Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-20 / 29. szám
gyáltalán nem olyan régen történt, bogy Washingtonban szóba került az a terv, amely szerint ú] haditengerészeti egységet, — 5. flottát — kell szervezni, s azt az Indiai-óceánon kell állomásoztat- ni. Április 1-én az Egyesült Államoknak ebben a térségben 31 hadihajó- egysége volt, közöttük két repülőgép- anyahajó (a ,JCoral Sea' és a ,JVi- mitz'J, továbbá több rakétacirkálója és fregattja, fedélzetükön pedig ösz- szesen 24 000 főnyi legénység. E hajók közül a legtöbb a közép- és közel-keleti országok közvetlen közelében, a Perzsa-öböltől nem messze cirkál. A Pentagon a közelmúltban hivatalosan közölte, hogy az intervenciós célokra tervezett 110 000 főnyi létszámú kommandóegység megalakult és törzse megkezdte tevékenységét. Ezután pedig Clayton, egy magas beosztású katonai tisztviselő, közölte a Kongresszusban, hogy a közeljövőben 7 vagy 8 szállítóhajót állomásoztat- nak az Indiai-óceánon és a Perzsaöbölben, s ezeknek elegendő fegyverük és haditechnikai eszközük lesz 10 000 ,^öldsapkás“ számára. A flottaegység tartályhajói a hozzá tartozó több vadászrepülő-ezredet is elláthatják üzemanyaggal. Az egész halált hozó karaván állítólag június végén érkezik meg rendeltetési helyére. Máricus közepén már a 7. amerikai flotta egyik egysége is feltűnt az Arab-tengeren: ez több partraszállási hajóból állt, fedélzetükön 1800 tengerészgyalogos volt. A Washington Post szerint, a Pentagon „Brown hadügyminiszter utasítására hozzáfogott ahhoz, hogy részletes tervet dolgozzon ki a Perzsa-öböl elaknásí- tására.“ Az amerikai hadügyminisztérium egyes magas beosztású tisztviselői — mint a sajtóból kitűnik — nem tartják lehetetlennek, hogy „az Egyesült Államok a Perzsa-öbölben harcászati atomfegyvereket vet be.“ Brown hadügyminiszter részletes programot terjesztett elő az Indiaióceán térségében levő amerikai fegyveres erők további megerősítéséről. A ,JCarter-doktrína“ egyik fő tételéből kiindulva, amely szerint szükséges az Egyesült Államok létérdekeinek“ megvédése a világ e táján (az Egyesült Államoktól sok ezer kilométernyi távolságra!), a Pentagon főnöke kijelentette, az Egyesült Államoknak az a szándéka, hogy „a fegyveres erők hatékony alkalmazást szolgáló potenciálját“ megnöveli és ott „állandóan“ amerikai flottát tart. Az Egyesült Államok valóban csak az utóbbi időben fészkeli be magát ilyen erőteljesen az Indiai-óceán nagy kiterjedésű térségén? Vajon jelenlegi eljárását valóban elsősorban az amerikai—iráni kapcsolatok és az afganisztáni események idézték elő? A realitások tagadó választ adtak erre. Az Egyesült Államoknak az Indiai-óceán térségében való katonai előnyomulásának története évtizedekre nyúlik vissza. Az amerikai stratégák mindjárt a második világháború után hozzáláttak az e nagy térség feltárására irányuló, konkrét tervek kidolgozásához. És e tervek megvalósításához is azonnal hozzáfogtak. 1948-ban az Egyesült Államok operatív haditengerészeti köteléket szervezett Bahreinnál, s ez még most is a Perzsa-öböl térségében tevékenykedik. 1964 elején a 7. csendes-óceáni flotta egyik raja az Indiai-óceánra érkezett. 1970 óta az amerikai repü- lőgép-anyahajók legénységei ismerkednek ezzel a térséggel. Azóta már 23 amerikai repülőgép-anyahajó egység járt ott, közöttük öt 1979-ben. Mindezt az erőfitogtatást rendszerint folyik a katonai komplexum továbbfejlesztése. Azon az óriási összegen kívül, amelybe a különféle rendeltetésű katonai objektumok építése eddig már került, 1981-re a Pentagon további 175 millió dollárt igényel. Az egyre növekvő bázis az Egyesült Államok most szervezés alatt álló s az Indiai-óceánon tevékenykedő 5. flottájának fő támaszpontja lesz, valamint ugródeszkául szolgál a kommandó- alakulat számára, ha azt a Közel-Keletre és a Perzsa-öböl térségébe kell átdobni. Diego Garcia az Egyesült Államoknak legfontosabb, de egyáltalán nem egyetlen katonai támaszpontja az Indiai óceán térségében — és a csátott az amerikai fegyveres erők rendelkezésére. Március közepén Fraser ausztráliai miniszterelnök a nyilvánosság előtt megerősítette, kormánya hajlandó az Ausztrália nyugati partján levő Coockbourn Sound haditengerészeti támaszpontot teljesen átengedni az Egyesült Államoknak. Ausztrália egyébként bekapcsolódott az indiai-óceáni militarista akciókba. Az ANZUS katonai-politikai tömb tagállamainak 29. üléséről kiadott közlemény hírül adta, hogy a „Melbourne“ ausztráliai repülőgép- anyahajó kísérőhajók egy csoportjával együtt abba a körzetbe indul. A közelmúltban megjelent, védelmi kérdésekkel foglalkozó angol Fehér Amerikai erőösszevonás az Indiai-óceánon a part menti államok ellen irányuló fenyegetések kísérik. A Pentagon indiai-óceáni stratégiája számára legfontosabb hídfőállás a térség közepén levő Diego Garcia sziget, amely a Nagy-Brítanniához tartozó Chagos-szigetek között van. (Anglia ezeket annak idején potom árért vásárolta meg Mauritiustól.) 1966 decemberében London és Washington egyezményt kötött, amelynek értelmében Diego Garciát teljesen a Pentagon számára engedték át használatra. A 70-es évek eleje óta a Pentagon lázas sietséggel rendezkedik be a szigeten, s azt modern légi és tengerészeti támaszponttá alakítja át. A körülbelül 30 km2 területű szigeten már 45 stratégiai objektum épült: kikötők mindenféle vízkiszorítású hadihajók számára, egy csaknem 4 km hosszú kifutópálya, ahol a B—52-es bombázók leszállhatnak, 100 000 tonna befogadó- képességű lőszer-, valamint tüzelőanyag- és kenőolaj-raktárak, repülő- gép-anyahajók és tengeralattjárók részére. Jelenleg nagy hatósugarú bombázógépekből és P—3-as „Orion“ felderítő repülőgépekből álló, több légi ezred tartózkodik a támaszpon ton. Személyzete 1980. január 1-én 1100 fő volt. Diego Garcián erőltetett ütemben nyugati országoknak még kevésbé. A Pentagon már néhány év óta használja az Arábia partja előtt, majdnem a Perzsa-öböl bejáratánál levő Masira szigetet, amely az Omán Szul- tánsághoz tartozik. Az arab sajtó közlései szerint, most ott van az Ománban és a Perzsa-öböl térségében tartózkodó amerikai fegyveres erők főparancsnoksága. Ezen a körülbelül 1000 km2-es szigeten több tízezer katonát lehet állomásoztatni. jelenleg a katonai berendezések bővítése folyik, amelyeket az amerikaiak az angoloktól vettek át. A sajtó közlései szerint, Masirán már le- szállhatnak a stratégiai B—52-es bom- bázőgépek. Ezek az amerikai gépek az év eleje óta rendszeresen repülnek az Indiai-óceán fölött. Szomália kormánya eleinte tagadta, hogy az ország egyes területein az amerikaiak rendelkezésére bocsátotta, a közelmúltban azonban kénytelen volt beismerni: beleegyezését adta ahhoz, hogy az Adeni-öbölben levő berberai támaszpontot az amerikai fegyveres erők használhassák. Ott már előkészületek történnek az 500—1000 főnyi amerikai katonaság érkezésére. Állítólag Szaúd-Arábiában is létesültek amerikai fegyverraktárak. Ausztrália nem éppen kevés katonai épületet és egyéb objektumot boKönyv Nagy-Britanniának, valamint NATO-partnereinek intenzívebb katonai tevékenységét is kilátásba helyezi (állítólag érdekeik megvédése céljából), mégpedig főként az Szueztől keletre levő térségben, vagyis a Perzsa-öböl és az Indiai-óceán körzetében. A békeszerető erők nem nézhetik közömbösen a Pentagonnak és segítőtársainak ezt a kihívó eljárását, éppúgy azt a tényt sem, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei az Indiai-óceánon levő erőiket „vasököl- be“ tömörítik. A tavasszal Delhiben és Málta szigetén tartott konferenciák, amelyeken a közvélemény képviselői vettek részt, határozottan tiltakoztak az imperializmusnak az Indiai-óceán térségével kapcsolatos, veszélyes militarista szándékai ellen, és követelték, hogy az amerikai hadihajókat azonnal vonják vissza onnan. Azt is hangoztatták, hogy az idegen katonai támaszpontokat feltétlenül meg kell szüntetni ebben a térségben. Ezzel az időszerű kérdéssel foglalkozott a Béke-világtanács határozata alapján tartott ázsiai hét is. Az Indiai-óceán térségének a béke és a biztonság övezetévé kell válnia. A népek ezt követelik. VLAGYIMIR KOSZIN (Novoje Vremja) Szaúd-Arábiában dúl a korrupció Amerikai kormánykörökben, valamint a nagy amerikai vállalatok elnökségeiben nagy az aggodalom a leggazdagabb közel-keleti olajállamban, Szaúd- Arábiában vadul burjánzó korrupció miatt. A New York Times lesújtó eredményekkel járó, nagyszabású elemzése szerint, a Közel-Kelet amerikai szakértői mindinkább arra a meggyőződésre jutnak, hogy a szaúd-arábiai közvetítőknek — a többek között a királyi (salad egyes prominens tagjainak — a nyugati cégek részéről fizetett, milliárdos meg vesztegetési összegek aláaknázzák ennek a kulcs fontosságú közel-keleti országnak a politikai stabilitását. ' A szaúd-arábiai hercegek profitéhsége, a vezető amerikai újság vizsgálata szerint, egyre inkább po Iitíkummá válik. A királyi család egyes tagjai és közvetítőik elsősorban földspekulációval és újabban azzal zsebelnek be fantasztikus nyereségeket, hogy az ország olajtermelésének egy részét az azonnal szál lító, készárupiacokon értékesítik. Emellett eddig még sohasem tapasztalt összegű vesztegetési és spekulációs pénz is özönlik egyes szaúd-arábiai magánszemélyek zsebébe. A leleplezés gyakorlati módszereit is utolérhetetlen tökélyre fej lesztették a nyugati cégek a szaúd-arábia partnerekkel lebonyolított, nagyszabású üzletükben, s ennek az a következménye, hogy csak igen ritkán lehet be bizonyítani a szaúd-arábiai vagy az amerikai vesztegetési tilalom ellen elkövetett vétségeket. Mindazon által a szaúd-arábiai viszonyok ismerői nem feltétlenül számítanak arra, hogy itt is megismétlődik a korrupt uralkodók elleni lázadás — mint például Iránban. Fahi trónörökös — Khaled király féltestvére — egy bejrúti hetilapnak adott, szokatlanul nyílt hangú interjúban elítélte a királyi család egyes tagjainak profithajhászását. Szerinte, országa felelős politikai vezetőinek nincs joga ahhoz, hogy a nyugati cégek kel kötött üzletekből közvetlenül hasznot húzzanak. A szaúd-arábiai helyzet jó ismerőinek körében ren dezett részletes körkérdés alapján — a volt rijadi amerikai nagykövetekkel, valamint Thomas C. Bar gerrel és Frank Jungersszel, az Aramco óriási olaj cég volt főnökeivel folytatott beszélgetéseket is be leértve — a New York Times ezekre a következieté sekre jut: — A legutóbbi tíz évben sok milliárd dollár ősz szegő vesztegetési pénzt fizettek a vállalatok — gyakran a szaúd-arábiai, valamint az amerikai törvények megsértésével. — A királyi családnak legalább egy tucat tagja húzott hasznot ezekből a kétes bizományi összegekből. Gyakran előfordult, hogy egyes szaúd-arábiai hercegek, a királyi rendelettel ellentétben, ötszáza lékosnál nagyobb bizományi jutalékot kötöttek ki. 1975-ben érvénybe lépett egy törvény, amelynek ér telmében bizományi jutalékok fizetése milliárdos megbízásoknál elvileg tilos. Mohamed Ibn Fahd, a trónörökös fia, a legutóbbi években számos nagyszabású, kétes megbízási ügyletbe bonyolódott bele — többek között egy hétmilliárd dollárba kerülő te levíziós hálózatra kiírt mammut-versenytárgyalásba. Csupán ez a megbízás több mint 100 millió dolláros jutalékkal járt volna a herceg számára — ha a szaúd-arábiai kormány nem hirdet új versenypályá zatot. — A szaúd-arábiai hercegek azért tettek szeri sok milliárd dolláros nyereségre a becsvágyó terve két maguk elé tűző gazdasági projektumok megvalósítása során, mert a fejlesztési tervek ismeretében, a legolcsóbb áron vásárolták fel az érintett földterületeket, és azután ezeket milliárdos nyereségekkel adták el a kormánynak. Az egyik prominens herceg pl. a jubaili ipari komplexummal kapcsolatos ingatlantranzakció révén állítólag kétmilliárd dolláros hasz not vágott zsebre, mások pedig nyolcmilliárd dollárt kerestek a rijadi repülőtér építésénél. A korrupció az ötéves szaúd-arábiai fejlesztési terv „előre beprogramozott“ eleme. Évekre előre óriási, szükségtelen építési projektumokat terveznek — és azután állandóan visszaáramlanak a vesztegetési pénzösszegek. A szaúd-arábiai korrupció a nemzetközi bankok és pénzpiacok számára is következményekkel jár. Egy dél-korai állami társaság számára kilátásba helye zett, hárommilliárd dollár összegű amerikai hitel például bizonytalanná vált, amikor a társaság a hatalmas összegű vesztegetések miatt pénzügyi nehézségekkel találta magát szembe. A szaúd-arábiai közvetítőknek és hercegeknek juttatott summák nemcsak az amerikai diplomáciát állítják nehéz dilemma elé — ez ugyanis azért hallgat a szembeszökő korrupciókról, mert attól tart, esetleg elzárják az olajcsapot. A széles körben elterjedt korrupció egyre sötétebb árnyékot vet az olajdollárokban gazdag Szaúd-Arábiával kötött busás üzletre. A korrupciótól eddig némiképp megkímélt olajüzlet szintén egyes kapzsi hercegek prédájává vált, akik az olajtermelés egy részének a készáru piacokon történő értékesítése révén hordónként 5—7 dolláros további nyereséget biztosítanak maguknak. A kormány és a királyi család szoros összefonódása továbbra is olyan keretet nyújt, ahol a vesztegetés, az érdekek közti konfliktus és a profitéhség jó táptalajon fejlődhet. A népes királyi családnak körülbelül 3000 felnőtt férfitagja közül — a New York Times elemzése szerint — 300 játszik kulcsszerepet a kormányban és a gazdaságban. Ezek közül a megkérdezett amerikai diplomaták, üzletemberek és egyetemi végzettségű szakértők 20 herceget minősítették különösen profitra vágyó „korrupciós fekete báránynak“. (A Handelsblatt cikke nyomán)
