Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-07 / 36. szám
rek is csak látja az apja kezét, aztán már muzsikál. A vas, a deszka, amit alakítani kell — mondja szinte magától, mit tegyél vele. Megérzik a tárgyak, ha értő kéz emeli tel őket, aztán szinte maguktól alakulnak, ahogy a használó ész akarja. A jó szerszám alapja, egyensúlyozása meg már magától mutatja, — mit csinálj vele, hol fogd meg, hogy szeresse, mint emeld, hogy szívesen szolgáljon a jó helyre. Hát te hallod, menynyi szerszámi És az mind másféle! Mennyi az, mint a hangszerek. Mindegyiken másképpen lehet játszani. Mindnek más a hangja, játéka, járása, eredménye. Hogy el tudok sokszor gondolkodni! Kik voltak azok és milyen szükségben jöttek rá, hogy a világ minden létezhető anyagának más-más megfelelő idomítószerszámot találtak ki. És olyan szerszámok alakultak az emberek keze meg értelme alatt, hogy éppoly csodálatosan passzolnak az anyag természetéhez, mint a tenyérhez, ujjakhoz, kézfogáshoz, az ember erejéhez. Hát nem csodálatos ez? Nézd csak '— milyen szép egy ilyen kis fejsze, a célszerű formás nyelével. Ahogy az ível, éppen úgy, hogy a balta vassúlyának és a kéz fogásának, a lendületnek megfeleljen. De hány ember kísérletezte azt ki?! Vagy itt van egy nagy balta, a csákány. Itt vannak a fúrók. Hogy mint jöhettek erre rá? Mennyi ész, próbálgatás kellett ahhoz! Hát nem? Tudod, hogy vetted a tévét, már lassan egy éve, látom azokat a nagy gyárakat, automatagépeket. Mit dolgoznak azok! De mit mondok én neked?! Nem láttam én ott soha egyetlen kézbeli szerszámot sem. Lassan eltűnnek majd ezek a szerszámok? Ki őrzi meg őket? Nem vesznek már kezükbe majd az emberek kalapácsot, kaszát. Ki használja azokat a jó hidegvágókat!? Mi lesz akkor a vésőkkel? De én már akkor is csak megőrzőm az én szerszámaimat. Nem kellenek már senkinek, én se nagyon használhatom. De csak hadd legyenek itt. Ki tudja, hány ember keze nyomát viselik. Hány ember alakította vele a deszkát, vasat, faragta a földet, vágta a terményt. Csak ezekkel alakították a világot a szegény emberek maguk körül. Elgondolom — olyanok ezek, mintha Isten teremtő ujjal lennének, melyekkel a világot illette. Csak már megbénulnak lassan mindenütt ezek az ujjak, látod, mind az én jobb ikezem is így keservesen lehervadozott. Felhúzta a lábát, deréktői felfelé fel- emelkedett, és egészen meggörbült. Mintha már egész éjszaka halott lett volna. Halott volt, és teljesen merev. Elmeséltem egy orvosnak, s azt mondta, hogy ez lehetetlen. Mindnyájan kinn voltak a mólón, de a história nem is hasonlított a földrengésre, mert nem tudták, mit akar a török. Nem is sejtették, mit tervez az öreg török. Emlékszik rá, mikor azt a parancsot kaptuk, hogy több embert ne szállítsunk el? Rögtön szagot fogtam, mikor reggel megérkeztünk. Egy csomó ágyú állt a parton, bármelyik pillanatban elsöpörhettek volna a vízről. Be akartunk futni, közel állni a mólóhoz, leengedni az első és a hátsó horgonyt, aztán ágyútüz alá venni a város török negyedét. Lesöpörtek volna a vízről, mi meg ronggyá lőttük volna a várost. Csak néhány vaktöltényt lőttek ránk, mikor befutottunk. Ke- mal odajött, és elcsapta a török parancsnokot. Hatásköri túllépésért vagy valami ilyesmiért. Kiborult egy kicsit. Irtó nagy zűr lett volna. Emlékszik a kikötőre. Rengeteg csinos holmi úszkált arra. Ez volt az egyetlen eset, hogy éjszaka mindenféléről álmodtam. Az ember nem törődött úgy a gyerekes anyákkal, mint azokkal, akiknek meghalt a gyerekük. Az élők az anyjuk mellett maradtak. Csoda, hogy milyen kevés halt meg. Az ember valamivel betakarta őket, aztán gyerünk. Mindig a legsötétebb zugokat keresték a hajótérben, hogy megtarthassák őket. Egyikük sem törődött semmivel, ha egyszer elkerültek a mólóról. A görögök is kedves fickók voltak. Mikor kiürítették a várost, magukkal vitték az összes málhás állatot, amelyet nem lehetett elszállítani, így hát eltörték a mellső lábukat, és behajtották őket a sekély vízbe. Csinos munka volt. Bizony isten, csinos munka. SZÁSZ IMRE fordítása CttU-E' öt chilei költőt mutatunk itt be olvasóinknak. Közös jellemzőjük, hogy aránylag fiatalok, a harmincas éveikben járnak száműzetésben, vagy illegalitásban élnek hazájuk területén kívül. Kivéve a Névtelent, oki a junta börtönéből juttatta ki verseit, hogy azután barátai, bajtársai segítőkészsége és összefogása révén eljussanak külföldi irodalmi lapok szerkesztőségeibe. GONZALO MILLÄN mrÁToii Összetörték a gitáromat leverték fényes lakkozását, bezúzták karcsú testét Ö, feketehimlő és ólomjárvány fertőz itt mindenfelé. A mangófáról két szalag lóg aló az egyik trikolór a másik gyász-színű. És mindkettő lobogni kezd, mikor megzendítem a húrokat. NAIN NÖMEZ ARIEL DORFMAN LÍHSR Ugye mi tudjuk, bajtórs, a cellától hány lépés az út a rettenetig. Ha húszat lépsz, nyugodt lehetsz, hogy nem a fürdőbe visznek. Ha lépteid száma negyvenöt, már nem vihetnek a „gyakorlóterembe" A c&m mmim (RÉSZLET) Kelet felől a szél felhőnyi sáskarajt hozott Sóhajtozott a rét és aszni kezdett és hajnalodástól őz alvadt vér színű alkonyatig eltűntek legelőink Amikor kimentem megnézni a napot a levegő fojtogató volt s nagy rémülettel szemükben szomszédaim Őrködtek a közeli utakon Ha nyolcvan lépés után lefelé vezet az út, és hosszú lépcsősoron bukdácsolsz alá vakon, jaj, ha nyolcvan a lépés, akkor már bizonyos, hogy utad ott véget ér, hogy máshová már nem vihetnek, hogy máshová már nem vihetnek, hogy máshová már nem vihetnek. ARIEL DORFMAN KŐ 'MA? A foglyot odalökik a falhoz. Egy Ikatona megkötözi a kezét. Titokban gyengéd NÉVTELEN KÖLTŐ Fiacskáim, egyszer majd mindent elmesélek. Azt is, hogy itt a komor reggelek hogyan törnek be ólmaim enyhéjére. Elmondom, miképp próbálom hajnalonként visszaidézni legszebb álmomat: Azt, hogy egyszer folytatom majd a harcot a földkerekség minden jogtalansága ellen. Elmondom még, hogy éjjelente miként indítom útnak álmaim óhajtva szabad madárnak szárnyalását erdei vad őrjöngő futását miközben az idő csak szalad s ti nélkülem nőttök fel férfiakká kézszorítással búcsúzik tőle:- bocsáss meg, elvtárs - . suttogja alig hallhatóan, de a hangnak visszhangja támad, és az oz érintés a karján fénnyel árasztja el a testét. Ügy, amint mondom, a testét fénnyel tölti meg, hogy szinte észre sem veszi a sortűz eldördülését ANA PIZARRO ÜEKEDALA/iSmAf Elmondom majd, hogy ezt a sorsot sokan vállalták előttem is, s hogy ez az út mindnyájunk számára az egyetlen járható út marad. Elmondom, hogy egyszer itt minden megváltozik, vágyaink ereje megnyitja majd a börtönkapukat, széttépí a falvakat, városokat, határokat elzáró szögesdrótokat. Most elmondom neked, kicsim, milyen az amerikai béke. Olyan, mint a szilárd vasból, véres salétromból épített utak Sír a kaucsuk a felsebzett fában, az ólomból bilincset vernek s a kemény rézből fegyverek készülnek. Az ásványi nedvből pedig külföldi nafta lesz. Hallgasd csak meg, kicsim, milyen <a béke Amerikában. Te, aki kukoricacsőben termettéi nagyapó kertjében, vagy agyagfazék kerek hasából bújtál elő te ismered a száműzetést s a fogságot is / a legszűkösebbet /. Amerika növekvő napkorong, hegygerincre szaladó ösvény, az őserdő növényi békéjét elárasztó zöld, zöld folyók. De a megcsonkított nap is Amerika ő a fekete tiltakozás dobszava az elfojtott sikolyok kínja és ö a hangfogó is, fájdalmas hangszeren Ám a te békéd, kicsim, csak harci dal legyen MIKOLA ANIKÓ fordításai Fiam, végül meg kell mondanom, jövőm bizonytalan, lehet, hogy holnap már másutt leszek de bárhová kerüljek is ti velem maradtok, mert a világ bármely gyermekének szeméből ti fogtok visszanézni rám. \ Marián MinaroviC illusztrációja
