Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-20 / 29. szám
198« vii. 2a A burzsoá ideológusok és a revizionisták azt vetik a Ieni- nizmns szemére, hogy tanítása ember nélküli, mert elhanya- golja az ember problémáját, és a humanizmus a leninizmusban feledésbe merült. Szerintük az osztályharcról, a szocialista forradalomról és a proletárdiktatúráról szóló marxista tanok lemondanak a humanizmusról, ignorálják az ember érdekeit és szabadságát. A valóságban azonban az osztályharcról szóló, Lenin által kidolgozott marxista eszmék az elnyomás felszámolásáról szóló tanítás konkrét kifejezése a marxista—leninista humanizmusnak. Az ember sokoldalú felszabadításáért és szabad fejlődéséért vívott forradalmi küzdelem a leniniz- mus legfontosabb értelme és lényege, ezzel változtatta meg a mai világ arculatát és adta meg az emberiségnek a további fejlődés valóban humanista távlatát. Absztrakt humanizmus és absztrakt erkölcs Az absztrakt humanisták a humanizmus fogalmát filantropikus és altruista érzelmekre redukálják. Ezeknek az érzéseknek a szerepét Lenin sem tagadta, hiszen azt irta, hogy a filantropikus és az altruista érzések „bárminemű“ demokrácia alapelvei. A humanizmus problémáját azonban nem korlátozta a humanista célok és hangulatok megnyilvánulásaira. A humanizmus problémáját egybekapcsolta a dolgozók alapvető érdekeivel, a proletariátus osztályharcával, a társadalom forradalmi átalakításával és az egész emberiség felszabadításával. Ezért a győztes szocialista forradalmat, amely a dolgozók Javára megy végbe, a leghumánusabb cselekedetnek tartotta. Lenin elvetétte az ember problémáihoz való antropológiai viszonyulást, és bírálat tárgyává tette a humanizmus elvont etikai koncepcióját, amelyet a reformisták és az etikai szocializmus szociáldemokrata követői képviseltek. Bírálta Mihajlovsz- kij Idealista etikai elveit. A személyiségnek és a felszabadulásnak problémáit nem elvont humanista eszmék szempontjából sem pedig az élettől elszakított absztrakt erkölcsi elvek alapján, hanem az anyagi feltételekkel, a gazdasági élettel, a szociálisgazdasági viszonyokkal összhangban igyekezett megoldani. Lenin humanizmusa tehát aktív, gyakorlati jellegű, szorosan összefügg a forradalmi osztályharccal, az ember valódi felszabadításával, ez pedig megvalósíthatatlan a valóban humánus emberi kapcsolatok megteremtése nélkül. Elítélte az elvont, irrealista polgári erkölcsöt, amelyet követői gyakran a gazdasági feltételektől függetlenül autonóm jelenségként hirdetnek, és amelynek csak az a célja, hogy erkölcsös küllemet adjon a mély válságban levő társadalmi viszonyoknak, azon elv érvényesülésének, hogy em bér embernek farkasa. Lenin hangsúlyozta, hogy a humanizmus szempontja, az etikai szempont nem teljesen önálló jelenség, az erkölcsöt meghatározzák az anyagi és a társadalmi viszonyok, amelyek létrehozzák, s az „etikai szempont“ a „kauzalitás alapelveinek“ van alárendelve. Lenin az ifjúsághoz intézett közismert beszédében is megindokolta, miért veti el a marxizmus az absztrakt erkölcsöt és az absztrakt humanizmust. Kijelentette: „... számunkra az emberi társadalmon kívül nem létezik erkölcs, hazudik az, aki ennek ellenkezőjét állítja. Számunkra az erkölcs alá van rendelve a proletariátus osztályharca érdekeinek“. Absztrakt erkölcsként jellemezte az olyan etikát, amelyet „természetfeletti, vagy osztályok feletti fogalomból" vezetnek le. Éppen Lenin volt az, aki megfogalmazta a kommunista erkölcs alapelveit és aki követelte, hogy az ifjúság nevelése és oktatása a kommunista erkölcs szellemében folyjon. A szubjektív tényező A marxizmus—leninizmus ellenzői a marxizmust gazdasági materializmusnak igyekeznek feltüntetni, amely eltekint az erkölcstől és a humanizmustól. Az objektív társadalmi törvény- szerűségeket és az emberek szabad tevékenységét elismerő marxista—leninista filozófiát fatalizmusnak mondják. Szerintük a szocializmusban az egész emberiséget uniformizálni akarják. A valóságban azonban a marxizmus—leninizmus nemcsak, hogy nem tagadja a személyiség történelmi szerepét, az erkölcsi tudat és a humanista eszmék fontosságát, hanem elsőként tudományosan vizsgálja a szubjektív tényező szerepét. Lenin nagy érdeme, hogy konkrétan megvizsgálta az objektív és a szubjektív tényezők dialektikus kapcsolatát, sokoldalúan megindokolta a szubjektív tényezők küldetését az imperializmus és a proletárforradalmak korában, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korában. Annak ellenére, hogy Lenin a néptömegek szerepét a történelmi haladás szempontjából döntőnek tartotta, nem tagadta a kiváló személyiségek jelentős befolyását a történelem alakulására, a társadalmi fejlődésre. A forradalmat az elnyomottak és kizsákmányoltak ünnepeként jellemezte. A néptömegek sosahem tudnak annyira alkotói lenni az új társadalmi viszonyoknak, mint a forradalom időszakában, ilyenkor a nép csodákra képes. Nagyra értékelte az öntudatosság és a szubjektív tényező szerepét a szocializmus és a kommunizmus építése során. A nép történelmi alkotó erőinek elmélyülésével párhuzamosan növekszik azoknak a száma, akik az öntudatos történelmi tényezőt képviselik. Lenin kiemelte a történelmi személyiségek szerepét, azt, hogy szükség van szervezőkre és a tömegek vezetőire. Eddig egyetlen osztály sem vívta ki a hatalmat, ha nem volt politikai vezetője, olyan ember, aki képes volt szervezni és irányítani a mozgalmat. A determinizmus marxista-leninista koncepciója volt az, amelyre Lenin megbízhatóan támaszkodva harcolni tudott a személyiség fogalmának és szerepének szubjektivista- voluntarista torzításai ellen. Lenin kiemelte a szubjektív tényezők fontosságát, de ez végképp nem jelenti azt, ahogyan a leninizmus „bírálói“ szemére vetették, hogy a szubjektivizmus és a voluntarizmus felé hajlott volna, mert a szubjektív tényező szerepét a gyakorlati tevékenység objektív feltételeivel összefüggésben értelmezte, és sokoldalúan támaszkodott az objektív szociális feltételek és törvény- szerűségek ismeretére. Sőt éppen ellenkezőleg, Lenin könyörtelen bírálatnak vetette alá a liberális narodnyi- kok szubjektivista társadalomelméletét. Emellett Lenin sohasem becsülte túl a társadalmi környezetet, az osztályokat, a nagy szociális csoportokat és a néptömégeket, hiszen ezek erejét az egyének cselekedetei képezik. Nem állította, hogy a szociális csoport önállóan, az őt alkotó személyektől függetlenül létezik. A személyiségek sajátságaikra nem a külső környezet puszta hatására, hanem az emberek társadalmi tevékenységének folyamatában tesznek szert. Lenin rámutatott arra, hogy a reális személyek reális céljainak és érzelmeinek kritériumát csak e személyiségek cselekedetei jelenthetik, s mivel kizárólag társadalmi „célokról és érzelmekről“ van szó, hozzá kell tennünk, hogy a kritériumot a személyiségek társadalmi cselekedetei, tehát a társadalmi tények jelentik. Az ember szociális lényege Lenin továbbfejlesztette az ember szociális jellegéről szóló marxi tanítást. Az embert nem elvont fogalomként vagy változatlan szubsztanciaként határozta meg, hanem olyan társadalmi tevékenység alanyaként, aki adott és konkrét történelmi viszonyok között él. Ezzel meghatározta a társadalmi viszonyoknak az ember — mint személyiség — fejlődésére gyakorolt hatását, az ember konkrét történelmi determináltságát. Nem hagyta figyelmen kívül az ember élet- és lélektani tulajdonságait, egyéni sajátosságait. Az embert a lényeg és a lét, az általános és az egyedi dialektikus egységében az emberi lét egészében vizsgálta. Mivel rámutatott a társadalmi viszonyok meghatározó szerepére, igyekezet elkerülni, hogy túlbecsülje a környezet hatását. Rámutatott az öröklött tulajdonságok, „a biológiailag célszerű orientáció“ fontosságára, s hangsúlyozta, hogy „a világ az embert nem elégíti ki, s az ember cselekvésével meg akarja változtatni a világot. Az ember felszabadításáért és sokoldalú fejlődéséért A személyiségnek és felszabadításának problémáját Lenin nem absztrakt eszméből, vagy az élettől elvont erkölcsből indulva vizsgálta. Humanizmusa forradalmilag aktív jellegű, az elmélet és a gyakorlat, a elvek és a tettek egysége jellemző rá. Ez reális humanizmusa az ember sokoldalú felszabadításáért vívott harcnak, annak a küzdelemnek, amely megszabadítja az embert a gazdasági, szociális és szellemi elnyomás minden for májától, tekintet nélkül nemzetiségére, fajára, nemére, vallására. A leninizmus történelmi jelentősége abban rejlik, hogy az embert a társadalom forradalmi átalakításának folyamatában valóban felszabadítja. Az ember problémája a leninizmusban az a történelmi feladat, hogy az embert mindentől meg kell szabadítani, ami gátolja adottságainak és képességeinek szabad fejlesztését. Lenin már az oroszországi munkásmozgalom kezdetén rámutatott arra, hogy a szocializmus magasabb szintre emeli a termelőerők fejlődését, új termelési viszonyokat teremt, s biztosítja az egyén és az egész társadalom gazdasági, szociális és szellemi szükségleteinek kielégítését. A leninizmus történelmi érdeme, hogy a személyiség sokoldalú fejlesztését objektív szükségszerűséggé nyilvánította a szocializmus és a kommunizmus építésének folyamatában, s valóra váltotta ezt a nagy humánus eszmét. Lenin a személyiség sokoldalú fejlődését nemcsak a neveléssel, hanem a társadalom forradalmi átalakításával is összefüggésbe hozta. Nemegyszer rámutatott arra, hogy a személyiség a termelés és a társadalmi élet egész folyamatában, mély, tudományos-műszaki, termelési, társadalmi-politikai és kulturális-eszmei változások során fejlődik. A személyiség sokoldalú és szabad fejlődését a leninizmus egybekapcsolja az új embertípus formálásával, az új szociális-gazdasági viszonyok létrehozásával, a szocialista kultúra és a szocialista demokrácia fejlesztésével. „Az emberek tömeges átalakulásának“ mikéntjét Lenin a tudományos kommunizmus más klasszikusaihoz hasonlóan a forradalomban látta. Csak a forradalomban tudnak megszabadulni a dolgozó tömegek a régi rendszertől örökölt elavult szokásoktól. „Csak a harc neveli a kizsákmányolt osztályt, csak a harc tanítja meg arra, mekkora ereje van, bővíti látókörét, növeli képességeit és akaraterejét“. Persze Lenin nem állította, hogy a megváltozott rriunka- és élet- feltételek automatikusan megváltoztatják az emberek szellemi és erkölcsi profilját. Kiemelte, hogy a burzsoázia ellen vívott eszmei harcnak és a dolgozók kommunista nevelésének ugyanolyan jelentősége van, mint a fegyveres küzdelemnek. A sokoldalúan fejlett személyiség formálását Lenin nem bízta a véletlenre. Az ember céltudatos és tervszerű formálásának, tudatának és világnézetének gyújtópontja a kulturális forradalom, amely velejárója a szó ciális, a politikai és a gazdasági forradalom győzelmének. A kulturális forradalom olyan folyamat, amelyben az új társadalmi viszonyokért és a gazdaság fejlesztéséért vívott osztályharcot egybekapcsolják az új világnézetért, a munkásosztály tudományos ideológiájáért, a társadalom új szellemi életéért, az emberek új erkölcsi profiljáért folytatott küzdelemmel. Az új embertípus formálása Az új típusú ember formálását Lenin összekötötte a szocializmus és a kommunizmus építésével kapcsolatos gyakorlati feladatokkal, a társadalmi viszonyok átalakításával és a mélyreható kulturális forradalom véghezvitelével. A lenini pedagógia humánus értelme abban nyilvánul meg, hogy az emberi kultúra minden értékes alkotását megőrizzük és hozzáférhetővé tesszük a fiatal nemzedék és az ösz- szes dolgozó számára. A nevelés hatékonyságát aszerint értékelte, hogy a nevelés mennyire függ össze a gyakorlati élettel, a kommunista párt tudományos politikájának időszerű és távlati feladataival és a munkásosztály tudományos ideológiájával. Javasolta, hogy el kell mélyíteni az általános oktatás politechnikai jellegét. Lenin hangsúlyozta, hogy az emberek általános műveltsége foghíjas marad, ha a szocialista iskola nem tanítja meg a fiatalokat a tudomány, a technika és a korszerű termelés alapjaira, valamint a szerzett tudás gyakorlati felhasználására. Bárminemű nevelés legfontosabb feladatának a kommunista erkölcsre nevelést tartotta. A leninizmus humanizmusát az emberhez való rugalmas hozzáállás, szükségleteinek és érdekeinek megértése és annak felismerése jellemzi, hogy minden egyénben megvannak az adottságok és a képességek az új társadalomban való élethez. Lenin mindig hangsúlyozta, hogy az embernek eszményre van szüksége, de nem természetfeletti, hanem emberi, természetes eszményre. Ez az emberi eszmény a kommunizmus humánus eszméje, amelyben a legnagyobb érték az ember és szabad fejlődése. A leninizmus a humanizmust a társadalmi forradalmi gyakorlat szférájába helyezte, ez a valóságos szocialista humanizmus. VLADIMIR GRULICH A VALÓSÁGOS HUMANIZMUS 3
