Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-12 / 41. szám
d Az építőipar mindenéit biztos, állandó megélhetést nyújt. A moszkvai Pravda tudósítói erről a témáról beszélgettek két fiatallal: az angol MIKE MURRAY-val és az orosz VLAGYIMIR SZOLOZOBOWAL. Mike Murray Mike Liverpoolban lakik, autóstoppal tett meg vagy félszáz mérföldet, hogy idejében megérkezzen piack- poolba, a szakszervezeti kongresszus megnyitására. A kongresszus pontosan a terv szerint kezdte el a munkáját a Téli Kertek palotában. Mike kint maradt, kezében egy kemény kartonpapírral. „Miért fosztottatok meg a munkához való fogómtól?“ — nagy betűkkel ez állt a kartonon. Megkérdeztem a fiatalembert, mikor vették el tőle est az oly természetes jogot. a helyzetemet. Egyelőre együtt lakom apámmal meg a húgommal. Apám nyugdíjas, a húgom ápolónő. Persze nem halunk éhen, de szegényesen élünk. |Néha igencsak össze kell húznunk magunkat. Elvégre még rosz- szabb napok is jöhetnek, emiatt fő a fejem.“ „Van valami hobbija, Mike?“ „Igen, még az iskolában szerettem rajzolni. Azt mondták, a tájképeim nem is olyan rosszak. Amikor kikerültem az iskolából, sok időm volt, órákig elácsorogtam az állvány előtt. Most már abbahagytam: nincs hozzá hangulatom. Az iskolában kiállításokat rendeztünk, megvitattuk a munkákat. Most meg apám és a húgomon kívül kinek mutathatnám meg őket? Apám azt mondja: eredj ki a parkba, rajzolj arcképeket a sétálgatókról, pénzért. Azt is megpróbáltam. De az arckép nehezebben megy inekem, az emberek nem szívesen ülnek modellt. A iparkokban nélkülem is elég festő van.“ A liverpooli munkabörzén már mindenki ismeri Mike Murray-t SzoloxoboT bünké arra, hogy as elmúlt négy érben több mint 3000 lakást épített fel a brigádja X. ML „Akkor, amikor megszülettem — felelte Mike mérgesen. — És nem is okozna nekem gondot, ha történetesen lordnak szülétek. De én munkásnak születtem, dolgozni meg nem hagynak. És ha Jól látom, magának sincs szándékában, hogy valamirevaló munkát ajánljon.“ „Ne kötözködjön már velem. Mike — mondtam. — Az én- szakmám az, hogy kérdezzek. Igyunk meg inkább egy kávét.“ Mike letette a plakátot az asztal mellett a padlóra, és beszélni kezdett: „Három éve végeztem el az iskolát, azóta nem találok állandó munkát. Liverpoolban minden nyolcadik embernek az a sorsa, mint az enyém. Ez hivatalos adat. Oj üzemeket nem építenek, a régieket bezárják vagy automatizálják. Angliában manapság az automaták »megeszik« az embereket, ahogy hajdanán a birkák »ették meg« őseinket. Turistaidényben még lehet találni alkalmi munkát a tengerparton. Tavaly például fagylaltot árultam, tavalyelőtt újságot hordtam ki kerékpáron. Voltam mosogató is egy kocsmában. De mindez csak alkalmi három-négy hónapig tartó munka. Én pedig igazi munkát szeretnék.“ „Ehhez nyilván szakma kellene ...“ .Jíőmüves vagyok. Apám is kőműves volt, megtanított téglát rakni, amikor még srác voltam. Néha arról álmodom, hogy házat építek. Lejövök az állványról, elmegyek egy kicsit távolabb, és elgyönyörködöm benne: ez igen, lám, értem én a mesterségem. Aztán felébredek. És elszorul a szívem ... Legszívesebben felkötném magam." ,jCsaládfa van?“ „Hova gondol? Hogyan nősülhettem volna meg, amikor állásom sincs? A lány, akivel járok, megérti „Hogyan képzeli el a jövőjét, Mike Murray?“ „Már nem szövök terveket, hogy aztán na kelljen csalódnom. Nemrég azt olvastam egy újságban, hogy a munkanélküliség hasznos a népgazdaság meggyógyítása szempontjából. Ha ezt komolyan gondolják, akkor nincs mit ramélnem. Ezek szerint a mi bőrünk rovására akarják a gazdaságot talpra állítani. Eközben pedig (múlik az idő. Az én életem napjai ... És mégis, őszintén megmondom: igenis, reménykedem. Hiszen ember vagyok. Csak találnék munkát egy építkezésen. És ne kerüljek véletlenül fekete listára. Nem hallott ilyesmiről? Jól van, uram, köszönöm a kávét és a beszélgetést. Megyek.“ Dzsekijén a villámzárat felhúzta az álláig, a padlóról fölvette a plakátot és kiment, hogy beálljon állástalan társainak sorába. Nyilván abban bízik, hogy valamiképpen befolyásolhatják a szakszervezeti kongresszus határozatait. Vlagyimir Szolozobov A brigádvezető fejét hátraszegve állt az éppen befejezett tizenöt emeletes lakóház homlokzata előtt. „Ma türkiz napom van —■; mondta Szolozobov, amikor kezet nyújtott bemutatkozáskor. — Az épület átadásának napját nevezzük így az összeszerelt ház színéről. Úgyhogy mindenféle napjaink vannak >— égszínkék, rózsaszínűek, sárgák. Nagyon szeretek lakóházakon dolgozni. Amikor az emberek beköltöznek a lakásokba bútoraikkal, virágaikkal, gyerekkocsikkal, igyekszem úgy intézni a dolgaimat, hogy a közelben lehessek. Jóleső érzés látni, hogyan költöznek be az általam épített házba.“ „És sok ilyen háza volt már?“ „Tudja, eleinte nem számoltam. De az utóbbi négy évre már pontos adatom van: 26 lakóház egyenként 128 lakással. Vagyis a brigádunk csak ebben a lakónegyedben több mint háromezer lakást adott át kulcsra készen. Amikor tambovi rokonaim faggatnak, hogy hol lakom Moszkvában, tréfából azt mondom nekik: mindenhol. Mindenhol, ahol építettem: fa- szenovóban, Csertanovóban, Sztrogi- nóban. „Régóta dolgozik az építőiparban?“ „A szakmát apámtól örököltem. Már kisgyerekként is segítettem neki. Apám a falvakat járta, vagy ötven -faluban épített házakat. Jól emlékszem rá, hogy hányszor hívták házszentelőre, így tisztelték meg a munkájáért. Azóta az építkezés és az ünnep egy fogalommá vált.“ „Sohasem gondolt rá, hogy más szakmát válasszon?“ Szolozobov mintha gondolkodóba esne. Nem is érti, hova akarok kilyukadni. Azután, hogy megkönnyítse a dolgomat, elmondja dióhéjban az életrajzát. A nyolc osztály elvégzése után beiratkozott az építőipari szakközépiskolába. Nagyon valószínű, hogy apja példája nélkül is ugyanígy tett volna. („Hiszen ma ez igen divatos szakma — mondja Vlagyimir. — Jól is fizetnek.“! Szorgalmas, igyekvő ifjúmunkás volt, ezért is küldték Moszkvába épületszerelő brigádvezetői tanfolyamra. Tizenkilenc éves korában behívták tényleges katonai szolgálatra. Leszerelés után visszament régi munkahelyére: a moszkvai 3. számú házépítő kombinát nyolcadik szerelő főnökségére. „Itt pusztaság volt — mondja Szolozobov. — Csak ott, ahol az a vízmosás van, volt, egy kis falu, mindössze húsz házból állt. Azóta négy év telt el. És most nézze meg, milyen gyönyörű házak sorakoznak itt. Mint a flotta díszszemlén, szavamra!“ Szolozobovnak alighanem a kék égen száguldó apró fehér felhők juttatták eszébe a tengert. A Szolozobov- brigád keze munkáját dicsérő türkizkék és világosszürke házak pedig úszva sorakoztak fel egymás mögött keletről nyugat felé. Találomra szemeltem ki magamnak ezt a fiatal moszkvai építőipari munkást, de meg kell vallanom, hogy bizonyos elgondolásaim voltak. Elővettem annak a beszélgetésnek a szövegét, amelyet Londonban működő kollégám folytatott a liverpooli Mike Murrayval. Odaadtam Szolozobovnak, hogy olvassa el, és mondja meg, mi a véleménye róla. „Persze, sajnálom a munkást. Az újságokban néha olvasok arról, hogy nyugaton sok a munkanélküli, de nem tudom elképzelni, hogyan hat az a valóságban. Vegyük az é*i esetemet. Ha, teszem azt, valamiért megválnék a brigádomtól, két óra múlva már felvennének másik helyen. Ha például Moszkvából visszamennék Tambovba vagy környékére, ott is kapva kapnának rajtam az én szakmámmal!“ ,JCsaládja van-e?“ — kérdeztem. „De még mennyire, hogy van! Feleségem meg egy kislányom. Amikor összeházasodtunk, kétszobás szép lakást kaptunk.“ Elvitt a kocsiján a legközelebbi metróállomásig. Búcsúzáskor a kezemet szorongatva, gondterhelten kérdezte: „Nem tudná megmondani, hány éves korban lehet pián ínót venni egy gyereknek? A kis Gáljám hamarosan ötéves lesz .. BORISZ SZTRELNYIKOV (London) — IVAN SAROV (Moszkva) Az építőipari dolgozók munkájút dicséri többek között a moszkvai Puskin tér (APN-felv.) mMmmnn77mmmra @mmiMF7 LrmlHJUUu^ üLJIIJImIIUUIJü
