Új Szó, 1981. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-07 / 5. szám, szerda

* Műemlék, amely áramol termel Anton Miért us gépész munka közben A Kremnica környéki he­gyek gazdaságát már az idő­számításunk előtt 700 évvel itt élő embereik is ismerték. Nem véletlen, hogy Kremnica a kö­zépkorban a közép-szlovákiai bányakörzet központja lett. A mélyben dolgozó bányászok munkáját főleg a föld alatti vi­zek nehezítették, ugyanakkor a felszíni vízforrások segítségé­vel könnyítettek munkájukon. Hogyan? Úgy, hogy a felszíni vízforrásokat azoknak a me­chanizmusoknak a meghajtásá­ra használták fel, amelyek se­gítségével többek között a föld alatti, a hányaüregekbe betörő vizet szivattyúzták ki. így született meg a 15. század­ban a kremnicai bányásztör­vény egyik legfontosabb pa­ragrafusa: Ügy vigyázz a víz­re, mint szemed fényére; gon­doskodj róla és használd ki! A kremnicai bányászkörzet­ben több mint 80 akna volt. Valamennyi aknának szüksége volt a víz erejére az ottani gépek meghajtásához. A bá­nyavállalkozók ezért a turöeki csatornát vették igénybe ah­hoz, hogy minden helyre eljut­tathassák a vizet. Ez a csator- na-rendszer a Vág vízgyűjtő- területét köti össze a Garam vízgyűjtő-területével. A esator- na-rendszer készítőinek, kar­bantartóinak nem volt könnyű dolguk. Sziklás területeken kellett vájatokat kézi erővel vágniuk, és a csatorna medré­nek megfelelő karbantartása sem tartozott a legegyszerűbb munkák közé. Számos szaka­szon fával vagy agyaggal tették szilárdabbá a csatorna medrét. A csatornából ma már 18 ki­lométernyi betoncső-rendsze­ren jut el a víz Kremnické Bane körzetébe. A vízgyűjtő medence 22 500 köbméter vizet képes befogadni. Ezzel a nagy mennyiségű vízzel már nem az aranybányászok gépeit hajtják, más célra használják fel. Fi­gyelemre méltó szerepet tölt be hidroenergetikai rendsze­rűnkben. — o — Mikuláš Marko azt figyeli, mennyi víz kerül a csatorna­rendszerből a vízgyűjtő me­dencébe. — Másodpercenként 1180 li­ter jut most a medencébe — Ihondja a grafikonra telkintve —, de kevésbé csapadékosabb időszakban ez a mennyiség ki­sebb. A medencében felfogjuk a környező hegyoldalakról a vízbe kerülő durva szennyező- anyagokat. Mi történik akkor, ha a vízgyűjtő medence tele van és a csatornarendszerből tovább áramlik belé a víz? Er­re is gondolnunk kellett: A Kremnické Bane-i, 730 méter magasban elhelyezett vízgyűj­tő felesleges vizét biztosító csatornával vezetjük el egy másik vízgyűjtőbe. Elsősorban azonban azt kell leszögezni, hogy a Kremnické Bane-i víz­gyűjtőből csővezetéken jut el a víz az 1. számú erőműbe. A szintkülönbség itt 60 méter. Ebben az erőműben két Fran- cis-turbina működik 1941 óta. — Vajon nem érezhető a teljesítményen, hogy már negyven évesek ezek a gépek? — kérdeztük Anton MiertuS gépészt. — Szinte egyáltalán nem lát­szik meg rajtuk, hogy négy évtizede dolgoznak. Alig for­dult elő üzemzavar. Persze, rendszeresen ellenőrizzük a forgó részek állapotát, és terv­szerűen karbantartjuk az egész berendezést. Ha azt akarjuk, hogy a generátorok teljes tel­jesítményt nyújtsanak, másod­percenként 1200 liter vizet kell a turbinákra zúdítani. El­méletben összesen 600 kilo­watt teljesítményt lehetne ve­lük elérni, de csak 470 kilo­wattot teljesítenek. Ha annak idején nagyobb átmérőjű cső­vezetéket építenek, könnyű­szerrel elérhetnénk az említett maximális teljesítményt. Az l es számú erőműből ki­folyó víz a „Revolta“ vízgyűj­tőbe kerül, amelynek befoga­dóképessége 32 ezer köbméter. Körülbelül 150 méterrel lejjebb van a 11-es számú erőmű, amelyben két Pelton-turbína működik 1.936 óta. Maximális teljesítményük összesen 1200 'kilowatt. Áz erőmű épületében helyezték el az egész kremni­cai hidroenergetikai rendszer elosztóját is. — A csővezeték átmérője itt sincs összhangban az áram­fejlesztők teljesítőképességével — mondotta Július Setnický gépész. — Ha másodpercen­ként kapnánk, az összteljesít­mény 1200 kilowatt lenne. Kár, hogy annak idején a tervezők nem használták ki a vízgyűjtő terület adottságait, és nem épí­tettek legalább 80 centiméter átmérőjű csővezetéket. A H-es számú erőmű hulla­dékvize ülepítőtartályba ikerül, és kiszűrik belőle a szennyező anyagokat. Cecília Debnárova, a vízgyűj­tő dolgozója így összegezi vé­leményét a vízgyűjtő-területen élőik magatartásáról: — A patakot egyeseik összeté­veszt ük a szemétdombbal... Az ülepítő tartályból kettős csővezetéken jut el a víz a 245 méterrel alacsonyabban fekvő föld alatti erőműbe. Ez 1921 óta működik. A mindmáig hasznos berendezést technikai műemlékké nyilvánították, mert Közép-Európában ez a legré­gibb ilyen jellegű áramfejlesz­tő. Felvonóval jutottunk el a turbinákhoz. Körülbelül 4 perc alatt tettük meg a 245 méte­res utat. A három Pelton-tur- bina egyenletesen zümmögött, a generátorok elméletileg 2100 kilowatt összteljesítménnyel dolgozhatnak. Az előzőleg meglátogatott két erőműhöz ha­sonlóan itt is példás rend és tisztaság van. Ketten kezelik a gépeket. A gépészek régóta dolgozhatnak itt, és talán mű­szerek nélkül is észrevennék a legkisebb rendellenességet. Szinte dédelgetve végzik a gé­pek karbantartását. Kétéven­ként kerítenek sort a nagyja­vításra. Ján Štulajter, az egyik gépész már 21 éve dolgozik a gépek mellett, Miroslav Hric pedig 8 esztendeje. Nincs olyan csavar a gépeken, amelyet ne ismernének, hiszen karbantar­tásikor és nagyjavításikor min­dig övék a főszerepek egyike. A dolgozóktól megtudjuk, hogy régebben valahol itt volt a bányalovak istállója. A lova­kat később gépeikkel váltották lel, de az egyik helyiségben még ma is ott áll egy jászol, és az ember ősrégi segítőtár­sára emlékeztet. Vajon nem unatkoznak itt a Föld gyomrában? — Unatkozni — nincs időnk. Az ellenőrzés, a karbantartás leköt bennünket, így gyorsan eltelik a nyolc óra. A ČKD Blansko vállalat a műemlékké nyilvánított ener­getikai berendezés pótalkat­rész-igényeit is kielégíti. Az eredeti tervrajzok 60—65 év­vel ezelőtt készültek, a szüksé­ges alkatrészeket ezek szerint gyártják le. A főid alatti erőműből egy 11 kilométeres lejtaknán ke­resztül folyik le a víz a Vág- ba. A víz, amelyet eddig már háromszorosan értékesítettek az ember javára, hiszen három áramfejlesztőn is átfolyott. Energiát kaptak belőle a gyá­raik, fényt és meleget a laká­sok, iskolák, kórházak. A kremnicai hidroenergetikai rendszer összeköti a Vág és a Garam vizét, és népgazdasá­gunkat, az ország lakosságát szolgálja. Az energetikai rend­szer maximális pillanatnyi tel­jesítménye 3,46 MW. Ennek kb. 20 százalékát az ércbánya vál­lalat használja fel, a lobbi áram az országos hálózatba kerül. 1980 első kilenc hónap­jában a rendszer 399 400 ikWó áramot adott a hálózatba ter­ven felül. Egy kWó átlagos előállítási költsége: 17 fillér. A rendszer által termelt ener­giát 15—17 ezer tonna barna­szén elégetésével lehetne hő­erőműben előállítani. — o — A hidroenergetikai teljesítő­képesség maximális kihaszná­lása hazánkban is egyre in­kább előtérbe kerül, hiszen fo­lyóvizeink energiatartaléka szüntelenül felújul, így ezen a területen nem kell tartanunk az erőforrások kimerülésétől. Egy szó mint száz: mindenütt érdemes lenne követni a krem­nicai példát. Karol Kurka, a Kremnicai Ércbányák főener­getikusa Így vélekedett: — Vállalatunk minden cseppnyi vizet hasznosít, és ahogy látjuk, nem is egyszer. Persze, a vízre mind az ener­getikusoknak, mind a vízgaz­dálkodási területen dolgozók­nak szükségük van. Egyesek már arra is ösztönöztek ben­nünket, hogy fokozatosan állít­suk le az erőműveket, illetve mérsékeljük a vízfogyasztást. Szerintem ez nem megfelelő megoldás, hiszen az energeti­kai rendszer kiiktatásával, a gépek leállításával kezdetét venné a berendezések és a ve­zetékek devasztálódása. Ez fő­leg a föld alatti erőműben ^.je­lentene komoly veszélyt, ar­ról már nem is beszláve, hogy nemzeti technikai műemlékről van szó. Ez a műemlék azon­ban hasznot hoz a népgazda­ságnak. Áramot termel, amely­re állandóan nagy szükség van mindenütt.jüLIUS TADIAN A csehszlovák energetikai Gépipar magas színvonalának bizonyí­téka, hogy évtizedek óta kifogástalanul működnek az energetikai rendszer berendezései. Képünkön: Július Stulajter gépész (balról) és Karol Kurka föenergetikus az egyik generátor működését ellen- órzi. (A szerző felvételei) Kommentáljuk A GÉPJAVÍTÓK FELELŐSSÉGE A mezőgazdaságban a tél jó alkalom a számvetésre, az elmúlt évi munka elemzésére, a tanulságok levonására, s ezek alapján az új feladatokra történő felkészülésre. A számvetések azt mutatják, hogy december 31-el aránylag jó évet zártak a gazdaságok, különösen a ter­méseredményeket illetően. A tavalyi gazdálkodásnak azon­ban volt egy szembetűnő szépséghibája: a csúcsmunkákat nem sikerült idejében elvégezni. Az aratás belecsúszott az őszbe, az őszi munkák a télbe. Alaposabb elemzések kimutatták, hogy tavaly a szeszé­lyes időjáráson kívül a szervezésben és irányításban meg­nyilvánult számos fogyatékosság is hátráltatta a munkát. Bizonyára van olyan, akinek az a véleménye: örüljünk, hogy végre minden termény bekerült a földről, és ne emlegessük a múltat. Viszont szólni kell róla, mert még itt kísért, például azzal is, hogy őszi búzából a tervezett vetésterület tíz százaléka bevetetlen maradt. „Jó, jó“ — mondják sokan — „majd vetünk helyette tavasziakat“. A földművesek azonban tudják, hogy a december elején elvetett búza is nagyobb hektárhozamokat ad, mint tavasz- szal az átázott talajba juttatott árpa. Másik rossz ebben, hogy több tízezer hektárral nagyobb területen kell tavasz- szal elvégezni a vetést, vagyis sokkal több lesz a teendő az idei tavaszon, mint más évek ugyanezen időszakában. Ebből pedig az származhat, hogy a tavaszi munkák is el­húzódnak, és ez láncreakciészerűen vonhatja maga után a többi csúcsmunka végzésének kitolódását is ... Viszont nem ismétlődhet meg a tavalyi esztendő. Ebben minden mezőgazdasági üzem vezetője egyetért, és már most sokat tesznek ennek érdekében. Elsősorban azzal, hogy a tavaszi munkák zömét végző gépeket igyekeznek jól felkészíteni. A gépjavítók dolga pedig nem könnyű, hiszen amikor más évben már javították a gépeket, most azok még kinn dolgoztak a földeken, így a munka számukra is összetor­lódik. Még szerencse, hogy a gépjavító részlegek építése és kibővítése terén sok minden történt az utóbbi évek­ben és történik napjainkban, csak nem sikerült még min­den korszerűsítő elképzelést megvalósítani. De ami meg­valósult, már az is jelentős segítséget jelent. Amerre jártunk, azt tapasztaltuk, hogy a hátráltató körülmények ellenére mindenütt körültekintően végzik a gépjavításokat. Azzal a tudattal, hogy a tavaszi mun­kák sorsa az ő kezükben van. Átvizsgálták a gépeket, ki­töltötték minden egyes masina „kórlapját“: melyik része hibás, milyen alkatrész kell a megjavításához stb. A* alkatrészigényléseket elküldték az Agrotechnika kiren­deltségeinek. Arra sehol sem számíthatnak, hogy minden egyes alkat­részt megkapnak. Ez a helyzet már évek óta, és ennek ellenére mindig azt tapasztaltuk, hogy az alkatrészhiány legfeljebb bosszúságot okozott, de nem akadályozta meg egy egy gép rendbehozatalát. Bizony a gépjavítók néha a lehetetlenre is képesek. Most is alaposan felkészültek arra, hogy az összes von­tató és talajművelő gépet idejében kijavítsanak. Hogy erő­feszítéseiket siker koronázza-e, arra a tavasz első nap­jaiban kapunk választ. Akkor az is kiderül, hogy télen milyen minőségű munkát végeztek a műhelyekben. Igen, a minőség is fontos. Hiszen a felületesen megja­vított gép hamar kiesik a munkából. A gépkiesés pedig termelési veszteséget okoz. Ez észrevehetően arra ösztönzi a gazdaságokat, hogy a gépeket ne csak előkészítsék, ha­nem jól készítsék elő a tavaszra. Amelyekkel azután zök­kenőmentesen — s ami a legfontosabb — idejében elvé­gezhetnek minden munkát. KOVÁCS ELVIRA 1 Miiyen a Duna vize? Tíz éve figyelik a 400 kilométer hosszú magyar szakaszt Nlégyszáz kilométer hosszú­ságban kanyarog Magyarország területén a kontinens második legnagyobb folyója, a Duna. Partjai sűrűn lakottak. Az or­szág lakosságának egyharmad része a Duna vizét fogyasztja. Nem lehet tehát közömbös, hogy milyen a folyó szennye­zettsége. A győri székhelyű Eszakdunántúli Vízügyi Igazga­tóság laboratóriumának munka­társai nemcsak a saját 140 kilo­méter hosszú szakaszukon fog­lalkoznak a Duna vizének tisz­taságával, hanem az egész ma­gyar szakasz szennyező gócait figyelemmel kísérik. Tízévi vizs­gálat adatait összegezték most. A 140 kilométeres szakasz kö­zös Csehszlovákiával. A tízéves felmérés adatai nem kedvezőek, A Duna vizének minősége a 400 kilométeres ma­gyar szakaszon évente átlago­san 5 százalékkal romlott az el­múlt évtizedben. Miután a rom­lás folyamatos volt, az öt száza­lékos arány nem azt jelenti, hogy a Duna vizének szennye­zettsége 50 százalékkal maga­sabb, mint tíz évvel ezelőtt volt. Ennél sokkal rosszabb az arány, miután az értékek évről évre hatványozódtak. A magyar szakemberek által elvégzett vizsgálatok foglalkoz­tak a sóháztartással, az oxigén háztartással, a növényi tápa­nyagháztartással, a szerves szennyezőanyag terheléssel, a mikroszennyezőkkel, a radioak­tív szennyezettséggel és a víz­minőség biológiai kérdéseivel. A tízéves magyarországi vizsgálatok eredményei egyér­telműen azt sürgetik, hogy a fo­lyó vizének szennyezési ütemét mielőbb lassítani kell, majd pe­dig megállítani. Ez elsősorban szennyvíztisztítók építésével ér­hető el. Osztrák, csehszlovák és magyar területen is kezdődtek ilyen beruházások. A közeljövő­ben Bratislavánál és Buda­pestnél helyeznek üzembe víz- derítőket. A tisztító berende­zések költségesek. Nem könnyű rájuk a fedezetet megteremteni. Viszont ezzel szemben a víz­ügyi szakemberek azt is kimu­tatták, hogy egyre költségeseb­ben lehet előállítani ivóvizet szennyezett vízből. Egy bizo­nyos szint fölött többe kerül a szennyezett vízből való ivóvíz­előállítás, mint a tisztítóművek megépítése. Az országhatárnál, Rajkánál, már évek óta éjjel-nappal mű­ködő automata vízminőségjelző állomás működik. Az itt elhe­lyezett műszerek gyakran jelez­nek a megengedettnél nagyobb, károsabb szennyeződést. Tud­juk tehát hol a baj a 400 kilo­méter hosszú magyar és végi^ az egész Duna-szakaszon. A kö­vetkező éveknek már a konk­rét intézkedések, tennivalók je­gyében kell eltelniük. A Duna vizének tisztasága nemzetközi ügy. Számolni kell azzal is, hogy folyamatosan keletkeznek új szennyező gócok. Ezért Eu­rópa második legnagyobb fo­lyója vízminőségének megőrzé­se állandó és folyamatos fela­datot jelent valamennyi Duna 1981, mentén élő népnek, országnak. Ezért ezt a kérdést soha nem 1* lehet levenni a napirendről. Ez a legfőbb tanulsága a győri szakemberek tízéves vizsgála­tának. CSERESZNYÄK ISTVÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents