Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-02 / 44. szám
A történelem folyamán még sohasem tekintett a kapitalizmus olyan pesszimizmussal az új évtized felé, mint mostanában. A burzsoá szociológusok elméletei szinte hemzsegnek az olyan fogalmaktól, mint a „bizonytalanság”, a „határozatlanság” és a „tudatlanság” stb. S nincs hiány azokban a prófétákban sem, akik azt jósolják, hogy ezek a jelenségek az egész korra rányomják bélyegüket. Az Egyesült Államokban kiadott Jövő képei cimü gyűjtemény a következőket írja: „Ha néni találjuk meg életünk új értelmét, küldetését, akkor tanúi leszünk a civilizáció pusztulásának”. Jogosak vajon ezek az aggályok? AZ ÖNTUDATOSSÁG - AZ EMBER SZABAD TEVÉKENYSÉGÉNEK ALAPJA ► 1980. XI. 2. A burzsoá ideológusok az imperializmus hanyatlását tévesen tekintik a civilizációt pusztulásba sodró veszélynek. Ezzel a nagy nyilvánosság előtt azt a benyomást akarják kelteni, hogy a civilizációt csupán a kapitalista társadalmi rend létezésének fenntartásával, meghosszabbításával lehet megmenteni. A nyugati teoretikusoknak ez a trükkje viszont nagyon is átlátszó. Nem palástolja el, hogy létezik társadalmi rend — a szocializmus —, amely képes építő jellegű feleletet adni az emberiség legfontosabb kérdéseire, amely biztosítani tudja az emberi méltóság sérthetetlenségét, a szociális biztonságot, valamennyi polgárának biztonságát, garantálja az igazi szabadságot, demokráciát és emberi jogokat, az ember személyisége sokoldalú fejlesztéséhez nagy lehetőségeket ad és perspektívákat nyit. örvendetes, hogy fiatal nemzedékünk tagjai tudatosítják, milyen előnyö két jelent a szocializmus, és társadalmunkra jellemzi optimizmusukkal juttatják ezt kifejezésre. A BURZSOÁ IDEOLÓGIA PESSZIMIZMUSA A szocializmus — a meglévő és a felmerülő ío gyatékosságok és nehézségek megszüntetésével — korunk emberi és társadalmi .problémáit igyekszik megoldani. Egyre érthetőbben és erőteljesebben bizonyítja a kapitalizmussal szembeni történelmi fölényét. A tudományos világnézetnek — amely tulajdonképpen a munkásosztály történelmi küldetését meghatározó általános módszerként jött létre, s s nem az egyes egyének életkérdéseinek megoldását szolgáló utasításként — sokkalta szélesebb körű az érvénye. Ezért beszélünk optimizmusról, amely valósághűen kifejezi az objektív helyzetet és az emberek közvetlen tapasztalatainak fő értelmét a szocializmus viszonyaiban. A világnézet kiindulópontja alapvetően filozófiai kérdés. Súlypontját viszonl; az ember és társadalmi környezete, a társadalom adta életfeltételek és az ember szabad tevékenysége viszonyának megoldása képezi. Köztudomású, hogy ezen kérdések megoldása mélyrehatóan érinti a társadalmi osztályok érdekei) és helyzetét. Nem lehet más, mint osztályszempontú, műidig valamilyen osztály álláspontját és érdekeit szolgálja. Ezért a világnézet mindig is az osztályok könyörtelen ideológiai harcának színtere volt, és az is marad. A pusztulásra ítélt osztályok világnézetét és gondolkodásmódját mély pesszimizmus hatja át Azokra az osztályokra viszont, amelyek a társadalmi haladás hordozói, a reményteljes perspektívát látó, optimista világnézet jellemző. Olyan világnézet, amely őket a boldog jövő építésében való aktív részvételre ösztönzi, s a társadalmi törekvések sikereiből származó öröm érzésével tölti el. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára a XV. kongresszuson elhangzott beszámolójában éppen ilyen szempontból találóan jellemezte a világnézetet és korunk fő társadalmi erőinek gondolkodásmódját' „A legjorradalmlbb erő, a munkásosztály, amelyé o jövő, ideológiáját optimizmus hatja át, az emberbe, kimeríthetetlen alkotó erejébe, méltóságába veteti hit. Olyan ideológia ez, amely nagy tettekre, a vi lág forradalmi átalakulásáért, a kommunizmusért folytatott harcra serkenti az embereket. Az emberiség nem ismer haladóbb ideológiát. A burzsoá ideológusok a mi ideológiánkkal való konfrontációjuk ban semmi pozitívabbat nem tárhatnak az emberek elé. Mert a burzsoá ideológia olyan osztály ideológiája, amely letűnik a történelem színpadáról. Eb bői ered pesszimizmusa, a jövőtől való félelme reakciós mivolta“. Van, amikor az emberek úgy hiszik, hogy az opti mizmusuk, életkedvük pszichológiai eredetű, az em bér vele született jellembeli tulajdonságainak kérdé se. A világ dolgaihoz, a jövőhöz való viszonyának fi iozófiai megokolását másodrendűnek tekintik. Ha ez így lenne, akkor ugyanúgy lehetne vallásos, fatalista. voluntarista, mint marxista. REÁLIS OPTIMIZMUS — BABONÁK ÉS ILLÚZIÓK NÉLKÜL Az előbb említett hozzáállás teljesen helytelen. A? optimizmus vagy pesszimizmus az ember világnéze tériek, gondolkodásmódjának, tetteinek szükségsze rüen létrejövő következménye és kifejezője — fakadjon az akár elméletileg megalapozott meggyőződésből, vagy csupán hitből. A pesszimizmus és optimizmus társadalmi és filozófiai tartalma történelmileg mindig konkrét. Ez a világhoz való reális, alkotó viszony kérdése, nem pedig hangulatok, érzelmek kérdése. A fatalizmusból eredő „optimizmus“ csak látszóla gos és megtévesztő. A fatilista hiszi, hogy az emberok élete megcáfoihatatlanul s előre meghatározott, s a sors megváltoztatására tett minden törekvés fölösleges. Változtatni csupán az adott szükségszerűséghez, a végbemenő folyamatokhoz való hozzáálláson lehet. Amennyiben a saját sorsom fölött töprengek, pesszimista vagyok. Amennyiben elfogadom azt s tőle várom vágyaim beteljesülését, optimistának mondhatnám magam. Az ilyen értelmezésű optimizmus csupán az alázatosság, az életnek alávetett de- feüsta odaadás ünneplése, a saját képtelenségünkből adódó önostorozó kéjelgés. A másik szélsőséges álláspont a voluntarizmus. E világnézet által felkínált optimizmus ismét csak az optimizmus illúziója, csalóka, téves képzet. A szub jektum — állítólag — mindenható, objektíve semmi sem meghatározott, minden csupán a szubjektum akaratától függ. A megismerés elveszíti értelmét, elég csupán az akarati tényező! A voluntarizmus lázas tettekre serkenti az embereket. de ezek öncélú és véletlen tettek, amelyek nélkülözik a tervszerűséget, a meggondolást. Kalan- dorjellegű, túlzott aktivitáshoz vezet, amely szükségszerűen sikertelenséggel, csömörrel, kétségbeeséssel végződik. A voluntarizmus az önbizalom erejét testesíti meg. Viszont az objektív világhoz való tudományos, való viszony felismerése nélkül csupán az erő adta érzetből eredő elégedettségről, a „felsőbbrendű ember“ kultuszának különböző formáiról, a legreak- ciősabb társadalmi erőknek ideológiai fegyverül szolgáló specifikus mitológiáról van szó. A fatalizmus és a voluntarizmus lényege a mélyreható pesz szimizmus, a kiúttalanság, az ember alkotó erejébe és megismerő tevékenységébe vetett bizalmatlanság, a jövőtől való félelem. Reális optimizmust, a babonáktól, illúzióktól men tes optimizmust csupán a tudományos világnézet szol gáltathat. Ez az optimizmus az igazság és az élet, a tudományos ismeret és a forradalmi gyakorlat opti mizmusa. E szerint az ember nem a sors erőinek és alakulásainak magatehetetlen játékszere. Lehetőségeinek, szabadságának mértéke az objektív világ ismeretének terjedelmétől és fokától függ, a helyesen kitűzött céloktól, az akaraterőtől, amellyel az ember e célok felé halad. Az egész marxista—leninista tanítást áthatja a reá lis optimizmus. A tudományos világnézet az objektív világ átalakulását figyeli azzal a céllal, hogy kielégítse az ember szükségleteit. Eszköze az objektum és az erő, a szubjektum szükségleteinek tudományos ismerete és cselekvő erejének teljes mérvű kibontakoztatása. AZ EMBERI TUDAT A tudományos világnézet reális optimizmusa az ember — mint természeti tényező — specifikus helyzetének és küldetésének ismeretéből indul ki. Azoknak a specifikus tényezőknek az ismeretéből, amelyekkel túllépi a természet általánosan érvényes törvényszerűségeinek szféráját: amíg a természetben csupán a nem tudatos, vak erők hatnak egymásra a társadalomban az öntudattal rendelkező emberek a cselekvő tényezők. A társadalomban semmi sem történik tudatos elgondolás nélkül, a kitűzött cél isme reíe nélkül. Az emberek nemcsak átalakítják a fermé szét adta formákat, de — amint Kari Marx is írta — „egyben saját, tudatosan kitűzött célját valósítja meg, amely törvényszerűen meghatározza cselekvésének jellegét, módját, s ennek veti alá akaratát is.“ Az ember tudatosítja létezését és helyzetét a világban. Kivált a természetből, és szembeszállt vele. Az ember történelmi jelentőségű születése minőségi ugrást jelent a világ fejlődésében. És éppen az öntudatosság a minőségi átalakulásnak az a mozzanata amely az ember, a szubjektum mint az élet aktív alkotó társának a létrejötteként nyilvánul meg. Ez az a mozzanat, amelyben a külső tényezők által meghatározott elem tudatos, önmaga által meghatározott ténnyé változik. V. 1. Lenin figyelmeztetett, hogy az öntudat az em bér önálló, szabad tevékenységének alapja, kiindulópontja: „Az a rabszolga — írja Lenin —, aki tudatosítja rabszolgasorsát és harcba száll vele, az forradalmár. Az a rabszolga viszont, aki nincs tudatában rabszolgai mivoltának, nyomorúságosán, hallgatólagosan, vakon éli életét, az egyszerűen rabszolga.“ A forradalmár olyan személyiség, aki öntudatos, is meri helyzetét és küldetését, s azt meg is akarja va lósitani. Az elsőség ebben az esetben — a szubjektum objektum viszonyában — a szubjektmot illeti meg: „A szabad, pozitív irányú tevékenység szempontjából döntők, kulcsfontosságúak a szubjektum által választott eszközök. Ugyanúgy ezek hiánya, az ismeretek, a jártasság és az akaraterő hiánya rabságra, az ab jektum vak erői egyeduralmának abszolút alárendeltségére ítélik az embert“. A MARXIZMUS—LENINIZMUS TANULMÁNYOZÁSÁNAK SZÜKSÉGESSÉGE A szubjektív tényezők szerepének növekedése szocialista társadalmunkban feltételezi és megköveteli hogy ezzel összhangban sokoldalúan fejlesszük a személyiséget. Nem csupán néhány „kiválasztott“ egyént, hanem szükséges, hogy az emberek tömegesen művelt, gondolkodó, kezdeményező, optimista és alkotó egyénekké váljanak. A szocializmusnak nemcsak hogy szüksége van ilyen emberekre, hanem maga alakítja őket ilyenekké, gondoskodik a műveltségük, kulturális színvonaluk és szocialista öntudatuk fejlesztéséről, a tudományos világnézet szellemében neveli az embereket, öntudatos tevékenységük teljes mértékű kibontakoztatására serkenti őket. Társadalmunk jelenlegi fejlődési szakaszában az eszmei nevelő munka magvát a tudományos világ nézet elsajátítása képezi, az, hogy a legszélesebb ré tegek világnézetét tudományos szintre emeljük. A tudományos világnézet elsajátítása elsősorban azt jelenti, hogy ismerjük a külvilágot és saját élet- körülményeinket, képesek legyünk a munkásosztály történelmi érdekei, a szocialista társadalom érdekei szempontjából helyesen értékelni a tényeket, megismerni és elfogadni a kommunista erkölcs érvényesítésének marxista-leninista alapelveit és normáit, a világ átalakításához szükséges stratégia és taktika gyakorlati érvényesítésének kommunista eleveit. A tudományos világnézet a tudományos megismerés eredménye; olyan világnézetként dolgozták ki, amely a legjobban kifejezi a munkásosztály és az egész szocialista társadalom létezésének feltételeit és történelmi érdekeit. Épp ezért az emberek többsége elismeri a tudományos világnézet helyességét, egyetért tanaival, értékítéleteivel és alapelveivel. Ez az önkéntelen egyetértés viszont még nem jelenti azt, hogy azt minden ember valóban elfogadta és elsajátította, hogy az ő személyes világnézetüket tudományosnak lehet tekinteni. Az a körülmény, hogy a marxizmus—leniniz- mus legpontosabban fejezi ki az emberek társadalmi helyzetét, érdekeit és perspektíváit, csupán feltételezi és megkönnyíti annak megértését és elfogadását. Az önképzést, a marxizmus—leninizmus klasszikusainak tanulmányozását viszont nem helyettesítheti. Ahhoz, hogy a marxizmus—leninizmus az ember világnézetévé váljék, azt olyan mértékben kell elsajátítania, hogy eszméit az élet konkrét feltételeiben alkalmazni tudja, hogy valóban átalakulásának eszközévé lehessen. Csupán ilyen esetben töltheti be a marxizmus—leninizmus az ember életfilozófiájának szerepét, lehet szabad tevékenységének vezérfonala, tudományosan megalapozott öntudatának útmutatója. IOSEF MU21K 3 ■
