Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-26 / 43. szám
VILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! i 1980. X. 26. VASÁRNAP BRATISLAVA XIII. ÉVFOLYAM I 43. SZÁM ÁRA 1 KORONA így fogadta népünk 1945 októberében a kulcsipar és a bankok államosítását (CSTK felvétel) Három és fél évtizede annak, hogy Eduard Beneá köztársasági elnök, meggyőződése ellenére, kénytelen-kelletlen, de reálpolitikus létére felismerve az osztályok erőviszonyainak a felszabadulás utáni gyökeres megváltozását a Csehszlovákia Kommunista Pártja által vezetett munkásosztály javára, aláírta a kulcsipar és a bankok államosításáról szóló dekrétumokat. Ezzel a dolgozók, a nép kezébe mentek át az ország meghatározó fontosságú iparvállalatai, amelyek az összes ipari dolgozónak csaknem kétharmadát foglalkoztatták. Olyan folyamat indult, amely 1948 februárjában a munkásosztály és szövetségesei osztatlan hatalmának kivívásába, a szocializmus teljes, végérvényes győzelmébe torkollt. Kemény harcban született győzelem volt ez, amely a következő évtizedekben lehetővé tette egy olyan ország példátlanul gyors fellendülését az élet minden területén, amely nem a mélypontról indult, hanem már München előtt európai viszonylatban is elismerten tekintélyes iparral rendelkezett. Az államosított ipar szervezése s a háború utáni évek egyéb, nem kevésbé fogas kérdéseinek megoldása, a fejlődés sokrétű feltételeinek megteremtése még e győzelem kivívásánál is jóval igényesebb feladat volt. Viszonylag rövid időn belül el kellett tüntetnünk a pusztító háború nyomait. Ezen túlmenően, minden tervünk, elképzelésünk megvalósításában kerékkötőként számolnunk kellet a hatalmától fokozatosan megfosztott burzsoázia, a szocializmusellenes erők nyílt és leplezett formákban megnyilvánuló ellenállásával, az éles osztályharccal, majd az ötvenes években a sok erőnket felemésztő hidegháborús feltételekkel. Irgalmatlanul nehéz, nem csekély áldozatokat követelő volt ez a harc a továbblépésért a gazdasági élet, az ipar fejlesztésében is. A fő feladat akkoriban - Klement Gottwald szavaival élve - az volt, hogy az államosított ipar jobban, olcsóbban és többet termeljen a még magánkézben levő iparnál. De ennek a küzdelmes és sok mindentől gátolt szívós törekvésünknek volt köny- nyítő körülménye is. Nevezetesen az, hogy általában- mert e tekintetben voltai; évek, amikor előfordultak súlyos melléfogások, tévedések és hibák is - tisztában voltunk azzal, hol húzódnak az osztályharc frontjai. A barikád egyik oldalán idehaza a hadállásaiban ugyan gyengülő, de csak kikényszerítve visszavonuló burzsoázia és kiszolgálói vetették meg a lábukat. A másik oldalán pedig, kommunista pártunk vezetésével, népünk szüntelenül gyarapodó, egységében szilárduló és a fölényt kivívó mind nagyobb hányada. Ma szintén korparáncs népgazdaságunk fellendítése. A gottwaldi „jobban, olcsóbban és többet“ - minőségileg eltérő feltételek között, magasabb szinten- nagy vonalakban ma is érvényes. Van, amiben hasonlatosak és van amiben eltérőek a feltételek. Nem kell sok szót vesztegetni arra, hogy a nemzetközi helyzetet tekintve további fejlődésünket mi nehezíti, mi teszi körülményesebbé, például a hetvenes évek elejének helyzetéhez képest. A nyugati világ jelentős imperialista erőinek hidegháborús időkre emlékeztető különféle megnyilvánulásai - szóban és tettben egyaránt - nem hagynak semmi kétséget afelől, hol kell keresnünk határainkon túl a szocializmus ellenségeit. Jóval bonyolultabbak sikereink gyarapításának és a még ma sem szórványos fogyatékosságaink, kéz- legyintéssel el nem intézhető fonákságaink leküzdésének hazai, belpolitikai körülményei. Itt a határok, a múlttal egybevetve, sokkal jobban elmosódnak. Törvényszerűen következik ez abból, hogy nemcsak megtörtük a burzsoázia hatalmát, nemcsak bevettük hadállásait, hanem erőit is nagyrészt felmorzsoltuk. Persze történelmi tapasztalatok intenek minket arra, nehogy a jelenleg „fedezékbe vonult“, álcázottan aknamunkát folytató maradványainak és egyéb szocialistaellenes erőknek potenciális lehetőségeit szem elöl tévesszük, lebecsüljük. Ez különösképpen az enyhülési politikát veszélyeztető jelenlegi helyzetben lenne nem sok jót jósló helytelen magatartás. Egyszóval itt is húzódik egy arcvonal, amelyre gondolnunk és erőt tartalékolnunk kell. Az előttünk álló feladatok nagyságrendjéből és jellegéből azonban azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az eddiginél következetesebben és jobban kell helytállnunk pártunk vezetésével egy másik belső frontunkon, amelyen stratégiai célunk a termelés hatékonyságának növelése, a munka minőségének javítása. Ez jelenleg a harc kimenetelét eldöntő legfontosabb arcvonal, amely nemcsak köztünk húzódik, hanem sok esetben bennünk is. Ezen a frontszakaszon kettős a feladatunk. Először is - nemcsak az iparban, nemcsak egész népgazdaságunkban, hanem szinte mindenütt - birokra kell kelnünk olyan jelenségekkel, amelyek ellentmondanak a szocializmus anyagi és erkölcsi követelményeinek. Az irányító tevékenység, a szervező munka gyönge pontjai, a társadalmi érdekekkel szembeni közömbösség, a nyárspolgári megnyilvánulások tömkelegé, a feladatok, a kötelességek teljesítése iránti laza viszony, az önös, harácsoló törekvések, a fogyasztói életszemlélet esetenként már-már hivalkodó térhódítása - hogy csak néhányat említsünk a sok közül. Az ilyesmi ellen kell eredményesebben tüzet összpontosítani. De ez tennivalónk csupán egy része, hiszen elsősorban nem valami ellen, hanem valamiért kell síkra szállnunk. Mindazért, amit a jövő év tavaszán Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVI. kongresz- szusa egész társadalmunk feladataként tűz ki elénk. Más szóval a lényeget összegezve: a párt és a nép olyan dialektikus egységéért kell harcba indulnunk, amely jobban és világosabban megkülönböztetve a társadalmilag helyes és helytelen magatartást, a már megteremtett szilárd alapon szavatolja a jövő bíztató kilátásait. GÁLY IVÁN mm
