Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-07 / 36. szám
1380. IX. 7. A jelenkori világ fejlődésének döntő kérdése a háború és a béke kérdése. Már Lenin figyelmeztetett arra, hogy a világháború, melynek veszélyét az imperializmus magában hordja, magát az emberi társadalmat veszélyeztetheti. Az emberiség szerencséje, hogy az atomkorszaknak olyan ereje formálódott ki, mely hivatott és képes is megvédeni a békét és az emberi civilizációt. Ez az erő a reális szocializmus, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom. A második világháború után végbement erőeltolódás a szocializmus javára döntő tényezővé vált. Ez meghatározta a békés egymás mellett élés politikáját, a nemzetközi feszültség csökkentését. A hidegháborús politikáról az enyhülés politikájára csak akkor nyílt lehetőség áttérni, amikor a kapitalista világ reálisabban gondolkodó politikusai belátták, hogy a szocializmust sem fegyverrel, sem másfajta erőszakkal nem lehet megsemmisíteni. így a hatvanas években a két ellentétes szociális formáció képviselői közös tárgyalóasztalhoz ültek. S létrejöhetett öt évvel ezelőtt az európai országok, valamint az USA és Kanada helsinki találkozója, mely megnyitotta Európa és a világ békés fejlődésének és kölcsönös közeledésének útját. Helsinki kedvező légkört teremtett Európa nemzetei számára. Az elmúlt öt év alatt nem egy olyan kezdeményezés született, elsősorban a szocialista országok részéről, amely nagy mértékben hozzájárult Európa felgyülemlett problémáinak megoldásához. Lépések történtek az európai enyhülés érdekében, a helsinki Záróokmány szellemének betartásáért. A politikai életben egyre gyakoribbá váltak a két- és többoldalú politikai konzultációk a kapitalista és a szocialista országok között. E konzultációk nagymértékben hozzájárultak a bizalmatlanság csökkenéséhez, a kölcsönös megértés megteremtéséhez, elmélyítéséhez és a kontinens országai politikai együttműködéséhez. A bilaterális és multilaterális találkozók az eltérő társadalmi rendszerű országok között kölcsönösen előnyös szerződések és egyezmények megkötését tette lehetővé. A Szovjetunió és a szocialista országok egész sor hosszú lejáratú szerződést írtak alá az elmúlt öt évben. Elmélyültek a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok. Míg 1970-ben a Közös Piac országai csak 13 százalékban részesedtek a szocialista országokkal való kereskedelemben, 1975-ben ez már 25 százalékot tett ki. Egyre nő az egyes kapitalista vállalatok és cégek részvétele a szocialista országok beruházásaiban és a kooperációban. Nagyobb méreteket öltött a tudományos és műszaki együttműködés is. A kulturális együttműködésben a szocialista országok jó példával járnak elöl. A kultúrcserét illetően messze túlszárnyalják a kapitalista országokat. Gyorsan reagálnak az egyes ajánlatokra és kedvező feltételeket biztosítanak a külföldi művészeti csoportok sikeres szerepléséhez. Javulnak az újságírók tevékenységéhez szükséges feltételek is. Egyre nagyobb méreteket ölt a turizmus, amely a kölcsönös megértést és megismerést szolgálja. A béke és biztonság megőrzése céljából jelentős szerep hárul a szocialista országok védelmi szövetségére, a Varsói Szerződésre. E szervezet negyedszázados történelme fényesen példázza, hogy a szocialista országok a béke ügyét tekintik korunk egyik legfontosabb kérdésének. A Varsói Szerződés tagállamai az elmúlt évtizedek legnagyobb sikerének tekintik, hogy sikerült meggátolni egy oly irányú tragikus fejlődést, amely Európában ebben a században már két világégést okozott. A Varsói Szerződés Politikai Tanácsadó Testületé jubileumi ülésén hangsúlyozták, hogy bonyolultabbá vált a nemzetközi helyzet, nőtt a feszültség, ami az imperialista erők, a konfrontáció, a hegemonizmus és a megoldatlan nemzetközi kérdések következménye. Az imperialista erők nyíltan támadják az egyes országok függetlenségét, területi sérthetetlenségét, beavatkoznak belügyeikbe és a nemzetközi kapcsolatokban erejüket fitogtatva az erőszak alkalmazásával fenyegetőznek. Az imperialista hatalmak ilyen irányú politikája újabb akadályokat gördít az enyhülés elé, főként a katonai enyhülés, vagyis a leszerelés elé. A Varsói Szerződés tagállamai különösen veszélyesnek tartják a NATO azon döntését, hogy középhatő- távolságú atomtöltetű rakéták újabb csoportját helyezzék el Európában; ezzel tüntetőén megszegik az ENSZ alapokmányaiból, valamint a helsinki Záróközleményből magukra vállalt kötelezettségeket. Az ülésen kinyilvánították szilárd elhatározásukat, hogy a világ béke- szerető országaival együtt továbbra is mindent megtesznek a béke megőrzéséért, a nemzetközi feszültség csökkentéséért, hogy ez állandó és mindent magába ölelő folyamattá változzon és a nyolcvanas évek természetes gyakorlata legyen. A szocialista országok európai leszerelési konferencia összehívását javasolják. Hangsúlyozzák, hogy egy ilyen leszerelési konferencia megvalósítása nagymértékben hozzájárulhatna a katonai enyhülés és leszerelés megvalósításához és a politikai enyhülés reális alapja lehetne. Szükséges, hogy még a madridi tárgyalások előtt egyes országok képviselői pozitívan foglaljanak állást e kérdésben. A Varsói Szerződés tagállamai javasolják, hogy a helsinki záróközlemény aláírói ne alkalmazzanak elsőként egymással szemben sem atom, sem hagyományos fegyvert, javasolják az erőegyensúly fenntartását, melyet eddig a NATO-tagországok is elismertek, dolgozzanak ki szerződést a közép-hatótávolságú rakétákról, a fegyverkezési hajsza megfékezésére pedig gyorsítsák fel a bécsi leszerelési tárgyalásokat, járuljanak hozzá a katonai kiadások kölcsönös csökkentéséhez. A nemzetközi béke megőrzésének további fontos tényezője a szocialista világrendszer mellett a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom. A kommunista és munkáspártok 1969-es nemzetközi tanácskozása óta a nemzetközi kommunista mozgalom befo- folyása jelentősen megnövekedett. Az imperializmus ellen folytatott harc akcióprogramja, melyet az 1969-es tanácskozás egyhangúlag jóváhagyott, közös nevezőre hozta a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom számára a békéért folytatott harcot. A békéért folytatott hard volt az elmúlt évtizedben a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom első számú feladata, mivel a béke és a szocializmus elválaszthatatlan. E harcot aktívan támogatják a kapitalista országok kommunista és munkáspártjai is, bevonva a harcba a haladó erőket és a nemzetközi közvéleményt. E közös harc olyan sikereket mondhat magáénak, mint az amerikai imperializmus indokínai veresége, valamint az európai béke és biztonság konferenciájának megvalósítása. A nemzetközi reakció, az amerikai imperializmus, mint az antikommuniz- mus fő képviselője, a hetvenes években átértékelte a nemzetközi kommunista és munkásmozgalommal szembeni taktikáját. Carter és Brze- zinski utasítása alapján feladatul tűzte ki a szocialista országok, valamint a kapitalista országok kommunista pártjai egységének és együttműködésének a meghiúsítását. Ideológiai vonalon igyekeztek nyomást gyakorolni a kommunista pártok internacionalista egysége ellen. A kommunista pártok 1969-es nemzetközi tanácskozása után a békéért folytatott harcban kiemelkedő szerepet játszott a kommunista és munkáspártok berlini tanácskozása, mely teljes mértékben támogatta a helsinki Záróokmány végrehajtását és a nemzetközi enyhülés további kiszélesítését. Az antikommunista erők arra törekedtek, hogy meggátolják a berlini tanácskozás összehívását. Amikor látták, hogy igyekezetük hiábavaló, hatalmas kampányba kezdtek e tanácskozások sikerei és eredményei lekicsinylése céljából. A berlini konferenciát az antikommunista erők mint a kommunista pártok közötti kapcsolatokban jelentkező új alapelvek megnyilvánulásának irányzatát magyarázzák. Céljuk a felszólalások folyamán felmerült bizonyos nézetkülönbségek felnagyítása, nacionalista tendenciák kiagyalása. Nagy figyelmet szentelnek és felnagyítják az egyes nyugat-európai pártok véleményét, elképzelését a szocializmushoz vezető útkeresés megítélésében. E kampány célja; szakadást idézni elő a szocialista országok kommunista pártjai és néhány nyugat-európai testvérpárt között és felhasználni a kommunista pártok közti elvi vitát és bírálatot antikommunista kampányukhoz. A kapitalista országokban dolgozó kommunista és munkáspártokra két irányban gyakoroltak nyomást. Elsősorban azt szerették volna elérni, hogy e pártok eltávolodjanak a marxizmus—leninizmustól és lemondjanak a demokratikus centralizmusról, az osztályharcról. Céljuk volt továbbá megfosztani e pártokat osztályjellegüktől, kiszakítani őket a nemzetközi kommunista mozgalom kötelékéből, felerősíteni e pártokban az opportunista és revizionista irányzatokat. E veszélyről, mint reális tényről tanúskodik S. Carillo „Eurokommunizmus és állam“ című könyve is. Az itt található reális szocializmusról vallott nézeteket a nemzetközi kommunista mozgalom elvetette. Már a hetvenes évek második felében nyilvánvalóvá vált, hogy az „eurokommunizmuson“ keresztül nem lehet szétrombolni a kommunista mozgalmat. Ezt a tényt az antikommunizmus legádázabb ellensége, maga Brzezinskí is kényte. len volt 1977-ben beismerni. A kommunista pártok, valamint az egész nemzetközi munkásmozgalom elsőrendű feladata továbbra is a béke védelme. A haladó erők által a hetvenes években elért eredmények tovább gyengítették az imperializmust. A Szovjetunió részéről Afganisztánnak nyújtott internacionalista segítség megvétózása ürügyén az osztályellenség gyűlöletes kampányt indított elsősorban a Szovjetunió ellen. E kampány óriási méreteket öltött az Egyesült Államokban, ahol Carter elnök ezzel igyekszik elvonni a választók figyelmét a belső nehézségekről és eleget tenni a héják fegyverkezési követeléseinek, akiknek nincs ínyükre a SALT-II. ratifikálása és a nemzetközi feszültség csökkentése. Az USA által mesterségesen felfo kozott kampány, a trumani hidegháborús politikához való visszatérés, a nemzetközi béke veszélyeztetése ebben az évben tovább növelte a béke és haladás erőinek harcát és összefogását. E bonyolult nemzetközi helyzetben a kezdeményezést a kommunista pártok vették a kezükbe. A francia és a lengyel kommunista párt kezdeményezése következtében ez év áprilisában Párizsban 22 európai kommunista és munkáspárt részvételével konzultatív tanácskozás volt a .békéért és leszerelésért“ jelszó alatt. A párizsi tanácskozás mély elemzésnek vetette alá az amerikai imperializmus jóvoltából előállott nemzetközi helyzetet. Rámutatott, hogy veszélyben forog a hetvenes években elért enyhülési politika eddigi eredménye. Hangsúlyozta azt is, hogy korunk korparancsa: harcolni a leszerelésért, a békéért. Az európai nemzetekhez intézett felhívás felszólít az amerikai közép-hatótávolságú rakéták Európában való elhelyezésének megakadályozására, a SALT-II. egyezmény ratifikálására, a bécsi leszerelési tárgyalások további folytatására. A kommunista és munkáspártok párizsi tanácskozása megerősítette a Berlinben jóváhagyott feladatokat, ez fontos hozzájárulás volt a kommunista- és munkásmozgalom részéről a nemzetközi feszültség enyhüléséhez. Lényegében megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évtized nemzetközi küzdelmének Irányát a szocialista világrend- szer és a kommunista pártok békéért és haladásért folyó küzdelme határozta meg. A hetvenes évek elején ennek következtében az Egyesült Államok vezetői elfogadták az enyhülési politikát, mert az esetben nem volt más kiút. Ezt az időt arra használták fel, hogy magukhoz térjenek a vietnami vereség után és felújítsák hadi potenciáljukat, amit később majd alkalmaznának a szocializmus és a nemzeti felszabadító harc ellen. Az enyhülésben olyan célt is láttak, hogy lehetőség nyílik a szocializmus meg- gyöngítésére, destabilizáciőjára. így a nyugatnémet Die Welt 1976-ban azt írta: az enyhülésre azért volt szükség, hogy a Nyugat eszméje akadály- mentesen jusson el Keletre. Kissinger ugyanakkor abból a hamis feltevésből indult ki, hogy a szocialista rendszer nem élheti túl az enyhülést, csupán azért tart össze, mert Nyugat által kívülről veszélyeztetve van. Ebből is látható, hogy USA mit várt az enyhüléstől, szemben a szocialista országokkal, amelyek a békés egymás mellett élés lenini alapelveiből kiindulva az enyhülést tartják a jelenkor egyedüli helyes alternatívájának. Az enyhülés azonban nagy csalódást okozott az imperialista agresszió stratégiáinak. Elsősorban is nem sít került a nemzetközi enyhülést felhasználni a Szovjetunió és a szocialista rendszer ellen, megbontani egységünket és az egyes országok belső erejét. A Varsói Szerződés nem gyöngült meg. Továbbá nem sikerült leszűkíteni az enyhülést azokra a kérdésekre és érdekeltségekre, amelyek az imperializmus számára kedvezőek lettek volna (a tájékozódás, személyek és gondolatok szabad cseréjére). Az imperializmusnak nem sikerült megállítania a világ forradalmi folyamatát, ellenkezőleg, az enyhülés ezt felgyorsította. Megerősödött a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom és az egyes kommunista és munkáspártok sok országban hatással voltak a kormány- politikára is. A szocialista világrendszer pozícióinak a megerősödése, a dolgozók, a demokratikus és baloldali erők széles körű harca pánikot idézett elő az imperialisták körében. Az enyhülés ellenzői már közvetlenül a helsinki konferencia után felerősítették a harcot a politikai enyhüléssel szemben. Az imperialista erők is kénytelenek voltak elismerni, hogy a helsinki Zárónyilatkozat aláírásával az enyhülés politikája stabil alapokat kapott, amely reális lehetőséget nyújt a katonai enyhüléshez is. Ez viszont — vallották be — veszélyt jelent a hadiipari körök számára. Az enyhülés mély gyökereket eresztett a nemzetek tudatában. Ezzel az agresszív imperialista köröknek is számolniuk kell. Nem lehet visszafordítani a történelem kerekét és kitörölni a népek tudatából a békevágyat. Éppen ezért idézték elő újra a szovjetellenes hisztériát, attól remélték a hidegháború tartósságát. A burzsoá propaganda igyekezett elhitetni a közvéleménnyel, hogy a Szovjetunió a maga javára használta ki az enyhülést és ezért Nyugatnak kemény álláspontra kell helyezkednie, és fokoznia kell a fegyverkezést. A carteri adminisztráció erre minden lehető eszközt felhasznált, ütőkártyaként használta fel a Kuba körül kialakult helyzetet, az iráni eseményeket és nem utolsósorban az úgynevezett afganisztáni kérdést. Mindez csak ürügy, hogy szalonképesebbé tegyék agresszív politikájukat. Ám a szocialista országok híven külpolitikájukhoz, továbbra is az enyhülés politikáját védelmezik. S mindent megtesznek a béke megőrzésének érdekében. PÉK VENDEL A BÉKE ÉS A SZOCIALIZMUS ELVÁLASZTHATATLAN
