Új Szó, 1981. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-27 / 22. szám, kedd

Portyanyitány vereséggel BOLÍVIA—CSEHSZLOVÁK LIGAVÁLOGATOTT 2:1 (2:1) Csehszlovákia labdarúgő-vál ugatottja, amely az év jelen­tős mérkőzéseire, elsősorban a világbajnoki selejtezőkre ké­szül, megkezdte tengeren tú li portyáját, amelynek első állomása a 3694 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő La Paz városa volt. Az ottani városi stadionban 18 ezer néző előtt játszott a két csapat, s legalább az a szépségtapasz, hogy együttesü nk óvatosságból nem országos válogatott, hanem ligaválogatott néven szerepelt, bár a nem­zetközi kimutatásoknál az ilyesmire vajmi keveset hederí­tenek. A hazaiak nagy lendülettel kezdtek és a 7. percben egy beívelt szöglet után Aragones fejessel nyitotta meg a gólok sorát. Mintegy 12 perccel ké­sőbb Romero kicselezte vé­dőinket, úgy lőtt a hálóba. A félidő és az egész mérkőzés Kolumbia— Sparta Praha 1:9 A Sparta Praha labdarúgó- csapata dél-amerikai portyája újabb mérkőzésén Medellinben 1:0 arányú vereséget szenvedett Kolumbia válogatottjától, az eredmény már az első félidő­ben kialakult. A 20. percben Hortero lőtte a gólt. A játékve­zető Vdovjakot kiállította, mert elrúgta a szabadrúgáshoz le- álított labdát. Az ausztráliai Canberrában a helyi válogatott 3:3 arányú döntetlent ért el a Dinamó Zágráb elleni barátságos talál­kozón. Portugáliában a labdarúgó­bajnokság 18. fordulója után a 32 pontos Benfica vezeti a liga- mezőnyt, 2. FC Porto 29 p, 3. Sporting Lisszabon 21 ponttal. Eredmények: Benfica—Braga 3:1, FC Porto — Setubal 3:0, Funchal — Sporting 0:1. Spanyolországban a labdarú­gó-bajnokság 21. fordulójának lebonyolítása után 1. Atletico Madrid 32 p, 2. CF Valencia 27 p, 3. San Sebastian 26 pont­tal. Eredmények: Atletico Mad­rid — San Sebastian 2:0, CF Valencia — CF Barcelona 3:3, Murcia — Real Madrid 1:1. Románia labdarúgó-váloga­tottja előkészületi mérkőzésen a Panathinaikosz Athén vendé­geként 3:0 (2:0) arányban győ­zött. végeredményét JaneCka állítot­ta be, aki elfutott, csellel megszabadult őrzőitől és nem hibázott (25. p). A találkozót ottani időszámítás szerint ko­ra délután játszották, rekke- nő hőségben, s ezárt kissé meglepő volt, hogy az első félidőben együttesünk vállalta a hazaiak kezdeményezte je­lentős iramot. Szünet után az iram esett, a mieink Rombina- tív játéka tetszést aratott, jó- néhány kecsegtető helyzetet dolgoztak ki, de a góllövéssel csakúgy hadilábon álltak, mint általában. A házigazda együttesén meglátszott, hogy máris for­mában van, erőnlétben, össze­szokottságban jóval a mi ala­kuló csapatunk előtt jár. Ezen nem Is csodálkozhatunk, hi­szen Bolívia együttesére már február 15-én a Venezuela el­leni VB selejtező vár, s to­vábbi 10 nap múlva Brazília lesz a vetélytársa. Szerdára virradóra (közép­európai idő szerint) a cseh­szlovák tizenegy újra meg­mérkőzik Bolívia válogatott­jával s a színhely Santa Cruz lesz, amely La Paztól 900 kilométer távolságra van. Együttesünk a bemutatkozó- mérkőzésen a következő fel­állításban szerepelt: Z. Hruš­ka — Barmos, Jurkemik, Ma- cela, Fiala, — P. Némec, Ko­zák, Štambachr, — Jamečka, Vizek, Nehoda. király kupa Második hely, szépséghibával (za) Férfi teniszcsapatunk csoportjában újabb mérkőzést ját­szott és Helsinkiben valóban nem várt, 3:0 arányú vereséget szenvedett. A két egyes eredményét már közöltük, a párosban a finn kettős, a Barner, Palin duó 8:4, 8:4 arányban bizonyult jobbnak a Složil, Navrátil kettősnél. Bebizonyosodott, hogy való­ban jó játékerőt képvisel az újonc finn együttes, amely ná­lunk szerepelve Chrudimban ugyancsak 3:0-ra kapott ki, de az egyes találkozók alakulása valóban kedvező" volt a házigaz­da számára. Persze Chrudimban annyival erősebb volt a cseh­szlovák váltogatott, hogy Šmíd is szerepelt a finnek ellen, most meg a nálánál még nagyobb ter­metű Navrátil kapott lehetősé­get, de nem az egyesben, ha­nem a párosban. Minden jel ar­ra vall, hogy Složil csak nem tud esélyeshez méltó módon ját­szani idegen pályán, s Birnert is sokkal ponterősebbé teszi a hazai környezet. Mivel a nyu­gatnémet válogatott az 5. for­Férfiak — BEK: TV Gross- wallstadt — CSZKA Moszkva 20:24 — továbbjutott a Moszk­va. Az idén nem lesz bajnokavafás (ČSTK) — Az 1981-es eszten­dőben a csehszlovák ökölvívó­ligában nem avatnak bajnokot. Másfél évig tart majd a küzde­lem, mégpedig 1981. február 7- től 1982. áprils 25-ig. Az 1981/ 82-es idényben a csapatbajnok­ságnak kilenc résztvevője lesz: RH Üsti nad Labem, Dukla Olo­mouc, ZŤS Dubnica, OSP Ga- lanta, ZŤS Martin, RH Karlovy Vary, Škoda České Budéjovice, Az EISA lemondta (N) — Az Egyesült Államok Üsző Szövetsége visszaadta a világbajnokság megrendezésé­nek jogát. A jövő decemberre Santa Clarába tervezett viadal lemondását a várható nagy ráfizetéssel indokolják. Szóba jött még a kaliforniai Con­cord, de az ottani uszoda me­dencéje nem felel meg a nem­zetközi előírásoknak: 180 cm helyett csak 140 cm mély. így a nemzetközi szövetség új vállalkozót keres. Úgy hírlik, hogy rendezőként Montreal vagy Tokió is számításba jö­het. 1981 I. 27. Kézilabdázók kupaküzdelmei (ČSTK) — Az elmúlt hét végén a férfi és női kézilabda- kupaküzdelmek negyeddöntőinek utolsó fordulóját bonyolítot­ták le, így véglegessé vált, melyik csapat jutott tovább. Spartak Komárno (a nemzeti bajnokság két győztese) és az Uhelné sklady Praha. A prágai csapat tehát nem búcsúzik a legmagasabb osztálytól, annak ellenére, hogy az utolsó helyen végzett. Az 1981/82-es idény vé­gén csak a bajnokság sereghaj­tója esik ki az I. ligából, me­lyet a nemzeti bajnokságok el­ső két helyezettjével töltenek fel. Ettől kezdve az őszi—tava­szi rendszer érvényesül majd a bajnokságban. Löw Tibor, az ökölvívó szö­vetség edzői tanácsának elnöke az új lebonyolítási rendszerről így nyilatkozott: — Az ökölvívó-ligát nem jel­lemzi majd a kiesés elleni küz­delem. A csapatok a hosszúle­járatú, igényes felkészülésre összpontosíthatnak, ami a válo­gatottak felkészülését kedve­zően befolyásolhatja, hiszen így a válogatásnál számításba jö­vők sokkal gondosabb, körülte­kintőbb kiképzésben részesül­hetnek, ami az Európa-bajnoki, világbajnoki, majd később az olimpiai helytállás szempontjá­ból rendkívül fontos. \ férfi röplabda-ligában legutóbb a ČH Bratislava 3:0-ra verte a VŠ Praha csapatát. Felvételünkön Cifra leütését igyekszik Vojík és Lébl hárítani (Vojtíšek-felv.) TENISZ (ČSTK) — Monterreyben Kríek nyerte a nemzetközi tor­nát, miután a döntőben 7:6, 3:6, 7:6 arányban győzött Ge- rulaitis ellen. Cincinnatiban a döntőben Navrátilová 6:2, 6:4-re verte Hanikát. A clalre-1 torna elődöntőjé­nek eredményei: Horváth — Allén 1:6, 6:3, 6:4, Reynolds — Harrington 6:3, 1:0, — sö­tétedés miatt félbemaradt. A Király Kupa két eredmé­nye: Hollandia — Norvégia 3:0, Bulgária — Jugoszlávia 3:0. dulóban 3:0 arányban győzött az osztrák együttes ellen, még jobban biztosította csoportelső­ségét. Válogatottunk most Es- senbe utazik, ahol csütörtökön a csoport utolsó mérkőzésén az NSZK csapatának ellenfele lesz. A második helyről csak akkor szorulna le válogatottunk, ha a finnek Becsből győztesen tér­hetnének haza és Složilék pedig a rövidebbet húznak Essenben is. Ha már az elsőség megvédé­séről szó sem lehet, legalább a harmadik . helyért versenyben kellene lenni, bár akár a svéd, akár a szovjet válogatott végez a második helyen, a helyosztón nagy ellenfélnek ígérkezik. A második csoportban Svéd­ország meglepően szoros, csak 2:1 arányú győzelmet aratott Anglia ellen, s a Taróczyt nél­külöző magyar együttes erejé­ből még szépítésre sem futotta Moszkvában. A csütörtöki fordu­lóban, amely pontot tesz a cso­portmérkőzés után, a magyar együttes a svédeik vendége lesz, tehát nem lehet tőle mást vár­ni, mint tisztes eredményt. An­nál érdekesebbnek Ígérkezik az Anglia—Szovjetunió találkozó, amelynek eredménye jelentős mértékben befolyásolhatja a csoport sorrendjének kialaku­lását. Kétségtelen, hogy jó és kívánatos sorozat a Király Kupa, a nem hivatalos fedettpályás EB, de olyan játékosok távollé­tét minden csapat megérzi, mint Lendl, Smíd, Taróczy, s nem is beszélve Borgról... Az úgynevezett csehszlovák csoport állása: 1. NSZK 5 50 14:1 10 2. Csehszlovákia 5 23 8:7 4 3. Finnország 52 3 5:10 4 4. Ausztria 5 14 3:12 2 A másik csoportban: 1. Szovjetunió 54 113:2 8 2. Svédország 5 4 1 9:6 8 3. Anglia 5 14 6:9 2 4. Magyarország 5 14 2:13 2 StenmaÉ maradt a Világ élén (ČSTK) — A tegnapi, adel- bodeni férfi óriásműlesiklás után Stenmark továbbra is ve­zet a Világ Kupában. Az óriás­műlesiklás koronázatlan kirá­lya ezúttal is remek teljesít­ményt nyújtott, mindkét for­dulóban a legjobb időt telje­sítette és csaknem két má­sodpercet vert a második he­lyen végzett osztrák Orlains- kyre és a jugoszláv Sztrelre. A második fordulóban a nor­vég Halsnes, a svájci Lüthy, valamint Zurbriggen nagyon feljavult és jócskán javított helyzetén. Az óriásműlesiklás véger d- ménye: 1. Stenmark (svéd) 2:45,00, 2. Orlainsky (sztrák) és Sztrel (ugoszláv) 2:46,70, 4. Lüthy (svájci) 2:46,71, 5. Halsnes 2:46,75, 6. Zurbriggen (svájci) 2:46,88. A Világ Kupa állása: 1. Stenmark 175, 2. Müller (sváj­ci) 140, 3. P. Mahre (ameri­kai) 138, 4. Podborski (kana­dai) 105, 4. Krizsaj (jugo­szláv) és Orlainsky 94—94 pont. Gyorskorcsolya-EB Sjctad az új Európa-bajnok (ČSTK) — A hollandiai Ds- venterben véget értek a 77. férfi gyorskorcsolya Európa- bajnokrág iküzdsmei. Az utolsó számban, a 10 000 méteres tá­von az aranyérem két esélye­se, a tavalyi világbajnok Van dér Duin és Amund Sjöbrend egy párba került és így ádáz küzdelemre volt kilátás. Nyolc körrel a cél előtt az esélyes holland Duin bukott és így lemondhatott az Európa-baj­noki címről. Az aranyérmet tehát Sjöb­rend nyerte. A 28 esztendős norvég gyorskorcsolyázó ezút­tal hetedszer rajtolt az EB-n. Mindig az első tíz között vég­zett és 1974-ben ezüstérmet is nyert. Most megszerezte az Európa-bajnoki címet. A har­madik, illetve negyedik he­lyet ugyancsak norvég ver­senyző szerezte meg. Az Európa-bajnokság egyes szá­mainak eredményei: 500 m: 1. Van dér Duin 39.11, 2. Dietel (NDK-bell) 39.12, 3. Stenshjemmet (nor­vég) 39,21. 5000 m: 1. Sjöbrend 7:08,88, 2. Van dér Duin 7:10,45, 3. Tveter (norvég) 7:10,91. 1500 m: 1. Stenshjemmet 2:00,12, 2—3. Sjöbrend és Storholt (norvég) 2:00,16. laoouo 1. Berezin (szovjet) 15:05,45, 2. Kiélné 15.12,32, 3. Sjöbrend 15:12,70. Az EB összetett versenyének végeredménye: 1. Sjöbrend 188,206, 2. Van dér Duin 188,938, 3. Stenshjemmet 169,821, 4. Storholt 189,857, 5. Schalij (holland) 109,871, 8. Dietel 170,80. Kogler nyerte a svájci tornát (ČSTK) — A három számból álló svájci síugrótorna utolsó versenyét ugyan a norvég Ber­gerud nyerte, az összetettben azonban az osztrák Kogler lett a torna győztese. Az eredmé­nyeket beszámították a síugró Világ Kupa pontversenyébe. Az engelbergi összecsapás eredményei: 1. Bergerud 267,4 (119,5 - 115), 2. Kogler (oszt­rák) 261,0 (113 — 115,5), 3. Kokkonen (finn) 251,9 (111 — 113,5), 4. Sätre (norvég) 248,7, 5. Neuper (osztrák) 245,2, 6. Asphol (norvég) 244,6. A svájci torna végeredménye: 1. Kogler 753,6, 2. Neuper 740,2, 3. Sätre 738,8, 4. Kokkonen 735,9, 5. Bergerud 732,8 pont. A Világ Kupa jelenlegi állá­sa: 1. Kogler 138, 2. Neuper 133, 3. Ruud (norvég) 122, 4. Bergerud (norvég) 99, 5. Wall­ner (osztrák) 76 pont. SPORTHÍRADÚ # A Szovjet Műkorcsolyázó Szövetség kijelölte az Inns­bruckban sorra kerülő Európa- bajnokságon. résztvevők névso­rát — férfiak: Bobrin, Fagyejev és Kotin. Nők: Ivanova, Páro­sok: Vorobjova—Liszovszkij, Pestová—Leonovics, Parsina— Akbarov, jégtánc: Linicsuk~ Karponoszov, Mojszejeva—Mi- nyenkov, Besztemjanova—Bu­kin. @ A férfiaknál Japán, a nők­nél az Egysült Államok csapata nyerte az új-zelandi Dunedine- ben rendezett nemzetközi tor­nászversenyt. Férfiak: 1. Japán 114,60, 2. Kínai NK 113,70, 3. Ka­nada 109,90. Nők: 1. Egyesült Államok 76,95 2. Kanada 75,10, 3. Kínai NK 74,85 pont. G A szovjet jégkorong-baj­nokság két legutóbbi eredmé­nye: CSZKA Moszkva—Lenin­grád 8:1, Dinamó Riga—Himik Voszkreszenszk 3:0. # A budapesti fedettpályás atlétikai verssnyen a női ma­gasugrást Bjelova nyerte 188 cmrel Mátay (187) előtt. 0 Portugália labdarúgó-baj­noksága 18. fordulójának ered­ményei: Benfica—Braga 3:1, Portimonense—Varzim 3:0, Amo­ra— Boavista 1:3, Coimbra—Es- pinho 3:1, FC Porto—Setubal 3:0, Viseu—Belenenses 1:2, Gui- maraes—Penafiel 2:1, Funchal — Sporting 0:1. 9 Párizsban az A-kategóriás férfi tőrvívóversenyt a nyugat­német Behr nyerte. A döntőben 10:4-re győzött az olasz Scurl ellen. A jégkorong SZNL legutóbbi fordulójában a Plastika Nitra 9:3-ra győzött a Banská Bystrica ellen. Felvételünkön Béres a hazaink egyik gólját üti (Matis felv.) Lugi Lund (svéd) — Vikin- gur Reykjavik 17:17 — tovább­jutott a Lund. SC Magdeburg — Dukla Pra­ha 23:20 — a Magdeburg a to­vábbjutó. Slovan Lublan — CF Barce­lona 31:18 — a Lublan jutott tovább. KEK: Calipsa Alicante (spa­nyol) — TUS Nlattelstadt 20:20 — a Nettelstadt jutott tovább. Szeptemvriszko Zname — Nagybánya 23:17 — továbbju­tott a Nagybánya. Empor Rostock — Atletico Madrid 19:16 — a Rostock ju­tott tovább. Budapesti Elektromos — Me- talloplasztika Sabác 16:20 — továbbjutott a Sabác. Nők — BEK: HC Südstadt — Eszék 10:8 — az Eszék jutott tovább. VIF Dimitrov — Iskra Parti­zánoké 21:12 — a Dimitrov a továbbjutó. Ruch Chorzow — «Szpartak Kijev 11:19. — A Kijev jutott tovább. Radnicski Beograd — Skogn II 26:17. — A Belgrád a to­vábbjutó. KEK: Budapesti Spartacus — Vorwärts Frankfurt 17:12 — továbbjutott a Spartacus. PLM Sonflans — Västeras 15:17 — a Västeras jutott to­vább. Zombor — IF Tranberg 14:12 — a Zombor a továbbjutó. Entius Sew — SC Krebikovci 17:19 — továbbjutott a Krebi­kovci.

Next

/
Thumbnails
Contents