Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-14 / 50. szám
TÉVÉFILMEK VILÁGKORA HOLLYWOODBAN Holywoodban ma több film készül a televízió, mint a mozi számára. A múlt évben rekordot ért el a tévé számára készült filmek mennyisége: csak a CBS-nél, például, ötven készült A televíziós filmek készítése egyébként jóval kifizetődőbb, mintha sikeres mozifilmeket vásárolnának meg a tévében való vetítésre. A CBS például 20 millió dollárt fizetett ki a Rocky II. négyszeri vetítéséért, valamint a Rocky egyszeri ismétléséért. A filmfesztiválokon is egyre inkább szokásba jön a televízióra készült filmek vetítése. A tévéfilmek ez a hirtelen megnőtt tekintélye vonzza ma leginkább a sztárokat Hollywoodba. Egy évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy Marlon Brando tévéfilmben szerepeljen, ma azonban mind gyakrabban vesznek részt televíziós produkciókban olyan sztárok, mint Marlon Brando, Joanne Woodward, Jane Fonda, vagy olyan rangos operatőrök, mint a magyar származású Zsigmond Vilmos. A televíziós filmgyártás nem egy későbbi sztárnak szolgált ugródeszkául, egyebek között Sally Fieldnek és John Travoltának. Ezek a filmek műfajilag is egyre változatosabbak. A kezdeti „A hét filmje“ mellett megjelentek a regényekből készült tévésorozatok, a minisorozatok és a dokumentumdrámák, amelyeknek időtartama kilencven perctől huszonöt óráig terjedhet. A hosszú sorozatok közül elsöprő sikert aratott a Gazdag ember, szegény ember 1975- ben, ezt követte a Gyökerek 1977-es sikere, 1978-ban a Holocaust,1979-ben pedig a Blind Ambition (Vak becsvágy). Az NBC jelenleg James Clawellnek a XVII. századbeli Japánban játszódó Shogun című regényéből készít 12 órás sorozatot, az ABC pedig Masada címmel forgatja 8 órás sorozatát, a római légionáriust játszó Peter OToole-lal a főszerepben. Készül a Gyökerek folytatása is: The Next Generations (A következő nemzedékek), amelyben Marlon Brando is szerepet vállalt. (A Filmvilág nyomán) A tévé elterjedésével kiszélesedett ismerőseink köre, szerkesztők, kommentátorok beszélnek a képernyőről csakis nekünk, de a tévébemondók kerültek hozzánk a legközelebb, jó barátként várjuk őket naponta, s nem csalódunk bennük, sosem várakoztatnak meg és nem mondják le a látogatást: pontosan, mindig a megszokott időben érkeznek otthonunkba, jó reggelt, jó estét, mondják, késő este pedig nyugodalmas jó éjszakát kívánva köszönnek el. Hiányoznának, ha nem találkozhatnánk velük. Ilyen régi jó barátja több millió tévénézőnek Nora Selecká. Rádióbemondóként kezdte, a képernyőn 1956-ban tűnt fel - ekkor indult Bratislavában a tévéadás - 64-ig műsorközlő volt, azóta, a mai napig, híradós. Ezt is tanulni kell... (LACO PÁKOZDY felvétele) • A kezdet kezdetén hány bemondó működött a bratislavai stúdióban?- Mindössze kettő. Most a műsorközlők tizenketten, mi híradósok négyen vagyunk. Hosszú évekig csak külső munkatárs voltam a tévében, azt hittem, nem élhetek a rádió nélkül, 70-ben mentem át a tévéhez. • Mégis a tévét választotta...- Ez valami más volt, új, volt benne lendület, csupa mozgás, sürgés-forgás - ma talán kissé sok is... Azonkívül az ember meg akart róla győződni, hogy megáll- ja-e a helyét, képes-e a bonyolultabb feladat megoldására, mert ez a munka nehezebb, mint a rádióbemondó munkája. • Az emberek többsége azonban szinte nem is tartja munkának!- Igen, tudom. Nekem is nemegyszer mondták már, hogy mit akarok, hiszen csak ülök és olvasok. De reggel fél nyolckor már a sminkelóben ülök - az adás hétköznap nyolc ötvenötkor kezdődik - és este hat-fél hétkor megyek haza. Másnap délután ötkor lépek szolgálatba, s bent vagyok az adás végéig. A harmadik nap szabad. A jövőben talán egy kicsit könnyebb lesz, mert most már négyen vagyunk, viszont valaki mindig kiesik, helyettesíteni kell. • A hétköznapi vagy a szombat-vasárnapi szolgálatok a fárasztóbbak? ~ - A szombat a legnehézebb, ekkor van a legtöbb adás, azonkívül gyakran szolgálunk szombatvasárnap. Bent vagyunk reggeltől késő éjszakáig. Annyi időm van mindössze, hogy átfutok a szemközti büfébe, és állva bekapok valamit. Délután már szusszanás- nyi idő sincs. Minden adást há- romszor-négyszer próbálunk, hol lassabban kell olvasnom, mert a kép és a szöveg között csúszás van, hol gyorsítanom kell a tempót, mert közben a filmet megvágták, és nekem pontosan abban a pillanatban kell befejeznem az olvasást, amikor a filmhír véget ér. Ezt nevezik kép alá olvasásnak. Másodpercnyi pontossággal kell dolgozni. . • Híreket mindig élőben olvas. Nem szabad bakizni, a jó idegzet a bemondó egyik erőssége. Soha semmi sem zökkenti ki a nyugalmából? Nem szokott izgulni?- Mikor hogy. Ha kedves hírt olvasok, például, hogy új óvoda nyílt, az ilyesmi szinte boldoggá tesz, nyugodt vagyok, de néha feszült a légkör, az utolsó pillanatban is érkeznek hírek. Érdekes, amikor azt mondják, ma nem lesz probléma, Nora szolgál, olyankor Inkább izgulok, idegesít a rám háruló felelősség, hogy sokat várnak tólem... • Előfordult már, hogy a kamera előtt ülve, amikor nézők milliói lesik, amit mond, eszébe jutott, hogy tegyük fel, elfelejtette kihúzni a vasaló zsinórját?- Nem. De borzasztó volt anyám halála után... mindig eszembe jutott, hogy már nem nézi az adást... Dé hát ez senkit sem érdekel. A bemondó ne legyen fáradt, ne fájjon a feje. Be- fáslizott ujjal is ültem már kamera előtt - levették a körmömet, iszonyú fájdalmaim voltak, de olvasnom kellett. • Ezen a pályán felborul a szokásos életrend. A szombat-vasárnapi, az éjjeli szolgálatok nehéz helyzet elé állítják a nőket. Vállalt éjjeli szolgálatokat akkor is, amikor a lánya pici volt?- Azokban az években még a rádióban dolgoztam, sokszor este nyolctól reggel nyolcig szolgáltam. A többi kolléganőmnek is volt gyereke, de természetesnek tartottuk, hogy ugyanúgy szolgáljunk éjjel, mint más. • ön nagyon szépen beszél szlovákul, bizonyítéka ennek a különböző elismerések, köztük az Arany Krokodil-díj. Nehéz szépen beszélni?- Ezt is tanulni kell. Rádiósként /a kollégákkal együtt két évig jártunk a Színművészeti Főiskolára és nagyon boldogok voltunk, hogy ezt lehetővé tették a számunkra. Nemcsak előadásokat hallgattunk, vizsgáztunk is. Ma is abból élek, amit akkor tanultam. Igyekszem változatosan olvasni, már ameny- nyire a lehetőség engedi, hiszen különbséget kell tenni a hírek között, földrengésről nem úgy beszél az ember, mint arról, hogy valahol új üzemet adtak át, amikor új üzem átadásáról szóló hírt közöl a nézővel. Viliam Záborsky nemzeti művész egy alkalommal azt mondta, hogy csodál bennünket, tévébemondókat, hiszen naponta többször is premierünk van. Van a mi munkánkban egy csipetnyi művészet is - bár az emberek nem kis része csak arra figyel, milyen a bemondónő ruhája meg a frizurája. • Ruha és frizura - mindkettő fontos, de költséges is...- Évenként kapunk egy bizonyos összeget, hat-hét ruhára valót, de ez nem elég, kénytelenek vagyunk a saját ruhatárunkat bővíteni állandóan, hiszen nem jelenhetünk meg folyton ugyanabban. Mert a ruha is fontos! S a frizura? örülök, ha pihen a hajam, otthon sosincs frizurám. Szóvá is tették már utcán-üzletben, hogy hetente legalább kétszer kellene fodrászhoz járnom, s csak kifogástalanul öltözve-kikészítve volna szabad mutatkoznom. De én éppúgy takarítok, főzök, mint más asszony. • Sokakat érdeklő kérdés: mennyi a fizetése a bemondónőnek?- Hadd feleljek erre egy történettel. Egy tévések-nézők találkozón valaki így tette fel a kérdést: igaz-e, hogy húszezer koronát keresek havonta. Mivel nem voltam jelen, egyik kollégám világosította fel a kérdezőt - eloszlatva a tévhitet -, hogy annyi, mint egy hivatalnoké. Mire az illető tett fel kérdést: akkor miért csinálja? • Valóban, miért csinálja?- Mostanában már nem, de régebben olyan nézet uralkodott a tévében, hogy a bemondói pálya nem nyugdíjas pálya, legfeljebb negyvenéves koráig mutatkozhat valaki a képernyőn... Sok töprengés után úgy határoztam, hogy ebben az évben abbahagyom... de jólesett, hogy marasztaltak, hogy hallani sem akartak róla. Maradtam, szívesen. Nora Selecká a nyáron kapta meg az Érdemes Művész címet. KOPASZ CSILLA A Csehszlovák és a Magyar Televízió közötti kapcsolatok két évtizedes múltra tekintenek vissza; eddig elsősorban músorcserében, illetve - átadásban nyilvánultak meg. A két televíziós „szomszédvár“ vezetői azonban már évek óta törekszenek a kapcsolatbóvítésre, amelynek első gyümölcsei már ez idén beértek: például november 3-án a Magyar Televízió kiállítótermeiben nyílt tárlat a Csehszlovák Televízió bratislavai stúdiójának kosztüm - és díszletterveiből, november 10-én pedig Imrich Strelka, a Szlovák Televízió szakszervezeti üzemi bizottságának elnöke ünnepélyes keretek között nyitotta meg a Magyar Televízió díszlet - és jelmeztervezőinek reprezentatív kiállítását a malomvölgyi tévéközpont előcsarnokának kiállítási részlegében. A megnyitón részt vett Nagy Richárd a Magyár Televízió elnöke, dr. Milos Marko, a Csehszlovák Televízió vezérigazgató-helyettese, a Szlovák Televízió igazgatója, a két intézmény párt - és szakszervezeti vezetői, Tatai József, az MNK fökonzulja, Gennadij Codr, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatója, valamint a testvérstúdiók képviselői. A megnyitót követően a vendégeket és a nagyszámú érdeklődő közönséget Kézdy Loránd, a Magyar Televízió díszlet - és jelmeztervezői, főosztályának vezetője kalauzolta végig a kiállításon. Mint elmondotta, a válogatás fő szempontja a hatvantagú kollektíva munkájának a lehető legjobb bemutatása volt, ennek megfeleően a kiállítási anyag heterogén: történelmi drámák, operák, operettek díszleteit és jelmezeit csakúgy bemutatták, mint az elektronikus trükkhatások segítségével készült (Rajnai-féle) fantasztikus mesék és tudományos-fantasztikus filmek kellékeit. A főosztály fontos műhelye a grafikai és fotós részleg, amelyek munkájával naponta találkozhatnak a nézők a képernyőn feliratok, különféle diaképek stb. formájában, ennek megfelelően a kiállításon az ó munkáik is szerepeltek. Csupán egy éve alakult a trükkosztály, de már számottevő eredményeket mondhat magáénak, Kézdy Loránd szavaival élve ók azok, akiknek ugyan nincs múltjuk, de nagy jövő vár rájuk. A kiállított makettek láttán - köztük vannak a Gulliver-sorozat díszletei is - a látogató azonnal megérti, miért fűznek a tévések nagy reményeket a trükk- keverőhöz: nem kell megépíteni a stúdióban a hatalmas és nagyon költséges díszleteket, a konyhaasztalon is elkészíthetők az apró makettek, amelyeket a furfangos elektronika óriási várakká, palotákká változtat, ezzel a tévé pénzt, időt, fáradságot takarít meg. Kétségtelen, hogy egy ilyen jellegű kiállítás csupán ízelítőt nyújthat egy-egy alkotóműhely munkájából, azonban mindenképpen nagyon tanulságos, mivel mind az alkotók, mind a nagyközönség megismerheti a szomszédos ország tévéseinek munkáját. Alkalmat ad a tapasztalatcserére csakúgy, mint az együttműködésre. Ez utóbbi a két kiállítás rendezőinek bevallott célja, szeretnék a már kialakult kapcsolatokat továbbfejleszteni, elmélyíteni. Ennek megfelelően elképzelhető, hogy már a közeljövőben magyar díszlet - és jelmeztervezőket bíznak meg szlovák tévéjátékok kellékeinek megtervezésével és viszont, ami nemcsak egymás munkájának, művészi elképzeléseinek jobb megismerését és a baráti kapcsolatok elmélyítését teszi lehető/é, hanem nagymértékben hozzájárulhat a tévéműsorok színesebbé, érdekesebbé tételéhez is, aminek végső soron a tévénézők milliói látják a hasznát. Ozogány Ernő 1980. XII. 14. 1 14 ÚJ SZÚ Né gyszemközt Nora Seleckával
