalom vágyai és fela­datai. Üdvös lenne, mondja a szerző, főleg a fővárosi lapok akademizmusának a csökkenté* se, továbbá a rövidebb átfutási idő biztosítása. Ki kellene adni olyan köteteket—antológiákat is, amelyeket maguk a szerzők szerkesztettek ... Nem a kötés, a (néha giccses) borító a döntő a fiatal író számára, hanem a minél előbbi megjelenés.“- lM»f ' k «■< ' \ 1 * V /" : í; ■ í ­.,r w. lüúi. 11. 2. Lfuben üimanov (Bulgária): Anya

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents