Új Szó, 1981. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-17 / 40. szám, kedd
fró, költő, művész dolga BÄBI TIBORT OLVASVA Az alkotó ,fl világ intenzív teljességét csak sejteti, s ezt úgy éri el, hogy mindig folyamatként ábrázolja, azaz sohasem teljesnek és befejezettnek. Igazi teremtő munkája ott kezdődik, ahol a világfolyamat sodrása elakadt, gátba, áthághatatlan határba üMtözött. Ilyesmi mindennapi ét minden pillanatban megesik, Hlsren az időben, mindig a lét legszélső határán élünk. Átlépni a napot és a pillanatot. Ennyi, ez az író, költő, művész dolga“. E Bábi-meghatározás utón nem szükséges — pro vagy contra — holmi tetszetős elméletek felvonultatása a művész küldetéséről. Fontosabb feladat megneveznünk és értelmeznünk a mű olvasásakor felvetődő gondolatokat, melyek Bábi Tibor posztumusz kötetét ma Is időszerűvé teszik. A gyűjtemény a szerző publicisztikai Írásait, irodalompolitikái cikkeit, nekrológjait adja iközre, melyek tágabb értelemben poétikai, illetve irodalomesztétikai vallomásként is felfoghatók. Az irodalompolitikus Bábi többször hangsúlyozza a determináló társadalmi és osztályérdekek megismerését, mert azoknak az erkölcsi és esztétikai minősítés szempontjából is rendkívüli jelentőségük van. A tudat forradalmi megváltoztatására törő funkcionalitásból jut el a pártosság fogalmának tisztázásáig, amelyen belül a költői magatartás, állásfoglalás és elkötelezettség is osztálytartalommal telített értelmet kap, s a tudományos ismereteken alapuló gyakorlat és erkölcs is összefonódik az osztályérdekeken nyugvó magatartással. A kettőnek az összefonódása Bábinál azonos értelmű és pártossággal, az új történelmi távlatokat nyitó szocialista humanizmussal, mely egyjelentésű Fábry Zoltán terminusával: az „összegezett elkötelezettséggel“. Bábi a lenini népiség elvének az irodalommal s általában a művészetekkel kapcsolatos követelményét vallja magáénak — „A művészet a népé. A széles dolgozó tömegekben kell mély gyökeret eresztenie. El kell érnie a tömegek megértését és szeretetét. Az ő érzésüket, gondolkodásukat és akaratukat kell összefognia és felemelnie. Bennük kell művészeket felfedeznie és kifejlesztenie" —, s így méltán emeli ki, hogy az irodalomnak mindenképpen és feltétlenül a pártmunka olyan részévé kell válnia, mely elválaszthatatlanul kapcsolatban van annak más területeivel. Ennek a szem elől tévesztéséből, elfelejtéséből eredtek irodalomtudatunk torzulásai, mely egyszer a sematizmus, majd a „szocializmus sorsáról is megfeledkező felelőtlenség ,és individualizmus“ képében jelentek meg. A hatvanas évek második felének fiatal irodalmáról, pontosabban költészetéről Bábi megállapítja, hogy az bizonyos előző társadalmi válságok nyomait viseli magán, melyeknek nem a költészet volt az előidézője, hanem bizonyos értelemben áldozata inkább. A fiatal költők neoavantgarde kezdeményezéseiről több cikkben is megfogalmazta véleményét, s részben a versek elemzésével a „kommunizálás“ feladatát is elvégezte, sőt az olvasóközönség szempontjából a modern művészetek megértésének alapvető igényét is hangoztatta. Tőzsér. Árpáddal való nézetcseréjének erre vonatkozó része is sokkal inkább ezt az átgondoltságot tükrözi, mint azt (ahogy egyesek mondják igen leegyszerűsítve), hogy követ- kezetlenül (egyszer felkarolva, máskor ledorongolva) bánt a költői utánpótlással. Vitájuknak alapja főleg az új költészetről vallott — elsősorban ízlésbeli különbségek miatt felszínre kerülő — vélemények konfrontáläsa volt. (Objektív feldolgozásra vár még ennek és a többi felszabadulás utáni vitának az anyaga is.) Bábi jól ismerte a fiatal költők verseit, csak eszmei, ideológiai értékeket kereső szempontjai következtében azonban egyre több lett a fenntartása velük szemben. (Gondoljunk csak a kötetből egyébként kimaradt Kilencből hét című folytatásokban közölt elemzéseire.) A fiatal költészetért című, 1970-ben közölt vitacikkben — melyben Szalatnai Rezső lapjainkban megjelent három írására ad választ —■ kiderül, hogy Bábi nem is annyira a fiatal költők verseit védi, hanem az egész szlovákiai magyar irodalmat érzi sértve, nem azért mert Szalatnai „rossz verseket utasít el", hanem azért, mert „sommás vádat fogalmaz": a fiatal költők magyarságát vonja kétségbe. Bábi se ítélte meg „rózsásan az irodalmi utánpótlás és a líra helyzetét“, de helyesen látta azt. hogy a hagyomány és korszerűség kérdése, s azon túl az új törekvések forrásai alkotják az alakuló vita központi kérdését. A vita lehetséges buktatóira figyelmeztetett és arra, hogy a nézetcsere nem merülhet ki egy „kezdeteiben sokféle gyengeségről árulkodó irodalmi törekvés" elmarasztalásában, de a vizsgálat tárgyává kell tenni irodalmi, esztétikai és kritikai gondolkodásunk megoldatlan kérdéseit. Bábi szenvedélyektől fűtött stílusa a nem vitacikkeknek szánt írásaiban is erőteljesen érvényesül. Gondolatilag telített eszmefuttatásai a marxista filozófia, a történelem és a társadalomtudományok hatásait és eredményeit asszimiláló és azokat kisugárzó művészegyéniség kinyilatkoztatásai. Nem egy esetben a marxizmus klasszikusainak vagy a világ- irodalom jeles alakjainak idézésétől jut el a hazai magyar irodalmi alkotómunka ösztönzéséig, új kritikai hullám „indu- kálásának“, az esztétikai és elméleti irodalom megteremtésének sürgetéséig (Vissza a forrásokhoz). A realizmus és a szocialista realizmus kérdésével kapcsolatban Lukács György, Vanszlov és Csernyisevszkij nyomán veti fel a vele kapcsolatos általános esztétikaifilozófiai és a hazai esztétikai gondolkodás tisztázandó sajátosságait. (Esztétikai gondolkodásunk problémái): Kritikánk eredményeinek felmérésére ösztönöz, mely csak úgy szabhat irányt írónak, művésznek, ha nem nélkülözi a marxista értelemben vett tudományosságot, anélkül, hogy az esztétikát és az irodalomtudományt akarná pótolni. A vitákra, hagyományra, művek értékeinek objektív megállapítására vonatkozóan Bábi szorgalmazza, hogy a kritikának és az irodalomkutatásnak meg kell találnia a megbízható kritériumokat, amelyek alapján az irodalmi és a szellemi élet Milyen legyen cs tankönyv? Szép, vonzó, gazdagon illusztrált, ezek a követelmények voltak a mérvadók az iskolai tankönyvekre vonatkozó új szabvány megalkotásakor a Szovjetunióban, A könyvek háromféle formátumban készülnek. Az első osztályosok a legnagyobbakat kapják, sok illusztrációval gazdagítva. Az alsósok könyveit, valamint a biológia-, a tör. ténelem-, a földrajz-, a fizika- és a kémiatankönyveket kettőnégy, egyes lapokat öt-hatféle színnel nyomják. Ez az ábrákat, vázlatokat szemléletessé, tényeit értékelheti és minősítheti. A hagyomány megítélésében maga példát is statuál /Hagyomány és hagyomány), s eszmei, ideológiai kritériumok alapján határozott sze- lektatív véleményt mond néhány, a csehszlovákiai magyar irodalom ténylegesen vagy kevésbé követendő hagyományairól. Polemizál Fábry Zoltán történelmi általánosításaival, rámutat tévedéseire, de arra is, hogy antifasizmusának a minden imperialista háború ellen fejlépő békeharc és antimi- litarizmus volt a lényege, s hogy a stószi író az antifasiszta harc derékhadának a munkásosztályt és a kommunista pártot tartotta. Ezzel az igazi, harcos Fábry mindmáig érvényes igazságára mutatott rá. Szalatnai Rezsőt Kisebbségben és igazságban (1970) című könyve alapján történelmi szemléletének polgári és kispolgári magatartásáért bírálja, bár az ő esetében is elismeri, hogy fasiszta ellenzékiségével, erkölcsi magatartásával, polgári humanista eszmevilágához való ragaszkodásával olykor valóban tiszteletreméltót produkált. Irodalompolitikusunk nem volt mindig feddhetetlen vitázó; az „antisematizmus vitá“- ban például. egyedül ő érezte szükségét annak, hogy kétszer is kifejtse véleményét. Az örökké tépelődő alkotó típusa volt ő, aki az igazság érdekében nyíltan szembe mert nézni a „Végül vitába szállók magammal is“ vagy a „Többször is ismétlem, s újra elismétlem saját magamat“ paradox helyzetekkel. Ereje, bizonyítási kedve töretlen, interpretációjának és magyarázatainak forrása szinte kiapadhatatlan, vérbeli tudományos munkára azonban a kötet legterjedelmesebb és legigényesebb tanulmányában (?) — Korszerűség és pártosság — is csak részben képes, egyrészt azért, mert nem eléggé türelmes anyagával szemben, a felhozott sok példát nem engedi hatni; másrészt a tudományos igényű hozzáállás nemcsak a szemlélet kvantitatív kitágítását követeli meg, de a tudományosan részletező-kifejtő módszer alkalmazását is feltételezi, amit Bábinak sem sikerült maradéktalanul megvalósítania. Bizonyára ezért és rövidre szabott ideje miatt nem tudta kiteljesíteni etikai-esztétikai szintézisét. Az író, költő, művész dob ga az alkotó sokrétűségét is jelzi, s keretei között a válogatás (önkényes) koncepciőja- szerint meghatározott vonalat követ. Az összeállítás egy lehetséges formaként hiányt pótol és érdemben járul hozzá Bábi Tibor munkásságának alaposabb megértéséhez. (Madách) ALABÄN FERENC- Oj filmek AZ A FONTOS, AMI OTTHON VAN (cseh) Szatirikus vígjáték ez a cseh film, melynek alkotója folytatja négy évvel ezelőtt bemutatott művének (Holnap majd újrakezdjük, drágám) cselekményét. Most látható filmjének középpontjában is a NováCek és Bartáček család áll; mai emberek, de csak látszatra azok, magatartásukat, mentalitásukat tekintve vérbeli kispolgárok. Itt élnek közöttünk, egy nagyváros lakótömbjének hetedik emeletén. Mai, korszerű viszonyok között — múlt századi szemlélettel, gondolkodásmóddal. Peter Schulhoff rendező tükröt tart az ember elé: ilyen vagy, üres mint a léggömb. A tükör azonban görbe, hiszen a kispolgári életformát, a káros szenvedélyeket és beidegződéseket eltorzítja, felnagyítja — szándékosan, hogy az emberek magukra ismerve borzadjanak el önmaguk tói. A szatirikus vígjáték remek típusokat vonultat fel; loleplezi a kicsinyességet, bemutatva, hogy a köznapi látszat mögött milyen valóságos erők és indulatok feszülnek. Jó a film alapötlete s bár a helyzetek igen Jelenet a cseh filmből Míg az előző filmben a két család szüntelenül dicsekedett, többnek, rangosabbnak akart látszani, mint a valóságban volt, rázta a rongyot, s rangkórságban szenvedett, mostanra már mérséklődött kivagyiságuk, viszont egyre jobban elhatalmasodott pénzéhségük, kapzsiságuk, harácsolásuk. Ki* csimyesek, hörcsög módjára gyűjtögetnek, életvitelüket, magatartásukat a pénznek rendelik alá, cselekedetüknek ez a mozgató rugója. A „Kaparj kurta, neked is lesz" szemlélet határozza meg viselkedésüket, emberi kapcsolataikat. Elképzelhető, hogy ebben a pénzéhes mikrovilágban milyen port kavar a „gazdag“ amerikai nagynéni látogatása. ELVESZETT LÉLEK (Miloš Schmiedberger felvétele) komikusak és nevetségesek,, végső fokon keserűek és ki- ábrándítóak. A film szórakoztatva harcol a kispolgáriság ellen, nevettet és elgondolkoztat (jóllehet a szórakoztató elemek helyenként túlsúlyba kerülnek és hatástalanítják & vígjáték szatirikus élét). A főszerepeket olyan ismert színészek játsszák, mint Jiri Sovák, Stella Zázvorková, Iva Janžurová, Ludšk Sobota, Dag- mar VeŠkrnová, František Fi- lipovský, Helena Ružičkovú. Nagyszerű komikusok ők, szerepük testre szabott, de hasonló figurákat oly gyakran keltenek életre, hogy játékuk nem mentes bizonyos sablonoktól, sztereotip kifejező eszközöktől sem. (olasz) Parádés szereposztás (Vittorio Gassman, Catherine Deneuve), attraktív környezet (Velence), lenyűgöző történet (már-már rémfilmbe illő rejtélyes események) — ez jellemzi az Elveszett lélek című olasz filmet, mely önmagában garantált siker. Ha azonban fellebbentjük a mutatós fátylat, alatta vajmi keveset találunk, főleg nem magvas mon* dan.1 valót. Dino Risi filmje mesterségbeli tudással készült alkotás, mely elsősorban szokatlan történetével vonja magára a nézők figyelmét, jellegzetes kommerszfilm, de a jobbak közül való. —ym— A GRÁF!KA FORRADALMÁRA ötven* éve született Kondor Béla könnyen megjegyezhetővé teszi. Az Egészségügyi Minisztériumhoz tartozó gyermek- és serdüiő-egészségtani intézet szakemberei megállapították, hogy a rövid sorok olvasása jobban mgterheli a szemet, a gyerekek gyorsabban elfáradnak, könnyebben hibáznak. Ezért a szabvány megtiltja, hogy a jövőben az I—VII. osztályosok tankönyveiben a szöveg kéthasábos legyen, ez alól csak a versek esetében tesznek kivételt, (APN) Megállíthatatlanok képei, keringenek, szállnak, madár vagy gépszárnyakon. A bennük ábrázolt emberek cselekszenek, járnak, gyűlölnek, szeretnek, ölnek és megfeszülnek. Az emberi teljesség ábrázolásának szándéka lüktet a képek vonalain, formáin és figurái alatt. Képekben ábrázolt emberek —írom. Kondor képeinek nemcsak két dimenziója van; a mélység, a terek formálása legjellemzőbb tulajdonságaik közé tartoznak. S ezekben mindig ott az ember, mint a kondorai modern mítoszok szereplője, megteremtője. De ezek már nem a mechanikusan, érdek-ideológiák szolgálatához megújított mitológia alkotó elemei. Bennük Kondor elkötelezett művészetének lényege; a demitizálás folyamata. Abból az alapvető filozófiai tételből indulhatott ki, hogy az emberi tudat eredendően metafizikus, fegyelmezetlen gondolkodásával, állatősök ösztönéletét sejtjeiben örökítő természeti lény. Olyan, aki kreatív tanulékonyságával képes ugyan elsajátítani, az anyagtól, a természettől megtanulni a dialektikát, de tudattalanul, vagy ideológiai érdekekért tudatosan hajlamos a mítoszteremtésre. Példa rá a korunk természettudományos fejlettségéből kinövő science—fiction (tudományos-fantasztikus) művészetek vadhajtásainak metafizikáját. Kondor mitológiákból (klasszikus és újkori) vett jelképei nem az eredeti jelentést szolgálják. Szinte csak a tiszta szimbólumot, annak erkölcsi lényegét veszi át. Legjobb példa erre a Jézus-legenda, amelyből sohasem festett egyebet, mint az ember keresztre feszítését, tehát az áldozathozatal, amely a mindenkori forradalmiság velejárója. Erről a mindenkori forradalmiságról mondta el nézeteit a főiskolai diplomamunkájában, a híres, iskolát teremtő Dózsa-sorozatban. Kondor Béla művészetének avantgardizmusa az elkötelezettség, amelynek mindenkor alárendelte izmusoktól, neoavantgard öncélúságától távol álló stílusát. Azon kevesek közé tartozott, akik a művészet laboratóriumi eredményeinek nem mechanikus utánzói, nem az öncélú formai manírok rabjai. A szintézisteremtők maroknyi csapatához tartozott. Ott is legtöbbször egyedül állt, elhagyottan küzdve önmagával, a világgal, a formálandó anyaggal. A mindenáron való teremtés, gondolatközlés filozófiáját hordozzíTk képei. Rézkarcaiban, festményeiben, grafikáiban, a teret kitölti a történés, a változás, a mozgás. Ezek a folyamatok anyagi sajátságaiknál fogva teremtők is. Hogy is lehetnének mások olyan művész esetében, aki élete teljességével a változtatást, az építő erköl- csiséget példázta. Fiatalon, negyvenegy évesen halt meg. Embert roppantó energiákkal dolgozott, időnként a kilátástalanság kalodájába zárva. Hátrahagyott művei már nagyobb megbecsülést kapnak, mint az élő, alkotó ember maga. Ügy tűnik, mintha halálában is önmagát cáfolná, mintha művei változtató forradalmiságához szüi< ségésnek érezte volna az önpusztítás áldozatát. DÜSZA ISTVÁN 198k II 17.
