Új Szó, 1981. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-25 / 47. szám, szerda
Az SZKP Központi Bizottságának beszámoló jelentése IFolytatás a 3. oldalról) egészben véve az elkezdődött évtizedben. Teljesebben, hatékonyabban használjuk ki a termelési potenciált Valóban óriási erőforrásokat von- tűnik be a népgazdaságba. Nemegyszer állapították meg, hogy a Szovjetunió az első helyre került világviszonylatban számos fontos termékfajta gyártásában, iköztüik a kőolaj és az acél, a cement és a műtrágya, a búza és a gyapot, a távolsági villamos- és dízel-' mozdonyok előállítása terén. Mi rendelkezünk a világ legnagyobb szerszámgép-parkjával. Túlszárnyaljuk a többi országokat a mérnökök számát tekintve. S minderre, elvtársaik, büszkéik lehetünk. A büszkeséget azonban állandóan magas fokú felelősségtudatnak ikell ikísérnie. Felelősségnek azért, hogy a szovjet nép által létrehozott óriási potenciált a gazda módjára, teljes egészében kihasználjuk. A legjobb nemzetközi mutatókhoz viszonyítva mi több nyersanyagot és energiát használunk fel a megtermelt nemzeti jövedelem egy-egy egységére. Következésképpen van rá lehetőség, hogy lényegesen növeljük a már meglevő erőforrásokból a végtermék gyártását. Arról már beszéltem, hogy mit eredményezhet a fém ésszerűbb, gazdaságosabb felhasználása. Ez teljes mértékben vonatkozik gyakorlatilag az erőforrások valamennyi válfajára — legyen az érc, fa- vagy építőanyag. Vagy vegyük például a kőolajat. Óriási tartalékok rejlenek a föld mélyéből való teljesebb kitermelésben. Igen sokat adhat a hajtóművek tökéletesítése, a gépkocsiközlekedés átállítása dízel- és gázüzemanyagra. Nyilvánvalóan újszerűen kell hozzáállni a kitermelő ágazatokhoz egészében véve. Már ma rájuk jut a beruházások oroszlánrésze, márpedig a nyersanyag és energiahordozók iránti kereslet növekedni fog. Következésképpen az egész népgazdaság sikerei nagy mértékben függnek majd a kitermelő ipar hatékonyságának fokozásától. Ennek útja a műszaki-tudományos haladás meggyorsítása, az ásványi kincsek ’ komplex teljes feldolgozása, a másodlagos erőforrások szélesebb körű hasznosítása. E feladatok időszerűsége azzal függ Össze, hogy pótolhatatlan kincsekről van szó. Helyes, gazdaságos felhasználásukért nemcsak a mai, hanem a jövendő nemzedékeknek is felelősséggel tartozunk. És erről senkinek sincs joga megfeledkezni. Nagy lehetőségeket tőr fel a termelési kapacitások — a gépek, berendezések és közlekedési eszközök — jobb kihasználása. A vesztegelések csökkentése, a műszakbeosztási együttható fokozása, energiát és anyagokat megtakarító technológiai eljárások létrehozása — ezekre kell összpontosítani az erőfeszítéseket. A 80-as évek viszonyai között különösen nagy jelentőségre tesz szert a munkaerőforrásokkal való takarékos gazdálkodás. Ez összetett dolog, amely megköveteli számos gazdasági, műszaki, szociális és nevelő jellegű feladat megoldását. A fokozott takarékosság, mindannak teljesebb és ésszerűbb kihasználása, amivel az ország rendelkezik, új hozzáállást követel a gazdálkodás számos kérdéséhez. Ez az irányvonal azt jelenti, hogy tökéletesíteni és erősíteni kell a megfelelő ágazatok „felső szintjeit": az úgynevezett negyedik frissítést a kohászatban, a kivitelező munkálatokat az építőiparban és a befejező munkafolyamatokat a könnyűiparban. Ezek nagy mértékben meghatározzák a termékek minőségét, és olykor mennyiségét is. Az SZKP Központi Bizottságának több plénumán hangsúlyoztuk: további előrehaladásunk mind nagyobb mértékben függ majd valamennyi meglevő erőforrás — a munka, az állóalapok, a fűtőanyag és nyersanyag, a mezőgazdasági területek és állattenyésztő telepek termékei — ésszerű és hatékony felhasználásától. Mi most, elvtársak, meg tudunk birkózni a legnagyobb és legösszetettebb feladatokkal. A gazdaságpolitika tengelyébe azonban olyan feladat kerül, amely látszólag egyszerű és igen hétköznapi — az, hogy jó gazda módjára bánjunk a társadalmi vagyonnal, s tudjuk teljes mértékben, célszerűen felhasználni mindazt, amivel rendelkezünk. Erre kell irányítani a dolgozó kollektívák kezdeményezőkészségét, a párt tömegmunkáját. Erre kell irányítani a műszaki politikát és a beruházási politikát, úgyszintén a terv- és beszámolási mutatók rendszerét. A párt Központi Bizottsága arra szólítja fel a kongresszus delegátusait, hogy hagyják jóvá ezt a megállapítást mint az SZKP gazdasági stratégiájának egyik legfontosabb elvét az elkövetkező Időszakra. A gazdasági rendszernek gazdaságosnak kell lennie — ez a kor követelménye. Emeljük a népgazdaság valamennyi ágát az élenjáró tudomány és technika színvonalára Azok a körülmények, amelyek között a népgazdaság a nyolcvanas években fejlődni fog, még égetőbbé teszi a műszaki-tudományos haladás, meggyorsítását. A tudomány nagy jelentőségéről senkit sem kell meggyőzni. A kommunisták pártja abból indul ki, hogy az űj társadalom építése tudomány nélkül egyszerűen elképzelhetetlen. Az SZKP Központi Bizottsága amellett foglal állást, hogy tovább növeljék a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának szerepét és felelősségét, egész rendszerének szervezését. Ennek a rendszernek sokkal rugalmasabbnak és mozgékonyabbnak kell lennie, nem tűrheti meg a terméklelen laboratóriumokat és intézeteket. Nagyobb figyelmet kell fordítani a tudomány szükségleteire, megfelelő berendezésekkel és műszerekkel kell ellátni a tudományos intézeteket, s bővíteni kell a kísérleti üzemegységeket. Az országnak rendkívül nagy szüksége van arra, hogy a fejlett tudomány erőfeszítéseit az elméleti problémák kialakulása mellett jelentős mértékben összpontosítsák a népgazdasági kulcskérdések megoldására, olyan felfedezésekre, amelyek képesek igazi forradalmi változásokat vinni a termelésbe. A tudósok maximális figyelmét igénylő gyakorlati feladatok pontos meghatározása — ez elsősorban a központi tervezési és gazdasági szervek, a Tudományos-Műszaki Állami Bizottság feladata. Ugyanakkor magának a tudománynak is állandóan olyan „csendháborítónak“ kell lennie, ki kell mutatnia, milyen területen mutatkozik pangás és lemaradás, hol teszi lehetővé az ismeretek mai színvonala a gyorsabb, eredményesebb előrehaladást. Azt kell gondolni, hogyan lehetne ezt a munkát az irányítási mechanizmus elválaszthatatlan részévé tenni. Jelenleg a döntő, legsürgősebb feladat a tudományos felfedezések és találmányok hasznosítása. A tudományoskutató és tervező-konstruktőri munkát szorosabban kell — gazdaságilag és szervezetileg — a termeléshez igazítani. Nagyszerű példáink vannak erre — a moszkvai ZIL Gyár, a leningrádi LOMO és Elektroszila, a kijevi Paton Intézet és sok más. Azonban még gyakran találkozhatunk megengedhetetlen lassúsággal a perspektivikus kutatások eredményeinek hasznosításában — legyen szó akár folyamatos acélöntésről vagy porkohászatról, akár unikális egyenáramú távvezetékről vagy nagyszilárdságú műrostok előállításáról. Tisztázni kell, mi az oka annak, hogy olykor elszalasztjuk a lehetőségeket, tetemes összegeket fordítunk olyan külföldi technológiák és berendezések vásárlására, amelyeket teljes mértékben előállíthatunk magunk is, méghozzá gyakran jobb minőségben. Fokozni kell a főhatóságok, vállalatok és intézetek vezetőinek személyi felelősségét az új termékfajták gyártásáért, az új haladó technológiák bevezetéséért. Ki kell küszöbölni mindent, ami megnehezíti, lassúvá, gyöt- relmessé teszi az új meghonosításának folyamatait. A termelésnek messzemenően érdekeltnek kell lennie abban, hogy gyorsabban és jobban hasznosítsák a tudósok és konstruktőrök elgondolásainak és munkájának gyümölcsét. E feladat megoldása, természetesen, nem egyszerű. Megköveteli, hogy szakítsunk az elavult szokásokkal, és mutatókkal, ez teljes mértékben szükséges az országnak, a népnek, jövőnk szempontjából. A másik momentum — a termékek minőségével szemben támasztott követelmények színvonala. Ogy gondolom, hogy ennek a legmagasabbnak kell lennie. Termékeink minőségének meg kell ütnie a legjobb világ- és hazai színvonalat — ennél kevesebbel nem lehet és nem szabad megelégednünk. Erre kell szoktatni magunkat, erre kell törekedni, határozottan elvetve mindazt, ami elavult, .elmaradott, amit maga az élet értékelt le. És még egy kérdés. A magunk elé tűzött feladatok megoldása során nem békélhetünk meg többé azzal, hogy több ágazat — a könnyű-, az élelmiszer-, a gyógyszer- és orvosi műszer- gyártó ipar, a mezőgazdasági és egyes más gépeket gyártó ipar — tudományos-tervezői bázisa lemarad. A Tudományos Akadémiának, a Tudományos- Műszaki Állami Bizottságnak, a minisztériumoknak nyilván érdemes lenne felmérniük a különböző ágazatok tudományos-tervezői bázisait, s javaslatokat tenni a tudományos erők bizonyos átcsoportosítására. Méltán számítunk itt uzoknak az ágazatoknak a segítségére is, amelyek különösen erős tudományos bázissal rendelkeznek, a többi között a védelmi ágazatok segítségére. Röviden szólva, elvtársak, a tudománynak a termeléssel való szoros integrációja a jelenkor sürgető követelménye. Az SZKP Központi Bizottsága meg van győződve róla, hogy a tudomány és a technika művelői, a mérnökök és a tervezők, az ágazatok és iparágak vezetői mindent megtesznek, hogy e követelmények magaslatán álljanak. A műszaki-tudományos haladás legfőbb alapja a tudomány fejlesztése. Az új előtt azonban elsősorban a gépgyártás tudja szélesre tárni a kapukat. A gépgyártás arra hivatott, hogy mindazt a korszerűt, amit a tudományos és mérnöki gondolat alkot, halogatás nélkül hasznosítsa, s nagy hatékonyságú, megbízható gépekben, műszerekben, technológiai gépsorokban realizálja. Valóban forradalmi lehetőségeket nyit az elektronikus miniatűr vezérlőgépek és az ipari robotok kifejlesztése és alkalmazása. Ezeket a legszélesebb körben kell hasznosítani. Ma, amikor öt, tíz évre előre tekintünk, nem feledkezhetünk meg arról, hogy ezekben az években fogjuk megalapozni és kialakítani a népgazdaság olyan szerkezetét, amellyel országunk a XXI. századba lép majd. Ennek a szerkezetnek meg kell testesítenie az űj társadalom alapvető vonásait és eszményeit, a haladás élvonalában kell lennie, s tükröznie kell a tudomány és a termelés integrációját, az alkotó gondolat és az alkotó munka megbonthatatlan szövetségét. A A népjólét emelésének 1 fő irányai Elvtársak! A tizenegyedik ötéves tervidőszakra és a nyolcvanas évek egészére a párt előterjeszti a népjólét további emelésének széles körű programját. Ez a program felöleli a szovjet emberek élete valamennyi oldalának — szükségleteinek és lakásviszonyainak, kultúrájának és pihenésének, a munka- és életkörülményeinek — megjavítását. A fogyasztási alap részarányát a nemzeti jövedelemben 1985-ben 77,3 százalékra tervezzük növelni. Emlékeztetek rá, hogy 1980-ban ez 75,3 százalékot tett ki. Jelentősen gyarapodnak a társadalmi fogyasztási alapok. Az ötéves tervidőszakban több mint 16 milliárd rubelt irányozunk elő a munkabérek, valamint más kifizetések és juttatások emelésével kapcsolatos központi intézkedésekre. Emelni fogjuk a munkások, az alkalmazottak és kolhoztagok öregségi és rokkantsági nyugdíjának minimális összegét, úgyszintén más intézkedéseket foganatosítunk a lakosság szociális ellátásának további javítására. Növeljük a gyermekes családoknak juttatott állami segélyt. Tervbe vettük, hogy hozzálátunk egy olyan fontos intézkedés megvalósításához, mint a minimális havi munkabér 80 rubelre történő emelése, a munkások és alkalmazottak fizetésének és munkadíjának növelése. Az 1981-1985- ös években a havi átlagos munkabér 13—16 százalékkal emelkedik, s eléri a 190—195 rubelt. A kolhoztagoknak a közös gazdaságokból származó jövedelme 20—22 százalékkal növekszik. Előirányoztuk több bérkedvezmény — egyes keleti körzetekben a szolgálati évek után járó pótlékok, valamint a körzeti szorzószámok — kiszélesítését. A dolgozók életszínvonalának emelése természetesen nem korlátozódik a pénzjövedelmek növelésére. Az SZKP Központi Bizottságának véleménye szerint jelenleg előtérbe kerül az a feladat, hogy javítsuk a lakosság élelmiszerellátását, valamint közszükségleti cikkekkel való ellátását. Az utóbbi ötéves tervidőszakok folyamán növekedett az élelmiszerek termelése. Ugyanakkor a párt Központi Bizottsága az SZKP KB Politikai Bizottsága, jól ismerve minden köztársaság, minden terület helyzetét, látja, hogy a lakosság élelmiszerellátásában még mindig vannak nehézségek. Ennek kapcsán intézkedéseket hoztunk és hozunk mind a belső erőforrások, mind a külkereskedelem felhasználásával. A probléma radikális megoldása céljából szükségesnek tartottuk egy speciális élelmezési program kidolgozását. Ennek biztosítania kell a mezőgazdasági termékek termelésének lényeges növelését. Szorosabban hozzá kell csatolni a mezőgazdaságot azokhoz az ágazatokhoz, amelyek a mezőgazdasági termékek tárolásával és feldolgozásával foglalkoznak. És, természetesen, a kereskedelemhez. Más szóval, a programnak az a célja, hogy a lehető legrövidebb időn belül oldja meg a lakosság zökkenőmentes élelmiszerellátásának feladatát. A program kidolgozásával kapcsolatos munka csak most kezdődött, és ez még szükségesebbé teszi, hogy az itt felmerülő kérdésekre irányítsuk a figyelmet. Az élelmezési program alapja a mezőgazdaság további fellendítése. Az előttünk álló munka fő irányait a mezőgazdaság területén az SZKP KB 1978. évi júliusi plénumának határozatai je>- lölték meg. Ezek továbbra is érvényben vannak. Az első feladat, hogy növeljük azoknak a mezőgazdasági termékfajtáknak a termelését, amelyeknek hiánya különösen érezhető fennakadásokat idéz elő az ellátásban. Értem elsősorban a húst és a többi állati eredetű terméket. A tizenegyedik ötéves tervidőszakban több mint 3 millió tonnával tervezzük növelni a hústermelést, és 1985 ben el kell érnie az évi 18,2 millió tonnát. De ez a minimum. Az SZKP Központi Bizottsága a köztársaságok, körzetek és területek pártszervezeteihez, a járások pártszervezeteihez, a falvak összes dolgozóihoz fordul: az állattenyésztés ma kiemelt munkafront. Maximális állhatatosságot, maximális kezdeményezőkészséget és rugalmasságot kell tanúsítani, elvtársak, ki kell aknázni minden tartalékot és lehetőséget, hogy necsak teljesítsük, hanem lényegesen túl is teljesítsük a kitűzött terveket. A fő nehézség a takarmányhiány. A Fő irányok tervezete szerint a tizenegyedik ötéves tervidőszakban a gabona évi átlagtermelését 238—243 millió tonnára kell növelni. Figyelembe véve, hogy az élelmiszergabona- szükségletet maradéktalanul kielégítjük, nagy súlyt kell helyezni a takarmánygabona termesztésére. Részarányának a gabonafélék összhozamában sokkal nagyobbnak kell lennie. Célszerű egyebek közt kiszélesíteni a takarmánykukorica, úgyszintén a szója vetésterületeit Moldáviában, Ukrajna déli körzeteiben, Észak-Kau- kázusban, Közép-Ázsiában és a Kaukázuson túli területeken. Az ország számos vidékén jó feltételek vannak a borsó, az árpa és a zab termesztéséhez. Egyszóval, itt az ideje, hogy tevékenyen hozzálássunk — a természeti-gazdasági adottságokat figyelembe véve — az ésszerűbb szerkezetű gabona-vetésterületekre való tervszerű átmenet biztosításához. Ebben a döntő szó a tudományé és a szakembereké. A gabonafélék mellett természetesen növelni kell a szálas- és nedvdűs takarmányok, valamint a fehérjeadalékok termelését. Egyidejűleg meg kell javí-: tani az állatállomány fajtaminőségét, és növelni annak hozamát, s fejleszteni kell a nagyüzemi baromfitenyésztést. Elvtársak I Ha a mezőgazdaságról egészben véve beszélünk, előtte ugyanaz a fő probléma áll, mint a népgazdaság más ágazatai előtt: a hatékonyság fokozása és a minőség javítása, A továbbiakban is számottevő pénzügyi és anyagi eszközöket utalunk ki a mezőgazdaságnak, tovább folytatjuk ennek az ágazatnak ipari vágányokra való tervszerű átállítását. De a súlypont most — és ez a 80-as évek agrár- politikájának megkülönböztető sajátossága — áttolódik a beruházások megtérülésére, a mezőgazdaság termelékenységének növelésére, az agráripari komplexum valamennyi ágával való kapcsolatának elmélyítésére és tökéletesítésére. Arról van szó, hogy határozottan fokozzuk a földek, különösen az öntözött és lecsapolt földek, a gépek, a trágyafélék és a takarmányfélék hatékony kihasználását, hogy növeljük valamennyi növény terméshozamát. Ez megköveteli, hogy még nagyobb figyelmet fordítsunk a káderek szakképzettségének emelésére, a tudomány ajánlásaira, a nemzetközi és a hazai tapasztalatok tanulmányozására és fel- használására. Szó van egyszersmind a mezőgazdaság műszaki ellátásának további javításáról, a mezőgazdaságnak szállított gépek és berendezések teljesítőképességének fokozásáról, tartósságáról és megbízhatóságáról, a növényvédő vegyszerek és a műtrágyák minőségének emeléséről, a falusi építés javításáról. Végül nehéz elképzelni hatékony agráripari komplexumot és korszerű falut fejlett úthálózat, megbízható közlekedés, magtárak, tárolók, raktárak, 1981. hűtőházak és göngyöleg-gazdaság nélkül. E láncszemek bármelyikében előforduló rendellenesség, elmaradás elkerülhetetlenül megmutatkozik a végtermék minőségében és mennyiségében. (Folytatás az 5. oldalon) úl szó II. 25.
