Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-23 / 47. szám
VASÁRNAP 1380. november 23. A MAP kpl __ Ke let-Szlovákia: 6.55, nyugszik: 15.46, Közép-Sziovákio: 7.03, nyugszik: 15.54, Nyugat-Szlovákia: 7.11, nyugszik 16.02 órakor. A HOLD kel — 17.22, nyugszik 7.57 órakor. Névnapjukon szeretettel köszönt jük KELEMEN nevű kedves olvasóinkat 17S0-ban született Francois- Nuäl BABEUF, francia utópista szocialista |t 1797). AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL Vezérfonal Jozef Mátéi cikke Bojtos János írása Javuló életkörülmények Balta József bulgáriai riportsorozatának befejező része A 08-as üzem Flórián Márta riportja Az őszinte enter Lovicsek Béla elbeszélése fiatalít Szigeti László interjúja Lengyel Ferenccel, a Thálio Színpad művészével A öadcai Okrasa, a Rokkantak Ipari Termelőszövetkezete október második felében teljesítette a szocialista és a tőkés országokba irányuló ezportfeladatokat. Csaknem 60 ezer kollekció karácsonyfadíszt szállítottak külföldre. Az idén Magyarországnak, Jugoszláviának, Kanadának, az USA-nak és még 20 európai és tengerei túli országnak szállították termékeiket. Összesen 175 ezer kollekciót készítenek a kézi festésű, különféle alakzatú és nagyságú karácsony- fadíszekből. Felvételünkön Helga Capková mintatervező munka közben. (V. Gaböo felvétele — CSTK) — Igen, egy dolgozó nőről — erősítettem meg kívánságomat. — Közvetlenül a termelésben dol- gotó s a tervjeladatait túlszárnyaló nőről. — Hát itt, ezen a részV0DKÁS VALI Mindig is csodáltam a nőket, akik háztartási gondjaikon túl, anyagi kötelességeiknek is eleget téve, a termelőmunkában is éppúgy (néha még jobban is] helytállnak, mint a férfiak. Ezért tartozik kedvenc feladataim közé a nődolgozókról szóló portrék írása, amit természetesen a példaként is állítható, minden tekintetben megfelelő riportalany kiválasztása előz meg. Példás nődolgozót igazán nem nehéz találni. Éppen ezért legutóbbi próbálkozásom eredménye annyira nem jellemző, hogy teljesen meglepett. Na, de ne vágjunk a dolgok elébe! — Szóval maga egy nőről szeretne írni — ismételte meg kérésemet a részlegvezető, m'köz ben összeráncolta homlokát, hogy jelezze: ez nem is olyan egyszerű feladat. legen összesen három nő dolgozik, a többi férfi. — Akkor a három közül az egyikről. — Most éppen csak ketten vannak jelen — kereste a kibúvót a részlegvezető. — Akkor a kettőjük közül valamelyikről. — Ismét homloka ösz- szeráncolásával adta tud tómra, hogy valami nincs rendben. Amikor megpróbáltam kideríteni, hogy mi az, így szólt: — Az egyikük tegnap lépett be. Két hétig nem dolgozott. — Talán beteg volt? — Nem, igazolatlanul hiányzott. Fegyelmiben is részesül. Sajnos, már másodszor. Megértettem, miért nem ajánlja. Nem maradt más választásom, mint az, hogy a harmadik nő mellett döntsék. — És a harmadik elvtársnő? — érdeklődtem. — Igen, neki rendszerint 100 százalék fölötti a teljesítménye. Megnyugodtam, mert úgy éreztem, éppen olyan nődolgozóról van szó, amilyet keresek: példásan végzi a munkáját, s mások is tanulhatnak tőle. — Hogy hívják? — Vodkás Vali — válaszolta a felettese, majd nyomban a szájához kapott. — Bocsánat, ez a „beceneve“. Könnyen kitalálhatja, miért éppen ezt a csúfnevet kapta. — Talán szereti a vodkát? — Nem szereti: imádja. Azt mondja, hogy számára az az üzemanyag. Igaz, a munkaidő alatt nem iszik, de utána első útja a szomszédos kocsmába vezet. Nos, óhajt vele beszélni? Akar írni róla? — kérdezte, hogy én mondjam ki a végszót. S az természetesen nem lehetett semmi más, minthogy nem. Hiszen az emberek értékelésekor s főleg akkor, ha mások számára példaképül akarjuk állítani őket, ez a tulajdonságuk sem lehet mellékes. Vodkás Vali „példája“ nem követendő. IDŐSZERŰ GONDOLATOK A CSKP KB Elnökségének a 7. ötéves terv jellegére, céljaira és fő feladataira vonatkozó mérlegelései továbbá abból indulnak ki, hogy növelni kell gazdaságunk export- képességét, el kell mélyítenünk s bővítenünk kell részvételünket a szocialista gazdasági integrációban. Amint már mondottuk, a 6. ötéves tervidőszakban a szocialista országokkal a kereskedelmi és fizetési mérlegünk általában kiegyenlített lesz. Kereskedelmi mérlegünk a nem szocialista országokkal viszont passzív és az eladósodás gyorsabban növekedett, mint ahogy azzal számoltunk. Az idén megvannak a feltételeink ahhoz, hogy bizonyos előnyt érjünk el a kivitelben a behozatallal szemben. A következő években folytatni kell ezt az irányzatot, hogy ne lépjük túl konvertibilis valutában számított eladósodásunk még elfogadható határát. Továbbra is számolnunk kell azzal, hogy világszerte emelkedik a nyersanyagok, az energia és az alapanyagok ára. Beszerzésük a külföldi piacokon egyre költségesebb, mivel a természeti és a geológiai feltételek bonyolultabbakká válnak, a szállítási vonalak meghosszabbodnak, az új lelőhelyek feltárása költséges infrastruktúra kiépítését teszi szükségessé. Így van ez nálunk, a szocialista országokban és az egész világban is. Ezért felbecsülhetetlen tény, hogy a következő ötéves tervidőszakban a Szovjetunióból — elsősorban onnan — de ugyanúgy a többi KGST-országból is lényegesen alacsonyabb árakért hazunk be, mint amilyeneket a nem szocialista országok kérnek. A következő ötéves tervidőszakban is érvényesül az az elv, hogy a Szovjetunióból olyan árakért hozzuk be a nyersanyagokat és alapanyagokat, amelyek megfelelnek az előző öt év külföldi órai átlagának. A Szovjetuniónak ez a nagyvonalú lépése megteremti a lehetőségeket számunkra, hogy fokozatosan alkalmazkodjunk a világpiac feltételeihez, és az egyre drágább nyersanyagokat és anyagokat -rmelésünkben optimálisan hasznosítsuk. Csak igy csökkenthetjük és egyenlíthetjük ki fokozatosan a nyersanyagok árának emelkedése és a végtermékek árának emelkedése közti különbséget, ami ma még általános jelenség. Ez bennünket, a korlátozott nyersanyagforrásokkal és a széles körű feldolgozó iparral rendelkező országokat érzékenyen érint. (Lubcmír Strougalna'k, a CSKP KB 18. ülésén mondott beszédéből) — Nahát, de sajnálom, hogy ilyen korán jött — mondja kacagva Trtík Mária, a bratislavai Kozmetika nemzeti vállalat példás dolgozója. — Ne haragudjon, de abban egyeztünk meg, hogy a műszak kezdetén keresem fel, s alig két órája lehet, hogy dolgozni kezdtek. — Ö, maga félreértett. Ha ugyanis két hónappal később látogatott volna meg, akkor koccinthattunk volna. Csodálkozik? Pedig jövőre lesz huszonöt éve, hogy az üzem dolgozója lettem. — Negyed század... ez ugye, olyan munkahelyen is hosszú időnek számít, ahol kedvező munkára, megértő társakra talál az ember. — Nézze, I hiába is állítom, hogy szinte észrevétlenül szállt el felettem ez a huszonnégy év, senki sem hiszi el. Pedig tényleg nem mondhatok mást. A munka- kedvem ma is töretlen, a közérzetem sem változott. Talán a hajam színe __ az le tt más. És felneveltem a fiamat. Huszonhat éves, nyomdában dolgozik. Figyelem az arcát, a kezét, fürkésző tekintetét, s erőltető. A régi gyárban persze nem volt -ennyire jó sorunk. Ott mindent kézzel végeztünk, ott nem voltak gépek. Azt ugye, tudja, hogy néhány hónap múlva ismét költözünk? Már áll az új vállalat, rövid időn belül a berendezések ás megérkeznek. Kíváncsi is vagyok, milyen gépsorokat kapunk. Mondják, korszerűek lesznek. Csak azt sajnálom, hogy lassan nyugdíjba megyek. Nem is tudom, hogy bírom majd a tétlenséget. Hajlakkal, kölnivel, borotvahabbal és különféle testápoló szerekkel megrakott dobozok mellett állunk meg. — Mit gondol, hányféle terméket készítünk? Menynyit? ötvenet? Pontosan százötvenet. Akkor azt találja ki, hány darab dezodort csomagolunk -naponta? Többet. Még többet. Megmondom, jó? Tizenhat ezret. Már menni készülök, amikor Danter László közgazdász, az üzem igazgatóhelyettese szól hozzám. — Talán húsz éve ismerem ezt az -embert, de egyszer sem hallottam még, hogy dicsekedne a munkájával. Pedig ha valaki megteheti, akkor ő az. Őrá bármikor számíthatók, mert nála a munka szentírás. És azt is tudja, minek mennyi az értéke ... G. SZABÓ LÁSZLÓ Ml TIZENHÁRMÁN közben észrevétlenül keresem ötvenöt éve nyomait. Egyetlen ránc, egyetlen megtört pillantás sem vezet vissza a húszas évek derekára. Mondom is neki, és szavaimat máris mosoly kíséri. — A férjem? Látja, őt kellene megkérdeznie. Ő aztán meg tudná mondani, milyen szívesen járok ide. Előre tudom, mit „öntene“ ki magá-nalk. Azt, hogy nekem nem számit, ha szombat van, én akkor is örömmel jövök Récsére. Ha hallaná, mennyit dünnyög ilyenkor .. . Pedig -megszokhatta volna már. Szobanagyságú helyiségben vagyunk, középiskolás lányok, harminc felé járó nők, idősebb asszonyok társaságában. Nekik aztán nincs gondjuk parfümre. Az illatot még a bőrükön is érezni lehet. Néhány lépéssel odébb ismét Trtík Mária veszi át a szót. "— Jó itt. Érzem is, hogy kedvelnek az emberek. És a munka sem olyan megFogkrémmel telnek a dobozok... Jobbról Trtík Mária. (lArchiv felvétel) 1981. XI. 2
