Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1980-11-23 / 47. szám

íaao.

a. 23.

Klement Gottwald, a csehszlovákiai és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom vezéralakja, kimagasló csehszlovák államférfi születésének 84. évfordulójára emlékezünk november 23-án. Ebből az alkalomból részleteket közlünk leghíresebb beszédeiből, írásaiból.

A szociáldemokrácia klasszikus nézete „a proletárhadsereg három önálló áramlatáról“: a politikai, szakszervezeti .és szövetkezeti mozgalomról a .gyakorlatban oda vezetett, hogy a szervezett tömegek erejét sohasem lehetett teljesen kihasználni, mert a munkásmozgalom egyes „áramlatai“ mem haladtak egyenlő ütemben, akcióikból hiányzott az összhang (párhuzamosság), sőt gyakran ellentmondtak egymásnak. A bolsevizálás előfeltétele az, hogy az egész munkásmozgalomnak, valamint a mozgalom valamennyi tagozatának legfelsőbb vezetése politikai ipánt kezében legyen. Persze inem gépiesen, egyszerű „kommandó“ útján. Formailag a munkásmozgalom valamennyi tagozata önálló; de működésükre ai kommunista párt saját szervei, frakciói segítségével döntő hatást gyakorolt, miközben mindenkor tekintetbe veszi nemcsak a végső célt, hanem a napi, részletfeladatokat is. A párt azonban nemcsak a szervezett munkásság legfőbb vezetője; a párt vezető szerepét a szervezetlen, lindifferens proletártömegeknek is el kell ismerniük.

pillanatra sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a szocializmushoz vezető út a Februári Győzelem után is az osztályharc útja lesz. Továbbra is érvényes az a tétel, hogy a reakciót februárban megverték, vereséget szenvedett ugyan, de nem semmisült meg, és nem számolták fel, mert nem semmisíthették meg és nem számolhatták fel. A reakció csak megváltoztatta harcának formáját és módszereit. Azelőtt a kormányban való részvételével álcázta államellenes ellenzékiségét, és többé-kevésbé legális formában szabotálta a köztársaság felépítését, s végezte felforgató munkáját. A reakció most földalatti tevékenységhez folyamodott, illegalitásba vonult. Főkolomposainak egyik része külföldre menekült, híveinek egy másik része itthon tevékenykedik. Tevékenységük módszere most túlnyomóan a kémkedés, szabotálás, felforgató propaganda, terrorcselekmények és különféle reakciós összeesküvések. Minden jó akaratú emberre és a megújhodott Nemzeti Front minden tagjára az a feladat hárul, hogy elszigetelje és ártatlanná tegye a reakciót. Helytelen azonban úgy vélekedni, hogy az csak adminisztratív intézkedéseket igénylő ügy. Szó sincs róla. A reakciót egyidejűleg politikai tekintetben is pellengérre kell állítani. A, reakció Február óta politikai szempontból olyan változáson ment keresztül, hogy minden becsületes csehszlováknak undorral kell elfordulnia tőle. Mert mi a reakció jelenlegi célja? A reak ció jelenlegi célja a köztársaság elleni háború és

NÉPÜNK JÖVŐJÉÉRT S A BÉKÉÉRT

E cél érdekében a pártnak meg kell nyernie a tömegek bizalmát. A pártnak, taktikája meghatározásakor, mindig a konkrét helyzetből kell kiindulnia és olyan időszerű harci jelszavakat kell kiadnia, melyeket a lehető legszélesebb tömegek is megértenek. Tudnia kell a pártnak a tömegek ösztönös megmozdulását telhasználni bizonyos célokért 'és követelésekért vívott harcban anélkül, hogy a tömegek hangulatának és illúzióinak hatása alá kerülne. Ezzel a 'dolgozók egyre szélesebb rétegeit mozgatja meg, melyek a pártot természetes vezérüknek fogják majd tekinteni.

Az osztályharc szüntelen hullámverés. Részsikereket vereségek váltanak fel. A forradalmi áradatot az apály. A tömegek hangulata eszerint változik. A burzsoázia ügyes mesterkedéssel mindig újra meg újra káros illúziókat kelt a munkásosztályban. A párt vezető szerepének különösen az ilyen pillanatokban kell világosan megnyilvánulnia. A pártnak, mind a forradalmi fellendülés, mind a forradalmi, ellanyhulás időszakában is, az osztály élén kell állnia; az első esetiben, ha megvannak hozzá az objektív feltételek, a megmozdulást egészen a hatalomért való harcig kell fokoznia, a második esetben jól megválasztott harci követelésekkel le kell győznie az osztály csüggedtségét és harcba kell vezetnie a követelések kiharcolásáért.

A feladat tehát így hangzik: a lehető legszélesebb rétegek számára érthető, konkrét célokra irányuló akciók céltudatos szervezésével meg keli valósítani a párt vezető szerepét az osztályon .belül és ezeket az akcióikat fokozni kell egészen a hatalomért való végső küzdelemig.

IBolsevizáljuk a kommunista mozgalmat című írásból)

* # *

A februári események tisztító viharként hatottak egész közéletünkre. Csupán Február után tudtuk következetesen megvalósítani teljes kormányprogramunkat, nevezetesen a nemzeti biztosítás nagy művét, az, első földbirtokreform revízióját és az új, népi demokratikus alkotmány megszavazását. Február azonban ugyanakkor lehetővé tette azt is, hogy rekordidő alatt hajstuk végre a nacionalizálás második szakaszát, amellyel jelentősen kiszélesítettük és megerősítettük a népi demokratikus rendszer gazdasági-politikai alapját. Február azután parasztságunknak meghozta az új földreformot, amely révén újabb, sok százezer hektárnyi föld jutott a kis- és középparasztság kezébe, és a nagybirtokos-osztály lényegében megszűnt. Csak Február után vált lehetővé, hogy gyorsan és következetesen teljesítsük mindazokat a messzeható követeléseket, amelyeket az emlékezetes februári kongresszusok, az üzemi tanácsok kongresszusa és a parasztbizottságok kongresszusa tűzött ki. Főleg ezen a szemléltető példán látta tisztán falusi és városi dolgozó népünk, hogyan teljesíti a kommunista párt ígéreteit és vállalt kötelezettségeit, és hogyan kell dolgoznia az igazi, a megújhodott Nemzeti Frontnak. Ez volt az oka annak, hogy a májusi nemzetgyűlési választásokon, amelyeket a törvény által megszabott időben tartottak meg, olyan egyértelmű győzelmet aratott a kommunista párt által vezetett megújhodott Nemzeti Front jelölőlistája. A májusi választás ünnepélyesen megerősítette és konszolidálta a nép Februári Győzelmét. Amikor pedig a volt köztársasági elnök lemondott, alapvető változásokra került sor ezen a fontos alkotmányos őrhelyen is, s ez a Februári Győzelem újabb konszolidálását és további biztosítékot jelentett arra nézve, hogy nálunk a jövőben is a februári jelszó szellemében folyik majd az élet: Előre, egy lépést se hátra! Előre — a szocializmus felé.

e háború következményeképpen a köztársaság veresége. Reakciónk ezzel hű maradt régi hagyományához, a hazaáruláshoz. A reakció további célja a tőkés rendszer felújítására irányul. Ez azt jelenti, hogy a bankokat, bányákat és gyárakat a tőkéseknek, a földeket a nagybirtokosoknak akarják visszaadni, és újra kormányra akarják juttatni a nagy burzsoáziát, amely a köztársaságot a romlás szélére sodorta. Végül a reakció egyet jelent Csehszlovákia nemzeti szabadsága és állami függetlensége megsemmisítésével. Elképzelésük szerint az önálló és független Csehszlovákia történelmileg túlhaladott álláspont, és ezért a „csehszlovák életteret“ valami új osztrák-magyar birodalomhoz szeretnék csatolni. Talán azt mondjátok erre, hogy ez csak a reakciós hajótöröttek torz és beteg képzelődése, azoké, akiknek már semmi reményük sincs ennek megvalósítására. Valóban a reakció mai tervei torz és beteges képzelődések, és a legkisebb reményük sincs megvalósításukra. De ez nem jelenti azt, hogy népünket nem kell a reakció terveivel megismertetni. Népünknek ismernie kell ezekét a terveket, hogy tudja, ki és mi áll a különféle suttogó összeesküvők mögött, akik népünket legszívesebben elvonnák a köztársaságot építő tevékeny és békés munkától, és szerencsétlenségbe döntenék. Hadd tudják meg ezek a reakciós összeesküvők: Köztársaságunkat nem engedjük felforgatni! A nép békés, köztársaságot építő tevékenységét megvédjük és biztosítjuk. Akkor is el tudtunk bánni a reakcióval, amikor a kormányban ült. Megtalálunk benneteket búvóhelyeteken is, és lehetetlenné tesszük sötét üzelmeiteket. Biztosak lehettek abban, hogy úgy mint Februárban, most és a jövőben is mindenkor egységesek leszünk falvaink és városaink dolgozó népének többségével.

V

égezetül szükséges, hogy pártunknak, Csehszlovákia Kommunista Pártjának egységére, nagyságára és akcióképességére úgy vigyázzunk, mint szemünk világára. Sohasem ismételhetjük elégszer, hogy mit jelent a párt. A párt nélkül nem volna népi demokratikus köztársaságunk. A párt nélkül nem lett volna Győzelmes Február. A párt nélkül nem lenne biztosíték arra nézve, hogy nem térünk le a szocializmus útjáról. Most Csehszlovákia Kommunista Pártjában testesül meg munkásosztályunk egysége és vezető szerepe a közélet minden ágában, Éppen ezért hárul oly nagy felelősség pártunkra, mindnyájunkra, minden

egyes párttagra. Az osztályellenség sohasem alszik, s állandóan számolnunk kell azzal, hogy újra meg újra megkísérli, hogy pártunkba is beférkőzzön, politikánkat befolyásolja és tévútra térítse. Hiszen a párt sohasem él légüres térben, hanem állandóan ki van téve környezete befolyásának. Hogyan lehet ennek ellenállni? Ügy lehet, és úgy kell ennek ellenállni, hogy állandóan emeljük tagjaink eszmei színvonalát. E téren a felülvizsgálat nyilván nagy segítségünkre volt, de pártunk tömegjellege miatt számolnunk kell azzal is, hogy tagjaink eszmei színvonala nem mindig és nem mindenütt üti meg a kellő mértéket. Továbbá azzal állhatunk ellent az idegen befolyásnak, hogy az egész párttagságot tevékeny küzdelembe vezetjük a párt politikájáért és e politika gyakorlati megvalósításáért. Nem fejlett párttag az, aki nem védi a párt politikáját, aki kitér a különféle felforgatók suttogó propagandájának megcáfolása elől. Pártunk tisztaságát azáltal is megőrizzük, hogy következetesen érvényre juttatjuk a demokratikus centralizmus, a párton belüli demokrácia, a párt szerű bírálat és önbírálat bolsevik alapelveit. Elnyomni a bírálatot, el nem fogadni az önbírálatot, demokratikus meggyőzés helyett gépiesen parancsokat adni annyit jelent, hogy ártunk a pártnak, és megkönnyítjük az ellenséges elemek befurakodá- sát. Végül minden párttag tegye magáévé a bolsevik szerénységet. E szerénység abból a tudatból fakad, hogy a párt részére sohasem végeztünk elegendő munkát, és amit megtettünk, azt lehetetlen lett volna megtenni az egész pártkgllektíva részvétele nélkül. Az egész pártra és minden egyes tagjára érvényes ez az elv: A sikerektől és győzelmektől ne ittasodjunk meg! Sikertelenség és vereség miatt ne veszítsük el a fejünket!

(Előre szocialista hazánk építése felé; a CSKP IX. kongresszusán, 1948. május 25-én elhangzott beszámolójából.)

T

eljesen légből kapott az amerikai imperialisták azon állítása is, hogy a Szovjetunió és a népi demokratikus államok háborúra készülődnek. Az igazság az, hogy a háborús hisztériát éppen az amerikai imperialisták szítják országainkban és igyekeznek azt elterjeszteni mindenütt, ahol befolyásuk van. Az is tény, hogy ezzel szemben a Szovjetunió és a népi demokratikus államok nemzetei elsősorban a békés építésre gondolnak, és amennyiben háborúról beszélnek, azt csupán a háború elleni és a békéért folyó harccal kapcsolatban teszik, azzal a harccal, amelyet közösen folytatnak az összes békeszerető erőkkel, magukban a tőkés országokban is. A valóság az, hogy nem a Szovjetunió és a népi demokratikus államok, hanem az imperialisták, élükön az Amerikai Egyesült Államokkal, növelik nagyra Nyugat-Német országban és japánban a régi támadó rendszerek hordozóinak szarvát, a reváns reményét táplálva bennük. Nem kétséges, hogy az amerikai imperialisták s nem a Szovjetunió és a népi demokratikus államok terjesztették ki az egész világra különböző katonai támaszpontjaik sűrű hálózatát. Olyan katonai támaszpontok ezek, amelyekről a katonai akadémia első évfolyamának leggyengébb diákja is megmondja, hogy nem a védekezést, hanem a támadást szolgálják. Ismeretes, hogy nem a Szovjetunió és a népi demokratikus államok voltak azok, amelyek a „tervek“ és szerződések rendszerében bilincseltek meg különféle országokat, azzal az egyedüli céllal, hogy az Egyesült Államokból exportálják a gazdasági válságot, továbbá előkészítsék a háborút, különös tekintettel a gyászos emlékű „ágyútöltelék“ megszerzésére. Az sem titok, hogy a „hidegháború“ kifejezést nem Moszkvában, hanem New Yorkban találták ki. És végül mindenki tudja, hol kezdtek atombombával fény ege tőzni és hol szövögették az új „szuper-villámháború“ fantasztikus tervét. Ez ismét nem a Szovjetunióban és a népi demokratikus államokban, hanem az imperialista Amerikában történt. És amikor a Wall Street „nagy stratégái“ megtudták, hogy az atombomba nem titok, és hogy, mint minden botnak, ennek is két vége van, ki tett fel újabb, de már nagyon is kopott lemezt a gramofonra, ezúttal a hidrogénbomba nótájával? Ez ismét nem a Szovjetunióban történt, hanem Amerikában. Tetszés szerint folytathatnák ezeknek a példáknak a felsorolását. Elegendő azonban ennyi is, hogy nyilvánvalóvá legyen: az imperialisták és mindenekelőtt az amerikai imperialisták szívesen ruháznák másokra az imperialista háború előkészítésével kapcsolatos vétkeiket.

Megkérdezhetnétek, hogy tulajdonképpen mi a céljuk ezekkel a háborús előkészületekkel az amerikai imperialistáknak? Ezt egy mondatba lehet összefoglalni. Céljuk: az amerikai imperializmus világuralmának megteremtése. A német és japán imperializmus szétzúzásával az imperialista terjeszkedés két oszlopa kidőlt. Hitler, ez a világuralomra pályázó hóhér, eltűnt a történelem süllyesztőjében, a mikádó az amerikaiak kegyéből még tartja magát, de akarva-akaratlanul meg kell elégednie egyelőre a „saját“ nemzete feletti uralommal. Ennek a két nagyhatalomnak kikapcsolásával és azzal, hogy ezekben az országokban fenntartották a tőkés rendszert, imperialista szemszögből tekintve úgynevezett légüres tér keletkezett. És itt „ugrott be“ a legerősebb imperialista nagyhatalom, az amerikai imperializmus. Amerika urai se többet, se kevesebbet nem akarnak, mint Hitler örökét elfoglalni. Inkább többet, mint kevesebbet, mert az amerikai imperialisták hatalmi tervei valójában körülfogják az egész földgömböt és odáig mennek, ameddig Hitler eredetileg még álmában sem ment el. Mi jelenleg azon fáradozunk, és velünk együtt az egész világ népeinek százmilliói is, hogy megakadályozzuk a háborút s fenntartsuk, megszilárdítsuk a békét. Anélkül, hogy az önámítás hibájába esnénk, kijelenthetjük, hogy ennek az igyekezetnek a mérlege ez idő szerint reményre jogosító és örvendetes.

(A CSKP KB 1950. február 24-én megtartott ülésén elhangzott beszédéből)