Új Szó, 1981. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-08 / 6. szám, csütörtök

GENF Megkezdődött az ENSZ Narníbia-kanferenciája A megnyitó utón zárt ajtók mögött folyt a tanácskozás (ČSTK) — Genfben, a Nem­zetek Palotájában tegnap meg­kezdődött az ENSZ kezdeménye­zésére összehívott konferencia Namíbia jövőjéről. A konferen­cia feladata a namíblal kérdés békés rendezésének megvitatá­sa és a volt német gyarmat, a már évtizedek óta dél-afrikai megszállás alatt levő terület függetlensége biztosításának a módja. A tanácskozáson több mint 120 küldöttség vesz részt, köztük a Délnyugat-afrikai Né­pi Szervezet (SWAPO) San Nu- Joma elnök vezette delegációja és a Dél-afrikai Köztársaság képviselői. Jelen vannak az úgy­nevezett afrikai frontországok — Angola, Mozambik, Zambia, Botswana és Tanzánia — vala­mint Nigéria, Zimbabwe az Af­rikai Egységszervezet, az ún. összekötő csoport (tagjai: az USA, Nagy-Britannia, Franciaor­szág, Kanada és az NSZK, ame­lyek részt vettek a Namíbia függetlensége biztosítását ja­vasló ENSZ-terv kidolgozásá­ban) képviselői. A Dél-afrikai Köztársaság még a konferencia megkezdése előtt igyekezett zavart kelteni azzal, hogy Roelof Botha külügymi­niszter kijelentette: Pretoria visszahívja küldöttségét Géni­ből, amennyiben a namíbiai po­litikai pártok képviselői számá­ra nem biztosítanak ugyanolyan státust, mint a SWAPO-nak. Botha rádiónyilatkozatában azt mondta, hogy a dél-afrikai kül­döttség a genfi konferencián csak „megfigyelőként“ vesz részt, és amennyiben az ENSZ- főtitkár ezt nem fogadja el, a küldöttség hazautazik. A preto­riai külügyminiszter ezzel a nyilatkozatával reagált a genfi konferencián résztvevő egyes küldöttségek sátusára vonatko­zó javaslatra, amelyet Brian Ur- quhart, Waldheim helyettese dolgozott ki. Eszerint a preto­riai küldöttség a SWAPO fő partnere a tanácskozáson. Pre­toriát egyébként Brand Fourie külügyminiszteri titkár képvise­li Genfben. A Namíbia-konferenciát teg­nap a délelőtti órákban Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár nyitot­ta meg. Beszédében kifejezte reményét, hogy a tanácskozás a namíbiai probléma politikai megoldását eredményezi, és Na­míbia még az év végéig függet­lenné válik. Hangsúlyozta, hogy a konferencia történelmi jelen­tőségű esemény, amely nem­csak Namíbia, de az egész tér­ség problémáját megoldhatja. Waldheim beszédével a meg­nyitó ülése befejeződött. A kon­ferencia résztvevői a délutáni Milyen jövő? '(ČSTK) — Az amerikai né­gerek és más elnyomott nem­zetiségi kisebbségek mind le- sújtőbb jövő elé néznek. Erre a megállapításra futott a Poli­tical Affairs című amerikai lap, amely megállapítja, hogy a nyolcvanas évekre a gazdasá­gi helyzet további romlása lesz a jellemző, s ennek következ­tében nehéz sors vár Amerika színes bőrű lakosaira. Nagy gond lesz az egyre növekvő munkanélküliség, amely to­vábbra is jelentős mértékben kiélezi a faji megkülönbözte­tést. A néger munkanélküliek száma már most a kétszerese a fehér bőrű munkanélkülieké­nek, és ez az arány tovább romlik. Az Egyesült Államok­ban jelenleg minden harma­dik néger hiába keres mun­kát — állapítja meg a lap és hozzáfűzi, hogy ez főleg a fiatalokat sújtja. Míg 1960-ban a négerek 24 százaléka volt munka nélkül, ez az arány ma 57 százalék. Ma már a maga­sabb fokú műveltséggel, szak- képzettséggel rendelkező nége­rek kilátását sem rózsásak. Az Egyesült Államok életé­ről alkotott kép elválasztha­tatlan részét képezik a néger gettók... Ezek lakosait meg­fosztották a munkához, a mű­veltséghez és az orvosi ellátás­hoz való ionuktól — írja a Po­litical Affairs. órákban zárt ajtók mögött foly­tatták tanácskozásukat. XXX A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet több mint 14 éves fegyveres harca során a mosta­ni genfi konferencia az első alkalom arra, hogy a SWAPO és Pretoria, illetve namíbiai párt- fogoltjai tárgyalóasztalhoz ül­nek. A konferenciától világ­szerte azt várják, hogy a részt­vevők megállapodnak: már már­ciusban megkezdődik a világ- szervezet tervének megvalósítá­sa, amely a namíbiai kérdés rendezésére vonatkozik. A kon­ferenciának január 14-én kelle­ne befejeződnie, ám a várható nehézségekre való tekintettel senki sem tartja ezt az idősza­kot véglegesnek. A tegnap megkezdett genfi tanácskozáson a Pretoriával kol­laboráló Turnhall Demokrati­kus Szövetséget (DTA), vala­mint néhány más namíbiai po­litikai csoportosulást mintegy 30 fős küldöttség képviseli. To­vábbi öt párt azzal utasította el a konferencián való részvételt, hogy „nem lenne ugyanolyan státuszuk, mint a SWAPO-nak.“ Dirlc Mudge, a DTA elnöke is ezzel az ellenvetéssel állt elő, és „részrehajlással“ vádolta az ENSZ-t, mivel az a SWAPO-t a namíbiai nép egyetlen törvé­nyes képviselőjének ismerte el. A DPA, amely az 1978-as válasz­tási színjátékból — a SWAPO nem vett részt benne — győzte­sen került ki, arra törekszik, hogy vezető szerepét Namíbiá­ban megőrizze. Nagyon is tuda­tában van annak, hogy a való­ban szabad választásokat felté­telező ENSZ-terv megvalósítása e hatalomtól megfosztaná. Min­denekelőtt azért, mert a több mint egymilliós namíbiai lakos­ság 80 százaléka a Délnyugat- afrikai Népi Szervezetet támo­gatja, de azért is, mert a DTA „kormányzásának“ két éve alatt néhány elhanyagolható „koz­metikai“ beavatkozáson kívül semmit sem tett a lakosság ér­dekében. Amennyiben a genfi konfe­rencián sikerülne megállapo­dásra jutni, az ENSZ terve sze­rint 1981 márciusában békekö­tésre kerülne sor a SWAPO har­cosai és a Namíbiában tartózko­dó mintegy 30 ezres dél-afrikai hadsereg között. Ezt követően az ENSZ békeerőket küldene Namíbiába, s 7500 katonáját a meghatározott övezetben he­lyezné el. A Dél-afrikai Köztár­saság a Namíbiában levő csapa­tainak számát 1500 főre csök­kentené, s egységeit a „hadmű­veleti zóna bázisain helyezné el. Május végén vagy június elején az ENSZ ellenőrzése alatt meg­kezdődne a választási kampány, és októberben valamennyi párt ős mozgalom részvételével vá­lasztásokat tartanának. E vá­lasztások eredményeinek hiva­talos megerősítése után egy héttel a dél-afrikai csapatoknak el kellene hagyniok Namíbiát. Bár maga a konferencia ösz- szehívása sikerként könyvelhe­tő el, és a SWAPO igyekszik mindent megtenni azért, hogy pozitív eredmények szülesse­nek, világos, hogy a tanácsko­zás igen nehéz lesz, kimenete­le pedig bizonytalan. Nyilván­való, hogy Pretoria a bábrezsim segítségével kívánja megőrizni befolyását Namíbiában. Állás­pontja ebben lényegében meg­egyezik a nyugati államokéval, amelyek célja: megakadályozni, hogy Namíbiában a haladó erők kerüljenek hatalomra, s ellenő­rizzék e stratégiailag fontos or­szág természeti gazdagságát. A Nyugat azonban a nyilvánosság előtt nem támogathatja nyíltan a fajüldözők álláspontját, és an­nak is tudatában van, hogy a SWAPO kirekesztése a namíbiai rendezési folyamatból csak fo­kozná a népi szervezet fegyve­res harcát, és a néptömegek fo­kozottabb mozgósításához ve­zetne. A SWAPO-nak jelentős támogatást nyújtanak az úgyne­vezett frontországok és a világ haladó és demokratikus erői. Amennyiben a genfi konferenci­án nem születik semmiféle megállapodás, ez semmi esetre sem Jelenti a namíbiai nép harcának a végét, ellenkezőleg: számára ez további ösztönzést Jelenthet. OSKAR FISCHER, az NDK külügyminisztere tegnap kétna­pos hivatalos látogatásra Kop­penhágába érkezett. Dán kollé­gájával, Kjöld Olesennel a két­oldalú kapcsolatokról és idő­szerű nemzetközi kérdésekről folytat eszmecserét. HELMUT SCHMIDT nyugatné­met kancellárt Rabatban teg­nap fogadta II. Hasszőn marok­kói király. Az NSZK kormány­fője és a marokkói uralkodó a két ország kapcsolatairól és a közel-keleti helyzetről tárgyalt. AZ OLASZ KOMMUNISTA PÄRT Központi Bizottsága, va­lamint Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága tegnap Ró­mában ülést tartott. A párt szervezeti és belső ügyeiről szóló beszámolót Giorgio Na- politano, az OKP vezetőségének és titkárságának tagja terjesz­tette elő. BELGIUMBAN egyre növek­szik a munkanélküliek száma. 1980 utolsó napján 377 081 munkanélkülit tartottak nyil­ván, azaz 11848-cal többet, mint tavaly november végén. Ez annyit jelent, hogy Belgium­ban a munkaképes lakosság 9,1 százaléka van munka nélkül. Az SPK hírügynökség jelentése (ČSTK) — Az SPK kambod­zsai hírügynökség közölte, hogy az elmúlt év utolsó négy nap­ján a thaiföldi légierő 18 alka­lommal sértette meg a Kambod­zsai Népköztársaság légiterét. A thaiföldi tüzérség több ízben lőtte Kambodzsa határ menti területeit. Ezek a fegyveres provokációk számos kambod­zsai életét oltották ki, és jelen­tős anyagi kárt okoztak — hangsúlyozza az SPK hírügy­nökség. Egyesült Államok Harminc „nukleáris temető” (ČSTK) — Az Egyesült Ál­lamok atomerőműveinek radió- aktív hulladékát az Atlanti- és a Csendes-óceánban tárolja. Ezt a tényt a News Day című lap szerint megerősítette az amerikai környezetvédelmi ügynökség is. Az ügynökség egyik vezető munkatársa el­mondotta, hogy 1946 és 1970 között a Pentagon a két óceánban mintegy 30 „nukleá­ris temetőt“ hozott létre, s ezekben csaknem 90 ezer ton­na radioaktív hulladékot he­lyezett el. A radioaktív hulla­dékon 'kívül nagy mennyiségű különböző robbanó és mérgező vegyianyagokat Is szállítanak ide. A fent említett ügynökség által az elmúlt években vég­zett kutatások bebizonyították, hogy a konténerek legalább egynegyede folyik, ami által az óceánok vizébe az élő szer­vezetekre káros radioaktív anyagok kerülnek. Anthony Moffett, az ameri­kai képviselőház tagja is meg­állapította, hogy az amerikai hadsereg úgy szabadul meg a radioaktív hulladéktól, hogy azt konténerekbe helyezi, és egyszerűen a tengerbe dobja. A képviselő közölte, hogy a kongresszus ismét vizsgálatot kezd ez ügyben. Mint Ismere­tes, tavaly nyáron Indult vizs­gálat a radioaktív hulladékok­nak a kaliforniai partok men­tén történő elhelyezése kap­csán. Kambodzsa ünnepelt Két évvel ezelőtt sorsfordnlóhoz érkezett Kambodzsa. A Pol Pot- rezsimmel szemben kibontakozott széles népi egységfront harco­sai megdöntötték az országot a végpusztulásba taszító embertelen rendszert. Létrejöttek a feltételek ahhoz, hogy a hírhedt népirtó rezsim rémuralma után Kambodzsa ismét talpra álljon. Az elmúlt két év alatt Kambodzsa nagyot lépett előre, hozzálát­tak a népgazdaság felújításához. Az egyik legalapvetőbb követel­mény a lakosság zavartalan rizsellátásának a biztosítása volt. Si­került felszámolni az éhhalált, sőt az elmúlt két év alatt több mint kétszeresére növelték a rizs vetésterületét. A hős kambod­zsai nép építőmunkájában nagy segítséget nyújt a szomszédos Vietnam a testvéri népe, akárcsak a Pol Pot-rezsim elleni harcban. Kambodzsa országépítő küzdelmét a Szovjetunió, a testvéri szocia­lista országok, köztük hazánk is támogatják. Kambodzsa, akárcsak a múltban, a jövőben is számíthat a szocialista országok támoga­táséra. Phnom Penhben tegnap nagygyűlésen emlékeztek meg a kam­bodzsai nép győzelmének második évfordulójáról. Heng Samrin, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront KB és a Népi Forradalmi Ta­nács elnöke ünnepi beszédében köszönetét mondott a Szovjet­uniónak és a többi szocialista országnak a sokoldalú segítségért és támogatásért. Felvételünk két évvel ezelőtt készült, amikor a főváros lakosai örömmámorban ünnepelték Phnom Penh felszabadulását (ČSTK-felvétel) LENGYELORSZÁG ÜLÉSEZETT A LEMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Elsősorban a mezőgazdasági problémákat vitatták meg (ČSTK) — A Lengyel Egye­sült Munkáspárt KB Politikai Bizottsága varsói ülésén a je­lenlegi gazdasági és társada­lompolitikai helyzettel foglalko­zott különös tekintettel a mező- gazdaságra. Jerzy Wojtecki, a LEMP KB titkára az ülést követően meg­állapította, hogy a rendkívül kedvezőtlen időjárás és az árvi­zek következtében nem teljesí­tették a gabonafélék vetésének és néhány további őszi munká­nak a tervét. A kormány erre való tekintettel lépéseket tett a tavaszi vetőmagok nagyobb mennyiségben történő biztosítá­sára. Komoly aggodalomra ad okot, hogy az ültetésre szánt Egy tudós levele az új amerikai elnökhöz (ČSTK) — John Sommervill, a New York-i egyetem profesz- szora nyílt levélben fordult Ronald Reagan megválasztott elnökhöz, s ebben mielőbbi megállapodást sürget a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok között a nukleáris háború kirobbanása lehetőségének a kiküszöbölésére. A levél szöve­gét a Churchman című folyó­irat hozta nyilvánosságra. A híres amerikai tudós levelében hangsúlyozza továbbá, hogy az Ilyen megállapodások megvaló­sítása rendkívüli jelentőségű lenne, mivel egy esetleges nuk­leáris háború az emberiség pusztulását okozná. A profesz- szor irreálisnak minősíti, hogy az Egyesült Államok katonai erőfölényre törekszik a Szov­jetunóival szemben. A REAGAN KORMÁNY MEZŐGAZDASÁGI MINISZTERE A GABONAEMBARGÖ ELLEN (ČSTK) — John Block, a Január 20-án hivatalba lépő új washingtoni kormányzat me­zőgazdasági minisztere szená­torok előtt bírálta a Szovjet­unió ellen tavaly januárban érvénybe léptetett részleges ga­bonaszállítási embargót, ame­lyet Carter elnök a napokban az év végéig meghosszabbított. Block a szenátus mezőgazda- sági bizottsága előtt beszélt azzal a napokban esedékes szenátusi szavazással kaprso- latban, amikor az új kormány tagjait a törvényhozás megerő­síti az elnök által kinevezett funkcióikban. Hangsúlyozta, hogy az amerikai farmerek szempontjából előnyös lenne az embargó feloldása. Vélemé­nye szerint a mezőgazdasági termékek kivitelének korláto­zásához csak rendkívüli körül­mények között szabad folya­modni. Hozzáfűzte: a más or­szágokkal fenntartott kapcsola­tok javulását nem biztosíthat­ják oly módon, hogy korlátoz­zák egyes termékek kivitelét. burgonyának rendkívül korláto­zott a mennyisége ős rossz a minősége. Az ülésen leszögezték, hogy tavaly a mezőgazdaságban nem teljesítették a húsfelvásárlási tervet, kivéve a baromfi-felvá­sárlást. Rendkívül rendszertelen volt a tejellátás Is. A múlt év szeptemberéhez és októberéhez viszonyítva az utóbbi hónapokban kissé javult a helyzet a hústermelés terén, azonban még továbbra is rend­kívül nagy hiányosságok mu-< tatkoznak. A gazdasági állatok felvásőrlása az Idén várhatóan mintegy 400 000 tonnával keve­sebb lesz a tavalyinál. Egy hónap alatt 42 kínai provokáció (ČSTK) — A Peking háborús bűntetteit vizsgáló bizottság tegnap Hanoiban nyilvánosság­ra hozott jelentésében arra hív­ja fel a flgyemet, hogy a kínai hatóságok fokozzák fegyveres provokációikat a Vietnami Szo­cialista Köztársaság ellen, és így szándékosan feszültséget szítanak a két ország határai mentén. . A Jelentés megállapítja, hogy tavaly decemberben kínai kato­nák 42 fegyveres provokációt hajtottak végre a vietnami ha­tárvidékek ellen, amelyek kö­vetkeztében nagy anyagi kár keletkezett, és több vietnami polgári személy életét vesztette. Peking ugyanakkor folytatja di- verziós tevékenységét Is. A viet­nami határ menti területek la­kossága körében nemzetiségi ellentéteket és zavargásokat igyekszik szítani. A terroristák újabb áldozata (ČSTK) — Rómában terro­risták lelőttek egy 18 éves or­vostanhallgatót. A merényletet később a „Fegyveres forradal­mi sejtek“ elnevezésű szélsősé­ges szervezet vállalta magára. Ez a Jobboldali szervezet, amely a múltban már számos véres bűntettet követett el, leg­újabb áldozatát „besúgónak“ minősítette.

Next

/
Thumbnails
Contents