Új Szó, 1981. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-24 / 20. szám, szombat

A békéért és a leszerelésért ÚJ szó 1981. I. 24. (Folytatás az 1. oldalról) szükséges, hogy az Indiai-óceán, ahol rendkívüli mennyiségű amerikai fegyvert halmoztak fel és az amerikai haditengeré­szet jelentős erőit vonták össze, a béke övezetévé váljon. A fórum rendkívüli figyelmet fordított a jelenlegi európai helyzetre. Megállapítást nyert, hogy a kontinensen nagy a ka­tonai erők, a haditechnika, fő­leg pedig az atomfegyverek koncentrációja. Ezért is sürgető, hogy az elmúlt évek politikai enyhülése katonai enyhüléssel egészüljön ki. Ezzel összefüg­gésben a fórum támogatta a szocialista országok azon javas­latát, hogy hívják össze az eu­rópai katonai enyhülési és le­szerelési kérdésekkel foglalko­zó konferenciát. A tanácskozás résztvevői szo­lidaritásukat fejezték ki az im­perializmus, az újgyarmatosítás, az újfasizmus elleni küzdelem­mel, s harcra szólítottak fel a militarizmus ellen, amely rontja a nemzetközi helyzetet, és a vi­lágot a konfliktus szélére so­dorja. Az ifjúsági világfórum záró- dokumentumának fontos részét alkotják azok a megállapítások, amelyek az ifjúsági és világ- szervezetek békeharca során tett közös lépésekre vonatkozik. Ezzel kapcsolatban hangsúlyoz­ták, hogy a nemzeti és a nem­zetközi szervezetek szorosabbra fűzik együttműködésüket. Olyan akciókat hajtanak végre közö­sen, amelyek a béke támogatá­sára irányulnak, és ezek közül is a legfontosabb „Az ifjúság a békéért és a leszerelésért“ elne­vezésű kampány lesz. Amint azt a világfórum doku­mentumai bizonyítják, az elmúlt évek legnagyobb ilyen jellegű ifjúsági és diáktalálkozója ha­tározottan állást foglalt a béke és az enyhülés mellett. Annak ellenére, hogy néhány nyugati résztvevő igyekezett megtorpe­dózni a tanácskozás konkstruk- tív jellegét, s felszólalásaikban a szocialista országokat támad­ták és rágalmazták, a fórum po­zitív eredményekkel zárult. A nézetek különbözősége ellenére — ami a fórum résztvevőinek az összetételéből eredt — bebi­zonyosodott, hogy a béke esz­méi mély gyökereket eresztettek az ifjú generáció tudatában. DUŠAN ROVENSKÝ LIBANON MEGHOSSZABBÍTOTTÁK AZ ARAB BIZTONSÁGI ERŐK MANDÁTUMÁT (ČSTK) — Az arab Liga fő- titkársága tegnap Tuniszban megtartott rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy január 27- től további hat hónappal meg­hosszabbítják a Libanonban tartózkodó arab biztonsági erők mandátumát. Az arabközí erők állomásoztatásának meghosz- szabbítását a libanoni kormány kérte az Arab Ligától. A libano­ni kérés azért indokolt, mert a polgárháborús állapotok súj­totta országban az arab erők segítenek a biztonság fenntar­tásában. Fokozott amerikai hadianyag-szállítás a juntának (Folytatás az 1. oldalról) támogatásban részesíti ezt a népellenes rendszert, hogy fenn' tartsa pozícióit Közép-Ameriká- ban. A gerillák összpontosított of- fenzívájának eredményeképpen az utóbbi napokban az erőviszo­nyok kétségkívül a hazafias erők javára tolódtak el, állapít­ja meg a salvadori Forradalmi Demokratikus Front Costa Rica fővárosában, San Jóséban közzé­tett nyilatkozatában. A junta fegyveres erői, álla­pítja meg a továbbiakban a do­kumentum, lényegesen meg­gyengültek és sok tiszt és ka­tona átállt már a felkelők olda­lára. A junta rendszerének meg­bénításához Jelentős mértékben hozzájárult az egész országban kibontakozott hatalmas sztrájk­mozgalom is. A juntának ilyen körülmé­nyek között nem marad más hátra, mint hogy az Egyesült Államok katonai intervenciójára számítson, amelyet ez vagy köz­vetlenül, vagy közvetve, a gua­temalai és a hondurasi hadse­reg felhasználásával hajt végre, állapítja meg befejezésül a For­radalmi Demokratikus Front nyilatkozatában. Az amerikaiak fokozott salva­dori beavatkozása és az ottani reakciós rendszernek nyújtott támogatás ellen több százan tüntettek New Yorkban a Dag Hammarksjöld téren, nem mesz- sze az Egyesült Államok ENSZ- képviseletének épületénél. Az SZKP XXVI. kongresszusa elé 1981. február 23-án kezdő­dik az SZKP XXVI. kongresz- szusa, amely kijelöli az or­szág gazdasági és szociális fej­lődésének a 11. ötéves tervre és az 1990-ig terjedő időszak­ra vonatkozó fő irányait, vala­mint összegezi és értékeli a 10. ötéves terv eredményeit. Már most megállapítható, hogy az utóbbi években jelentősen fejlődött az ország. Ma a Szovjetunió öt nap alatt termel annyi nemzeti jöve­delmet, amennyit 1928-ban, az el­ső ötéves terv kezdetekor egy év alatt termelt. Az ország ma a világ ipari termékeinek egy­ötödét adja, és első helyen áll többek között az acél, az olaj és földgáz, a vas- és mangánérc, a koksz, a műtrágya, a cement, a dízelmozdonyok és a villanymoz­donyok, valamint néhány más termék termelésében. Az ország valamennyi köztársaságában fejlődik a gazdasági és a kultu­rális élet. Oj városok keletkez­nek, hatalmas vezetékeket épí­tenek, átalakulóban van a nem fekete földű övezet, hatalmas vízi erőműveket és atomerőmű­veket építenek, és egyre jobban kiaknázzák a Távol-Észak, Szi­béria és a Távol-Kelet természe­ti kincseit. A tizedik ötéves terv folya­mán 635 milliárd rubelt ruház­tak be a szovjet népgazdaság­ba. 5 év alatt több mint 1200 nagy ipari létesítményt építet­tek. közttik olyan óriási létesít­ményeket, mint a Szaján-susen- szkojel Vízerőmű, a Kámai Autó­gyár és a volgodonszki Atom- mas gépgyár. Üzembe helyezték a Leningrádi, a Kurszkl, a Cser- nogili és az örmény Atomerőmű­vet. Nyugat-Szibériában több mint kétszeresre növelték az olaj-, és majdnem négy és fél­szeresre a földgáztermelést. Az Ipar 717 milliárd rubellel, a mezőgazdaság 50 milliárd rubel­Tanácskozás a soronlevő feladatokról (ČSTK) — A madagaszkárl fővárosban tegnap megkezdő­dött a Béke világtanács elnök­sége irodájának ülése. A 40 országból érkezett mintegy száz küldött megvitatja a Béke-vi- lágtanács és a nemzeti béke­mozgalmak tevékenységét az el­múlt időszakban és meghatároz­za az 1981nes év feladatait. Az antananarivói tanácskozás napi­rendjén szerepelnek a leszere­lés kérdései, az új gazdasági világrend problémája és más té­mák. A résztvevők rendkívüli figyelmet fordítanak az Indiai­óceán és a Perzsa-öböl térsé­gének a demilitarizálására vo- nakozó kérdésekre. A SZOVJETUNIÓ lakosainak száma 1981. január 1-én elérte a 266,6 millió főt, jelentette teg­nap a szovjet Központi Statisz­tikai Hivatal. AZ IRA, az ún. ír Köztársa­sági Hadsereg vállalta a fele­lősséget a Norman Stronge északír protestáns polgárjogi harcos, az északír parlament egykori elnöke ellen elkövetett merényletért. Az IRA nyilatko­zata szerint a tettesek elmene­kültek és biztonságban vannak. A BELGA hadügyminisztérium cáfolta a Far Eastern Economic Rewiew és az Aviation Week lapokban megjelent arra vonat­kozó állításokat, hogy Belgium­nak szándékában áll harci re­pülőgépek eladása Tajvannak. HAMBURGBAN letartóztatták a 29 éves Peter Boockot, az egyik legkeresettebb nyugatné­met terroristát, akit azzal vá­dolnak, hogy részt vett Martin Schleyernek, a nyugatnémet gyárosok szövetsége elnökének és fovábbi személyeknek a meggyilkolásában. NAGY-BRITANNIÄBAN tegnap újabb 3000-el növekedett a munkanélküliek száma azt kö­vetően, hogy az egyik liverpoo­li cég bezárta cukorfinomítóját, és 1600 munkást elbocsátott. Ezenkívül a Storey Brothers ve­gyiművek ezer, a Midland Electric Manufacturing pedig elbocsátotta 500 munkását. RUPERT MURDOCH ausztrál sajtómágnás tegnap előzetes megállapodást írt alá a brit The Times napilap, a The Sun­day Times és három mellékle­te megvásárlásáról az eddigi tulajdonossal, Thomson kanadai milliomossal. Az új tulajdonos­ról közismert, hogy lapjai hem­zsegnek a szextől és a szenzá­cióktól. INDIA BÉKÉS ÚTON India immár 31 éve köztár­saság — az erről szóló új al­kotmány 1950. január 26-án lépett érvénybe, s ezzel siker koronázta a nehéz körülmé­nyek között harcoló indiai nemzeti feiszabadítási mozga­lom törekvéseit. A 200 éves brit gyarmati uralom — mint másutt — In­diában is súlyos örökséget ha­gyott hátra. A feudális előíté­letek fogságában élő társada­lomban Nehru kormányának nehéz feladata volt, ám az el­múlt évtizedek során India vi­tathatatlan eredményeket ért el. Ez az ország szinte a sem­miről indult, s ma acélt, moz­donyokat, gépeket, bonyolult elektronikai berendezéseket gyárt, s műholdat bocsát Föld körüli pályára ... Természetes és érthető azon- oan, hogy távolról sem jött létre annak minden feltétele, hogy valamennyi indiai teljes mértékben kihasználhassa a hazája történelmi fejlődése ad­ta lehetőségeket. Bár India nemzeti jövedelme a függet­lenség. évei során megkétsze­reződött, és a hetvenes évek közepén elérte a 60 milliárd dollár értéket (ami a világon a 10. hely), ez egy főre eső nemzeti jövedelem nem egész 100 dollárnak megfelelő össze­get tesz ki — ez pedig a leg­alacsonyabbak közé tartozik. Az árak emelkedése, a munka- nélküliség, a gazdasági növe­kedés ütemének a lelassulá­sa, milliók szegénysége, nem­zetiségi, vallási ellentétek — ezek az akut problémák, ame­lyek megoldására az immár második éve ismét hatalmon levő Indira Gandhi kormánya erőit összpontosítja. India nemzetközi tevékeny­ségére kezdettől fogva jellem­ző a béikére való törekvds. Ax el nem kötelezettek mozgalmá­nak egyik vezető államaként India valamennyi fórumon, minden lépésével azt bizonyí­totta, hogy őszintén kívánja a népek közötti békés egymás mellett élést, a biztonságot. Jó­zanul ítéli meg az afganisztáni problémát, Kambodzsa kérdé­sében is egyértelmű álláspont­ra helyezkedett, amikor elis­merte a népi forradalmi kor­mányt. Bár Pakisztán és Kína részéről a múltban számos pro­vokáció érte, India sosem fo­lyamodott meggondolatlan lé­pésekhez, s a mostani ellenté­teket is békés úton kívánja rendezni. Az indiai külpolitika egyik súlypontját képezi a szocialis­ta országokkal való baráti együttműködés. A szocialista országok és az el nem kötele­zettek közötti kapcsolatok, s általában a nemzetközi élet szempontjából Is az egyik kulcsfontosságú tényező a szovjet—indiai viszony. A fe­szültséggel, bizonytalansággal telített térségben kétségkívül stabilizálóan hat. A tavalyi év különösen gazdag volt a Moszkva és Delhi közötti kap­csolatokban, s az év során egymást követő, különböző szintű megbeszélések Leonyid Brezsnyev decemberi Indiai lá­togatásával érték el tetőpont­jukat. India az el nem kötelezett­séggel egyidejűleg a jövőben is fejleszteni kívánja hagyo­mányos együttműködését a szocialista országokkal, s erő­feszítéseiben bízvást támasz­kodhat támogatásukra. (pap—) REAGAN RENDELETE A KORMÁNYKIADÁSOK CSÖKKENTÉSÉRŐL A szenátus újabb minisztereket hagyott jóvá Weinberger kardcsörtető székfoglalója (ČSTK) — Az amerikai sze­nátus tegnapra virradó éjszaka jóváhagyta a Reagan-kormány újabb nyolc tagjának kinevezé­sét. Hosszabb vita után hagyta jó­vá James Watt belügyminiszter­ré való kinevezését. Ellene fő­leg a környezet következetes védelmezői emeltek kifogást. A szenátus megerősítette továbbá William French Smith igazság­ügy-miniszterré, John R. Block mezőgazdasági miniszterré, Malcolm Baldrige kereskedelmi miniszterré, Samuel Pierce la­kásépítési és városfejlesztési miniszterré, Drew Lewis közle­sített gazdasági stratégia egyik legfontosabb szociálpolitikai fel­adatának, a lakásépítésnek megvalósításában. 5 év alatt több mint 50 millióan kapt.k új lakást, vagy kerültek jobb la­káskörülmények közé. A 10. öt­éves tervidőszakban az előirány­zottnál 1,5 milliárd rubellel töb­bet fordítottak a lakásépítésre. Az SZKP Központi Bizottsága 1980. októberi kibővített ülésén Az építés programjai lel többet termelt, mint az előző ötéves tervben. Az 1977-es, 1979 -es és 1980-as kedvezőtlen idő­járás ellenére a mezőgazdaság átlagos évi termelése az előző ötéves tervhez képest 9 száza­lékkal nőtt. A gazdasági fejlődés az élet- színvonal emelkedését eredmé­nyezi. A 10. ötéves tervidőszak­ban széles szociális programot valósítottak meg, és szinte mind­egyik szovjet család életkörül­ményei javultak. Az egy főre jutó reáljövedelem 5 év alatt 17 százalékkal emelkedett, Nőtt és nő az állami és szövetkezeti ke­reskedelem forgalma is. Míg a 10. ötéves terv első évében a kiskereskedelmi áruforgalom mintegy 220 milliárd rubel volt, az idén várhatóan csaknem 280 milliárd rubel lesz. Ojabb eredmények születtek az SZKP XXIV. és XXV. kongresz- szusán kijelölt, illetve megerö­és a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa ugyanekkor tartott ülés­szakán jóváhagyott dokumentu­mok újólag bizonyítják, hogy az életszínvonal emelését, a lakos­ság anyagi és szellemi szükség­leteinek jobb kielégítését a szov­jet párt- és államvezetés a leg­fontosabb feladatnak tartja. A pártplénumon olyan Intéz­kedéseket hagytak jóvá, melyek a tudományos és műszaki fejlő­dés meggyorsítását, a tervezés és irányítás javítását, az egész tár­sadalmi termelés hatékonyságá­nak növelését szolgálják. E programot a Szovjetuniónak az 1981—1985-ös és az 1990-ig ter­jedő Időszakra vonatkozó fő gaz­dasági és szociális fejlesztési irányai című dokumentumban fogalmazták meg. Az életszín­vonal emelésével összefüggő sokrétű feladatok közül az egyik legfontosabb a lakosság élel­miszerellátása. A mezőgazdaság fejlesztésére a három utóbbi öt­éves tervidőszakban körülbelül 400 milliárd rubelt fordítottak. Jelentős mértékben fejlődik a növénytermesztés és az állatte­nyésztés, nő az egy főre jutó élelmiszer-fogyasztás. Több ezer kolhoz és szovhoz ér el jó ered­ményeket, de sok még a megol­datlan feladat. A jövőben a me­zőgazdaság fejlesztésére újabb nagy összegeket fognak fordí­tani, a falusi élet problémáit ha­tékonyabban fogják megoldani. Növelik a korszerű lakásépítést, a tanulást, a szórakozás és az ellátást szolgáló intézmények létesítését, több utat építenek. Arra is jóval nagyobb gondot fordítanak, hogy ésszerűbben használják fel a rendelkezésre álló anyagi eszközöket. Az eddi­ginél nagyobb figyelmet fognak fordítani a közszükségleti Ipar­cikkek gyártására, a lakosság jobb ellátására. A 11. ötéves terv során az eddigi nagy arányban, de jobb minőségben folytatják a lakásépítést. A megfigyelők egyhangúlag megállapítják, hogy a szovjet tervek az építés programjai. Az elfogadott belpolitikai határoza­tokból egyértelműen kiviláglik, hogy milyen külpolitikát kíván folytatni az ország. A szovjet nép jóléte, ugyanúgy, mint a többi ország népéé, csak akkor javítható, ha a Szovjetunió és a többi ország viszonyában a meg­értés és az együttműködés vá­lik uralkodóvá. (SZU) kedési miniszterré, James Ed­wards energiaügyi miniszterré és Thomas H. Bell oktatási mi­niszterré történő kinevezését. A szenátus már korábban szavazott Haig külügyminiszter, Schweiker egészségügyi minisz­ter, Weinberger hadügyminisz­ter, Donald Regan pénzügymi­niszter és Brock különleges kormánymegbízott kinevezésé­nek az ügyében. Reagan amerikai elnök ren­deletet hozott a kormánykiadá­sok mintegy 300 millió dollá­ros csökkentéséről. A korláto­zás mindenekelőtt az utazási költségekre (15 százalék) vo­natkozik. öt százalékkal csők* kentlk a szakemberek különbö­ző konzultációira fordított ki­adásokat. Az új rendelet értel­mében tilos minden olyan be­rendezés megvásárlása, amely „nem elegendhetetlen a nem­zetvédelem vagy a mindennapi tevékenység“ szempontjából. Az új amerikai elnök ugyan­akkor Busch alelnököt olyan különleges szakértői csoport élére nevezte ki, amelynek fel­adata a szövetségi kiadások módosítása lesz. Hogy Reagan rendelete meny­nyire nem vonatkozik „a védel­mi“ kiadásokra, azt tanúsítja Caspar Weinberger hadügymi­niszter székfoglaló beszéde. Brown utódja legfőbb céljaként Amerika „felfegyverzésének átalakítását“ jelölte meg. Az amerikai hadsereg tagjaihoz in- tézettt üzenetében azt állítot­ta, liogy az Egyesült Államok számára életbevágó „a straté­giai egyensúly felújítása“. Rekordmagasságú költségvetés (ČSTK) — Hans Matthöfer nyugatnémet pénzügyminiszter tegnap a bonni parlamentben előterjesztette az Idei költség­vetés tervezetét, amely ismét rekordmagasságú, mintegy 225 milliárd márka összegű kiadá­sokkal számol. Ebből több mint 41 milliárd a hadügyminiszté­riumot Illeti meg. A katonai kiadások azonban ennél jóval magasabbak lesznek, mivel az ilyen célokra fordított összegek más reszortok költségvetésében is szerepelnek. nm—'nim i

Next

/
Thumbnails
Contents