Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-28 / 39. szám
A „linkbeit“ munka közben zóknak elég annyi, hogy „linkbeit“. Mindjárt tudják, hogy a réselést végző gépről van szó. Nem kevesebb, mint 47 méter mélységig kikotorja az évezredekkel ezelőtt iderakodótt kavicsot, helyére lassan szilárduló sárgászöld (vagy zöldessárga? — ebben nem tudtunk megegyezni) betonkeverék ömlik vastag tömlőn. Ennek a résfalnak nemcsak a szigetelés lesz a dolga, hanem meg is kell tartania a kavicsot, hiszen a leendő erőmű épülete kerül majd ide. Itt a mélyben dolgozni fognak. A Csallóköz talajvízszintje ugyebár közel van a felszínhez, ki kell tehát re- keszteni, különben nem tudnánk itt dolgozni. Nincs olyan szivattyú, amellyel a vizet el lehetne szívni. Ráadásul egy külön erőművet igényelne a meghajtása. A „teknő“ fenekét természetesen szintén szigetelni kell. A talajból csövek meredeznek fölfelé, ezeken keresztül végzik a fenék „injektálását“, azaz itt kerül a szigetelő betonit vízüveg, meg ki tudja, még mi a mélybe, amely ha megkeményedik, a résfalakkal együtt alkotja az erőmű teknőjét. Aztán már csak ki kell ezt az óriási tömegű kavicsot kotorni... Az egymástól 60 centire levő, úgynevezett vezetőfalak között a földbe mélyed a berendezés markolója. Úgy tűnik, mintha a Kelly-rúdnak nem akarna vége lenni. Megáll, majd elindul fölfelé. Az egész alkalmatosság elfordul egy ne— Nem egy leányálom... Különösebb bizonygatásra nincs szükség. — Hány embere van? — kérdem Bőgi Lajos gépmestert. — Az a jó, ha minél kevesebb ... — mondja, s mivel látja, hogy nem teljesen világos számomra az ok, megmagyarázza: — Ha a gépek dolgoznak, akkor a rajtuk levő emberek az építésvezetőhöz tartoznak, ha áll a gép, mert valami baja van, akkor hozzám. így érthető, hogy annak örülök a legjobban, ha csak a karbantartókról, meg a gépészekről kell gondoskodnom. — Közben megyünk „irodája“, egy — nem tudok csinosabb elnevezést — panelbódé felé. Útközben magyaráz: t— Itt bizony nincs időnk gondolkodni az jdő múlásán. Állandóan menni kell. Már túl sok volt a feladat égy emberre, most kaptam magam mellé egy kollégát... — Bugár Péter... — mutatkozik be; s rutinbemutatkozásra számítva nyújtok kezet. — ... az öcsémet bizonyára jobban ismerik ... teszi hozzá. Jobban szemügyre veszem, de egy pillanat is elég ahhoz, hogy megállapítsam, le sem tagadhatnák egymást öccsével, Imrével, a diszkoszvetés olimpiai ezüstérmesével. Bőgi Lajos nem szokott panaszkodni, most sem annak szánja mondandóját, pusztán helyzetjelentés amit mond. [ö maga talán nem gondolja, hogy ez egyben az emberi L egutóbbi helyszíni riportunkban nem sok jóról számolhattunk be, amikor a BŐS—NAGYMAROSI vízlépcső- rendszer építőinek igyekezetét, munkakörülményeit ecseteltük. A helyzet továbbra sem rózsás, ezt le kell szögeznünk. Azonban ma már nemcsak a hiányosságok szembeötlőek. Hogy az eredmények elmaradnak jócskán attól, ahol tartaniuk kellene?! Nem az építőkön múlik elsősorban, akiknek a keze munkája nyomán Bős és a Duna közti terület a fel- ismerhetetlenségig megváltozott. Legalábbis így látta a krónikás ... A faluból a Duna felé menet az út bal oldalán több tucatra tehető épület készül. Itt lesz a vízműépítők „gazdasági udvara“. Raktárhelyiségek, javítóműhelyek, kazánház ... Földszintes fabarakkok, emeletes épületek varrnak már nagyjából félig kész állapotban. Tetőfedőket, betonozókat, kőműveseket látni. És gépeket, nagyon sok gépet... A felületes szemlélőnek, a laikusnak legalábbis aligha tűnik kevésnek. Az építőknek azonban kevés, nem mintha telhetetlenek lennének, csak éppen a munkálatok előzetes harmonogramja, meg a jelenlegi valóság között túl nagy a különbség. Az egykori „fináncház“ vagy kaszárnya — ahányan, annyiféleképpen nevezik — most adminisztratív épületté lépett elő, de az építésben résztvevő vállalatok, üzemek, szervezetek itteni „kihelyezett“ adminisztrációja már régen kinőtte. Egész kis telep létesült már egyemeletes ún. UNIMO-barak- kokból — ezek tulajdonképpen irodaházak, itt van a földszintes szociális épület — étteremmel, konyhával,, büfével. Ebéd táján itt nagy a sokadalom. A faluból kivezető út szinte nyílegyenes. Nem különben a hozzáépített folytatása, amely a távolból fúrótoronynak is tekinthető alkalmatosság felé vezet. Ott kell Valahol megtalálnunk Bogi Lajos gépmestert. Megtaláltuk. Már ő magyarázza, hogy ez a magas gép tulajdonképpen az emelő- és kotrógép .^keresztezése“. Oldalán cégjelzés: FMC LINK-BELT LS-318 — nekem nem sokat mond, de a környéken dolgogyed fordulatot, pofája kinyílik, és a — vagy negyven méter mélyből — felhozott kavics kiömlik. Ezt is megfestette már a helyére beömlő beto- nit-keverék. Kissé távolabb még fekszik az újonnan érkezett harmadik „linkbeit“. Nagy Gáspár és Vasmera László szerelők dolgoznak rajta, hogy minél előbb beinduljon. Az első ilyen gépet, még francia szerelők állították fel, azoktól lesték el — szó szerint — a módját, azóta egyedül dolgoznak, javítják, ha kell. Ha kell, úgy tizenhat órát is. Már két telet töltöttek el az építkezésen, s próbáltak már mindent. Javítottak perzselő melegben, szakadó esőben, jeges pocsolyában, mínusz húsz fok közepette, metsző szélben, hófúvásban. Előfordul, hogy a Kelly-rúd a markolóval lemarad a mélyben, a betonit keverék meg ömlik ... Nincs mese, azt fel kell hoznil helytállás bizonyítéka is.) — Az a helyzet, hogy az év elején tudjuk: egy munkás például átlagosan — mondjuk — 3100 koronát kereshet havonta. Ha ezt túllépjük, akkor olyanok, akik még csak nem is sejtik, hogy milyen nehezen lehet ezt megkeresni, azok felróják, mondván; több a megengedettnél! De mivel ösztönözzünk?! Van úgy, hogy szombaton, vasárnap is dolgozni kell, hiszen a „linkbeit“ a Kelly-rúddal 12 millió devizakoronába került. Ha áll, akkor nagyon drága nekünk az az állás ... — Akad, persze, még más tennivaló is, hiszen, hogy mást ne mondjak, csak mozgóműhelyek vannak, s így nincs például autóvillanyszerelőnk. Ha „kiugrik“ egy elektromágneses fojtótekercs, akkor meg vagyunk lőve ... Várhatjuk, amíg Pozsonyból leugrik a szerelő! Közben-közben sűrűn elnézést kérnek, hol a telefon csörög, hol kihívják őket, hol meg nekik jut eszükbe valami. — Rövidek a napok — jegyzi meg a gépmester — amint ki tudja hányadik utasítása után megint visszaül helyére. — Itt az ősz — mondom, de kiderül, hogy félreértettem. Nem a nappalok rövidek számukra, hanem a nap huszonnégy óráját keveslik, amelyből naponta legalább tizenkettőt itt töltenek. — Annyiféle teendő van, hogy észre sem vesszük, s már el is ment egy nap ... Persze, nemcsak ők vannak így ezzel. Panyi András gépmesterrel, a Bős és Szap között készülő alvízcsatornát járjuk be. Az út bal oldalán, a gazdasági udvar felől már felsejlik az alvízcsa- torna leendő gátja. Jobbról úszó kotrógép mélyíti — szélesíti a leendő, háromszáz méter széles csatornát, amelyen az erőművön már áthaladt víz fog lecsurogni Szapig, o.tt meg vissza a Duna régi mélyített medrébe. Ez, persze, még jóné- hány évvel várat magára. Amint a DH-611-es kotrógép mellett elhaladunk — kezelője, Márocz Imre, éppen fiatal társát tanítja be — URH-s adó-vevővel ellátott szerelőkocsi robog mellettünk. (A kotrógép egyébként tavaly még a brnói vásáron volt kiállítva, s akkor még „nem gondolta volna“, hogy segítségével ez év szeptember 3-án elérik az eddigi legszámottevőbb eredményüket a Hydrostav dolgozói: 33 000 köbméter jóidét szállítottak el aznap az alvízcsatorna építésének munkálatai során.) Ahová az iménti szerelőkocsi igyekezett, ott közben elkészült a javítás. Egy pillanatra megállunk, a T-130-as lánctalpas bulldózer „lovasa“ kacskaringósan káromkodik. — Ha akar cifrákat hallani, akkor most hallhat. Egyébként egyik legjobb dolgozónk. Ha felmegy nála a pumpa, akkor káromkodik, Ki így, ki úgy nyugtatja magát... — mondja a gépmester, majd tovább állunk, ahol RH-25-ös, meg RH- 40-es kotrógépek szedik le a kavicsról a talajréteget. Utánuk aztán E-302-es köteles baggerek mélyítik tovább a csatornát, amelyen a Dnyeper nevű úszókotrógép — szó volt már róla — felúszott Bősig. Az E-302-es 500 kilowattos saját aggregátora hajtja. Serényen dolgoznak a kotrógépek, az egyik RH-25-ös nyergében Csuport Sándor. Társa, Szabó Lászó, éppen akkor érkezett egy teherautón. — Naponta hány kocsit raknak meg? — Normális körülmények között 200—220 kocsit — válaszolja. — Ez 1540—1600 köbméter. Persze, ilyenkor kell is a hajtás, mert ha megjönnek az őszi esők, még a felét sem produkáljuk. Az építők óhaja, amely szerint ők február végéig várják az évente esedékes új gépeket, tehát nem megalapozatlan. Helyette azonban mindig az év vége felé jönnek meg, ha megjönnek ... Nem elsősorban az építőkön múlik a jelenlegi állapot, ők megteszik a magukét! mészáros jAnos
