Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-07 / 36. szám
A toronydarukezelőket szinte min dig irigyeltem. Igaz, gyermekkori álmaim közt sosem szerepelt ez a szakma, mégis csodálattal néztem fel az ég és föld között lebegő kis kabin ablakára. Még ma is gyakran elbűvöl a hatalmas méretű acélkolosz- szus méltóságteljes mozgása. Tudom, itt is megkülönbözteti a szakma a jó, a jobb és a legjobb darukezelőt, azt viszont már csak egy beavatott szakember tudná megállapítani első látásra, hogy egy adott esetben a három közül melyik ül éppen kezelőfülkében. A hozzáértő Ítész nyilván nem mellőzhetné véleménye kialakításakor a teher súlya és a szállítótávolság figyelembevétele mellett a gém állását, az emelés és szállítás gyorsaságát és magasságát, hogy milyen pontosan ér célba a gyakran tonnányi, esetenkint több tonnás teher. — Látom, magát ,a daruk érdeklik —, szólal meg egy idő után Simon Srank mérnök, a Hydrostav vállalat Jaslovské Bohunice-i üzemének dolgozója, a V-2-es atomerőmű-építő központ vezetője, miután percekig nem veszem le a hatalmas testről a tekintetem. — Tudja, megszoktuk, hogy az idelátogató vendégek leginkább az épített részt tanulmányozzák nagy odafigyeléssel, az építőberendezésekre így kevesebb jut a figyelemből. Ez különben nem is olyan meglepő, hiszen érthető, hogy egy atomerőmű-építkezésen a daru, a mégoly nagy is, sosem kötheti le úgy a figyelmet, mint teszem azt a reaktorház bonyolult szerkezete. Pedig ez igazán két szép darab — mutat a fö- lénk meredő, békés, de iszonyú nagy, jámbor állatokra emlékeztető darukra. — Ha kedve tartja, beszélhet a darukezelőkkel is, ott vannak fönt a kabinban — teszi még hozzá huncut mosollyal. Fogadásból már fél lábon is megtettem öt emeletet, ez a magasság mégis eltanácsoló. — Hányszor járják meg naponta ezt az utat a darukezelők? — Ahányszor szükséges és ahányszor az építési ütem menete megengedi. Minimálisan viszont háromszor szállnak alá, étkezni, — teszi még hozzá Srank mérnök, és látva arcomon az enyhe csodálatot, még kiegészíti —, persze, felvonóval, nem gyalog — és csak most derül igazán jókedvre. — Ebédig van még egy fél óránk, addig elmondom, mi a daruk szerepe ezen az építkezésen. Ha arra gondol, hogy ugyanaz, mint a többi építkezésen, emelni és helyére tenni a kívánt darabokat, akkor ugyan jól hiszi, de itt a daru ennél több. Nálunk ő a főszereplő. Ml, tudniillik, a V—2-t úgynevezett nyitott szerelési módszerrel építjük. Ennek lényege, hogy míg a V—l es atomerőműn igyekeztünk minél előbb tető alá helyezni az épületeket és zárt térben befejezni a szerelést, itt a legutolsó nehéz elem elhelyezésig nyitva maradnak az egyes objektumok. El akarunk kerülni minden olyan belső szerelést, ami súlyos elemek emelésével jár, mert ehhez külön belső darukat is föl kéne szerelnünk, ami viszont költséges. Az építkezés jelenlegi szakaszában minden részleg elérhető a darukkal, így bármilyen terhet a helyére tudunk illeszteni. Egyébként e daruk esetében a gém maximális hatósugara ötven méter, a teherbírás maximuma viszont húsz tonna. — Volt-e már példa ilyen építkezési módszer alkalmazására hazánkban? — Tudomásom szerint még nem. A V—1-es zárt csarnokokban, futódarukkal szereltük. — Mi az előnye ennek a módszernek? Gyorsult általa az építés menete? — Ismét nem adhatok egyértelmű választ. Tudniillik, nincs összehasonlítási alapunk. A V—1-est nemcsak más módszerrel építettük, de maga az erőmű sem ugyanaz, mint a V—2-es. Azokat a részeket, amelyek a két erőműnél azonosak, a V—2-sen bizonyíthatóan gyorsabban szereltük össze. — Megfigyeltem, hogy gyakrabban használja a szereltük szót az építettüknél, pedig ez itt egy építkezés. Mi ennek az oka? — jól figyelte meg. Az általunk alkalmazott módszer neve, mint mond tam, a nyitott szerelési módszer. A lényege, hogy amit csak lehet, előre legyártunk az e célra létesített üzemekben, és az építkezésre, vagyis a szerelés színhelyére már a kész, előregyártott elemeket kapjuk. Mi aztán már csak összerakósdit „játszunk“. Most például a hatos magassági ponton vagyunk. Eddig a szintig minden helyiség és a folyosórendszer fedőeleme kész termékként került ide, mi csak a helyére tettük. így vagyunk a gépi berendezésekkel is, és a jelenlegi stádiumban a falkonstrukcióval is. — Falkonstrukciőval? — Igen, ez is egy új dolog. Hallott-e olyat, hogy falakat gépgyári technológiával készítenek? Épül a kiégett tüzelő tárolóbunkersor Az egyes reaktor lenyűgöző geometriai alakja 73 méter magasból tosságában megengedett tolerancia nincs. Ez az a rész, ahol szerkezeti eltérés is tapasztalható a V—1 és a V—2 közt. A most épülő erőmű primőr rendszere tökéletes hermetikus zár alatt lesz. — Hol tartanak a munkával? — A reaktoroknál kezdeném. Ezek már a helyükön vannak. A rekesz köpenyének szerelési üteme is megnyugtató. Ezt 1981 áprilisára kell befejeznünk. Ekkor kezdik a gőzgenerátorok szállítását. Ezt követően helyezünk üzembe egy 250 tonna teherbírású darut is. A plzefii Skoda Művekkel közösen szereljük az egyes reaktor házát. A cseh kollégák a napokban fektették le a száraz biológiai védelem szelvényét. Mi most ezt a részt szerpentinittel dúsított betonnal telítjük. Ez szintén egy új dolog, nálunk eddig még nem használtuk. A lényege, hogy ez egy nagyon sűrű és nehéz betonfajta. Köbmétere 2250 kilogramm. Öriási előnye, hogy a radioaktív sugarak számára áthatolhatatlan. Ebből készítjük a reaktor árnyékfalát. A dolog érdekessége viszont az, hogy a szerpentinitet Dob- siná község közelében bányásszuk, tehát hazai nyersanyaggal dolgozunk. Ez nagyon előnyös, mivel egy köbméter szerpentinit 50 ezer koronába kerül. Legnagyobb ..., legújabb..., legdrágább ..., legjobb... stb. A legek egész csapatát sorakoztatták föl ezen az építkezésen a szakemberek — tűnődöm még távozás előtt. Ez rendjén is van mert itt majd az üzembiztonsági követelményeket is a legszigorúbb előírások szerint veszik. Ennyi új és ismeretlen dolog láttán és hallatán viszont akár bele is szédülhetne az* ember, ha az építkezést járva nem fedezne föl több ismerős szerszámot, mozdulatot és foglalkozást is. Lám, ott nem messze is faragnak az ácsok. Érdekes, hogy ez mennyire megnyugtató. KESZELI BÉLA — Mi itt már csak összerakósdit „játszunk" — mondja Srank mérnök (A szerző felvételei) MEGENGEDETT TOLERANCIA NINCS — Még nem. — Nos, ez lenne az általunk szerelt falkonstrukció. Lényege: két acéllemez közé beillesztik a megfelelő vasalást, és így egy szendvics-szerű elemet készítenek elő. Ezeket mi itt a terv előírta sorrendben összehegeszt- jük, és teleöntjük betonnal. Máris kész a vasbetonfal. Előnye: megtakarítjuk a rengeteg zsaluzást, vasalást. Ráadásul ezek a falak öszehasonlítha- tatlanul pontosabbak is a megszokott módszerrel készülőkkel szemben. Nem is bizonygatom, hogy egy atomerőműnél ez milyen fontos. Közben megérkezett Joze) Gajarsktj is az egyik toronydaru kezelője. — Hallom, szeretne meglátogatni a munkahelyemen —, mondja széles mosollyal, miután bemutatkozik. — Ha így van, akkor mehetünk is — és máris készséggel mutatja az utat. — A szerelés legelején, amikor még a felvonót nem helyezték üzembe, bizony csak egy alkalommal másztam meg naponta ezt a magasságot. Reggel fel, műszak után le —, mondja már a fölfelé kúszó kicsi kabinban, amibe hárman csak úgy tudunk beszállni, hogy az egyikünk a befelé nyíló ajtó mögé áll. — Vittem magammal az egész napi kosztot is, hogy ebben se legyen hiány. — Nem volt nagyon fárasztó, egész műszakot végigülni egy kicsi kabinban? — Járhat ott ember, kérem, majd meglátja. A gém belsejében sétálhat. Egész hosszában acélrostlemez járda van, ha összeszámolom, jó hetven méter. — Milyen magasan vagyunk? — kérdezem, miután kiszálltunk a felvonó fülkéjéből. — Hetvenöt méternyire a földtől. Mit szól a kilátáshoz? — Csodálatos — mondom, s közben óvatosan kihajolok. A részben kész épületek körvonalaiból kirajzolódó geometriai alakok alapján ismerkedtem a majdani két reaktorházzal, a kiégett tüzelő tárolóbunkersorral, a turbinák épülő csarnokával, de kicsit távolabb a V—1-es teljes komplexumával is. — Milyen érzés itt tölteni műszakot műszak után? — Nincs bennem semmi szorongás. Ami a magasságot illeti, azt meg különösen élvezem. Különben is, a huszonnégy évből, amit a Hydrostavnál töltöttem, az utóbbi tizenötöt daru- kezelőként. — A jelenlegi a daru végső magassága? — Nem, még egy fokkal emelhető. Erre szolgál a teleszkópos emelő berendezés — mutatja —, segítségével még közelebb kerülhetek a csillagokhoz — mondja vígan. — A daru leszerelése fordított módszerrel történik. — Milyen a műszakelosztás az építkezésen? Mennyi időt kell ide- fenn tölteni? — Két műszakban dolgozunk, s ha szükséges, háromban. Nyáron szombaton is, hogy jól kihasználjuk a kedvező időjárást és a darukat is. Már ismét a földön, a reaktorház épülő színterén, egy súlyos vasbeton elem helyreillesztésének műveletét fi gyelve meséli Srank mérnök, hogy milyen „belevaló gyerekek“ a darukezelők. Közben az elem egyre lejjebb ereszkedik, a rengeteg huzal, cső és beton közt beül a helyére. Mestermunka volt, állíthatom. — Kitűnően végzett munkájukért a bérlétra csúcsán vannak — mondja Srank mérnök. — Azt viszont, hogy igazán jók, a szocialista munkabrigád cím elnyerésével szeretnék most bizonyítani. — Bizonyítani most a többi szakaszon is szükséges — ezekkel a szavakkal csatlakozik hozzánk ]án Gejdos mérnök. Ű itt az építésvezető. — Ezekben a napokban éppen a gőzgenerátorok rekeszének vasbetonköpenyét szereljük. Mivel ez itt már a hermetikus övezet, a szerelés pon1981 IX.. N zn >-a
