Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1980-12-25 / 52. szám

ÜJSZÚ If j Hasznos Gyula esete rendhagyó, mert alig huszon­ötéves fejjel vállalkozott a fejősre,s ojyan helyen, ahol még nem ideálisak a munkakörülmények az állattenyésztés­ben. Most, öt év ytán is ebben a beosztásban dolgozik, másodmagáv^ huszonhat tehenet gondoz a sárói (Sárovce) Béke Egységes Földművesszövetkezet garam- szentgyörgyi (Jur nad Hronom) részlegén. Valójában azonban az a felfigyeltetö az esetében, hogy számos hazai és nemzetközi fejöversenyen ért el kiváló helyezést. Ennyit tudtunk róla találkozásunk előtt. Garamszentgyörgyön a járókelők útbaigazítása alapján találtuk meg a házat, amelyben ifjabb Hasznos Gyula lakik a családjával, de zárt kapukat találtunk. A szomszédok készségesen tájékoztattak bennünket, hogy a családfő a szőlőbe ment, a feleség a kertészetben dolgozik, a gye­rekek meg iskolában, illetve óvodában vannak. Két fejés között A szőlődomb irányába indultunk el. amelynek néhány sorában a rokonság közeli tagjaival közösen dolgozott. Nemzetközi fejőverseny második helyezettje Munkába menet (A szerző felvétele) Szinte nem múlik el nap, hogy a tej valamilyen formában ne kerüljön aszta­lunkra. Néha talán azon is elgondolkodunk, mennyi fárasztó munkába kerül amíg meg­teszi ezt az utat. Tulajdonképpen minden a fejőssel kezdődik, majd a tejgyárban folytatódik, ahol vaj, tejföl lesz belőle. A sok-sok munkafolyamat közül - amelyek a tej- és tejtermékek előállításának nélkü- lözhetelen részei - kétségkívül a fejés a leg­nehezebb. Ez a magyarázata, hogy lépten- nyomon azt halljuk: erre a munkára embert szerezni, legfeljebb idősebbek vállalják a fejést, a takarmányozást. így lesz ez még mindaddig, amíg az állattenyésztésben végbemegy az állóeszköz-állomány felújí­tása. Ennek keretében új, korszerű tehén­farmok is épülnek, amelyekben jóval keve­sebb dolgozó kulturált körülmények kö­zött, könnyebben végezheti ezt a ma még fárasztó munkát.- Azt hittük, ágyban találjuk ...- Bizony nem könnyű hajnali háromkor kelni, különösen télen, vagy az esős őszi, tavaszi hónapokban, de munka közben úgy kimegy a szememből az álom, hogy napköz­ben nem tudok aludni. Délfelé járt az idő, az asszonyok elkészítették az ennivalót a sorok végében épült hajlókban. Mindnyájunkat beinvitáltak a fedél alá. Jólesett a kisüsti, megindította a vérkeringést az elgémberedett ujjakban, felmelegitette az átfázott látogatókat. ízlett a felvágott, a juhtúró, disznó­sajt, szalonna, retek. Ebéd után Gyula elbúcsúzott a család többi tagjától, hiszen háromra már kinn kellett lennie a telepen, és előtte nekünk is be akart számolni a tavalyi fejöversenyeken elért sikereiről. Árulkodó mozdulatok ' Fürgén mozgott az otthon falai között. Szakavatott mozdulatokkal tette elénk az illatos feketét. Szakavatottsá- gának a titka, hogy kitanult pincér és szakács. Hosszú éveken át a helybeli vendéglőben volt felszolgáló. Másik szakmáját csak azóta gyakorolja, mióta megnősült, ugyan­is többnyire ö főz a családnak. Irigylik is emiatt Lenke asszonyt.- Talán megbánta, hogy annakidején ezt tanulta ki?- Nem, nem bántam meg, de itthon, a szülőfalumban nem volt alkalmam e két szakma gyakorlására. Lévára, hiszen minden fejő jól tudja, hogy idegennek a tehén nem szívesen adja le a tejet. Csak akkor, ha kedvesen közeled­nek feléje, ha szólnak hozzá néhány jó szót.. Bármilyen furcsán hangzik, az állat megérzi a jóindulatot és meg is hálálja. Azzal, hogy nem tartja vissza a kincsét. Egy pont híján Ifj. Hasznos Gyula a versenyben nyújtott teljesítményé­ért nyolcvanhat pontot kapott, s ezzel a második helyre került. A pálmát a szovjet versenyző vitte el - nyolcvanhét ponttal Itt tartottunk a beszélgetésben, amikor elérkezett a munkába indulás ideje. Meleg munkaruhát öltött, kucs­mát tett a fejére. Mielőtt még kimentünk volna az udvarból, egy pohár morzsolt kukoricát szórt a csirkéknek, s a két anyadisznó is kapott a csemegéből. Az udvar végében van a kis háztáji gazdaság, a reggeli és a délutáni fejés között ott tölti idejének nagy részét.- Mondja, minek hajtja magát, nem fél, hogy ennek majd az egészsége látja kárát? Választ már a telep felé vezető úton kaptunk. A jól végzett munka öröme- Nem úgy érzem, hogy ez hajsza lenne. Amit teszek, arra az időmből, erőmből is futja Szeretek dolgozni, de ez nemcsak rám, hanem az egész Garam-mente falvainak lakóira érvényes. Sőt szórakozásra, kikapcsolódásra is Az év minden sápján... Zselízre utazgatni nem volt kedvem, a vendéglőben pedig sokat kellett talpalni. Sokszor reggel hattól este tízig, és csak keveset kerestem. A szövetkezetben viszont aránylag jól fizetnek. Gépekhez nem sok vonzalmam van, ezért lettem fejő. A szövetkezetben szívesen fogadták a tiatelem'oer je­lentkezését. akkor is híján voltak fejőknek. Arra viszont, hogy ilyen aranykeze van ennek a fiúnak, gondolni se mertek. Előzmények A Szlovákiai Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága által meghirdetett ZENIT mozgalom keretében tavaly fejő- versenyt rendeztek. Az országos döntőt járási, majd kerü­leti elődöntők előzték meg. A versenyben harminc évnél fiatalabb fejők nevezhettek be. A szövetkezetből csak ketten feleltek meg ennek a feltételnek, s kettejük közül rá esett a választás. A járási versenyen első, a kerületi versenyen harmadik díjat nyert. Az országos döntőre Ifjúságfalván (Dedina Mládeze) a mezőgazdaságban dol­gozó fiatalok találkozója alkalmából került sor, 1979 augusztus végén. Itt országos bajnok lett. Ezzel megnyílt előtte az út a nemzetközi fejőversenyre, amelyet az idén augusztusban a magyarországi Agárdon rendeztek meg.- Mit kellett tudni a versenyeken?- Elméleti és gyakorlati ismeretekre van szükség ahhoz, hogy valaki helytálljon, öt éve vagyok fejő, így hát a gya­korlati résztől nem féltem. Azt sem mondhatom, hogy elméleti ismereteim nincsenek, hiszen tavaly télen elvé­geztem egy szaktanfolyamot, amelyen állatgondozói képe­sítést szereztem. Mégis voltak némi aggályaim. De, mint később kiderült, feleslegesnek bizonyultak. Elméleti és gyakorlati feladatok Agárdon nemzetközi gazdaságpolitikai, hazánk ifjúsági szervezete tevékenységével és a nagyüzemi mezőgazda- sági termeléssel kapcsolatos kérdésekre kellett Írásban válaszolniok a versenyzőknek. Hogyan kell segíteni az ellésnél, milyen a helyes takarmányozási technika, milyen elvek alapján működik a fejögép stb. kérdésekre is vála­szolniok kellett. A gyakorlati feladatként négy tehenet kellett megfejniük. A szigorú zsűri minden mozdulatot pontozott. Figyelték, hogy helyesen készítették-e elő a fejőedényeket, szakszerűen tisztitották-e meg az állato­kat. hogyan csatolták fel a fejőgépet... Sokat nyomott a latban, hogy fejtek-e annyi tejet eciy tehéntől, mint amennyit az az előző napon adott a gondozójának. Ez utóbbi követelménynek nem volt könnyű eleget tenni. bőven volt és van alkalmam. Nagyon jól éreztem magam például a iárási és a kerületi versenyt követő ünnepségen. Az Ifjúságfalván töltött négy nap is emlékezetes marad számomra. És élményekben gazdagodva tértem vissza Agárdról is. Feleségemmel pedig gyakran ruccanunk át Magyarországra.- Munka nélkül nincs kenyér - folytatta. - Szüléink segítettek bennünket a házvételben is. „Most már van tető a fejetek felett, a többi a ti dolgotok, rendezzétek be, a saját ízlésetek szerint“ - mondották. Hamarosan megszületett Csaba, majd Csilla. Évekig csak a férj keresett, s abból nem tellett mindenre. Csak azóta gondolhatnak nagyobb vásárlásokra, hogy mindket­ten dolgoznak és a háztáji is hoz némi pénzt a konyhára, örülnek, hogy látják: munkájuk nem hiábavaló. A telepen Azt hittük, csakis mintagazdaságban lehet szert tenni olyan tapasztalatokra, amilyenekre egy nemzetközi fejö­versenyen szükség van a jó szerepléshez. Itt viszont nem olyan korszerű körülmények fogadtak bennünket, mint amilyenekre számítottunk. Régebbi gazdasági épületek­ben tartják az állatokat. Beléptünk a meleg, tejszagú istállóba, amelyben ifj. Hasznos Gyula is dolgozik. Állatai feléje fordították fejüket, mintha megismerték volna őt. Szlovák-tarka az ő huszon­hat tehene is. Ez kettős hasznosítású fajta. Tej- és hústipusú. Egyebek között ez a magyarázata annak, hogy ebben a szövetkezetben nem olyan jók a tejtermelési eredmények, mint például ott, ahol tejelő holstein-friz fajtá. tartanak. Takarmányhiánnyal is küszködnek. Ilyenformán az év végéig mintegy háromezer liter tejet fejnek egy tehéntől. Nyilvános elismerés Ez a szám némileg magasabb lehetne, ha minden fejő olyan lelkiismeretesen dolgozna, mint ifj. Hasznos Gyula. Szorgalmas, becsületes munkája révén a három legjobb fejő egyike Érdemeit többször, nyilvánosan is elismerték.- Nem árnyékolják be a versenyeken elért sikereit az itthoni szerény körülmények?- Arra törekszem, hogy az adott körülmények között a maximumot érjem el, minden csepp tej a kannába kerüljön. önmagával szembeni igényesség - ez a legfőbb jellem­vonása. A maximumot nyújtani. Mindig. Nemcsak kivételes alkalmakkor, versenyeken, hanem az év minden napján. Szombaton, vasárnap, karácsonykor, szilveszterkor. Mert ő ekkor is helytáll. Ez is elismerésre és figyelemre méltó. Kovács Elvira 1980. XII. 25.- a beruházási terv 220 százalékos teljesí­tését. A tervezettnél közel 17,5 millió koro­nával többet fordítottunk korszerűsítésre, ami gyorsan visszatérül.- Milyen feladatokkal indulnak a 7. öté­ves tervidőszakba, illetve ennek első évé­be?- A korábbi időszakhoz viszonyítva 7,7 százalékkal növekszik árutermelési ter­vünk az új ötéves tervidőszakban, s ennek első évében az értéke meghaladja a 340 millió koronát. A beruházási feladatok so­rán első helyen szerepel a gyár energetikai központjának felújítása, ami 145 millió ko­rona ráfordítást igényel. Szeretnénk meg­oldani a raktározással kapcsolatos prob­lémákat és néhány szociális feladatot is végre akarunk hajtani, természetesen a népgazdaságirányítás tökéletesítését célzó komplex intézkedések érvényesíté­sével.- Mit tettek eddig ezzel kapcsolatban?- Mindenekelőtt szeretném hangsúlyoz­ni, hogy közvetlenül a komplex irányítási rendszerrel kapcsolatos anyagok közzété­tele után megnyilvánult dolgozóink eziránti érdeklődése. Mi már korábban megismer­kedtünk a komplex intézkedések útmutatá­saiban is szereplő gazdasági feladatokkal. Például az önálló elszámolási rendszer bevezetésére gondolok, amit egyes üzem­részlegek szerint ez év áprilisától havon­ként rendszeresen értékelünk. Ezáltal ta­pasztalatokat is szereztünk a munka haté­konyságának és minőségének javítása te­rén. Ez jó indulás volt a komplex intézkedé­sek megértetésével kapcsolatban.- A kezdet tehát jó volt. Hol tartanak a komplex intézkedések ismertetésében?- Először pártaktíva-értekezleten foglal­koztunk a kérdéssel a pártalapszervezetek és a szakszervezet üzemi és műhejvbizott- ságai tagjainak jelenlétében. Majd az üze­mi szakszervezeti bizottsággal együttmű­ködve ismertettük meg a szocialista mun­kabrigádok közel négyszázötven tagjával a komplex intézkedések lényegét. Nem munkaidő alatt! Én eddig négy előadást tartottam. Igyekeztünk megmagyarázni a komplex intézkedések politikai és nép- gazdasági jelentőségét, miközben saját termelési feladatainkat is figyelembe vet­tük. Szóba kerültek a legkülömbözőbb gya­korlati kérdések: hogyan, milyen módon lehet a legjobban takarékoskodni, csök­kenteni az önköltséget, helyesen gazdál­kodni a termelési és egyéb alapokkal gyá­runk feltételei közepette, stb. Jóformán ma már alig van olyan dolgozónk, aki ne vett volna részt - ha így nevezhetem - a tanfo­lyamon. Marian- R űzi óka mérnök (Felvétel: Jozef Onofrey)- Hangzottak el részükről Kérdések?- Sok kérdést intéztek dolgozóink az előadókhoz, s ez jó, mert azt jelenti, hogy vállalatunk és népgazdaságunk jövőjét a szívükön viselik. „Testre szabott“ kérdé­sek is elhangzottak és jogosan. Például ilyenek: a jövőben milyen formában bizto­sítja a vállalat vezetősége a folyamatos termeléshez szükséges jó minőségű nyers­anyagellátást?. Mit tesznek annak érdeké­ben, hogy a karbantartók megfelelő szinten végezhessék a munkájukat? Kinek a bérét csökkentik, ha nem lesz nyersanyag és emiatt akadozik a termelés? Vajon a sze­mélyes felelősség és az elvégzett munka értékének arányában érvényesül a bére­zés és hogyan? így sorolhatnám tovább a feltett kérdéseket, melyekre igyekeztünk helyes választ adni. Nagyra értékeljük, hogy az egyes üzemrészlegekből jelezték az ott dolgozók: mit képesek saját maguk megoldani és miben várnak segítséget. Ezeket az észrevételeket, javaslatokat összegeztük, és felhasználjuk vállalatunk intézkedési tervezetének kidolgozásánál, így bontjuk le vállalatunk viszonyaira a köz­ponti szervek országos méretű komplex intézkedéseit. Úgy érezzük, jó úton hala­dunk. KULIK GELLÉRT

Next

/
Thumbnails
Contents